Kezdőlap Címkék Orbán

Címke: orbán

Orbán szavait magyarra fordítja az ellenzék

Ha a reggel közzétett EU Tanácsi nyilatkozatot Orbán győzelemként el tudja adni, akkor nem is benne van igazán a hiba, hanem a médiafogyasztók fülét kell tisztára mosni. Ez az ellenzék dolga, nekik kell megtalálni a hangot a „fogyasztókhoz”.

Az első két hang már meg is érkezett, a DK-s Dobrev Klára a párt Európai Parlamentjének képviselője videoüzenetben hallatta hangját.

https://www.facebook.com/dk365/videos/590256061864741/

A Momentum Mozgalom hangján Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője elmondta: “Egy éve vagyunk az EP-ben és máris többet értünk el, mint a korábbi magyar ellenzék tíz év alatt: elértük, hogy minden európai vezető számára világos legyen – az EU források magánpénzzé tétele elfogadhatatlan. A most elfogadott jogállamisági mechanizmus tökéletlen – de egy fontos lépés a helyes irányba.

A pontos részletek ősszel derülnek ki, de bármi is lesz a döntés, azt a magyar miniszterelnök nem vétózhatja meg – minősített többséggel döntenek majd a tagállamok vezetői. Egyelőre csak a mechanizmus szükségességéről állapodtak meg, ahhoz, hogy ez valóban hatásos eszköz legyen a korrupt kormányok megfékezésére, konkrét kötelezettségekre van szükség.

Az MSZP-s Ujhelyi István 14 órára hirdetett sajtótájékoztatót ez ügyben, a későbbiekben erről is szerkesztőségünk.

Sajtótájékoztató az Európai Tanács megállapodása kapcsán.

Közzétette: Ujhelyi István dr. – 2020. július 21., kedd

Orbán csak háttérzaj – mondta a holland kormányfő

Orbán diadalittasan ünnepel. Hogy mit ünnepel azt nem igazán tudni, győzelmi tűztáncát csak és kizárólag a „nemzeti büszkeségének megőrzését” ünnepelhette, de ez az a világraszóló siker, amely kizárólag a 93 ezer négyzetkilométeren belül érvényes, ráadásul ott is csak a polgárok mintegy fele érzi magáénak a kormányfő sikerét.

„A tárgyalások sikere azt mutatja, ha összefogunk, semmilyen ellenfél sem győzedelmeskedhet fölöttünk.” – mondta Orbán a lengyel kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatóján.

Nézzük ezeket a győzelmeket, hiszen honszerető szívem ezerrel dobogott, ha másért nem, hát azért, hogy az országgyűlési 113 hősének határozata győzelemre vezesse Miniszterelnökünket. (Különös tekintettel a nagy hármas – Kövér, Simicskó, Kocsis – irányt mutató tervezetére.)

“Le kell állítani 7-es cikkely szerinti eljárást a magyar kormány ellen még az uniós költségvetés elfogadása előtt”

Nem teljesült. Ilyenről szó sincs az elfogadott szövegben és azt a hazugságot, hogy ezt Merkel megígérte Orbánnak, a német kormányszóvivő már cáfolta. A költségvetést a Tanács a maga részéről elfogadta, a 7-es cikkely szerinti eljárás pedig tovább folyik.

“Nem lehet az uniós pénzek lehívását jogállami feltételekhez kötni”.

Nem teljesült. A határozat 22-es és 23-as pontja kimondja, hogy tiszteletben kell tartani a jogállami alapelveket (és az uniós alapszerződésében foglalt alapelveket is). Aki ezt nem teszi azzal szemben az Európai Bizottság javaslata alapján eljárás indul és a Tanács minősített többséggel dönthet a támogatás megvonásáról. Vagyis a 27 tagállamból 15-nek a támogatása kell ehhez, ami ma bőven megvan. Azt sem érte el Orbán, hogy ebben vétójog lehessen (a lengyel miniszterelnök reggel ugyan ezt hazudta egy nyilatkozatában, de attól még nem igaz).

Hogy ne csak a kommentár tagadja a dicshimnusz cáfolatát nézzük az egyezmény szövegének idevonatkozó 22. és 23 pontjának fordítását. Itt található a teljes dokumentum.

22. Az Unió pénzügyi érdekeit az uniós szerződésekbe beépített általános elvekkel, különösen az EUSz. 2. cikkének értékeivel összhangban kell védeni.
Az Európai Tanács hangsúlyozza az Unió pénzügyi érdekeinek védelmének fontosságát.
Az Európai Tanács hangsúlyozza a jogállamiság tiszteletben tartásának fontosságát.

23. Ezen háttér alapján bevezetik a költségvetés és a Next Generation EU védelmére vonatkozó feltételrendszert. Ezzel összefüggésben a Bizottság intézkedéseket javasol a jogsértések esetére, amelyeket a Tanács minősített többséggel fogad el.

 “A szegények nem kaphatnak kevesebbet a gazdagoknál”.

Nem teljesült. Mivel a gazdasági helyreállítás nem arról szól, hogy általában ki a gazdagabb, hanem hogy kit mennyire ütött meg a vírus okozta gazdasági válság, ezért ezt a feltételt nyilván elvetették. A költségvetésből a tervekhez képest 10 tagállam kapott plusz pénzt (közte pl. a lengyelek, csehek és bolgárok), Orbán egyetlen plusz fityinget sem ért el Magyarországnak.

“ politizáló civil szervetek nem kaphatnak uniós pénzt”.

Nem teljesült. A végleges, elfogadott dokumentum nem törölte az ilyen támogatásokat.

Orbánnak meg kellett szavaznia egy olyan döntést, amelyben egyetlen feltétele, igénye sem teljesült. Ezzel szemben egyéb törekvései sem teljesültek.

A számok változtak, de nem abba az irányba

A kemény ellenállást tanúsító fukar négyes elérte: a 750 milliárd eurós válságkezelő alapból csak 390 milliárd lesz vissza nem térítendő támogatás és 360 milliárd kölcsön. Eredetileg 500+250 volt a megosztás. Az EU hétéves költségvetését változatlanul szavazták meg.

Ja, majd elfelejtettem Orbán sikereként elújságolni, hogy

az eredeti tervekhez képest plusz pénzt csak Lengyelország és Csehország kapott a V4-ek közül, Magyarország egyetlen kialkudott eurót sem kap. 

Mit kaptak a hollandok?

„Ha nem lesz megállapodás, akkor ezért elsősorban a kormányfő holland lesz a felelős”- mondta Orbán Viktor menet közben Rutte miniszterelnökre utalva. Hollandia kormányfője, a fukar négyes vezetőjeként elszántan bírálta a magyar kormány törekvéseit a jogállamiság leépítésére. Végeredményben Hollandia szép summát harcolt ki magának a csúcson: Európa legnagyobb kikötőjének a bevételeiből ezentúl jóval kevesebbet kell befizetnie az EU közös kasszájába!

Pontosan a fentiek miatt nyilatkozhatta a holland kormányfő:

Orbán csak háttérzaj

Brüsszelben nem Orbán vizel a kútba

Néhány napja átvitt értelemben azt olvashatták lapunkban, hogy Gulyás Gergely felnyergelte Orbán Viktor lovát és a győzedelmes Vezér az országgyűlési határozat 132 nyelvcsapásának páncéljával csatába indul a gaz Európai Unió „huszonhatja” ellen! Ez azonban így nem igaz.

Nézzük csak mi történik.

Tudható, hogy a héten Brüsszelben pénzszagra „gyűl az éji vad”. Márpedig ahol pénzhez lehet jutni, főleg ingyen pénzhez (is) azt miniszterelnökünk ki nem hagyná a világ minden kincséért sem!

Sőt, felkészül a csatára. Előbb itthon felhergeli több mint kétmilliónyi vak lovát, aztán körbe telefonálja határon túli nacsalnyik pártjait, és még érdekközösséget is hangoztat – más ügyekben – ellenfeleinek a cél érdekében.

Felkészülten vonul csatába. Pontosan tudja ki és milyen ügyek mentén van vele azonos platformon. Azt is előre tudja honnan és milyen támadásokra számíthat.

Így tesz egy politikus legyen az jó, vagy kevésbé jó, netán rossz ügy képviselője.

Mi van Orbán puttonyában?

Mindenek előtt egy Országgyűlési határozat, ami felszólítja a miniszterelnököt milyen feltételek teljesülése mellett fogadhat el bármiféle határozatot. Ha bármelyik feltétel nem teljesül vétózza meg akár egyedül is a huszonhét tagállam közül. Kemény fegyver ez kérem szépen, főleg ha a bolha is egy súlycsoportba képzeli magát az elefánttal! Történt ugyanis, hogy három bolha (Kövér László házelnök és a két kormánypárti frakcióvezető, Simicskó István és Kocsis Máté) benyújtott egy határozati javaslatot. A javaslat szerint ha nem állítják le a 7-es cikkely szerinti eljárásokat, és jogállamisági feltételekhez kötik a pénzek kifizetését, valamint, ha nem a szegénységi mutatók alapján osztják el a pénzeket, akkor a magyar kormánynak mind a helyreállítási alapot, mind az EU következő hétéves költségvetését meg kell vétóznia.

A határozat nagyot futott a médiában és az ellenzéki pártok dörgedelmei is szokás szerint teli torokkal lettek a szép magyar pusztába kiáltva. A média felkészültebb része, és talán némely politikus is tudván tudja, hogy ezzel maximum klikkszámot lehet szaporítani, Orbánt azonban semmi sem kötelezi az országgyűlési határozat felszólításának megtartására.

Orbán nagyon jól tudja, hogy a 750 milliárd eurós, de feltételekhez kötött segély és hitelcsomagot elutasítani lehet, de megakadályozni egy megállapodást azt nem!!! Vagyis az elutasítás azzal járna, hogy Magyarország sem egyikből sem másikból nem részesülne.

Az lehet, hogy a fent említett kétmilliónyi vak(on) követő nem lát, de azt valljuk be a legrosszabb indulattal sem lehet rá mondani, hogy ő sem. Sőt, többnyire előre látja a dolgok menetét!

A hétéves költségvetés megvétózása megakadályozná egy nekünk nem tetsző határozat  hatályba lépését, csakhogy ha valami nem, hát ez nem az ország érdeke, márpedig azt több alkalommal is láthattuk, hogy ugyan képes a végsőkig kitartani, de a rámért vereség elől minden teketória nélkül képes visszatáncolni, és mosolyogva beállni a sorba.

Most is ez várható. Azt ne reméljük, hogy a visszatáncolás már ma bekövetkezik. Az uniós vezetők maguk sem számítanak első fordulós egyezségre, így Orbán nyugodtan folytathatja itthon kommunikációs offenzíváját az Unió ellen, közben felkészülhet arra hová pozicionálja magát a következő fordulóban.

Sose feledkezzünk meg szállóigévé vált mondatáról:

„Ne figyeljenek oda, arra amit mondok, egyetlen dologra, figyeljenek, amit, csinálok!”

Trump nem követi Orbánt

Nagy vita folyik a New York Timesban arról, hogy vajon lelép-e a színről Donald Trump, ha novemberben elveszíti az elnökválasztást? Kihasználja-e a vírus válságot arra mint Orbán Viktor Magyarországon, hogy átlépje az alkotmányos határokat?

Az USA-ban más a helyzet – hangsúlyozza Eric Posner jogász professzor a New York Timesban. A chicagói professzor arra utal, hogy a demokratikus intézmények sokkal szilárdabbak mint például Magyarországon. A tagállamok és az önkormányzatok ragaszkodnak alkotmányos jogaikhoz, és Trump ezeken nem léphet keresztül. A bíróságok és a sajtó függetlensége is vitathatatlan az Egyesült Államokban. De mi van az államhatalom intézményeivel? Az igazságügyi minisztériummal, mely felügyeli az FBI -t? A Pentagon-nal, amely irányítja a hadsereget?

Az igazságügyi minisztérium problémát jelenthet

Eric Posner jogász professzor szerint a hadsereg tudja a kötelességét, és nem avatkozik belső ügyekbe. Ámde az igazságügyi minisztérium, amely az FBI-t felügyeli, szinte mindig enged Trump akaratának. A gyakori személycserék a fontos posztokon azt mutatják, hogy az USA elnöke itt azt tehet, amit akar. Eddig Trump visszafogta magát, mert úgy érezte: kezében a győzelem az idei elnökválasztáson. Csakhogy a koronavírus és a nyomában kibontakozott gazdasági válság ezen is változtatott. Márpedig Trump nyolc évig kíván a Fehér Házban maradni.

A pesszimista jóslatairól ismert Nouriel Roubini szerint, ha ellenfele, Biden nem győz jelentős fölénnyel, akkor Trump nem hagyja ott a Fehér Házat. Minden eszközt fel fog használni annak érdekében, hogy megőrizze a hatalmat. Attól tarthat ugyanis, hogy távozása után kínos vizsgálatok indulhatnak ellene, amelyek leleplezik kétes külföldi kapcsolatait. Például azt a furcsa viszonyt, amely Putyin elnökhöz fűzi Donald Trumpot…

Kenyértörés

Előző jegyzetem írásakor még csak azt tudtam, amit Gulyás miniszter közölt csütörtöki sajtótájékoztatóján, vagyis hogy országgyűlési határozattal készülnek megerősíteni Orbán pozícióját az állam- és kormányfők tanácskozására, ahol az EU segélycsomagjáról fognak tárgyalni majd dönteni.

