Újságíró ír. Újságíró azért ír, mert nyilván kereslet van, echte magyar kereslet, mégpedig az ő saját, személyes írásaira, melyek tűpontossággal mutatnak rá a dolgok lényegére, mintegy szikével kimetszve mindazt, ami fontos, villámfénnyel világítva meg.
Majd ő megmondja miről van szó, ő már hajszálpontosan kielemezte ezért csak az a balgák dolga, hogy megtudja a tutit. Ha nem így volna, biztos rosszul tudnák, de a rosszul tudás csak az ellenzékről engedélyezett (lásd pl. „Gyurcsányék halálba küldenék fiainkat”), sőt az ő esetükben kötelező a napi többszöri ismételgetés, azaz a villámfénnyel való rávilágításba ez is beletartozik.
Újságíró el van szomorodva az élet folyásán, mert az élet őszerinte rossz irányba folyik.
O tempora, o mores, sírhatná rá bánatát a monitorra, de nem bízik benne, hogy ebből az őt olvasók bármit értenének, ezért a sokkal közismertebb gennyláda fogalmat használja. A gennyláda, lévén szó „a hatalom ellen tüntetőkről”, bárki lehetne… de csak lehetne! Jobb, ha ilyesmire még véletlenül se gondol senki, a nép döntő többsége olyan régre hálaisten nem emlékezik, keresőprogramja meg nincs neki. Vagy ha van is, nem tudja, hogy mire jó.
Újságíró csodálkozva nézi, mit akarhatnak a kis gennyládák, mikor mindenük megvan (a tanárokon kívül, de a tanárhiány jelentősége egy munkaalapú társadalomban zérus). Újságíró szerint vidáman élhetnék világukat, de nem. Ők nem. Inkább tüntikéznek. Bezzeg Újságírónak akad dolga bőven, éjt nappallá téve muszáj gürcölnie, mert hiába veri naponta vissza a pöcébe a rosszakat, újból és újból előmásznak.
Ez a sok ávós, gyilkos, rohadt, szar, kretén, ballib gazember képtelen megérteni, hogy kizárólag a fideszes gondolkodásmódba hézag nélkül illeszkedők kaphatnak Magyar Érdemrend lovagkeresztet, persze ők is csak akkor, ha szent esküvéssel megígérik, hogy két éven belül katolizálnak.
A fenti mondatból azonnal látszik Újságíró papírral igazolt jótollúsága, főleg idemásolt jelzőinek barokkos burjánzása révén, markáns ecsetvonásokkal vázolva föl a siralomvölgyi élet káoszát az isteni rendhez képest. A jelzők ugyan nem korrelálnak az úrifiúsággal, de azt tőle nem is várja senki.
Újságíró műsort vezet (valahogy meg kell fizetni).
Múltkorában a főigazgató-professzorasszony érkezett a sóra, aki illeszkedésileg szintén hézag nélküli, ahogy a komplett csatorna is (az áldatlan viták elkerülése érdekében). Felmondta, amit kell neki, ez a háború nem háború, csak egy kisebb zsoldoscsapatot dobott át Putyin rendet csinálni, de hogyha kell, majd megindul a sokmilliós hadsereg. Eddig ezek szerint nem kellett. Nyilván így jó az oroszoknak, az eredmény ugyan siralmas, a veszteség meg százezer felett, viszont az elhullott zsoldosokat nem kell tovább fizetni. Az is valami. Úgysem megy most jól a gáz. Kína például azt közölte, szívesen átveszi az Európa miatt kieső mennyiséget, és hogy mindenki lássa, milyen rendesek, fizetnek köbméteréért akár tizenöt, vagy tán még tizennyolc dollárcentet is. Persze csak akkor, ha egy köbméter harminc dollárcent a tőzsén, mert ha ott olcsóbb, akkor annyit nem.
Néhányan a professzorasszony… illetve hát Putyin ravasz tervét hallva rögtön azt gondolták, ha ez így van, az orosz vezetés teljesen hülye, mert ahelyett, hogy a kérdést az említett többmilliós hadsereggel pár nap alatt lerendezte volna, immár másfél éve áldoznak be élőerőt és haditechnikát, porrá rombolva ott az összes létesítményt és megölve vagy elüldözve mindenkit onnan, amely területért küzdenek. Ami győzelem esetén marad nekik, az az élettelen mozdulatlanságba dermedt síkság, romokkal, taposóaknákkal meg kilőtt tankokkal ékesítve, a leendő öngyilkosok és a katasztrófaturisták nagy-nagy örömére.
Tényleg ezt tervezték? Vagy csak kamu az a többmilliós hadsereg?
Újságírót persze nem azért tartják súlyos pénzekért, hogy pimf tüntetésekről meg uncsi szláv belharcokról írjon, hanem azért, mert ő jövőbe lát.
