Kezdőlap Címkék Orbán

Címke: orbán

Orbán Topolyán – fociakadémia nyílik

A Szabadkától 30 kilométerre levő Topolyán mindenki úgy tudja, hogy augusztus utolsó napján nyílik a Délvidéki Sport Akadémia és az ünnepséget meghittebbé teszi két rangos vendég: Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Aleksandar Vučić, szerb államfő. A hipermodern focistakeltetőt a magyarországi adófizetők több mint 3 milliárd forinttal támogatták.

A leendő tanintézmény vezetői a napokban jelentették be, hogy már lehet jelentkezni a topolyai fociakadémiára. Idén a 2002 és 2005 között született fiatalok jelentkezését várják a nyílt napok keretében megtartott próbaedzésekre, melyeken kiválasztják az akadémia első negyvenöt lakóját. „Az akadémisták szeptembertől beköltözhetnek, a kiváló feltételek mellett és legmagasabb szakmai színvonalon levezényelt edzések hozzájárulhatnak labdarúgó-karrierjük felépítéséhez, miközben középiskolai tanulmányaikat is itt végezhetik.”

Több független vajdasági portál még 2017 elején számolt be arról, hogy „Vajdaságot is elérte az immár határtalannak nevezhető orbáni fociláz: Dunaszerdahely, Eszék, Munkács és Csíkszereda után egy vajdasági település is (több) milliárd forintos támogatásban részesül”.

Habár a szintén vajdasági Tóthfaluban már évek óta működik egy fociakadémia, nem azt fejlesztették, bővítették, hanem egy újat építettek Topolyán, ahol a felnőtt csapatban mindössze egy magyar anyanyelvű játékos szerepel – csodálkoztak rá az ügyre a sportújságírók, akikben már akkor felvetődött néhány kérdés.

Elsősorban kinek köszönhető, hogy Topolyán a magyar adófizetők 10 millió eurójából fociakadémia épül? Mi fog történni a tóthfalusi Nyers István Akadémiával? Azóta kiderült, hogy ez utóbbi akadémia a Ferencvárossal kezdett szorosabb együttműködésbe.

Amikor 2016. december végén közzétették azt a magyar kormányhatározatot, amelyből kiderült, hogy a Délvidék Sport Akadémia 3 milliárd (10 millió euró) támogatást kap Magyarországtól fociakadémia felépítésére, elkezdődtek a találgatások, hogy vajon melyik vajdasági település labdarúgóklubja ütötte meg a főnyereményt, s biztosította be a következő pár évben a gondtalan életet. A válaszra nem kellett sokat várni, Zsemberi János, a topolyai községi tanács gazdasági ügyekkel megbízott VMSZ-es (Vajdasági Magyar Szövetség, a Fidesz partnere) képviselője, egyben a helyi TSC Labdarúgóklub elnöke a képviselő testület ülésén bejelentette: a magyar állam 2-3 millió euróval támogatja egy topolyai fociakadémia megépítését. A tízből hogyan 2-3 millió euró – a megválaszolatlan kérdések közé tartozik.

Zsemberiről azt is tudni kell, hogy kábeltelevíziózásban utazik és őt tartják a kettő közül az egyik vajdasági magyar oligarchának, a szabadkai Csákány Lajos mellett. Mind kettejüknek szoros kapcsolata van a Fidesz helyi fiókszervezetének számító VMSZ-szel. Zsemberi ezenkívül a Szerb Labdarúgó Szövetség vezetőségében is benne van.

De hogyan is kerültek a forint milliárdok éppen a 14 ezer embert számláló Topolyához (ahol még egy szálloda sincs) és az akkor még III. ligás Topolyai Sport Clubhoz?

A legtöbb érdeme ebben Árok Ferencnek az Újvidéken élő, a nyolcvanas éveinek derekán járó sportújságírónak van, aki nem mellesleg az ausztrál válogatott szövetségi kapitánya is volt. Árok pár évvel ezelőtt ismerkedett meg Orbán Viktorral. Néhány találkozó után Árok a már említett Zsemberit is magával vitte Pestre. Ennek lett az eredménye, hogy 2015 novembere óta a TSC szerződött partnere lett a felcsúti labdarúgó-akadémiának. Innen már csak egy lépés kellett a 10 millió eurós támogatásig.

Politikai (H)arcképcsarnok – A ceremóniamester

Balog Zoltán, aki nemrég még miniszter volt, most pedig romaügy miniszterelnöki biztos, olyan, mintha állandóan mosolyogna. Lehet, hogy ez így is van, mert valóban kedélyes ember, de nem kizárt, hogy csupán szerencsés arcberendezésének köszönhető, hogy állandóan vidámnak látszik.

 

Ami biztos: Orbán Viktor évértékelő beszédein ő a ceremóniamester. Ha ő nem lenne, Orbán sem mondana évértékelőket, hiszen Balog Zoltán az, aki Magyar Polgári Együttműködés Egyesület nevében felkéri a miniszterelnököt, hogy értékelje a mögöttünk álló évet. Orbán pedig belemegy a játékba: úgy tesz, mint aki megtiszteltetésnek veszi, hogy meghívták, s mintha enélkül nem is lehetne ott.

Hogy a meghívottak listájának összeállításához van-e köze Balognak, nem tudjuk. Tény, hogy Orbán évértékelőjén sikk meghívottnak lenni. Ez az a hely, ahol mindenki ott van, aki számít, és mindenki ott van, akire számítanak.

Ennek megfelelően a megjelentek nemcsak a kameráknak mosolyognak – az öröm a legtöbb esetben valóban őszinte. Balog is örül, hogy házigazdaként köszöntheti a neves vendéget, szót adhat neki, és utána gratulálhat, hogy megint mennyire jól átlátja a helyzetet.

Balog a rendszerváltás környékén került kapcsolatba a Fidesszel, ahol 1991-től a frakció egyházpolitikai tanácsadója, lett. 1996-tól a fővárosi Hold utcai gyülekezet lelkésze lett. Ekkoriban tért meg Orbán Viktor és Kövér László is, egy ideig pedig Balog volt a lelkészük. Az egykor harciasan ateista Fideszes képviselők 1998-ban már a Balog-féle istentiszteletről mentek át esküt tenni az Országgyűlésbe.

A karrier meredeken emelkedett fölfelé: Balog a miniszterelnök egyházpolitikai főtanácsadója lett, majd egy rövid ideig Mádl Ferenc államfő társadalompolitikai hivatalát vezette. 2009-től Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke.

Isten, haza, Orbán

Ragaszkodása Orbán Viktorhoz valójában rajongás – ha fogadást kellene kötnünk, hogy Orbánt, vagy istent választaná, nem lenne könnyű, melyik opcióra tegyünk nagyobb tétet. Amit leírtunk, nem túlzás, a Hold utcai gyülekezet egyik tagja néhány évvel ezelőtt ezt mondta róla: „Zoltán valóban azt hiszi, hogy Orbán Viktor istentől kapott feladatot teljesít, és kormányfőként tényleg felvirágoztatja a magyar nemzetet. Úgy hisz Orbánban, ahogy istenben. Kétség és elbizonytalanodás nélkül követi.”

MTI Fotó: Balogh Zoltán

A 168 Óra portréjában egy régi barát pedig így nyilatkozik „Zoltánnak mindig szüksége volt egy olyan mentorra, akit feltétel nélkül követhet, akinek teljesen átadhatja magát, akivel olyan mély és bonyolult lelki kapcsolatban áll, hogy szinte teljesen feloldhatja a másikban a saját személyiségét. Ez a személy egy politikus, Orbán Viktor.”

Már a 2018-as választás előtt voltak olyan hírek, hogy Balog Zoltán megválik a miniszterségtől, s az Emberi erőforrások minisztériumának vezetése helyett más feladatot kap. Mint elmondta, hat éven át vezette az Emmi nevű megaminisztériumot, s mindent beletett, amit tudott. Hogy ez a „minden” mire volt elég, arról megoszlanak a vélemények, legyen elég annyi, hogy Balog minisztériuma alá tartozott az oktatás és az egészségügy is.

Állítólag ő akart változtatni a minisztérium működésén, ám terveit Orbán Viktor nem fogadta el. Viszont felajánlotta neki, hogy legyen romaügyi miniszterelnöki biztos. Balog elvállalta, s ezzel a kormánynak számos kellemetlenséget okozó Farkas Flórián ezzel egy polccal lejjebb került.

A Hivatalos Értesítőben megjelent miniszterelnöki utasítás szerint Balog Zoltán tevékenysége három területet érint: 1. koordinálja a magyarországi romákkal kapcsolatos társadalmi egyeztetést irányító tevékenységet, 2. ellátja a roma felzárkózás kormányzati koordinációját, 3. részt vesz a roma kultúra értékeinek megőrzését és terjesztését, oktatását szolgáló tevékenységekkel, fejlesztésekkel kapcsolatos feladatok ellátásában.

Orbán választása azért is érdekes, mert Balog Zoltánnak az elmúlt években több, a romákkal kapcsolatos – mondjuk így: érdekes – megnyilvánulása is volt. (Ezekről a Best of Balog fejezetben lesz szó.) Igaz, ezek a rosszul sikerólt mondatok vélhetően végig nem gondolt elszólások voltak, de azért valahol jelzik az Emberi erőforrások volt miniszterének gondolkodását.

Best of Balog

Az újságírókkal általában nem volt annyira barátságtalan, mint a fideszes politikusok legtöbbje, ám a már említett lojalitása ezt is felülírta. Az akkor épp ellenzékiként működő HírTV munkatársával kissé cirkalmasan, de meglehetősen egyértelműen osztotta meg a véleményét:: „Én sajnos a Hír TV-nek el kell kerüljem a nyilatkozást, mert az önök tulajdonosa úgy viselkedik az én kedves barátommal és főnökömmel, hogy ez nem teszi lehetővé, hogy önöknek nyilatkozzak.”

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Egy évvel ezelőtt, 2017-ben Tusnádfürdőn azt közölte az egybegyűltekkel, hogy „a magyar közösségek és a kormány sem döntötte el azt a kérdést, hogy a határon túli, magyarul beszélő cigányok tehertétel vagy erőforrás.”

De nem volt piskóta az sem, amikor a roma holokausztról azt találta mondani, hogy Magyarországról nem vittek el romákat, csak a szomszédos Ausztriából.

2015 őszén a mindennapos iskolai éneklés bevezetésének ötletével jött elő, utóbb munkacsoport is alakult „az iskolai énektanítás megújítására, az iskolai éneklés megerősítésére”.

Itt mondta Balog Zoltán azt az igen eredeti gondolatot, hogy az a jó, „ha a fogantatás pillanatában már énekel, dúdol a várandós édesanya, és akár az édesapa is csatlakozik hozzá.”

Volt, hogy csak viccelődni próbált, ám ezek a próbálkozásai nem mindig sikerültek. Így volt ez akkor is, amikor egy meglehetősen menőnek számító, nem a kétkezi emberek zsebéhez méretezett árú belvárosi étteremben a mentősöket köszöntötte. Beszédét egy rosszul elsült, poénnak szánt mondattal kezdte: ő azt hitte, „minden nap itt reggeliznek a mentősök”.

2013-ban az keltett visszatetszést, hogy 40 hátrányos helyzetű gyermeket a Hiltonban látott vendégül egy adventi vacsorán.

„Magyar felemelkedés nem lehetséges Szerbia nélkül”

Ezt találta mondani a magyar külügyminisztérium második embere, Magyar Levente az idei vajdasági Szent István napi ünnepségen, amelyet hagyományosan a palicsi tó partján tartottak. Jó, nem könnyű magvas gondolatokat ilyen alkalomkor a politikusoknak magukból kisajtolni, de ami túlzás az túlzás. Vagy csak annak tűnik.

Az ominózus és egyben sommás megállapítás híven tükrözi Szerbia és Magyarország kormánysajtójának egybehangzó álláspontját, miszerint a két ország kapcsolata elérte a történelmi csúcsát. Feljebb már aligha lehet menni, de azért a két főszereplő, Orbán Viktor és Aleksandar Vučić ennek érdekében továbbra is mindent megtesz.

De miért is? A válasz nem egyszerű, annál is inkább, mert józan ésszel mindenki csak jól járhat azzal, hogy nincs többé acsarkodás, elmúlt a láncos kutyák korszaka, a szajré áfával vagy nélküle vidáman utazik Szegedről/Kiskunhalasról a szabadkai ócskapiacra. A magyar fináncok ugyan a határokon még azért éreztetik uniós felsőbbrendűségüket a schengenen kívül rekedtekkel szemben. De mi ez ahhoz képest, hogy akár ki is oktathatnák őket. Meg ki is nyitathatnák velük a gépkocsi csomagtartóját, akár többször is. Idejük lenne rá, hiszen csupán néhány órát várakoztatják őket a belépéssel. De ez a történelmi magasságokból aligha látszik.

Belgrád részéről az elragadtatás (színlelt vagy nem – várjuk ki a végét) logikus, a mértéke kevésbé.

Szerbia az EU felé menetel, ha lassan és akadozva is, egy klubon belüli feltétlen szövetséges nagyon is jól jön neki. Szegény országról lévén szó az is számít, hogy az egész nem kóstál semmit. Sőt, ha a Magyarországról bejövő forint milliárdokat vesszük figyelembe, akkor abból többféle haszon is származik. Egyrészt nem kell finanszírozni (vagy csak egy kicsit) a vajdasági magyar intézményeket, mert a magyar miniszterelnök bőkezűen osztogatja a magyarországi adófizetők pénzét nemcsak stadionokra, fociakadémiákra, hanem traktorokra, fogorvosi székekre és más haszonjárművekre is. A szerb állampolgárok, akik magyarok is, ebből csak tobzódhatnak és hát egy államfőnek (Vučić) ez azért jóleső érzés lehet. Járulékos haszon, hogy Orbán Viktor megbízásából a vajdasági magyarok legnagyobb pártjának vezetője, Pásztor István ilyen anyagi haszon ellenében minden zokszó nélkül megszavaztat mindent, amire csak a szerb kormányzó párt rámutat.

És itt kezd a dolog picit sántikálni.

Az utóbbi időben két olyan ügyben foglalt furcsa állást a Vajdasági Magyar Szövetség (a Fidesz ottani kizárólagos partnere), ami méltán váltott ki felháborodást a közvélemény azon részében, ami nincs a VMSZ teljes kontrollja alatt. Ilyen kevés van, de még létezik. Az egyik az volt, hogy szó nélkül tudomásul vette: megkurtították a hatalmas nemzetközi sikertörténetként tálalt kisebbségi kulturális autonómiát. Konkrétan a vajdasági magyarok egyfajta kisebbségi parlamentjének, a Magyar Nemzeti Tanácsnak a szerb törvénykezés csökkentette a hatásköreit. Egyszóval: kevésbé szólhat bele saját dolgaiba (oktatás, kultúra, tájékoztatás). Amíg néhány más szerbiai kisebbség (szandzsáki bosnyákok, montenegróiak) nyilvánosan kikeltek az új jogszabályok ellen, a VMSZ azzal foglalkozott, hogy a saját közvéleményével elhitesse: valójában nem is történt semmi, nincs itt semmi látnivaló, minden a legnagyobb rendben.

A magyar kormány (a nemzeti és a keresztény kurzus örök letéteményese) egy szót sem szólt.

Nehogy az Ácó (a Vucsics) megsértődjön.

A másik ügy még kínosabb kellene, hogy legyen a szimbolikus politizálás bajnokaként jegyzett Orbán-kormánynak. De nem az. Történt ugyanis, hogy a vajdasági parlamentben (még ilyen is van) a VMSZ simán megszavazta, hogy november 25. legyen Vajdaság Napja. Így nagy betűkkel. Majdnem száz évvel ezelőtt a sebtében összehívott „népgyűlésen” a Bácska, Bánát és Szerémség lakosságát képviselő szláv „népképviselők” megszavazták a délvidéki régió elcsatolását. Az ottélő magyarokat és németeket nem nagyon kérdezték. Ezt kell majd idei évtől ünnepelni a tartományban. A magyaroknak is. És ezt szavazta meg a VMSZ, annak ellenére, hogy a szavazatai nem kellettek a törvény elfogadásához. Pásztor István, érezve a helyzet fonákságát, azonnal Pestre utazott, egyenesen Orbán Viktorhoz, aki teljes lelki nyugalommal megerősítette vajdasági partnerének a döntését. Ez az Ácó (a Vucsics) tudhat valamit.

Ezek után, végül is, a külügyminisztérium illetékesének Szent István napi nyilatkozata már nem is olyan meglepő.

És ha szétesik?

0

A “várható” román etnonacionalista túlkapásokat megelőlegezve, a Fidesz itteni fiókpártjai igyekeztek a “régi jó” román nacionalizmust élesztgetni, azzal riogatni. És ezzel tulajdonképpen elősegíteni annak fölébresztését és hangos megnyilvánulását, ezzel is bizonyítva: lassan-lassan semmi közük a román politikai mezőnyhöz, nem értik, nem ismerik és nem élik azt, pusztán Orbán előretolt helyőrségei.

Továbbra sincs semmiféle közös nevező az augusztus tizedikei tüntetések és erőszakos cselekedetek, valamint az egyre nyilvánvalóbb rendőri/csendőri túlkapásokkal kapcsolatos értelmezésekben. (Egyetlen “érvet” hallok a brutális, megtorló csendőri intézkedések indoklásaként, hogy a tüntetők meg akarták dönteni a kormányt. Ezt pedig onnan lehet tudni, Liviu Pop, pészédés exminiszter, fődemagóg szerint, hogy “aláírásokat gyűjtöttek a büntetett elöljárók ellen”. Érthető? Ha valaki büntetett elöljárókról beszél, akkor a kormányt akarja megdönteni, és ennyi elég ahhoz, hogy a csendőrök elgázosítsák, gumibottal fejbeverjék, punktum). A probléma, a szélsőséges polarizáció, már nem csak a politikai mezőny sajátja – talán ezt mérik a napvilágra került közvélemény-kutatások – hanem egyre inkább társadalmi léptékű és jellegű. Különös fejlemény ez a centenárium évében, amikor a szolidaritást, az együvé tartozást, a nemzeti büszkeség megannyi jelét szándékoztak össztársadalmi szinten ünnepelve fölmutatni, és ennek éppen az ellenkezője a stabilitás, az integráció és a konszolidáció hiánya látható. A nacionalista lózungok már elfödni sem tudják a társadalmi széttöredezettség, a megosztottság egyre láthatóbb jeleit, nincs szőnyeg, ami alá besöpörhetők az ellentétek. Ezért a politikában vagy “mi” vagy “ők” szintre radikalizálódott a helyzet, a társadalom pedig fölfogta mi a tét: modernizálódni, és ennek szimbóluma a korrupció ellenes föllépés (apropó nincs már funkcióban Kövesi, akit fő mumusnak tekintettek, és semmi sem változott, nincs is feje a DNA-nak és a dolgok ugyanúgy állnak, mint előtte. Elmozdítása, és a gyalázatos miniszteri pávatánc, ami az új főügyész kinevezésének elszabotálását illeti, kontraproduktív. A főügyész feje álcélpont volt, fake target, meghurcolása, kiátkozása, bűnbakká maszkírozása semmit nem hozott a Dragnea-félék konyhájára, hacsak nem tovább polarizált), vagy keletre, korszerűtlen és visszahúzó tradíciók fele fordulni. Az etnonacionalizmus ez utóbbi alternatíva kelléke, már nem az össztársadalmi szolidaritás összekötő ideológiája.

Nem mellesleg év elején, a “várható” román etnonacionalista túlkapásokat megelőlegezve, a Fidesz itteni fiókpártjai igyekeztek a “régi jó” román nacionalizmust élesztgetni, azzal riogatni. És ezzel tulajdonképpen elősegíteni annak fölébresztését és hangos megnyilvánulását, ezzel is bizonyítva: lassan-lassan semmi közük a román politikai mezőnyhöz, nem értik, nem ismerik és nem élik azt, pusztán Orbán előretolt helyőrségei /a név is sokat mond, nemde?/. Bár szóval sem említik, a jóslat nem következett be, a diagnózis elhibázott volt, nem úgy működnek a dolgok a román belpolitikában, ahogyan azt a budapesti kormányzat és nyúlványai szeretnék. A pofon egyszerű nacionalizmus-élesztgetésre – ami aztán, tükör-effektusként, a “megtámadott vár” szindrómát alakítaná ki a rommagyar kisebbség összefogására – nem vevő a román társadalom nagyrésze, és különösen nem a mostani főszereplő az úgynevezett “diaszpóra” nem, és nem mozdul a rommagyar társadalom se a régebbi hívószavakra, sőt.

Kötélhúzás folyik, melynek nem lesz, nem lehet győztese a reakciós hatalom, amely szándékait már alig leplezve – Dragnea and Co “igaztalan harcának” kezdetektől fogva látszott a tétje, fölmenteni saját magát és társait a korrupciós vádak alól, a “megúszni, minden áron”, pedig nem lehet politikai program – fennmaradásáért küzd,  bűnös módon áldozatot hozva, egyre több területen. Végső soron, a teljes politikai mezőnyt blokkolta a “rejtett kormányprogram” erőltetése, és már-már lerombolni látszik a teljes, úgy-ahogy demokratikus rendet, fölfüggeszteni a kormányzást és a törvényhozást is (Most az az egyik mantra, hogy Băsescu – aki hol is van már? Van-e egyáltalán még szerepe a politikában, hacsak nem az, ami Dragnea-é is, menteni a bőrét – rombolta le a parlament tekintélyét, és nem a Iordache és társai által erőltetett elvtelen, reakciós, és amatőr törvénykezési kísérletek). A kormányzatnak semmi sem drága a populista ígéretek és intézkedések terén – ezek egyrészét klientúrája és az államapparátus fizetésének, valamint várható nyugdíjának irracionális megemelésével életbe is léptette – nyakló nélkül ígér és költekezik. A kormány fölrúgta az eddigi egyensúlyokat, csökkentette a beruházásokat, hátrányos helyzetbe hozta a magángazdaság szereplőit, a vállalkozókat, megnövelte a közadósságot, és azután inflációt gerjesztett, hogy fékezze a vásárlóerőt. Most már nem az a kérdés, hogy veszélybe sodorja-e a gazdaságot, felborítja-e az államháztartási egyensúlyt, hanem csak az, hogy mikor? Meddig lehet a populista intézkedéseket finanszírozni és főként miből?

Nagy kérdés, hogy létezik-e középút, kialakítható-e olyan kompromisszum, mely működőképes? Feltételezem, hogy rövid távon nehéz ilyesmit találni. Az etnonacionalizmus fölmelegítésének társadalmi léptékű sikere, bár sokan dolgoznak rajta, számomra elég valószerűtlennek tűnik. Hogy lesz giccses parádé december elsején az nem vitás, csak abban nem hiszek, hogy mondjuk mikuláskor még tart majd annak patetikus-avittas pátosza, és hogy valódi mozgósító, összetartó erőt, perspektívát adna. Közép és hosszú távon csak modernizációs projekteknek van esélye a kompromisszum kialakítására és mindenekelőtt az államapparátus, az adminisztráció radikális reformja, teljes megújítása lehetne egy következő lépés. Persze ehhez a liberális demokrácia intézményeinek a megtartása és megerősítése, és egy hiteles parlament stb., is szükséges. Viszont azt gondolom, hogy ma az adminisztráció a modernizáció kerékkötője. (Egyébként ennek van usque százéves hagyománya, amikor is a máshonnan áthelyezett, inkompetens, a helyi viszonyokat, politikát, sőt kultúrát hallomásból sem ismerő közhivatalnokokat neveztek ki az új román hivatalokba. Ezen elhibázott lépés máig hatóan meghatározza a közigazgatás elidegenedését, amit a prefektus intézménye erősít és tart fönn). Azt hiszem senki nem vitathatja, akárcsak saját tapasztalata alapján sem, hogy az apparátus meghatározó, legbefolyásosabb része, inkompetens és/vagy korrupt. Ennek föltárási és bizonyítási kísérlete, mely a DNA, és volt főügyésze nevéhez és tevékenységéhez kapcsolódik, bőszítette föl a hatalmasokat, tört ki a háború. Az apparátus saját érdekeinek esik áldozatul a parlamenti munka, és végső soron a kormányprogramok is. Semmiféle párhuzamos állam, vagy netán deep state nincs, és így aztán nem is szabotál senkit, az apparátus teszi, ő téríti el a legjobb politikai szándékot is, saját rövidlátó érdekeinek megfelelően, és őket jutalmazza, helyezi privilegizált pozícióba, a Dragnea-féle hatalom. Az apparátus, a klientúra, Dragnea reakciós terveinek és saját privilégiumainak a támogatója, ezért a modernizációs tervek sikere elsősorban ennek a hatalomnak a leépítésén múlik. Ezt a reakciós “hadsereget”, a helyi kiskirályságok már-már intézményesített rendszerét, vagy hálózatát támogatják, mentegetik és promoválják a Fidesz itteni fiókpártjai, ehhez használják felhatalmazásunkat, és nem látom, hogy kihátrálnának mögüle, sőt. Az “illiberális” megoldásoknak nemcsak támogatói, hanem olykor kezdeményezői is névleges vezetőink, a reakció (a főpárt főideológusának alt-right elkötelezettségéről volt alkalmunk tájékozódni egy fb bejegyzéséből. Jó tudni kik és merre viszik a jobb időket megélt politikai formációt) elkötelezettjei.

Románia lesz az EU soros elnöke a jövő év első felében és úgy tűnik egy hiteltelen és inkompetens (egyszer valaki csak elmagyarázza, hogy a teleormányi iskola-titkárnőt mi minősíti a belügyminiszteri funkcióra, hogy ne ismét a miniszterelnök asszonyt hozzam példának) kormány és egy több részre szakadt ország próbálja majd minden perspektíva, reálisan elérhető közös cél nélkül, az EU-t vezetni. Az a hatalom, kormány és apparátus, mely nem képes Románia ügyeit intézni és előbbre vinni, hogyan vezethetné Európát? A Dragnea bábja, Dăncilă vezette Európa – már a röhejességen túl – a szkeptikusoknak fog kedvezni, föltéve, hogy odaengedik.

Magyari Nándor László

 

Kiborult a Jobbik Jordánia tiszteletbeli konzulján

0

Orbán Viktor egyszer és mindenkorra adjon számot, hogy milyen üzleti és egyéb kapcsolatokat ápol Zaid Naffával, Jordánia tiszteletbeli konzuljával. Ezt kéri az amúgy még mindig szabadságon lévő miniszterelnöktől Mirkóczki Ádám, a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke.

Mint Mirkóczki közleményében írja, „a nemzetbiztonsági bizottság soron következő ülésén, a Belügyminisztériumtól várom a választ arra, hogyan lehetséges, hogy egy olyan ember, aki a magyar titkosszolgálatok által évek óta nemzetbiztonsági kockázatként van nyilvántartva,

bérelt VIP helyen van jelen mind a parlamentben,

mind a közjogi méltóságok részvételével tartott, magas rangú állami rendezvényeken.”

A Jobbik mindemellett az Alkotmányvédelmi Hivatal részletes beszámolójára is kíváncsi, főként azzal kapcsolatban, hogy Zaid Naffa ténylegesen milyen üzleti és politikai tevékenységet végez Magyarországon.

Az M1 is bemutatta az Orbán geci rovásírásos változatát

A vasárnap esti fél nyolcas híradóban az M1 közszolgálati híradója beszámolt a ritkán látott aszályról a Dunán. Többek között a kamera a Margit-híd lábánál is forgott és lencsevégre kapta a napok óta elhíresült rovásírásos feliratot. Az Orbán geci sommás ténymegállapítás az egykori harcostárs Simicska Lajos szellemi terméke.

Bizonyosan az MTVA is fontosnak tartotta ezt a feliratot megörökíteni, ha már a főhíradóban is megjelenhetett.

Egyébként csütörtökön futott végig a nem kormánypárti sajtóban, hogy valaki az ominózus mondatot felfestette rovásírással a Margit híd lábára.

Steve és Viktor, a két pajtás

0

Abban is téved a két cimbora, hogy majd az európai választás megadja a lökést terveik valóra váltásához, mert a felmérések azt mutatják, hogy a populizmus felemelkedése sok helyütt mozgósított az EU mellett. Orbán részéről tanácsos volna emlékezetébe idézni, hogy Bannon egyáltalán nem mindig győz. Szóval bármennyire is fura, de Európa hívei örülhetnek, hogy a tanácsadó megjelent errefelé.

Steve Bannonnak, Donald Trump menesztett főtanácsadójának újabban a szélsőjobbos Orbán Viktor a legjobb barátja Európában, csak kérdés, mennyire lesz sikeres ez a különleges kooperáció. Ezt feszegeti a New York Times-ban napjaink egyik legtekintélyesebb politológusa. Ivan Krasztev, a szófiai Stratégiai Tanulmányok Központjának vezetője cseppet sem tartja meglepőnek, hogy Bannon felbukkant a kontinensen, hiszen errefelé mostanában lehet kavarni, bujtogatni.

Steve Bannon nagyra becsüli a magyar kormányfőt és próbál segíteni neki. Ugyanakkor Orbán a jövő évi EP-választásokat meglovagolva igyekszik olyan változásokat előidézni, illetve annyira romboló lenni, mint az amerikai elnök. Bannon új alapítványa politikai elemzésekkel, közvélemény kutatásokkal, illetve stratégiai támogatással kívánja szolgálni az euroszkeptikus pártok javát, és pontosan ez az, amit a magyar kormány is tesz az utóbbi években. Lásd a szlovén és a macedón kampányt.

A két politikus között igen sok a hasonlóság, így

misszionárius küldetéstudatuk van, érdeklik őket az eszmék, megszállottan foglalkoztatja őket a Nyugat általuk vélt szellemi válsága. Ezzel párhuzamosan mindkettő duzzad az önbizalomtól és a tettvágytól.

De igazából nem csak az hozza össze őket, hogy megsemmisítendő ellenfélnek tekintik az EU-t, hanem az is, hogy úgy gondolják: a populista lázadásból kulturális forradalom nőhet ki, sőt, annak is kell kinőnie. De taktikai okokból szintén összeszűrik a levet, mert Orbán azt várja Bannontól, hogy az majd segít meggyőzni az európai populistákat: egy kis keleti ország első embere lehet a mozgalom nem hivatalos vezetője. Ily módon pedig ő lehet Trump bizalmasa a kontinensen.  Az együttműködés további előnye, hogy Bannon jelenléte elháríthatja a gyanút a szélsőjobb feje fölül, mármint hogy az csupán Putyin bábja az unió szétzúzására. Végül pedig hasznos lehet a tanácsadó tapasztalata a szervezésben és a hagyományos sajtó elleni háborúban.

Orbán úgy gondolja, hogy a választásokból népszavazást csinál a migráció és az iszlám ügyében, ám ez cseppet sem lesz könnyű. Bannon révén ugyan megüzenheti az európaiaknak, hogy csakis a szélsőjobb látja jól a bevándorlás veszélyeit.

Csakhogy itt jönnek be a képbe a gátló tényezők. Így az, hogy lehetetlen feladatra vállalkozik, aki egyesíteni akarja a szélsőjobbot, olyan sok ponton különbözik az idetartozó pártok véleménye. Már a Bannon által meghirdetett „Mozgalom” is ellentéteket kelt soraikban. Abban is téved a két cimbora, hogy majd az európai választás megadja a lökést terveik valóra váltásához, mert a felmérések azt mutatják, hogy a populizmus felemelkedése sok helyütt mozgósított az EU mellett. Orbán részéről tanácsos volna emlékezetébe idézni, hogy Bannon egyáltalán nem mindig győz. Szóval bármennyire is fura, de Európa hívei örülhetnek, hogy a tanácsadó megjelent errefelé.

Orbán és Bannon közös európai álma

0

„A jelek szerint Steve Bannon és az amerikai alt-right valójában csak egyetlen emberre számíthat Európában. Orbán Viktorra. Márpedig, ha csak Orbán és az ő Fidesze jöhet számításba, ebből nehezen fog világra jönni egy szélsőjobboldali Európa-parlamenti frakció. Már csak azért is, mert ahhoz hét ország legkevesebb huszonöt képviselőjére lenne szükség.” Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete:

Már korábban írtam arról, hogy miért lehetetlen létrehozni valamiféle jobboldali uniós összefogást, különösen szélsőjobboldalit. Az persze nagyon is valószínű, hogy a CDU vagy Emmanuel Macron En Marche!-a egymásra találhatnak, s bátran ideszámíthatjuk a kiváló Mariano Rajoy spanyol néppártját is, vagy számos más hasonló politikai szervezetet a Benelux államokból, de ez csak azért fordulhat elő, mert e pártok mára kinőtték a nemzetállami perspektívát. Nem egy, magát a többiektől fenyegetve érző csoportként tekintenek önmagukra és egymásra, hanem az uniós széthúzás egyetlen esélyes konzervatív alternatívájaként.

Nem egyedül a jobboldal – ma már elsősorban a szélsőjobboldal – átka volt és maradt persze az összefogás lehetetlensége. Ne feledjük, az egykor olyannyira viruló baloldali internacionálék hagyománya sem volt elég ahhoz, hogy egységbe tömörítse Európa munkásait az első világháború megakadályozására. Épp ellenkezőleg, a nacionalista szélsőségek felé terelte őket a nemzeti őrület, s a két világháború közötti diktatúrák legfőbb támaszai épp a munkások tömegei lettek.

Mint ismeretes Steve Bannon, Donald Trump egykori legfőbb stratégája, ma mozgalmat akar indítani az európai szélsőjobboldal összefogására,

s külön frakciót próbál összekovácsolni az Európai Parlamentben olyanokból, mint Orbán, Kaczyński, Strache, Matteo Salvini, Le Pen, Geert Wilders és a hozzájuk hasonlók.

Az amerikai alt-right felől szemlélve a próbálkozásban van racionalitás. Ha valaki ki akarja iktatni az Európai Uniót, mint az Egyesült Államokra nehezedő koloncot – Trumpék ekként tekintenek Európára –, annak elsősorban az integrációt kell aláásnia. Ha más okok miatt is, de az imént felsorolt európai szélsőjobboldali politikusok elvileg nagyon is partnerek lehetnének ebben. Ha sikerülne létrehozniuk egy EP-frakciót, az nem csak az integráció folyamatát állítaná meg, de áttolná a senkiföldjére a Néppárti frakciót (EPP) is, s ezzel az egyetlen valós jobboldali formáció – a maga szélsőségességében – valóban Bannon Mozgalma lehetne.

Csakhogy a célra kiszemelt európai pártok egymás után utasítják el az ajánlatot.

Marine le Pen már megégette a kezét azzal, hogy a Nemzeti Front (Front National, FN) márciusi kongresszusára meghívta Steve Bannont, hisz ezzel azt bizonyította a franciák többségének, hogy minden eddigi erőfeszítés, amellyel a szélsőjobbról a centrumba kívánta hozni a Nemzeti Frontot, merő porhintés. Most le Pen mást sem tesz, mint mosakszik, s a bannoni ajánlatról nemes egyszerűséggel úgy fogalmazott: az nem más, mint egy amerikai kísérlet, hogy egyfajta gyámság alá helyezzenek európai pártokat.

Az Alternatíva Németországért (Alternative für Deutschland, AfD) társelnöke, Alexander Gauland pedig a napokban nagyon józanul azt nyilatkozta: aligha lehet egységbe fogni olyan pártokat, amelyeknek ennyire eltérnek a céljaik. Bár valamennyien migránsellenesek és valamennyiük a nemzeti identitást messze elébe helyezi az európai identitásnak – számosak közülük meg is kérdőjelezik, hogy létezhetne ez utóbbi –, ugyanakkor tény, a bevándorlás problémáját egymás rovására igyekeznek megoldani, vallott nemzeti identitásaik pedig épp arra jók, hogy megkülönböztessék egymástól önmagukat, nem pedig, hogy összefogjanak.

Más téren is adódnak nézeteltérések, elég a magyar-román kapcsolatokra vetni egy röpke pillantást, de a német jobboldalnak – különösen az AfD-nek – Kaczyński pártjához, a PiS-hez fűződő feszült viszonya is eléggé beszédes. De ha már a lengyeleknél tartunk – S. Balogh Éva Hungarian Spectruma írta meg –, a konzervatív hetilapnak, a Sieci-nek adott egy interjút Jacek Czaputowicz, lengyel külügyminiszter, aki a magyar és orosz érdekek veszélyes egybeeséséről beszélt. Kire, kikre is veszélyes egy az „egybeesés”? Természetesen Európára s benne Lengyelországra…

A jelek szerint Steve Bannon és az amerikai alt-right valójában csak egyetlen emberre számíthat bizonyosan, Orbán Viktorra. Igaz, lesz még némi ideológiai rendrakásra itt szükség, hisz az amerikai jobboldal ma egész mást gondol Kínáról, Iránról, de akár még Putyin Oroszországáról is, mint a magyar miniszterelnök.

De ha csak Orbán és az ő Fidesze jöhet számításba, ebből nehezen fog világra jönni egy szélsőjobboldali Európa-parlamenti frakció. Már csak azért is, mert ahhoz hét ország legkevesebb huszonöt képviselőjére lenne szükség.

Ez az, ahol ma Orbán és Bannon közös európai álma tart.

Az opportunista Orbán, aki úgy tesz, mintha

0

A múlt század első felében megismert népállamot hozzák vissza a jogállamban. A népre hivatkozva monopolizálják a demokratikus hatalmat. Hogy ez elsőként Orbánnak és Kaczynskinak sikerült, két éretlen demokráciában, az nem véletlen. De a paletta Trumpig terjed.

A Süddeutsche Zeitung elemzése szerint komoly a veszély, hogy a nyugati demokráciák fennmaradnak ugyan, de feladják liberális szellemiségüket, Európában ezen dolgozik mindenekelőtt Magyarország és Lengyelország.

Az illiberális demokráciák nem egyszerűen hibridrendszert jelentenek, illetve Janus-arcúak, valójában államok az államban. Az ilyen kormányok úgy tekintenek magukra, mint amely a nép jóvoltából védelmezi az ellenségek által fenyegetett nemzetet. A helyzet komolyságára való tekintettel különleges jogokra tartanak igényt. Vagyis gyámkodó abszolutizmust vezetnek be.

Ez nem fehérre mosott fasizmus, még az autoriter irányítás alá került magyaroknál és lengyeleknél sem. Úgy lehetne megragadni, hogy

a múlt század első felében megismert népállamot hozzák vissza a jogállamban.

A népre hivatkozva monopolizálják a demokratikus hatalmat. Hogy ez elsőként Orbánnak és Kaczynskinak sikerült, két éretlen demokráciában, az nem véletlen. De a paletta Trumpig terjed. Persze az illiberalizmus nyugati kísértése össze sem hasonlítható azzal, amilyen tekintélyelvűség Kelet-Európában van.

Különösen aggasztó, hogy a politikai vitákat immár nem lehet lefolytatni, mert a kérdés úgy vetődik fel: szuverenitás kontra politika. A népre hivatkozó vezetők monomániásan összpontosítanak a nemzeti autonómiára és identitásra, a határok védelmére, az ellenség elleni küzdelemre, mintha más nem is lenne fontos. És itt teljesen lényegtelen, hogy csak megjátsszák, mint az opportunista Orbán, aki úgy tesz, mintha. Számukra teljesen mindegy, hogy nem ritkán a politikai realizmus húzza a rövidebbet, náluk a szakszerű politika háttérbe szorul, a nemzeti nagyság és függetlenség visszaállítására hivatkozva.

A súlyos gondok eközben megoldatlanok maradnak. Csak a határvédelem, a tranzitövezet, a haza és az idegen túlsúlya számít. Ebben a helyzetben

hoppon marad a józan ész,

az okos érvek nem sokat nyomnak latban a túláradó érzelmekkel szemben. Amelyik ország meg akarja ezt úszni, annak ki kell szakítania magát a szuverenitás vagy politika irracionális alternatívájából. De ehhez az kell, hogy a liberális demokraták az államban többé ne húzzák össze magukat oly szégyenletesen, hanem ismét vegyék át az irányítást.

Süddeutsche Zeitung/Szelestey Lajos

Bréking nyúz, 2018. augusztus 16. – Tudósítás a másik valóságból

0

Aki azt hinné, hogy ilyen nagy melegben nem lehet migránsozni, téved. Persze nem mindenkinek sikerül, eltökéltség kell hozzá, és megfelelési kényszer – szerencsére az Origónál mindkettőből van bőven. Az viszont jó hír, hogy a PestiSrácok szerint – szemben a sivalkodó sajtó állításaival – egyre javul Orbán és Trump viszonya.  

 

Távozz tőlem, migráns!

„A bevándorlásbarát európai elit, és a közvélemény egyre távolabb van egymástól – derült ki abból a közvélemény-kutatásból, amit hét országban végzett el a YouGov intézet. Németországban és Svédországban bőven kétharmad fölött van a támogatottsága annak az álláspontnak, hogy az EU nem jól kezeli a migrációs válságot. Mindegyik országban többségben vannak azok, akik egyetlen további migránst sem fogadnának be.” (Origo: Nyugaton is torkig vannak a migránsokkal)

Minden rendben van, Magyarország egy demokrácia

„Egyre jobbak az amerikai-magyar kapcsolatok, ezt pedig a külföldi haladó sajtó nem nézi jó szemmel. Meglepő módon, szinte egyszerre a Bloomber és a New York Times is terjedelmes cikket szentelt a jelenségnek. A New York Times felidézi, nemrég még más szelek fújtak, a “független magyar sajtónak” ugyanis 700 ezer dollárt kellett volna kapnia a washingtoni külügyminisztériumtól, hogy ellensúlyozzák Orbán Viktor állítólagos médiafölényét, a programot azonban váratlanul lefújták. Ezt Simonyi András volt washingtoni nagykövet „hatalmas győzelemnek” nevezte, és ezzel azt az üzenetet küldte Magyarországnak az amerikai vezetés, hogy „minden rendben van, Magyarország egy demokrácia”.

A lap emlékeztet, hogy hasonló véleményen van David Cornsteint, az USA új budapesti nagykövete is, aki saját bevallása szerint a sajtószabadság híve, de nem látja úgy, hogy bármi ilyen jellegű gond lenne Magyarországon.” (PestiSrácok: Orbán Viktor és Donald Trump javuló kapcsolatai miatt sivalkodik a haladó sajtó)

Mártírnak áll a volt pásztói polgármester

„Emlékszünk még az MSZP 2012-es Éhségmenetére? Nem? Sebaj! Itt van helyette a pásztói időközi polgármester-választás vesztese, Dömsödi Gábor, aki a szocik „mártírkodását” is túlszárnyalva bejelentette: elment a munkaügyi hivatalba, és három hónapig segélyen (az ő esetében 160 ezer forinton) fog élni. Egy kis idő múlva pedig megpróbálkozik az oknyomozó újságírással. Hátha abból több jön be. És ha ez sem válik be neki, akkor jövőre újra elindul a polgármesteri székért. Nem fogadom el az eredményt, mert nem tudom elfogadni azt, hogy valaki, aki azt se tudja, hogy mire vállalkozik, lesz a város polgármestere, és tönkretesz mindent, amit sikerült elérni évek alatt. Ezt elfogadni nem lehet, én beletörődöm.”  (888: Az ellenzék bukott polgármesterjelöltje a mártírkodásba menekül)

Bár kapná telibe a fa a fideszes elvtársnőt!

„Az ellenzéki tüntetések egyik főszervezője, Homonnay Gergely közösségi oldalán osztotta meg botrányos gondolatait szomszédasszonyáról, amiben a nő halálát kívánja, pusztán politikai beállítottsága miatt.

Szerda este a budapesti vihar lecsengése után Homonnay Gergely egy képet osztott meg közösségi oldalán. A kép mellé egy történetet is ismertetett, „Majdnem agyonb@szott egy fideszes nénit egy ledőlt fa” felütéssel. A történet lényege, hogy a viharban kidőlt egy fa, amelynek súlya alatt a társasház kerítése is megrogyott. Homonnay Gergely szomszédja, egy idősebb hölgy pedig – saját elmesélése szerint – majdnem a fa áldozatául esett, amit az ellenzéki aktivista fennhangon mesélt el az erkélyen. Ezzel álltólag zavarta a szomszédokat – írja a Figyelő.

H. Gergely szerint a néninek nem a migráncsoktól kellene félnie, hanem a jóistentól, aki most még csak figyelmeztette, hogy rossz úton jár, de legközelebb már telibe fogja kapni a fát, a fideszes elvtársnő azonban ezt sem hallotta meg. Homonnay Facebook posztjában megjegyzi, bár agyon csapta volna a kidőlt fa idős, fideszes szomszédját.” (Lokál: Fideszes nyugdíjasok halálát kívánja Homonnay)

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK