Cser Ágnes bemutatja: táncórák időseknek és halandóknak

Fura egy szakszervezeti vezető Cser Ágnes. Az ember – gyarló módon – azt gondolná, hogy egy szakszervezet vezetője a dolgozók érdekeit védelmezi a mindenkori kormányokkal szemben, de ebben nincs semmi kihívás, ezért Cser Ágnes az egészségügyi és szociális dolgozók szakszervezetének elnöke másként működik.

Szerinte nem a kormány tehet a még meglévő problémákról, az egészségügy helyzete egyébként is javul, nem panaszkodni kell, hanem dolgozni, a külföldre távozóknak pedig azt üzeni, hogy mindenki gondolja végig, hol van a szülőföldje.

Ebben a szövegkörnyezetben hirdette meg Cser Ágnes a Hódmezővásárhelyen a nemzeti táncmozgalmat az egészségügyben dolgozók számára. Mert szerinte az az ő egyik legnagyobb problémájuk, hogy kevés a szabadidejük, de annyi azért mindenkinek akad, hogy hetente egyszer szervezett keretek között táncolni menjen.

Mert a tánc egészséges, és egy csomó bajra is gyógyír. Mint mondta, „a csontritkulás egyik legjobb ellenszere az élőzenés tánc. Ezzel a kezdeményezéssel azokat szeretnék segíteni, akik az országos átlagot meghaladva, magas óraszámban vannak foglalkoztatva. Szükség van a testi és lelki felüdülésre, amit ez a program megadhat nekik. A szórakozás, a kikapcsolódás, a sport együttesen jelenne meg a szürkének nevezett hétköznapokban.”

A vesekőre pedig – és ezt most nem Cser Ágnes mondja, hanem a népi tapasztalat – nincs hatékonyabb gyógymód, mint a kátyúkkal teli rázós út. Szívritmuszavarokra a villámcsapás. Nem kell minden csip-csup bajjal azonnal orvoshoz szaladni, ezzel is növelni a várólisták hosszát. Annak idején a füvesemberek is táncoltatták a beteget, ha valamilyen nyavalya gyötörte. Aztán vagy meggyógyult, vagy nem. Ha nem, hanem, mondjuk rosszabbul lett, vagy ne adj isten, meg is halt, akkor az lehetett a baj, hogy nem táncolt eleget.

De nemcsak a testi bajokra orvosság a tánc, hanem az egészségügy problémáira is. Mely problémák száma csökkenőben van, hiszen kiváló kormányunk van, de még mindig hordozzuk magunkkal a szoclib múlt örökségét. Ezért van hiány orvosból és ápolóból, gyógyszerből, kötszerből, kórházi ágyból. (Egyedül betegből nincs hiány. )

És ezért vannak sok kórházban olyan állapotok, amilyenek. Hiába hogy elindult a fejlődés, még mindig van lemaradás.

Ezt mondja Cser Ágnes, ha az egészségügyről kérdezik.

Kórházi fertőzésekről nem tud.

Cser Ágnes mindeközben azokra az egészségügyiekre is gondol, akik mennének táncolni, de mert egyedülállók, nem tudják kire hagyni a gyerekeiket. Számukra hirdeti meg a nemzeti nagymama és nagypapa programot. Ami azt jelenti, hogy amíg a nemzeti egészségügyi dolgozó nemzeti táncokra ropja, addig a nemzeti gyerekére egy nemzeti nagymama, vagy nagypapa ügyel.

Hogy honnan vesznek ennyi nemzeti nagyszülőt, azt még ki kell dolgozni. De nyilván ebben sem lesz hiba, mert – és ezt is a szakszervezeti vezetőtől tudjuk – olyan kormánya van Magyarországnak, amely szívén viseli az egészségügy helyzetét, és amellyel lehet tárgyalni.

Ilyen harcos szakszervezeti vezetőből kellene még több ennek az országnak. Akik, ha kell, harcolnak, ha arra van szükség, síkra szállnak. És adott esetben még azt sem restellik a kormány szemébe mondani, hogy ez a mostani kormány a létező kormányok legjobbika, aki mást mond, az kapja be.