A Stille nacht (Csendes éj) német karácsonyi dal aligha hangzott el Szerbiában január 6-án, karácsony szent estéjén. És ha fel is hangzott volna senki sem halhatta, hiszen a szokásos fegyverropogás elnyomta volna a szelíd dallamot. Nemcsak az ortodox (pravoszláv) vallási ünnepet tisztelik meg a szerbek levegőbe lődözéssel, hanem bármilyen örömteli családi eseményt. Úgyis mint a lakodalmat, temetést és a régi szép időkben a hadseregbe való bevonulást.
Most is hajnalig tartott a ropogós duhajkodás még a többnemzetiségű Szabadkán is. Ilyenkor nem ildomos ablakot nyitva tartani és az óvatosabbak a szoba közepére húzódnak. Arról nem is beszélve, hogy a nagy zsivaj, lárma a nemrégi háborúk kellemesen nosztalgikus hangulatát idézik. A fegyverek jó kézben maradtak.
A kereszténység ortodox feléhez tartozók (az igazhitűek) azért késnek két hetet a karácsonnyal (is), mert a 16. században nem tértek át a Gergely-naptárra, hanem vallási ünnepeiket a régi Julián-naptár szerint tartják. Ezért volt például a mi naptárunk szerint novemberben az októberi bolsevik forradalom. Persze ez nem került be a vallásos ünnepek közé, egészen érthető okokból.
Az ügyet tovább komplikálja, hogy egyes ortodox egyházak (görögök, bolgárok) a 20. században áttértek a Gergely-naptárra, így ők december 25-én ünneplik Jézus születését. Ez még fokozható, mondjuk azzal is, hogy az ukrán görögkatolikusok a Vatikán alá tartoznak, de ünnepeiket a Julián-naptár szerint tartják. De már gondolkodnak azon, hogy változtassanak.
Maradjunk azonban Szerbiánál, ahol nemcsak a fegyverek zajától hangos a karácsony, hanem a szimbólumok szintjén is különbözik a rítus. Az ünnepet ugyanis megelőzi karácsony böjtje, amely negyven napon át tart. Az ünneplés január 6-án, a böjt utolsó napjának reggelén kezdődik, amikor a házigazda elindul, hogy egy kisebb tölgyfát vágjon ki.
Ez jelképezi azt a fát, amelyet a pásztorok ajándékoztak a kis Jézusnak, amivel József tüzet gyújthatott a hideg barlangban, ahol Jézus megszületett.
A hagyományok szerint így indul egy szerb férfi reggele karácsony böjtjén. Tudósítások szerint Szabadkán már a kora hajnali órákban tömegesen érkeztek a hívek a makkhetesi erdőbe, hogy badnjakot vágjanak, vagyis azt a tölgyfaágat, amely karácsonykor az ünneplő család otthonát díszíti.
A sajátságos jugoszláv szocializmus (titoizmus) idején ezek a vallási szokásokat nagy tömegekben nem gyakorolták. Ez csak a rendszerváltás után vált látványos habitussá, de ilyen szempontból semmi különbség sincs a pravoszláv vagy a katolikus hívők között sem. Az átkosban nem volt ildomos templomba járni, pláne kisebb helyeken. A kilencvenes évektől kezdve viszont már presztízskérdéssé vált. Az egykori párttitkárok ott imádkoztak az első sorban, az azelőtt is rendszeres látogatók pedig a hátsó sorokba szorultak. De hát ez az élet rendje Kelet-Európában.
A karácsonyfa azonban nem tűnt el nyomtalanul a pravoszláv többségű Szerbiában. Sőt. Az új év jelképévé vált. Nem is akármilyen jelképpé, hiszen az idén csekély 25 millió forintot költött rá a főváros, természetesen közpénzből. A kákán is csomót keresők azt is feltárták, hogy az adásvételre három nappal azelőtt került sor, hogy az illetékesek aláírták volna a szerződést egy bizonyos Keep Light! nevű céggel, amely az ünnepi világítást is biztosítja Belgrádban. Egyesek nem voltak restek és összehasonlították az árakat. Például a New York-i Rockefeller Center előtt álló 20 méter magas norvég fenyő 8 millió forintba került. A belgrádi csak 18 méteres, de még így is a legmagasabb a Balkánon.
Hát kell ennél szebb ajándék szilveszterre?
