Helyszíni tudósítás Párizsból – 7.

A szombati XI. felvonás nem marad el intenzitásban az előzőktől: csak Párizsban három felvonulást hirdettek meg a sárgamellényesek, ezzel próbálták a rendőrség erőit, erőszakbevetését megosztani, és több, parkokban tartott gyűlésen vitatták a mozgalom újabb fejleményeit, perspektíváit.

Délután 5-től a Köztársaság téren lett volna az első „Nuit jaune” (magyarul sárga éjszaka), ami mindenkit a 2016 tavaszi, három hónapig tartó „Nuit debout”-kra emlékeztet, és arra, hogy az emberek nem olyan feledékenyek, mint ahogy azt a belpolitika és az azt kiszolgáló tömegkommunikáció irányítói szeretnék. Úgy tűnik, az önmagukat három hónapja még apolitikusnak hirdetők – akár rész vettek a „Nuit debout”-kon annak idején, akár nem – emlékeznek, hogy 2016-ban is Macron, Holland elnök gazdasági- és pénzügyminisztere által kidolgozott, munkatörvény-reform ellen folyt a harc az ország nagy- és kisvárosaiban. Arra is, hogy ennek köszönhetően a kormánynak csak többszáz módosítással és a parlamenti vita és szavazás (alkotmányban megengedett) kiiktatásával sikerült meghozni a törvényt. Arra is, hogy az egy évvel később megválasztott Macron első rendeletei között szerepelt a munkatörvény további reformja, értsd további megszigorítása. Ekkor már a parlament (!) előre (!) megszavazta (!) önkiiktatását…

Ez már állami terrorizmus?

A bejelentett, tehát legálisan este 10 óráig engedélyezett, első „sárga éjszaka” még naplemente előtt véget ért. A Bastille térről könnygázbombákkal elüldözött sárgamellényeseket a Köztársaság téren vízágyúk és könnygázbombákkal, robbanó lövedékekkel felszerelt rendőrosztagok várták. Egy 66 éves résztvevő nő, kezében gyertya a korábbi tüntetéseken meghaltak és megsebesítettek tiszteletére, „állami terrorizmusnak” minősítette azt, amit a Bastille terén és itt tapasztalt. A másik aggasztó és komoly ellenszelet ígérő incidens, hogy a sárgamellényesek egyik ismert, a rendőrök tevékenységét filmező vezéralakját egy ellene küldött robbanó lövedék súlyosan megsebesítette. Jelenleg kórházban kezelik, próbálják a lövedéket kapott szemét megmenteni. Konklúzió, hogy a belügyminiszter, akinek lemondását hetek óta követelik a tüntetők, akit a rendőrségen belül is, és már külföldön is szombatról szombatra bírálnak, még nem érzi a helyzetet érettnek ahhoz, hogy taktikát változtasson.

A francia rendőrerőszakot bíráló nemzetközi szervezetekhez egy újabb csatlakozott, a Boston-ban székelő Physicians for Human Rights (Orvosok az Emberi Jogokért), amely egyenesen kémiai hadviseléssel vádolja a kormányt a sárgamellényesekkel szemben. Ugyanazokat a könnygázbombákat használják a francia rendőrök ma Párizsban, Toulouse-ban, Bordeaux-ban, Rennes-ben és másutt, amelyeket a katonai erők a koszovói háborúban vetettek be a polgári lakosokkal szemben, vagy amelyeket Barheim kormánya használt 2011-ben a tüntetők ellen, 39 halálesetet okozva. Ezeket a szuper-könnygázbombákat, melyeknek hatóterülete 4 hektár, egy francia cég, az Alsetex gyártja.

A XI. fejezetet megelőző hét ehhez képest békésebben telt el

Macron több-kevesebb sikerrel folytatja „nagy vitáit” az ország különböző részein a polgármesterekkel. A TV-csatornák már le is álltak az élő közvetítésekről. Annyi támadást kellett az elnöknek lenyelni vagy kivédeni, hogy a közvetítések kezdtek antipropagandává válni. Plusz a Médiapart hét végén megjelent cikkében nyilvánosságra hozta azokat a dokumentumokat, amelyek azt bizonyítják, hogy az országos vitákat lebonyolító és a szabályok betartását felügyelő állami szervezet vezetője azért mondott le a január 15-én elindított macroni „nagy vita” kordinálásáról, mert a megelőző tárgyalásokon nem sikerült a köztársasági elnökkel szót értenie az országos viták papíron lefektetett szabályait illetően (a témák nyitottsága, a szervezők függetlensége, szabad részvétel, pártatlanság, miniszterek, államfő, képviselők minimumra korlátozott beavatkozása stb).

