Érdekes helyzetet teremtett Karácsony Gergely megjelenése szombaton a Botka-féle fórumon. Már önmagában a tény, hogy ott volt, alkalmasnak tűnt politikai találgatásokra, az pedig, hogy fel is szólalt további kérdéseket vetett fel. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje és a jelenlévők többsége is úgy értékelte a Párbeszéd társelnökének szavait, miszerint föladta saját miniszterelnök-jelölti ambícióit, ráadásul úgy, hogy mindezt Botka javára tette.
Maga a zuglói polgármester a Független Hírügynökség érdeklődését egyelőre udvariasan elhárította, azzal, hogy hamarosan áll rendelkezésünkre. Karácsonyt azért kerestük, hogy ő maga tegye egyértelművé a helyzetet, mivel azok, akik csak másodkézből informálódtak a Szegeden történtekről, kicsit másként értelmezték az elhangzottakat. Szerintük ugyanis Karácsony nem állt be még a szocialisták kiválasztottja mögé, pusztán azt erősítette meg, hogy nem akar szembeszállni vele, illetve azt, hogy a Botka által felvázolt program egyáltalán nincs ellenére. Abból, hogy maga a főszereplő egyelőre nem kívánt belemenni szavai elemzésébe, arra is lehet következtetni, hogy saját pártjában is egyelőre bizonytalan a helyzet. Már legalább is annak megítélése, hogy mi legyen, mi lehet a követendő taktika. Az nyilvánvaló, hogy a Párbeszédnek önmagában semmi esélye, talán még a parlamentbe jutáshoz sem, azaz nagyon távolinak látszik az ehhez megszerzendő öt százalék, abban azonban eléggé eltérnek a vélemények, hogy szabad-e az MSZP-hez kötni a szekerük rúdját.
Ma az ellenzéki oldalon általában is az a helyzet, hogy mindenki tudja: szükség van a Botka által, az összefogást helyettesítő szövetségre, de a megállapodások esélye most távolabb van, mint valaha. (Az összefogás szót, mint vesztes kifejezést hagyták el, 2014 után ugyanis negatív hívó kifejezéssé vált, ezért lépett a helyére a szövetség; ha így mennek a dolgok, 2022-re már szinonimat sem kell keresni…) Az Együtt, a Momentum, az LMP, az Új Kezdet, a Kétfarkú Kutyapárt mind megfogalmazták, hogy nem kívánnak részesei válni egy ilyen frigynek, de az egyetértésük csak eddig terjed; nagyjából azt tudják, kikkel nem akarnak közös porondra lépni. A Demokratikus Koalíció az egyetlen, amely állandóan szabad vegyértékeket mutat fel a többi párt irányában, őt viszont Gyurcsány miatt nem akarják vállalni. A felsorolt formációk közül e pillanatban a közvélemény kutatások egyedül a DK-t juttatnák be az országgyűlésbe, de ők is, az LMP-vel együtt, a parlamenti küszöb környékén billegnek.
Visszatérve Karácsonyra: a PM társulása az MSZP-hez, a lépésnek nyilván kevés a hozadéka, ha a lehetséges választók számát nézzük, viszont jelképes értelemben jelentős lehet. Vagyis akár hozhat, vagy hozhatott volna áttörést is. A befejezett múlt azért látszik indokoltnak, mert a szombati fórum után megjelent, elhangzott megnyilatkozások inkább az elutasítást hozták, mint az esetleges csatlakokozási szándékot. A rivális pártok a baloldalon azt hangsúlyozzák: arra mindenképpen szükség van, hogy a százhat egyéni körzet mindegyikében egyetlen jelöltjük szálljon ringbe, viszont közös listáról hallani sem akarnak. Ezt nevezik ugye a koordinált listaállításnak, amelyről egyesek úgy beszélnek, mint a biztos bukás előidézőjéről, mások meg azt állítják, ezt a szándékot már meghaladta az idő.
Akárhonnan is közelítünk az ellenzék helyzetéhez: meg kell állapítanunk, hogy rosszabb állapotban van, mint négy évvel ezelőtt. Akkor, 2013 végén, Bajnai Gordon felbukkanása hozott esélyt és reményt, hogy aztán ezt a reményt is maga a baloldal verje szét. A szétzilálódott ellenzék valamennyi szereplője akkor arra tett ígértet: még egyszer nem követik azokat a hibákat, amelyek a választási fiaskóhoz vezettek. Akkoriban a végeláthatatlan és reménytelen Mesterházy-Bajnai tárgyalási sorozat okozott pusztítást, most viszont a tárgyalási pozíciók is hiányoznak az előrelépéshez. Igaz, hogy – egyes információk szerint – Botka szerint elég, ha januárra kialakul a kívánt szövetség, ám ez a kijelentés is inkább arra utal, hogy időt akar nyerni, mintsem körvonalazódna bármiféle előrehaladás. Karácsony lehetett volna katalizátor, de úgy tűnik még a saját pártjában is meg kell vívnia a harcát.
Vagyis: 2017 nyarának végén, a nagy politikai ősz kezdetén azt tapasztaljuk, hogy a baloldal totális csatatérré változott, miközben a választók már szeretnének találni olyan formációt, amelyre szavazhatnának, hogy végre ne a Fidesz jöjjön vissza. Így biztos, hogy nem jön vissza; el se megy.