„Reméljük, a szétrothadás állapotában lévő emberiség nem fogja megsemmisíteni e mai kor minden dokumentumát, „kulturális” és „civilizációs” emlékét, s majd a kőbaltákkal megvívott negyedik világháború után, a maroknyi túlélő rá fog lelni e kor emlékeire…
Tökéletes. Egyszerűen minden benne van, amit erről a szétrothadó korról tudni kell. S éppen ezért reméljük, fennmarad örökre. Mert amennyire a … nyomorultul elpusztuló, teljesen felesleges életű korunk hőse nem hiányzik ebből a világból, úgy hiányozna, ha a szégyene nem élné túl, s nem szolgálna figyelmeztetésül a maroknyi túlélőnek egykoron, mit ne tegyenek, mit ne engedjenek meg – mi az egyenes út a szétrothadáshoz…”
Negyedik világháború! Kőbaltával! Aszta! Odáig ellátni, az már teljesítmény. Plusz a felesleges élet… amely ráadásul szégyenletes is…
Magától értetődő, hogy a minden részletében az ősi, keresztény Bibliára, azaz az Ószövetségre épülő konzervativizmus a fajfenntartást minden részletében uralni vágyja (mégpedig mindenkiét! A tiédet is, hülyegyerek!), és hogy ha kell, hát kemény törvényekkel is („A szex nem játék, hanem az isteni parancs teljesítésének eszköze! Az abortusz gyilkosság! Az apa férfi! Az anya nő!”). Az emberek létfenntartásával viszont egyáltalán nem törődik, azaz a „Hadd hulljon a férgese!” elvet követi, mert így kapja a legtágabb teret az evolúció, egyrészt a minél több egyed születésével, másrészt a védelem nélkül hagyott gyengék gyors kiselejteződésével, ami a fajt tekintve a legolcsóbb és a legkevesebb energiát igénylő, mégis a legtöbb változást hozó lehetőség. A kicsit kevésbé alkalmatlanok tartják el az alkalmasakat, akikből a következő nemzedék elitje majd kikerül.
Az ellenoldal azaz az ellenzék ezzel szemben sok gondot fordít nem csak az alkalmatlanok védelmére és életben tartására, hanem a minél jobb élet biztosítására a kevésbé életrevalóak esetében is. A támogatási technika a társadalom által termelt javak jelentős átcsoportosítása az erősektől a gyengék felé
(„Minden élet számít” elv a „Senkit nem hagyunk az út szélén”-nel kombinálva).
A fajfenntartást és összes tartozékát ugyanakkor abszolút magánügynek tekinti, amelyhez másoknak szerinte semmi köze sincs, azaz sokkal, de sokkal megengedőbb („A szex nyugodtan lehet játék, és ha valaki nem a rántotthúst szereti, hanem a marinált paradicsomos shirataki tésztát ráksalátával, hát akkor egye azt”). Ez az engedékenység rendkívüli módon irritálja a konzervatívokat. Oka egyelőre ismeretlen, de a filozófusok már dolgoznak rajta (nekik van a legnagyobb esélyük arra, hogy ebből vastag könyveket írjanak, sok egymásra hivatkozással, természetesen).
Szegény konzervatívoknak persze, akik az erotikából csak a „sötétben, felöltözve az ágy két oldalára ülünk” pózt ismerik, már az időnkénti hátrafordulás is perverzió, így a még ennél is bonyolultabb testiséget csak az Emberiség többszörös szétrothadásaként képesek appercipiálni… ha ugyan egyáltalán, azaz ha közben nem ájulnak el. Arról viszont, hogy a szörnyűségek művelői mit ártanak nekik, vagy akár a nagybetűs Emberiségnek, és hogy a mások eltérő ízlése miért lenne szégyen, halvány fogalmuk sincs.
Egyet tudnak, de azt isteni parancsként: a perverzek élete totál felesleges! Ahogy például a Alan Turing nevűé is, akinek 2009-es rehabilitációjakor a brit miniszterelnök azt találta mondani:
„Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy Turing kiemelkedő tevékenysége nélkül a második világháború története nagyon másként alakult volna. A hála, amivel neki tartozunk, még borzasztóbbá teszi azt az embertelenséget, amiben része volt.”
Na de ők britek, a halódó Nyugat eltévelyedettjei, akiknek szivárványos pusztulás a sorsuk, ahogy például Németország is eltűnt a süllyesztőben, mantrázzák konzervatívék, egymásnak sűrűn bólogatva. Ettől kicsit meg is nyugszanak, és simán bojkottálják, hogy a Turing nevüről (Jézus!) Orbán Magyarországán (Teszűzmária!) parkot nevezzenek el. Hiszen kisgyermekes anyák és ártatlan fiatalok is odatévedhetnek abba a parkba! Hová vezetne az, tessék mondani?
„Ki felesleges, ki nem, azt majd mimagyarok, defőlegén megmondjuk”
kristálytiszta hungarikuma mellett azért akad a történetben némi bohemikum is. Rendkívül kíváncsi lennék, hogy a Hradec Králové Egyetemi Kórház orvosai vajon milyen célból számoltak be pont erről a halálos balesetről, ugyanis a leírtak szerint orvosi szempontból semmiféle különlegessége nincs. De még a leghalványabb erre utalás sem.
Azt nem akarnám feltételezni, hogy a fehérköpenyesek ennyire szeretik a kuncogással vegyes jóízű csámcsogást, vagy ilyen rettenetesen haragudtak a szerencsétlen áldozatra, de hogy a közölt paraméterek alapján mindenki tudni fogja, hogy név szerint ki ő, és hogy a háló gonosz ostobái meg fogják találni a családot, meg a sírját, abban biztos vagyok.
Holott ez a legszemélyesebb magánügy, amelyhez épelméjű országokban senkinek semmi köze sincs.
Nagy grat, doktorok.