Általános sztrájk várható

A polgármesterekkel folytatott vitáktól távoltartott sárgamellényesek február 5-re általános sztrájk-felhívást tettek közzé. A felhíváshoz magától értetődően csatlakozott a France Insoumise, de – ez az igazi nagy újdonság – a CGT is. Nem ők kezdeményezték, de nem bírálják és nem utasítják el. A baloldalon nem egy hang már november közepe óta sürgette a baloldali szakszervezet csatlakozását a sárgamellényesek mozgalmához, érthetetlennek tartották távolmaradását, tartózkodását. Noha helyi alapszervezetek szintjén voltak közös akciók, hisz sok sárgamellényes CGT tag egyben, a központi vezetés némán, tehetetlenül vagy éppenséggel bizalmatlanul, ellenérzéssel követte a sárgamellényesek mozgalmát, követeléseit. Az ellenük alkalmazott rendőri erőszak ellen is csak két hete emelte fel hangját. Belső vagy külső nyomásra csatlakozott a mozgalom mellé a CGT-vezetősége, amely pedig már hosszú évek óta lemondott az általános sztrájk lehetőségéről, értelméről? És milyen erővel és meddig fogja követni ezt a lendületet?

A másik fejlemény az EU-választásokon való indulás tervének megerősödése a sárgamellényesek körében. Ennek egyre hallhatóbb indolkása, hogy így akarják önállóságukat megőrizni a Rassemblement National (korábban Front National) manipulációs törekvéseivel szemben. A héten mindössze tíz jelöltből állt a sárgamellényes lista – az elkövetkezendő hetekben fog eldőlni, hogy a mozgalom magáévá teszi-e vagy sem ezt a kezdeményezést, amelyet még három hete a többség határozottan ellenzett, és ha igen, hány jelöltből álló listát tud felállítani, és melyik EU parlamenti csoporthoz szándékozik csatlakozni.

A sárgamellényesek szélsőjobboldaliak vagy baloldaliak?

A sárgamellényesek és a szélsőjobboldal viszonya sokakat foglalkoztat Franciaországban és a világban. Macron és a mögötte álló mainstream sajtó a sárgamellényeseket a szélsőjobboldal, elsősorban Marine Le Pen udvarába helyezi, a kettő összefonódását hajtogatja nap mint nap. Egy toulouse-i szociológus munkacsoport már a II. felvonás után vizsgálat alá vette a közlekedési csomópontokat, szupermarketek parkolóit, benzinkutait elfoglalókat és kérdőíveken, interjúkban megfogalmazott vágyaik, követeléseik alapján más képet rajzolt róluk. Inkább a baloldalhoz közeli mozgalomnak írták le. Az adó- és társadalmi egyenlőtlenség elmélyülése ellen lépnek fel, míg a bevándorlók, migránsok kérdése, a fajgyűlölet – Le Pen pártjának központi témái – és a homofóbia, ha itt-ott elszigetelten felbukkan is a sárgamellényesek körében, egészében véve meglehetősen a háttérben maradnak a demokrácia elmélyítésének, a társadalmi igazságosság akarata és a fennálló társadalmi intézmények antidemokratikus aspektusainak kritikája mellett.

Ugyanez a sajtó azt hangsúlyozza három hónapja, hogy a sárgamellényesek mozgalmának köszönhetően Marine Le Pen új népszerűségre tesz szert. „Marine Le Pen (MLP) egyre jobban megerősödik, egyetért több követelésükkel”, „a szegények Franciaországa valahol rokonságra talál azzal, amit Le Pen próbál csinálni”, „MLP diszkrét, ritkán nyilatkozik, de magabiztosan halad felfelé ívelő útján” – és ezekhez hasonló kijelentésekkel vannak tele a tévék szakértőinek vitái.

Mire hivatkoznak?

Két dologra. Az egyik, hogy a mozgalmat elindítók között két véleményirányítóvá vált személy, Maxim Nicolle és Eric Drouet valóban a Front National köreiből csatlakozott a sárgamellényesekhez. De ha meghallgatjuk a youtube-on tömegével jelenlevő fejtegetéseiket, semmiképpen sem lehet se szélső, se középjobboldalinak minősíteni őket. A Front National a 2017-es választások előtt, elsősorban Florian Philippot, MLP akkori főtanácsadója hatására a szociális követeléseket helyezte előtérbe a hagyományos bevándorló- és fajgyűlölő, arab- és zsidóellenes jelszavakkal szemben. Ez a tendencia a jobboldali Sarkozy, majd a szocialista Holland idején radikalizálódott antiszociális politikákkal elszegényedésbe, munkanélküliségbe, hajléktalanságba, kivetettségbe sodortak közül sokakat MLP pártjához közelített. A Front National számára sikertelen választási kampány azonban Florian Philippot eltávolítását és a hagyományos szélsőjobboldali irányvonal visszatérését vonta maga után, ami a Rassemblement National tagságának, támogatóinak tömeges elpártolását eredményezte a választásokat követő hónapokban. Ezek közé tartozik a két véleményirányító és még valószínűleg nagyon sok sárgamellényes is.

A népi kezdeményezésű népszavazás is inkább a baloldalhoz köthető

A másik, a RIC, a népi kezdeményezésű népszavazás, a sárgamellényesek egyik fő követelése. Ez a követelés két párt, a Front National és a France Insoumise elnökválasztási programjában szerepelt 2017-ben. De míg a baloldali France Insoumise választási programjában a VI. Köztársaság, ezen belül a népi kezdeményezésű népszavazás az egyik alapvető pont, és amit februárban ez a párt parlamenti vitára fog bocsátani, addig Le Pen pártjának ez mellékes téma. A Rassemblement National kimeríthetetlen témája továbbra is a bevándorlókkal, az iszlámmal szembeni fellépés, az idekapcsolódó törvények megszigorítása, amit, tegyük hozzá, Macron aktívan magáévá tesz.

Orbán Viktor Macron elleni támadásai ebben a témában kifejezetten Macron hírnevét, érdekeit szolgálják. Homályosítják azt tényt, hogy a francia elnök Orbánt megszégyenítő intézkedések, törvények kezdeményezője és megvalósítója (lásd a „szolidaritási bűntett” törvénye, a francia kikötők lezárása a menekülteket szállító hajók elől stb.). Visszatérve MLP-re és a sárgamellényesek viszonyára, a diszkréten, de magabiztosan mosolygó Le Pen a sárgamellényesek szociális követeléseire, a minimálbér felemelésére, az ultragazdagok megadóztatására valóban diszkréten, gyakorlatilag nem reagál.

Ezekről az ellentmondásokról nem esik sok szó sajtóban. Amit unos-untalan hangsúlyoznak, hogy ez az új mozgalom MLP égisze alatt veszélyezteti a fennálló rendet, a demokráciát – amelynek ma Franciaországban Emmanuel Macron az egyetlen letéteményese. Ugyanúgy, ahogy a 2017-es választási kampányban, most is a Macron – Le Pen párbajról biztosítják a mainstream médiak olvasóikat, nézőiket. A létező, és a 2017-ben jelentősen megerősödött baloldalról, a France Insoumise programjában lévő és a sárgamellényesek követeléseivel szinte szóról-szóra megegyező szociális követelésekről nem tartják érdemesnek beszélni. A stratégiájuk az amiről-nem-beszélünk-az-nem-létezik, vagy másképp, csak az van, amiről mi beszélünk. Ez a stratégia sokszor bevált, de nem mindig. Erre példa a 2005-ös népszavazás Franciaországban, Hollandiában és Írországban az EU-alkotmányról, és most, amikor a sárgamellényesek elleni általános média-uszítás ellenére a mozgalom támogatottsága három hónap után is 75-80 %.

A baloldali elemzőknél két magyarázó opció figyelhető meg

Az egyik, hogy a fent említett stratégia folytatásáról van szó. Szerintük arra építenek a médiák, hogy kitartó munkájukkal sikeres lesz az emberekben a Rassemblement National és MLP valamint a sárgamellényesek elleni félelem-keltés, ami majd vagy-vagy alapon a választásokon ismét a kevésbé rossznak tekintett Macron győzelmét fogja eredményezni. Ez volt a 2017-es sikeres stratégia.

A másik, ennek ellentmondó baloldali magyarázat, hogy Macron leszerepelt a milliárdosok és az őket képviselő, pénzükből fenntartott sajtó előtt, úgy látják, nem lesz képes programja hátralévő pontjait megvalósítani, ezért Franciaországban is a Trump-Bolsonaro-Orbán-Le Pen vonal lovára fogadnak. A közös elem a két opció között az, hogy a főellenséget számukra nem a demokrácia támadói jelentik, hanem a baloldal. Ebben, tegyük hozzá, a sajtó és fenntartói megegyeznek az Európai Unió tagállamainak kormányaival és az Európai Bizottság tagjaival. Ne feledkezzünk meg 2015-ről, a szociális programmal induló, azt megvalósítani akaró, demokratikusan megválasztott görög kormány térdrekényszerítéséről, amivel – erre is érdemes emlékezni – Florian Philippot, MLP akkori főtanácsadója tökéletesen egyetértett.  Ezt fejezte ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének híressé (a baloldal számára hírhedtté) vált 2015 január 30-án, hat hónappal a görög kormány kapitulálása előtt elhangzott tömör mondata: „Nem létezhet az Európai Unió egyezményeinek ellentmondó demokratikus opció”.

Körösi Zsuzsa

Előzmények >>>