Tiszaszigeten, a templom melletti buszmegállóban vette észre a delmagyar.hu munkatársa a fotón látható feliratot, amelyen szabad szemmel is jól látható, hogy egy gazdálkodó honfitársunk olcsóbban adja a tojást keresztényeknek, nagycsaládosoknak, nyugdíjasoknak és közmunkásoknak. Nem ma készült ez a fotó, körülbelül egy évvel ezelőtt, de amióta először láttam, gyakran eszembe jut, vajon, mi lehet a termelővel? Árul-e még tojást, és ha igen, hogyér’ adja?
A portál munkatársai megkérdezték a tojások tulajdonosait, hogy miként ellenőrzi, hogy a vásárló megfelel-e a fenti feltételeknek. Szerencsére nincs ok a nyugtalanságra: a gazda senkitől sem kér semmilyen igazolást, így a többi között keresztlevelet sem. Elhiszi, bárkinek, ha azt állítja magáról, hogy nyugdíjas, nagycsaládos, közmunkás, vagy, teszem azt, keresztény.
Mi a magunk részéről eddig sem nyugtalankodtunk, mert nem gondoljuk, hogy rossz szándékot kellene sejtenünk az ügy hátterében. Hősünk ugyanis lehetett volna szigorúbb is, kiírhatta volna például, hogy csak keresztényeket, nyugdíjasokat, nagycsaládosokat, és közmunkásokat szolgál ki, csak nekik adja el a tojásait, a többiek vásároljanak ott, ahol akarnak.
Nekem nincs ezzel gondom, a saját tojásait mindenki annak adja el, akinek akarja, és olyan áron, amennyiért jónak látja. Jól is néznénk ki, ha az állam, vagy bármely más hatóság beleszólna az ilyen ügyekbe. Lenne is nagy felháborodás, hogy hol van itt a demokrácia, a piacgazdálkodás, a verseny – bízzuk már rá a termelőre, hogy kinek adja el a tojásait és hány forintért.
Arról nem is szólva, hogy gazdálkodó honfitársunk nem azt írta ki, hogy aki nem keresztény, nagycsaládos, nyugdíjas, vagy közmunkás, drágábban veheti meg a tojásokat, hanem épp ellenkezőleg: azt, hogy akik beleférnek az említett kategóriákba, azoknak olcsóbban adja. Mi ez, ha nem társadalmi felelősségvállalás, vagy más néven, pozitív diszkrimináció?
Hogy miért épp ezeket a kategóriákat találta meg a tojástermelő, azt nem árulta el az újság munkatársának. Mi sem látunk bele a mások gondolataiba, így azután, másokhoz hasonlóan csak találgatni tudunk. Három kategória viszonylag érthető, a tojástermelő honfitárs nyilván sokat hallott a szolidaritásról, arról, hogy segíteni kell a nehezebben élőket, és ismeretei alapján feltételezte, hogy a nagycsaládosok, a nyugdíjasok és a közmunkások közéjük tartoznak.
Hogy a keresztények hogy kerültek a felsorolásba, arról hősünk csak annyit árult el, hogy az ötletet Böjte Csaba dévai szerzetes ihlette. Talán nem is fontos tudnunk, hogy miként jöttek a képbe a keresztények. Inkább reménykedjünk abban, hogy bár egy év alatt alaposan megdrágult a tojás, ha valaki megfelel a fenti besorolásnak, még mindig kedvezményesen vásárolhat a Móra F. u. 12. sz. alatt.
Micsoda keresztényi szeretet a megkülönböztetés…
De azt mondhatom, hogy zsidótojáshoz lesz?
Mondjuk az hogy aki nem illik egyik csoportba sem az drágábban kap csak meg az hogy aki beleillik az olcsóbban az egy és ugyan az úgyhogy nem egészen értem mire gondolt a cikk írója ezen bekezdéssel:
„Arról nem is szólva, hogy gazdálkodó honfitársunk nem azt írta ki, hogy aki nem keresztény, nagycsaládos, nyugdíjas, vagy közmunkás, drágábban veheti meg a tojásokat, hanem épp ellenkezőleg: azt, hogy akik beleférnek az említett kategóriákba, azoknak olcsóbban adja. Mi ez, ha nem társadalmi felelősségvállalás, vagy más néven, pozitív diszkrimináció?”