Kezdőlap Címkék Orbán

Címke: orbán

Orbán repülő cirkusza – kényszerleszállás

„Hogyan folytathatja politikai karrierjét egy olyan ember, aki totálisan elveszítette hitelét, és súlya legfeljebb tehertétel pártján, országán és a Néppárton is, nemhogy előnyöket jelentene?- kezdi Diplomáciai jegyzetét Ara-Kovács Attila.

Hogy Orbán most visszakéredzkedik a Néppártba, ma már nyilvánvaló, az viszont korántsem, hogy mi haszna lesz ebből a Néppártnak. Minden olyan kívánalom teljesítése, melyet Orbánnal szemben a Néppárt megfogalmazott, újabb és újabb beismerése a magyar miniszterelnök rosszhiszeműségének, galádságának, bűnözői szándékainak. Ha nem teljesíti azokat, akkor azért kap megrovást, ha teljesíti, kaphat ugyan a beismerésért enyhítést, de a büntetés nem maradhat el.”

A múlt vasárnap lezajlott Európai Parlamenti választások eredménye nem elindítója volt a magyar kormány stratégia-váltásának, legfeljebb csak a végkifejlet katalizátora. Már írtam arról, hogy megjelent egy stratégiai elemzés, mely előrevetítette a most bekövetkezett eseményeket. E tanulmány hónapokkal korábban születhetett, nem tudni, hogy Orbán Viktor jóváhagyásával-e vagy csak azon kör saját kezdeményezéseként, mely rossz szemmel nézte a fejleményeket, s amely minden bizonnyal bírta bizonyos nyugati politikai körök – elsősorban a német jobboldal – hallgatólagos támogatását. Ez egyébként mellékes a mára beért következmények tükrében.

Hogy mi áll a háttérben, csak találgatni lehet, de négy múltbeli esemény mindenképpen szerepet játszhatott az események alakulásában.

  • Minden jel arra mutat, homokszem került a magyar-orosz kapcsolatok gépezetébe. Hogy Putyin kért-e teljesíthetetlen szolgálatokat vagy Orbán ment-e túl a mértéken bizonyos elvárásokkal, melyeket az orosz fél már nem tudott vagy akart teljesíteni, ez a jövőben kiderül. De a Budapest és Moszkva közötti rendkívül szívélyes kapcsolatok érezhetően lehűltek.

  • Orbán washingtoni látogatásáról sok elemzés állapította meg, hogy teljesen üres és célnélküli volt. Hatását tekintve szerintem mégis sokkal többről van szó. Az amerikai fél – nem személyesen Trump elnök, sokkal inkább az apparátus – olyan veszélyekkel szembesíthette Orbánt és kíséretét, amelyeket nem hagyhattak figyelmen kívül. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy a Fidesz és személyesen Orbán, illetve családja gazdasági visszaélései állhatnak ennek középpontjába és mindezek – amerikai részről beígért – következményei.

  • Nem hagyható ki e felsorolásból a német politikai és gazdasági körök nyomása sem, mely március 20-a óta az Európai Néppárt „közvetítésével” juthatott el Orbánhoz. Illetve az a felismerés, hogy mit veszthet a magyar miniszterelnök, ha kikerül a Néppártból. Elég lesz visszaolvasni Manfred Weber, Jean-Claude Juncker, Joseph Daul és néhány német politikus, az elmúlt három hónapban tett nyilatkozatát, hogy azonosítsuk azokat a követeléseket, amelyek az Orbánhoz eljuttatott néppárti kívánságlistán szerepelhetnek: elsőként az amúgy is még be sem indult közigazgatási bíróságok felállítását célzó rendelkezéseket, a fideszes sajtó-túlhatalmat, az iszonyatos orbanista korrupciót, az CEU-ügyet – hogy csak néhányat emeljünk ki a kritizált politikai intézkedések körül.

  • A stratégiaváltásban minden bizonnyal belejátszott az osztrák Strache-botrány is, mely nem azért vált hirtelen a szokottnál is veszélyesebbé Orbán számára, mert általában is rendkívül kellemetlen az európai szélsőjobbra nézve – és Orbán egy ideje ide sorolja magát –, hanem azért, mert annak végzetes következményei lettek (Strache karrierje megsemmisült) s ezzel kudarcot vallott minden olyan Orbán által hangoztatott érv is, hogy az európai jobboldalnak az osztrák példát kellene követnie.

Mindezek fényében erős kontúrokat kap, hogyan folytathatja politikai karrierjét egy olyan ember, aki totálisan elveszítette hitelét, és súlya legfeljebb tehertétel pártján, országán és a Néppárton is, nemhogy előnyöket jelentene?

Hogy Orbán most visszakéredzkedik a Néppártba, ma már nyilvánvaló, az viszont korántsem, hogy mi haszna lesz ebből a Néppártnak. Minden olyan kívánalom teljesítése, melyet Orbánnal szemben a Néppárt megfogalmazott, újabb és újabb beismerése a magyar miniszterelnök rosszhiszeműségének, galádságának, bűnözői szándékainak. Ha nem teljesíti azokat, akkor azért kap megrovást, ha teljesíti, kaphat ugyan a beismerésért enyhítést, de a büntetés nem maradhat el.

Magyarország Orbán alatt nem volt más Európa számára, mint az Egyesült Államoknak az évtizedek során Kuba, s az utóbbi időben Venezuela. A lakosság ennek következményeit egyelőre nem érzi – pontosabban a lakosság felső rétegei –, de ha ez így megy tovább, oda is eljutnak a Fidesz eszelős politikájának következményei. Ugyanakkor Magyarország nem sziget, s nem egy másik kontinens része; szervesen integrálódott Európába. Hiába emlegetett az elmúlt tíz évben a miniszterelnök egy „splendid isolation”-t „magyar módra”, lassan elérkezünk az igazság pillanatához, amikor is a Fidesznek el kell számolnia üzelmeivel.

A kialakult helyzet ugyanakkor számos egyéb, gyakorlatias kérdést vet fel:

  • Milyen következményei lesznek Orbán stratégiaváltásának az európai szélsőjobboldalon? A Fidesz frakcióvezetőjének minapi nyilatkozata, melyben enyhe kritikát fogalmazott meg Matteo Salvini formálódó politikai vállalkozásával szemben, alighanem azt a benyomást kelti majd, hogy a Néppárt elárulása után Orbán most elárulja a formálódó szélsőjobbot is. Szó se róla, van mit üdvözöljünk e nyilatkozatban, de a benyomása mégis roppant negatív, hisz kétszeres árulásról van szó.

  • Mi lesz Steve Bannon szélsőségeseket egyesítő európai kezdeményezésével, melyet a jelek szerint az Bannon Salvinira és Orbánra épített? És mely terv alapján átalakították a teljes magyar médiát és külpolitikai irányvonalat mára?

  • Milyen következményei lesznek mindennek a magyar-orosz kapcsolatokban? Putyin szempontjából íme a harmadik árulás röpke fél éven belül.

  • Hány és kiknek a feje hullik most pórba a Fideszben és a Fidesz körül, akik megalapozták a mostani kudarcot, s akiket okkal tehetne felelőssé Orbán, hogy mentse saját bőrét?

  • Mikor dobják ki végre Szijjártót a Bem térről s ki lesz az új külügyminiszter?

Orbánnak ezekre a kérdésekre kell választ találnia, méghozzá nagyon gyorsan, különben nem lesz semmiféle megbocsátás. Ha megbocsátásról egyáltalán lehet még beszélni vele kapcsolatban…

A csalódott győztes

„A csalódott győztes” – ezzel a címmel közölt elemzést a Der Spiegel tudósítója, Keno Verseck tollából. Ebben megállapította: Orbán a szavazatok nagyobb részét kapta meg, mint eddig bármikor, és „korszakos győzelemről” beszélt, de nem alakult ki igazi ünnepi hangulat, és Orbán is józanabbul beszélt, mint más ilyen alkalmakkor, de még az Európa felé irányuló oldalvágások is elmaradtak.

Azt hangsúlyozta, hogy Magyarország Európa része, és Európát tekinti hazájának. A visszafogottságnak jó oka van: megszerezte ugyan a szavazatok 52 százalékát, ez jelentős arány, és rekord a Fidesz szavazóinak számában. Ám a részvételi arány is kereken 50 százalékkal emelkedett, és így Orbán nem érte el célját, hogy megszerezze az EP magyar mandátumainak kétharmadát. A 21 mandátumból 13-at szerzett, és fáj neki ez a gyenge eredmény.

Különösen nagy csalódás Orbán számára, hogy a liberális DK lett a legnagyobb ellenzéki párt.

A DK, amely Orbán politikai ősellenségének, Gyurcsány Ferencnek a pártja, akinek korábbi pártjával, az MSZP-vel szemben Orbán kétszer elvesztette a választásokat. Ugyanakkor az új ifjúsági Momentum meglepő módon a szavazatok majd 10 százalékét szerezte meg, ezzel a harmadik lett, és két képviselőt küldhet az EP-be. A szerző idézte az Indexet és a HVG-t. Az utóbbiból kiemelte:

„Aki messiásként lép fel, annak az egyszerű többség semmi”.

Verseck megállapította: ez arra utalás, hogy Orbán az európai választást a keresztény Európa fennmaradásáról, vagy bukásáról szóló, sorsdöntő eseménnyé stilizálta, és saját magát már jó ideje a keresztény-konzervatív Európa megmentőjének mondja. Orbán számára minden bizonnyal még fájdalmasabb a szomszédos országokban, és általában az Európa-szeptikus, populista pártok által elért igencsak visszafogott siker. Ráadásul az EPP, amely felfüggesztette a Fidesz tagságát, sokat vesztett ugyan, de a legerősebb frakció maradt. A cikk Krekó Pétert idézte, aki úgy ítélte meg, hogy Orbán Európában nem érte el, amit akart, hiszen a jobboldali populista erők áttörését remélte, ez azonban Matteo Salvini és Marine Le Pen sikerei ellenére elmaradt. Ez azt is jelenti, hogy Orbán politikai súlya csökkent: „Odahaza nyert, de Európában vesztett”. Orbán tehát most választás előtt áll: az eddiginél csendesebb hangon, megbánást mutatva tárgyalni kezd az EPP-vel a visszatérésről, vagy a jobboldali populistákkal lép szövetségre, ahol azonban nem az övé lesz a főszerep. Jelenleg Orbán Viktor azt a benyomást kelti, mintha tanácstalan lenne. A Fidesz jövőjéről mindössze annyit mondott homályosan: Európában azokkal lép majd szövetségre, akik meg akarják állítani a migrációt és védelmezni akarja a nemzetek Európáját.

EP választás után

Európát távolról, kívülről nézve, figyelmeztetőnek, mi több sokkolónak tűnt a vasárnapi (26.05.2019.) választás eredménye. A jó öreg kontinensen ugyanis valami (nagyon) megváltozott. Véget ért a hagyományos jobb- és baloldal megszokott, kiegyenlítő vezető szerepe, az, amit Németországban és Ausztriában „nagy koalíció” néven emlegetnek, amikor a két vezető politikai tömegpárt közös kormányzással irányítja az országot, a jóléti államot, és aminek meghatározását (tömegpárt), az állandó, biztos 30% feletti szavazat jelenti. Igaz, már jó ideje „jóléti társadalom”-ról, nem pedig államról beszélnek, amikor a jólétet nem kizárólag az állami elosztás, hanem a társadalom biztosítja.

Ez a kérdés, vagy probléma, az első világháború óta intenzíven foglalkoztatja a kapitalizmus bírálóit, élükön Engels gondolataival, amik a köztudatban, mint a politikai gazdaságtan marxi tanai váltak ismertté. Az alapötletet szocializmusnak nevezték el, mely 1848 óta foglalkoztatja a jobb, igazságosabb elosztásra, és az abból fakadó magasabb életszínvonalra áhítókat, akik a megvalósítást a szakszervezeti mozgalomban látták.

Az 1915-ös zimmerwaldi konferenciáig csak szociáldemokrata pártok léteztek, melyek a szakszervezetek támogatását élvezve, mint „munkáspártok” voltak jelen a világ parlamentjeiben. Lenin vált ki ebből a hagyományos munkásmozgalmi idillből, és radikalizálta a mozgalom balszárnyát, minek eredményként 1918 óta jelentek meg a „kommunista” pártok, a tanács (szovjet) rendszerek, és „proletárdiktatúra” néven tették tönkre a kapitalista gazdaságot bíráló egész marxi-engelsi eszmevilágot, gondolatrendszert.

A problematikát az egyház is felismerte, és a 19. század vége felétől a híveknek is támpontot kívántak nyújtani az életkörülmény javítására. A 20. század második felében, különösen Dél-Amerikában, lett erős ez a mozgalom, ahol a „kispapok” híveikkel együtt élték át a társadalmi problémákat, nehézségeket, és tenni akartak a megtapasztalt nyomor és egyenlőtlenség ellen. Nem véletlen, hogy az első jezsuita egyházfő (Jorge Mario Bergoglio), mint a szegények és elesettek védelmezője vette fel assisi Szent Ferenc nevét. Ő az első pápa az amerikai kontinensről és egyben a déli féltekéről, ráadásul az első nem európai pápa a szíriai születésű III. Gergely óta.

Erre csak az önmagukat a „európai kereszténység védelmezőinek” kikiáltókat kívánom emlékeztetni, elsősorban az ötös számú Fidesz párttagkönyv tulajdonosát és egykori kollégista társát és barátját, a jelenlegi párt- és miniszterelnököt.

Figyelemre méltó, hogy a nyertes populisták (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Lengyelország) között nem szerepel Magyarország! Ennek egyszerű az oka: a magyarországi Fidesz a Néppárt frakció (EPP) tagja. Éppúgy, mint az EPP-ben külön pártként regisztrált, és számon tartott KDNP, amire nem vonatkozik a felfüggesztés, és amiről mintha megfeledkezne a hazai média, különösen az ellenzéki. A frakción belüli felfüggesztés ellenére a Fidesz az európai parlamenti választáson (2019.május 26.) a Néppárt (EPP) tagjaként indult, és vett részt. Gyakorlatilag a Fidesz további sorsát a parlamenti választás utánra hagyták, és a pártcsalád tagjainak döntésére bízták.

A 28 tagországból mindösszesen a fentebb említett négyben szereztek többséget a populisták, azon belül is a nacionalista, szélsőjobboldali, „euroszkeptikusok”. Tehát, az az áttörés, amiről Orbán (és Trump volt tanácsadója, Steve Bannon) álmodozott, elmaradt. Sőt, még az sem biztos, hogy az észak-olasz Matteo Salvini álma, egy „új Európát” képviselő parlamenti frakció létrejön-e, hiszen annak alapfeltétele minimum 25 parlamenti képviselő, legalább 7, azaz hét tagállamból. Ez a hét tagállamból érkező képviselő-csoport kérdéses.

A szélsőjobboldali veszély elmúlt, ill. négy EU tagállamra szűkült. Az „euroszkeptikusok” leszerepeltek. Persze, jelenlétükkel továbbra is számolni kell, elsősorban a nacionalizmus feléledése miatt, mely az EU végét jelentheti, azaz a kontinens nyugati felének több mint 70 éves kemény munkáját teheti tönkre.

A Vasfüggönnyel elzárt Kelet-Európának, a volt „szocialista” országoknak, viszont az elmúlt 30 év alatt sem sikerült felzárkózniuk, sem gazdaságilag, sem politikailag, mivel nem értették meg, hogy az elosztás, az egymásrautaltságon alapuló gazdasági együttműködés kontinensünk jólétének és békéjének titka.

A nacionalista gondolat, a „nemzetállam”, mint olyan, már a múlt században bebizonyította, hogy Európát pusztulásba dönti. Ennek hazai jelei épp most, a magyarországi választáskor mutatkoztak be, méghozzá az ellenzék részéről. Hiszen tudatalatti volt az a „riasztás”, ahogy az ellenzék (felháborodva) jelezte, „megnyitották az ukrán-magyar határt” a várható nagy helyi forgalom előtt. Magyarokról, „testvéreinkről”, „véreinkről”, nemzettársainkról egy szó sem esett a hazai médiában. Mégis jól érzékelhető volt az az ellenszenv, amit intézkedéseivel a nacionalista magyar kormány gerjesztett.

„Nem ajánlom a kipa viselését mindenütt Németországban”

Ezt nyilatkozta az antiszemita ügyekkel megbízott kormánybiztos a Funke médiának. Felix Klein óvni akarja a zsidó közösséget az erőszakos akcióktól, melyek száma emelkedett Németországban. Míg 2017-ben 1504 antiszemita akciót tartottak számon, addig tavaly már 1646-ot. Vagyis 10%-os az emelkedés.

„Ez szégyen Németországra nézve”- nyilatkozta Katarina Barley igazságügyi miniszter. Aki hozzátette: a rendőrség éberen figyeli az antiszemita csoportok tevékenységét. A zsidó közösség azt kérte az államtól, hogy az kösse antiszemita ellenes eskühöz az állami segélyeket.

A rendelkezésére álló adatok szerint a zsidókkal szemben elkövetett támadások mintegy 90 százaléka szélsőjobboldali, és jóval kisebb számban muszlimok az elkövetők.

Sok frissen érkezett muzulmán bevándorló hajlamos az antiszemita megnyilvánulásokra Németországban. A hagyományos német antiszemitizmus is felélénkült – nyilatkozták a szakértők a Deutsche Welle nevű közszolgálati médiának. Az ellenzék legfőbb erejét jelentő Alternative für Deutschland párt megtűri az antiszemita csoportokat a tagjai között. Az Alternative für Deutschland tagja annak a szélsőjobboldali pártszövetségnek, melyet Matteo Salvini belügyminiszter hozott létre Milánóban. Ezzel a pártszövetséggel javasolt együttműködést az Európai Néppártnak Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

Orbán szerint az osztrák modell megszűnt

0

Orbán Viktor is leadta a szavazatát már kora reggel a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában kialakított szavazókörben. Az újságírók kérdésére, miszerint még mindig támogatja-e európai szinten az „osztrák modellt” félmosollyal annyit válaszolt, hogy „már az olaszra nyergeltem át”.

A kérdésekre válaszolva ezt azzal indokolta, hogy „az [osztrák modell] most megszűnt”. Ezzel egyértelműen arra utalt, hogy korábban a barátjának nevezett Heinz-Christian Strache, az osztrák szélsőjobboldali alkancellár kénytelen volt lemondani, miután rejtett kamerás felvételeken lebukott. A videón az látható, hogy a 2017-es választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy magát orosz oligarcharokonnak állító nőnek. Strache akkor azt mondta, hogy „Orbánéhoz hasonló” médiabirodalmat szeretne építeni.

Később, a Facebookra kitett videón arról beszélt, hogy reméli, a bevándorlást ellenző erők egész Európában megerősödnek. Választási részvételre buzdított és azt kérte a választóktól, segítsék a Fidesz-KDNP-t abban, hogy „megállíthassuk a bevándorlást nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában”.

Vissza a Néppártba?

„Az eddigi politikai irányvonal teljes feladása végső soron a Fidesz bukásához vezetne. Nem egy Strache-féle szcenárióra gondolok, hanem arra, hogy a populizmus és az uniós intézmények kijátszása, a fideszes lumpenpolitika európai, sőt olykor globális exportjának feladása nélkül a Fidesz szilárdnak tűnő belső támogatottsága gyorsan elolvadna.”

Nagyon úgy néz ki, Orbán Viktor ma már egészen másként vélekedik a Fidesz európai mozgásteréről, mint akár pár héttel korábban. Lehet, hogy erről azok az új kampánystratégák győzték meg, akik újabban kerültek be a képbe, mint a Fidesz – közpénzen – alkalmazott tanácsadói; lehet, hogy csak a körülmények hatalmát ismerte fel a miniszterelnök. Ha csak előérzeteimre hallgatnék, akkor azt mondanám: ez utóbbit nyugodtan ki lehet zárni. Annyit már megtanultunk az elmúlt évtizedekben, hogy Orbánra nagyobb befolyást tudnak gyakorolni a kampányguruk, mint a tények…

Az nyilvánvaló, hogy a néhai Arthur Finkelstein, mint választási tanácsadó ugyanazt a hibát követte el, ami felé rafinált szélsőjobbos tanítványa, Steve Bannon menetel most. A jelek szerint Amerikából nem mérhető fel teljes mélységében az európai perspektíva. Félrevezető, ha mindent csak a közvetlen nemzeti szintű – vagyis belpolitikai – haszonszerzés dominál, s ezért valaki fittyet hány mindarra, aminek egy állam és az érintett politikusok európai szinten ki vannak téve. Orbán csak a belmozgásokra figyelt eddig, akárcsak Heinz-Christian Strache, s beérte egyetlen referencia-ponttal, vagyis Putyin Oroszországával. Ám

ha egy állam – hívják azt Ausztriának vagy akár Magyarországnak – az Európai Unió tagja, ez a formula sem választásokkor, sem a választások közötti nyugalmasabb pillanatokban nem csak elégtelen, de megtévesztő is.

Orbán, a korábbi tanácsok dacára úgy tűnik, felismerte, hogy mit veszíthet, ha kikerül az Európai Néppártból (EPP). Megszűnik a védelmező ernyő, a befolyás; az alkupozíció pedig szinte irrelevánssá válik. Ma már egyértelmű: két fontos eseményhez köthető a mára kialakult fideszes csőd:

Először, amikor plakátkampányt indítottak Jean-Claude Juncker ellen. Ez ugyan megosztotta a Néppártot, mert közben – a szokásos módon – a magyar miniszterelnök udvarolni kezdett Manfred Webernnek, aki egy rövid ideig valóban nem tekintette ezt olyan ellenséges gesztusnak, mint a megtámadott Juncker vagy Joseph Daul pártelnök, de aztán saját pártja, a CSU – s nyilvánvalóan a CDU is – gyorsan más belátásra bírta. Orbán másik stratégiai melléfogása, hogy látva: Weber alulmaradt a Néppárton belüli kötélhúzásban, nekiesett a néppárti csúcsjelöltnek is, arra kényszerítve azt, hogy visszautasítsa a fideszes támogatást a bizottsági elnöki tisztért vívott megmérettetésben, kijelentve: ha a Fidesz-szavazatokon múlna a megválasztása, akkor arról inkább lemondana. Mindezt jó tudni, amikor számba vesszük, milyen hatással lehet mindez Orbán és a Fidesz jövendő sorsára a Néppárton belül?

Van-e mód arra, hogy visszafogadják?

Jelenleg nem csak az új tanácsadók dolgoznak azon, hogy ez így legyen, hanem azok is, akik ettől politikai hasznot remélnek. Nemrég jelent meg a jobb időket megélt Prőhle Gergely volt államtitkár és nagykövet elemzése, melyben eléggé reálisan mérte fel a kialakult helyzetet. Válasza azonban nem tűnik meggyőzőnek, amikor kiderül: nem csak reméli, de megvalósíthatónak is tartja a Fidesz visszatértét a Néppártba. Érthető persze, hogy ezt szeretné, akárcsak az a fideszes diplomata kör, melynek iszonyatos megaláztatásokat kellett eltűrnie azóta, hogy a külügyminisztert Szijjártónak hívják. Ha a helyzet változna, márpedig a Néppártba való visszatérésnek nyilvánvalóan ez nélkülözhetetlen feltétele lesz, akkor egy efféle fordulat Pröhlét és társait ismét fontos, sőt megkerülhetetlen emberekké tehetné a Fideszben és a kormányban egyaránt. Javaslatai – fideszes szempontból – ésszerűek, sőt minden bizonnyal megvalósulásuk jót tenne az országnak is, de vajon megvalósíthatók?

Ha Orbán olyan vállalásokat tenne a Néppárt és az egész uniós adminisztráció felé, melyeket azok egyelőre teljesíthetetlennek látnak, minden bizonnyal: igen. Viszont az az eddigi politikai irányvonal teljes feladását hozná, ami végső soron a Fidesz bukásához vezetne. Nem egy Strache-féle szcenárióra gondolok, hanem arra, hogy a populizmus és az uniós intézmények kijátszása, a fideszes lumpenpolitika európai, sőt olykor globális exportjának feladása nélkül a Fidesz szilárdnak tűnő belső támogatottsága gyorsan elolvadna.

Ha Orbán szembe találná magát olyan uniós követelésekkel, hogy például mondjon le Putyinhoz fűződő kapcsolatairól, csatlakozzon az európai ügyészséghez, változtassa meg a választójogi törvényt, helyezze vissza a kényszernyugdíjazott bírákat, tárja fel a Fidesz oligarchikus holdudvarát s hagyja, hogy az unió intézményei utána menjenek az ellopott pénzeknek, nem csak a hatalom porladna el, de Orbán személyes védettsége is.

Elvégre nem véletlenül beszélnek ma már itthon is egyre többet a börtön elkerülhetetlenségéről, s arról, hogy békés eszközökkel Orbán nem fogja feladni az ország totális kontrollálását.

Nézzük meg a lehetőségeket kívülről is. Ha Orbánnak sikerülne visszasírnia magát a Néppártba, elsőként Európa szélsőjobboldala kiáltaná ki árulónak: Salvini, Le Pen személyes kudarcot látnának ebben, s ismervén a politikai etikáról vallott nézeteiket, aligha állnák útját olyan információk szivárgásának, amelyek csak négyszemközt hangoztak eddig el, aminek megvolt mindig a nagyon nyomós oka. De ez a kisebb kockázat, amivel Orbán jelenleg szembenéz.

Ennél sokkal fontosabb, hogy a Fidesz által vasárnap elérendő mandátumszám vajon elégséges lesz azoknak a foltoknak a betapasztásához, melyek épp azért keletkezhetnek majd, mert Orbán megbocsájtást nyert a Néppárttól? Tudjuk, hány párt jelezte, hogy otthagyja a Néppártot, ha a Fidesz marad, s ezt a folyamatot nagyon felgyorsíthatja Emmanuel Macron és a liberálisok erőteljes közeledése a centrumban. Másrészt vajon vállalja-e a Néppárt a Fidesz visszatértét, ha lehetővé válna egy olyan nagykoalíció létrejötte, amelyből kihagyható lesz egy gyengélkedő Néppárt?

Ugyanakkor Orbán – ha a nyugati sajtót nézzük – iszonyatos vesszőfutáson megy át már egy ideje, mely csak fokozódott, amint közelített az európai választás. A napokban a vezető német jobboldali-konzervatív napilap,

a berlini Die Welt közölt egy alapos elemzést, melynek címe mindent elárul: Orbán családpolitikája a náci időket idézi.

Ugyanez áll a kontinens többi meghatározó, német nyelvű konzervatív napilapjára, a Frankfurter Allgemeine Zeitung-ra, az osztrák Die Pressé-re, a svájci Neue Zürcher Zeitung-ra. Ennek nyomán felmerül az emberben a kérdés: megengedheti-e magának a Néppárt bármely politikusa, hogy Orbánnak „megbocsásson”? Nem keveri-e önmagát és a Néppártot olyan gyanúba, hogy bárkivel összefognak, ha ezzel garantálják a politikai túlélést? És viszont: politikailag túlélhető-e az, ha mindent feladnak, ami eddig megkülönböztette őket a szélsőjobbtól?

A válaszokat a vártnál gyorsabban meg fogjuk kapni a május 26-i választások után.

Ara-Kovács Attila

Takarítás

Az egész dolog úgy kezdődött, hogy a Spárga macska elkezdett nagyon érdeklődni a lámpa zsinórja iránt. Nem mondom, szép, vastag, gumírozott kábel, jól lehet rángatni. Aztán már nagyon érdekelhette, csak akkor én sajnos aludtam, így hát nem lehettem a tanúja annak, mikor átalakította a szobát posztmodern installációvá, ízléses őskáosszal a kellős közepén.

Reggel már csak a végeredményt csodálhattam meg: letépte a lámpát a falról, munka közben felrúgta az éjjeliszekrényt, minek következtében a helyiség be van terítve csavarhúzókkal, fogókkal, szódabikarbónával, Negróval, hivatalos levelekkel és ócska telefonokkal, bár elképzelhető, hogy akad a szemétdombon máig harcoló partizánalakulat is. Öreg délután lesz, mire minden a helyére kerül, elvégre dolgozni is kéne. Azt nem értem, hogy fért el ennyi minden azon a kis éjjeliszekrényen?

És hogy került elő nagymamám érettségi bizonyítványa, ami meg sem volt? És mi ez a három éves fizetési meghagyás, mely szerint öt napon belül rendezzem a tartozásomat, vagy küldik a végrehajtót? Lehet, hogy járt is itt, csak eltévedt a lomok között?

És mióta van nekem csőrös fogóm? A múlt hónapban mennyire kellett volna… de akkor még biztos voltam benne, hogy ilyen szerszámom sosem volt.

Azt még értem, hogy a negyvenkét gumiszalag azért van itt, mert valamiért sosem dobom el az ilyesmit, jó az, ha van a háznál, hasznos, mint a körülbelül fél kiló anyacsavar, különböző méretekben, gumiszalag és anyacsavar nélkül tapodtat sem mozdul a modern értelmiségi, ahogy a tíz éves, már használhatatlan Nokia telefon is elengedhetetlenül szükséges. Ugyanis ha úgy alakulna a helyzet, az anyacsavart kiválóan lehet rögzíteni a gumiszalaggal a telefonon, mely által csodálatos eszközt nyerünk, ami sok mindenre jó, csak sajnos fogalmam sincs, mire.

Na jó, hát az ötven tönkrement öngyújtót csak nem dobja ki az ember. Bármikor megeshet, hogy sétálunk a sivatagban, szembejön Potrien őrmester és negyven rabló, kérnek ötven hibás öngyújtót, mit mondunk nekik? Hogy kidobtuk, mert nem gondoltuk volna, miszerint szükség és igény volna rájuk?

Ilyesmi szóba sem kerülhet.

Akkor itt van háromszáz CD. Ezeket gondosan meg kell őrizni, ugyanis hiába, hogy már CD-olvasót sem nagyon használunk, de olyan értékek vannak rajtuk, mint a Windows ’95, vagy a világ összes DOS-os játéka. Ugyan fogalmam sincs, min futna el például a Fantasy General (talán DOS-box kéne hozzá) vagy az Imperium Galactica első része, az is kérdéses, mikor volna nekem időm ilyen szamárságokra, de csak legyenek meg. Mi van, ha ellenállhatatlan késztetést érzek arra, hogy Imperium Galacticázzak?

Oké, ez a kulcs még a szekszárdi lakás postaládájához tartozott, miért nem adtam oda az új tulajdonosnak, mikor röpke huszonöt éve elcseréltük a bérleményeket? Most van egy kiváló kulcsom egy szekszárdi postaládához, jó is az, meg kell becsülni.

Magnókazetták. Jé, ezen még Hair van. Meg kéne hallgatni, csak min? Kazettás magnót se láttam már jó tizenkét éve. Illetve láttam, futólag az egyik nagyváradi piacon, meg kellett volna venni, ha akkor eszembe jutott volna. Most milyen jó lenne.

Dedikált esszékötet, szép ajánlással, pár éve letettem az éjjeliszekrényre, hogy feltétlenül el kell olvasnom, mert írnom kell róla. Ahogy nézem, az írás meg is jelent, csak a könyvet nem olvastam el, de most már mindenképpen.

Tíz svéd öre. Életemben nem jártam Svédországban, csak mindig szerettem volna, ez hogy került hozzám? Értékét tekintve talán egy doboz gyufát is lehetne vásárolni rajta mondjuk Norköppingben. Jó az, ha van.

Tulajdonképpen micsoda éjjeliszekrény ez? Igazából nem is nachtkaszli, mert az első 286-os gépemet rátettem egy konyhaszékre. Az előoldalon kivettem a lemezolvasót, így az ember kiváló fiókot nyer. Nagyon praktikus, lehet benne mindenfélét tartani, például pipadohányt. Az most is van benne. Csodás bútordarab, míg fel nem borítja a kandúrmacska.

No, minden rosszban van valami jó, legalább fel fogok tudni seperni alatta. Talán fel is mosok.

Igazság szerint nem fogom én ezt a macskát megbüntetni. Úgysem értené, mi a bajom vele, ráadásul van némi igaza.

Inkább intézményesíteni kéne.

Tessék elképzelni egy nagy, országos méretű macskát, aki egyszer csak ráugrik a mi nagy, közös éjjeliszekrényünkre, felborítja és szétszórja az összes elfelejtett lomot, évtizedek hordalékát, atyák bűneit, ezer elhallgatott gondunkat, Árpádtól Orbánig és vissza.

És akkor nekünk majd végre már muszáj lesz kitakarítani. Kisöpörni, kidobni, ami ócska, szemétre való, megőrizni azt, ami értékes.

Gondosan szétválogatni, mi kell, mi nem. A felesleges régiségeket eltenni az almáriumba.

Macska kéne nekünk, egy nagy, hatalmas, rosszalkodó macska…

Na, takarítsunk.

Itt az ideje.

A magyar minta

Belebukott az Ibiza videó botrányba a Szabadságpárt vezére, aki lemondott tisztségéről. Sebastian Kurz kancellár elfogadta a lemondását és kérte a köztársasági elnököt: írjon ki előrehozott választást. Mi van az Ibiza videón? Miért kényszerült lemondásra Ausztria alkancellárja?

Ez csapda

2017 júliusában Ibizán egy luxus bungalóban a Szabadságpárt két vezetője egy fiatal orosz nővel tárgyalt, aki azt állította magáról, hogy egy Putyinhoz közelálló oligarcha unokahúga. Heinz Christian Strache, aki arra készült, hogy átveszi a hatalmat Ausztriában szerette volna megszerezni a Kronen Zeitung támogatását. A legnépszerűbb bulvárlap jelentősen javíthatta volna választási esélyeit. A Lettországból érkezett fiatal orosz nő azt állította: apja nevében tárgyal a Kronen Zeitung tulajdonosaival az eladásról. Ez csapda – mondta a Szabadságpárt vezére. Nem, nem csapda – hangsúlyozta Johann Gudenus, aki a fiatal orosz nőt bemutatta a Szabadságpárt vezérének. Johann Gudenus a Szabadságpárt oroszul jól beszélő vezetője, jelenleg a párt parlamenti frakciójának vezetője Bécsben. Heinz Christian Strache ösztönei jól működtek, de mégiscsak belépett a csapdába. A luxus bungaló tele volt kamerákkal és mikrofonokkal. A Der Spiegel és a Süddeutsche Zeitung megvárta az optimális időpontot és akkor tette közzé a videót.

Szombaton Milánóban a szélsőjobboldal nagy európai áttörésre készült.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter, aki nemrég Orbán Viktor vendége volt a kerítés mellett, olyan választási győzelemre készül, amely a legerősebb frakcióvá teszi a szélsőjobboldalt az Európai Parlamentben. A milánói összejövetel egyik fontos szereplője lett volna Heinz Christian Strache. Aki kénytelen volt lemondani a találkozót ugyanis sírva búcsúzott a politikai pályától.

2005 óta állt a Szabadságpárt élén és 2017-ben győzni szeretett volna.

Ezért hívta fel az orosz nő figyelmét Heinrich Pecinára. Arra az osztrák üzletemberre, aki elintézte Orbán Viktornak a Népszabadság elparentálását. „Olyan média világot akarok mint amilyen Orbánnak van Magyarországon!”

– hangsúlyozta Heinz-Christian Strache, aki nemrég Orbán Viktor vendége volt Budapesten. Az ő látogatása kapcsán hangoztatta azt a magyar miniszterelnök, hogy nézete szerint az Európai Néppártnak a szélsőjobboldali erőkkel kell összefognia. Ahogy Ausztriában történt a 2017-es választások után.

Kurz kancellár : ebből elég volt!

Mi csapta ki a biztosítékot a fiatal kancellárnál? Az orosz kapcsolat! Bár köztudott volt Bécsben a Szabadságpárt kiváló viszonya Putyinnal hiszen az orosz elnök táncolt az osztrák külügyminiszter asszony esküvőjén. A külügyminiszter asszony a Szabadságpárttól kapta tárcáját. Sebastian Kurz kancellárt az amerikaiak figyelmeztették arra, hogy az osztrák titkosszolgálat túlságosan is nyitott Moszkvával szemben. A figyelmeztetést követően Kurz a saját irányítása alá helyezte a titkosszolgálatot, melyet korábban a Szabadságpárthoz tartozó belügyminiszter irányított.

Putyin árnya az egész európai szélsőjobb fölött ott lebeg

Franciaországban Macron elnök pártjának európai listavezetője Putyin emberének titulálta Marine Le Pen asszonyt. Az olasz sajtó kiderítette: Matteo Salvinit Putyin elnök fedezte fel! A Szabadságpárt kiváló orosz kapcsolatairól már korábban is sokan tudtak, de az Ibiza videó olyan szoros viszonyt mutatott, melyet már Kurz kancellár sem tolerálhatott. Németországban a közszolgálati Deutsche Welle sietett is felhívni mindenki figyelmét arra: ide vezethet a szélsőjobboldali szövetség! Merkel kancellár – Orbán Viktorral szemben – erős centrumot akar, mely az Európai Néppártból, a szocialistákból, a liberálisokból és a zöldekből állna. Ez a centrum zárt lenne mindenfajta szélsőséggel szemben és képes lehet az EU irányítására miközben a populisták a bírálatban jeleskednek, de konstruktív terveknek híján vannak…

Mai kérdés – A politika logikája szerint az osztrák történések után Orbánnak nem marad más választása, mint visszasírni magát az EPP-be. Orbán vajon logika szerint működik?

 

This poll is no longer accepting votes

A politika logikája szerint az osztrák történések után Orbánnak nem marad más választása, mint visszasírni magát az EPP-be. Orbán vajon logika szerint működik?

Az osztrák dominó – Diplomáciai levél

„Vajon azok, akik megszervezték Strache tőrbecsalását, a felvétel publikálásának időzítésével csak figyelmeztetni próbáltak, vagy már megindult az a folyamat, amely egyenként levadászhatóvá teszik Putyin unión belüli ügynökeit? Mert ha még mindig csak a figyelmeztetésnél tartanak, akkor nagyon nem értik azt, hogy az Orbán típusú vezetők soha nem fogják feladni ama tervüket, hogy Európát a szélsőségek felé lökjék, hisz nagyon is tisztában vannak azzal, hogy csak a hatalom erőszakos megtartása és a börtön között választhatnak a nap végén.”

Három teljes nap sem kellett hozzá, hogy összeomoljon az a kormánykoalíció, melyről Orbán Viktor nemrég még azt mondta:

„Szeretném, ha olyan változások történnének Európában, mint amilyenek Ausztriában történtek. Ha Ausztriában lehetséges, hogy a jobbközép kormányzópárt együttműködik a jobboldali, hazafias párttal, miért ne történhetne meg ez európai szinten is.”

Mint ismeretes, a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, Heinz-Christian Strache alkancellár két évvel ezelőtt (2017. július 24-én), egy ibizai nyaralás alkalmával találkozott egy magát orosz milliomosnak valló nővel, aki jövendő mesés ausztriai beruházásaihoz kért a politikustól tanácsokat. Strache az építőipari nagyvállalat, a Strabag rovására ígért neki beruházási előnyöket cserében azért, ha a nő segít neki olyan médiabirodalmat kiépíteni, mint amilyennel Orbán Viktor rendelkezik. Lezserül azt is hozzátette: egy gyanús, sőt rovott múltú osztrák milliomos, Heinrich Pecina segítette Orbánt az ellenzéki sajtó teljes felszámolásában, ami több, mint vonzó perspektíva a szélsőséges osztrák párt számára is.

Ezt követően az események gyorsan követték egymást. Első lépésként Strache lemondott pártja elnöki tisztségéről és az alkancellárságról, majd miután Sebastian Kurz kancellár megvonta a teljes bizalmat az FPÖ-től és megtagadta, hogy továbbra is szabadságpárti politikus töltse be a belügyminiszteri pozíciót, a koalíció felbomlott.

Az eset élesen rávilágít a Szabadságpárt és valamennyi más európai szélsőjobboldali tömegszervezet nehéz helyzetére azt követően, hogy Európában mára megszűnt a közvetlen migrációs veszély; már pedig ezek a pártok 2015 óta lényegében ezt a veszélyt használták politikai felhajtóerőként. A néppárti kancellár, Kurz pedig gyorsan élt a lehetőséggel, hogy megszabaduljon kellemetlen koalíciós partnerétől, mely nemzetközileg súlyos teherként nehezedett kormányára, belpolitikailag pedig lehetőséget adott a Szabadságpártnak, hogy kormányzati lehetőségeit felhasználva igyekezzen magához vonzani olyan választókat, akik hagyományosan a Néppárthoz (ÖVP) vonzódtak, de fogékonyak voltak a szabadságpárti radikalizmusra is. Strache pont ugyanazokat az illúziókat dédelgette, mint Vona Gábor legszebb éveiben, de ennek veszélyeit az Osztrák Néppárt egy pillanatig sem tévesztette szem elől.

Most mindenki azt latolgatja, vajon ki húzza a legtöbb hasznot az esetből, s vajon ki áll az események mögött.

Könnyű lenne azt feltételezni, hogy az FPÖ által többször körbelőtt Strabag szervezte volna meg a Strachének előkészített ibizai csapdát, ám ha így történt volna, a felvétel nyilvánosságra hozatalával nem vártak volna közel két évet.

A vállalat nem várt volna az európai parlamenti választásokra, hanem felhasználhatták volna azt 2017 októberében, a parlamenti választások előtt. Sőt, 2018-ban tartományi választások voltak, melyeken az FPÖ nagyot szakított, ez is jó alkalom lett volna mind a Strabagnak, mind pedig a Néppártnak. Ráadásul aligha lehetett volna titokban megszervezni egy efféle provokációt az osztrák titkosszolgálat orra előtt, melyet a 2017-es koalícióalakítás óta a szabadságpárti belügyminiszter, Herbert Kickl felügyel. Az osztrák érintettség ezért nagy valószínűséggel kizárható, annak dacára, hogy a legtöbb hasznot az esetből maga Ausztria, s ezen belül a Néppárt húzza most.

Sokkal valószínűbb azonban, hogy

valamelyik nagy, európai titkosszolgálat – meglehet a német  – számlájára írható a Szabadságpárt botránya,

amire nagyon sok jel utal.

  • Itt van mindenekelőtt az időzítés. Leginkább a németek céljait zavarja az, hogy formálódik egy szélsőjobbos, európai szintű összefogás. Ők voltak azok, akik – politikai és titkosszolgálati módszerek elegyével – állították félre 2011-ben Silvio Berlusconit, hogy aztán most azzal szembesüljenek, utóda egy javított kiadású másolat, aki fiatal és sokkal radikálisabb, ráadásul kötődése az alvilághoz közel sem olyan nyilvánvaló, mint amilyen volt ez Berlusconi esetében. Strache és a Szabadságpárt kilövésével ugyanakkor nem csak a Salvini-féle szélsőjobbos európai összefogás egyik pillérét döntötték ki, de Orbánnak – aki nincs két hete, Budapesten még Strachével, előtte pedig Salvinivel páváskodott –, ha lehet, még többet ártottak.

  • Amióta Manfred Weber is az európai szélsőjobb, főként Orbán célkeresztjébe került, a CSU-hoz mindig is közel álló német titkosszolgálat külön inspirációt kaphatott arra, hogy épp most mozduljon rá a fejleményekre. Ugyanis az, hogy Orbán vagy Strache mit csinál otthon, a mára már legendássá vált négy fal között, az európai szinten a németeket nem nagyon érdekelte eddig sem, de kilépve onnan könnyen élhetetlen körülményeket teremthetnek Európában, főként a középjobb számára.

  • Az eset mesteri voltára utal, hogy az oroszokat is bevonták s ezzel teljessé vált a mozaikkép. Látványos bizonyságot nyert egyrészt, hogy elég orosznak lenni ahhoz, hogy az európai szélsőjobb egy olyan vezetője, mint Strache azonnal megnyíljon. Másrészt az is nyilvánvalóvá vált, hogy az ilyen típusú politikusokat eleve a bűnözői logika mozgatja, nemzeti jelszavaik ellenére bárkivel összefognak céljaik elérése érdekében, s a morális szempontok egyáltalán nem játszanak szerepet az életükben.

  • A mesteri megkomponálás is egy profi titkosszolgálatra utal, hisz a provokáció végrehajtói orosz útlevelekkel, érvényes vízumokkal, s megfelelő rejtett technikai felszereléssel kellett rendelkezzenek. Azt sem lehet kizárni: legendájuk része volt, hogy Orbán Magyarországán át jutottak be az unió területére.

  • Az is a profi megrendezettséget igazolja, hogy az eseményre semleges területen, Spanyolországban került sor, ami a legmegfelelőbb körülmény, hogy a nyomok ne legyenek visszavezethetők az elkövetőkhöz.

Egy dolog van, amit egyáltalán nem lehet most még biztosan látni: vajon azok, akik megszervezték Strache tőrbecsalását, a felvétel publikálásának időzítésével csak figyelmeztetni próbáltak, vagy már megindult az a folyamat, amely egyenként levadászhatóvá teszik Putyin unión belüli ügynökeit?

Mert ha még mindig csak a figyelmeztetésnél tartanak, akkor nagyon nem értik azt, hogy az Orbán típusú vezetők soha nem fogják feladni ama tervüket, hogy Európát a szélsőségek felé lökjék, hisz nagyon is tisztában vannak azzal, hogy csak a hatalom erőszakos megtartása és a börtön között választhatnak a nap végén.

Ara-Kovács Attila

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK