A jeles magyar író Zürichben fejtette ki véleményét a világról és benne Magyarországról: ”Hazám sorsáról semmi, nulla, semmi. Harminc éven át mondtam, írtam, nem mondom, hogy hiába, de azóta sem tudok többet”
A 82 éves író visszautalt a múltra, a 80 éves jaltai egyezményre: ”Churchill és Roosevelt a közös hadviselés érdekében Jaltában odalökte koncként Sztálinnak az egész földrajzi régiót. Vigye. Egyetlen cetlin. Olykor így alakul egy ember teljes biográfiája.”
Míg korábban a túlélés volt a tét ebben a régióban, ma éppúgy mint másutt a nyugati világban a siker:
“sikerét mindenki mérheti rögtön személyes nyereségén. A siker kényszerével együtt választja a kényszeres és tartós disszimulációt. Saját akaratát akár a teremtésen is átveri.”
A valóságban nincs siker: ”a világ legfelvilágosultabb közgazdászai és populista kormányai legfeljebb arról a sikerükről tudnának beszámolni, hogy nem tudnak Hayek és Keynes között választani miközben az átlagos hőmérséklet emelkedése már átlépett a kritikus határon.”
A globális realitás:
“A nemzetállami keretek között halmozódó államadósság és az egyéni eladósodás együttese biztosítja, hogy a globális pénzpiacok növekedésének ne legyen belátható és ellenőrizhető határa. A siker biztosítéka a magasan fejlett felvilágosult társadalmakban ugyanaz mint az ígéretük.”
Következmény: ”csupán a korlátlanul fűtött pénzgazdasági növekedés ütemében tudod a reálgazdaságodat fenntartani” – hangsúlyozta a jeles magyar író Svájcban, ahol már évszázadok óta a bankok jelentik a gazdaság alapját. Kálvint azért hívták Párizsból Genfbe, hogy a Biblia alapján igazolja: a pénz működteti a világot.
A pénz mindenkit ellenőriz, de a pénzt nem ellenőrzi senki
Van-e különbség a lokális és globális, legális és illegális között?
“Ha a privát és az állami, a nemzeti keretben és a globálisan működő, a legális és az illegális között nincs többé különbség, de felismerhető összefüggés sincsen, mert elfedi a siker és az élvezet kényszere, és így nem is lehet átlátható, és ellenőrizhető, akkor nagy a baj!”
Csak emlékeztetőül: Donald Trump a 2016-os választási kampányban nyíltan dicsekedett azzal, hogy bár dollármilliárdos, de évek óta nem fizet adót!
Nádas Péter Zürichben heroikus pesszimizmussal zárta beszédét: “közügyekről szívem szerint akkor beszélnék, ha tudnám: mi a köz és mi a nem köz. Mi vagyok én? Ha vagyok egyáltalán, és nem mi vagyok-e többnyire? “ Majd a zárógondolat:
”Szókratésszel szólva, minderről annyi mondható, hogy
vélekedés és tudás, vélemény és igazság két külön dolog.
Vannak azonban felismerések, melyek a természeti törvényekkel egyenrangúak. Észleléssel vannak megalapozva, és így a tudás forrásai a legnagyobb szerencsénkre nem apadnak el. A fölösleges dolgok tudásának forrásai pedig egyenesen kimeríthetetlenek” – hangsúlyozta Nádas Péter Zürichben a Literaturhausban.
Félrevezető a web-oldal címe! Hogy mennyire szándékos, nem tudom. Lehet, hogy csak egyszerű reklámfogás, hiszen ha alaposabban megnézzük, – szinte „a sorok között olvasva” – hamar és könnyen feltűnik a különbség. Nem a Szabad Európa Rádió (SZER) folytatja a jövő hónapban 27 éves elhallgatását követő „újjáéledését”, hanem egy internetes, multimédiás web-oldal a „Szabad Európa Magyarország”. Tetszik érezni az óriási különbséget? Ehhez szeretnék hozzászólni, felidézve az egykori müncheni hangulatot, a SZER végét, aminek a mostani multimédia nem a folytatása!
Az alapvető realitás: az a Rádió, ahol dolgoztunk, és a nyugati értékeket próbáltuk közvetíteni Magyarországra, már közel 30 éve nincs. Be kell látni, az akkor, illetve azóta született új nemzedéket nem érdekli néhány vénember nosztalgiázása. Ráadásul egy olyan történelmi időszakról, amit – gondolom – senki sem kíván vissza. ELMÚLT.
Ahogy a Vasfüggöny is megszűnt, úgy a SZER is. Emlékeztetőül,
az RFE (Radio Free Europe) a hidegháború szüleménye, azzal a végső céllal, hogy „megszűnésünk jelzi majd, hogy sikeres és jó munkát végeztünk, mert nincs ránk többé szükség”
A véget persze nem úgy képzeltük el, ahogy bekövetkezett. Sőt, egyáltalán nem tudtuk elképzelni, pláne úgy, hogy holnaptól nincs Rádió és nincs munkahelyünk. Különben, ez egy folyamat volt, rengeteg belső feszültséggel. A szerkesztőség eleve kettészakadt, amit a magyar osztály vezetősége nem akart, vagy nem tudott kezelni, pláne, megakadályozni. Már a budapesti iroda megnyitása előhozta az alapvető problémát: menni vagy maradni. Sokan (köztünk jómagam is) a maradás mellett voltunk, mert a magyarországi „kollégák” valójában felhígították volna a SZER (addigi) szellemét, ami különben be is következett.
Az külön pech volt, hogy Ribánszki, az emberekhez, a menedzseléshez abszolút nem értő Leventére bízta az osztály irányítását. Ettől függetlenül az osztály bezárása előreprogramozott volt. 1992 nyarán a második időszakát kitöltő és leköszönő republikánus George Bush sr. elnök sajtótitkárságán keresztül figyelmeztette utódját (bárki legyen is az), hogy a Szabad Európa Rádió és Szabadság Rádiót (RFE/RL) nem szabad megszüntetni, mert a kommunizmus (az egypártrendszerű proletárdiktatúra) nem szűnik meg egyik napról a másikra. Legalább még tíz évig működtetni kell ezeket a soknyelvű adókat, hogy az egykori rabnemzetek átállását segítsék a demokráciára (és a kapitalizmusra).
Az 1993. február 20-án beiktatott új elnök, a demokrata párti Bill Clinton, egyfajta gesztusként, mondván „Kelet-Európa népei felszabadultak”, még ugyanaz év őszén elsők között szüntette meg a magyar osztályt, azaz a magyar nyelvű adást.
Megjegyzem a SZER továbbműködését Budapest sem támogatta, a müncheni munkatársak csoportos átvételéről a magyar kormány hallani sem akart. Amikor ez szóba került, Antall miniszterelnök is ellenezte a SZER Magyarországra telepítését, mondván: nincs szükség egy (kormányellenes) kritikus („szadeszes”) adóra, azaz az árokásás, az ellenséges „jobb-és baloldal”-ban való gondolkodás az első perctől ott volt a hazai közgondolkodásban. A német-osztrák nagy koalíció (Groko) mai napig ismeretlen fogalom kishazánkban.
Érdekességként: a budapesti Rádiónak 2.000 alkalmazottja volt, a magyar nyelvű müncheni SZER-nek kb. 120 ember, beleértve a külsősöket és a „kiszolgáló” személyzetet is.
Az elmúlt 30 évre jellemző, hogy az észt osztály vezetője (aki a mellettem lévő szobában dolgozott) Toomas Hendrik Ilves Észtország államelnöke lett. A lengyel osztály vezetője, igazgatója, Jan Nowak-Jeziorański pedig szobrot kapott Varsóban.
A SZER magyar osztályáról, annak kiemelkedő alakjairól van valahol emlékmű, megemlékezés? Akár Magyarországon, akár Münchenben. Emlékeztetőül: 1989-ben „kitört a szabadság”. Igaz, mint ilyenkor, mindenki másképpen képzelte a folytatást. Egyik kollégánk visszatérő szava volt:
„Anyám, nem ilyen lovat akartam”.
Ami valóban változott a hidegháborús időkhöz képest, hogy ma már nincs Vasfüggöny, bárki bárhova utazhat, bármikor elhagyhatja az országot, és bármikor visszatérhet! Ez a valódi vívmány, az alapvető emberi jogok biztosítása. Ami problémás, az a hatalom megszerzése és megtartása. Ekörül zajlanak a szinte naponkénti politikai csatározások.
Tessék megérteni, a most kedden (szeptember 8.) kezdődő multimédiás vállalkozás nem rádió, azt rövidhullámon nem lehet hallgatni, sőt az interneten sem lehet fogni, hallgatni, mint rádiót. Ez valami egészen más, amit úgyszintén az Egyesült Államok üzemeltet. Ez egy online multimédiás szolgáltatás, mely híreket, cikkeket, audio podcastokat és videós tartalmakkal látja el az internettel rendelkező lakosságot. Ha nincs internet szolgáltatás, akkor „Szabad Európa” sincs. Valójában rosszabb a helyzet, mint az „átkos”-ban, hiszen akkor maximum zavarni lehetett az adást, manapság pedig „egy gombnyomásra” el lehet hallgatatni. (vagy ne adjak tippeket?)
Magyarország független, szabad ország, a NATO és az EU tagja. Vannak bizonyos hiányosságok, a hatalom sajátosan értelmezi a nyugati demokrácia, jogállamiság és alkotmányosság hazai gyakorlatát, amiben talán az Egyesült Államok segítségünkre siethet. Nem tudom, Magyarországon mennyire követték a tavaly indult bolgár és román adást, pardon hírszolgáltatást, ott ugyanis a kormány és az ellenzék, különös tekintettel a civil (NGO) szervezetekre, közös megállapodással indították el ezt a multimédiás web-oldalt, vagy ha úgy tetszik online hírközlést.
Főtéma: a korrupció elleni harc, ebben kérték az amerikaiak segítségét. Feltételezem, hasonló lesz a magyar internetes oldal célja és alapelve is.
Az emberek sokféleképpen gondolkodnak és cselekednek bizonyos szituációkban, ez pedig megnehezíti vagy éppen lehetetlenné teszi annak megítélését, hogy mi is az igazán jó és mi a rossz. A politika világára ez hatványozottan igaz. Mivel a politikai cselekvések és döntések nem csupán a döntésben résztvevők és azok közvetlen környezetének életét befolyásolják, hanem egy ország lakosságának életére is hatással vannak.
Ezen írásomban nem célom, hogy választ adjak a nagy erkölcsi dilemmákra, nem célom, hogy megmondjam, mi a jó és mi a rossz. A célom, hogy gondolkodjunk ezekről a témákról és saját erkölcsi, morális meggyőződéseinket ne tekintsük általános igazságnak, mert ilyen általános igazság egyszerűen nem létezik.
Az erkölcs a jog és a politika
Az erkölcs, mint azt már feljebb is taglaltam, nem egy olyan téma, amiben egy általános igazság létezik. Az erkölcs, mint egy iránytű, útmutatást adhat ahhoz, hogy az egyéni felfogásunk és belátásunk szerint helyesen cselekedjünk.
Amikor arról beszélünk, hogy mi a társadalmi erkölcs vagy a közerkölcs akkor meghatározunk egy csoportot vagy egy ország lakosságát, mely egy meghatározott erkölcsi mérce szerint éli életét a társadalmon belül. Aki ezeket a szabályokat nem tartja be, azok büntetésben részesülnek „deviáns” viselkedésük miatt. Ez a büntetés lehet bírság vagy a társadalomból való kizárás is börtönbüntetés útján.
Magyarországon is, ahogyan minden más országban, létezik egyfajta közerkölcs. Általában ezekre az erkölcsi alapokra építkeznek a társadalom életét szabályzó törvények is.
A törvények meghozataláért, kigondolásáért és végrehajtásáért a politikai vezetők felelnek. Ennek következtében az erkölcs és a politika valamilyen mértékben mindenképpen találkozik egymással.
A közerkölcs léte egyáltalán nem zárja ki azt, hogy mindenkinek lehessen saját meggyőződése és morális iránytűje élete során, mely szabályozza cselekvéseit. Ahány ember annyi vélekedés létezik egy időben a jó és a rossz fogalmáról. Egy egységes erkölcsi alap kijelölése és szabályainak meghatározása és betartatása, pontosan ezért a sokszínűség miatt nehéz feladat.
Az életünket behatároló és szabályzó törvények erkölcsi alapját a legtöbb esetben valamilyen vallási szemléletmód adja. Például nálunk és Európa-szerte ez a vallási alap a keresztény szemléletmód. Más régiókban, például az arab világban, az iszlám vallás tanai adják a törvénykezés alapját.
Könnyű felismerni a vallási alap rendkívüli hatását a jogra, elég csupán egy pillantást vetni a tízparancsolatra és máris láthatjuk, hogy az abban foglaltak mennyiben mutatkoznak meg a törvényekben és szabályozásokban.
Tehát az erkölcs alapot ad a szabályozásokhoz a politika dönt a szabályozások mikéntjéről, mely a jog eszközével válhat valóra.
A politika és az erkölcs kapcsolata
A politika és az erkölcs közötti kapcsolattal sok gondolkodó foglalkozott már, kezdve az ókori Görögország filozófusaival, mint Platón és Arisztotelész, majd később Machiavelli, Carl Schmitt vagy Aquinói Szent Tamás is csak, hogy néhány példát említsek.
A politika és erkölcs kapcsolatának értékelésénél a legfontosabb kérdés talán az, hogy mi a politika és mi az erkölcs célja. Cselekvéseinket egyéni szinten is céljaink határozzák meg, céljainkhoz igazítjuk azt, hogy egyes szituációkban miként döntünk.
Amennyiben az erkölcs céljának tekintjük, hogy szabályozza azt, hogy miként élhetünk együtt egy társadalomban, illetve segít eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz, úgy a politika céljának is hasonlónak kellene lennie, mivel a politika az, mely részben alakítja a közerkölcsöt és formálja az egyének hozzáállását bizonyos témákhoz. Mondjuk ilyen cél lehetne, hogy segít előre mozdítani a közjót, hogy az emberek számára a legjobb alternatívákat kínálja és meg is valósítsa a társadalmi együttélés eszméjét.
A tapasztalatok azonban nem ezt mutatják.
A hatalmat egy demokratikus rendszerben addig tudja birtokolni egy párt vagy párt szövetség ameddig a választók bizalmát élvezi.
Amint a bizalom elvész, úgy a hatalom is. Úgy gondolom, hogy ez az egyik olyan mozzanat, ahol a politika és az erkölcs élesen elválnak egymástól. A politikusok cselekedeteit a legtöbb esetben nem csupán a közjó elérésének álma befolyásolja, hanem az is, hogy megszerezhessék és megtarthassák a hatalmat, amiből következik az, hogy lehetőséget kapnak arra, hogy elképzeléseikkel alakítsák a közösség életét, amibe beletartozhat az a célkitűzés is, hogy a közjó megvalósulhasson.
Azzal, hogy a hatalom megszerzése és annak megtartása előfeltétele a politikai élet alakításának és a döntéshozatal képességének megszerzésének, úgy az erkölcs egy alárendelt szerepbe kerül politika világán belül.
A hatalomtechnikai racionalitás ezért sok esetben képes felülírni az elvek és az erkölcsi szabályok betartásának fontosságát.
A politikai vezetők a választók kegyeiért versengenek egy demokráciában. Ahhoz, hogy elnyerjék a választók bizalmát a politikai vezetők népszerű intézkedéseket vezetnek be, ígérgetnek és látszatmegoldásokkal kedveznek egyes társadalmi csoportoknak, hogy elnyerjék szavazatukat és bizalmukat.
A legtöbb politikai párt legyen az kormányon vagy ellenzékben, ugyanúgy él ilyen és hasonló eszközökkel. A társadalmi csoportok hergelésének eszközével, az egészségügy és az oktatás világszínvonalra való emelésének kivitelezhetetlen ígéretével és még napestig lehetne sorolni a példákat.
A pártok és az erkölcs, egy egy felmerülő kérdés
Az egyik legnagyobb problémába akkor ütközünk amikor egy politikai tevékenységet az erkölcsösség szempontjából akarunk megítélni.
Minden egyén politikáról kialkotott képét, saját értékítéleti fokmérője határozza meg, ezért is gondolkodunk eltérően a jó és a rossz fogalmáról.
Így máris ott tartunk, hogy csak egyéni véleményt tudunk megfogalmazni és nem általános igazságot.
A politikai pártok és az erkölcs kapcsolata talán abban érhető tetten igazán, hogy miként lavíroznak a politika világában és milyen mértékben áldozzák fel saját elveiket a politikai haszonszerzés és a hatalom technikai sikerek oltárán.
A politikai pártok közötti versengés, egy demokratikus rendszerben arra sarkallhat minden politikai erőt, hogy az erkölcsi kérdésekhez rugalmasan álljanak.
Felfoghatjuk ezt úgyis mintha egy futóversenyen lennénk, ahol vannak alapvető szabályok, mint, hogy hol kezdődik és hol végződik a pálya, de az nincs tiltva, hogy a versenyzők doppingoljanak és kigáncsolják egymást a verseny közben. Egy ilyen helyzetben vajon beszélhetünk e erkölcsről? Aki ilyenkor fair módon az erkölcsi normákhoz tartva magát versenyzik az bolond? Mert, ha úgy látjuk egy ilyen esetben nincs értelme az olyan fogalmaknak, mint erkölcs, értékek vagy elvek akkor miért várjuk el ugyanezt a politikai pártoktól?
Így nagyon is fontos az a kérdés, hogy a cél szentesíti e az eszközt?
Lehetséges-e az, hogy erkölcsileg rossznak bélyegzett tevékenység, piszkos módszerekkel történő kampányolás, ígérgetés vagy a társadalmi csoportok egymás ellen hergelése megengedett annak érdekében, hogy a hatalmat elnyerjék a politikai vezetők.
Az erkölcs alakítja a politikát vagy a politika az erkölcsöt?
A legérdekesebb dolog az erkölcs és a politika kapcsolata között, hogy a politika az, ami képes meghatározni az erkölcsöt és nem pedig fordítva.
A politikai vezetők döntéseik útján és saját kommunikációs tevékenységük révén alakítják a társadalom szemléletmódját, így azt is, hogy mit gondolnak az emberek a jó és a rossz fogalmáról. A politikusok előszeretettel élnek ezzel a módszerrel napjainkban is.
Ellentétpárokat neveznek meg és vezetik be azokat a közbeszédbe.
Valamit nemzetinek vagy nemzetellenesnek bélyegeznek, mint ahogyan azt a Fidesz-KDNP teszi. Valamit demokráciaellenesnek, valamit meg demokratikusnak neveznek, akár a baloldali pártok, akik magukat demokratikusnak tartják míg a Jobbikot vagy a Fidesz-KDNP-t antidemokratikusnak, mindezt úgy, hogy az említett politikai erők ugyanúgy részt vettek a választásokon és kimutatható demokratikus támogatottsággal rendelkeznek. De ide lehetne még sorolni a baloldal és jobboldal közötti ellentétet is, mely fogalmak napjainkra kiüresedtek, de ennek ellenére is egyik másik politikai erő negatív vagy éppen pozitív értékeket társít ezekhez a jelzőkhöz.
A recept tehát egyszerű, a politikai pólusokhoz és ellentétekhez értékítéletet társítunk.
Ezek a jelzők nagyban meghatározzák azt, hogy a pártok saját szavazóbázisa, miként vélekedik más pártokról és azok szavazóbázisáról. Így nagyon egyszerű akár uszítani is a táborokat egymás ellen. Az uszítást erkölcsösnek tartjuk? Mindenki felteheti magában ezt a kérdést.
A politikai pártok efféle megkülönböztető, megbélyegző tevékenysége az, amivel elkülönítik saját magukat és szavazói bázisukat a többi párttól.
Mivel sok esetben a pártokhoz való kötődés erős érzelmi alapokon nyugszik a pártok szimpatizánsai véleményüket könnyedén azonosíthatják a választott pártok értékszemléletével. Ennek következtében egy szavazói bázis erkölcsi fokmérője idomulhat a párt jóról és rosszról kialakított képéhez. A politika ezen az úton keresztül tehát nem csupán a közerkölcsöt képes formálni, de saját egyéni erkölcsi viszonyulásinkra is kihatással van.
A politikai döntések és az erkölcs
Vannak olyan témák, mint a szegénység és korrupció kérdése, az egészségügy és oktatás kérdése vagy a kilakoltatások ügye, ahol mindenki azt szeretné, hogy javuljon a helyzet. A politikai pártok is azért kardoskodnak kommunikációjukban, hogy ezen területeken a kormány rossz munkát végez, de ők ismerik a problémák ellenszerét és csak annyi a gond, hogy nincsenek hatalmon.
Milyen érdekes, hogy ezek a témák, melyeket az ellenzék felkarolt, azok, melyek az embereket közvetlenül is érintik és a legnagyobb politikai értelemben vett haszon származhat belőlük.
Az erkölcsös tevékenységek önmagukban teremtenek értéket, mint az adományozás, az elesettek segítése, egy meghatározott vallás által diktált életmód követése vagy az őszinteség.
A politikában ez az önzetlenség nehezen elképzelhető, hiszen a hatalom megszerzésére irányuló törekvések tiszta célt állítanak a politikusok és a pártok elé. Így
a politikai tevékenység már nem önmagában teremt értéket, mert mindig felsejlik a döntések mögött meghúzódó érdekek egész hálózata.
Azt mondta a kormány szóvivője a nemzetközi hírű filozófusra, hogy öreg bigott kommunista. Az ötös számú párttagkönyv birtokosa szerint a pápa demens vénember.
Egyelőre senkit nem izgat különösebben, hogy gyenge a forint. Kivéve azokat az embereket, akik nyaralni mennek külföldre. De a kormány őket is megnyugtatja: két sör a horvát tengerparton. Ennyivel kell kevesebbet vedelünk Dalmáciában és máris egyenesben vagyunk. Aki meg nem iszik sört, sem egyet, sem kettőt, az még nyer is az ügyön.
Egyébként is, a forint most nem azért gyenge, mint 2010 előtt, a szocialista kormányok alatt volt. Akkor tényleg volt ok az aggodalomra, mert elfordult, hogy a 270-et is meghaladta az árfolyam. De akkor az elhibázott gazdaságpolitika volt az oka.
Most jó a gazdaságpolitika, ezért nem tudni, hogy mitől gyenge a forint. Ha valakit nagyon érdekel, annak azt mondják, hogy spekuláció áll a háttérben. Hogy ki spekulál, azt nem részletezik, de nem is kell, mert tudja mindenki, hogy Tuggyukkik.
Tuggyukkik áll a forint gyengülése mögött. Miatta kell a magyar embernek két sörrel kevesebbet ledöntenie a horvát tengerparton. Ha egyáltalán eljut oda, merthogy a benzin is drágul. Arról ugyanis gondoskodik a kormány, hogyha olcsóbb lesz a kőolaj a világpiacon, akkor a magyar fogyasztó csak mérsékelten örülhessen. Emelik ilyenkor a jövedéki adót, hogy ne legyen mérhetetlenül olcsó a benzin.
De ha drágul az olaj, vagy gyengül a forint,. akkor a kormány azt mondja, hogy ő nem avatkozik be a nemzeti valuta árfolyammozgásába. A jegybank pedig azt, hogy ők nem kommentálják az árfolyam mozgását.
Maradjunk tehát annyiban, hogy Tuggyukik miatt zuhant be a forint. Mert nyilván Tuggyukkiknek ez a jó. Ő hozná be a migránsokat Magyarországra és Európába. Ha hagynánk. Meg ha akarna bárki is idejönni. De nem akar idejönni senki, szólni kellene néhány migránsnak, hogy vegyék errefelé az irányt, hogy mi majd jól megállíthassuk őket a határon. Ott van a kerítés, a megerősített határőrvédelem, a mindig, minden korban megbízhatóan működő besúgóhálózat. Mire jó mindez, ha nincs ki ellen használni?
Messziről indultunk. A gyenge foerinttól, meg attól hogy mostantól két sörrel kevesebbet ihat a magyar a horvát tengerparton.
Nem is baj az, ha vigyázunk az alakunkra. Nehogy már sörhasunk legyen, és úgy nézzünk ki, mint a disznók!
A magánélet védelmére hivatkozva olyan törvényt fogadtat el a kormány a parlamenttel, amely tovább korlátozná a sajtó szabadságát. Ez az embereket láthatóan nem különösebben érdekli. Nyár van, aki teheti, nyaral, akinek nem futja erre, próbálja túlélni a rekkenő hőséget. De nem csak ezért nem foglalkoztatja a nagy tömegeket a sajtószabadság, hanem azért sem, mert az emberek többsége ugyanis még mindig azt gondolja, hogy a sajtó szabadsága, a vélemény nyilvánításának a függetlensége az újságírók ügye. Úri huncutság, s csupán nekünk, sajtómunkásoknak fontos, hogy azt írhassuk, amit csak akarunk.
Jelzem, eddig sem azt írtuk, amit csak akartunk. Azt írtuk, amit hasznosnak hittünk, és amiről úgy véltük, előre viszi a világot. Amiről azt gondoltuk, hogy segít megvilágítani azt, ami szándékosan, vagy éppen akaratlanul homályban lett hagyva.
Volt, hogy csupán szórakoztatni akartunk.
De leginkább persze tájékoztatni. Mert azért az fontos, hogy az ember tudja, mi történik a világban, és mindezt lehetőleg ne csupán egy oldalról megvilágítva tudhassa, hanem, ha úgy látja jónak, többféle véleményt is meghallgathasson.
Nem kötelező persze – maga a tájékozódás sem kötelező. Vannak, akik nem is élnek ezzel a lehetőséggel, nem olvasnak újságot, nem néznek tévét, nem hallgatnak rádiót.
Szívük joga.
Jó lenne, ha nem csupán tájékozatlannak, de tájékozottnak lenni is jogunkban állna. Hogy ne csak arról tudhassunk, ami a hatalomnak kedvére való.
Mostanában egyre nagyobb gyakorisággal és intenzitással merülnek fel a közbeszédben azok a kérdések, hogy Magyarország diktatúra vagy demokrácia, jogállam vagy csupán jogállamnak csúfolt valami.
Egyesek szerint, ha még nem is diktatórikus a rendszer, de abba az irányba halad, hogy azzá váljon, ez pedig csupán idő kérdése. Más vélemények szerint demokráciában élünk, hiszen adottak a szabadságjogok és vannak rendszeres választások. De léteznek olyan vélemények, melyek egyértelműen diktatórikusnak tartják a jelenlegi rendszer működését.
Az tagadhatatlan, hogy ez a rendszer nem a tradicionális Nyugat-Európában bevett liberális demokrácia ékes példája.
De csupán azért diktatúrának nevezni egy rendszert, mert nem ugyanolyan, mint a nyugati rendszerek, enyhén szólva nem a legmegalapozottabb állítás.
Így most vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről azt a kérdést, hogy valójában micsoda is Magyarország. Mind a demokratikus, jogállami elemek megjelennek a rendszer működésében, azonban olyan tényezők is szerepet játszanak, melyek vagy nem férnek bele a demokrácia és a jogállam fogalmi kereteibe, vagy pedig torzítják a leírt rendszerek működését.
A demokrácia fogalma
A demokrácia gyakran emlegetett kifejezés, azonban a demokrácia fogalmának meghatározása nem egyszerű feladat. Ennek oka, hogy rengeteg meghatározás létezik, sok politikaelméleti szakértő sokféleképpen igyekszik definiálni.
A meghatározást az is nehezíti, hogy ezen gondolkodók különféle értékeket és alapvetéseket társítanak a demokrácia fogalmához, melyek megléte kialakít egyfajta demokratikus gyakorlatot.
Egy minimalista felfogás szerint a demokrácia azt jelenti, hogy szabályos időközönként tiszta választásokat tartanak.
Egy másik, már a modern politikai demokráciát leíró magyarázat szerint: olyan kormányzati rendszer, amelyben a vezetők számadással tartoznak közéleti tevékenységükért az állampolgároknak, akik a politikai életet közvetett módon, választott képviselők együttműködése és versengése útján alakítják.
Összefoglalva:
valamennyi, a demokráciát leírni kívánó meghatározás azon alapszik, hogy a hatalom a néptől eredeztethető.
A nép az, ami felhatalmazza a politikusokat a választások alkalmával egy képviseleti demokráciában, hogy képviseljék érdekeiket, közvetett módon. A nép az, mely szavazhat és dönthet az országot érintő kérdésekben a közvetlen demokratikus eszközökkel élve, mint például a népszavazás intézményén keresztül.
Magyarország a fogalmi meghatározásnak megfelel. Már csupán azzal is, hogy bizonyítható a demokratikus alapok léte.
A demokrácia léte kizárja a diktatúra létezését.
Szabad, egyenlő, tiszta és rendszeres választások rendszere működik Magyarországon. A közvetett demokratikus elemek, mint a képviselők választása az érdekképviseletre, működik. A közvetlen elemek, mint például a népszavazás intézménye, is létezik, az már egy másik kérdés, hogy mennyire hatékonyan. Ezen intézmények működési elvei az alaptörvényben vannak lefektetve. Az alaptörvény (alkotmány) pedig az Országgyűlés kétharmados legitimitásán nyugszik, így demokratikusnak tekinthető.
Mellette: Magyarország megfelel a fogalmi meghatározásnak, a politikai hatalomgyakorlás a nép szuverenitásából ered.
Ellene: Több olyan elemet is tartalmaz a rendszer, melyekre a demokrácia tiszta fogalmi meghatározása nem tér ki, de mégis torzul a rendszer működése. Ilyen elemek például a Fidesz-KDNP túlsúlya a törvényhozásban, a gazdasági háttér, mely teret ad a közbeszéd erőteljes formálására és amit közpénzből futtattak fel, vagy a személyi kinevezések, amiket a legtöbb esetben a Fidesz-KDNP hajtott végre.
A demokratikus jogállam és Magyarország
Amennyiben meg kívánjuk állapítani egy országról, hogy demokratikus rendszerben működik-e vagy sem, nem elég csupán a demokratikus alapok létét bizonyítani.
Ugyanis
a demokrácia önmagában nem szavatolja azon jogokat, melyeket az állampolgárok elvárnak tőle. A modern demokráciák szorosan kapcsolódnak a jog rendszeréhez. A jogállam léte nélkül a demokrácia csupán egy hangzatos eszme lenne.
Ennek oka, hogy a különféle jogokat nem maga a demokrácia szavatolja, hanem az állam, mely működteti a demokratikus rendszert.
Most nézzük meg, mik azok az alapelvek és kritériumok, melyek megléte szükséges ahhoz, hogy egy államot demokratikus jogállamnak lehessen nevezni. Ezeket az alapelveket és kritériumokat megnézzük magyar viszonylatban Bihari Mihály szempontrendszere alapján.
Részvétel a demokratikus állami képviseleti szervezetek létrehozásában az általános, egyenlő és titkos szavazás révén
Magyarországon, mint azt már korábban is leírtam, képviseleti rendszer működik. Az állampolgárok a hazai szabályozás értelmében 4 évente döntenek a politikai elit sorsáról, mindezt általános, titkos és egyenlő szavazás keretében. Viszont vannak kritériumok, melyek körülhatárolják azt, hogy kik is szavazhatnak. Ezt nevezhetjük cenzusnak. Ilyen kritériumok például az, hogy csak az szavazhat, aki rendelkezik magyar állampolgársággal és betöltötte 18. életévét.
Azáltal, hogy a nép dönt a képviselők és pártok bekerüléséről a Parlamentbe, jelen van a demokratikus legitimitás is, mely felhatalmazza a politikai vezetőket, hogy a nép nevében hozzanak meg döntéseket.
Egy szavazó kutyájával a Zugligeti Általános Iskolában az országgyűlési képviselő-választáson 2018. április 8-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Mellette: A választások a meghatározott kitételek szerint történnek. Választási csalások és visszaélések elenyésző mértékben fordulnak elő a nagy egészet tekintve.
Ellene: Történtek visszaélések a választás során, melyeket a Kúria is elismert. Több választókörben is történtek furcsaságok,mint szavazatok rejtélyes eltűnése, rosszul kiosztott szavazólapok és más visszaélések. Ezek mellett a rendszer is összeomlott egy időre, ami a szavazókörökben történtekkel karöltve bizonytalanságot kelthet sok választóban a választás tisztaságát illetően.
Az alapvető szabadságjogok biztosítása és érvényesülése
Az alapvető szabadságjogokat egyrészről az Alaptörvény foglalja magában, másrészről pedig a nemzetközi egyezmények és intézményi tagságok biztosítják létüket.
Ilyen egyezmények például az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata vagy az Európai Unió Alapszerződése. Az alapjogoknak érvényt lehet szerezni a hazai bíróságokon, illetve nemzetközi jogorvoslatért is lehet folyamodni.
Mellette: Azzal, hogy Magyarország tagja az Európai Uniónak és elfogadta a nemzetközi egyezményeket, melyek lefektetik az alapvető szabadságjogokat, sokkalta inkább egy demokratikus rendszer képét mutatja, mintsem az ellenkezőjét.
A szabadságjogok univerzálisan érvényesülhetnek az unióban, így Magyarországon is.
Ellene: Magyarország és az Európai Unió között jelenleg nagy viták és küzdelmek zajlanak. Ezek a viták a jogállam és a bevándorlás kérdése körül zajlanak. Azzal, hogy megkérdőjelezhető Magyarország jogállami működése, megkérdőjelezhető a különféle jogok, így az alapvető szabadságjogok biztosításának képessége is.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal Brüsszelben, az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) ülésén, ahol bemutatták Judith Sargentini Magyarországról készülõ különjelentésének tervezetét. MTI Fotó: Kkm
Versengő többpártrendszer és a kormányok leválthatósága
Magyarországon versengő többpártrendszer működik. Ennek magyarázata rendkívül triviális, mivel a Parlamentben több párt is tevékenykedik egyszerre. A választások alkalmával több párt jut be a Parlamentbe és vesz részt a törvényhozás mellett a végrehajtásban is. Az már egy másik kérdés, hogy a hatalom mely párt vagy pártok kezében összpontosul és azzal miként bánik.
Az ellenzéki vélemények gyakran hangsúlyozzák azt, hogy az aktuálisan hatalmon lévő kormányt, a Fidesz-KDNP-t nem lehet demokratikus eszközökkel leváltani.
Azonban a demokratikus választás feltételei adottak, így rendszerszinten vizsgálva igenis van lehetőség leváltani a kormányt.
Mellette: Több párt indulhat és indul is a választásokon. Az embereknek joguk van új pártokat létrehozni, hogy megmérettessék magukat a választásokon. Nincsenek betiltott pártok. Azok a pártok, melyek eltűntek a politikai színtérről, nem kormányzati befolyás hatására szűntek meg, hanem kikoptak a közéletből. Az ellenzéki pártok rendelkeznek anyagi forrásokkal, melyekkel képesek kampányolni és működtetni saját pártjukat.
Ellene: A kormányt a jelenlegi rendszerben nem lehetetlen leváltani, de nagyon nehéz. A kormányzat olyan gazdasági, politikai előnnyel rendelkezik a gazdasági hátországnak és a rendszer kiépítettségének köszönhetően, amellyel az ellenzéki pártok nem tudnak versenyezni. A közpénzből fenntartott Magyar Televízió és állami rádió mellett a megyei lapokban is állandó a kormányzati kommunikáció közlése. A kormányzati kommunikáció megannyi csatornán keresztül jut el az emberekhez, így nagy befolyásoló erővel rendelkezik a kormány és képes alakítani a közbeszédet a számára kényelmes és megfelelő témákkal.
Ezen gazdasági és politikai előny, mellyel a kormánypártok rendelkeznek, nagyban megnehezíti azt, hogy politikai váltógazdaság jöhessen létre.
Az államhatalom megosztása, a hatalmi ágak elválasztása
Mint azt már egy korábbi írásomban részleteztem, a hatalmi ágak teljes elválasztása a magyar rendszerben alapvetően nem szavatolt. Ennek oka az, hogy megfelelő mértékű felhatalmazással rendelkező kormány képes dominálni a törvényhozói hatalom, azaz a parlament működését is. Ez a rendszer azonban, már a rendszerváltás óta úgy működik ahogyan.
Az államhatalom megosztása alapvetően létezik Magyarországon. Az önkormányzati rendszer révén egyes területi egységek rendelkeznek némi önállósággal egyes döntések meghozatalában és a helyi ügyek intézésében.
Mellette: Azzal, hogy a törvényhozói és végrehajtói hatalom összefonódik, a hatalomgyakorlás sokkalta gyorsabban és hatékonyabban képes működni. Működik az önkormányzati rendszer, így a helyi közösségek élveznek némi autonómiát a döntéshozatalban.
Ellene: A kormánypárt dominálja a legtöbb hatalmi ágat.
Nincs megfelelő konszenzus és párbeszéd az ellenzék és a kormány között, melyben mindkét fél hibás de csak az egyik érdekelt.
Azzal, hogy a legtöbb politikai kérdésben egyedül a kormányzat dönt, kizárja a demokratikus felhatalmazással felvértezett többi pártot a hatalomgyakorlásból, így tulajdonképpen nem érvényesülnek azon választók érdekei, akik ellenzéki pártra adták le voksukat.
A fékek és ellensúlyok rendszere egyértelműen gyengült. A Fidesz-KDNP tudatosan építette le vagy alakította át az őt ellenőrző szervezetek működési rendjét, illetve személyi vezetőségét. Például az Alkotmánybíróság már nem avatkozhat be a költségvetéssel kapcsolatos állami kérdésekbe, illetve
szinte bármilyen törvény, mely nem sérti a nemzetközi jogot, beemelhető az Alaptörvénybe a megfelelő felhatalmazással,
így az Alkotmánybíróság nem semmisítheti meg azt.
Emellett az Európai Unió és az ellenzék is kifogásolja az ügyészség tevékenységét, a kormányzat és a gazdasági hátország kapcsolatának szelektív ellenőrzését, a jogállam működését, amit szankciókkal és eljárásokkal igyekszik változásra bírni.
Ilyen a hetes cikkely értelmében elindított eljárás Magyarországgal és Lengyelországgal szemben. És a napokban napvilágot látott egy új intézkedéscsomag tervezete is, mely szerint a jogállamiság helyzetéhez kötné az Európai Unió a támogatások és források elosztását.
A választások tisztasága és jogszerűsége felett bíróságok, a részt vevő jelölő szervezetek és nemzetközi megfigyelő szervezetek őrködnek
Magyarországon a választások tisztaságát a hazai bírói hatalom, elsősorban a Kúria személyében, ellenőrzése alatt tartja. Emellett
Magyarország uniós tagságának köszönhetően uniós választási megfigyelő missziók célpontja,
mely missziókat az EBESZ végzi. Ez azt jelenti, hogy az Európai Unió, ha nem is szól bele a választás lebonyolításába, de ellenőrzést végez azzal kapcsolatban. A választással kapcsolatos jelentések mindenki számára elérhetőek.
Alkotmány és a joguralom
Magyarországon a rendszerváltást követően tulajdonképpen egy illegitim alkotmány volt használatban egészen 2012-ig.
Azért állítom, hogy a korábbi alkotmány illegitim volt, mert egy olyan Ellenzéki Kerekasztal és a diktatórikus pártállam vezetői dolgozták ki részleteit, akik nem rendelkeztek a nép felhatalmazásával.
2012-ben lépett hatályba az új alaptörvény, melyet a második Orbán-kormány parlamenti túlsúlyának köszönhetően megszavazott az Országgyűlés.
Az alkotmány tulajdonképpen a hazai jogforrási hierarchia csúcsa. Ez azt jelenti, hogy semmilyen törvény nem ütközhet az alkotmányban foglaltakkal. Az alkotmány tartalmazza a legtöbb alapvető jogot, szabadságjogot.
Az alkotmány léte kiemelten fontos a modern demokráciákban.
Legyen az írott alkotmány, mint Magyarország esetében, vagy íratlan alkotmány, mint az Egyesült Királyság esetében. Az alkotmány tulajdonképpen megtestesíti és írásba foglalja a demokratikus jogokat és alapelveket, melyek korlátozzák és meghatározzák az összes hatalmi ág működési struktúráit. Magyarországon jelenleg ilyen alkotmány van hatályban. Azonban így is van mód arra, hogy megváltoztassa a Parlament az alkotmány tartalmát, illetve kicselezze az alkotmány abszolút hatalmát.
Az alkotmány védelméért és a jogalkotás korlátozásáért az Alkotmánybíróság felelős, mely intézmény hatásköre és működési struktúrái megváltoztak 2011 után.
Mellette: Magyarország demokratikus jogállam, mivel törvényi keretek szabályozzák és jogi keretek közt működik.
Ellene: A jog és a politika összefonódott. Ennek köszönhetően a politikai célokat és akaratot meg lehet valósítani jogi eszközökkel. Ez annyit jelent, hogy ha van egy politikai akarat, mely erkölcsileg, jogilag kifogásolható, ezen tényezőktől függetlenül ugyanúgy megvalósítható és a jog eszközével életre kelthető.
Ebből a nézőpontból nézve
a jogtalanság a bevett értelmében értelmét veszti, hiszen minden, ami jogtalan lenne vagy erkölcstelen, a jog eszközével jogossá tehető, a jogszabályi környezet könnyedén alakítható az aktuális érdekek mentén.
Modern alkotmányos jogállamokban a joguralom az, mely kiemelt szerepet élvez. Az alkotmány és a törvények azok, melyek mindent szabályoznak egy jogállamban. Egy demokratikus jogállamban pedig a demokratikus értékek részét képezik és beleivódnak ebbe a rendszerbe.
Összességében elmondható, hogy alapjait tekintve,
Magyarország demokrácia és demokratikus jogállam is egyben, de eltér a nyugati liberális demokráciák modelljétől. Így egy hibrid rendszerként írható le leginkább.
Viszont a tradicionális jogállami kereteket a Fidesz-KDNP kiszélesítette. A fékek és ellensúlyok rendszere gyengült és átalakult. Ennek a tendenciának köszönhetően Magyarország nem sorolható a nyugati demokráciák sorába, hanem
egy sajátos demokráciaképpel rendelkezik.
Olyan autoriter elemeket is tartalmaz, melyeket a nyugati demokráciák nem. De még így is inkább nevezhető demokráciának diktatórikus elemekkel, mint diktatúrának demokratikus elemekkel.
Fontos kiemelni, hogy attól, mert egy tömegdemokráciában a kormány minél több embert kíván befolyásolni és elérni, még nem következik, hogy diktatórikus a rendszer. Amennyiben a kormányzati kommunikációt propagandának tekintjük, még úgy is jelen van a „független” média, mely nyíltan kritizálhatja a kormányt és tevékenységét.
A kormányzati kommunikáció populista elemei létező és a demokratikus keretrendszerben valósan működő elemek.
A nagy figyelemfelkeltő erővel rendelkező témák felkarolása és közbeszédben tartása a legtöbb pártnak meghatározó célja.
Az már egy másik kérdés, hogy az információk és programok közlésére rendelkezésre álló feltételek egyenlőtlenek.
A diktatúra ellen szóló legnagyobb érv a magyar rendszerben a demokratikus legitimitás.
A diktatúrák nem rendelkeznek demokratikus legitimitással, Magyarország meg jelenleg igen. A Fidesz-KDNP zsinórban harmadjára nyert választást, mindhárom esetben kétharmados felhatalmazást kapott, egyenlő és tiszta választáson.
A rendszer demokratikusságának megkérdőjelezése veszélyes vállalkozás az ellenzék részéről.
Hiszen amennyiben azt állítják, hogy a rendszer diktatórikus és nem demokrácia többé, de ők mégis részt vesznek a törvényhozásban, úgy statisztálnak egy diktatórikus rendszer működéséhez, így saját kommunikációjuk csapdájába esnek.
A Demokratikus Koalíció akármennyire is igyekszik megkérdőjelezni a választás tisztaságát, sikeresen szerepelt a választáson. Ennek a sikeres szereplésnek a titka pedig nem más, mint Gyurcsány Ferenc maga. Sorozatunkban az ellenzéki pártok elmúlt egy évét mutatjuk be.
A választás előtti tevékenység és kampány
A választást több botrány és egymásra mutogatás előzte meg.
Botka László a 2018-as választásra sajátos tervvel készült. Egy közös lista és teljes koordináció a baloldalon. Egy sokak által bírált kikötése volt Botkának, mely szerint nem hajlandó összefogni Gyurcsány Ferenccel a Demokratikus Koalícióval azonban igen. Gyurcsány Ferenc személye össze van kötve a párt létezésével ezért a DK vezetősége nem volt hajlandó lemondani Gyurcsány Ferencről.
2017. októberében Botka László lemondott a miniszterelnök-jelöltségről és hátra hagyta az ellenzéki civakodások és összetűzések világát. Úgy nyilatkozott, hogy
„Szétaprózott és széthúzó demokratikus ellenzékkel a rezsimet nem lehet leváltani”
Botka László eltűnésével miden akadály elgördült, mely meggátolhatott egy MSZP-DK megállapodást.
Botka László lemondása után Karácsony Gergely lett az MSZP miniszterelnök-jelöltje a Párbeszéd pedig szövetségre lépett az MSZP-vel.
Az áhított megállapodás megszületett az MSZP és a DK között, ami leginkább az egyéni választókerületi visszalépésekben volt tetten érhető.
Még 2017 októberében a Demokratikus Koalíció nagyszabású kampányba kezdett a határon túli magyarok szavazati jogának elvételével kapcsolatban.
Gyurcsány Ferenc részéről ez a lépés nagyon taktikus és megfontolt volt.
A Republikon Intézet kutatásából, mely a 24.hu megrendelésére készült, kiderült, hogy a baloldali-liberális szavazók többsége elvenné a szavazati jogot a határon túli magyaroktól. Ez a többség a megkérdezettek 55%-át jelenti, míg ezen baloldali-liberális kötődésű megkérdezettek csupán 8%-a helyesli a határon túli magyarok választáshoz való jogának létét.
Ezzel a kampány stratégiával a DK képes volt arra, hogy egy közös ügy mentén, egy fedél alá terelje a baloldali és jobboldali választókat,
elterelve a figyelmet Gyurcsány Ferenc személyéből adódó megosztottságról. Mindezt úgy, hogy mobilizálja és aktivizálja saját szavazótáborát.
A választást megelőzően még márciusban napvilágot látott egy botrány, amikor is Vágó Gábor az LMP politikusa részegnek nevezte Gyurcsány Ferencet és így fogalmazott:
„ha én mondjuk részeg vagyok, és meghívok barátokat otthonra beszélgetni, az a minimum, hogy őt is megkínálom viszkivel.”
Ez a kijelentés nagy feszültséghez vezetett nem csak az LMP és a DK között de a választók is rossz szemmel nézték ezt a megnyilvánulást, mivel a széthúzás és egymás ellen való küzdelem egyik jelképévé vált. A nyomás és a perrel való fenyegetés hatására Vágó Gábor nyilvánosan bocsánatot kért kijelentéséért.
Ez az eset ékes példája volt annak, ahogyan
az ellenzéki pártok még a választást megelőző hónapban is egymás pozíciójának gyengítésével voltak elfoglalva
és nem a Fidesz-KDNP leváltására koncentráltak.
A közbeszédet ebben az időszakban nem a hangzatos kampányszövegek uralták, vagy a progresszív előremutató gondolatok, hanem az ellenzéki térfélen végbement helyezkedés.
Ezen események sokasága könnyedén megingathatta sok szavazó bizalmát.
A DK választási szereplése:
Budapest, 2018. április 9. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke beszél, mellette Molnár Csaba ügyvezetõ alelnök (j) és Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás elnöke (b) a DK eredményváró rendezvényén a budapesti Anker’tben 2018. április 8-án. MTI Fotó: Illyés Tibor
A Demokratikus Koalícióra sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy sem tapasztalat, sem pedig tudatos stratégia nem rejlik tevékenysége mögött.
A 2014-es választási vereségből okulva a DK nem kívánt közös listán indulni az MSZP-vel. A közös lista helyett egy új hívószó lett az ellenzék reménysugara. Ez a hívószó a koordináció volt. Koordináció az egyéni választókerületekben úgy, hogy a legesélyesebb jelöltet kívánták szembe állítani a Fidesz-KDNP jelöltjével.
Április 8. után már tudhatjuk, hogy a teljes koordináció nem valósult meg. Egyik párt sem volt hajlandó minden olyan választókerületben visszalépni, ahol előzetesen esélytelennek tűnt.
A Demokratikus Koalíció részéről több egyéni visszalépés is megtörtént az MSZP-P-el kötött megállapodás keretében.
A DK nem kevesebb, mint 60 egyéni választókerületben nem indította el egyéni jelöltjét.
A visszalépések azonban az MSZP-P javára történtek meg. Ez a döntés a DK részéről nagyon is taktikus és hatásos volt, ennek köszönhető a 3 egyéni választókerületi és 6 listás mandátum.
A DK esszenciális alapja:
A DK esszenciális alapját nem feltétlenül a párt értékszemlélete vagy tevékenysége adja, hanem maga Gyurcsány Ferenc.
Amennyiben valaki szimpatizálni kíván a párttal, annak első körben azt kell eldöntenie, hogy szimpatizál e Gyurcsány Ferenccel.
Gyurcsány Ferenc a párt megtestesítője. Ez a jelenség nem egyedüli, egy korábbi cikkben már kitértem arra, hogy a vezető politikusok egy része milyen nagy behatással van a párt egészének megítélésére.
A DK támogatottsága is nagy részben Gyurcsány Ferenc személyének köszönhető, ami egy kétélű kardként, meghatározza a párt sorsát.
Gyurcsány Ferenc ma az egyik, ha nem a legmegosztóbb politikus a politikai térben.
Így az állampolgárok egy részét vonzza míg egy jelentősebb, másik részét taszítja személye.
A 2018-as választás jól körül határolta a DK szavazóbázisát, és elérte korlátait,
mivel a választópolgárok már jobban nem fogják megkedvelni a vezető politikus személyét. Így egy következő választás alakalmával a DK-hoz hű szavazók tábora nehezen bővíthető.
A választás után:
A választás után a DK megtámadta a választás lebonyolításának módját és csalást sejt a választási eredmény mögött. Ezért több választókerületben is kérték a szavazatok újra számlálását, illetve a választások megismétlését.
A DK-t elkerülte a lemondási hullám.
Gyurcsány Ferenc és a DK vezetősége nem kívánt lemondani a választást követően, ami nem is meglepő, hiszen több mint megduplázták mandátumaik számát a Parlamentben.
Összességében ügy vélem elmondható, hogy
a DK önmagához mérten sikeresen szerepelt a választáson.
Ügyesen megtervezte kampányát a határon túli magyarság szavazati jogával kapcsolatos állásfoglalással, illetve az őszödi beszédről megfogalmazott egyszerű de sajátos véleményével, melyben Gyurcsány Ferenc őszinteségnek nevezi az elhangzott „beszéd” tartalmát.
A cikksorozat többi része az alábbi linkeken olvasható:
A Harvey Weinstein-ügy újabb fordulata, hogy néhány napja itthon is elkezdett terjedni a közösségi médiában a #MeToo hashtag, amely ráirányítja a figyelmet arra, hogy nem kell színésznőnek lenni ahhoz, hogy valaki szexuális zaklatásnak legyen kitéve. Viszont sokan félreértik, mire is utal ez az egész.
Kérdés, hogy mennyire hasznos, és milyen hatással van az áldozatokra, ha ilyen üzenetek lepik el a Facebookot, illetve arról is lehet vitatkozni, hogy nem lenne-e jobb más utat választani arra, hogy ráirányítsuk a figyelmet a problémára. De a posztok és a kommentek alapján egy biztos: sokan nem értik, hogy mire vonatkozik ez a hashtag. Azok a nők biztosan nem, akik rávágják, hogy velük nem történt még ilyen, és azok a férfiak sem, akik a #NotMe-t kezdték el használni arra, hogy bizonygassák, ők úriemberek, és sohasem lennének képesek hasonlóra. Félreértés ne essék, nem azt akarom mondani ezzel, hogy a nők hazudnak, a férfiak pedig képtelenek uralkodni magukon, hanem csak azt, hogy összetettebb a dolog annál, mint amilyennek első látásra tűnik.
A szexuális zaklatás ugyanis nem egyenlő a nemi erőszakkal, vagy azzal, ha valakit akarta ellenére megpróbál szexre rávenni egy idegen vagy ismerős
A zaklató lehet akár az a srác, aki amúgy tetszik, csak többet vagy gyorsabban akarna, mint te, a barátod, aki nem tudja megérteni, hogy most nincs kedved hozzá, és azok is, akik ismerkedés gyanánt egyből hozzád dörgölőznek vagy letaperolnak egy buliban, az iskolában, a munkahelyen vagy bárhol máshol.
De nem is szükséges a fizikai kapcsolat:
a magát fogdosó férfi a buszon vagy a nemi szervét mutogató szatír is zaklató. És, ha valaki még ezek után is azt mondja, hogy vele nem történt ilyen, akkor még mindig ott van a verbális zaklatás, az utcán beszóló munkásoktól kezdve a túl kedves pincéren át a kétértelmű emaileket írogató férfikollégákig. Ugyanis ezek is nem kívánt, szexuális indíttatású közeledések.
Ráadásul mivel ezeket a szituációkat el lehet képzelni úgy is, hogy azonos nemű a zaklató és a zaklatott, vagy éppen nő zaklat férfit, elhibázott, ha az egyes hashtageket csak nőknek vagy csak férfiaknak tartjuk fenn. Nem véletlen, hogy Nyáry Krisztián #MeToo-s posztja is úgy indult, hogy ha nem a nőknek szólna a hashtag, akkor ő is megosztaná a történetét. Miután biztosították róla, hogy – habár az eredeti felhívás tényleg nőket említ –, bárki csatlakozhat a kampányhoz, le is írta, hogyan zaklatta egy idősebb férfi 17 éves korában.
Példáját azonban nem nagyon követte más férfi, pedig
fontos lenne, hogy tudatosítsuk, nem csak a nők lehetnek áldozatok.
A kampány deklarált célja is az, hogy minél többen álljanak elő a történetükkel, ezzel ráirányítva a figyelmet arra, hogy mennyire kiterjedt problémáról van szó. Ebből a szempontból nem szabad elbagatellizálni a férfiakkal szemben elkövetett visszaéléseket sem, hiszen nekik talán még nehezebb felvállalni az áldozatszerepet. Ha férfi zaklatta őket, akkor a plusz szégyen miatt, ha pedig nő, akkor azért, mert sokan el sem tudják képzelni, hogy ilyesmi létezik. Nemegyszer hallottam olyan nőket, akik csak nevettek azon, hogy fordítva is működhet a dolog, és olyan férfiakat, akik azzal intézték el a férfi áldozatokról szóló híreket, hogy örülnének, ha őket is zaklatnák a nők.
Ezen a hozzáálláson változtatni kellene, de az is tény, hogy a nők azok, akiknek akár napi élménye lehet a zaklatás. Akiket már gyerekkoruk óta kondicionálnak arra, hogy elfogadják, ha a külsejük alapján ítélik meg őket, és azt is, hogy a férfiak néha túlmennek a határon. Ha pedig akár csak rossz képet vág valaki a munkahelyi bókokhoz, könnyen lehet belőle femináci vagy a baszatlan picsa. Hiszen mi ezzel a baj? Örüljünk, hogy valakinek tetszünk.
Azt hiszem ezért olyan nehéz bármit is kezdeni a szexuális zaklatással. Mert
megtanuljuk, hogy rosszul reagáljunk rá, és nem beszélünk arról, hogy hogyan kellene.
Ha valaki utánunk üvölti az utcán, hogy megdugnálak, akkor az felháborító, és akár vissza is lehet szólni, ha elég bátrak vagyunk. De ha kedvességnek van álcázva vagy viccbe van csomagolva a tolakodás, akkor másként illik hozzáállni. Pláne, ha idősebb embertől vagy valamilyen tekintélyszemélytől érkezik. Ez még akkor is így van, ha ugyanúgy idegesít vagy rosszul esik. A legtöbbünknek valószínűleg ezért nehéz egy kényszeredett mosolynál többet válaszolni a buszsöfőrnek, aki a bérlet felmutatása mellett a telefonszámunkat is kéri. A kollégának, aki emailt ír arról, hogy gyakrabban kéne rövid szoknyát hordanunk. Vagy az orvosnak, aki azzal kezdi a vizsgálatot, hogy egy ilyen szép lánynak nem lehet komoly baja. Hiszen ez csak kedvesség, nem? Örüljünk, hogy elnyertük az ellenkező nem tetszését, meg hát ezek úgyis csak szavak.
És arra a fiúra is nehéz haragudni, aki képtelen leakadni rólad azzal a szöveggel, hogy nem tehetek róla, ilyen hatással vagy rám, hiszen saját bevallása szerint ő nagyon is tiszteli a nőket (#NotMe). A feljebbvalódra meg, aki kértértelmű megjegyzéseket tesz, lehetetlen, hiszen rajta múlik a munkád, és egyébként is, családja van, így valószínűleg félreértés van a dologban. És a legvalószínűbb úgyis az, hogy nőként te rontottál el valamit, túl merész ruhát vettél fel vagy rossz helyen húztad meg a határokat. Így tehát jobb is hallgatni az egészről.
Tagadhatatlan, hogy néha nehéznek tűnik, hogy különbséget tegyünk a kedvesség, a vonzalom kifejezése és a tolakodás között, de ha fura, zavaró vagy bármilyen más módon rossz érzéseket kelt, amit tapasztalunk, akkor az valószínűleg zaklatás.
Az lenne a jó, ha ezeket is észre tudnánk venni, nem csak az erőszakot,
és az ilyen társadalmilag elfogadottabb visszaélési formák ellen is fel lehetne lépni, és ebben az esetben is elítélnénk az áldozathibáztatást. Mert ez kell ahhoz, hogy az unokáink közül kevesebben mondhassák el magukról, hogy engem is.
If you’ve been sexually harassed or assaulted write ‘me too’ as a reply to this tweet. pic.twitter.com/k2oeCiUf9n
Utóirat: a MeToo hashtaget egy afroamerikai nő, Tarana Burke találta ki 2006-ban a kisebbségek tagjai ellen elkövetett szexuális visszaélések kapcsán, de akkor nem futott be ekkora karriert. Most, a Harvey Weinsteinnel kapcsolatos vádak miatt egy fehérbőrű amerikai színésznő, Alyssa Milano bátorított mindenkit arra, hogy használja a hashtaget, ha őt is zaklatták. Eredeti tweetjre több tízezren válaszoltak, és már több mint 20 hollywoodi híresség posztolta saját oldalán a #MeToo-t.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
