Kezdőlap Címkék Orbán

Címke: orbán

Putyin irányította a Mennydörgés hadgyakorlatot

Nagyszabású nukleáris elrettentési hadgyakorlatot rendeztek Oroszországban, ahol 12 ezer katona az ország különböző pontján mutatta meg, hogy mire képes az orosz hadsereg vészhelyzetben. Stratégiai csapásmérő tengeralattjárók rakétákat lőttek ki Arhangelszk közelében éppúgy Kamcsatka mellett a Távol Keleten.

Putyin orosz elnök személyesen irányította a mennydörgés hadgyakorlatot az orosz fegyveres erők stratégiai központjában – számolt be róla az Rt.com. A hadgyakorlatról készült videó népszerűnek bizonyult a lakosság körében is, mert megerősítette a hitet Oroszország nagyhatalmi szerepében.

A stagnáló életszínvonal miatt csökkent az orosz államfő népszerűsége, aki lázas nagyhatalmi aktivitással próbálja meg visszaszerezni honfitársai bizalmát. Nemrég Szaúd Arábiában járt, Szíriában a békeangyal szerepet játssza el. Október végén pedig Magyarországra látogat, ahol találkozik a sorsüldözött közel-keleti keresztény egyházak vezetőivel – a magyar miniszterelnök társaságában.

Az illiberalizmus határai

Ezzel a címmel írt vezércikket a párizsi Le Monde a magyarországi és a lengyelországi választások kapcsán. Lengyelországban a PiS minden eddiginél nagyobb győzelmet aratott, de az ellenzék így is megszerezte a szavazatok 55%-át vagyis, ha összefogott volna, akkor más lett volna a végeredmény.

A szenátusban így is többsége van az ellenzéknek, mely így fékezheti a Kaczynski rendszer nyomulását. Lengyelországban a nagyvárosok többsége eddig is ellenzéki kézben volt, Magyarországon most következett be a változás: Budapesten és néhány fontos városban az ellenzék győzött. Mindez azt mutatja, hogy az illiberális rendszerek eljutottak a felső határig, de a leolvadásuk még nem kezdődött meg. Miért nem ?

A vidéket nem tudja megszólítani az ellenzék

Ez egyaránt probléma Lengyelországban és Magyarországon. Az ellenzék nem képes egy olyan hiteles gazdasági alternatíva felmutatására, melyet vidéken is szívesen fogadnának. Ráadásul az ellenzék megosztott: ezért is veszített Lengyelországban. Magyarországon épp azért győzött, mert összefogott – hangsúlyozza a Le Monde, mely rámutat arra: nagyon heterogén ez az ellenzéki koalíció , amelyikben a korábban antiszemita Jobbik is benne van.

Mind Lengyelországban mind Magyarországon sokan mentek el szavazni. Ez is mutatja, hogy a demokrácia eleven ezekben az országokban – hangsúlyozza a Le Monde vezércikke a lengyel és a magyar választások kapcsán.

Macron és Orbán az EU megosztottsága ellen

„Most először volt alkalmam komolyan tárgyalni a magyar miniszterelnökkel” – hangsúlyozta Emmanuel Macron, aki korábban keményen bírálta Orbán Viktort. A francia elnök most is emlékeztetett arra, hogy milyen fontosak az európai alapelvek, de a jelenlegi politikai helyzetben mindketten inkább békülékeny hangot ütöttek meg.

„Magyarországon szeretik Macront, mert fontos problémákat tett le az Európai Unió asztalára” – közölte Orbán Viktor. Akinek álláspontja a migráns politikában, a klímaváltozás elleni harcban ma is markánsan eltér a francia elnökétől. „A megosztott Európa gyenge” – mondta a francia államfő, aki a korábbi sebek begyógyítása mellett érvelt.

A brüsszeli bizottság és az Európai parlament viszonya

Ez állt Macron és Orbán párizsi megbeszéléseinek a középpontjában hiszen mindkét ország biztos jelöltjét visszadobta az Európai parlament. Mindketten csalódtak, mert az előzetes egyeztetések alapján biztosra vették, hogy az Európai parlament három nagy pártja: a Néppárt, a szocialisták és a liberálisok keresztül viszik a nemzeti jelöltek elfogadását. Nem így történt. Ezért valószínűleg az új brüsszeli bizottság november elseje helyett csak december elején állhat munkába.

Feladat pedig van bőven hiszen az USA és az EU között kisebb kereskedelmi háború van kibontakozóban, és a brexit évek óta húzódó ügye sem oldódott meg annak ellenére, hogy a határidő október 31-e. Európa csak egységesen lehet nagyhatalom – ez Macron elnök véleménye, aki ennek megfelelően a korábbi támadás hangvétel helyett az együttműködés fontosságát hangsúlyozta amikor Párizsban Magyarország miniszterelnökével tárgyalt.

Brüsszelben sokan Győri Enikő jelölését várják Orbán Viktortól

Ursula von der Leyen bizottsági elnök szeretné, ha a nők minden korábbinál nagyobb szerepet kapnának a brüsszeli bizottságban. Lehetőség szerint ugyanannyian képviseljék a szebbik nemet mint a férfiakat.

A románok ezt tudva eleve kettős jelöléssel éltek. A két jelölt közül a nőt választotta Ursula von der Leyen, de ő – Trócsányi Lászlóhoz – hasonlóan elbukott a jogi bizottság előtt. A románok újra kettős jelöléssel éltek. Ursula von der Leyen állítólag ezt várja Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől is.

A brüsszeli Politico már májusban javasolta, hogy Magyarország a legjobban tenné, ha Győri Enikőt javasolná a biztosi posztra. A most 51 éves diplomata ugyanis nem vett részt a magyar kormány semmilyen olyan akciójában, melyet bíráltak Brüsszelben. Várhelyi Olivért mindenki Orbán Viktor emberének tartja, aki a brüsszeli bizottságban is valószínűleg ugyanezt képviselné  holott ott alapkérdés a felülemelkedés a nemzeti szempontokon.

Győri Enikő korábban volt Orbán Viktor uniós tanácsadója, majd diplomata lett. Madridban képviselte Magyarországot. Idén májusban beválasztották az Európai Parlamentbe. A színfalak mögött nagy harcok folynak, melyek összefüggenek a pártok vitáival az Európai Parlamentben. Ursula von der Leyent ugyanakkor sürgeti az idő hiszen november elsején az új brüsszeli bizottságnak meg kell kezdenie a munkát. Ez annál is sürgősebb, mert a brexit határideje október 31.

Trócsányi félresikerült buktatása

Az ellenzéki nyilatkozók ünneplik Trócsányi bukását az Európai Parlament jogi bizottságában. Első ránézésre joggal, hiszen Trócsányi Orbán igazságügy-minisztere volt, akiről Orbán minden jót elmondott. Pályájának megkoronázása lett volna, ha az EU bővítési és szomszédsági biztosa lett volna.

Trócsányi biztosi pozíciója azonban elbukott, mégpedig összeférhetetlenségi okból. Korábbi jegyzetemben azért sajnáltam Trócsányit, hogy nem volt módja a külügyi bizottságban tartalmi alapon megküzdeni a politikai ellenfelekkel. De lehetséges, hogy nemcsak Trócsányit kell emiatt sajnálnunk, hanem magunkat, az Orbán-rendszer ellenfeleit is.
Orbán máris megnevezte új jelöltjét, Várhelyi Olivér diplomatát, Magyarország brüsszeli EU-képviseletének vezetőjét. Várhelyi karrier-diplomata, akivel kapcsolatban összeférhetetlenségi probléma biztosan nem merülhet fel, és a magyar jogállam lebontásáért is nehéz lenne őt úgy felelőssé tenni, ahogy Trócsányit joggal készültek felelőssé tenni az elmaradt külügyi bizottsági meghallgatáson.

Azzal, hogy Orbán azonnal belement a jelöltcserébe – azt kell feltételezni, hogy mielőtt von der Leyen ezt nyilvánosan felvetette, megegyezett róla Orbánnal –, minden bizonnyal elkerülte a másik korrekciós lehetőséget, a portfólió-cserét.

Márpedig Orbán számára az lehet ebben az ügyben a fő kérdés, hogy egy elkötelezett híve megkapja az általa gondos mérlegelés alapján kiválasztott bővítési-szomszédsági portfóliót.
Írtam itt tegnap Orbán pártkongresszusi beszédéről. Abból újra kiderült, hogy számára kulcskérdés a szövetségépítés Kelet- és Dél-Kelet-Európában. A DK szóvivői azt hajtogatják, hogy ez jelentéktelen portfólió, mivel a következő ciklusban nem terveznek bővítést. A bővítési tárgyalások azonban néhány országgal folynak, és azok előrehaladására van befolyása a bővítési biztosnak. De ez nemcsak bővítési, hanem szomszédsági portfólió is, és szomszédsági kapcsolatai a poszt-szovjet térséggel, a nyugat-balkáni országokkal, Törökországgal és a Földközi tenger-menti arab országokkal vannak az Uniónak! Azt a furcsa dolgot kell mondanom, hogy ilyen fontos portfóliót magyar biztos még nem kapott az Unióban.
Olyan ügyben érvényesítheti ugyanis valamilyen mértékben a jelenlegi magyar kormány preferenciáit, amelyben az nagyobb mértékben tér el az EU vezető államainak preferenciáitól, mint az adózás, a munkaügy vagy az oktatás kérdésében tértek el az akkori magyar kormány preferenciái.
Márpedig Trócsányi lecserélése után portfóliócserére gyakorlatilag kicsi az esély, Várhelyit mint bővítési és szomszédsági biztosjelöltet fogják meghallgatni, Orbán kívánsága szerint. Trócsányi bukása Orbánnak kétségkívül presztízsveszteséget jelent, egyébként azonban nem járt vele rosszul. Sőt, eléri, amit akart.

Állampárti kongresszus, pártállami ajánlat

A külsőségek a szemlélőt az Építők Rózsa Ferenc Kultúrházára, az egykori MSZMP-kongresszusokra emlékeztették. Vörös zászlók ugyan nem voltak, csak piros-fehér-zöldek, de egyébként… Sorra szólaltak fel a párt nagy emberei Kósa Lajostól Németh Szilárdig, mint egykor a Politikai Bizottság tagjai, és senki sem vitatkozott, mindenki egy irányba beszélt.

Az egyetlen különbség, hogy az MSZMP kongresszusai a főtitkár beszámolójával kezdődtek, a kongresszus formailag arról vitatkozott, míg a Fidesz kongresszusán Orbán csak az újjáválasztása után beszélt. Még a látszatát is kerülték annak, hogy vitatkozni lehetne arról, amit Orbán kijelent.
Orbán beszédéből végre megtudhattuk, mi is az a „keresztény szabadság”. Lejegyeztem, íme.
„.A keresztény szabadság a politikában nem valami elvont dolog. Nagyon is konkrét, érthető és kézzelfogható. Világpolgárság helyett hazafiak, internacionalizmus helyett hazaszeretet. Azonos neműek kapcsolatának propagálása helyett házasság és család. Drogliberalizáció helyett gyermekeink védelme. Migráció helyett határvédelem. Bevándorlók helyett magyar gyerekek. Multikulturális zagyvalék helyett keresztény kultúra. Erőszak és terror helyett rendezettség és biztonság. December 5-i nemzetárulás helyett nemzetegyesítés. Ez a keresztény szabadság.
Hogy mi ebben a keresztényi, az még csak-csak érthető, az azonos neműek kapcsolatának elutasítása. A menekültek elutasítása aligha, hiszen a római pápa és a nagy nyugati egyházak vezetői a menekültek befogadása mellett vannak. De azt, hogy mi ebben a szabadság, az végképp érthetetlen. Orbán „keresztény szabadsága” körülbelül annyira jelent szabadságot, amennyire a második világháború utáni kelet-közép-európai „népi demokrácia” demokrácia volt. Vagyis semennyire. Ahogy a „népi demokrácia” a kialakuló kommunista diktatúra álneve volt, úgy az orbáni önkényuralom álneve az „új államelméleti modell”, a „kereszténydemokrata állam”, melyet Orbán a liberális demokrácia alternatívájaként ajánl nekünk, s amelynek jellemzője a „keresztény szabadság” lenne.

A kongresszusi beszéd legfontosabb eleme a nyugati világnak, ha tetszik Brüsszelnek szóló üzenet volt.

Miután megállapította, hogy Magyarország nincs már egyedül a „keresztény szabadság” politikájával, hanem egyike azoknak az országoknak, amelyek „nem hagyják magukat bevándorló társadalommá, kevert néppé alakítani”, ajánlatot tesz a Nyugatnak a békés európai együttélésre: fogadjanak el bennünket, magyarokat és szélesebben véve közép-európaiakat a magunk „kereszténydemokráciájával”, önkényuralmával. Íme az ajánlattétel, melyet hosszabban kell idéznem:
Mi az Unió tagja vagyunk, és azok is maradunk. Nem akarjuk kenyértörésre vinni a dolgot azokkal az országokkal, akik multikulturális országgá alakították a saját otthonukat. Elvégre az ő hazájuk, az ő otthonuk, az ő életük. De ez itt a mi hazánk, a mi otthonunk, a mi életünk. E fölött a magyarokon kívül más nem rendelkezhet, soha senki más. Éppen ezért megegyezésre kell jutnunk Európa két fele között, és mi meg is akarunk egyezni, Pontosan úgy, ahogy a magyar és közép-európai népek érdeke megkívánja. Bár az Unió nyugati és keleti fele láthatóan más utat követ, más eszmények vonzásában él, és más erényeket tisztel, az együttélés formái még ilyen körülmények között is kialakíthatóak. Azt reméljük, hogy a bizottság új elnökasszonya megbirkózik ezzel a méretes feladattal. Ránk számíthat. Egy ilyen együttélésnek persze világos feltételei vannak. Először is odaát el kell fogadniuk, hogy nekünk jogunk van a keresztény szabadság törvényei szerint berendezni az életünket, és fel kell hagyniuk az államaink és kormányaink elleni nyílt támadásokkal.

Nem vagyunk hajlandók többé európai pénzből finanszírozni a velünk szemben ellenséges Soros-féle álcivil szervezetek garmadáját.

Mi nem küldünk hozzájuk efféle fizetett politikai aktivistákat, hát ők is vigyék haza Közép-Európából a sajátjaikat. A megegyezés föltétele az is, hogy fel kell hagyni a közép-európai kormányok kormányai elleni rejtett akciókkal is. Nem juttathatnak hatalomba nekik tetsző politikai pártokat ilyen eszközökkel. Ibizából egy is elég volt. Az Európai Unió költségvetése nem arra való, hogy a liberálisoknak tetsző csapatokat, a nekik tetsző médiumokat és az ő céljaikat szolgáló bevándorlókat finanszírozzák, tüntetésszervezőket és aktivistákat képezzenek ki és vessenek be nálunk. Mi is látjuk, legfeljebb nem mondjuk, hogy Macedónia belpolitikai instabilitásáért, Románia évek óta tartó kormányzati bajaiért és térségünk néhány más országának nehézségeiért az ő rejtett támadásaik a felelősek. Igen, a nemzetközi baloldal, Washington és Brüsszel nemzetközi politikába beépült liberális hálózatai jelentik a legnagyobb veszélyt a közép-európai térség békés, nyugodt életére és gazdasági fejlődésére. Politikai trükkökkel és fake news hálózatok tucatjaival kell szembenéznünk. Ha valóban egyben akarjuk tartani Európát, akkor ezekkel a praktikákkal fel kell hagyni. Ezért volt helyes, sőt méltó és igazságos, hogy a Soros-megbízott Timmermans alól kirántottuk a bizottsági elnöki széket.”
Magyarul: hagyjanak fel azzal, hogy számon kérik tőlünk azokat a jogállami normákat, amelyek teljesítése egykor uniós csatlakozásunk feltételei voltak, s amelyeket 2010 előtt az ország teljesíteni igyekezett, most azonban elutasít, hiszen mi itt „más utat” követünk, „más eszmények” vonzásában élünk.
Ha tudomásul veszik, hogy mi a „keresztény szabadság törvényei szerint rendezzük be az életünket”, vagyis önkényuralmat vezettünk be, ha nem támogatják többé a nálunk tevékenykedő, az önkényuralmi rendszert megkérdőjelező civil szervezeteket, akkor továbbra is benn maradunk az EU-ban.
A hazai ellenzéket, akiket Orbán egyszerűen csak „a szocialistákként” említ Orbán, ellenségként kezeli, a rendszerével szemben, az emberi jogokért fellépő civil szervezeteket pedig ügynökként jellemzi, akiket a Nyugatnak vissza kell vonnia.

Az ellenzék és a külföld ilyen kezelését a kommunista pártállamokból ismerjük.

Szomorú, de sok jel mutat arra, hogy Ursula von der Leyennél és más uniós vezetőknél lehet erre fogadókészség.
Senkinek sem javaslom, hogy legyintsen Orbánnak erre a beszédére, vagy hogy gyengének gondolja őt. Az EP-választás előtt Orbán – legalábbis akkori szavaiból ítélve – még abban reménykedett, hogy egész Európában megváltoznak az erőviszonyok a szélsőjobb javára, a demokratikus centrumpártok rovására. Azt hitte, hogy szövetségeseivel egész Európának szabhat új irányt. Az EP-választáson csalódnia kellett, ez a várakozása egyelőre nem teljesült. Ebben a helyzetben most arra törekszik, hogy visegrádi szövetségeseivel együtt, a kört lehetőleg Ausztria és Olaszország felé kiterjesztve („… remélem, ma estétől az osztrákok újra, és csak idő kérdése, hogy az olasz szabadság is újra zászlót bontson, és utánuk több is jön talán”) létrehozza a „keresztény szabadság” övezetét, amelyben az Unió jogállami normái nem érvényesek. Ezt hirdette meg ideológiai alapvetésével összekötve a pártkongresszuson.

Ideológiai abúzus

Hatszáz gyermek imádkozott a „nemzet vezetőiért” a Parlamentben, vagyis a magyar törvényhozás épületében.

A gyermekek missziójára szakosodott, s épp 10. évfordulóját ünneplő Pápai Missziós Művek Szent Gyermekség Műve a gyerekeket előbb a Szent István Bazilikába vitte, ahol a gyerekek misén vettek részt, majd innen egyenest – gondolom, a Szent István Bazilikát és a törvényhozást nem csupán szellemileg, hanem immár fizikailag is közvetlenül egybekapcsoló titkos (egyre kevésbé titkos) föld alatti járaton – a Parlamentbe, ahol a gyermekeknek megadatott, hogy egy bizonyos Soltész Miklós nevű egyházi államtitkárnak csúfolt szakrális cukros bácsi és télikabát-nyitogató vezetésével, irányításával és kormányhű felügyelete mellett a kis misszionáriusok Orbán Viktorért, az Orbán-rendszerért, az Orbán-kormányért, s az Orbán-éra minden haszonélvezőjéért mondhattak imát. Az ima végeztével a szekuláris cukros bácsi és télikabát-nyitogató azzal az elkötelezett XXI. századi tudás-, és információs nemzetstratégiai szándékkal indította útjára a gyermekeket, hogy a nemzet nagy dicsőségére legyenek közülük minél többen papok és szerzetesek. Az ördögűzésre (exorcizmus) történő szakosodás lehetőségével Soltész szakrális cukros bácsi és télikabát-nyitogató még nem kecsegtetett, ez a feladat kizárólag a leghűségesebbekre vár majd.

Na mármost a „La Pontificia Opera Dell’Infanzia Missionaria O Santa Infanzia” erre vonatkozó szempontjai között nem találtam olyat, amely a gyermekeknek a politikai életben való, akár közvetlen, akár közvetett szerepvállalást írna elő, s azt, hogy a gyermekekben „felébresztett egyetemes misszionáriusi lelkiismeret” a Parlamentbe szólítsa őket, s előirányozzon az ország vezetőiért (akármilyenek is legyenek azok) mondott imákat.

A dokumentumok szólnak arról, hogy a gyermekek osszák meg hitüket és anyagi eszközeiket más gyermekekkel a rászoruló régiókban; szólnak a gyermekek misszionáriusi szellemének felébresztéséről, élénkítéséről és támogatásáról; szólnak arról, hogy

a gyermekek gazdasági áldozatokkal segítsék rászoruló társaikat etc., de parlamenti jelenlétről és a hatalmon lévők nyílt, leplezetlen, transzparens és szimbolikus támogatásáról sehol nem leltem előírásokat.

Ámde mégis!

Mert az egyik elvi szempont így hangzik: „A gyermekek a gazdasági áldozatuk révén mutatják meg, hogy szeretnék a hitüket megosztani és ezáltal más gyerekeknek segíteni, hogy nagyobb barátaivá váljanak Jézusnak.” (Inoltre attraverso la loro cooperazione economica i bambini si propongono di condividere la loro fede e aiutare affinchè gli altri bambini divengano amici di Gesù.”)

Így már világos!

Hiszen a Parlamentben üldögélő és szavazgató kormánypárti „gyermekek” kifejezetten szeretik az őértük, családjaik és barátaik érdekében meghozott gazdasági áldozatokat, amúgy pedig rájuk fér, hogy végre Jézus barátaivá váljanak, mert eddig leginkább az Antikrisztussal haverkodtak, vagyis a hamis Krisztusokkal és hamis prófétákkal, elkövetve a „törvényszegés és a törvénytaposás bűnét”, megjelenve „a hazugság minden hatalmával és jelével…, valamint a gonoszság minden csalárdságával” (2Thessz 2,7-10).

Csak azt nem értem, mi a francnak kell az imához egy spirituális föld alatti járat a Bazilikától a Parlamentig, mi a francnak kell gyermekeknek mutogatni a télikabát alól kikandikáló politikai züllöttséget és ideológiai abúzust, mi a francnak kell hatszáz gyereknek imádkoznia Orbánért, Semjénért, Rogánért, Gulyásért, Rasiért, Tiborczért, Orbán Mészáros Viktor Lőrincért, Polt Péterért és a többiért, s mi a francnak kell megbecsteleníteni kisgyerekeket, akiknek java része – ha van eszük – pár év múlva úgyis lelép innen, s valahonnan kintről fog okádni azok nevének hallatán, akikért most imádkoznia kellett.

Alászolgája Főnök, s respekt

Végleg populista fordulatot vett a rommagyar politika, nemcsak esetenként, azaz kampányban, hanem immár eldőlt, hogy minden vonatkozásban Orbánt követi és egyelőre úgy tűnik nincs visszaút.

A populizmus sajátja, hogy nemcsak az erőforrásokat és lehetőségeket akarja társadalmi szinten szétosztani, pontosabban újraosztani, hanem a becsületet, tiszteletet (igen, a respektet) és elismerést is, a diskurzusok szintjén legalábbis, előnybe hozva a „köznépet” (a plebst, amelyet a populista politika megcéloz), akitől, állítólag, megtagadták azokat. A populista diskurzus azt föltételezi, hogy az elit elvonta a plebs-től, az újradefiniált köznéptől, a javakat és az elismerést, stb. A legszegényebbek, a kisebbségek (bevándorlók, vagy helyiek), pedig másságukkal fenyegetik a köznép biztonságát, aki így a populista politikusok és formációk védelmére szorul. A „köznép” nevében föllépő populisták viszont egyetlen érvet tudnak fölhozni arra, hogy miért akarnak hatalmat, ti., hogy többségben vannak, azaz a populizmus magjához tartozik a többségi elv (majoritarianism), melyet szembefordítanak különösképpen az elit, de a legszegényebb rétegek elvárásaival, életmódjával, tudásával, tapasztalatával, stb.

A „kisebbségi populizmus” éppen ezért abszurd, contradictio in adjecto, aki a nép/nemzet nevében beszél, az – szándéka szerint – a többséghez szól (ezt mondta Orbán Viktor első kormányzását követően, amikor a radikális populizmus útjára lépett: „a nemzet nem lehet ellenzékben”), sőt annak a nevében követel.

A populista többségi elv arra a radikális következtetésre jut, hogy az általa meghatározott köznép, maga a nemzet, aki nem tartozik a köznéphez az a nemzetnek sem része, hiába állampolgára egy államnak.

Így az anti-populista elit és a legelesettebbek, akik között Magyarországon jelesen egy kisebbséghez tartozókat lehet beazonosítani, nemzeten kívüliek, vagy legalábbis nemzetidegenek.

De ellenségek lesznek azok az intézmények – fékek és ellensúlyok rendszere – melyek nem rendelődnek alá automatikusan a „többségi elvnek”, innen az illiberális fölhördülés, a média egy része, az igazságszolgáltatás és minden egyéb viszonylag független intézmény ellen.

Nos, ha megvizsgáljuk az Orbánt – immár egyre nyíltabban – (kényszerűségből, vagy sem) fölvállaló, sőt egyenesen „lemásoló”, magyarán radikális populista fordulatot vett rommagyar politikai mainstream ténykedését kiderül, hogy minden olyan konjunkturális vagy sem, összetevő adott, mi több a korszellem is kedvező, ami a populista politika egy sajátos formájának kialakítását segíti. Különössége a helyzetnek, hogy a FfP semmit sem kell tegyen azért, hogy az orbáni politika szárba szökjön – ellene kellene tegyen, de ez más kérdés – és az orbánista populizmus eluralkodjon, hiszen a rommagyar közönség közvetlenül a magyarországi média által hagyja magát fertőzni.

A magyarországi elfideszesedett, megszállt köz-, illetve kormánymédiára ráhangolt közönség számára csak megerősíteni kell a populista propagandát és jelszavakat, „csatlakozni a többséghez”, és a népszerűség garantált.

Megvan arra nemcsak a plebstől jövő erős igény, hogy a populizmus szárba szökkenjen a rommagyar társadalomban, hanem az eszköz is, ennek elterjesztésére, a magyarországi mainstream „média rejtett üzenete” ugyanis, azokat az etno-nacionalista érzelmeket és attitűdöket hívja elő, illetve erősíti föl, melyek nálunk is régóta a lappangó közvéleményt jellemzik. Nem kell a szomszédba mennünk kis idegengyűlöletért, kirekesztési gesztusokért, elitet, illetve a legelesettebbeket lesajnáló magatartásért, mi több a helyi konjunktúralovagok is készen állnak – itt a mainstream rommagyar politikai osztályra gondolok –, a populista politizálást kisebbségi mezőnyben színre vinni. És akkor még nem szóltam a rommagyar társadalom foglyul ejtéséről, mely egyfelől a bűvös parlamenti bejutáshoz szükséges küszöb elérésével operál, másfelől meg a mediatikus tér – pontosabban az írott és közvetített média – megszállásából, a politikai cenzúra egyértelmű bevezetéséből nyeri hatalmát.

Legyen populista a román hatalom is

Van viszont egy óriási akadálya a kisebbségi populizmusnak, mégpedig a „reális” etnikai/nemzeti többség, azt gondolni ugyanis, hogy egy kisebbség sikerrel játszhat többséget a politikai mezőnyben, vagy a társadalom bármely szegmensében, több mint önbecsapás, a kisebbségi közösség politikai elárulása.

A kisebbségi politizálás uszkve 25 éve arról szólt, hogy

a kisebbségi jogokat az általános emberi jogokból és az állampolgárokat egyenként megilletőkből levezetve kell – adott esetben pozitív diszkriminációval (affirmative action) is – létrehozni, illetve megvédeni.

A populista fordulat viszont, egyfelől azt hozta, hogy már sem az elit, sem a legelesettebbek (nevezetesen a magyarul beszélő, magyar öntudattal is rendelkező romákról van szó), de a szórványban élők igényeit sem kell figyelembe venni csak az, elvben legalábbis, Orbánra szavazó plebs számít. Ezzel beszűkül az a választói társadalom, melytől azután szavazatokat vár a politikum (most még lehetett Kárpátokon kívül vásárolt szavazatokkal 5%-ra teljesíteni, de a hurok egyre inkább szorul), belső határvonalak jelennek meg a rommagyar társadalomban – ismét csak magyarországi mintára – melyek hosszú távra is megosztják a közösséget, stb. De a kisebbségi társdadalom elárulását, az eddigi politizálás feladását leginkább az adja, hogy a rommagyar politikai mainstream nemcsak populista fordulatot vett, hanem az orbáni politizálást közvetíti a bukaresti politikai osztály fele.

Az elmúlt három esztendőben Kelemen Hunor és pártja a PSD mellett kiállva egyenesen sürgette egy olyan román hatalom kiépülését, mely – a populizmus sajátosságából fakadóan – nemcsak potenciálisan, hanem tőlegesen sem lehet más csak kisebbség-ellenes.

Hokiakadémiát Sadova-ra

Kibújt a szög a zsákból, hiszen Kelemen Hunor azt ajánlja (egy a „román multikulturalizmusról” szóló ifjúsági rendezvényen a monokulturalista, élesen multikulti ellenes Orbánt egy ilyen rendezvényen promotálni önmagában is gáz), hogy a román kormánynak (vagy nem is tudom ki, mert most éppen az a helyzet, hogy ha valaki megkérdezné a miniszterelnök asszonyt, hogy kik alkotják legálisan és legitim módon a kormányát, minden bizonnyal nehezére esne a miniszterek nevét fölsorolnia), vagy hatalomnak „le kellene másolnia Orbánt”. Egyelőre csak a határontúli románság vonatkozásában, de, mintegy magától értetődő módon, minden egyébben is, hiszen a hatumák orbáni támogatási rendszere szerves következménye belpolitikájának. Magyarán azt üzeni a rommagyar pártvezér a román ifjúsági képviselők által a román hatalomnak, hogy átláthatatlan módon, klientúrát építve, (könnyen kiderülhet, hogy illegálisan) nagyobb költségvetésből származó összeggel támogassa, saját belátása, azaz kénye-kedvének megfelelően a határon túli románságot, hogy több foci- illetve hokiakadémiát Moldovába!

Egy populista jelszó

A Respekt a populista politikai mezőny azon pontját jelöli (mondhatni az abszurd boncasztal), amelyen Orbán Viktor és Liviu Dragnea – mostanában via Viorica Dăncila – találkoznak és olyan trumpista módra, nagy-Romániáról és nagy-Magyarországról álmodnak,

ami éppen a két reálisan létező ország és a mindenféle kisebbségek kizárásával jönne létre. Hogy mit keres ott a FfP és Kelemen Hunor, az már az árulás természetrajzához tartozik, a rommagyar vezér ugyanis, olyan áruló, aki Esterházyval szólva, nem vállalja az árulást. Az előkampányban bedobott Respekt jelszó nem légüres térben, hanem a radikális populista fordulatot kifejezendő került meghírdetésre, hogy világos legyen nemcsak az orbánizmus, hanem a román populisták fölvállalása is (Dragnea kampányolt a májusi EP választásokkor a „nagyobb respektet Romániának”, jelszóval).

A megfordított R betű a FfP elnökének keresztnevében, mellyel az aláírásgyűjtést „díszítették ki” még jelez némi – talán – lelkifurdalást, de leginkább a rejtőzködést, a fel nem vállalt habitust jelzi. Egyfelől, mert biztos a bukásban, amit statisztikailag is be lehet lőni – minden ellenkező szóvivői elmaszatolási igyekezet ellenére – hiszen egy pártvezérnek ildomos, sőt kötelező hozni pártja szavazatarányát. Másfelől a már máskor is jelzett politikai árulás elrejtését (szereptávolítás) szolgálja: „hisz nem is én vagyok, valakik nem csak az R betűt, de a személyt is eltévesztették és tévedésből helyezték plakátra” – sugallja a főnök.

A szimbólumok sajátja, hogy többértelműek, és más-más kontextusan akár egymásnak ellentmondó jelentést hordozhatnak, de a most felszínre került politikai szimbólumok, leginkább a populista fordulat visszafordíthatatlanságát jelzik: új rommagyar politikai formáció(k)ra és politikusokra van szükség, ha nem akarunk a szakadékban kikötni.

 

*Sadova, az a Moldova Köztársaságbeli falu, ahonnan Igor Dodon, moldovai elnök származik. És köztudott, hogy nemcsak Felcsúton működik közpénzből grundolt fociakadémia, hanem Csíkkarcfalván – Kelemen Hunor szülőfalujában – magyar közpénzen létrehozott (egyébként, hogy érdekesebb legyen katolikus alapítvány által működtetett) hokiakadémia.

Jelzők zűrzavarában – Diplomáciai jegyzet

„Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg Orbán fejtegetéseinek valós vagy valótlan tartalmát – merthogy ezen a nívón nem az akadémiákon zajlanak a viták, hanem a kocsmákban. S ha ez így van, akkor sok minden sejthető, sőt elmondható nem csak Orbán eredendő szándékairól, de arról az »értelmiségi« körről is, mely – a produkció végén – ovációk közepette vetette magát Orbán Viktor lábai elé.” – ezzel az antrée-val kezdi Diplomáciai jegyzetét Ara-Kovács Attila.

Úgy tűnik, egy-egy újabb „hegyibeszéd” elmondásához Orbán Viktornak már túl szűknek bizonyul Tusnádfűrdő, vagy kevésnek az évi egy alkalom. Legutóbb a populizmus „legjobb” hagyományainak jegyében fogalmazta meg az általa vélt szöges ellentétet a keresztényi és a liberális szabadságfelfogás között. A Fidesz politikai kommunikációjában ennyi számít újnak, az alkalmazott módszerek viszont maradtak a régiek. Összekapcsolni néhány nem mindennapi fogalmat, majd úgy értelmezni őket, hogy az kellőképpen igazodjon az aluljáró-filozófiák szokványos színvonalához. Vagyis, amint azt Karinthy örökbecsű módon megkomponálta:

„Nincsen benne semmi, ámde / az legalább érthető.”

Orbán most azt szeretné elhitetni népével, hogy a mögöttük álló másfél évszázadban a nyugati társadalmak megfeledkeztek a keresztényiségről, helyette mindenütt a liberalizmust emelték piedesztálra. A hajdani népi-, majd szocialista demokráciák fosztójelzőihez így emeltetett fel pár éve az illiberalizmus fogalma, most pedig a liberalizmus szabadsága helyébe annak – a fideszes propagandagépezet által vizionált – keresztény ellenpárja.

Nem követhetnénk el nagyobb hibát annál, ha az eszmetörténet tárgykörében vizsgálnánk meg mindennek valós vagy valótlan tartalmát – merthogy ezen a nívón nem az akadémiákon zajlanak a viták, hanem a kocsmákban, legjobb esetben a kávéházak lazább óráiban. S ha ez így van, akkor sok minden sejthető, sőt elmondható nem csak Orbán eredendő szándékairól, melyek jegyében megosztani kívánta kusza gondolatait hallgatóságával, hanem arról az „értelmiségi” körről is, mely – a produkció végén – ovációk közepette vetette magát Orbán Viktor lábai elé.

Annyit persze érdemes megjegyezni, immáron Orbán Viktor fejtegetéseitől teljességgel függetlenül: a kereszténység eszmetörténetének legkiválóbb ismerői számára nem kétséges, az elmúlt kétezer esztendőben egységes keresztényi szabadságeszme sohasem létezett.

Voltak értelmezések, melyeket különféle keresztény irányzatok elfogadtak vagy vitattak. Érthető módon a legélesebb ellentétek akkor mutatkoztak, amikor a reformáció szembefordult a hagyományos katolicizmussal, ám az azt követő humanizmus végül megállapodott egy olyan szabadság-felfogásban, mely megalapozta először a felvilágosodást, majd pedig annak örökösét, magát a liberalizmust.

Már ennyiből is látszik, a keresztény és a liberális szabadságfogalom nem, hogy ellentétes lenne, de ez utóbbit értelemszerűen az előbbi szülte. Az sem véletlen, hogy a demokratikus társadalmakban intézményesülten létező szabadság, és ehhez kapcsolódóan az emberi jogok, csak ott létezhetnek, ahol hasonló folyamatok lezajlottak, nem feltétlenül keresztényi, de minden esetben felvilágosult és liberális jelleggel.

Minden olyan próbálkozás, mely kijátszani akarja a keresztényit a liberálissal, s a liberálist a keresztényivel szemben, egyértelmű és agresszív kísérletnek bizonyul, hogy a jelzők zűrzavarában maga a szabadság végképp semmivé váljon.

A fogalmak felhígítása – vagy relativizálása – így vezet el az eszmék s végül az értékek teljes pusztulásához. George Orwell klasszikus regénye mutatta meg a legjobban, hogyan semmisül meg a szabadság, ha azt önfeladásként fogalmazzák újra. És a tudás, ha abból kitiltják a kételyt.

Orbán üzenete ez esetben sem rejtett mást, mint öt évvel ezelőtt Tusványoson: akkor a liberalizmus szellemét tiltotta ki a Fidesz táborából, s ezzel megerősítette bennük a demokrácia elutasításának vágyát; most pedig a szabadságot.

Világos beszéd, ha nincs is benne rendszer – sőt légyege az, hogy ne rendet teremtsen a hívő fejekbe, hanem épp a bizonytalanság káoszát.

Még mindig örülünk von der Leyennek?

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke ma bejelentette, hogy hogyan kívánja elosztani a portfóliókat a huszonhét tagállam által delegált biztosjelöltek között. Nálunk a legnagyobb figyelmet az kelti, hogy Orbán jelöltje, Trócsányi László korábbi igazságügy-miniszter megkapná az Orbán által számára kért bővítési és szomszédsági portfóliót.
Az is fontos változás, hogy a jogállamisági kérdések biztosa nem az eddig a területért felelős, és az önkényuralmi rendszereket építő Lengyelországgal és Magyarországgal a legtöbbet ütköző holland Frans Timmermans lesz, hanem a cseh Vĕra Jourová, aki jogász, és az előző bizottságban igazságügyi és esélyegyenlőségi biztos volt. (Nevében az ou-t nem franciásan u-ként, hanem, mintha magyarul olvasnánk, ou kettőshangzóként kell olvasni!) Arról már korábban lehetett hallani, hogy von der Leyen „ki akar egyezni” a kelet-közép-európaiakkal, és ennek jegyében a jogállamisági ügyeket az új tagállamokból jött biztosra akarja bízni. Előbb sajtóhírek szerint a lett Valdis Dombrovskis volt miniszterelnök került szóba, de ő pénzügyi szakember, és gazdasági kérdésekért felelős biztosként lesz a bizottság egyik alelnöke. (Eddig is az volt.) Végül von der Leyen Jourová mellett döntött, aki Andrej Babiš miniszterelnök pártjának, az ANO-nak volt alelnöke, illetve korábban a regionális ügyek minisztere, s a jogállamiság helyzetének ellenőrzésére szólt a neki szóló felkérés. Igazságügyi biztosként ott lesz a bizottságban a belga Didier Reynders is.

Júliusban ezen az oldalon többször is írtam a bizottsági elnök jelölésének és megválasztásának folyamatáról. Sokaktól eltérően úgy vélekedtem, hogy Weber és Timmermans helyett – a személyében egyébként szerintem is kiváló –

Ursula von der Leyen jelölése, majd megválasztása az adott helyzetben Orbán számára volt siker.

Azt is írtam, hogy szerintem nemmel kellene rá szavazni.

A DK és a Momentum EP-képviselőinek viszont nagyon tetszett a szavazást megelőző programbeszéde, és megszavazták bizottsági elnökségét.

Az új bizottság tagjai közötti feladatmegosztás meghirdetésekor vált világossá, hogy mi is Ursula von der Leyen politikája bizottsági elnökként. Az Orbán-rendszer működésének eltelt tíz évében az Európai Bizottság illetékesei és az Európai Parlament képviselői folyamatos harcot vívtak az Orbán-kormánnyal az uniós normák folyamatos és tudatos megsértése ügyében. Erről szólt korábban Neeli Kroes és Viviane Reding majd Frans Timmermans biztosok tevékenysége, illetve az EP-ben mindenekelőtt a Tavares- és a Sargentini-jelentés. Mi lesz ezután? A bizottsági elnök legfontosabb önálló politikai tette a bizottsági feladatok (portfóliók) elosztása a kormányok által jelölt biztosok között. Bármilyen szép mondatokat tartalmazott is Ursula von der Leyen programbeszéde az európai értékek védelméről, az, hogy Timmermans helyett a bizottság alelnöki posztjával is felruházott Jourovára bízza „értékek és átláthatóság” megnevezéssel a jogállamisági ügyeket, illetve hogy Trócsányi Lászlót javasolja bővítési biztosnak, azt jelenti, hogy kevésbé tekinti a bizottság súlyponti feladatának az európai értékek védelmét a kelet-közép-európai új tagállamokban, illetve azok érvényesítését a bővítési és szomszédsági politikában. Ez kétségtelenül Orbán szövetségépítésének sikere. Kedvezőtlen fejleményről van szó, de még mindig jobb szembenézni vele, mint úgy tenni, mintha nem ez történne.
Néhány hete sokan furcsállottuk, ahogy Merkel kancellár Orbán Viktorral emlékezett meg Sopronban a páneurópai piknik évfordulójáról. A dolog a valódi határnyitás évfordulóján is folytatódott: a németek most a Bundestagban Kövér László házelnökkel, egy másik rendezvényen pedig Szijjártó Péter külügyminiszterrel emlékeztek együtt. Mintha az egykori határnyitók nem is léteztek volna. Azt hiszem, a két történet gyökere közös.

Emlékeztetni kell arra: Orbán a bővítési portfóliót kérte Trócsányinak, Dobrev Klára viszont levélben fordult hozzá, hogy semmiképp ne adja azt neki. Ursula von der Leyen Orbán kívánságát teljesítette, Dobrevét pedig figyelmen kívül hagyta.

Jól érzékelhető, hogy a nyugatiak, illetve a Kelet-Közép-Európa számára legfontosabb németek immár tartós adottságnak tekintik azt, hogy az új tagállamokban mások a normák, mások az elvárások, mint amit ők helyesnek tartanak követni, s amit az EU alapokmányaiban rögzítettek. A kétezres évek elejének bővítési tárgyalásain még azt feltételezték, s rögzítették is a koppenhágai kritériumokban, hogy az új tagállamok politikai osztálya magáévá teszi majd ezeket a normákat. Másfél évtized elteltével azonban, amikor Orbán egymás után nyeri a választásokat, és könnyen történhet ugyanez Lengyelországban is, sőt a leginkább polgárosodottnak hitt Csehország élén is egy Zeman és egy Babiš áll, be kell látniuk, hogy nem ez a helyzet.
Ahogy a Szovjetunió és a tőle függő pártállami rendszerek idején adottságnak tekintették azok létezését, s a nemzetközi politikában ahhoz alkalmazkodtak, fejlesztve kapcsolataikat egy Brezsnyev, egy Gierek, egy Kádár, egy Honecker vagy akár egy Ceauşescu rezsimjével, most is tudomásul veszik, hogy egy Orbánnal, egy Kaczyńskival, egy Babišsal, sőt egy Putyinnal kell Európában – sőt az előbbiekkel az Európai Unióban – együtt élni és együttműködni.
Ezért ünneplik a német állam vezetői Orbánnal, Kövérrel, Szijjártóval a határnyitás évfordulóját, és ezért kínálja fel von der Leyen a bővítési portfóliót Trócsányinak, a jogállamiság védelmét pedig Jourovának.
Értenünk kell, hogy ez így van, de nem tekinthetjük rendben levőnek.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK