A jogok egyenlősége abszolút. Minden ezzel ellenkező vélemény diszkriminatív és fasiszta. Féfiként ugyanazok a jogok illetnek meg, mint a nőket. Így szülni is jogom van. Ha az állam nem juttatja érvényre a jogomat, fasiszta. Az államnak elő kell segítenie, hogy szülhessek. Adjon spermát és operáltasson át, hogy szülőképes állapotba kerüljek. (Addig legalábbis, amíg nem tudja biztosítani, hogy a saját spermámtól essek teherbe.) Az adófizetők állják a cehhet, különben FB-kampányt indítok és az utcára vonulok másodmagammal.
Az esettanulmány a progresszivista gondolkodás karikatúrájának tűnik, pedig inkább a logikus eredménye. A progresszivizmus lényege a természeti (biológiai és a „természetesnek” felfogott szociális hagyományok jelentette) limitációk felszámolása, amelyek mind a szabadság, az egyenlőség és az ad libet identitások útjában állnak. Ha a homoszexuális párok joga gyereket örökbe fogadni, és nincs az a limitáció ezzel szemben, amit a saját természeti képességeik jelentenek, akkor egy másik típusú problémával állunk szemben, mint amit egy öröklött, kialakult vagy traumatikus betegség és a kezelése jelent. Nem helyrehozni kell az egészséges állapotot, hanem kipótolni akár — radikálisabban — a biologikumba való beavatkozással, mint a tanmesémben, akár társadalmi beavatkozással, mint az örökbefogadás esetében — hiszen a vágyak objektiválódtak (kinél egy Ferrariban, kinél egy szőke, kék szemű gyerekben), az egyenlőségnek megmutatkozott a sérült állapota. A vágyaknak érvényt kell szerezni, hogy az egyenlőség létrejöjjön. A jog a természet fölébe keveredik, ahogy fentebb írtam; a jog orvosolja — ti., eliminálja — a természet limitációit. (Ezzel cseng össze, hogy a progresszivisták sem betegségként, hiányosságként tekintenek a homoszexualitásra, hanem másságként.)
Arról, hogy abszurd- és agyrém-e ez az argumentáció, mindjárt szót ejtek.
Minden emberi vágy alkalmasint limitációkkal találhatja magát szemben, ezért mindegyik ad absurdum emberi jogi kérdéssé tehető, ha elég hangosan tud megjelenni a nyilvánosságban. A progresszivista logika nem szab határt ennek a gondolkodásnak. Ennek eredménye lesz az eugenika, a magzatfarmok, ahol pénzért lehet majd gyerekeket vásárolni, a kiborgok egyenjogúsága stb. — elvégre a humanitásról való koncepciónk folyamatosan alakul át és (a progresszivisták szerint) ez így van jól. Bármilyen megállás ezen az úton illogikus, minden határ átéphető. Ilyen határ a homoszexuális párok örökbefogadási joga is, amely ma még ártatlan lépésnek tűnhet a folyamatban, amit csak a homofóbok és egyéb fasiszták rosszallanak (oké, vannak ilyenek is a tiltakozók között). Szerintem nem ártatlan lépés, hanem ostoba.
Az a baj, hogy a progresszívisták gondolkodása mérhetetlenül elprimitivizálódott, kb. a celeb kultúra egyik hajtásává vált, a vezetett tömeg szellemi állapotához igazodott. (Éppen, mint a valódi rasszistáké és náciké.) Szükségképpen következik belőle az emberi szellem, majd a történeti humanitás halála is. Nem tudom, túl vagyunk-e már a fordulóponton (point of no return), de könnyen lehet. De a folyamat feltartóztathatatlan, a progresszió feltartóztathatatlan, a beavatkozás reménytelen, az emberi sors tragikus.
