Túl kevés poszt, sok igény és szempont. Még mindig bizonytalan, hogy melyik pártcsoporté lehet az Európai Bizottság elnöke. Holnap folytatják, de az Európai Parlament nem annyira optimista, áttette szerdára az elnök és helyettesei megválasztását.
Nehéz kibogozni, mire mentek egymással az EU állam- és kormányfői Brüsszelben, amikor vasárnap nekiláttak a legfontosabb tisztségeket a következő hónapoktól betöltők kiválasztásának. Úgy tetszik, eddig nem jutottak dűlőre, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke dél körül holnap délelőttre halasztotta a folytatást. A terítéken lévő állások:
- az Európai Bizottság elnöke,
- az Európai Tanács (állam- és kormányfők gyülekezete) elnöke,
- Európai Parlament elnöke (és ennek nyomán alelnökei, tisztségviselők),
- Európai Központi Bank elnöke,
- az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
Ez összekapcsolódó csomag, vagyis az alkuk bonyolult rendszeréről alighanem egyben kell dönteni. A dolgot bonyolítja, hogy az EP is holnap kezdi három napos alakuló ülését, amelyen a tisztségviselőket is meg kellene választani, de az apparátus látva a tegnapi-mai eseményeket legott egy nappal szerdára eltolta ezt (és egész napra nyitva tartja az időt több fordulós szavazásra).
Csomagról kellene megállapodni
A többi stallum viselőjének pajzsra emelése elvileg ráér szeptember-októberig, de például a most a fókuszban lévő európai bizottsági elnökség sem nagyon tűr halasztást. Az EU-nak ebben
az évben el lehetőleg döntenie kellene a következő költségvetési ciklus összegeiről.
Ráadásul az EB működéséhez az kell, hogy előbb megválasszák elnökét, aki azután kijelöli a tagországok jelöltjeit az egyes területekre, s őket előbb meghallgassák az EP bizottságai, hogy aztán a plenáris ülésen kineveztessenek.
Weber, Timmermans, vagy kik?
Az elmúlt egy nap alkudozásában – úgy tűnik – végleg leáldozott Manfred Weber (Európai Néppárt – EPP) csúcsjelölti csillaga. Nem kapta meg a többségi támogatást az EB élére. Ehhez a 21 ország, de a népesség 65 százalékát vivő tag támogatása kell.
Vasárnap Donald Tusk (EPP) azt terjesztette elő, hogy mivel Weber támogatottsága nem elégséges, ezért a szocialista Frans Timmermans legyen az EB elnöke. Ez felháborodást váltott ki az EPP-ben. Tíz-tizenegy tagállam ellenzi ezt a javaslatot – közölte Giuseppe Conte olasz kormányfő hétfőn. Mint mondta, az előző, június 20-ai csúcstalálkozón a résztvevők végül lényegében egyetértettek abban, hogy el kell vetni a csúcsjelölti rendszert, aztán a G20-as országcsoport oszakai ülését követően váratlanul
mégis előkerült ez a kompromisszumosnak szánt tervezet.
(A csúcsjelölti rendszer a legtöbb mandátumot szerzett frakció, ez esetben az EPP, jelöltjének automatikus megválasztását szolgálja mindenféle alku nélkül.)
Az elterjedt hírek alapján a kompromisszumos javaslat szerint Timmermans EB-elnöksége mellett a bolgár néppárti Krisztalina Georgijeva (a Világbank vezérigazgatója, az EB korábbi alelnöke) lenne az Európai Tanács elnöke (EPP), két és fél évi rotációval a német néppárti Manfred Weber és a belga liberális Guy Verhofstadt vezetné az Európai Parlamentet (eddig is ez a rendszer volt érvényben), a dán liberális Margrethe Vestager lenne a külügyi főmegbízott. Az EKB élére francia kerülhetne. Ehhez nem sikerült többséget szerezni, ami után Tusk elrendelte az elnapolást.
És még egyéb szempontok
Hogy még csavarjunk a történeten, a fenti névsorban teljesül az a kívánalom, hogy legyen két nő a posztok betöltői között. Nem kapnának viszont megfelelő képviseletet a déli államok, például a szocdemek közt egyedüliként jelentős erősödést elkönyvelt spanyolok. Az olaszok eddig két posztot vittek (EP-elnök, EKB-elnök), ezt aligha tudják megőrizni már csak azért se, mert náluk mostanában a harcos „szuverenista” Matteo Salvini viszi a prímet, akinek nem akarnak lapot osztani a fősodor pártjai.
Nem világos továbbá, hogyan kapnak szerepet a közép-európaiak.
A hivatalos megnyilatkozások szerint a V4-ek egységesen lépnek fel valamilyen fontos tisztség érdekében. Ebben a csoportban azonban (a románokkal kiegészülve) nem túl jó a reputációja a magyar, a lengyel és a cseh kormánynak. És egyáltalán nem biztos, hogy a szlovákok – akik eddig is igyekeztek közelebb kerülni az EU „kemény magjához” – kitartanak a nem jó hírű szomszédok mellett.
Átalakuló erőviszonyok a nagyok között
A néppárt alkuképességét nehezíti, hogy – a szocialista csoporttal együtt – a legnagyobb veszteséget szenvedte el a május végi EP-választáson, ellenben a liberálisok – elsősorban Emmanuell Macron En Marche mozgalmával – és a Zöldek nagy mértékben növelték reprezentációjukat (és egyúttal elmaradt a szélsőjobb áttörése). Ez is tükröződik abban, hogy a Tusk-féle javaslatban
csak két néppárti lehetőség rejlik az eddigi többséggel szemben.
Ha végül – bármilyen leosztásban – Weber súlyvesztésével, a szocialista-liberális pártcsoport térnyerésével végződik az osztozkodás, az nem túl jó hír lenne Orbánnak. Timmermans és Guy Verhofstadt a magyar berendezkedés legádázabb ellenfelei az EU-n belül. És komoly támogatói annak a javaslatnak, hogy a következő költség kifizetéseit kössék össze a jogállami normák betartásának követelményével. Amit a ma hatályba lépett finn uniós elnökség is zászlajára tűzött.
