Család

„A család nem oka, hanem megoldása az éghajlati válságnak.”
Novák Katalin; Conference of Parties (COP28); Dubai; 2023. december

Az ember társaslény. Ezt úgy kell érteni, hogy nem egyedül küzd az élet viharaival, hanem többen összeállva, egymást segítve próbálnak úrrá lenni a nehézségeken. Vannak persze magányos farkasok, de nem ez a jellemző, ráadásul ők igen nagy százalékban nem saját jószántukból hagyták ott a közösséget, hanem maga a közösség zárta ki őket, vagy ellenséges viselkedéssel, vagy akár durvább módszerekkel is. Jellemző, hogy a kizártak valamely tulajdonságukban mások, mint a többi, és ez elegendő a többiek negatív hozzáállásához, ugyanis a Homo sapiens sapiens gyűlöli a másságot. Ez a gyűlölet kellett ahhoz, hogy az összes konkurens alfajt (pl. Homo sapiens idaltu, Homo sapiens neanderthaliensis, és ki tudja még melyek) eltüntesse az útjából, és egyedül maradjon csúcsragadozó a bolygón.

A csúcsragadozókra jellemző, hogy azokból van a legkevesebb, mivel az állatok vadászati hatékonysága igen alacsony (nagyon sok antilop, gnú meg zebra kell pár oroszlán életben tartásához), de ez az ember esetében nem jellemző, mert a tyúkólból, a nyájból vagy a csordából annyi zsákmányt ejt el, amennyit csak akar, mégpedig erőlködés nélkül. Ebből következően rendkívül sikeres, például a mai élőlények összegezett testtömegének 30 %-a ember, és mivel nem csak eszünk-iszunk, hanem rengeteg egyéb igényünk is van, a bolygó sok szempontból kezd számunkra korlátossá válni. Ennyi embert nyugat-európai életszínvonalon a Föld nem tudna eltartani.

A fentek alapján, ha racionálisak vagyunk, és azt akarjuk, hogy az utódaink megfelelő színvonalon éljenek, nem bánkódni kell amiatt, hogy a fejlettebb országok létszáma csökken, hanem sokkal inkább örüljünk neki.

De nem mindenki örül. Mint tudjuk, a keresztény vallás alapvetése az élet feltétlen tisztelete. Vigyázat, ez nem az ember, az individuum tisztelete, mert az a keresztény vallásnak abszolút nulla, egy ember neki csak egy hangya a hangyák közül a nyüzsgő hangyabolyban, akit a többiekkel együtt állandóan kordában kell tartani. Ez a tisztelet az Élet tisztelete. Az ember szaporodjon, ennek rendeljen alá mindent, és félóránként adjon hálát az Úrnak, hogy él. Az Úr ugyancsak előírt imádata természetesen nem időközönkénti, hanem folytonos. A még semmiféle agyműködéssel sem bíró magzat is már embernek tekintendő, ezért feltétlenül és gondolkodás nélkül meg kell tartani. Az is szülessen meg, akit a szülei nem akarnak, valamint az is, aki sérülten jön a világra, és teher lesz neki az élet, ahogy a szüleinek szintén.

A fentiek szerint a Föld az emberiséggel benépesítve teljesen olyan, mint egy megtervezett génbank („Saját képmására teremté az embert”, „Sokasodjatok és szaporodjatok”), ahol a tervezőnek egyszer majd speciális génekre is szüksége lehet, ezért intézte úgy, hogy rengeteg legyen belőle, amiből majd válogathat. Ennek alapján azonnal érthető, hogy az embereknek miért legfőbb feladata a szaporodás, és enni is csak azért esznek, hogy így életben maradva tovább szaporodhassanak. Ezt a nyolcmilliárdos túlteljesítést persze a tervező sem így képzelte, mert jelenleg már a teljes génbank veszélybe került.

Az ember sokáig híven követte a vallás ezen parancsát, és vallotta, amit kell neki: a Föld csak egy siralomvölgy, a próba színhelye, ahol tetteid alapján eldől, hogy a Mennybe kerülsz vagy a Pokolba, de aztán néhány gyanakvó természetű, kevéssé kordában tartható hangya azon kezdett gondolkodni, hogy a mennybéli boldogság csak egy ígéret, és onnan még senki nem jött vissza, hogy beszámoljon. Még az is lehet, hogy nincs is, érezzük hát jól magunkat itt a Földön!

A gond ezzel az, hogy az „Érezzük jól magunkat” mondat eleve feltételezi néhány (sok) biblikus parancs akár többszöri megszegését, és ha valaki már egyszer parancsot szeg, utána talán még (horribile dictu!) feljebbvalójának sem fog engedelmeskedni! Sőt! Még az is lehet, hogy nem szaporodik!

És bizony ez így is lett, azon országokban, ahol nagy a szabadosság, vagonszám szegik meg a parancsokat, nem engedelmeskednek feljebbvalóiknak (igaz, ezt úgy oldották meg, hogy állami szinten nincs is feljebbvaló – még az elnök vagy a miniszterelnök sem az!), és, ahogy az várható volt, egyre kevésbé szaporodnak. Egy dolog üt szöget az ember fejébe, ha ezek annyira renitensek, hogy mehet mégis olyan jól nekik? Vajon mi a trükk? Állandóan arról dumálnak, hogy jogok, sohasem arról, hogy kötelességek, mégis elvégződik a munka, besöprődik a nagy pénz, közben van pofájuk ilyen alacsony szaporodási ráta mellett élvezni az életet, ahelyett, hogy gyereket nemzenének, szülnének, és nevelnének. Nem csoda, hogy arra Nyugat felé szétbomlóban a család.

A család az emberiség legkisebb, és az utódok felnevelésének legoptimálisabb közössége. Az utód a család révén részesül lakhatásban és ellátásban felnőtt koráig, ott kapja meg a példát a viselkedésformákról, amelyeket az adott társadalomban ismerni kell, és ami a döntő, kevés emberhez kell alkalmazkodnia. Akikhez kell, azok is érzelmileg nagy százalékban pozitív módon viszonyulnak hozzá, hiszen a saját utódjuk, aki tovább viszi a vérvonalukat. Aki utódokat tervez, annak az utódok érdekében célszerű családot alapítani. Ha valaki nem akar utódot, annak a család nem fontos, kivéve, ha a házasodással nagy ravaszul az anyagi helyzetén akar javítani. Krimiírók előszeretettel választják a témát, de az utódokhoz ennek nincs köze.

Magyarországon a család, mint olyan, nagy népszerűségnek örvend, mégpedig akkorának, hogy akár tabutémának is mondható. Pont olyan, mint a válogatott, jaj annak, aki negatívan nyilatkozna róluk. Nem akkora meglepetés tehát, hogy az egyébként is a vallásos érzületekre építő kormánypártok a családot is rendkívüli módon támogatják. Van vagy tizenkétfajta támogatási forma, körülbelül a fele hitel vagy kamattámogatás (a szegények nem tudják igénybe venni), vagy három alkalmazotti jogviszonyhoz kötött (a szülés előtt dolgozni kell ahhoz, hogy az anyának megítéljék), egyedül a családi pótlék az, ami korlátozás nélkül jár, ha valakinek gyereke van. Ehhez méltó az összege is. Két gyerek esetén gyerekenként 13 300 forint. Per hó. Lázár miniszter úr szavait kiforgatva a gyermekes családokra vonatkozóan: „Akinek nincs semmije, az annyit is kap”. A gyermekek nem egyenlően fontosak az államnak, a támogatást a szülő hitelképessége vagy keresete határozza meg.

Novák Katalin államelnök asszony a konferencián elmondta, hogy a jövő záloga a sok gyermek, és a minél több gyermek születését feltétlenül forszírozni kell („Kinek óvjuk meg a Földet, ha nem a gyermekeinknek?”). Ez a hozzáállás érthető lenne, ha csak Magyarországot célozná, mert akkor két dologra is gondolhatunk:

• az Orbán Viktor féle, „Magyarország európai középhatalom” nevezetű vízió, amelynek alapfeltétele vagy a luxemburgi egy főre eső GDP elérése, vagy egy negyvenmilliós Magyarország (ezek valamelyike nélkül csak egy alsóosztályú wishful thinking, ráadásul nem is megy egyik napról a másikra),
• A MANYUP lenyúlása, ami miatt feltétlenül szükséges az elöregedés megállítása, hogy a nyugdíjakat fizetni lehessen.

Sajnos az államelnök asszony ezen javaslatát az összes országra kiterjesztette, amit végképp nem tudunk hová tenni. Hogy a család nem annyira az otthon melegét jelenti nála, hanem a minél nagyobb számú gyermekáldást, az még kitalálható, de hogy hogyan lesz stabil jövő állandó nyolcmillárdos létszámmal, mikor már ma is szeptemberre elhasználjuk a Föld egy évre jutó készletét, az megkérdőjelezi a mondottak komolyságát. Az, hogy ráadásul mindenütt igény az életszínvonal további növelése, már csak korona. A megoldás két irányban kereshető: vagy csökkenő fogyasztás, vagy létszámcsökkenés. Utóbbi, hálaisten, automatikus.

A hibát nem vette észre senki, ő maga sem, a lapok szolgaian hozták, hogy mit mondott, gúnyos cikkek nem születtek, és senki sem röhög sem rajta, sem Magyarországon.

Azoknak, akik a számokat szeretik (magyarországi adatok)

2000;   Élveszületések: 97 597;    1000 lakosra vetítve:  9,6;     Termékenységi ráta:  1,32

2010;   Élveszületések: 90 335;    1000 lakosra vetítve:  9,0;     Termékenységi ráta:  1,25

2022;   Élveszületések: 88 491;    1000 lakosra vetítve:  9,1;     Termékenységi ráta:  1,52

A népesség középtávú fennmaradásához a rátának el kell érnie vagy megközelítenie a 2,1-es szintet, csak ebben az esetben biztosított a populációban a két szülő, az idő előtt elhalálozottak és a nem szaporodóképes egyének pótlása.