Annyit tudtam, hogy Orbán harcba indul, nagy csatára készül, és ezért mozgósítja maga mellett a „százharminchárom bátor embert”. Közben felkerült az Országgyűlés honlapjára a H/11282. számú országgyűlési határozati javaslat szövege is, melyet a két kormánypárti frakcióvezető jegyez, és amely súlyosabb feltételekhez köti a csomag magyar részről történő jóváhagyását, mint gondoltam, és sokan mások is gondolhatták.
Öt feltételt jelöltek meg, melyek közül háromnak van politikai jelentősége: ne kössék az EU-pénzeket semmiféle jogállamisági feltételhez, zárják le a hetes cikkely szerinti eljárást Lengyelországgal és Magyarországgal szemben, szüntesse meg az EU a „politikai tevékenységet végző, civilnek álcázott szervezetek” támogatását uniós pénzből. A további két feltétel („az azonos helyzetben lévő tagállamoknak azonos elbánásban kell részesülniük” illetve „a gazdagabb tagállamok polgárai ne kapjanak több támogatást, mint a szegényebb országok polgárai”) uniós gazdaságpolitikai vitákat érintenek, s azokról akár még lehet is vitatkozni.

Az első három feltétel elfogadása az Unió önfeladását, az unió közös normáinak hatályon kívül helyezését jelentené, s ezeket sem a soros elnök szerepét betöltő Merkel kancellár nem fogadhatja, sem Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke.

Ezt Orbán is pontosan tudja.
Nekem úgy tűnik, hogy a fő kérdés az: kit tud Orbán ebben a konfliktusban maga mellé állítani. Ha maga mellett tudja a visegrádi négyeket és az immár az ő szövetségese, Janez Jansa miniszterelnök által vezetett Szlovéniát, az már olyan blokkoló kisebbség lehet, amellyel a brüsszeli vezetők alkura kényszerülhetnek. Egy szóvivői nyilatkozatból tudni lehet, hogy az Orbán-kormány erre a négy szövetségesre számít.

Csakhogy a felsorolt feltételek az Orbán-kormányon kívül csak a lengyel kormány számára fontosak, s a három kritikus feltételből annak is legfeljebb kettő.

Ha nem teljesítik feltételeit, Orbán nehezen léphet vissza a vétótól. Az viszont nem elképzelhető, hogy teljesítsék azokat.
Kézenfekvő a feltételezés, hogy Orbán ezzel a maga által gerjesztett konfliktussal kenyértörése viszi a Brüsszellel tíz éve folyó vitát. Az EU elhagyását készíti elő, s azt próbálgatja, hogy vajon hogyan reagál erre a konfliktusra saját tábora, hogyan az ellenzék különböző pártjai, hogyan a közvélemény különböző szegmensei, és hogyan reagál a nemzetközi környezet.

A konfliktus váratlan, de nem meglepő.

Valójában előbb-utóbb el kellett ide jutni: Orbán és pártja más világot, a múlt század harmincas éveinek világát, az egymással szemben álló európai nacionalizmusok világát képviseli. Azt a világot, amelynek meghaladására előbb az ENSZ, majd az Európai Unió létrejött. Orbán saját bevallása szerint nem az európai fővárosokban, hanem a keleti despota rendszerben érzi magát otthon.
Kíváncsian várjuk a fejleményeket, mindenekelőtt a hétfői és keddi parlamenti ülést.

Várjuk, hogyan lépnek fel az ügyben az egyes ellenzéki pártok, és mozgósítják-e támogatóikat Magyarország EU-tagsága védelmében.

Miért adjuk Hadházyéknak a nemzeti konzultációs kérdőívünket?

Önkényuralmi rendszerben élünk. Ezt még a parlamenti ellenzék számos neves politikusa sem látja be.

Az LMP társaelnöke, Keresztes László Lóránt rendszeresen önérzetesen elutasítja azt a vélekedést, amely diktatúrának minősíti az Orbán-rendszert, akárcsak annak idején elődje, Schiffer András. Az MSZP politikusaitól időnként még mindig elhangzik a „jobboldali demokraták” illetve „baloldali demokraták” jellemzés a Fideszre illetve önmagukra. Hiller István egy interjúban elmondta, hogy időnként elbeszélget Orbán Viktorral az ország nagy problémáiról, Mesterházy Attila pedig azonnali kérdésben javasolta kormány és ellenzék közös bizottságának létrehozását hasonló célra. Ezek az MSZP-sek még mindig úgy viselkednek, mintha ma Magyarországon demokratikus kormánnyal állna szemben demokratikus ellenzék. Azok az újságírók, politikai elemzők, akik a politikában tapasztalt „szekértáborokról” beszélnek, szintén nem látják: nem szekértáborok állnak szemben egymással, hanem egy önkényuralmi rendszer működtetői és azok, akik az önkényuralmat elszenvedik.

Ahhoz, hogy ezt az önkényuralmat valaha is meg lehessen dönteni, mindenekelőtt meg kell győzni a közéleti szereplőket, a politikusokat, majd a választók mind nagyobb részét, hogy amivel küszködünk, az nem egyszerűen egy nekünk nem tetsző kormány, hanem egy embertelen önkényuralom.

Amikor a parlamenti ellenzék pártjai tisztségeket vállalnak Orbán parlamentjében, amikor egy ellenzéki képviselő azzal zárja interpellációját, hogy „várom megtisztelő válaszát”, és folytathatnám azokat a parlamenti szófordulatokat, amelyek azt fejezik ki, hogy demokratikus parlamentben tevékenykedünk, mindig azt a benyomást erősítik a közvéleményben, hogy demokráciában élünk, annak parlamentjében tevékenykedünk.
Hosszú ideje mondják sokan, hogy az ellenzék ne is üljön be az önkényuralom parlamentjébe, aminek persze az lenne a velejárója, hogy el sem indul a választásokon. Én nem ezt tartom az egyetlen megoldásnak, lehetne az Országgyűlésben is másképpen viselkedni, mint jelenleg az ellenzéki pártok teszik. Az azonban bizonyos, hogy mind a parlamentben, mind a parlamenten kívül a politizálás olyan formáira van szükség, amelyek azt érzékeltetik, hogy a Fideszt nem demokratikus kormányzati hatalomnak, hanem önkényuralom működtetőjének tekintjük.
Hadházy Ákos akciói mind a parlamentben – amikor táblákat tart magasba, amelyeken megbélyegzi Orbánt – mind pedig a parlamenten kívül, amikor összegyűjt 680 ezer aláírást az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért, vagy amikor az MTVA ellen szervez akciókat, ezt a célt, a rendszer önkényuralmi jellegének bemutatását, érzékeltetését szolgálják.

Ugyanezt a célt szolgálja a nemzeti konzultációs kérdőívek begyűjtése is.

A „nemzeti konzultáció” az önkényuralmi rendszerre jellemző akció, a politikai manipuláció eszköze.

A nemzeti konzultációkon feltett kérdések a kormány véleményét oktrojálják a válaszadókra, s a felnőtt lakosság negyedét-ötödét sem elérő válaszadók igenlő válaszait össznépi támogatásként állítják be.
A kormánnyal szemben állók rendszerint eldobják az íveket, amivel megkönnyítik ezt a manipulációt. Csak azzal tudjuk kifejezésre juttatni, hogy elutasítjuk a kormány politikáját és a politikai manipulációt, ha összegyűjtjük az íveket, és bemutatjuk azokat a nyilvánosságnak. Az első nemzeti konzultációk idején még kitelepüléseken gyűjtöttük az íveket, azután belefáradtunk, hiszen nem érzékeltük ennek közvetlen hasznosságát. Igaza van Hadházynak, amikor visszatér ehhez az ellenzéki hagyományhoz.

Talán még emlékszünk az ellenállás kifejezésre.

Demokráciában ellenállásra nincs szükség: az ellenzék dolga a bírálat és az alternatíva állítása. Ennek alkalmas kifejezése a parlamenti beszéd és nemmel szavazás.
Önkényuralommal szemben azonban az ellenállás az adekvát fellépés. A DK hőskorában a rendszerrel szembeni ellenállás olyan formáihoz nyúlt, mint a vezetők Kossuth téri éhségsztrájkja, a parlament épülete körüli élőlánc. Az ellenállás eszköze a tömegtüntetés, amilyen például az internetadó vagy a CEU elüldözése elleni nagy tüntetés volt, és a 2018-as választási vereség utáni két nagy tüntetés, vagy a képviselők benyomulása az MTVA épületébe.

A nemzeti konzultációs ívek begyűjtése is ellenállási forma: a rendszer jellegzetes manipulációs akciójának demonstratív elutasítása.

Aki szemben áll az Orbán-rendszerrel, annak el kell juttatnia konzultációs kérdőívét Hadházyékhoz.

Kamuzás mesterfokon, avagy a nagy fideszes barbatrükk

Sokáig nem értettem, de tényleg úgy van, hogy a fideszesek tökéletesen elhiszik magukról: nyugodtan bármilyen ordító önellentmondásba is kerülhetnek saját magukkal (erre alább hozok két egyszerű példát) és hazudhatnak bármilyen orbitálisat (Mészáros Lőrinc tényleg egy üzleti zseni, vagy hogy Soros György egyszemélyben felzabálja a hős magyar hazát), mert úgy sem lesz következménye – Így kezdi Ujhelyi István EP parlamenti képviselő nyílt levelét.

Tényleg elhiszik, hogy bármit megúszhatnak, mert a mögöttük álló tömegek úgyis mindent bevesznek, és úgysem kérdeznek vissza. És még ha ez úgy tűnik, hogy részben így is van, én azért pár világos példával csak megpróbálok megint rámutatni: tisztelt magyar választók, Önöket totál hülyére veszik ezek a politikai szélhámosok!

Azt pontosan tudjuk, hogy Orbán Viktor miniszterelnök egyik illiberális szövetségese és „harcostársa”, mi több „példaképe” a korábbi olasz belügyér, Matteo Salvini. Személyét a fideszes-szélsőjobbos szubkultúrában popsztárokéhoz hasonló rajongás övezi, tulajdonképpen bármit tehet és mondhat, a Fidesz-támogatók kétkézzel dobálják rá a lájkokat. Főleg, ha a menekültkérdést és az illegális migrációt tudatosan összemosva az Európai Unió ellen szónokol.

Azt azonban valahogy ugyanez a kör hajlamos figyelmen kívül hagyni, hogy éppen

Salviniék azok – és ebben a jelenlegi olasz kormány is ugyanazon a platformon van -, akik teljes erővel támogatják a kötelező elosztási kvótát. Vagyis azt a mechanizmust, ami ellen a Fidesz tűzzel-vassal tiltakozik;

bármit képesek leszavazni, amelyben akár csak említésszerűen is szerepel ez a kifejezés. Még egyszer tehát: a Fidesz egy olyan EU-ellenes politikai kalandort tart példaképének és hősének, aki épp a Fidesz szerint a magyar nemzethalállal egyenlő szolidaritási mechanizmust erőlteti az Uniónál. Ez ám a barbatrükk!

De lépjünk eggyel tovább: ezekben a hetekben fontos vita zajlik az európai színtéren, elsősorban a következő hétéves uniós költségvetés kereteiről és a tagországoknak jutó forrásokról, valamint a koronavírus miatti helyreállítási csomag prioritásairól. Utóbbi kapcsán az Európai Bizottság nem a hagyományosnak tekinthető elosztási kulcsokat alkalmazná, hanem szolidaritási szempontokat is figyelembe vettek, vagyis leegyszerűsítve: amelyik tagállamot jobban megviselte a járvány, oda több segítő forrást juttatnának.

A Fidesz ki is kelt már magából, sokatlátott delegációvezetőjük izmos szavakkal kordonozta körbe a brüsszeli döntéshozókat, mondván: „egy ország jobb teljesítményét nem lehet azzal büntetni, hogy kevesebb forráshoz jut, míg a rosszabbul teljesítő ország jutalmul többet kap”. Hiába, a Fidesz mindig is sajátosan értelmezte a közösségi szolidaritást, de nem is ez az érdekes. Hanem, ahogy Deutsch Tamást a főnöke – véletlenül vagy tudatosan, de – később simán otthagyta a kommunikációs sztráda autópálya-pihenőjében.

Orbán Viktor ugyanis nemrég közleményben tudatta: telefonon üzent Salvini barátjának, hogy „Magyarország és a V4 támogatja az EU Olaszország megsegítését célzó terveit”.

Mégiscsak van szolidaritás, csak „okosba”.

Apró finomságok ezek és nyilván a diplomáciai játékokba, a tárgyalási technikákba, a politikai kártyajátékba sok minden belefér. Ráadásul maga Orbán mondta egyszer, hogy nem arra kell figyelni, hogy mit mond. Tartok attól, hogy a kormány nemcsak a hazai közvélemény, de az uniós partnerek előtt is eltagadja a magyar társadalom valós helyzetét.

Paradicsomi állapotokat hazudik, aztán meg csodálkozik, hogy nem kapunk annyit az uniós gyorssegélyből, mint a valós helyzetüket felvállaló és bemutató déli országok.

Mindezt csak azért hozom fel ismét Önöknek, hogy ennek megfelelően figyeljék és fogadják a narancs-elit minden állítását. Egyik nap ezt mondják, a másik nap azt, a harmadik nap pedig már le is tagadják, hogy valaha mondták. A NER politikai és kommunikációs kiszolgálói nem holmi megingathatatlanul szilárd erkölcsi, keresztény-nemzeti, konzervatív, morális talpazaton állnak és eszerint cselekednek. Valami egészen más hajtja őket. Nem nehéz kitalálni, hogy micsoda.

Tájkép csata előtt

Ha Orbán Viktor lennék elégedetten csettintenék  a közvélemény- kutatók mostanság publikált adatai láttán. Bevált minden előzetes számítás és még a vírus sem volt képes „beleköpni a levesbe”. A Fidesz megerősödve az ellenzék jelentősen meggyengülve néz az elkövetkezendő majdnem két év elé, mígnem újabb országgyűlési választásokat kell tartani.

A tavaly őszi önkormányzati választások részleges, de el nem hanyagolható mértékű győzelme ellenére az ellenzék egésze siralmas állapotban van. Milyen hatalom az, ahol pénz, paripa, fegyver nélkül úgy kell békét építeni, hogy közben készülni kell a következő háborúra? Pontosan lehetett tudni, hogy az önkormányzati választások után egyre szűkülő lehetőségek mellett kellene bizonyítani az ellenzéki választók számára, hogy érdemes volt az árral szemben szavazniuk, mert jobb és élhetőbb környezetben élhetik hétköznapjaikat. Sőt, mindez önmagában még kevés a boldogsághoz: meg kell győzni az addig nem ellenzékre szavazókat is, hogy megéri őket választani.

Nézzük csak

Az ellenzék legerősebb pártja a DK csak azon az áron volt képes ezt elérni, hogy  szavazatokat tudott átkonvertálni az MSZP-től, vagyis ezzel nem nőtt az ellenzéki szavazók száma csak pártot váltott. Naponta tíz tiltakozó közlemény és átok a NEResek fejére kevésnek tűnik ahhoz, hogy befolyásukat növelni, szavazótáborukat gyarapítani tudják. Ahogy mára már igencsak elkelne egy új program is a korábban készített 360 pont helyébe. A „Mi európai magyarok” unós-untalan ismételgetése elkoptatta az igazából soha nem tisztázott tartalmat. Ráadásul a nyugati demokráciákhoz és az Egyesült Európához való tartozás nem a párt hibájából némiképpen megfakult elsősorban az Unió problémamegoldó képességének hiánya miatt.

A párt növekedésének vörös vonala még mindig Gyurcsány személye.

Ellenzéke nem csak a kormánypártok soraiban kereshető, hanem a vele szövetségre lépőkében is. A politikus pártelnök, volt miniszterelnök minden ellenséges felhang nélkül maga a politikai paradoxon. Felesége, Dobrev Klára minden olyan képességgel rendelkezik amely a modern baloldali politika hazai vezetőjévé teheti, hátterében férjével a hazai baloldali palettán felülmúlhatatlan páros lehetnek. Brüsszelben az elvi politizálás mellett megtanulhatja  a politikai kompromisszumkészség tudományát is.

Az sem ártana, ha kevésbé doktriner, mondhatni liberálisabb attitűd felé orientálódna, mert csak így lesz lehetősége a nyugdíjas szavazók pártját kibővíteni a fiatalabb korosztályokkal. 

A Jobbik lassan a néppártosodás útján hal hősi halált. Hiába, rögös az út a szélsőjobbos, erősen rasszista, néhol antiszemita imidzset demokratikus és néppárti  köntösbe öltöztetni. Simicska visszavonulása nem csak a pénzt vitte el a konyháról, de a főszakács is lelépett, látva hogy nem lesz a továbbiakban pénz minőségi alapanyagok beszerzésére.

Vona, biztos apanázzsal a háta mögött elkezdte formálni magáról a nagy Gondolkodó szobrát, csak hát mint tudjuk Auguste Rodin nem születik minden nap, és számos komoly jövőbe látó megesküszik rá Vona személyében nem jött el hozzánk az új Mester.

Igazságtalan lenne, ha nem emelnénk ki Jakab Péter pártelnök szónoki képességét, viszont azt is hozzá kell tenni, hogy tudhatjuk:

 eredményes egyszemélyi vezetéshez nem romboláson, hanem építkezésen keresztül vezet olyan út, amely egyre több szavazóban mutatkozik meg, nem pedig a közös csónakban evezők fogyatkozó számában.

A demokratikus építkezés valahogy nem a szélsőjobb világa, nehéz feladat a farkast báránybőrbe bújtatni méghozzá úgy, hogy azok a farkasokból lett bárányok balgán bólogassanak.

Lassan eldőlni látszik: nem igazán Lehet Más a Politika. Legalábbis nem úgy, ahogyan azt a párt elképzeli. Nehezen veszik tudomásul, hogy még egy zöldre festett lobogó sem elég ehhez! A politika credoja helyett egyre kevesebben hajlandók komolyan venni csupán a jelszavakat belső tartalom nélkül.

Először kellene a tartalom, ahhoz a forma és utána jöhet csak az amfora.

*(Bocsánat a fiatalabbaktól, akik nem élvezhették már azt a szállóigévé nemesült reklámot miszerint: Tartalomhoz a forma: AMFORA. Az Amfora egy szépművészeti tárgyakat forgalmazó bolthálózat volt.) Ungár Péter nagy utat tett meg a 2018-as országgyűlési választások óta, vajon számára az LMP politikai tévútja követendő, avagy megtalálja helyét egy másik párt jövőt ígérő struktúrájában?

A pártélet benjáminja, a Momentum Mozgalom választási sikerei után lassan elsajátítja azt a politikai gondolkodást  amely a jelentős pártokká válás eléréséhez elengedhetetlen. Az ellenzék baloldala árulást és ezer halált szórt fejükre amiért a joggal kedvelt Donáth Anna helyett egy politikai kaméleonként, sőt korára való tekintettel politikai pedofilként aposztrofált Körömi Attilát választották az elnökségbe. Pedig ha a balos polgár megpróbálna nem csak a mételytől félő hívőként gondolkodni, akkor rájöhetne, hogy

a Momentum csak egészséges választ adott arra a helyzetre ami a Jobbiktól most leszakadó, de a baloldalt és a Fideszt csípőből elutasító választók, vagy éppen a jelenleg pártot nem találók nagy számát próbálja akoljába begyűjteni!

Nekik van erre a legnagyobb esélyük, mert politikájuk elsődleges célja nem más, mint a Fideszt leváltani akarók legnagyobb közösségévé válni. Továbbmenve, az egyetlen közösség amit a Fidesztől leszakadó értelmiség is fel tudhat vállalni. Jó úton haladnak. A fanyalgóknak csak annyit: ha Heller Ágnesnak nem volt büdös a Vona vezetésű Jobbikra – kényszerből ugyan – de partnerként tekinteni a Fidesz leváltása érdekében, akkor a Momentum sem lehet annyira finnyás, hogy ne éljen a lehetőséggel.

A Párbeszéd az a párt, amelynek a legrosszabb, de egyetlen fennmaradást kínáló lépése volt amikor szövetségre lépett az MSZP-vel, sőt ezáltal taglétszámát tekintve túlreprezentált lett az országgyűlésben.

Mára világcsúcsot döngethet politikai befolyásával, már ha a párt tagjainak és szimpatizánsainak létszámát veszem alapul. Lassan lepereg róluk az MSZP-ről rájuk fröccsenő sár, kevés közösséget vállalnak velük, sokkal inkább beolvadnak a közös ellenzék masszájába.

Az MSZP, az egykori kormánypárt, később legnagyobb ellenzéki párt ma haláltusáját vívja. Szavazóik számát valahol a bejutási küszöb fölött mérik, de nem sokkal.  Az utóbbi években szépen lassan elveszítette infrastruktúráját és hátországát. Választói ma már igazából csak a nagy öregek és a zavarosban halászók, akik még megélnek valahogy a párt nemlétező farvízén. Pontosabban ez a farvíz ma már leginkább a Fidesz farvize. Puch László kiválásával ugyan azt hihette volna a külső szemlélő, hogy a valaha szebb napokat látott együttműködés is elveszik, de nem. Botka kiválása világossá tette, hogy alig maradt legény ezen a vidéken. Már aki képes lehet ezt a pártot  bármiféle jövőbe vezetni. Persze azt Botka sem bizonyította, hogy alkalmas lenne  a vezetésre, sőt.. Szanyi kapitány távozásával csak egy színfolt tűnt el, érték aligha. Feltörekvő nemzedék a láthatáron sincsen  miként  markáns egyéniség sem. A jelenlegi elnökkel pusztán azt lehetett elérni, hogy csónakjuk  a víz felszínén maradt, evezőjük azonban egy sem. Eltűnt az infrastruktúra, csökkent a tagság és a választók száma, szétesőben nemcsak a párt, hanem lassan annak az illúziója is, hogy ebből még valaha szín lehet a pártok palettáján.

Ha minden így marad a pártot a nem távoli jövőben
„békévé oldja az emlékezés”.

Elnökválasztás előtt áll az MSZP. Tavaly óta húzzák-halasztják a kongresszust. Haladékot adott a vírus is, mostanra azonban elodázhatatlanná vált mivel, hogy – stílusos maradjak – rendezni végre közös dolgaikat lenne munkájuk nem is kevés. Hacsak nem a nulla felé konvergálás a cél. Feltétlenül lélegeztetőgépre van szükségük. Már csak az a kérdés melyik típusú lélegeztetőre csatlakoznak: amelyik közös csatornán keresztül juttat friss levegőt a fuldoklónak, vagy külön, önálló géptől remélik az életben maradást.

A májusra tervezett tisztújító kongresszus új időpontja valamikor őszre tehető.

Nagy választék nem lehet az elnökségre aspirálók között. Egy karizma ellen beoltott  pártelnök, nyakában a színtelen szagtalan frakcióval; talán Újhelyi István jöhetne számításba, habár mint választási kampányfőnök igencsak leszerepelt, az pedig nem túl jó ajánlólevél az elnöki aspiráció szempontjából. Végezetül a mostanság nem véletlenül aktivizálódó Mesterházy Attila is bejelentkezett az elnöki székre. Mesterházy kiváló szervező és erőskezű vezető volt, igaz belőle is hiányzik a politikai éleslátás, és többször bizonyította nehezen viselne el egy Gyurcsány vezette DK-t domináns erőnek.

Ez utóbbi tulajdonsága Orbán Viktor Fideszének kapóra jöhet, merthogy arrafelé jobban szeretik az erősen fragmentált ellenzéket, mint a töredezettségmentesítettet! 

Kimondatlan érdeke  nem csak életben tartani az MSZP-t, de felerősíteni is, megakadályozva az egységes baloldali alternatívát és jelen állás szerint ezzel biztosíthatják maguknak a következő országgyűlésben akár az újabb kétharmados többséget is. 

Mostanság a Fidesz média által nagydobra vert Kórozs féle videón csámcsog minden médium, és nem is olyan furcsa módon ennek élharcosa az egyre inkább NER kompatibilissé váló ATV napestig ismételgette az MSZP újabb baklövését, hogy minden szoci szavazó pártjának megmaradása zálogaként új messiásért kiáltson. Erre szokták mondani, hogy minek nekem ellenség, ha ilyen barátaim vannak. Pedig ellenségből sem szenvednek hiányt.

Az összehangolt Fidesz támadást és Mesterházy antrée-ját  a lelkes konteó-gyártók rögtön fideszes ármánynak vagy Mesterházy árulásának vélték. Egyelőre mindenki gondol amit akar.

E sorok írójának fülébe cseng, amit Puch László a Népszavával kapcsolatban Rangos Katalinnak mondott: választhattam, vagy elfogadom a kormányzat reklámját az újságban vagy nincsen újság. Így jár a Népszavával együtt maga a párt is. Mára ott tart az MSZP, hogy a baloldal elárulása fennmaradásának egyetlen útja.
Béke poraira.

“Viszonylagos nemzeti többség”

Amit eddig elértek: a „határokon átívelő nemzetegyesítés”, egymillió új magyar állampolgár, határon túli magyar egyetemek, egyházi, gazdasági és lakásépítési támogatások, futballakadémiák a magyar adófizetők pénzéből, a határon túli magyar pártok teljes ellenőrzése (behódolt az RMDSZ, megbukott a Híd) – mind nem elég.

A 2010-es Trianon-törvényt is a kormány kétharmadán túlmenő többséggel sikerült elfogadtatni, már azzal is kifejezésre juttatták, hogy a nemzeti kérdésben az ő felfogásukat követi szinte az egész ország. Most, a századik évforduló napján megint az Országgyűlés elé terjesztenek és a jövő héten nyilván el is fogadtatnak ott egy politikai nyilatkozatot
„a nemzeti önazonosság védelméről”: Ezúttal is megismétlem, hogy a politikai nyilatkozat műfaját kormány és ellenzék konszenzusának kifejezésére vezettük be az 1994-es házszabályba, és elfogadását kétharmados többséghez kötöttük. A Fidesz házszabályában elég hozzá a feles többség, aminek nem gyakorlati jelentősége van, hiszen kétharmados többségükkel alaptörvényt és „sarkalatos” törvényeket is alkotnak újra meg újra.

Nem, ennek elvi jelentősége van: a parlamenti többségnek nemcsak törvények alkotása, hanem az egész ország véleményének kifejezése is dolga. Arra használják 2010 óta, hogy a maguk álláspontját jelenítsék meg az ország egésze, sőt az egész magyarság álláspontjaként. Ez történt tíz éve is, a „nemzeti együttműködés nyilatkozata” elfogadásakor, és ezt teszik most is.

Orbán mindig harcról beszél, nála az országot, a gazdaságot mindig meg kell védeni, s most is arról van szó, hogy Orbán megvédi az ő fenyegetett népét, nemzetét, merthogy a békeszerződés óta eltelt száz év e tekintetben legfontosabb jellemzője, hogy a szerinte egységes magyar nemzet határon túl rekedt részét magyarságában, magyar mivoltában fenyegetik a szomszéd államok.
A fenyegetettség ebben az esetben annyiban igaz, hogy a magyar kisebbségek ebben a száz évben ki voltak téve a természetes és emellett sokszor erőszakos asszimilációnak. A kisebbségben élőnek tényleg választania kell, hogy kitart-e nemzetiségi létezése mellett, vagy beolvad a többségbe, és így teremt magának és gyermekeinek ott és akkor jobb életlehetőséget.
Ráadásul a szomszéd országokban élő magyarokat sokszor vették rá erővel, erőszakkal a beolvadásra, és ennek alternatívája sokak – százezrek – számára csak a kiköltözés, áttelepülés, igazából menekülés maradt. Vajon nincs-e igaza akkor a Fidesznek abban, hogy a nemzeti önazonosság védelméről kell nyilatkozni, s ezt kell megpróbálni nemzetközi normává tenni? Vajon nem helyes-e támogatni ezt a nyilatkozatszöveget?
Azt is hozzá kell tenni, hogy a szöveg civilizáltabb, mint a mindennapi irredenta propaganda, amennyiben nem nevezi a békeszerződést a magyar történelem legnagyobb tragédiájának, s megállapítja, hogy nem határváltozással kell a problémát megoldani. Meglepő módon említést sem tesz az autonómiának mint a kisebbségi jogok fontos garanciájának igényéről. A szó elő sem fordul a szövegben. Nem, a magyar Országgyűlés e nyilatkozata csak

azt követeli, mégpedig elsősorban a külvilágtól: a többi parlamenttől, az európai intézményektől és az ENSZ-től, hogy ismerjék el alapjogként, uniós jogként a nemzeti önazonossághoz való jogot.

Nem vagyok jogász, különösen nem nemzetközi jogász, de azt azért tudom, hogy a nemzetközi jog, élén az ENSZ emberi jogokról szóló alapdokumentumával védi a nemzeti kisebbségeket, szankcionálja a területek etnikai összetételének erőszakos megváltoztatását, és eszerint – legalábbis negatív értelemben – elismeri és védi a nemzeti kisebbségek létét, fennmaradását.
Azt gondolhatnának, hogy a nyilatkozatszöveg így nyitott kapukat dönget. Ami egyébként a szomszéd országok magyar kisebbségeit illeti, az ő jogaikat a szomszéd államok többségével negyedszázaddal ezelőtt kötött alapszerződések védik, illetve védenék, ha a mindenkori magyar kormány támaszkodna ezekre.

Az Orbán-kormány nem teszi, már csak azért sem, amely alapszerződések közül a Romániával és Szlovákiával kötötteket annak idején a Fidesz ellenzéki pártként elutasította. Akkor miért állnak elő most, az évfordulón ezzel a szöveggel?

Azért, mert a Fidesz nyilatkozata mást követel, mint amit a nemzetközi jog és a Magyarország és szomszédjai által kötött alapszerződések elismernek.
A szöveg egy furcsa szembeállítással kezdődik: megállapítja, hogy a történelmi Magyarország kisebbségeinek létszáma az 1787-es és az 1910-es népszámlálás között közel kétszeresére növekedett, viszont a szomszéd országokban kisebbségbe került magyarok létszáma 1920 és 2011 között kétharmadára csökkent. Ezzel nyilván azt kívánják ország és világ tudomására hozni, hogy az egykori magyar államban jó volt nemzetiséginek lenni, viszont ma a szomszéd országokban nem jó magyar nemzetiségűnek lenni.
Az utóbbival az említett kilencven éves időszak jó részét illetően sajnos akár egyet is lehet érteni, viszont az előbbivel – tehát ismétlem: hogy az 1918 előtti Magyarországon jó volt nemzetiséginek lenni – a százhúsz éves időszak utolsó évtizedeit, a dualizmus időszakát illetően, amikor a magyar politikai osztály határozta meg, hogy mi történik, biztosan nem.
Ez a szembeállítás tehát hamis: az a nyilvánvaló funkciója, hogy a magyar kisebbségek egyébként valóban súlyos sérelmeit hangsúlyozza, amit a szöveg további részeiben is folytat.
De arra is jó, hogy feledtesse:

a történelmi Magyarország felbomlása mindenekelőtt a sértett nemzetiségek politikai képviseleteinek döntésével, a szomszédos államokhoz történő csatlakozásával történt meg már 1918 őszén, és a békeszerződés nagyobb részben ezt szentesítette.

Ők régi rossz hagyományként csak az ellenséges nagyhatalmak önkényeként szeretik ezt beállítani, és ezt teszik ebben a szövegben is, ami viszont nem elfogadható.
Követi ezt egy újabb mennyiségi állítás: „Ezáltal a Kárpát-medencében a magyarság napjainkban is viszonylagos nemzeti többséget alkot, és a térségben a magyar nyelvet beszélik a legtöbben.” És ebből a következtetés: „Ezen etnikai tényhelyzet a jövőre nézve is kiemelt felelősséget ró a magyar államra és Európa felelős politikai erőire a Kárpát-medence sorsának történelmi alakításában.”
Vagyis: a „Kárpát-medencében” – ami a történelmi Magyarország felszámolása óta valójában csak természetföldrajzi, és nem politikai-földrajzi kategória – a magyarok vannak többségben, ezért a „Kárpát-medence sorsa” – ez mit is jelent? Magyarország sorsát, a szomszéd országokban élő magyarok és szlovákok, magyarok és románok, magyarok és szerbek, magyarok és ukránok sorsát? – egyfelől a magyar állam, másfelől „Európa felelős politikai erőinek” felelőssége, amely mondatban a román, szlovák, szerb, ukrán állam nem kerül megemlítésre. (Horvátországot, ha jól értem, nem sorolják a Kárpát-medencéhez, a nemzetiségiek létszámában sem szerepeltetik, alighanem azért, mert földrajzilag sem tartozik oda, és mert nem volt a Magyar Királyság része.)
Ez annak a Tusnádfürdőn elhangzott Orbán-féle mondatnak egyfajta megismétlése, hogy

A Kárpát-medence jövőjét magyar nyelven írják.” Vagyis a magyar állam hatóköre – erről szól az Orbán-kormány 2010-es „nemzetpolitikai paradigmaváltása”

– túlterjed a mai magyar állam határain, kiterjed a történelmi Magyarország egész területére, és ezt legyen szíves mindenki tudomásul venni.
Mit jelent tehát a „nemzeti önazonosság védelme”? Annak az igénynek az elismertetését más országokkal és a nemzetközi intézményekkel, hogy az „egységes magyar nemzet” mint nemcsak kulturális, de politikai entitás doktrínájának megfelelően a szomszéd országokban élő magyarok ehhez az egységes magyar nemzethez, vagyis hozzánk tartoznak, és ezáltal Orbán Viktornak mint e nemzet vezérének szerepe rájuk is kiterjed.

Nem véletlenül tartja legfontosabb eligazító beszédét évről-évre Románia magyarlakta területén.

Míg a kisebbségi jogok védelmét feltétlenül támogatandónak tartom, ma is büszke vagyok az 1995-ben képviselőként az alapszerződésekre leadott igenlő szavazatomra, a „nemzeti önazonosság védelmének” így megfogalmazott, a kárpát-medencei magyar szupremácia igényét újraélesztő politikai nyilatkozatot nem

Demokratikus a rend?

Nézem a Híradót, benne a DK frakcióvezető-helyettesének nyilatkozatát arról, hogy a DK-frakció törvényjavaslatot nyújtott be a „felhatalmazási törvényt” hatályon kívül helyezéséről.

Szó szerint a következőket hallom tőle a képernyőn:

Mi azt tartjuk a tisztességesnek és normálisnak, ha helyreállítjuk a teljes demokratikus rendet, június 1-től megszűnik a kormánynak adott rendkívüli felhatalmazás, tehát a parlament végzi a saját feladatait a normális rendben.”

Tényleg? Ha „megszűnik a kormánynak adott rendkívüli felhatalmazás”, akkor helyreáll „a teljes demokratikus rend”? Sőt, „helyreállítjuk”, mi, a Fidesz meg az ellenzék együtt? Akkor helyreáll a jogállam, a hatalmi ágak elválasztása, érvényesülni fognak az emberi és állampolgári jogok, akkor szabad és tiszta lesz a választás, a köztársasági elnök, a Számvevőszék vezetői, a legfőbb ügyész és az alkotmánybírák független személyiségek és nem a kormánypárt kifutófiúi lesznek, garantálják a bíróságok függetlenségét, mondjam tovább?
Mert a teljes demokratikus rendhez mindez hozzátartozna. Ez pedig a „felhatalmazási törvény” hatályon kívül helyezésével nem történik meg. (Elvégre Orbán belgrádi bejelentése szerint a törvényt hatályon kívül helyezik, de szerintünk a demokrácia azzal nem áll helyre.) Aki országgyűlési képviselőnek áll, és nyilatkozik egy televíziónak, annak képesnek kell lennie pontosan fogalmazni.
Persze, nem Arató az első a DK-ban, aki ezt a hibát elköveti. Egy nagyon fontos parlamenti ülése, március 23-án Orbán miniszterelnök napirend előtti beszédére reagálva a következőt mondta a frakcióvezető:
Miért küzdünk? Azért küzdünk, hogy hazánk maradjon demokratikus, szabad jogállam. Nem lehet éppen ezeket elvenni bármilyen más harc ürügyén. Sőt, azt is mondom, hogy nem lehet korlátlan felhatalmazást adni senkinek, és nem egyszerűen azért, merthogy egyébként akik most kérik, erre talán nem szolgáltak rá – bár én ezt így gondolom –, hanem mert elvileg sem helyes, mert valamikor, azt gondolom, ennek is vége lesz, nagyon reméljük, hogy vége lesz, ezen dolgozunk, és nem lehet a bajt arra használni, hogy közben ne éppen azt őrizzük meg, aminek a megőrzésére felesküdtünk.”
Amikor végighallgattam a közvetítést, hallgatva a teljes felszólalást, benne a szép érvelést, nekem sem tűnt fel azonnal az elején a hibás mondat.
Annál inkább Orbánnak, aki válaszában lecsapta a feldobott labdát:

Ugyanakkor azt a mondatot fontosnak tartom, ami itt elhangzott, és ami úgy hangzik, hogy most Önök az ellenzék soraiban azért harcolnak, hogy Magyarország maradjon működő demokratikus jogállam. A „maradjon” szóra szeretném felhívni a figyelmüket. Eddig azt hallottam itt, már nem tudom, hány év óta, hogy nem működő, nem demokratikus és nem jogállam. Most, látom, azért harcolnak, hogy maradjon működő demokratikus jogállam. (Taps a kormánypártok soraiban.)”

Ezt a hibát a frakcióvezetőnek sem kellett volna elkövetnie.
Magának a benyújtott (egyébként szerintem értelmetlenül benyújtott) T/10594 számú, „a koronavírus elleni védekezésről szóló 2020. évi XII. törvény hatályon kívül helyezéséről” szóló törvényjavaslatnak az indoklása egyébként jobban sikerült:
Mivel a Kormány vidéken feloldotta a korlátozások nagy részét, és bejelentette, hogy Budapest tekintetében is erre készül, ezért a Demokratikus Koalíció nem tartja szükségesnek az egész Európában példátlan hatalmat biztosító ún. felhatalmazási törvény hatályának további fenntartását. A bejelentés alapján nem indokolható a rendkívüli helyzet, mely alapot szolgáltatna a kormány túlhatalmának további biztosítására. A Demokratikus Koalíció azt szeretné, ha a jövőben a döntéseket az Országgyűlés hozná meg, legyen vége a rendeleti kormányzásnak.”
Jobban, de nem jól, a kormány túlhatalma sem szűnik meg a „felhatalmazási törvény” hatályon kívül helyezésével, miként a „teljes demokratikus rend” sem áll helyre.
Azért mielőtt azzal intéznénk el a dolgot, hogy politikusaink szabadon beszélve olykor pontatlanul fogalmaznak, vegyük észre: félő, hogy többről van szó. A politikai csaták hevében még a DK-sok sem tisztázták magukban: mit is tartsanak a mai magyar politikai állapotokról. Vajon belátták-e már, hogy

Magyarországon a demokráciát már fölszámolták, nem demokráciában, hanem önkényuralomban élünk.

Mondanak olykor diktatúrát is, mást is, ezekben a mondataikban viszont az látható, hogy nem gondolták végig mindezt, s azt sem, hogy mi következik belőle. Még ők sem, nem is beszélve mondjuk az MSZP-sekről vagy az LMP-sekről.
Vannak, akik ezeket a mondatokat olvasva máris előveszik a régi gondolatot, hogy nem lenne szabad beülni a parlamentbe. Én nem ezt mondom, csak azt, hogy

ha belátjuk, hogy önkényuralomban élünk, akkor ennek megfelelően kell a parlamentben (és persze azon kívül is) viselkedni.

Meg kellene válogatni, hogy miben veszünk részt és miben nem, mit fogadunk el és mit nem – ezzel kapcsolatos korábbi javaslataimat most nem ismétlem meg. Mert ha nem ezt tesszük, ha nap mint nap úgy viselkedünk a parlamentben, ha úgy kezeljük az intézményeket az alkotmánybíróságtól a köztársasági elnökig, a házbizottságtól a parlamenti tisztségekig, mintha egy demokratikus állam intézményei lennének, akkor óhatatlanul elkövetjük az imént kipécézett hibákat. Ez pedig azért nagy baj, mert a közönséget, amelyhez beszélünk, szintén megtévesztjük azt illetően, hogy milyen világban is él.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK