Kezdőlap Címkék Orbán

Címke: orbán

Az abszurd, „amiben élsz”

Az EP választásokkal fordulatot vett és kiteljesedett a rommagyar politika és végképp elköteleződött a nacionalista-populista – a putyini Oroszországból érkező, de hozzánk közvetlenül Magyarországról importált – Orbán-féle politikai kommunikáció. Bebizonyosodott ugyanis, hogy nem egyedi és kivételes kampánykommunikációs jelenség volt a „lemenni kutyába” jelszó, és a nacionalista szélsőséges hangnem, amit „erdélyi pragmatizmusként” jelentettek be a májusi kampány előtt, hanem a Fidesz itteni fő fiókpártjának (FfP) elsőrendű kommunikációs stratégiája.
Anélkül, hogy különösen hosszabb elméleti fejtegetésbe mennék bele itt és most, érdemes és fontos megjegyezni, hogy a populizmus, mint „diszkurzív és stilisztikai sorozat” (repertoire) sokértelmű, és sok szempontból bizonytalan, meghatározatlan fogalom. Minden esetre az a jellemzője, hogy szervesen összekapcsolódik – régiónkban szinte mindig – a nacionalizmussal, ahogyan azt Roger Brubaker egy nagyon friss tanulmányában kifejti (Brubaker, 2019:Populism and Nationalism), és ebben az összefonódásban mind a populizmus (amikor a „népre” utal, akkor egyszerre a plebs-re, illetve a köznépre, a szuverén népre, valamint a lehatárolt és különálló közösségre, nemzetre), mind maga a nacionalizmus is többértelmű fogalom.

A populizmus elsősorban egy vertikális skálán jelöli ki az uralkodó elitet (de nem saját elitjét is, akit elfogad, illetve erősít), a köznépet, és alatta a „nincsteleneket”, az underclasst, a kisebbségiek csoportját.

Szembe fordul nemcsak az elittel, de a legalsóbb osztályokkal is, többségi szempontjának megfelelően pedig a kisebbségekkel, legyenek azok etnikai, vallási, szexuális, vagy másmilyenek.

A nacionalizmus pedig egy horizontális térben különíti el a „mi”-t a „mások”-tól (othering), a saját közösséget az idegenektől, és erősíti az intoleranciát a másokkal szemben.

Ha egy-egy nemzeti társadalom esetében mindkét dimenzióban megfigyelhető – bár továbbra is zavaros – fogalmak összekapcsolódása és tényleges működése zavart okoz(hat), egy kisebbségi társadalomban, mint amilyenként a rommagyar szeret magára tekinteni, még bonyolultabbá válik a képlet.
A nacionalista-populista szempont, melyet Orbán és tsai, a magyar társadalomban uralkodóvá igyekeznek tenni, t.i. hogy megvetik, sőt démonizálják a nem saját elitet, valamint idegennek és kirekesztendőnek tekintik őket, nemcsak elvben, hanem az intézményes ellehetetlenítéssel a gyakorlati politizálásban is, nem működhet nálunk. Ugyanakkor a kisebbségi helyzetben az orbáni kirekesztő, megbélyegző, lesajnáló és még nagyobb nyomorba taszító magatartás, ami a szegényekkel, az underclass tagjaival, a romákkal és szándék szerint a szexuális kisebbségekkel kapcsolatos, nemcsak megvalósíthatatlan, hanem teljességgel abszurd és kontraproduktív a kisebbségben élő rommagyarság számára. A többségi szempont alkalmazása a kisebbségi társadalom (ön)felosztására ugyanis abszurd helyzetet teremt, hiszen ott van a másik dimenzió, amelyben kisebbség vagyunk és, ha velünk szemben alkalmazzák a nacionalista-populista politizálást, gyakorlatilag, kirekesztésre, alárendelésre, sőt a többség megvetésére számíthatunk.
Visszatérve eredeti problémámhoz, az újonnan kinevezett politikai szóvivő pozicionálását – mely nem kétlem, hogy híven tükrözi megbízó pártját, a FfP álláspontját – elemzem, nagyon röviden, abból a szempontból, hogy hogyan mutatható ki benne a Magyarországról importált nacionalista-populista diszkurzus minden jellemzője.
Az előzményhez tartozik, hogy az elmúlt mintegy három esztendőben a FfP a vezető román kormánypárt támogatásával, a mellette való elkötelezettséggel és elsősorban a törvényhozásban megnyilvánuló támogatásával, a magyarországi nacionalista-populista politika közvetítőjeként működött. Viszont sikerült azokat az áthidalhatatlan ellentmondásokat, melyek a nacionalista-populista politikából immanensen származnak, többé-kevésbé elrejteni. Az FfP csak kívülről és a háttérből működött együtt, illetve közvetítette az orbánista tervet Dragnea és társai féle, és csak néha vált láthatóvá ennek a ténykedésnek az igazi motivációja, a legtöbb halandó, maga a plebs, a populista politizálás által megcélzott rommagyar többség sem érti/értette az elköteleződés motivációját és nem látta hozadékát. Elsősorban Márton Árpád, és képviselőtársai jogi ámokfutása – jelzett képviselő egyenesen alalnöke volt az azóta csendben megszüntette Iordache-féle külön jogi bizottságnak, mely Dragnea pártelnököt megmentendő, szabta volna magyar mintára az igazságszolgáltatást – jött át a közönség fele. Ilyenkor pedig a mindent elöntő horkolós és félrevezető jogi csűrés-csavarás, ügyvédi zsargon, vagy egyszerű halandzsa altatta el az arra fogékonyakat, aztán – a média kiszolgáltatottsága okán – a hullámok gyorsan elültek. Jellemző, hogy nagy csendben és minden nyilvánosság mellőzésével – apropó nem volt egyetlen újságíró sem kíváncsi az érintett és a FfP érveire – Mártont kivonták nemcsak a különbizottságból, hanem a jogiból is és áthelyezték a kulturális parlamenti bizottságba. Nos,

Dragnea és társai, főnökük bebörtönzésével, lényegében, elbuktak, utóharcok folynak, de a május 26-i bukás helyrehozhatatlan, a szocialista utódpárt hanyatlása visszafordíthatatlan.

