Saját bevallása szerint ő úgy működik, dolgozik, mint egy színműíró vagy egy rendező, a siker, a „rivaldafény”, a főszereplőé, azaz a politikusé. Elvégre ezért fizetik (a rossz nyelvek szerint 1.000.- dolláros órabére volt).
Ez a szó (név) napjaink mumusa a hazai „baloldalon”. Már-már a mindennapi antiszemitizmus és homofóbia kulcsszava. A magyar („baloldali”) nekrológokban nem a választási tanácsadó érdemei, történelmi jelentőségű újításai és annak értékelése áll, hanem a gyűlölet, hogy Orbánt szolgálta, a Fidesz sikereit segítette. Kiváltképp azt kifogásolják, hogy „zsidó” létére antiszemita elemeket vitt választási kampányába, valamint nyíltan vállalt homoszexualitása ellenére homofób elemek is helyet kaptak sikeres kampányai érdekében.
Ez a két (állandóan visszatérő) megbélyegzés egy demokratikus társadalomban nem lehetne érv, hiszen senkinek sem lehet (illik) felróni származást, szexuális irányultságát.
Magyarországon ez nem számít, a „baloldal” másról sem szól, mint Orbán és a Fidesz szapulásáról. Alternatívát, kiutat, valós változást eddig képtelen volt felmutatni a sok apró pártra szakadt „baloldal”-nak nevezett formáció, kiknek szavazati támogatottsága (2010 óta!) vetekszik a Jobbikkal.
Olvasom a „baloldali” megmondó emberek nyilatkozatait a halálhírrel kapcsolatban. Gonosz, a legenyhébb kifejezés. Van, aki a pokolba kívánja. Úgy képzelik, hogy a gyűlöletbeszéd dominánssá válása, a menekültek elleni, vagy a Soros György elleni kampány egyaránt Arthur Finkelstein lelkén szárad. Vannak, akik tovább lépve megideologizálják: „Nem a tanácsadó a hibás (a főmumus), hanem az, aki tanácsait megfogadja” (ergo Orbán Viktor). Ezzel kapcsolatban két dolog jut eszembe:
- a szavazókra, választókra senki sem gondol? Hiszen a (csalásmentes) választási kampány lényege: meggyőzni a választókat, hogy a számomra kedves pártra szavazzanak.
- vajon ugyanilyen hevesen támadnák Finkelsteint (vagy bárki mást), ha (sajátos) módszerével egy „baloldali” pártot segítene győzelemre?
Finkelstein módszere különben igen egyszerű. Felismerte, hogy a hagyományos választási kampány, – a saját tábor, párt „fényezése” – elavult.
Ehelyett Finkelstein azt állítja, hogy a negatív kampány, az ellenfél lejáratása eredményesebb út. Nem az a meggyőző, hogy én milyen szép, okos vagy jó vagyok, hanem annak bizonyítása, hogy az ellenfél sem szebb, okosabb vagy jobb. Sőt ellenkezőleg, sokkal csúnyább, butább és rosszabb. Ennek a stratégiának az alapja az ellenfél (no meg a szavazók) alapos megismerése. A rendelkezésre álló közvélemény-kutatásokból kiszedni, kiszűrni és kikövetkeztetni a szavazók társadalmi, pénzügyi és érzelmi szükségletét. Mik azok a dolgok, amik hiányoznak a célcsoport életéből? Vagyis ismerni azt, amit a hagyományos kampányokban a képviselőjelöltek ígérnek, – de a lakosság is tudja, hogy a „politikusok hazudnak, úgy sem tartják be szavukat”. Ezen alapul Finkelstein stratégiája. Az ellenfél gyenge pontjainak kifürkészése, és azt úgy beállítani, (sokszor elismételni), hogy azt bizony az ígérgető jelölt úgysem tudja betartani.
Ezen alapult Netanyahu győzelme is. Ráadásul izraeli tanácsadása volt az első Amerikán kívül. Héberül nem tud(ott), helyismerete is minimális volt, mégis felépített egy stratégiát, ami győzelemre vitte a Likud-párt vezetőjét. Netanyahu egymás után háromszor nyert az izraeli választáson, most tölti hivatali idejének negyedik időszakát.
Egy dologról mélyen hallgatnak Finkelstein magyar bírálói, szakértőkként tetszelgő magyarázói:
tanácsaival Amerikában csakis, kizárólag a Republikánus pártot támogatta, viszont sohasem vett részt elnökválasztáson!
Mindig csak egy-egy helyi, a demokratákkal szemben hátrányban lévő szenátort, szövetségi állami helyi politikust segített (sokszor lehetetlen helyzetből) a választások megnyeréséhez.
Mindig háttérben maradt, ezért sokan „titkos” tanácsadónak tartják. Saját bevallása szerint ő úgy működik, dolgozik, mint egy színműíró vagy egy rendező, a siker, a „rivaldafény”, a főszereplőé, azaz a politikusé. Elvégre ezért fizetik. (a rossz nyelvek szerint 1.000.- dolláros órabére volt).
Csak zárójelben, szombaton, azaz „sábesz”-kor (sabbat) halt meg. Erre sem tértek ki magyar méltatói. Ha egyáltalán voltak ilyenek.
Nyugodjék békében.
Stephen Elekes
