Stohl Andrással közöl nagyinterjút a Magyar Narancs. Szó esik ebben az ilyenkor szokásos dolgokról: szerepekről, magánéletről, pénzről. És még valamiről, amiről színészek, sztárok csak igen ritkán beszélnek. Arról, hogy milyen mostanában Stohl András közérzete. Nem szakmailag a színházban, vagy odahaza, a magánéletben. Hanem ott, hogy mi is élünk: Magyarországon.
Stohl Andrásnak nem jó a közérzete. Irigyli is Schilling Árpádot, amiért neki van bátorsága – ahogy Stohl fogalmaz – kiabálni.
Stohlnak elmondása szerint nincs ehhez bátorsága, és nagyon nem szereti ezt a helyzetet. Azt, hogy elültették benne a félelmet. Benne, akinek, mint mondja, az az imázsa, hogy férfias, macsó, szókimondó. Nincs jóban emiatt magával, nem tud megbékélni azzal, hogy vele ezt megcsinálták.
„A közérzetem afelé visz, hogy
előbb-utóbb én is kimegyek az utcára.
Egyszerűen nem értem, hogy amikor nap, mint nap egyre több dolog derül ki a politikusok és a barátaik ügyeiről, hogyan lehetséges, hogy minden csak két-három napig téma, aztán elfelejtjük, mint egy bulvárhírt.”
Elmondja még, hogy az Alföldi Róbert rendezte Hegedűs a háztetőn musical producerét, Rosta Máriát több vidéki városból is felhívták, hogy
nem hajlandók olyan cikket közölni, amelyikben Alföldi Róbert neve szerepel.
Milyen világ ez már, kérdezi az interjú végén Stohl.
Stohl András néhány hete a fuhu.hu-nak adott interjúban is azt mondta: nem mennek jó irányba a dolgok.
Milyen világ ez már? Ahol van újság, amelynek kiadója megengedheti magának, hogy Magyarország egyik legismertebb művészének a nevét ne írhassák le az újságjában.
Milyen alapon? Milyen jogon?
Önmagában már ez is megérne egy misét. De
van az ügynek más vetülete is.
Olyan, amely csak látszólag nem kötődik ahhoz, hogy Stohl András miként érzi magát ebben a Fidesz által nekünk álmodott szép új világban.
Akik olvassák a FüHü cikkeit, igen gyakran egy más lapokban is előforduló mondatrésszel is találkoznak. „X-hez közeli forrásaink szerint.”
Nem arról van szó, hogy az újságíró a hasára ütött, és a saját feltevését információként tálalja az olvasónak. Amikor a FüHü, vagy gyakran a Magyar Narancs azt írja egy információ forrásaként, hogy az valakihez közeli körökből származik, akkor az olvasó biztos lehet benne, hogy e mögött adatközlőként konkrét emberek állnak. Nevük van, arcuk, személyiségük. Életük is van ezeknek az embereknek, családjuk és munkahelyük.
Ez utóbbit pedig nagyon nem szeretnék elveszíteni. És
ez nem gyávaság a részükről, hanem a valóság ismerete.
Ilyen világban élünk, ilyen világot teremtettek nekünk azok, akik mertek nagyot álmodni.
Persze, mi, többiek is benne vagyunk. Mert hagytuk, hogy ilyenné tegyék Magyarországot. Olyan hellyé, ahol az ország egyik legismertebb színésze kénytelen bevallani, hogy fél.
Aztán persze mégis elmondja a véleményét. Mert aki azt mondja, hogy olyan országban él, ahol tart attól, hogy elmondja, amit gondol, az sokat elmondott a közállapotokról.
Az idősebbek még emlékeznek azokra a kínos telefonbeszélgetésekre, amikor az egyik fél azt mondta másiknak: ez nem telefontéma. Már ma sem mondunk el mindet telefonon, és a helyzet nem javul, csak rosszabb lesz.
Milyen világ ez már, kérdezhetnénk Stohl András nyomán.
Kérdésben a válasz.
Üdv újra a régi rendszerben.