Azt írtam korábban ezen az oldalon, hogy az „Orbán Viktor az árakat emeli, Dobrev Klára a béredet fogja emelni” plakáttal nem az a baj, hogy tömör, hanem az, hogy hamis. Azóta megismertem a plakát mögött álló gondolatmenetet Dobrev Klára szombathelyi előadásának felvételéről.
Elismerem Klára kivételes előadói képességét, és egyet is értünk három fontos, összefüggő dologban: az Orbán-rendszerrel való felháborodott szembenállásban, a nyugati demokráciák, az Európai Unió melletti elkötelezettségben, és az euró mielőbbi bevezetésének indokoltságában. Ugyanakkor messzemenően nem értek egyet azzal a gondolatmenettel, amelyet Klára szombathelyi előadásában kifejtett, és amelyet az utcákon megjelent plakáton próbálnak tömören összefoglalni.
Ennek a gondolatmenetnek a lényege a következő. A magyar embereknek az Orbán-kormány uralma alatt fizetett bérek indokolatlanul alacsonyak, és ezekhez a bérekhez képest is alacsonyak a nyugdíjak. Ugyanakkor az infláció jóval magasabb, mint bárhol másutt Európában. Emellett az Orbán-kormány keveset költ egészségügyre és oktatásra. Mindennek fő oka, hogy Orbánék ellopják a pénzt, és összefügg azzal is, hogy nincs nálunk euró, és Orbánék nem is akarják bevezetni az eurót. A Dobrev-kormány véget vet majd a lopásnak, mihamarabb bevezeti az eurót, és ez lehetővé teszi, hogy jelentősen emeljék a béreket és a nyugdíjakat. Ez a gondolatmenet húzódik meg a plakáton szereplő ígéret mögött, miszerint „Dobrev Klára emelni fogja a béredet”.
Vannak ebben a gondolatmenetben, az Orbán-kormánnyal szembeni vádakban helytálló elemek. Vitathatatlanul igaz, hogy kiugróan magas ma Magyarországon az infláció. Klára azonban azon az általános megfogalmazáson túl, hogy
„az Orbán-kormány elhibázott gazdaságpolitikája”,
nem mondja meg, hogy miért van ez így.
Ez nem véletlen. A magyarországi inflációnak más európai országokkal közös oka a Covid-válság miatt, a válság utáni újrakezdés érdekében tudatosan fellazított pénzpolitika szerte Európában, és az energiaáraknak az orosz-ukrán háborúval összefüggő (már a háborút megelőző orosz exportvisszafogás nyomán beindult) emelkedése. Annak viszont, hogy Magyarországon jóval magasabb az infláció, mint bárhol másutt Európában, a fő oka egyfelől az, hogy az Orbán-kormány folyamatosan erőltette a gazdasági növekedést (ezt nevezik a közgazdászok a gazdaság túlfűtésének), és ezért gyorsult fel az árak emelkedése már 2017-től, másfelől pedig az, hogy az Orbán-kormány a 2022-es választások előtt hozott intézkedéseivel kivételesen nagy fogyasztói keresletnövelést tett lehetővé nyilvánvaló szavazatvásárlási célból. Ennek legfontosabb tételei a teljes 13. havi nyugdíj kifizetése és a gyerekeseknek nyújtott személyi jövedelemadó-visszatérítés voltak. Az ellenzéki politikusok, köztük Klára egyfelől azért nem magyarázzák meg, hogy miért kiugróan magas a magyarországi infláció, mert
annak idején ezeket az intézkedéseket nem kifogásolták, sőt volt DK-s politikus, aki még helyeselte is.
Másfelől pedig azért nem, mert ha a kivételeden magas magyarországi inflációnak a fogyasztói összkereslet és a kínált között kitágult szakadék az oka, akkor felelős ellenzék nem szorgalmazhatna további keresletnövelő intézkedéseket, ahogy azt az árnyékkormány is folyamatosan teszi.
Az árnyékkormány antiinflációs cselekvési tervként bemutatott 13 pontjából hat kifejezetten növelné a fogyasztói összkeresletet, és egy sincs a pontok között, amely mérsékelné azt.
Márpedig inflációt csökkenteni, az egyensúlyt helyreállítani csak a fogyasztói kereslet korlátozásával lehet, ahogy arra annak idején a Horn-kormány és a második Gyurcsány-kormány is rákényszerült.
Magasabb bérekkel, a nyugdíjak emelésével kecsegtetni az embereket ilyen helyzetben semmiképpen sem felelős magatartás.
Igaz persze az is, hogy az Orbán-kormány keveset fordít oktatásra és egészségügyre.
Az viszont már fölöttébb vitatható, hogy az alacsonynak mondott bérek és nyugdíjak arra lennének visszavezethetők, hogy Orbánék lopnak. Mit értünk azon, hogy Orbánék lopnak? Azt-e, hogy egy szűk elit viszi haza a pénzt, ami az egész népet illetné meg? Ezt sugallják az effajta állítások, de ez ennél bonyolultabb.
Mit szokás érteni azon az egyszerű állításon, hogy Orbánék lopnak?
Azt, hogy a kormány az állami megrendelések odaítélésekor a verseny mellőzésével vagy látszólagossá tételével az általa kiválasztott, hozzá személyileg, családilag vagy politikailag közel álló vállalkozóknak juttat megrendeléseket vagy fejlesztési, működtetési támogatásokat. Emiatt a fejlesztések sokszor többe kerülnek, az új kapacitások minősége olykor rosszabb, mint tisztességes verseny estén lehetne, az államot veszteség éri, a kedvezményezett személyek, vállalkozók, családtagok viszont látványosan gazdagodnak. Csakhogy bármennyire méltánytalan, sőt felháborító ez a gyakorlat, az nem következik belőle, hogy ha megszüntetnék, az néhány éven belül lehetővé tenné a bérek és nyugdíjak érzékelhető emelését.
Valaha sokan hitték, hogy a „kisajátítók kisajátítása” lehetővé tenné, hogy az emberek milliói, tíz- és százmilliói jobban éljenek. Ahol a kapitalizmust megdöntötték, ott az ellenkezője következett be. A tőkések vagyona túlnyomórészt termelő vagyon, és Mészáros, Garancsi, Tiborcz és társaik vagyona is az. Ha nem ők kapnák a megrendeléseket, hanem mások építenék az utat, korszerűsítenék a vasutat vagy a közvilágítást, akkor mindez talán olcsóbban és jobb minőségben épülne meg, több maradna a költségvetésből egészségügyre és oktatásra, de korántsem feltételezhetjük, hogy magasabb béreket fizethetnének a vállalkozók, és magasabb nyugdíjakat fizethetne az államháztartás.
Nem igaz ugyanis, hogy abból, amit a magyar állam ma beruházásokra, közösségi fogyasztásra költ, jelentős részt volna helyes egy elképzelt kormányváltást követően bérekre és nyugdíjakra fordítani.
Mert igaz ugyan, hogy a magyarországi bérek alacsonyabbak, mint amit az EU legtöbb országában fizetnek, de ez sajnos nagyjából megfelel a magyar gazdaság jelenlegi teljesítőképességének.
Annak a feltételezésnek, hogy a magyarok ma kevesebbet keresnek, mint amennyi „járna” nekik, semmi alapja. Ahhoz magasabb termelékenységre, jobb versenyképességre lenne szükség. Elvégre a lengyelektől, szlovákoktól, baltiaktól nemcsak a bérekben, de a gazdaság teljesítőképességében is lemaradtunk az elmúlt két évtizedben.
Ennek fő oka nem az, hogy Orbánék a fenti értelemben lopnak, hanem az, hogy a fideszes haveri kapitalizmus kiküszöböli a versenyt, hogy a gazdaságban teret nyerő vállalkozók nem a piaci teljesítmény, hanem a politikai kapcsolatok alapján választódnak ki, továbbá, hogy az államháztartásból túl sokat fordítanak politikai beruházásokra, presztízsépítkezésekre, és az állam valósággal rátelepszik a gazdaságra, igyekszik kiszorítani a külföldi befektetőket azok kivételével, akiket maga szemel ki.
Azok az országok hagynak le minket a nemzetközi versenyben, ahol ez nem így van, de legalábbis sokkal kevésbé van így. Magasabb béreket és nyugdíjakat az ígérhet hosszabb távon, akinek világos elképzelése van ennek a lemaradásnak a megállítására és visszafordítására.
Az euró bevezetése kétségtelenül egyike annak a sok-sok teendőnek, amelyre ehhez szükség lenne. De a többiről, például arról, hogy
jelentősen csökkenteni kellene a gazdaságban az állam szerepét, az újraelosztást, teret kellene engedni a piaci versenynek, az önálló innovációnak és/vagy az innováció importjának, az ellenzékben senki, így Klára sem beszél.
Az olyan béremelés, nyugdíjemelés viszont, amelyet nem alapoz meg a gazdasági teljesítmény javulása, kifejezetten hátrányos lenne ebből a szempontból, ahogy hátrányos volt a Medgyessy-kormány „jóléti rendszerváltása” is. Éppen a Medgyessy-kormány gazdaságpolitikájának következtében távolodott el tőlünk az euró bevezetésének lehetősége, hiszen annak a pénzügyi stabilitás a legfontosabb előfeltétele. Az euró melletti elkötelezettséggel – amiben egyetértünk – kifejezetten ellentétes minden, a stabilitást veszélyeztető jövedelempolitikai törekvés.
Ezért a széleskörű béremelési ígéret nemcsak a plakáton hamis, de a plakát mögött meghúzódó gondolatmenetben is.
Klára előadásában bemutatta a nyugdíjak bérekhez viszonyított arányának jelentős csökkenéséről szóló ábrát is. (Ez az, amit helyettesítési rátának szoktak nevezni.) Igaz, hogy 68 százalékról 50 százalék alá csökkent ez az arány. Vannak, akik szerint a statisztikában kimutatott béremelkedés a valóságosnál magasabb, és a nyugdíjak bérekhez viszonyított aránya a kimutatottnál kevésbé csökkent, de a csökkenés ténye vitathatatlan. Csakhogy minden hozzáértő szakember tudja, hogy a 68 százalékos helyettesítési ráta – mely az egyik legmagasabb volt Európában – egyszerűen nem volt fenntartható. Nem, mert a társadalom elöregedésével folyamatosan romlik az aktívak és a nyugdíjasok közötti arány, amit a nyugdíjkorhatár emelése csak fékezni tudott. A bérekkel együtt növekvő nyugdíjakra azokban az országokban van lehetőség, ahol számottevő bevándorlás ellensúlyozza a társadalom elöregedésének hatását, hiszen a bevándorlók aktív korban vannak, járulékfizetők és csak később lesznek nyugdíjasok. Nyugat-Európában ez sokfelé így van, Magyarországon ezzel szemben jelentős mértékű az aktív korúak elvándorlása, és ők másutt fizetnek járulékot, a bevándorlást viszont az Orbán-rendszer – rasszista ízű retorikával – elutasítja.
A csökkentést egyébként 2009-ben – helyesen – a Gyurcsány-kormány indította el az induló nyugdíjak mérséklésével és a 13. havi nyugdíj kényszerű megszüntetésével. Ezt az Orbán-kormány 2011-től a vegyes indexálás helyett az inflációhoz igazodó nyugdíjemelés bevezetésével folytatta. A mostanra kialakult 50 százalék alatti arány már kétségtelenül az alacsonyabbak közé tartozik Európában, de hamis olyan benyomást kelteni, hogy a korábbi magas arány visszaállítása csak elhatározás kérdése.
Immár kilenc éve, a 2014-es európai parlamenti választási kampány óta van köztünk ezekben a dolgokban nézetkülönbség.