Ez a helyzet lehetőséget teremtett a váltásra, arra, hogy a FfP kis bátorsággal kiszabaduljon a Bukarest és Budapest tengely szorításából és a nem populista és nem nacionalista térfélre pozicionáljon a román politikai mezőnyben. Viszont egyáltalán nem ezt tették, sőt az FfP némileg eltávolodva a fő baloldali populista (tettes)társaitól, akikkel eddig együtt menetelt, a jobboldali populisták irányába nyitott és fő ellenfélként a nem populista és nem nacionalista, de a progresszív és Európa-párti USR-PLUS-t, az „új típusú” pártot jelölte ki, sőt vehemens megnyilvánulásaik láttán, egyenesen ellenségként kezeli. Elköteleződésüket a nacionalista-populista mezőnyben csak megerősítették azzal, hogy egy a kampányban az élesen ilyen és ugyanakkor EU-ellenes diskurzust hangoztató politikust – Hegedüs Csillát – nevezték ki szóvivőnek, aki rövid szünet után megújult formában és demagóg hangsúlyokkal követi a kampánybeli „diszkurzív stílus repertoárját”.
Az új szóvivő első román nyelvű megnyilvánulása többnyire csak az abszurd Ionesco-i csúcsait fenyegeti, akkor amikor egy román nyelvű video-üzenetben, kiemel Dan Barna (USR elnök-jelölt) Marosvásárhelyen elhangzott beszédéből egy szövegrészt, azt áthelyezi egy etnikai-nacionalista közegbe, azután fölrója neki, hogy úgymond „átlépni” és nem megoldani akarja a kisebbségi kérdést. Ez pedig többszörösen megtörtént máris – még akkor is, ha románok nem igazán tömegesen szavaztak magyar jelöltre –, hiszen már a legelső szabad választásoktól kezdődően magyarok szavaztak román jelöltekre (különösen az elnök, illetve polgármester és megyei tanács-elnök választások második fordulójában, ahol nem is volt más opciójuk). És az is megtörtént, néhány népszerű magyar jelölt esetében (többek között Frunda György és Eckstein-Kovács Péter vonzottak ilyen szavazatokat), hogy románok rá szavaztak. Különösen faramuci helyzet, igen abszurd ez is, csak nagyon kevesen veszik észre, akkor kiforgatni szavait és megtámadni a progresszív interetnikus párbeszédre hajló jelöltet, amikor nemrég az EP választásokon sok déli- és moldovai megyebeli román szavazott a FfP-re és ezzel lehetővé tette az 5%-os küszöb elérését a párt számára.

Hegedüs Csilla, illetve a mögötte dolgozó kampány-csapat által elkövetett dezinformációs eljárásnak neve van a szakirodalomban, mégpedig a kontextus önkényes áthelyezése. Ez a művelet manipulációs potenciálját abból nyeri, hogy először egy – ellenfélnek, vagy ellenségnek tekintett, minden esetre bírálni, sőt lejáratni kívánt – politikai szereplő diskurzusából önkényesen kiemelnek egy-egy passzust (nem megengedett kiemelés) és azután áthelyezik egy másik, általuk kitalált, illetve önkényesen asszociált kontextusba.

Azzal, hogy egy-egy tényt, ami az eredeti kontextusban nyert egyféle értelmet, hamis kontextusba áthelyezve, eltérítve, illetve új értelmet adnak az eredeti ténynek, mely egy eredeti szövegösszefüggésben mást jelentett, mint amibe áthelyezték.
A megnyilvánulás lényege nem is a megvezetés, a manipuláció, hanem az FfP-nek a reakciós, nacionalista-populista politikai térfélre való pozicionálása, az orbánizmus mellett való erős elköteleződés. A FfP nem a szélsőséges nacionalista Gheorghe Funar (Kolozsvár egykori hirhedt polgármestere), vagy a gyanús, de az EP-ben szintén hasonló diskurzusokat produkáló Mircea Diaconu (és további mintegy húsz) jelölt ellenében, hanem a magyarokkal párbeszédet kezdeményező és semmiféle nacionalista populista diskurzussal elő nem álló Dan Barnat támadja. Az abszurd megnyilvánulása az is, ahogyan a szövegnek adott cím köszönő viszonyban sincs a tartalommal, nem megbékélni, hanem harcolni, másokat kitámadni akar a szóvivő és nyilván, pártja. A valóságban a jelölt arról beszélt, hogy az etnikai törésvonalat, legalábbis abban a vonatkozásban át kellene lépni, hogy ne etnikai alapon szavazzanak az emberek. A vehemens és manipulatív támadást azután egy nevetségessel igyekszik, mintegy enyhíteni, a szóvivő, amikor azt mondja, hogy Kelemen Hunor elnök-jelölt erénye, a ma is elnök Johannissal szemben, hogy „magasabb” termetű (lol). Ez a gyermeteg, biológiai vagy miféle érv hivatott a nacionalista-populista Kelement bevezetni a kampányba, egy szintén többnyire tartalmatlan és abszurd „Respekt” felkiáltással.
A szóvivő csak a fő csapás irányát jelöli ki, a lakájmédia apró figurái azután lefordítják, megcsócsálják, tovább torzítják az üzenetet, illetve erősítik meg a FfP propagandát, lefordítják „populista-demagóg nyelvre”, azokéra, akik elhiszik és soha nem kritizálják a központból jövő üzeneteket. Ezt teszi a nevetségességet kimaxolva egy ilyen neve leírására sem érdemes propagandista amikor, nemcsak elismétli, sőt fölnagyítja és kiszínezi a Dan Barna elleni eredeti támadást, hanem egyenesen a szótárban nem létező kifejezéseket próbál nagy igyekezetében elfogadtatni. Nem többet és nem kevesebbet mond a jelzett kliens, azaz ultralojális médiamunkás, hogy a progresszív jelölt „anarchoidi (Lol) jólfésültségével” tüntet, nevetséges, bár savanyú a nevetés, azt hiszem, még a propagandisták számára is.
Azt énekli Müller Péter Sziámi, hogy: „Csak hogy lásd azt az érdekes felhőt/Amiben élsz … Te olyan korban élsz e földön/ Mikor már minden annyira lealjasult/Hogy már neked sem lehet elég jó …”, és erre utalok én is.

Nyomás alatt kell tartani a politikai idiotizmust képviselő állami vezetőket!

Ujhelyi István szerint folyamatos nyomás alatt kell tartani az idióta politikai elveket képviselő állami vezetőket. Vonatkozik ez egyaránt a brazil Jair Bolsonarora pont úgy, mint hazánk jeles elnökére: Orbán Viktorra.

Egyre nagyobb az elvárás az Európai Uniótól is, hogy tegyen végre érdemi lépéseket az eszement brazíliai erdőirtás felelőtlen állami engedélyezőivel szemben. A francia elnök és a német kancellár már világossá tette, hogy szükség esetén blokkolnák az EU és a dél-amerikai országok kereskedelmi megállapodását, ha a brazil vezetés továbbra is nemhogy védené a földünk tüdejét jelentő esőerdőket, de inkább egyenesen támogatja az amazóniai dzsungelek kiirtását.

Az Európai Parlament tagjaként hasonló ellenállásra hívtam két napja európai képviselőtársaimat én is egy nyilatkozatomban, amikor egyértelművé tettem: nemsokára újra az EP elé kerül a hivatkozott szabadkereskedelmi megállapodás, amelyet azonban addig egyetlen EP-képviselő sem támogathat tiszta lelkiismerettel, amíg Brazília nem ad valós garanciákat arra, hogy véget vet a minősíthetetlen és embertelen fairtásnak.

Nyomás alatt kell tartani a politikai idiotizmust képviselő állami vezetőket, elég a finomkodó eszközökből!

Nézzük a tényeket: bolygónk alig hét százalékát fedik már csak esőerdők, amelyek az általunk kibocsátott üvegházhatású gázok egyharmadát nyelik el. Jair Bolsonaro jobboldali brazil elnök hiába kötelezte kormányát a párizsi klímaegyezmény keretében arra, hogy nullára csökkenti az illegális fakitermelés mértékét, ehelyett nyíltan támogatja az erdőirtásokat (többtucat focipálya méretű terület veszik kárba naponta; csak hogy Orbán is értse), mondván a klímaváltozás csak kamu, a brazil gazdasági növekedés gátja pedig nem lehet holmi környezettudatosság.

Ugyanez a jobboldali politikus mondta azt is, hogy a környezeti fenntarthatóság egyik megoldása, ha az emberek csak kétnaponta ülnének vécére. Komolyan. Nem viccelt. És ezek az illiberális politikai idióták észre sem veszik, hogy közben mindent tönkretesznek.

A történelmi tények kedvéért pedig még egyetlen apróság: a homofób kijelentéseket tevő, a politikai ellenfeleivel szembeni „tisztogatásról” beszélő, a civilszervezeteket vegzáló, a rendőri erőszakot legitimáló Jair Bolsonaro brazil államfő beiktatásán alig egy tucat ország vezetése képviseltette csak magát. A kevesek egyike Orbán Viktor magyar miniszterelnök volt, akivel kedves barátként veregették meg egymás illiberális vállát, hangsúlyozva, hogy a migráció kapcsán mennyire nagyon, de nagyon egyetértenek. Az „értékazonosság fontos pontja volt”, mint fogalmaztak később, hogy Brazília is kilépett az ENSZ migrációs csomagjából. Tavasszal arról szóltak a kormányzati hírek, hogy Bolsonaro brazil elnök még idén személyesen is viszontlátogatja nagy barátját, Orbán Viktort. Ha valóban így lesz, elvárjuk a magyar kormányfőtől, hogy környezetünk és földünk fenntarthatósága érdekében a leghatározottabban ítélje el az erdőirtásokat, szólítsa fel brazil elvbarátját a klímaegyezmény betartására és tegye világossá: Magyarország nem támogatja a szabadkereskedelmi megállapodást mindaddig, amíg nincsenek valós garanciák brazil részről a környezettudatosság visszaállítására.

Ha megint csak bizniszelésre, agyatlan migránsozásra és férfias vállveregetésre futja majd tőlük, akkor inkább ne is jöjjön.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszázötvennyolcadik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

Hiba Sopronban

Hosszú ideje nagyra tartom Angela Merkel kancellár asszonyt. Most azonban azt mondom, hogy ez a soproni találkozó Orbán Viktorral hiba. Tudom, neki Orbán Viktorral, Magyarország jelenlegi miniszterelnökével találkoznia, tárgyalnia kell.
Ezúttal azonban a találkozó apropója az 1989-es Páneurópai Piknik kerek évfordulója. Akkor történt, hogy több száz, nálunk tartózkodó, Nyugatra vágyó NDK-s odament Sopronba a határhoz, és a magyar határőrök engedték nekik, hogy illegálisan átlépjék a határt. Hogy azután néhány hét múlva a magyar kormány minden itt tartózkodó NDK-st kiengedjen.
Fontos tette volt ez az akkori magyar államnak, az akkori kormánynak. Harminc éve hálásak érte a németek. Csakhogy ezért a mai Orbán Viktornak mondani köszönetet hiba.

Orbán az a miniszterelnök, aki nem megnyitja, hanem lezárja a határt.

Orbán az a miniszterelnök, aki nem segítséget nyújt azoknak, akik egy diktatúra elnyomása elől menekülnek, hanem megtagadja tőlük a segítséget. Orbán az a miniszterelnök, aki – immár a rendőrség által bevallottan – éhezteti a menedékkérőket. Orbán kormánya blokkolja az olyan nemzetközi fellépéseket, amelyek diktatúrák üldözötteinek támogatására irányulnak, legyen szó Kínáról vagy Myanmarról. A mai Orbán lábbal tiporja azokat a humanitárius megfontolásokat, amelyeket az akkori kommunista vezetők – Németh Miklós, Horn Gyula, Pozsgay Imre és mások – fontosnak tartottak követni. Szóljon a köszönet nekik és a sok-sok magyarnak, aki akkor segített az NDK-soknak – de nem Orbánnal közösen kellene Merkelnek emlékeznie a határnyitásra.

Elegem van, de miért is?

Kering a Facebookon egy szórólap Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc fényképével, alatta pedig Orbánnál 80 kilométer autópálya, Gyurcsánynál 719 kilométer, Orbánnál a 3000 milliárd magánnyugdíj (mármint magán-nyugdíjpénztári megtakarítás) lenyúlva, Gyurcsánynál viszont megőrizve, Orbánnál a vizitdíj leszavazva – eddig minden rendben, és joggal írják alá a következtetést, hogy elegünk van Orbánból.

De van a szembeállításnak még egy pontja, mely szerint Gyurcsány idején a lakásépítés 31994 volt (ennyi új lakás épült valamelyik évben), míg Orbánnál „munkásszálló építése ukrán vendégmunkásoknak”. Ha ezt olvasom, rögtön megingok, hogy elegem van-e Orbánból.
Mi a készítők baja azzal, hogy munkásszállót építenek ukrán vendégmunkásoknak? Az-e a baj, hogy ukrán vendégmunkásokat foglalkoztatnak Magyarországon?

Ez biztosan nem Gyurcsány Ferenc, hanem Orbán Viktor álláspontja.

Orbán legutóbb Tusnádfürdőn, a nézői kérdésekre válaszolva erősítette meg, hogy nem tartja jónak, hogy bizonyos munkákra ne vállalkozzanak magyarok, és külföldieket, például ukránokat foglalkoztassanak.

Ez a helyzet Nyugat-Európában, ezért van a tömeges bevándorlás, de ezt Orbán és a vele egyetértők ellenzik. Tegyük hozzá: Lengyelországban másfélmillió körül van az ukrán vendégmunkások száma, Csehországban is több százezren vannak. A magyar gazdaságnak is szüksége van rájuk. Ne legyenek? Vagy ne építsenek nekik munkásszállót? Idegenellenességre épülne az Orbánt elutasítók propagandája a Facebookon?

Ne legyen félreértés, nem ingok meg abban, hogy elegem van Orbán rendszeréből. Elegem van, szeretnék tőle mielőbb megszabadulni. Annak idején szerettem volna, ha nem is kerül Orbán hatalomra. Ami tőlem tellett, meg is tettem ezért. De abból is elegem van, hogy az Orbánnal szembeni, sőt Gyurcsány melletti politikai érvelésbe bekerüljön az idegenellenes, bevándorlás-ellenes gondolkodás.

Egy csókoltatás népies diplomáciája

Elhagyni az etika, a morális és ugyanakkor racionális cselekvést, különösen az ilyen politikai cselekvés területét és eljutni a szenvedélyek beláthatatlan és kiszámíthatatlan területére, sőt másokat is elvezetni oda, a legnagyobb árulás. Árulás még akkor is, ha sokféleképpen igyekeznek legitimálni – manapság, vagy inkább ismételten, leginkább a nemzeti hübrisszel és elfogultsággal ismétlik mantráikat, arról, hogy a szenvedélyek a nacionalista érzelmek, a gyűlölet és kirekesztés világába belépni félnünk nem kell, jó lesz.
És valóban, az elvteleneknek, rövid távon, jó, a carpe diem parancsa működni látszik, csakhogy a valóság – nem az alternatív tények és posztigazságok tükrében keletkező szimulákrum – fölülírja a pillanatot, a szenvedélyek felkorbácsolása a történelmi falig, a teljes csődig vezet. És közben a legitim érdekek vesztődnek el. A populizmus mai formái éppen errefelé, a szenvedélyek, sőt gyilkos indulatok és irracionális (illiberális, nem sokan jelzik, de a kifejezés, ahogyan az a “tusványosi handabandában” megjelenik t.k. az irracionális, a vezér benyomásai, szenvedélyei (lásd fociköztársaság), azaz kénye-kedve szerinti, önkényuralmát jelöli, akkor is, ha “keresztény szabadságként” /sic!/ köszön vissza a napokban) ötletek és személyes elvárások területére vezet.

Ezt viszont sem a korszellem, sem önmagában a populista módon újra meghatározott “nép”, de még a zsarnoki hajlamú vezér sem tudja átvinni, ehhez a különalkukat kötő, pénz-, valamint hatalomsóvár értelmiségre (ellenelit) is szükség van, mint kommunikátorokra, influenszerekre, rezonátorokra. Ezt pedig a lakájértelmiségi és hasonlóan behódolt médiamunkások oldaláról – régi, de elterjedt kifejezéssel – “az írástudók árulásának” lehet és kell nevezni.

Az egész felvilágosult hagyomány azon az alapvetésen épül, ami az állam dolgainak szabályozását és működtetését, azaz a politikai cselekvést illeti, hogy Montesquieuvel fogalmazva megőrizzük a “törvények szellemét”, azaz gátat vessünk a zsarnokságnak, a hatalommal való visszaélésnek. És sem ő, sem az őt követő generációk nem találnak más, erősebb és hatékonyabb, valamint elfogadhatóbb talapzatot a törvényhozásra, az állam, a köztársaság dolgainak intézésére, mint az erényt, ami erkölcsös, kiszámítható és az érdekeknek megfelelő cselekvést jelent (mondjuk így konyhanyelven). És érdemes itt egy rövid kitérőt tenni, mielőtt a politikafilozófiai szcénáról visszatérnék a politikai rögvalósághoz.
Kevés vita folyt arról – mert kétezertízben ennek még nem is volt igazán konjunktúrája, vagy ignoranciából, vagy nem is tudom miért – arról, hogy Orbán az illiberális állam építését nem 2014-ben, annak tusnádi bejelentésével kezdte. Hanem akkor, amikor egy tollvonással, akarom mondani egy alkotmányt helyettesítő (azután hetente módosítható) alaptörvénnyel,  kihagyják a köztársaság jelzőt Magyarország államformájából. Mert –

meglehet kevesen vették/veszik komolyan – de a köztársasági államforma nemcsak általában demokráciát jelent, hanem azt, amit a Nyugat-európai hagyományban liberális demokráciának neveznek és ami az AEÁ esetében szó szerint is republikánus hagyományt jelent!

A ma éppen bukdácsoló, a populista politika széljárásának kitett köztársasági eszme amerikai változata, a demokrácia működésének sajátos formáját jelenti, amelyben a bonyolult dolgokat nem közvetlenül a nép, hanem felkészült és jól informált polgárok által fölhatalmazott (bizonyos értelemben szakértői) csoportok hozzák meg. A képviseleti demokrácia amerikai formája – a köztársasági berendezkedés – szerves és elidegeníthetetlen része a fékek és ellensúlyok intézményes rendszere is (amit Trump, mint „mély államot” emleget (kistestvére a nálunk divatos „párhuzamos állam”), és kiiktatni kíván, egyelőre, és szerencsére, nem túl sok sikerrel). Szóval Orbán már a második miniszterelnöki mandátuma elején megszünteti a magyar köztársaságot és világosan jelzi, hogy minden olyan tényezőt – beleértve mindenféle, de akár csekély –, autonómiával rendelkező intézményt, mely a maga helyén ellensúlyt képezhet hatalmához, be fog darálni, ki fog golyózni, einstandol, egyszerűen megszáll, vagy megszüntet. És ezt teszi a határon túli magyarok minden szervezetével, pártjával és befolyásolható/kisajátítható, kolonizálható intézményével is. Szóval Magyarországon már kétezertíztől illiberális államépítés folyik, mégpedig a köztársasági eszme romjain, és ebben – amint a vezér mondja – „bármi megtörténhet”.

Következésképpen a majdani orbántalanítás első, de összetett lépése, a köztársaság visszaállítása kell, hogy legyen.

Aki nem óhajtja/bírja követni akár ki is ugorhatja a fenti eszmefuttatást, de hasznosnak gondoltam, mielőtt tulajdonképpeni témámra térnék, ami viszont nagyon rövid lesz. Azt mondja az illiberális Magyarország miniszterelnök-helyettese (a valóságban egy közepesnél is gyengébben performáló kis operettszereplő, hiszen csupán marginális kérdésekben, amilyen a hatumák helyzete, a vezér megítélésében, szilikatalinnal, kövérlászló and Co. mellett, henceghet) a tusnádi dzsemborin, hogy márpedig a magyar kormány (Orbán nevesen) anyagilag támogatja az „utódállomokbeli” magyar pártokat. S ha ez netán nem tetszik az utódállamoknak, hát „csókoltatja” őket és punktum. Viszont a dolog ennyivel el nem intézhető, mert egyfelől a lekezelő gesztus a környező államok felé, nem marad következmények nélkül, még akkor sem, ha az uborkaszezonban és fenyegető kormányválságban nálunk még nem robbant. Nem csak a lesajnáló „csókoltatás” (angol nevén a jó öreg f*ck up, olyan mint nálunk Florin Iordache parlamentben fölmutatott középső ujja) a gond, hanem a fennhéjázó anakronizmus, az utódállamozás is, hiszen száz év után nincs a régióban még egy olyan állam, mely magát utódállamnak tekintené/érezné, ha ugyan Magyarország ilyen és nem csak Semjén fővadász víziójában az. Egyszóval a „csókoltatás” még NER nemzetstratégiának is vékony, hát még valós diplomáciának, mely a kisebbségbe szorult magyarság helyzetének javulását elősegíthetné.
Problémás a külföldről érkező párttámogatás azért is, mert egyszerűen illegális, törvény tiltja, és bármikor kopoghat a nagyarcú politikus barátainál – egyelőre a félig behódolt MPP és az alig lélegző EMNP érintett a Fidesz fiókpártok közül, a fő FfP ugyanis kajánul mondhatja, hogy kulturális-kisebbségi szervezet és nem párt, de hát ez is csak eufemizmus – az ügyészség és az adóhivatal, és akkor?
Mert

az kizárható, hogy a magyarországi fővadász megvédje őket, meg nehéz is törvénytelen cselekményekben pert nyerni, ja, magyarellenességet kiáltani, populista és demagóg szövegeket puffogtatni azt (még) lehet.

Az érintettek hallgatásából úgy tűnik, hogy már az az alapvető immunreakció is hiányzik az itteni politikai osztályból, amivel nemrég még meg lehetett említeni – persze minden következmény reménye nélkül –, hogy

bocs, kedves „anyaországi politikusok”, de ti hazautaztok a kiadós öblögetést követően, a következményeket meg nekünk kell vállalni.

Ma már csend van, illetve Markó Béla, valamilyen régebbi beidegződés (vagy politikai kommunikációs munkamegosztás?) folytán szőrmentén bírálja a „mellészólásért” (sic!) Semjént, csak úgy szordínóban, de pontra nem teszi a nagyarcú és pökhendi „mellészólót”.
Egyszóval most az van, hogy mindenki le van itt sajnálva, akarom mondani csókoltatva van, és aztán azonmód kitört a szabadság, már akarom mondani a nyári munkaszünet. De, hogy egy menő rigmust tegyek a végére: „Winter is coming” („Jön a tél”), és a szénánk egyáltalán nem áll jól, ára lesz a pökhendi, lekezelő gesztusnak. Persze a fővadász és főnöke még biztonságban van, jól bélelt bundákban és terepjárókkal járnak ők vadászni, még egy darabig. De egyszer számot kell vetni azzal is, hogy ők és itteni fullajtárjaik, a mai rommagyar politikai mainstream mit tett, hova vezette az egyre fogyatkozó közösséget. És akkor a csókoltatás valami egyébre változik: nagy ára lesz a populista, alt right-os elhajlásnak, kemény és egyszeri, mert nehéz, ha nem lehetetlen, visszautat találni a – politikában különösen fontos – polgári erényekhez.

Még mindig Gyurcsány egyenlő Orbán?

Valamiért kimaradt nekem Balavány György május végi reakciója az EP-választás eredményére a hvg.hu-n. Kár, mert Balavány fontos, figyelemre méltó szerző, akitől sok nagyon szép írást olvastam az elmúlt hónapokban az Orbán-rendszerről. Ez az írása azonban alapjaiban téves, és ezt két hónap elteltével sem késő megmutatni.
Balavány azon esik kétségbe, hogy az EP-választás eredménye szerint „a DK a Fidesz egyetlen szóba jöhető kihívójává magasodott” és „újra az a kérdés, hogy Gyurcsány vagy Orbán. Erre bírt redukálódni a stupid magyar közélet”. Balavány ezt azért tartja kétségbeejtőnek, mert szerinte „Gyurcsány a napnál fényesebben bizonyította a kormányzása idején, hogy semmi, mondom: semmi, még egyszer mondom: semmi lényegi különbség nincs közte és Orbán Viktor között.”
Mivel próbálja Balavány alátámasztani ezt az abszurd állítást? Ide kell másolnom írásából egy hosszabb passzust, hogy megcáfolhassam. Íme:
Szokták mondani, hogy „ő azért nem lopott annyit”. Hű, de meg vagyok hatva. Annyit tényleg nem lopott, de nem az a kérdés, hogy mennyit lopott, hanem hogy lopott-e? Mi az hogy, nagyon is. Gyurcsány demokrata volt valaha, egy nyomorult percig is? Lószart, mama. Nem tekintette az ország egyik felét, az ún. jobboldaliakat (Magyarországon nincsenek jobboldaliak, ez csak egy ostoba ellenségcímke) leverendőnek és eltaposandónak? Dehogynem. Vetült rá a konszenzuális politizálásnak akár az árnyéka? Egy percre sem. Tisztogatott, káderpolitikát folytatott és hatalomkoncentrációra törekedett? De mennyire. Démonizált és háborús retorikát alkalmazott? Abszolút. „Le kell verni a jobboldalt, és én megteszem hezitálás nélkül.” A független sajtó és a közszolgálatiság nagy tisztelője volt? Ezzel végképp nem vádolható. Széthullott alatta a magyar egészségügy? Apró darabokra. Rendbe hozta a gazdaságot, vagy súlyosan eladósította az országot? Utóbbi. Hát közérdekű adatokat hamisított-e vajon? Szemrebbenés nélkül. Lekordonozta a Kossuth-teret, korlátozta a gyülekezési szabadságot, vérbe fojtotta az ellene folyó tüntetést?! Bizony ám. Hazudott reggel, éjjel, meg este? Mint a vízfolyás.”

Lássuk a vádakat, pontról-pontra.

Soha senki nem hozott még fel tényt annak alátámasztására, hogy Gyurcsány lopott volna.

Vagyonát azt megelőzően szerezte, hogy beszállt volna a politikába.
Privatizált, vállalkozott, de sem a vállalkozás, sem a privatizáció nem lopás. Amióta politikus, semmivel sem nőtt a vagyona. Szó sincs róla, hogy Gyurcsány élén állt volna a közvagyon elsajátítására irányuló szervezett akciósorozatnak, mint Orbán. Mi több, Gyurcsány miniszterelnökként megpróbált fellépni az MSZP-n belüli korrupcióval szemben, éles ellentétben állt azokkal, akiket azzal szoktunk kapcsolatba hozni, kezdeményezte az összeférhetetlenségi szabályok megszigorítását. (Ezzel kapcsolatban ellenállásra talált az MSZP-frakcióban.)

Nem volna különbség Orbán és Gyurcsány között?

Az őszödi beszéd részleteit Gyurcsány miniszterelnöksége idején tette közzé egy ismeretlen eredetű felvételről a közszolgálati Magyar Rádió. Megtehette? Megtehette, megtette. Mert Gyurcsány miniszterelnöksége idején a közszolgálati Magyar Rádió és Magyar Televízió közszolgálati volt, és a kormánytól, a parlamenti többségtől függetlenül tette, mert tehette a dolgát. Gyurcsányt a baloldalon sokszor bírálják, amiért kormányzása idején nem hozott létre baloldali, az MSZP-től függő, azt szolgáló médiát, ahogy a Fidesz tette. Gyurcsány erre mindig azt válaszolja, hogy nem tehette, mert ahhoz közpénzt kellett volna erre fordítani, vagyis ellopni.

Nem volna különbség Orbán és Gyurcsány között?

Az első Orbán-kormány idején közpénzből hozták létre a jobboldal ikonikus intézményét, a Terror Házát. Sokan gondoltuk és mondtuk is 2002-ben, hogy a Terror Háza költségvetési finanszírozását fokozatosan meg kellene szüntetni. Maradjon fenn, de nem állami intézményként. Ezzel szemben Medgyessy miniszterelnök – Gyurcsány tanácsára, kíséretében Gyurcsánnyal – elment a Terror Házába, megnézte a kiállítást. Fenntartották a költségvetési finanszírozását is. Gyurcsány ott állt Medgyessy „árokbetemetési” próbálkozása mögött. Orbán és pártja egy pillanatra sem hagyta, hogy megpróbálják betemetni az árkokat, az ellenzéki nyolc évben végig fenn akarta tartani a belpolitikai hidegháborút.
Gyurcsány 2007. januárjában Szembenézés című, a Népszabadságban közzétett írásában tett hitet a jobboldallal való együttélés szükségességéről. Természetesen le akarta győzni a jobboldal nagy pártját, a Fideszt, de sohasem akarta a jobboldalt eltaposni, együtt akart vele élni.
Széthullott Gyurcsány alatt a magyar egészségügy? A második Gyurcsány-kormány tette az elmúlt két évtizedben az egyetlen komolyan vehető kísérletet a magyar egészségügy átfogó reformjára, a Fidesz pedig mindent megtette ennek megakadályozására. Ugyanazt tette a Fidesz, amit a Horn-kormány idején a nyugdíjreform ellen próbált tenni, csak akkor a népszerű reformot nem tudta megakadályozni, azért sem, mert akkor a reform mögött állt az egész kormánykoalíció, az egészségügyi reformot viszont sikerült megakadályozni, mert csak a koalíció egy része, az SZDSZ támogatta, és addigra a Fidesz sokkal erősebb lett, mint a nyugdíjreform idején volt. Hogy mi lett a reform megakadályozásának eredménye, azt ma láthatjuk az egészségügy állapotán.
Hazudott, közérdekű adatokat hamisított? Ezek legendák. Ő maga vádolta meg hazugsággal saját kormányát, de ez nem volt igaz, csak retorikai fogás volt az őszödi beszédben. Közérdekű adatok hamisításával a Fidesz vádolta meg, de még soha senki nem mutatta meg, hogy milyen adatot hamisítottak meg Gyurcsány miniszterelnöksége idején. Az állítás egyedüli alapja, hogy

az aktuális hiányadatot nem a 2006-os választás első fordulója előtt, hanem utána tették közzé. Ez nem hamisítás.

A magyar adatszolgáltatás olyan szorosan kapcsolódik az európaihoz, hogy adathamisítás nincs is lehetőség, akkor sem volt.

A 2006. szeptemberi és októberi tüntetésekkel szembeni rendőri fellépés semmivel sem volt durvább, mint erőszakot alkalmazó tüntetőkkel a világ bármely demokráciájában lett volna. Tessék Franciaországra gondolni! Ha hiba történt, az a rendőri fellépés utólagos politikai minősítésében volt tetten érhető.

Az elterejdt, és Balavány által is visszhangzott vádak alaptalanok.
Nekem a DK-ban komoly nézeteltéréseim alakultak ki Gyurcsánnyal, ezért mondtam le immár öt évvel ezelőtt a DK-ban viselt alelnöki tisztségemről. Ezek túlnyomórészt gazdaság- és társadalompolitikai nézetkülönbségek egy szocialista és egy liberális gondolkodású ember között. Nem érintik azonban azt, hogy Gyurcsány demokrata politikus, demokratikus keretek között töltötte be a miniszterelnöki tisztséget, a magyarországi demokrácia helyreállítására törekedve vezet egy ellenzéki pártot, Magyarországot a demokratikus Európa részének tekintette és tekinti.
Elismerem, a győzelem akarása olykor kínos hibákba viszi bele, mint öt évvel ezelőtt egy rasszista gesztusairól ismert polgármester-jelölt támogatása Miskolcon, vagy a tavalyi országgyűlési kampány ukránellenes videoklippje, de ezek a hibák – melyeket utólag el is ismer – nem állnak nála össze rendszerré, nem illeszkednek egy következetes politikai vonalvezetésbe, megmaradnak félrelépésnek.

Párhuzamba állítani őt Orbánnal, aki átgondolt terv alapján felszámolta Magyarországon a demokratikus jogállamot és önkényuralmat épített föl helyette, aki az országot kivezette a demokratikus országok közösségéből, aki politikájának alapjává tette a rasszizmust, súlyos félreértés.

Az Orbán–Gyurcsány párhuzam felújításával nemcsak az a baj, hogy hamis és méltánytalan. Ennél is fontosabb, hogy hibás politikai következtetésre vezet. Balavány írásának végén az alábbi következtetésre jutott: „Ja, és tisztelt momentumosok, kettős kihívás van: nemcsak a Fideszhez, de a másik politikai förmedvényhez képest is hiteles alternatívát kell felmutatni.” Az nyilvánvaló, hogy a Momentum más párt, más politikával, mint a DK, hiszen ha nem így lenne, nem kellett volna vezetőinek új pártot alapítaniuk. Balavány azonban ennél többet kíván, olyasmit, ami ugyanúgy ellentétes a DK, mint a Fidesz politikájával. Az eddigi legjelentősebb kísérlet arra, hogy egy politikai erő egyszerre mutasson fel alternatívát az egykori MSZP–SZDSZ kormányokkal és a Fidesszel szemben is, az LMP volt, és ez a törekvés – leginkább az LMP alapítójánál és legszínvonalasabb politikusánál, Schiffer Andrásnál – vehemens antikapitalizmusba, a létező Nyugattal szembeni ellenérzésekbe, gyanakvásba (és mellesleg a Fidesz nacionalizmusának átvételébe és a Jobbikhoz való közeledésbe) torkollott.
Az egykori MSZP–SZDSZ kormányok politikájával szemben sokféle fenntartása lehet az embernek, de az nem vitatható, hogy Magyarország jövőjét kapitalista gazdasági berendezkedésben, illetve demokratikus jogállamban és a nyugati demokráciákhoz való hasonulásban látták. Gyurcsány miniszterelnöki tevékenysége ennek jegyében telt, és alapjában véve ezt képviseli ellenzéki pártvezetőként is. Aki az LMP-hez hasonlóan egyszerre akar Orbánnal és Gyurcsánnyal szemben alternatívát, az óhatatlanul valamiféle harmadikutas megoldás irányába tolódik. Nagy szerencse, hogy ettől a Momentum nagyon messze áll, a jórészt néhányéves nyugati tanulmányok és munkakezdés után hazatért alapítók többé-kevésbé a mai Nyugat-Európához hasonló viszonyokat szeretnének Magyarországon is, ami semmiképpen nem „alternatívája” Gyurcsány politikájának.

Jogállamiság mindenkire kötelező! – Ez kimaradt az Orbán-féle interpretációból

0

Mindkét fél elégedetten nyilatkozott első hivatalos találkozójáról, melyen a magyar miniszterelnök megerősítette: Ursula von der Leyen megérti Közép Európát. Ezen a magyar miniszterelnök azt érti , hogy nem bírálja olyan nyíltan a magyar vagy a lengyel kormányt a különböző jogsértések miatt mint mondjuk Frans Timmermans , aki korábban jelölt volt a brüsszeli bizottság elnöki posztjára.

De a nyílt bírálat hiánya nem jelenti azt Ursula von der Leyen esetében, hogy nincsen tisztában a probléma súlyosságával. Twitteren ezt írta az Orbán Viktorral folytatott találkozóról: „a jogállamiság kulcskérdés , és ez mindenkire vonatkozik!” Erről Orbán elfelejtett beszélni a találkozó után. Különben a brüsszeli bizottság elnök asszonya úgy értékelte a találkozót, hogy az jól sikerült. Egyetértettek abban, hogy migráns ügyben újra kell kezdeni a közös gondolkodást. Meg kell erősíteni a közös európai védelmi rendszert. Ezenkívül javítani kell az Európai Unió tagállamainak versenyképességét a globális piacon. Közelebb kell hozni egymáshoz Brüsszelt és a nemzetállamokat.

Orbán Viktor miniszterelnök és szövetségesei támogatták Ursula von der Leyen megválasztását, és ez jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a német jelölt, akit Macron francia elnök javasolt  – Merkel kancellár egyértelmű támogatásával – megkapta az Európai Parlament jóváhagyását mindjárt az első szavazás alkalmából. A magyar kormányfő abban bízik, hogy ennek következtében a brüsszeli bizottság új elnökasszonya nem lesz olyan szigorú a jogállamiság vizsgálatában. Ez nyilván attól függ elsősorban, hogy a nagy uniós vitákban Orbán Viktor mennyiben alkalmazkodik a Merkel-Macron páros döntéseihez. Az európai ügyekben meglehetősen járatlan Ursula von der Leyen ugyanis minden bizonnyal a Merkel-Macron páros véleménye alapján ítéli meg a jogállamiság helyzetét Magyarországon vagy Lengyelországban.

A gyenge Orbán

„Mert amikor Orbán úgy fogalmaz: „gyűlölnek minket”, akkor nem az ellenzékről beszél, amelyik eddig sem kedvelte őt; s még csak nem is azokról, akiket hidegen hagy a napi politika. Hanem azokról, akik egykor hittek benne, s akiket mostanság egyre több kétség gyötör. Akik készséggel támogatták eddigi sikereit, de nem szeretnének eljövendő kudarcaiban osztozni.”

Az uborkaszezonban mindig a kelletnél sokkal nagyobb hatással szólnak Orbán Viktor tusványosi bejelentései. Idén sem maradt el a provokáció, következményei is láthatóak, de a politikus mondandójával most először nem volt képes rálicitálni a korábbi évekre. Elhamarkodott lenne messzemenő következtetéseket levonni ebből, mindazonáltal felelőtlenség lenne el nem gondolkodni az okokon.

Először is azért, mert a 2014-ben tett „illiberális” bejelentést követően a magyar miniszterelnök – és politikai szerepléseinek megtervezői – következetesen olyan témákat hoztak fel tusványoson, amelyek elsősorban Orbán nemzetközi szerelésének voltak hivatva teret teremteni. Hogy itthon is volt hatásuk, az természetes, de ezt a hatást a nemzetközi közegben kiváltott reakciók tüzelték, ezeknek volt az alárendelve.

Az idei szereplés és annak tematikája jószerével csak itthon keltett igen mérsékelt figyelmet, elsősorban azért, mert szokványos témák kerültek benne elő, s azok sem sikeredtek túl provokatívra. Mi több, mintha

a miniszterelnök valamelyest védekezne, s a „gyűlölnek minket” megfogalmazás is inkább egy – Orbántól szokatlan – alárendelti szerepkört sugallt; valamilyen kiszolgáltatottságra utalva kifejezett gyengeséget mutatott.

Az idei Tusványosnál semmi sem bizonyítja jobban, hogy Orbán komoly csatát vesztett: nem lett belőle nemzetközi szereplő, inkább csak elrettentő példa, s mindeközben igazodnia kell olyanokhoz, akiket eddig megvetett, s akiket európai szinten is le kívánt győzni.

Háttal a valóságnak – Orbán Tusványoson

Az európai szintű – vagyis uniós – politika láthatóan tanult mindabból, ami 2014 óta, főként magyar kezdeményezésre, ellene zajlott. Elmondható: Brüsszel mára sikerrel fragmentálta azokat az erőket, amelyek összefogása, ha sikerült volna, több lenne egyszerű kihívásnál.

A V4-ek ismét versengve igyekeznek elárulni egymást; a szélsőjobb pedig semmilyen szinten sem tudta nemzetköziesíteni önmaga legitim európai jelenlétét.

A két forrást, melyből Orbán és a hozzá hasonlók nemzetközi szolidaritást reméltek, önnön problémái kötik le: a brit kormány karikatúrája lett mindannak, ami az egykori birodalomból egyáltalán még megmaradt; az oroszok elszigetelése pedig soha nem volt ennyire sikeres a hidegháború lezárulása óta.

Orbán iszonyatos erőfeszítése, hogy benn maradjon az Európai Néppártban annak az egyértelmű beismerése, hogy szövetségesek nélkül maradt, s ezért igyekszik valamit visszaszerezni abból a szolidaritásból, amivel a Néppárton belül egykor rendelkezett.

De hogy illúziók ehhez aligha fűzhetők, bizonyítja az a két témakor, amit korábbi provokatív, s a szélsőségeseket megszólítani képes retorikájából még megmaradt: a bevándorlás rémképének felfestése és a kereszténység megmentésének aktualizálása. Mindkettő szerepelt tusványoson is, s mindkettő hangsúlyozása valójából azt igazolja, hogy

a magyar miniszterelnök továbbra is csak a Néppárt egy hangos kisebbségéhez tud vagy kíván szólni, a Néppárt egésze számára azonban üzenetei nem elfogadhatók, mi több, egyre több jel utal arra, hogy tolerálhatóknak sem mondhatók.

Hogy elég lesz-e ennek a kisebbségnek a támogatása ahhoz, hogy a Fidesz októberben visszakapja néppárti pozícióját, azt egyelőre megmondani nem lehet. A konzervatív pártcsalád a felfüggesztett Fidesztől eddig megkapott mindent, amit korábban Orbán vonakodott neki megadni; a 12 európai-parlamenti voks ezzel meglehetősen inflálódott. Orbán személyes befolyása uniós szinten pedig teljességgel megsemmisült. Orbán minden bizonnyal tudatában van annak, hogy rá és Fideszére egyre kevésbé van szükség, épp ezért nem az a kérdés: képes lesz e visszakapaszkodni nemzetközi szintre, hanem, hogy tud-e itthon ismét olyan támogatást maga mellett tudni, ami pótolni képes az elveszett kinti bizalmat és hitelt.

Mert amikor Orbán úgy fogalmaz: „gyűlölnek minket”, akkor nem az ellenzékről beszél, amelyik eddig sem kedvelte őt; és még csak nem is azokról, akiket hidegen hagy a napi politika. Hanem azokról, akik egykor hittek benne, s akiket mostanság egyre több kétség gyötör. Akik készséggel támogatták eddigi sikereit, de nem szeretnének eljövendő kudarcaiban osztozni.

Ara-Kovács Attila

Mai kérdés – Ön szerint létezik olyan politikai égszakadás aminek bekövetkeztét a Fidesz és Orbán Viktor ne győzelmi diadalként kommunikálna?

 

Ön szerint létezik olyan politikai égszakadás aminek bekövetkeztét a Fidesz és Orbán Viktor ne győzelmi diadalként kommunikálna?

Wizz Air, milánói járat

Előre leszögezem: semmivel és senkivel nem tudom igazolni, hogy egy fontos politikusunk a közelmúltban, a Wizz Air milánói járatán utazott volna. Miként azt sem, hogy a járat csak másfél órával az eredetileg megadott indulási időpont után indult haza, miután a fontos személy is megérkezett a gépre.

A történetet egy NER-közeli barátom mesélte, miközben kajánul mosolygott. Megpróbáltam az eset után érdeklődni, magától a Wizz Airtől is érdeklődtem a szóban forgó járat késésének okáról, de csak semleges magyarázattal szolgáltak: a tényt nem tagadták, de a repülőterek zsúfoltságával, Milánó mindennapos túlterheltségével magyarázták.

Már túl is léptem volna a történeten, amikor a napokban a hvg.hu oldalán megjelent egy hír: „Fapadoson utazott, gurulós poggyásszal vegyült Orbán Viktor” a Wizz Air egyik Milánó–Budapest fapados járatán. Az utasok felismerték, volt, aki fotót is készített a miniszterelnökről, aki testőrség nélkül, egyszerű turista utasként jelent meg a fedélzeten.  meglehetősen hangos visszhangja volt a hírnek: az ellenzéki média némi kaján kétkedésével, de összességében pozitív kicsengéssel kulminálódott az eset. Itt talán napirendre is térhettem volna a történtek felett, de néhány kérdés nem hagyott nyugodni.

Hogyan és miért utazott miniszterelnökünk Milánóba? Annak kicsi a valószínűsége, hogy titokban ott szeretett volna meginni egy finom, igazi olasz kávét, vagy még egy pizza margheritát is megengedett magának? Megfeledkezett az időről, és késve rohant a Malpensa repülőtérre, hogy még elérje a Wizz Air 22 óra után induló budapesti járatát.

Talán ugyanazzal kapcsolatban utazott az a miniszter is Milánóba akiről utalást tett a barátom is, aki a korábban történt rejtélyes Wizz Air késésről mesélt? Szerinte a másfél órás várakozás okozója is „egyik vezető politikusunk” volt. Lehet, hogy a két eset összefügg?

A miniszterelnök a közelmúltban valóban járt az olasz városban, és aligha magánemberként ruccant ki Észak-Itáliába, sokkal inkább feltételezhető, hogy miután a Liga, az önmagán is messze túlnövő olasz kormánypárt, központja ebben a városban van, s Orbán „félhivatalosan” akár Salvini belügyminiszterrel is találkozhatott egy nappal az előtt a fontos szavazás előtt, amely Ursula von der Leyen bizottság-elnöki megválasztásáról döntött. Talán néppárti „futárként” vele ígértek a jelölt hathatós támogatásáért uniós segítséget a menekültek szétosztásában, vagy az olasz államháztartási hiány miatt amúgy napirenden lévő eljárásban némi enyhébb dorgálást.

Miniszterelnökünk pedig beváltható jó pontokat szerezhetett a Néppárt vezetői körében, amikor majd ősszel a felfüggesztés további sorsáról, illetve a hetes cikkely szerinti eljárás folytatásáról, vagy a hazai demokráciát ért bírálatok szankcióiról lesz szó.

Közben persze megihatta azt a finom kávét, és talán egy pizzára is megvendégelték.

(u.i.: A magánlátogatáson Szentpéterváron turistáskodó Orbánnal Viktor miniszterelnökkel  egyidőben véletlenül épp ebben a városban tárgyal Vlagyimir Putyin. Semmi nyoma, hogy találkoztak volna…)

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK