Kezdőlap Címkék Orbán

Címke: orbán

Mi lesz a gyerekkel?

Talán még emlékszünk: amikor a járvány miatti korlátozások elkezdődtek, Orbán Viktor egy szép márciusi péntek reggel először nem akarta bezárni az iskolákat arra hivatkozva, hogy a gyerekek nem kapják el a betegséget, de azután a szakszervezetek és az ellenzék követelésére, amihez sietve és feltehetően Orbánnal egyeztetve a Fidesz-frakció is csatlakozott, péntek este már Orbán azt jelentette be, hogy áttérnek a távoktatásra, azaz mégis bezárják az iskolákat. Meg a bölcsődéket és óvodákat is. Ahogy ezt Svédországot kivéve előbb vagy utóbb minden európai országban megtették.

Eltelt két hónap, és most minden európai országban – persze Svédországot kivéve – a korlátozások fokozatos megszüntetése van napirenden. Megszűnnek, vagy legalábbis enyhülnek a kijárási korlátozások, megnyílnak a boltok, az orvosi rendelők ismét fogadják a nem koronavírusos betegeket, és a kórházakban is újraindulnak a műtétek, újra elkezdődnek – egyelőre még üres lelátókkal – a labdarúgó bajnokságok, nyitnak a vendéglők kerthelyiségei, a strandok is fogadják az úszni vágyókat, a kormányok már a nyári turistaszezonra készülnek és a határok megnyitásáról tárgyalnak.
Vidéken már nálunk is megtörtént a nyitás: nyitva vannak a boltok, a vendéglők, a sporttelepek és edzőtermek, a parkok és játszóterek, lassan a szállodák is újra fogadhatnak vendégeket, ha jönnek. Néhány hét elteltével Budapestre is elér majd a nyitás. Nálunk is újraindul, ha döcögve is, a normális orvosi ellátás. Marad azonban egy fontos különbség.
Más országokban a nyitásnak fontos része az iskolák, óvodák fokozatos újranyitása is. Elsőként talán Dániában jelentek meg újra az iskolákban a gyerekek, de a fertőzésveszély mérséklése érdekében kisebb csoportokban. Németországban is fokozatos a nyitás: napi vagy heti váltásban mennek a gyerekek iskolába, hogy egy-egy osztályteremben csak kevesen legyenek, betartható legyen a távolság, és csúsztatva kezdenek és csúsztatva tartják az óraközi szüneteket is, hogy ne legyen tömeg a folyosón vagy az iskolaudvaron. Ahol lehet, szabadban tartanak órákat. Minden iskolás gyerek a nyári szünetig eljut az iskolába. Még az olaszok is elkezdték megnyitni az iskolákat. Ezekben az országokban ugyanis úgy gondolják, hogy a hónapokig tartó otthonlét talán a gyerekeknek, különösen az óvodásoknak és alsó tagozatosoknak a legrosszabb. El vannak zárva a többi gyerektől és a pedagógustól, el vannak zárva a kommunikációtól, annak tanulásától, el vannak zárva a közös játéktól. Így van ez az óvodásoknál is. Ezen pedig mielőbb segíteni kell.

A gyerekekkel otthon maradó szülőnek is hatalmas könnyebbség, ha a hétnek két vagy három napján nem neki kell egész nap a gyerekkel, gyerekekkel foglalkoznia. De, ismétlem, nem ez a fő, hanem a gyerekek igényei, érdekei.

Azért is tartják ott fontosnak, hogy minél előbb visszatérjenek a gyerekek legalább részlegesen az iskolába, mert tisztában vannak vele: a digitális oktatás a kedvezőbb hátterű gyereknél működik, a hátrányos helyzetűeknél viszont, ahol a családban nincsenek megfelelő informatikai eszközök, és a szülők sem tudnak eleget segíteni, alig, vagy egyáltalán nem. A több hónapos kiesés súlyosan fokozza az egyébként is meglevő lemaradást, és ezt talán sosem fogják tudni behozni.
Orbán Viktor viszont azt mondta legutóbb péntek reggel, hogy az iskolák megnyitására egyelőre nincs nyomás, ezért azzal nem kell sietni. Gulyás Gergely sajtótájékoztatóján sem derült ki, hogy bármire készülnének ebben. Lássuk be: az iskolás és óvodás gyerekeknek nincs olyan lobbyereje, mint a sportegyesületeknek vagy a vendéglátósoknak, akikre a miniszterelnök mindig figyel.
Érdekes módon a pedagógus szakszervezetek sem akarnak már iskolai foglalkozásokat a nyári szünet előtt. Még a magát szívesen tanárembernek nevező Horn Gábor oktatáspolitikus is azt mondja az ATV-ben, hogy a nyári szünet előtt két hétre már nem érdemes.

Ez ügyben az ellenzék sem vitatja, amit Orbán csinál.

Láttam a televízióban, hogy milyen szépen mosnak kezet a dán kisiskolások, milyen fegyelmezetten tartják egymástól a távolságot az iskolaudvaron, és hogyan örülnek a rég nem látott tanító néninek. Ők tanulékonyak, ők megértik, ha elmondják nekik, hogy miért van szükség a megszokottól eltérő viselkedésre. Magyar társaikat még hónapokra megfosztja ettől a felnőtt társadalom, élén Orbánnal. A dán vagy német módszer biztosan nem egyszerű, de a gyerekeknek biztosan jól járnának vele.

Miért pénzeli az EU az autokratikus rendszereket?

A Politico című lap európai kiadásában R. Daniel Kelemen (a Rutgers Egyetem politológia és jog professzora) Jacob Soll (filozófia, történelem professzora a Dél-Kaliforniai Egyetemen) élesen kikelt az Európai Unió északi országainak hozzáállása miatt, mert ezek az országok elutasítják a bajba került déli tagállamok támogatását miközben búsás összegekkel támogatnak autokratikus tagállamokat. 

Miközben az Európai Unió a koronavírus-válságra adandó közös válaszadásról próbál  a tagállamokkal megállapodni a szolidaritás teljes hiányát mutatják  a gazdagabb északi államok a dél-európai országok katasztrofális gazdasági helyzetének megsegítésére.

És mégis, ezek az úgynevezett északi államok – ideértve Németországot és Hollandiát is – tökéletesen elégedetteknek tűnnek az autokratikus és antidemokratikus kormányok finanszírozásával Magyarországon és Lengyelországban.

Ez a képmutatás, amely Dél-Európára „erkölcsi kockázatot”-ról  beszél, de továbbra is nagylelkű támogatásokat ad a demokratikus értékeket semmibe vevő kormányok számára, olyan üzeneteket küld, amelyek alááshatják az európai integrációt egy egész generáció számára.

Ha az EU erősebben és egységesebben akar kijönni a világjárvány másik oldaláról, vezetőinek sürgősen vissza kell fordulniuk és nagyobb szolidaritást kell mutatniuk azokkal, akik a leginkább küzdenek a COVID-19 következményeinek kezelésében.

Az autoritarizmus növekedése Európában inkább fenyegeti az EU-t, mint a déli államok pénzügyi hiánya.

Az EU számára a fellendülés első lépése a félrevezető narratívák elhagyása, amelyek ezeket a vitákat éltették.

Az EU fiskális szolidaritásának politikáját túlságosan régóta mérgezi egy olyan narratívum, amely erkölcsi magaslatról ábrázolja azt a helyzetet, amelyben a  szerény „északi szentek” harcolnak a gonosz „déli bűnösök” ellen.

Északon népszerű mítosz, hogy a régió adófizetői fizették a déliek számláját. Éppen ellenkezőleg, az úgynevezett mentő országoknak rendkívül jövedelmező volt a hitelezés.

A hitelező országok, például Németország, sok milliárd kamatot beszedtek a dél-európai adós országok számára nyújtott kölcsönökért az euróövezet válsága alatt.

Általánosabban: az EU egységes piacán és az euróövezetben való tagság jól szolgálta a hitelező országok érdekeit. Az euróövezeten kívüli országok láthatták volna, hogy valutáik drámai módon felértékelődnek, és exportjuk szenved,  az euróövezeti tagság hozzájárult ahhoz, hogy globálisan versenyképesebbé váljanak.

Sőt, a déli kormányok valójában hatalmas költségvetési konszolidációt folytattak az euróövezet válsága óta. Ironikus módon, vagy talán oktató jelleggel,

az EU fiskális szabályainak teljesítésére alkalmazott megszorító intézkedések között szerepelt az egészségügyi rendszerek erőteljes csökkentése, amely felkészületlenül hagyta őket a koronavírus-járvány megfelelő kezelésére.

Ha az északi tagállamok az olyan országokat, mint Olaszország és Spanyolország kezelhetetlen államadóssággal magára fogják hagyni – tovább rontva ezzel versenyképességüket -, az sokkal nagyobb terhet rak majd az északiak vállára is, mint a dél-európai országok által kért segítség.

A demokratikus értékek védelmére olyan országokban, mint Magyarország és Lengyelország, hasonlóan hamis narratívák is érvényesültek. Az EU tétlenségét ezekkel az országokkal szemben azzal indokolják, hogy bár ezek a fejlemények tűrhetetlenek, de  az EU nem szólhat bele a tagállamok belpolitikájába, ehhez nincsenek meg a politikai és jogi eszközei.

Ez a logika különösen érdekes, tekintettel arra, hogy az Európai Tanács egyes kormányai, amelyek azt állítják, hogy az EU nem tud beavatkozni a demokrácia védelme érdekében, ugyanazok, akik évek óta követelik az EU kemény kezével beavatkozást a déli megszorítások bevezetésére!

Az igazság az, hogy az EU-nak rendkívüli érdeke fűződik a demokrácia nemzeti szintű védelméhez, holott valójában jelenleg is rendelkezik hatékony eszközökkel.

Az autoritarizmus növekedése Európában inkább fenyegeti az EU-t, mint a déli deficitek, mivel a magyarországi és lengyelországi autokratikus rezsimek törvényszegése veszélyezteti az uniót együtt tartó jogrendet.

Ezek az országok nemcsak aláássák az EU-t belülről, hanem más szélsőjobboldali, tekintélyelvű pártokat is támogatnak az egész EU-ban – ideértve a Dél-Európát is -, és ösztönzik más államokban törekvő autokratákat arra, hogy őket kövessék.

Az EU hatalmas pénzügyi segítséget nyújt a budapesti és a varsói kormányok számára. Ezt a támogatást bármikor megvonhatná. Lengyelország következetesen a legnagyobb nettó kedvezményezettje az EU költségvetésének. Például, 2018-ban 12 milliárd eurós nettó  összeget kapott. Magyarország éppen Lengyelország mögött helyezkedik el az EU nagyvonalú kedvezményezettjeként, 2018-ban 5 milliárd nettó eurót kapott, amely a GDP több mint 4 százaléka.

Az euróövezet válsága alatt az európai stabilitási mechanizmusból kimentésüket kérő államoknak meg kellett állapodniuk a trojka szoros felügyeletéről. Ezzel szemben a nagylelkű strukturális alapokból részesülő országok, például Lengyelország és Magyarország az EU-tól alig érvényesíthető ellenőrzési lehetőség mellett kapta a hatalmas összegeket, amelyek lehetővé teszik az autokratikus vezetők számára, hogy élve az ellenőrizhetetlenség lehetőségével saját oligarcháikat juttatták előnyökhöz.

Az EU igenis jogosult ideiglenesen felfüggeszteni a jogállamiságot sértő finanszírozási rendszereket. Ehelyett tovább folytatja a pénzek juttatását ezen országokba. Miközben a magyar és a lengyel állampolgárok támogatást érdemelnek, az EU-támogatásoknak a demokrácia és a civil társadalom előmozdítására kell törekedniük, nem pedig az autoritárius rezsimek támogatására és azok vezetői zsebeinek kitömésére.

Márciusban, a lengyel és a magyarországi rendszerek újabb lépéseket tettek a jogállamiság és a demokrácia felszámolására, miközben az EU bejelentette, hogy a kihasználatlan strukturális alapokat átirányítja a koronavírus-járvány elleni küzdelemre, így

Lengyelország 7,4 milliárd euróhoz, Magyarország 5,6 milliárd euróhoz jutott. Közben Olaszország, ahol  sokkal több a fertőzéses beteg és lényegesen nagyobb az elhunytak száma  mindössze 2,3 milliárd eurót kapott!

Ezek az autokratikus rendszerek – Magyarország és Lengyelország – jobban fenyegetik az Európai Uniót mint a déliek fizetési problémái. Mégis miközben Németország és az északi tagállamok nemet mondanak a közös koronavírus kötvényre az ellen nincs kifogásuk, hogy Magyarország és Lengyelország eurómilliókat vegyenek fel miközben megsértik az uniós szabályozást!

A kontrasztból a két professzor levonja a következtetést:

az unió a végzete felé halad, ha a demokráciákat megszorításokra kötelezi miközben vígan pénzeli az autokráciákat.

Mit ér a vita döntés nélkül?

Ezen a héten plenáris ülések sorozata van az Európai Parlamentben, melyen a koronavírus miatt személyesen viszonylag kevés képviselő van jelen, de online felületen ugyanúgy folyik a munka.

Az elmúlt napok történéseiről, valamint a magyar kormány felhatalmazási törvénye miatti vitáról Donáth Anna ma online számolt be a sajtónak és követőinek.

A mai plenáris vita fő témája a magyar felhatalmazási törvény volt. Donáth kihangsúlyozta, hogy “a demokrácia által biztosított nyilvánosság és a demokratikus eszközök egy vészhelyzet esetén még fontosabbak! Pontosan az ellenkezőjét kellene csinálni, mint amit a magyar kormány tesz:

ilyenkor nem elhallgattatni és börtönnel fenyegetni kell az embereket, hanem az emberek biztonságérzetének növelése miatt minél sokszínűbben kell bemutatni a valóságot!”

A videóban szóba került az elmúlt napok Varga Juditot érintő diplomáciai konfliktus is. Az Európai Parlament álláspontja egyértelmű volt: ha a miniszterelnök részt vesz a vitán, meghallgatják a véleményét, de ez elsősorban az európai parlamenti képviselők vitája volt. Donáth felhívta a figyelmet: a miniszter Brüsszelben a magyar kormánypropaganda szócsöveként funkcionál, így valódi szakmai vitát nem is folytathatna az Európai Parlamenttel. Ettől még természetesen kiderült a kormánypárt álláspontja: az első felszólalók között volt a Fidesz képviselője, valamint az RMDSZ képviselője is megszólalt, így nevetséges az az érv, hogy elhallgattatták a kormánypártot és nem lehetett bemutatni a kormány álláspontját.

A mai vitán világossá vált: Vera Jourová biztos mellett az Európai Parlamenti képviselők többsége is elítélő, kritikus hangnemet ütött meg a felhatalmazási törvénnyel kapcsolatban. A legtöbben elismerték, hogy

rendkívüli helyzetben rendkívüli szabályokra, eszközökre van szükség, de az arányosság és a mértékesség elveit ez a törvény abszolút nem képviseli.

A felhatalmazási törvény mellett a legtöbb képviselő a rémhírterjesztéssel kapcsolatos Btk. módosítást ítélte el – még a Fidesz frakciójából, a Néppártból is.

Jelenleg egyetlen eszköz van az EU kezében, amivel bármilyen szinten nyomást tud gyakorolni az antidemokratikus eszközökkel élő államokra: a források megvonása. Az Európai vezetés előtt most egy nagy feladat áll, a következő 7 éves ciklus költségvetését kell meghatározniuk. Ezzel kapcsolatban a Renew Europe frakció egy 10 pontból álló javaslatcsomagot dolgozott ki – ebből most Donáth néhány fontos pontot emelt ki:

  • Ha egy ország ellen 7. cikkely eljárás folyik és/vagy amikor a hivatalban lévő kormány felelős az EU alapvető értékeinek súlyos megsértéséért, akkor a járvány utáni helyreállításra elkülönített uniós pénzeket az Európai Bizottság közvetlenül az érintett tagállam kedvezményezettjeinek (központi vagy helyi hatóságoknak, civil szervezeteknek, önkormányzatoknak, vállalatoknak és állampolgároknak) ossza ki.
  • A „rugalmas” uniós finanszírozást az EU Ügyészséghez csatlakozáshoz kell kötni. Ez azt jelenti, hogy innentől csak kölcsönös lehet a bizalom: szabadabban használhatod fel az EU pénzét, ha vállalod, hogy arra az Európai Ügyészség is ráláthat.
  • Az EU hozzon létre egy támogatási alapot a független média megsegítésére. Ezt magyarázni sem kell annak, aki az elmúlt hónapokban a magyar sajtóból, az állami hírügynökség és a propaganda rémhíreiből próbált tájékozódni.

Donáth beszélt emellett az Európai Bizottság technokrata működéséről is: mint az Európai Parlament képviselője, üdvözölné, hogy

ha már a Bizottságot Európa kormányának nevezik, akkor az vállalja fel a politikai döntéseket és ne csak a jogszabályok mentén működjön.

Ők azok, akiknek meg kell védeniük a közös értékeket, a közös irányokat. Erről a mai parlamenti vitán is szó volt, sok képviselő egyetértett abban, hogy a Tanácsnak erősebb eszközökkel kellene például a 7-es cikkelyes eljárásokat intézniük, illetve, hogy a Bizottság ne csak állásfoglalásokat tegyen, hanem sokkal inkább megoldásokra irányuló intézkedéseket.

Újra próbálja

Csütörtökön szerepelt az Országgyűlés napirendjén a kiskereskedelmi adóról szóló törvényjavaslat. Varga Judit igazságügyminiszter már megemlítette, hogy a veszélyhelyzetben rendeletileg bevezetett intézkedések egyike–másika a veszélyhelyzet elmúltával is hatályban maradhat. Nem tudni, hogy vajon már akkor a kiskereskedelmi adóra gondolt-e, melyet rendelettel vezetett be a kormány, hogy ezzel a különadóval terhelhesse a multinacionális kiskereskedelmi láncokra a járványkezelés terheinek egy részét.

A kormány mindenesetre benyújtotta a kiskereskedelmi adóról szóló törvényjavaslatot, amelynek eredetijét már 2011-ben bevezették, de az Európai Bizottság kifogása miatt két év után meg kellett szüntetni. Mivel az Európai Unió luxemburgi bírósága időközben helyet adott a lengyel és a magyar kormány ellenvéleményének, és nem találta az adót ellentétesnek az EU normáival, a kormány most újra bevezeti.
Az adót az árbevétel összege után kell fizetnie minden kereskedőnek, függetlenül attól, hogy egyáltalán elér-e nyereséget. A kicsiknek, a sarki vegyesboltot működtetőknek semmit nem kell fizetniük, hiszen évi 500 millió forint árbevételig az adókulcs nulla, és még adóbevallást sem kell készíteni. 500 millió és 30 milliárd forint árbevétel között is csak 0,1 százalék a kulcs, 30 milliárd és 100 milliárd között 0,4 százalék, viszont 100 milliárd forint árbevétel fölött már 2,5 százalék. Nyilvánvalóan a multinacionális kiskereskedelmi láncokat kívánja a kormány – akárcsak 2011-ben – megsarcolni.

Az árbevétel 2,5 százaléka már tekintélyes összeg, az adó akár a nyereség nagyobb részét is elviheti.

A magamfajta közgazdász az ilyesmit piactorzításként helyteleníti: miért kellene a külföldi tulajdonú kiskereskedelmi vállalkozást diszpreferálni a hazai tulajdonúval szemben, miért ne az döntsön a piaci versenyben, hogy ki a jobb. (A hazai tulajdonú CBA-nál, Realnál vagy Coopnál az egyes boltok franchise rendszerben önálló vállalkozásnak számítanak, és akként is, tehát az alacsony vagy nulla kulcs szerint adóznak.)

Miért kell a kicsit preferálni a naggyal szemben? Nem az a döntő kérdés, hogy mi jó a fogyasztónak?

Csakhogy Orbán már uralmának elején kijelentette: fel akarja számolni a multik túlsúlyát a bankszektorban, az energiaszektorban és a kiskereskedelemben. Többször elpanaszolta azóta, hogy az energiaszektorban és a bankszektorban a célt többé-kevésbé elérte (az energia- és vízszolgáltatóknál teljesen, a bankrendszerben részben), a kiskereskedelemben viszont nem.
A multinacionális láncok annyival jobbak az áruválasztékban, az ár-értékarányban és a kereskedés kultúrájában, hogy a fogyasztók szemlátomást ragaszkodnak hozzájuk mindenütt, ahol jelen vannak. Orbán most mégis újra megpróbálja a különadóval kiszorítani őket, hivatkozva a járványra. Míg a feldolgozóipari befektetők kaptak és kapnak adókedvezményeket az államtól, a kiskereskedelemben befektetőknek csak beruházási korlátozások (az üzletek építésének korlátozása) és különadó jár. Hátha sikerül kivásárolni őket.
Mind az energetika, mind a bankok példáján láthattuk már, hogy miféle nemzeti tulajdon jön itt létre. Láttuk, hogyan vette meg, vett ki belőle többmilliárdos osztalékot és adta tovább jóval több pénzért az államnak (vagyis nekünk, adófizetőknek) az egykori Gagarin Hőerőművet Mészáros Lőrinc, hogyan játszották át a sok-sok adófizetői pénzből megvett MKB Bankot részben fideszesként ismert, részben ismeretlen vállalkozóknak, és azt is, hogy a korábban már kivonult Szuper és Profi üzletlánc boltjai az Orbán-közeli CBA-nál kötöttek ki. Valami

hasonlót akar elérni Orbán a kiskereskedelmi multik megsarcolásával. Ő és barátai majd jól járnak, mi pedig, fogyasztóként rosszul járunk.

Az lehetséges, hogy az elfogadandó törvény az uniós joggal nem ellentétes (bár nekem vannak kétségeim), a magyar fogyasztók érdekeivel azonban biztosan az.
Csak azt nem értem, hogy a törvényjavaslat vitájában felszólaló ellenzéki képviselők, akik állítólag nem hívei Orbán rendszerének, miért nem szóltak egy szót sem erről az összefüggésről. Nem itt éltek az elmúlt tíz évben?

Felajánlkozás

Mesterházy Attila, az MSZP országgyűlési képviselője, korábbi elnöke a múlt hétfőn az azonnali kérdések órájában valóságos együttműködési ajánlatot tett Orbán Viktornak.

Jól meg is lepte őt, amikor az első két percben azt hangsúlyozta, hogy

„… mindenkinek azért kell szurkolnia Magyarországon – bármennyire is mást gondolunk különböző kérdésekről a politikában –, hogy önök sikeresen kezeljék ezt a válságot.

Mindjárt hozzá is tette: „itt van az ország előtt és előttünk egy lehetőség, hogy újratervezzük a magyar gazdaságot, újratervezzük Magyarországot is, hiszen fontos az, hogy Magyarország versenyképesebben – és ez a második szempontom – kerüljön ki ebből a válságból.
Tehát magyarul, az önellátás és egy új gazdasági szerkezet lehet az, ami ezt a helyzetet segíti Magyarországon is kezelni”.
Második, egyperces „kérdésében” felvetette Orbánnak:

Nem tudom, gondolkodott-e a miniszterelnök úr azon, hogy esetleg Magyarországon létrehozzunk egy „jövő bizottságát” vagy bármi hasonlót, ami valamilyen keretet adna annak a gondolkodásnak, amiről miniszterelnök úr is beszélt, nevezetesen a tudományos élet, a politikai élet, az érdekképviseletek bevonásával egy 20-30 éves távlatban, a kockázatokat is elemezve esetleg egy ilyen bizottság keretein belül lehetne talán konszenzusra is jutni.

Mi ezzel a baj? Hát nem helyénvaló-e, hogy kormánypárti és ellenzéki politikusok, felülemelkedve szembenállásukon, az ország javát igyekezzenek szolgálni?
Mesterházy csak

azt hagyja figyelmen kívül, hogy Magyarországon nem egy demokrácia kormánypártja és ellenzéke áll szemben egymással politikai partnerként, hanem egy önkényuralmi rendszer hatalomgyakorlói és az általuk elnyomottak szembenállásáról van szó.

Orbán ennek az önkényuralmi rendszernek a feje, megszemélyesítője és első számú működtetője.
Rendszerének azonban az a sajátossága, hogy – különféle külpolitikai és legitimitási megfontolásokból – a demokratikus látszatok fenntartása mellett működteti.

Az olyan konszenzus-törekvésnek, amellyel az Országgyűlésben Mesterházy előállt, demokráciában van helye.

Ha viszont valaki az önkényuralmi rendszer parlamentjében áll ezzel elő, akkor megerősíti azt a látszatot, hogy itt még demokrácia van, s ezzel Orbán rendszerét erősíti. Mesterházy nem buta ember, neki ezt tudnia kell.
Mesterházy, aki több mint két évtizede politizál, ötödik ciklusát tölti a parlamentben, már az Orbán-kormány idején volt az MSZP frakcióvezetője, jól kell ismernie a Orbán politikáját, és tudnia kell, hogy Orbán Európa-politikája, társadalompolitikája, gazdaságpolitikája alapvető kérdésekben összeegyeztethetetlen a baloldaléval. Nem részletkérdésekben, hanem az ország jövőjére vonatkozó elképzelésekben. Miféle konszenzust képzel e kétféle politika között?

Nem Mesterházy az első az MSZP-ben, aki ilyen szándékot nyilvánosan megfogalmaz.

Sőt, Hiller István nem szándékot, hanem tényt ismertetett a nyilvánossággal tavaly decemberben az Azonnali portálon majd az ATV Egyenes beszédjében. Megtudtuk tőle, hogy a országgyűlési alelnökként rendszeresen részt vesz Orbánnal egy „fórumon”, ahol „az országunkat hosszabb távon érintő ügyekről” elmondja a véleményét. Minderről a nyilvánosság először ebből a két interjúból, Hiller odavetett megjegyzéséből értesült.
Hiller sem buta ember, neki is tudnia kell, hogy milyen viszonyok vannak Magyarországon. Egy demokratikus rendszerben egy szociáldemokrata és egy kereszténydemokrata, egy liberális és egy zöld politikus barátkozhat egymással, kicserélhetik véleményüket, lehetnek közös kezdeményezéseik, mert mindketten ugyanannak a demokratikus politikai rendszernek részvevői, még ha politikai versenytársak is, és mást gondolnak a politika kívánatos irányáról.
Orbán és Hiller, Orbán és Mesterházy helyzete azonban – legalábbis remélem – alapjaiban más. Orbán egy önkényuralmi rendszer épít és működtet Magyarországon, Hiller és Mesterházy pedig – legalábbis remélem – szemben áll ezzel az önkényuralmi rendszerrel, és akkor nem ülhetnek együtt egy, az ország jövőjéről cseverésző „fórumban” vagy „bizottságban”.
Vagy nem is állnak szemben vele?

Megérteni az érthetetlent

Sokan értetlenkedtek amiatt, hogy Orbán egy nyilatkozatában május 3-ára tette a járvány csúcsát, és ugyanakkor a kormány május 4-ére tűzte ki az írásbeli érettségik megkezdését. Hasonlóképpen értetlenkedve, és ugyanakkor felháborodva fogadták sokan, hogy Kásler miniszter a kórházakat néhány napos határidővel a közfinanszírozású ágyak 60 százalékának „felszabadítására” utasította, és az utasítást nem teljesítő kórházigazgató(ka)t azonnal menesztette.

Nem lehet kétségünk afelől, hogy ez az utasítás is magától Orbántól származik. Korábbi bejegyzésemben a sztálini idők vetéstervéhez hasonlítottam ezt a szörnyűséges intézkedést, és egyszerűen azzal magyaráztam, hogy

Orbán annyira megijedt az észak-olaszországihoz hasonló helyzet esetleges kialakulásától, hogy ragaszkodik a sokszoros túlbiztosításhoz a koronavírus-betegek ellátását szolgáló infrastruktúrában.

Most azonban, hogy kijelentette, hogy május 3-a után elkezdődhet „a védekezés második szakasza”, a gazdaság „újraindítása”, és fokozatosan erre irányuló intézkedéseket helyez kilátásba, talán megértettem, hogy a félelmen túlmenően miről is lehet szó.
Az én ismereteim a hazai mellett, mint rendszerint, ezúttal is a német médiából származnak, ahol nagyon sokrétű folyamatos vita folyik arról, hogy mit tesz a német kormány és mit tesznek – ettől árnyalatnyilag eltérve – az egyes tartományi kormányok, és ugyanakkor elég alaposan foglalkoznak más országok tapasztalataival, rendszeresen foglalkozva a brit és a svéd gyakorlattal is.

Tudjuk, hogy a járvány kezelésében a legdurvább korlátozásokat egyfelől Kínában, Hupej tartományban, másfelől Olaszországban és Spanyolországban hozták, ahol a kontaktusok korlátozása – eltérően az ausztriai vagy németországi korlátozástól – a munkába járásra is kiterjedt, mivel a közellátás szempontjából nélkülözhető ipari termelést is leállították.

A másik oldalon Dél-Koreában a nagyon kiterjedt tesztelés, maszkhasználat és emellett a fertőzöttekkel való kontaktusokat rögzítő okostelefonos alkalmazás segítségével sikerült gyorsan és hatékonyan korlátozni a fertőzés terjedését, és alacsonyan tartani a halálozást anélkül, hogy a munkába járást és az utcai életet korlátozni kellett volna.
Azt is tudjuk, hogy ezzel szemben a svéd kormány – az ország vezető járványügyi szakemberének meggyőződését követve – arra törekedett, hogy miközben az időseket és krónikus betegeket izolálják, egyébként ne korlátozzák az emberek mindennapi életét és érintkezését, ne zárják be az iskolákat, ne álljon le a gazdaság, és így – megkímélve a különösen veszélyeztetetteket, akiknél a fertőzés életveszélyes – mielőbb elérjék a lakosság nagy részének átfertőződését és a nyájimmunitás kialakulását.
Azt is tudjuk, hogy sokáig a brit kormány is hasonló politikát követett, amíg a betegség terjedése és a sok halálozás miatt ez társadalmilag elfogadhatatlanná nem vált. Mára Svédországot kivéve egész Európában általánossá vált minden nyilvános rendezvény megtiltása, az iskolák és a gyermekintézmények bezárása, a vendéglátóhelyek bezárása és a kiskereskedelem jelentős korlátozása, valamint a nemzetközi személyforgalom megszüntetése, hogy az emberek közötti kontaktusok töredékükre essenek vissza, és a járvány terjedése ne feszítse szét az egészségügyi rendszer kereteit, ahogy az Észak-Olaszországban megtörtént.
Ez a stratégia a járvány megfékezésében sikeresnek bizonyult, noha gazdasági, szociális és mentális következményei egyelőre felmérhetetlenek.

A terjedés lelassulása nyomán elsőként Dániában, Ausztriában és Németországban elkezdődött a kontaktusokat korlátozó intézkedések lassú, fokozatos oldása, arra törekedve, hogy a fertőzések intenzitása ne növekedjék, hanem megmaradjon az elért alacsony szinten. (Ez azt jelenti, hogy az ún. terjedési együttható 1 alatt maradjon, minél lejjebb.)

Ennek feltétele ezekben az országokban a távolságtartás fenntartása (például a másfél-kétméteres távolság fenntartása és maszkhasználat a németországi érettségi vizsgákon), a nagyon széleskörű tesztelés, és mielőbb szeretnék bevezetni az okostelefonos alkalmazással történő kontaktuskövetést is, önkéntes alapon. Vannak Németországban, akik gyorsabb lazítást szorgalmaznak (a gazdasági érdekképviseletek, a liberális párt és egyes tartományi kormányok), ugyanakkor a járványügyi szakemberek óvnak a lazítástól, második fertőzéshullámtól tartanak.
Az Orbán-kormány első ránézésre némi késéssel a német-osztrák utat követte a kontaktusok korlátozására: betiltották a nagyrendezvényeket, bezárták az iskolákat és gyermekintézményeket és a vendéglátást, és bevezették a kijárási korlátozást. (Még a szóhasználat is hasonló: nem Ausgangssperre, vagyis kijárási tilalom, hanem csak kijárási korlátozás, Ausgangsbeschränkung.) A maszk sem kötelező, csak javasolt, mint Németországban, bár ott egymás után írják elő a tömegközlekedésben és bevásárláskor, ahogy Budapesten nálunk is.

Két tekintetben látok alapvető különbséget a német-osztrák járványkezelés és az Orbán-rendszer lépései között. (Ezúttal a járványkezelésről beszélek, a gazdasági visszaesést kezelő intézkedések alapjában eltérő voltával ehelyütt nem foglalkozom.)

Az egyik különbség technikai jellegű: a nagyon széleskörű tesztelés Németországban és Ausztriában, illetve a kevés tesztelés Magyarországon. (Mellesleg Svédországban is keveset tesztelnek, az enyhe tünetekkel megbetegedetteknek csak azt mondják, hogy maradjanak otthon.) Németországban és Ausztriában a regisztrált fertőzöttek számának van relevanciája (bár ott is csak része a ténylegesen megfertőzötteknek), Magyarországon azonban nincs, másképpen fogalmazva nem a járványhelyzetről, hanem az egészségügyi rendszer működéséről ad információt.
A másik különbség viszont politikai. Németországban és Ausztriában demokratikus rendszerek járványkezeléséről van szó, minden intézkedés nyílt társadalmi vitatásával, részben egymással is vitatkozó, álláspontjukat alaposan indokoló, a tapasztalatok alapján nyilvánosan korrigáló járványügyi szakértők elterjedt nyilvános szereplésével, rengeteg vitával a médiában, a vezető politikusok hiteles fellépésével.

Az Orbán-rendszerben ezzel szemben szembetűnő a parancsolgatás, a hadsereg és a rendőrség ellenőrző szerepe a vállalatok és a kórházak fölött, a rendőrtisztek folyamatos szerepeltetése a kormány kommunikációjában, ugyanakkor a viták hiánya, a széleskörű titkolózás.

Ilyen körülmények között nem lehet igazán tudni, hogy miért csinálja Orbán, amit csinál.
A korlátozó intézkedések Ausztriában is, Németországban is, és másutt is lehetővé tették, hogy a vírus terjedése jelentősen lelassuljon, s lassan, lépésről-lépésre oldják a korlátozásokat: kinyissák az üzleteket, az iskolák egyelőre egyes évfolyamain újrakezdődjék a tanítás. Mindezt úgy, hogy a távolságtartás a kisebbre szabott iskolai csoportokban, illetve a boltokban fenntartható legyen, és az általános maszkhasználat is mérsékelje a fertőzésveszélyt. A kiterjedt tesztelés és a fertőzöttek kontaktusainak nyomon követése, az okostelefonos alkalmazás közeljövőben várt bevezetése illetve a fertőzöttek elkülönítése teheti lehetővé, hogy a kontaktusok fokozatos bővülése ne indítsa el a fertőzés fokozódásának újabb hullámát.
Orbán nálunk is a korlátozások fokozatos oldásáról, a gazdaság újraindításáról beszél.

A Fidesz-közeli nagy cégeket erősen sújtja a gazdasági visszaesés, és Orbánnak fontos, hogy ez mielőbb megforduljon.

A „munkaalapú társadalom” dogmájához ragaszkodva azt akarja, hogy nagyon gyorsan munkahelyet találjanak azok, akik az elmúlt két hónapban elveszítették az állásukat, hogy fenntartható legyen a legfeljebb három hónapig tartó álláskeresési támogatás, hogy ne legyen szükség tartós és nagyvonalú keresetpótlásra, mint a többi európai országban. Ezért öntik a hiteleket a gazdaságba.
Ez viszont óhatatlanul nálunk is a kontaktusok számának emelkedésével jár. Orbán az érettségi megtartásához is alighanem azért ragaszkodik, mert az élet mielőbbi normalizálásához a kontaktusok számának bővülésével számol, s ennek a fordulatnak nyitánya lehet az érettségi.
Csakhogy ennek feltételei Ausztriától és Németországtól eltérően nálunk nincsenek adva:

továbbra is kevés a tesztelés, és a kontaktusok széleskörű követésére az állam nincs felkészülve, nem is törekszik rá.

Nálunk az állammal szembeni bizalmatlanság miatt nem lehet arra számítani, hogy a polgárok széles köre lenne kész az okostelefonos alkalmazás önkéntes használatára, ha az egyáltalán rendelkezésre állna nálunk is. De az állam nem is foglalkozik ilyesmivel. Nálunk a járvány korábbi pontján került sor a kontaktusokat korlátozó intézkedésekre, mint a legtöbb, tőlünk nyugatra fekvő országban: Németországban, Ausztriában, Csehországban, így kevesebb a haláleset, kevesebben vannak kórházban, intenzív osztályon. De hogy mennyivel kevesebb a fertőzés, a megbetegedés, azt csak találgathatjuk. Ha viszont „a gazdaság újraindítása” érdekében mérséklik a kontaktusokat korlátozó intézkedéseket, miközben ennek feltételei nálunk sokkal kevésbé adottak, mint tőlünk nyugatra, akkor ez azzal a veszéllyel fenyeget, hogy felgyorsul a fertőzés terjedése.
Alighanem ezzel számol Orbán is, ezért tarthatta fontosnak a józanul feltételezhetőnél sokkal több kórházi ágy „felszabadítását” bármi áron, és a rengeteg lélegeztetőgép beszerzését. Árulkodó, ahogy magát előkészített üres kórtermekkel, ágyakkal fényképezteti a kórházakban tett látogatásai során, és újra meg újra elmondja: mindenkinek lesz helye, aki megbetegszik. Hetek óta sokan arról beszélnek: mi lesz, ha berobban a járvány, erre kell felkészülni. Ha jól értem a helyzetet, akkor

itt nem annyira a járvány berobbanásáról, mint inkább berobbantásáról lenne szó.

Úgy is lehetne mondani, hogy Orbán határozottan el akar mozdulni a járvány kezelésének német-osztrák stratégiájától a svéd stratégia felé. Nem a fertőzést akarják a továbbiakban fékezni, hanem hagyják az embereket megfertőződni, megbetegedni, s a már kórházi kezelést igénylő súlyos betegek ezrei számára hozzák létre a kapacitásokat.
Ne legyen félreértés: a hosszú hetek óta tartó elzártság a magányos idősek, a gyerekközösségtől, a játszóterektől való elzártság a gyerekek, a home office-ban dolgozó és közben az otthon levő gyerekekkel töltött hetek az aktív korúak számára válnak egyre inkább nyomasztóvá, s ezért érthetően várják az emberek Európa-szerte a korlátozások enyhítését.

Súlyosbítja ezt Magyarországon, hogy más európai országoktól eltérően a napi megélhetés is fölöttébb bizonytalanná vált.

Ahhoz, hogy a korlátozások enyhítése ne váljon veszélyessé, meg kell teremteni a feltételeket mind a védekezésben, mind a megélhetést biztosító szükségintézkedésekben, mind pedig a közszellemben. Orbán Magyarországán mindhárom feltétel hiányzik, s ezért jelenthet súlyos veszélyt, amire a jelek szerint készül.

Orbán Viktor külföldről finanszírozza a magyar válságkezelést

Magyarország 2 milliárd euró értékben bocsátott ki kötvényeket, melyeket le is jegyeztek vagyis a kibocsátás sikeres volt – írja a New York-i Bloomberg.

Orbán Viktor 2010 után szabadságharcot indított a külföldi tőke ellen, kipaterolta a Nemzetközi Valutaalapot. Jelentősen csökkent a magyar állam deviza adóssága – egészen a mostani korona vírus válságig. Most viszont drámai mértékben változott a helyzet, és ezt érzékelte a magyar miniszterelnök is. Aki ugyan továbbra is sokat beszél a szuverenitásról, de közben meg kívánja négyszerezni a nemzetközi pénzpiacokról bevont tőkét a magyar gazdaságba.

Mi lesz az államadóssággal?

Európában mindenütt figyelmen kívül hagyják azt a 3%-os határt, melyhez Németországban a legutolsó percig ragaszkodtak. Angela Merkel kancellár ugyanakkor jelezte, hogy a válság kezelése elsőbbséget élvez: ha kell, akkor a költségvetés hiánya túllépheti a GDP 3%-át. Minden bizonnyal túl is lépi ezt a határt Európában, mert idén a GDP várhatóan mindenütt csökken miközben a kormányok milliárdokat költenek arra, hogy megmentsék a gazdaságot az összeomlástól.

Ebben az új helyzetben változott meg Orbán Viktor gazdaságpolitikája miután a miniszterelnök tisztában van a globális gazdaság realitásaival – állapítja meg a Bloomberg, mely szerint idén a magyar költségvetés hiánya elérheti a GDP 5%-át miközben a járvány előtt 2,7%-ot terveztek.

Az élet ára

Olvasva a napról napra gyarapodó és egyre részletesebb, alaposabb nemzetközi elemzéseket, két – egymástól merőben eltérő – modell alakult ki eddig a járvány menedzselésére.

Az egyik gyakorlat az emberi kontaktusok szigorú, lehetőleg teljes körű korlátozására, a protokoll fegyelmezett betartására és következetes ellenőrzésére és a társadalom többségének együttműködésére épít. Ez a kísérlet abszolút prioritásnak tekinti az emberi élet védelmét, a járvány terjedésének megfékezését, átfutási idejének lerövidítését. A cél elérése érdekében mozgósít minden elérhető eszközt – anyagi, gazdasági, jogi eszközöket éppúgy, mint feszes eljárási szabályokat. Nem mérlegeli ezek rövid távú gazdasági következményeit – árát! -, valamint az emberek kialakult szokásait, komfort igényét, sőt szabadság jogait sem. Ez a modell támaszkodik egy fejlett egészségügyi intézményhálózatra, megerősítve és kibővítve annak kapacitásait. Ezt a módszert alkalmazzák Japánban, Dél Koreában és Németországban.

Az eddigi eredmények biztatóak: mindhárom országban megfékezték a járvány gyors terjedését, alacsony szinten tudták tartani a halálozási rátát, lerövidítették a járvány első hullámának átfutási idejét – a szigorú szabályok lassú oldását fontolgatják.

(Elsősorban a termelés újjászervezése van napirenden.) Ugyanakkor a szigorú korlátozások miatt a járvány gazdasági kárai nagyok, következményei ma még kiszámíthatatlanok, de elkerülhetetlenek.

A másik modell legmarkánsabb képviselője Svédország. Ennek a filozófiának az a lényege, hogy megkíséreli minimalizálni a járvány gazdasági kárait és hosszútávú következményeit, csak a legszükségesebb korlátozó intézkedéseket foganatosítja – idős és beteg állampolgáraik izolálása és ellátása – lehetőleg nem fékezi a gazdaság működését, nem szakítja meg a termelési és értékesítési láncokat, alig korlátozza az állampolgárok mozgási szabadságát.

A svéd modell abból indul ki, hogy ma még nem ismerjük a járvány pontos okait, terjedésének törvényszerűségeit, nincs eszközünk a megelőzésére és gyógyítására, tehát az emberek jelentős része semmilyen módszerrel nem óvható meg a fertőzéstől.Ezért jobb azon minél gyorsabban átesni, vállalva a járvány pusztítását, esetleg a magas megbetegedési és halálozási rátákat.

Az abszolút prioritás tehát a legkisebb gazdasági és komfort veszteség, amiért hajlandók feláldozni néhány tízezer ember egészségét és életét is. A svédek koncepciója szerint ezen az áron elkerülhetők a súlyos és hosszútávú gazdasági károk és következmények.

Ma még nem látható, hogy hova vezet ez a kísérlet, mekkora árat kell fizetni a járvány liberális kezeléséért.

Úgy vélem, hogy az emberi élet védelmének nincs se alternatívája, se ára.

Számomra, – a gazdaság törvényeit tisztelő közgazdász számára – elfogadhatatlan a költségeket minimalizáló, haszonelvű prioritás, még akkor is, ha tudom, hogy minden döntés árát meg kell fizetnünk, következményeit valószínűleg hosszú távon is viselni fogjuk.

Abban is biztos vagyok, hogy a járvány menedzselésének „magyar modellje” tarthatatlan, a lehető legkárosabb.

A magyar út ugyanis a két modell valamennyi káros elemét ötvözi: elkésett és hiányos – sokszor alapvetően elhibázott -, tétova, naponta módosított intézkedésekkel, néhol eltúlzott, másutt elégtelen korlátozásokkal próbálja meg fékezni a járvány terjedését, elviselhetetlen és kezelhetetlen terhet zúdít egy felkészületlen, kivéreztetett egészségügyi ellátó rendszerre,

képtelen tompítani a járvány gazdasági kárait és humanitárius következményeit, prioritásainak élén még ebben a krízis helyzetben is saját hatalmának stabilizálása, kiterjesztése, klientúrájának elvtelen támogatása áll.

Az Orbán rezsim nem okul a nemzetközi tapasztalatokból, nem képes a hazai gyakorlatban érvényesíteni az eredményes megoldásokat, öntelt hatalmi gőgjében fejjel megy a falnak és súlyos egészségügyi, gazdasági és humanitárius katasztrófába vezeti az országot.

Békesi László

Csak a Fidesz

Az Országgyűlés most kezdődött, a napirend szerint négynapos üléséből két nap most hétfőn és kedden van, ahogy lenni szokott: hétfőn a napirend előtti felszólalásokkal és azonnali kérdésekkel (az interpellációkat a járvány miatt közös megegyezéssel szüneteltetik, hogy ne kelljen a szavazáshoz sok képviselőnek hosszú ideig az ülésteremben tartózkodnia), kedden a napirend előttiek után általános vitákkal és szavazásokkal. Utána jövő héten hétfőn megint napirend előtti felszólalások és azonnali kérdésekkel.

Ez így szokás, most így működik az országgyűlés. De jövő szombaton lesz még valami:

ünnepi ülés az első szabadon választott országgyűlés megalakulásának harmincadik évfordulóján.

Megjegyzem, volt ilyen ünnepi ülés az ötödik évfordulón is. Akkor éppen az MSZP és az SZDSZ alkotta a többséget. De a Házbizottságban megbeszélték, hogy az akkori ellenzékből is beszéljen valaki, így mondott beszédet Szabad György, a korábbi MDF-es házelnök is. Nem a kormányoldal dominálta az ülést.

Most egyedül Áder János beszél majd, a minden ízében fideszes mai köztársasági elnök.

Csakhogy ezzel nem érik be. Elfogadtatnak az országgyűléssel egy politikai nyilatkozatot is, amelynek szövegét rendesen be is nyújtották. A politikai nyilatkozat műfaját az 1994-es házszabály vezette be olyan parlamenti dokumentumként, amelynek funkciója a parlamenti pártok közös véleményének kifejezése nagy jelentőségű kérdésekben, s elfogadását ezért kétharmados többséghez kötötte.

A Fidesz azonban kétharmados többségével élve 2010 májusa, a „nemzeti együttműködési nyilatkozat” elfogadása óta arra használja ezt a formát, hogy a maga felfogását az ország egészének felfogásaként tüntesse fel.

Ez történik most is, amikor a politikai nyilatkozat elfogadásához a fideszes házszabály szerint feles többség is elég, ami az intézmény lényegi sajátosságát szünteti meg. A politikai nyilatkozatot Orbán Viktor és Kövér László, valamint a Fidesz és a KDNP jelenlegi frakcióvezetője és négy további fideszes politikus, Kósa Lajos, Varga Mihály, Hörcsik Richárd és Németh Zsolt jegyzi. Orbán és Kövér mellett ők voltak már tagjai a harminc éve, 1990. május 2-án megalakult Országgyűlésnek is (bár Hörcsik még nem a Fidesz, hanem az MDF képviselőjeként). E hat név hivatott jelezni a kontinuitást az 1990-es új magyar demokrácia és a mai orbáni önkényuralom között.

Természetesen a politikai nyilatkozat benyújtott szövege is ezt a folytonosságot hivatott kifejezni. Persze, a folytonosságon van egy nagy hézag: ők hatan ugyan végig parlamenti képviselők voltak, a hatalom részesei, 1998 és 2002 között még a kormányzásnak is meghatározó részvevői voltak miniszterelnökként, miniszterként, államtitkárként, kormánypárti képviselőként, és mégis: az 1990-től egészen a 2010-es „fülkeforradalomig”, illetve ezt pontosítva az orbáni alaptörvény 2012-es hatályba lépéséig terjedő időszakot mint „posztkommunizmust” jellemzi a szöveg. Elismeri ugyan az 1990-es fordulatot mint az „új demokrácia és alkotmányos rend kezdetét”, amit a „Szent István-i államszervezéshez fogható” tettnek tekint, mivel kialakult a demokratikus jogállam, a piacgazdaság jogi keretei, átrendeződött az ország nemzetközi kapcsolatrendszere és „a nemzetpolitikába illesztették” „a határon kívül rekedt magyar közösségekért való felelősségvállalást”. Mégis

„posztkommunizmusnak” nevezi az 1990 és 2010 közötti időszakot,

mivel „nem sikerült gátat szabni a társadalom jelentős részét érintő kiábrándulásnak és a kommunista diktatúrát korábban fenntartó csoportok meg-megújuló uralmi törekvéseinek”, és emiatt végig fennállt szerintük „az ország újbóli lecsúszásának és külső függésbe kerülésének” veszélye.

A szöveg fontos sajátossága, hogy nem fordul benne elő Európa, nem tartalmazza az európai integrációhoz, a demokratikus országok közösségének való csatlakozás gondolatát, viszont többször szerepel benne az önrendelkezés, a függetlenség gondolata, s szerinte

csak „az önálló Magyarország kerülheti el, hogy ismét gyarmati sorba süllyesszék”.

Tudjuk, hogy ez a retorika a közelmúltban a békemenetek molinóin jelent meg, a távolabbi múltban pedig Csurka István írásaiban.

A szöveghez szűkszavú indoklást fűztek, mely szerint az nem más, mint „az előterjesztők akaratának kinyilvánítása”. Az előterjesztők – Orbán, Kövér és társai – akaratát kell az országgyűlésnek elfogadnia.

Nincs ebben semmi meglepő, a Fidesz ellenzékben is önmagát azonosította a nemzettel, és 2010-es hatalomra jutása óta folyamatosan ezt teszi. Híven korábbi választási jelszavához, a nemzet „csak a Fidesz”.

Kérdés szokás szerint csak egy van: mit tesznek az ellenzéki képviselők?

Részt vesznek-e ennek a politikai nyilatkozatnak a jövő hétfői parlamenti vitájában? Elmennek-e az ünnepi ülésre, és ha igen, hogyan szavaznak erre a nyilatkozatra.

Remélem, nem vesznek részt a vitában, nem mennek el az ilyen módon tartott ünnepi ülésre, és megtalálják a módját, hogy kinyilvánítsák: elutasítják a nyilatkozat tartalmát.

Vetésterv

Kiváló közgazdász kollégám és évtizedeken át intézeti szobatársam, Soós Károly Attila azzal jellemezte a szovjet tervgazdaság működését, hogy a mezőgazdaságban vetéstervet adtak ki a kolhozoknak, amelyben előírták, hogy az év melyik napján milyen terményeket kell elvetni.

Hiába jött a fagy, az előírt vetéstervet mindenütt végre kellett hajtani, és aki nem tette, az számíthatott arra, hogy szabotázs miatt vonják felelősségre, és akár ki is végezhetik. Ez jutott eszembe, amikor két tekintélyes kórházigazgatót is felmentettek, mert nem hajtották időben végre azt a miniszteri utasítást, hogy tegyék szabaddá az ágyak 60 százalékát a koronavírus miatt megbetegedettek számára.
Azután láttuk, ahogy Orbán Viktor az ajkai kórházban azzal dicsekszik, hogy minden koronavírusos betegnek lesz helye valahol, jut neki intenzív ágy és lélegeztetőgép.
Tudjuk, ilyen szörnyű helyzet alakult ki február-márciusban Észak-Olaszországban, ahol nem jutott minden, intenzív kezelést igénylő koronavírusos betegnek ágy és lélegeztetőgép, és emiatt arról kellett dönteniük az orvosoknak, hogy melyik beteget lássák el, és melyiket hagyják meghalni.
Azt már korábban tudni lehetett, hogy Magyarországon mintegy ezer intenzív ágy van, ami az ország népességéhez képest valamivel több az olaszországinál, de sokkal kevesebb a németországinál a járvány előtt, amihez képest a németek is meg akarták kétszerezni az intenzív ágyak számát. Ha a megkétszerezést nem is érték el, de jelentősen növelték az intenzív ágyak számát, és ennek érdekében elhalasztottak minden halasztható műtétet, kezelést, és valóban felszabadult sok hely a kórházakban, olyannyira, hogy ez számos kórházban pénzügyi nehézségeket okozott, hiszen csökkent a bevételük.

Közben a betegség terjedését a korlátozó intézkedésekkel sikerült fékezni, a ma már közismert görbe laposabb lett, és valóban mindenütt minden betegnek jutott hely és szükség esetén lélegeztetőgép.

Mint tudjuk, az Orbán-kormány hatalmas beszerzési akciót indított el, és el akarják érni, hogy nyolcezer lélegeztetőgép álljon rendelkezésre az országban. Az ágyak szabaddá tételére vonatkozó utasítás deklarált célja, hogy 36 ezer ágy legyen üres a koronavírusos betegek számára.
Én eddig szakértőktől – először talán László Imre többször volt kórházigazgatótól, ma XI. kerületi polgármestertől a Klubrádióban – csak olyan véleményt hallottam, hogy ez messze több, mint amire szükség lehet. Most Lantos Gabriella korábbi újságírótól majd egy magánkórház ügyvezetőjétől olvastam alapos számítással alátámasztva ugyanezt. Mind László Imre, mind Lantos Gabriella szerint sem nyolcezer lélegeztetőgépre, sem 36 ezer ágyra nem lehet szükség Magyarországon.

A megfertőzöttek nagy többségének nincsenek vagy enyhék a tünetei, kórházi ellátásra csak 15-20 százalékuknak lehet szüksége (ez a szám ma sem éri el az ezret), és közülük is csak kevesen (ma száznál kevesebben) kerülnek lélegeztetőgépre.

Lantos számítása szerint még ha a járvány pályája a legrosszabb belgiumi vagy olaszországi pályához kerülne közel, akkor is legfeljebb az Orbán által megjelölt szám legfeljebb egynegyedére lehet szükség. Az, hogy rengeteg pénzt költenek feleslegesen lélegeztetőgépekre, önmagában is baj, de ennél sokkal nagyobb baj, hogy súlyos betegek ezreit küldik haza emiatt a kórházakból, akik folyamatos orvosi ellátásra, de legalábbis szakszerű ápolásra szorulnának, és akiknek a szakszerű ápolását a családoktól nem lehet elvárni.

Mi az, amit ebből az EMMI minisztere és az egészségügyért felelős államtitkár nem tud?

Nyilvánvaló, hogy amit László Imre és Lantos Gabriella tud, azt ők is tudják, tudhatják. Mégsem eszerint cselekednek.
Azt mondja Orbán is, a miniszter is és a tiszti főorvos is, hogy orvosi szakmai döntés, hogy kit küldenek haza a kórházból és kit nem.

Ez akkor lehetne igaz, ha nem határozták volna meg előre, hogy az ágyak 60 százalékát kell szabaddá tenni, és nem ezt bontották volna le az egyes kórházakra. De meghatározták ezt a számot, és lebontották kórházakra.

Pontosan úgy, ahogy a Szovjetunióban, majd szovjet példára az ötvenes évek Magyarországán is kiadták a vetéstervet a kolhozoknak illetve téeszeknek. Ahogy annak idején nem tudták előre, hogy milyen lesz az időjárás, és milyenek az egyes mezőgazdasági üzemekben a talajviszonyok, ugyanúgy nem tudták a miniszteri utasítás kiadásakor sem, hogy az egyes kórházakból hány beteget lehet felelős módon kiebrudalni, hány betegnek nincs szüksége szakszerű kórházi ellátásra.
Az egyes betegek és hozzátartozóik számára a kérdés természetesen az, hogy milyen felháborító méltánytalanság történik velük, és hogyan fogják a helyzetet megoldani. A következő,

valamennyiünk számára fontos kérdés az, hogy hogyan sértheti meg a kormány ezzel az intézkedéssel sok-sok ezer beteg elemi jogát az egészségügyi ellátáshoz.

Annak számára, aki a magyarországi közállapotokat elemzi, az a következő kérdés, hogy vajon mi késztette Orbánt – mert ne legyen kétségünk: magát a döntést sem a miniszter, hanem maga Orbán hozta, és minden bizonnyal ő döntött arról is, hogy a szembeszegülő kórházigazgatókat felmentsék – erre a példátlanul durva lépésre?
Csak az történhetett, hogy amikor

Orbán érzékelte, hogy Magyarországon is terjed a koronavírus-fertőzés, és értesült arról, hogy milyen szörnyű helyzet alakult ki Észak-Olaszországban a járvány csúcsán, páni félelem vett erőt rajta: nehogy nálunk is előállhasson hasonló helyzet, ami veszélyeztethetné a hatalmát, és úgy döntött: ezt minden áron el kell kerülni.

Úgy döntött: kerül, amibe kerül, biztosítani kell a szükséges számú ágyat, benne intenzív ágyat és lélegeztetőgépet, mégpedig a járvány legkedvezőtlenebb alakulásának lehetőségéből kiindulva. A hatalmas mennyiségben, a járvány és a vevők világméretű versenye miatt magas áron importált védőfelszerelést is központi raktárakban tárolják, hogy a kórházakban mindenképpen legyen elegendő, ha majd eljön a járvány csúcsa, ezért jut még mindig csak kevés a háziorvosoknak, a lakosságnak pedig ezért nem adnak még mindig az állam által beszerzett készletekből.
Egy dolog az, hogy Orbán erre a következtetésre jutott, és a másik dolog, hogy senki nincs, aki azt mondhatná neki: ez őrültség, ennek semmi értelme, kizárt dolog, hogy akár harminchatezer ágyra, akár nyolcezer lélegeztetőgépre szükség lenne.

Ezt hívják önkényuralomnak. A minden korlát nélkül hatalmat gyakorló zsarnok súlyosan elhibázott döntést hoz, és senki sem mer neki ellentmondani.

Tíz éve lehet tudni, hogy Orbán önkényuralmat épít, de soha ennyire egyértelmű nem volt, hogy mit jelent az önkényuralom.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK