Kezdőlap Címkék Orbán

Címke: orbán

Orbán földet vesz a Kárpát medencében

400 millió eurós magántőke alapot hoz létre a magyar kormány, hogy ezzel „a magyar mezőgazdasági vállalkozások nemzetközi terjeszkedésének alapjait megteremtse a közép kelet-európai térségben.” A program felelőse Szijjártó Péter, aki az újraindítási terv irányítója is a gazdaságban – Varga Mihály vagy Matolcsy György helyett.

Jelenleg a Kárpát medencében általában – éppúgy mint Magyarországon – erőteljesen korlátozzák a külföldiek föld vásárlását arra hivatkozva, hogy a hazai földek túlságosan olcsónak számítanak a nemzetközi piacon.

Romániában és Ukrajnában viszont van lehetőség a külföldiek föld vásárlására. A miniszterelnök alteregója, Mészáros Lőrinc már vásárolt is földet Arad környékén – írja a Telex.

Magántőkealap állami pénzből

Az alap 400 milliós eurós vagyis mintegy 144 milliárd forintos. Ebből az állam részesedése 100 milliárd forint – ezt Varga Mihály pénzügyminiszter biztosítja. Vajon miből?

nepszabadsag.hu

A maradék 44 milliárd forintnak megfelelő összeget Szijjártó Péter szedi össze „magán befektetőktől”.

A magán és állami pénzek keverése az Orbán rendszer régi stratégiája, melyet mindinkább kifogásol az Európai Unió.

Az egyik oka annak, hogy Brüsszel késlekedik az újraindítási euró milliárdok kiutalásával épp az, hogy egyáltalán nem biztosak abban az Európai Unió Központjában, hogy a magyar kormány úgy használja fel a pénzeket, ahogy azt ígéri.

Sánta kutya effektus

Orbán pávatánca, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy a miniszterelnök kétfele hazudik: mást mond a magyar közvéleménynek és mást Brüsszelnek, lassan a végéhez közelít, mert mindkét fél átlát a szitán. Orbánnak viszont nagyon kell az uniós pénz hiszen ebből tartja fenn a nemzeti együttműködés rendszerét. A rendszer jelen pillanatban válsággal küzd éppúgy mint a többi uniós tagállam. Amíg másutt beismerik ezt, Magyarországon siker propaganda van, mert az emberek figyelmét el kell terelni az életszínvonal csökkenéséről, melyet az Orbán kormány elsősorban az inflációval valósít meg.

A pedofil törvény figyelem elterelés

Orbán azért hozta most ezt a törvényt, hogy szembenállását az EU-val ez a téma uralja ne pedig az a kínos kérdés, hogy hány euró milliárdot tetszett félretenni a nehéz időkre 2010 óta? Orbán tudja, hogy lopni viszont hosszú távon csakis úgy lehet, ha az átlagos szavazó polgárok is kapnak valamit, amiért behunyják a fél szemüket. Minthogy a hatalom nemigen tud életszínvonal emelkedést produkálni a jövő évi választásokig, ezért fel kell készülnie a folytatásra, amely számára valószínűleg kevésbé lesz kellemes. Erre is jók a magántőke alapok, melyeket állami pénzzel tőkésítenek fel, hiszen a hatalom esetleges elvesztése esetén számítani lehet rájuk. Hacsak az USA a Magnyickij törvénnyel le nem csap rájuk…

Lelepleződött hazugság

Orbán Viktor miniszterelnök a szerbiai látogatása során tartott sajtótájékoztatóján azzal vádolta meg az Európai Bizottságot, hogy LMBTQ-aktivistákat akarnak az óvodákba és iskolákba küldeni. A Bizottság cáfolta ezt a vádat.

Egy újságíró megkérdezte Gulyás Gergely minisztert, hogy mire alapozzák ezt az állítást, melyet egyébként ő is megismételt. Gulyás erre az alábbiakat olvasta fel az Európai Bizottság által 2020-ban elfogadott LMBTQ-stratégiából:

„A Bizottság támogatni fogja a gyermekek számára nyújtott befogadó oktatás biztosításával kapcsolatos oktatás bevált gyakorlatok cseréjének ösztönzését. Foglalkozni fog az oktatásban megjelenő nemi sztereotípiákkal. A Bizottság támogatni fogja azokat a projekteket, amelyek a kulturális kifejezésmód használatával előmozdítják az LMPTQ személyek teljeskörű befogadását. A Bizottság növelni fogja az LMPTQ személyek egyelőségét azáltal, hogy beépíti azt a releváns oktatási kezdeményezésekbe.”

Ezt olvasta fel Gulyás mint „bizonyítékot”. Az RTL Klub újságírója joggal jegyezte meg:

„Ebben nincs szó arról, hogy LMBTQ-szervezeteket engednének be az iskolákba.”

Mire Gulyás:

„Hát, ha Önnek ez ebből nem következik, akkor kedélyes egyet nem értés áll fenn közöttünk.”

„Nem ez következik belőle. Nem ezt írták.” -ismételte meg az újságíró.
„Nehéz ennek a végrehajtását másként elképzelni”- így Gulyás.

Pedig nem így van: az idézett passzus arról szól, hogy valakik – mindenekelőtt az iskolai oktatás részvevői: tankönyvek szerzői, maguk a pedagógusok – ilyen tartalmú tananyagot, segédanyagokat juttassanak el a tanulókhoz.

Ahogy a határon túli magyarok helyzetéről, jogairól nem határon túli magyar szervezetek, a cigányok emancipációjáról nem cigány szervezetek nyújtanak ismereteket a magyar iskolásoknak, úgy a szexuális kisebbségekről sem az érintettek saját szervezeteinek kell eligazítaniuk a gyerekeket.

Elképzelhetetlen, hogy ezt Gulyás ne értené. Nem, itt arról van szó, hogy miként Orbán korábban migránsokkal riogatta a kevéssé tájékozott magyarokat, most LMBTQ-aktivistákkal riogatja őket.

Már megint hazudott egy jót. Gulyás szemlátomást felkészült arra, hogy ezt a hazugságot valamivel alátámassza, de nem sikerült, mert nem sikerülhetett neki.

Brüsszel megindítja az eljárást: a magyar kormány sok pénzt kockáztat

Magyarország 7,2 milliárd eurót, Lengyelország pedig 23,9 milliárd eurót kapna az uniós válságkezelő alapból – emlékeztet a New York-i Bloomberg – de most mindez kérdésessé vált, mert az EU brüsszeli központja megindította a kötelezettségszegési eljárást mindkét ország  ellen.

Magyarország esetében a pedofi törvény csapta ki a biztosítékot, míg Lengyelország esetében az, hogy Varsóban közölték: a hazai jog felülírja az uniós jogot! Mindkét esetben nemcsak a konkrét ügy az érdekes hanem a folyamat, melynek végén ez lehet az utolsó csepp a pohárban.

Ursula von der Leyen csapdában

A brüsszeli bizottság elnökasszonya minden tagállam fővárosába maga viszi a pénzes borítékot. Budapestre és Varsóba egyelőre nem siet. Csakhogy a válságkezelő alapot Magyarország és Lengyelország csak úgy fogadta el, hogy nem lesznek kikötések a pénzes boríték mellett!

Az Európai Parlament azonban közbeszólt, és arról döntött, hogy igenis legyen kapcsolat a pénzek kiutalása és aközött, hogy a szóbanforgó állam mennyiben tartja be az európai értékrendet. Patthelyzet van, mert Magyarország és Lengyelország az Európai Bírósághoz fordult az ügyben.

Azóta viszont négy frakció az Európai parlamentben felszólította Ursula von der Leyent, hogy ne adjon pénzt Magyarországnak a pedofil törvény miatt, melyet a brüsszeli bizottság elnökasszonya szégyenletesnek nevezett.

Viktor Ursulára vár

Bár Varga Mihály pénzügyminiszter nemrég úgy nyilatkozott, hogy a magyar kormány vígan elvan a brüsszeli pénzek nélkül is, de ez korántsincs így! Orbán miniszterelnöknek égetően szüksége van az uniós milliárdokra, hogy megvásárolja a szavazók jóindulatát a jövő évi választásokra. Varga Mihály ugyanis elismerte: a magyar gazdaság másfél év alatt éri el a válság előtti szintet! Vagyis 2022 tavaszán alacsonyabb lesz mint 2019-ben. Ez aligha lelkesíti a választópolgárokat. Még egy ok, ami miatt Magyarországnak szüksége lehet Brüsszel jóindulatára. Erre épp Matolcsy György a jegybank vezére mutatott rá a Magyar Nemzetben. A jövőt fürkésző Matolcsy arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar forintot erőteljes külföldi támadás érheti a nemzetközi piacokon! Elsősorban a galoppozó hazai infláció és a gyorsan növekvő államadósság miatt. A nemzetközi piacon a szakértők mindig mérlegelik, hogy milyen erők állnak egy fizetőeszköz mögött? A forint mögé mindig odaképzelik az Európai Uniót. Ha az egyre látványosabb szakítás miatt késik az uniós pénzes boríték, akkor a Matolcsy által megjósolt erőteljes nemzetközi támadás megindulhat. Orbán Viktor egyedül aligha állíthatna meg egy ilyen lavinát, amely a forint leértékelődéséhez és az életszínvonal csökkenéséhez vezethet el épp a választások előtt…

Orbán, Kövér, és az EU-tagság

Bojár Gábor, a kitűnő vállalkozó és közéleti ember először öt évvel ezelőtt írt arról a HVG-ben, hogy Orbán ki akarja vinni Magyarországot az Európai Unióból. Akkor nem foghadtam el ezt, arra hivatkozva, hogy Orbán nem Magyarországot akarja kivinni az Unióból, hanem az Uniót akarja lényegében felszámolni, merő kereskedelmi együttműködésre redukálni, de megszüntetve szupranacionális jogköreit és politikai normáinak érvényesítését.

Akkor még abban bízott, hogy össze tud kovácsolni egy olyan szövetséget a visegrádi együttműködésre és nyugat-európai euroszkeptikus pártokkal – például az olasz Ligával, illetve az osztrák Szabadságpárttal – való összefogásra alapozva, amely blokkoló kisebbségként képes visszafordítani az integráció elmélyítését. Bízott abban, hogy az Európai Néppárton belül is erősebb pozíciót tud teremteni a maga számára.

Néhány hete Bojár újra leírta, hogy Orbán ki akarja vezetni az országot az Unióból. Most már nincs ebben vitám vele.

Orbán június 19-én, a „magyar függetlenség napján” meghirdetett, hét pontba szedett „javaslata” az Unió jövőjéről minden korábbinál egyértelműbben tette világossá: az ő elképzelései nem egyeztethetők össze azzal, ahogy az Unió régi tagjainak főáramú politikai erői, és hozzátehetjük: az új tagországok egy részének (Szlovákia, Románia, Horvátország, a balti államok) vezetői a szorosabb integrációról gondolkoznak.

(Az újak közül azok, amelyek az eurót már bevezették vagy döntöttek az euró bevezetéséről, és az Európai Ügyészséghez is csatlakoztak.)

Orbán hét pontjában ott szerepel a közvetlenül választott Európai Parlament megszüntetése és a tagállami parlamentek által delegált képviselőkkel való felváltása, a tagállami parlamentek egyfajta vétójogának („piros lap”) bevezetése az uniós jogalkotással szemben, a tagállamok alkotmánybíróságaiból álló közös bírói testület létrehozása (feltehetően a luxemburgi bíróság helyett), tehát visszatérés a szupranacionális intézményektől a nemzetállamok együttműködéséhez, a szupranacionális intézmények kiküszöbölésével. Ennek felelne meg az „egyre szorosabb unió” szófordulat törlése az alapszerződésből.

Megállapíthatjuk, hogy amit Orbán ma képvisel, az már olyannyira szemben áll az Unió főáramával, hogy kompromisszumra egyre kevésbé látszik lehetőség.

E mögött az is meghúzódhat, hogy a 2019-es európai parlamenti választással szertefoszlottak Orbán reményei, hogy olyan erős kisebbséget tud összekovácsolni az EU-n belül, amely alkalmas lehet az integrációs folyamat lefékezésére az EU intézményrendszerén belül.

A költségvetés vétójakor már a visegrádi társak közül is csak Lengyelország maradt mellette.

A melegeket megbélyegző pedofília-törvény körüli konfliktus és a helyreállítási pénzekért benyújtott magyar tervezet el nem fogadása minden korábbinál súlyosabb szembenállást jelez immár nemcsak a Parlament, de a Bizottság és az Orbán-kormány között.

Ennek fényében kell értékelni Kövér László vasárnapi interjúját a Kossuth-rádióban. Néhány éve a még miniszterként működő Lázár János azt mondta: nem tudja, hogyan szavazna az EU-tagságról. Ma Kövér tovább megy: egyértelműen azt mondja, hogy nemmel szavazna. Szemben sokak vélekedésével, Kövért ebben komolyan kell venni.

Ha a „nemzeti konzultációt” népszerűsítő plakátok egyikén azt kérdezik a plakátot szemlélő magyar választótól, hogy dühíti-e őt Brüsszel, akkor legyen világos: az évek óta tartó EU-ellenes politikai kampány folytatása azt a helyzetet hivatott előkészíteni, amikor Orbán majd érettnek láthatja a helyzetet a Huxit-népszavazásra.

Akik ma sem hisznek Orbán kilépési szándékában, azokat két dologra érdemes emlékeztetni. Az egyik: miközben már régen folyt a kötélhúzás a Fidesz néppárti tagságáról, Orbán a végsőkig halasztotta a kenyértörést, hogy megőrizhesse a néppárti tagság előnyeit és a látszatot, hogy a Fidesz megfelel a Néppárt normarendszerének, illetve annak, amit ő a Néppárt normarendszereként el szeretett volna érni. Az ország EU-tagsága persze összehasonlíthatatlanul nagyobb horderejű dolog, mint a Fidesz tagsága az Európai Néppártban, és a megváltoztatása sokkal bonyolultabb és sokkal súlyosabb következményekkel jár, de, mint tudjuk, Orbán és Kövér számára „az Európai Unión kívül is van élet”.

Ami pedig a közvélemény-kutatások által adott képet illeti, az változhat, illetve változtatható. A 2004-es népszavazás idején, sőt még a 2010-es hatalomváltás előtt a magyar választók többsége nem támogatta a határon túli magyarok letelepedés nélküli állampolgárságát. Választójogukat még ma is csak egy számottevő kisebbség támogatja, de magát az állampolgárságot – a több mint egy évtizede folyó masszív propaganda hatására, amellyel szemben a politikai nyilvánosságban nem fogalmazódik meg ellentétes vélemény – ma már a többség elfogadja.

Az EU-tagság közvélemény általi megítélésén is lehet változtatni.

Ha Orbánnak egy 2022-es választási győzelem után, Kaczyńskiéknak az őszi lengyelországi választáson elszenvedett esetleges vereségét, az Európai Tanácsban Orbán szövetséges nélkül maradását követően sikerül kellőképpen felfújni az EU központi intézményeivel szembeni konfliktust, egy népszavazáson már minden elképzelhető. A helyzet tehát megváltozott, Bojár Gábornak most már igaza van.

Orbán meg akarja szerezni a Ferihegyi repteret

A New York-i Bloomberg értesülései szerint a magyar kormány árajánlatot tett a három külföldi tulajdonosnak. Az összeg természetesen titok, de a Bloomberg szerint a piaci ár alatt van. Ennek nyilvánvalóan része van az akció időzítésében is hiszen a Covid 19 járvány leértékelte a repülőtereket szinte mindenütt a világon.

A Bloomberg már korábban is írt arról, hogy a magyar kormányhoz közelálló oligarchák érdeklődnek a repülőtér megvásárlása iránt. Bár az érintettek cáfolták, hogy a magyar kormány megbízásából cselekszenek, de a tárgyalások tényét nem tagadták. A tárgyalások első  menete kudarcba fulladt, de a magyar kormány nyíltan kimutatta a foga fehérét: nem engedélyezte azt, hogy a ferihegyi repülőtér 50 millió eurós kedvezményes kölcsönt vegyen fel a Covid 19 járvány idején az EBRD banktól. Az engedélyezés általában formalitás, de a magyar kormány ebben az esetben élt a jogával, hogy nehéz helyzetbe hozza a külföldi tulajdonosokat. Ezenkívül finoman figyelmeztetni kívánta őket: ideje megfontolni a részvény többség átadását a magyar államnak!

Palkovics miniszter akcióban

A Magyar Nemzet közlése szerint Orbán Viktor azzal bízta meg Palkovics minisztert, hogy szerezze meg a ferihegyi repülőteret. A Vasárnap című portálnak  adott interjúban Palkovics elismerte, hogy a kormánynak célja a Ferihegyi repülőtér megszerzése.

Mindez minden bizonnyal összefügg azzal, hogy Orbán Viktor stratégiai ágazatnak tekinti a turizmus fejlesztését, melyben családja és hű oligarchái is bőségesen érintettek. A vírus járványt megelőző időszakban dinamikusan növekedett a Ferihegyi repülőtér forgalma. 2019-ben a tulajdonosok bevétele 331 millió euró volt. Ezt követően azonban óriási visszaesés következett be: a járvány idején több mint 90%-al csökkent a forgalom. A magyar kormány bízik a dinamikus újrakezdésben, és ezért tartja fontosnak a Ferihegyi reptér megszerzését – ha lehet áron alul.

A tulajdonosok viszont az Európai Unióhoz fordultak mondván: a magyar kormány visszaél erőfölényével! Orbán Viktor emberei ugyanúgy lépnek fel mint hazai vizeken a kiszemelt cégek megszerzése érdekében, de külföldi cégek esetén ez nem oly egyszerű. A nemzetközi jog ugyanis őket védi. Az Európai Unió pedig amúgy is bírálja a magyar kormányt a jogállami normák megsértése miatt. Ferihegy ügye ebben a vitában is szóba kerülhet, mert a külföldi cégek nem szeretnének visszautasíthatatlan ajánlatot kapni a magyar kormánytól – mint a Keresztapa című filmben.

Szijjártó kontra UEFA

Az Európai Labdarúgó Szövetség elítélte a magyar szurkolók viselkedését az EB mérkőzések alkalmából, és ezért a következő három válogatott meccset zárt kapuk mögött kell lejátszani. Az UEFA szerint a szurkolók diszkriminatív magatartást tanúsítottak értsd faji és nemi identitásukban sértegettek ember csoportokat Budapesten illetve Münchenben.

Az UEFA nem engedélyezte a szivárványos díszítését a müncheni stadionnak. Emiatt Németországban akkor heves bírálat érte, Magyarországon viszont megdicsérték az UEFA-t. Most viszont Szijjártó Péter kifakadt:

„Szánalmas és gyáva testület, szégyelljék magukat!”

Ezt írta a Facebookon a magyar külügyminiszter, aki nem épp diplomatikus stílusáról ismert. Szijjártó Péter felidézte, hogy Magyarországon 1990 előtt „munkásőr feljelentők” üldögéltek a stadionokban. Ehhez hasonlította az UEFA döntését. Szijjártó szerint „mi magyarok újra megmutattuk Európának és a világnak, hogy milyen is az, amikor igazi futball hangulat van egy futballmeccsen!”

Orbán Viktor miniszterelnök nem ment el a müncheni stadionba noha ott a magyar válogatott számára létfontosságú mérkőzés zajlott. A mérkőzés után a német rendőrség előállított néhány magyar szurkolót, akik a szivárványos mozgalmak tagjait sértegették.

Orbán a melegeket is érintő pedofil törvény miatt még korábbi bajor barátaival is élesen szembekerült. Seehofer, a bajor CSU egykori vezetője, aki jelenleg Németország belügyminisztere, immár Orbán Viktor megbüntetését követelte az Európai Uniótól! Csatlakozott azokhoz, akik azt várják Brüsszeltől, hogy ne adjon pénzt a magyar kormánynak, amelyik ily nyíltan szembemegy az európai tolerancia értékrendjével.

Hordjunk maszkot!

A múlt héten állt elő Orbán miniszterelnök azzal, hogy napokon belül elérjük az öt és félmillió beoltottat, és akkor megint meg lehet szüntetni egy sor korlátozást, többek között azt, hogy az üzletekben és a tömegközlekedési járműveken sem kell maszkot hordani, a vendéglátóhelyeken nem kell védettségi igazolványt felmutatni.

Zárt térben sem kell védekezni a fertőzés ellen.

Sok felelőtlen dolgot csinált már Orbán ebben a közel másfél éve tartó járványidőszakban. Késlekedett a korlátozások bevezetésével, nem vezetett be széles körű tesztelést, gyakorlatilag abbahagyták a kontaktuskutatást. Sokan talán már el is felejtették a kórházi ágyak kiürítését. Ma már

a különösen felelőtlen lépések között kell számon tartanunk, hogy mintegy félmillió idős embert oltottak be azzal a kínai vakcinával, amelynek hatásosságát idős embereken sem Kínában, sem másutt nem vizsgálták.

Azt feltételezni, hogy Magyarországon öt és félmillió első oltás után nem kell attól tartanunk, hogy zárt térben terjedhet a vírus, és ezért nincs szükség maszkhasználatra, újabb példája annak, hogy a kampányszempont, vagyis annak érzékeltetése, hogy mennyire sikeres az Orbán-kormány által szervezett magyarországi védekezés, fontosabb az elemi biztonsági szempontoknál.

Múlt pénteken állítólag megvolt az öt és félmillió első oltás,

és ezért szombat óta nem kötelező a maszkviselés zárt terekben sem, kivéve az egészségügyi és szociális intézményeket. Azt tapasztalom, hogy a buszokon, villamosokon, üzletekben az emberek többsége nem hord maszkot, és nincs maszk az eladókon sem. Mindez akkor, amikor

a nálunk jóval nagyobb mértékben átoltott Nagy-Britanniában és Izraelben a Delta variáns miatt növekszik a fertőzöttek száma, itt a járvány negyedik hulláma.

Orbán Magyarországa az elmúlt hetekben valóban élen járt, mégpedig abban, hogy a labdarúgó EB budapesti mérkőzésein nem korlátozták a nézők számát, miközben másutt még csak félig vagy annyira sem megtöltött nézőterek előtt játszották a mérkőzéseket.

Azóta már Anglia is felzárkózott, az elődöntőkre és a döntőre a Wembley stadion nézőterén is hatvanezren tolonghatnak, kiabálhatnak, mint korábban a budapesti arénában. Büszkék lehetünk erre az úttörésre?

Finnországban már megállapították, hogy a szentpétervári meccsekről frissen megfertőzve tért haza a drukkerek negyede, s Skóciában is hasonlókat figyeltek meg a Londonból visszaérkezőknél.

Ebben a helyzetben lemondani a maszk viseléséről?

Orbán felelőtlenségével szemben általában tehetetlenek vagyunk. Most azonban megtehetjük, hogy tovább hordjuk a maszkot zárt terekben, továbbra is tartjuk a távolságot, s élünk a védekezés egyéb eszközeivel. Örvendetes, hogy a fővárosi önkormányzat – megint kormányzati feladatot véve át – tesztekkel vizsgálja a kínai vakcinával beoltott idősek védettségét. Ha az Orbán-kormány változatlanul felelőtlen, mi viselkedjünk felelős módon. Ismétlem: hordjuk a maszkot – lehetőleg az FFP-2 maszkot – mindenütt, ahol zárt helyen vagy tömegben vagyunk.

Orbán neoliberális ordo nacionalista

Egy kanadai politológus, aki a CEU-n tanitott, közvetlen közelről figyelhette a nemzeti együttműködés rendszerének a kialakulását. Dorit Geva szerint Orbán Viktor felismerte a globalizáció jelentőségét vagyis alkalmazkodik a neoliberális korszakhoz.

Orbán rendszerét a kanadai politológus poszt neoliberálisnak nevezi, mert erőteljesen korrigálja mindazt, amit Thatcher asszony Nagy Britanniában vagy Ronald Reagan az USA-ban alkalmazott.

Klasszikus neoliberális alapelv például az adócsökkentés, amely miatt a magyar kormány szembekerült Biden és szövetségesei elképzelésével az általános társasági minimum adó bevezetésével az egész globális gazdaságba. A közszolgálati Deutsche Welle ezzel kapcsolatban rámutatott: a renitens országok mint Magyarország vagy Írország kénytelenek lesznek alkalmazkodni a nagyhatalmakhoz vagy szankciókkal kell számolniuk.

Ordo nacionalizmus

Orbán belföldre ezt használja. Ez a kanadai politológus szerint azt jelenti, hogy erős állam jön létre, mely jelentős részben kontrollálja a piacot és a társadalmat is. Ez az amit Orbán illiberális demokráciának nevez.

Orbán előtte járt Trumpnak vagy Netanjahunak – állitja a kanadai politológus, aki innovatív politikai gondolkodónak tartja a magyar miniszterelnököt. A nemzeti együttműködés rendszere azért vált sikeressé, mert Orbán nem egy víziót akart megvalósítani hanem pragmatikusan fokozatosan változtatta meg a dolgokat. Mindig tanulva a saját hibáiból. Az internet adó esetében például a hatalom gyorsan megtanulta: a magyar társadalom számára a fogyasztás szent! Aki azt korlátozni akarja, az politikailag elveszett.

Orbán újítása a gazdasági szférában az, hogy az államot teszi meg döntőbírónak a tőkefelhalmozási folyamatokban.

Minden a fogyasztókért

A kanadai politológus szerint ez Orbán Viktor jelszava a gazdaságban, ahol az állam szabályozza a hozzáférést a tőke javakhoz és a munkaerőhöz nem pedig a piac. A munkaalapú társadalom üres blöff, melyet a szerző retorikai zsenialitásnak nevez. Arra gondol, hogy

miközben Orbán a munkavállalók képviselőjének tünteti fel magát, a valóságban maximálisan kiszolgáltatott helyzetbe hozza őket.

Akik épp e kiszolgáltatott helyzetben érezhetik úgy, hogy állami támogatás nélkül nem lenne biztos megélhetésük. Ily módon lehet biztosítani a nemzeti együttműködés rendszerének politikai alapját.

Míg az USA és az EU szerepe leértékelődik Magyarországon addig Oroszországé és Kínáé föl – állitja a kanadai politológus. Aki szerint Moszkva azt olcsó energiával járul hozzá Orbán rendszerének stabilitásához míg Kína fogyasztási cikkekkel árasztja el a magyar piacot.

A szerző szerint a kínaiak valószínűleg olyan pénzeket is adnak Orbán Viktornak, amelyekről csak igen kevesen tudnak, de amelyek nagyon fontosak lehetnek a nemzeti együttműködés rendszerének a stabilitása szempontjából.

Élesedik a „Kelet-Nyugat” szembenállása az EU-ban

Az EU közel sem olyan egységes, pozitív és vonzó, mint az, az ellenzék választási kampányában szerepel. Brüsszelben is látják, tudják, hogy valami „félrement”. Különösen az utóbbi években mutatkozott meg a „kelet-nyugat” közti felfogás- és mentalitásbeli különbség.

1989-ben a „vissza Európához” volt a jelszó, ami napjainkra egyre kevésbé lett vonzó. Van egy, az EU-ra is, mint gazdasági közösségre jellemző, általános, égtáji és éghajlati különbség: az államháztartás, az állami kiadások kezelése, ami jól érzékelhetően kihatással van a kontinens északi és déli részére. Talán úgy fogalmazhatnánk, hogy a protestáns angolszászok (beleértve a skandinávokat és a germánokat) szemben a katolikus, mediterrán latinokkal, akikhez a „bizánci” keleti keresztény görögök is tartoznak. Hasonló a helyzet, mint az az amerikai kontinensen (Észak-Amerika vs. Dél-Amerika) tapasztalható.

Aztán itt vannak a politikai ellentétek, a galambok és a héják, akik Oroszországra és Kínára tekintenek, miközben az Unió bővítését szorgalmazzák.

No, meg az „öntudatosak” tábora, akik a nettóbefizetőkre és a nettó-pénzfelvevőkre osztják a tagságot. Valójában, senki sem akarja szétverni, megszüntetni ezt a politikailag gyenge, gazdaságilag erős Uniót. Ehelyett

egyfajta „Kulturkampf” (kultúrák harca, felfogásbeli különbség) tapasztalható, mely az európai értékek védelmére, megtartására törekszik – a maga módján.

10 évvel ezelőtt (2011) az Isztambuli Egyezmény néven az Európa Tanács egy átfogó nemzetközi egyezményt alkotott meg a nők elleni erőszakkal és családon belüli erőszakkal szemben. A kelet-közép európai országok (Lengyelország, Magyarország, Bulgária Csehország és Szlovákia) megkérdőjelezik az egyezményben foglaltakat. Pontosabban az abban szereplő EU-s előírásokat nem kívánják átvenni a nemzeti törvényeikbe. A nők elleni erőszak, a szexuális visszaélés, vagy a kényszerházasság elleni törvények a kelet-európaiak számára is magától értetődőek.

A nemzeti konzervatív kormányok és ellenmozgalmaik azonban képtelenek megérteni és elfogadni a „biológiai” nemiség (angolul sex) és a „társadalmi” nemiség (angolul gender) közti különbséget.

A volt szocialistas országok gondolkodásában csak férfi és nő létezik.

A lengyel parlament előtti törvénytervezet mottója: „Igen a családra – Nem a genderre”, magyarul: „a hagyományos értékek a kor szelleme (a homoszexualitás) ellen”. Bulgáriában már 2018-ban alkotmányellenesnek nyilvánították ezt a témát, így ott az Isztambuli Egyezményt kizárt, hogy elfogadják (ratifikálják).

Egész Kelet-Közép-Európában népességfogyás tapasztalható.

Nemcsak a jobb megélhetéssel kecsegtető elvándorlás miatt. A nemzeti konzervatív kormányok drága családtámogatási programokkal próbálják a „hagyományos családmodellt” népszerűsíteni, és a születések számát növelni. Ebbe a nemzeti konzervatív kormányok mellett az egyházak is besegítnek.  Miközben tudat alatt a homofóbiát terjesztik.

„Az egyneműek kapcsolatától kihal a nemzet”

szól a kormánypárti érvelés, ergo a volt szocialista országokban az egyneműek házasságát nem ismerik el (pl. özvegyi nyugdíj). Mi több, Magyarországon az alkotmány tiltja az egyneműek házasságát. Sőt, most már az örökbefogadást is.

Ugyanakkor Nyugat-Európa katolikus fellegváraiban: Spanyolország, Portugália, Írország engedélyezett az egyneműek házassága, valamint az örökbefogadás.

A kontinens másik nagy „kelet-nyugat” problémája a migráció (vándorlás) és a (politikai) menedékjog. Brüsszel évek óta képtelen közös európai megoldást találni. Az elvándorlás a felvevő, befogadó országokból (Olaszország és Görögország), a kontinens szociálisan fejlett jóléti társadalmai felé halad északnyugat irányba. Ez az iszlám országokból érkező menekültek fő vándorlási iránya is. Senki sem akar az iszlamofób nemzeti konzervatív volt szocialista országokban maradni.

A menekült státuszt megszerzett, legálisan befogadott, elismert menekülteket az EU szeretné a tagállamok között (egyenlően) elosztani, és ezzel nagy (anyagi) terhet levenni Olaszország és Görögország válláról.

Ezt a gondolatot, segítségnyújtást a keresztény konzervatív magyar kormány elutasította.

Orbán Viktor már 2016.10.07-én közölte, hogy a magyar alaptörvényt ki kell egészíteni, és bele kell írni, hogy a magyarokra senki sem kényszeríthet semmilyen kötelező betelepítési kvótát.

Az egykori szocialista országokból lett EU-tagállamokban gyakorlatilag minimális szimpátia sincs a menekültek irányába.

Az EU-n belüli (nép)vándorlásról is mélyen hallgat a teljes hazai média. Igaz, vannak internetes (Facebook) csoportok, ahol problémájukat egymás közt meg tudják beszélni, és ezzel a téma ki van lőve. Pártállástól függetlenül egyik tv-csatorna sem készít sorozatot az „újrakezdők” életéről, beilleszkedési problémájukról, gondjaikról, akárcsak tájékoztatási jelleggel.

Érdekes lenne a Magyarországon dolgozók lehetőségeit, mindennapjait is bemutatni.

Az 1989-es jelszó és gondolat a „vissza Európába” nemcsak a szovjet egypártrendszertől való elfordulást jelentette, hanem egy bizonyos „nemzeti forradalmat” is, a nemzetállami önállóság visszaszerzését.

Nyugat-Európában hitelesen és jól dokumentálták a háború utáni meneküléseket, elüldözéseket, befogadásokat, (divatos szóval) integrációkat. A Vasfüggönytől keletre ezek szinte tabutémák voltak. Még ma is azok. A kitelepítésről, legyen az nemzetiségi vagy osztályidegen, tudott a lakosság, de hová kerültek, hogyan fogadták őket, hogyan segítették az újra kezdést, a beilleszkedést, arról vajmi kevés ismeretünk van. Ezért

szinte nulla szimpátia az elüldözöttekkel, napjaink menekültjeivel.

Még a 200.000 fős ’56-os menekültek felemlegetésére is az a sztereotip válasz, hogy „az más volt”. A görög (és koreai) menekültek befogadásáról sem illik beszélni, mert az a Rákosi időben történt, amikor semmi jó, semmi emberséges nem történhetett.

Keleten a lakosság többsége úgy képzelte el a ’89-es „átállást”, hogy máról holnapra itt lesz a Kánaán, a Nyugat, a maga szociális jólétével és gazdagságával. Aztán mikor ráébredtek, hogy ez nem így van, elkezdték terjeszteni, hogy a „húsosfazék” közelében volt kommunisták kaparintottak meg mindent.

Majd az önjelölt nemzeti konzervatívok új ideológiával álltak elő. „Nem biztos. hogy jó átvenni a demokráciát, a piacgazdaságot vagy a jogállamiságot, mert az a hagyományos, nemzeti kultúra feladásához vezet(het)”.

Ez a gondolkozás az EU keleti felén, különösen Magyarországon (Orbán) és Lengyelországban (Kaczynski) elterjedt és népszerű. Orbán ezt azzal egészítette ki, hogy a 2008-as pénzügyi, majd a 2015-ös menekültválság a gazdasági és társadalmi liberalizmus következménye. Ezért az igazi európaiak nem Brüsszelben, Berlinben vagy Párizsban vannak, hanem

„mi” keresztény fehérek, kiknek küldetése a Nyugat megmentése. 

Ezt látva, tapasztalva, úgy tűnik a jelenlegi Európa (EU) elvesztette „értékközösség” jellegét, helyére a „jogközösség” lépett. Ennek keretében remélhetőleg, a közvetlenül választott Európai Parlament meg tudja majd védeni a jogállamiságot.

Az infláció megroppanthatja Orbán nemzeti együttműködési rendszerét

Matolcsy aggodalma nem alaptalan. Megingathatja a NER-t az infláció. Erre mutat rá a londoni Financial Times, amely megírja, hogy a magyar és a lengyel infláció rekorder az Európai Unióban!

Már Matolcsy György, a magyar Nemzeti Bank elnöke is aggódik emiatt holott ő mindeddig Orbán Viktor jobbkeze volt. Az aggodalom nagyon is jogos hiszen a magas infláció a legnagyobb gondot épp a szegények millióinak okozza. Márpedig épp ők azok, akik Orbán Viktor legbiztosabb szavazó táborát alkotják!

Miért? Mert tökéletesen függenek a nemzeti együttműködés rendszerétől! Orbán helyi kiskirályai vaskézzel tartják kézben a kisemberek megélhetését vidéken. Ahol azután

ezek a helyi kiskirályok gondoskodnak arról, hogy a kiszolgáltatott emberek „helyesen szavazzanak”.

Az infláció több módon is megroppanthatja a nemzeti együttműködés rendszerét. Egyrészt a szegény néprétegek megélhetése kerül veszélybe, ezt Orbánnak valamilyen módon kompenzálnia kell. Ezért viszont elszáll a költségvetés, és még nagyobb szükség van az uniós euróü milliárdokra.

Brüsszel egyelőre nem fogadja el Orbán válságkezelő tervét

A brüsszeli Politico arról számol be, hogy a bizottság szakértői mindenképp meg akarják akadályozni, hogy Orbán hű oligarchái kapják az uniós pénzek javát. A magyar miniszterelnök már kemény csörtét vívott ez ügyben Ursula von der Leyen asszonnyal, aki visszadobta az egyetemek privatizációjára vonatkozó Orbán tervet. Július 12 a válságkezelő terv elfogadásának határideje. Addig lehet, hogy még egy találkozóra lesz szükség Ursula von der Leyen és a magyar miniszterelnök között. Ursula von der Leyen sincs könnyű helyzetben hiszen az Európai parlament négy frakciója követeli, hogy ne adjon pénzt Orbánnak!

Erős külföldi támadás érheti a forintot

Erre figyelmeztetett Matolcsy György. Ha ez megtörténne a választások előtt, akkor az nemcsakhogy megroppantaná a nemzeti együttműködés rendszerét, de Orbán Viktor politikai jövőjét is kérdésessé tehetné. Annál is inkább, mert az emberek még emlékeznek az elmúlt évtizedek hiper inflációira, melyek koldusbotra juttatták a kiskeresetű embereket és a nyugdíjasok jórészét. Erre emlékeztet a Financial Times, amely arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar gazdaság legnagyobb külföldi befektetői, a németek eddig kifejezetten elégedettek voltak Orbán Viktor rendszerével. Az ugyanis olcsó és jólképzett munkaerőt biztosított amellett, hogy jelentős állami támogatást adott nekik. Most viszont bérinfláció fenyeget, mert a magyar munkaerőpiacon csökken a kinálat miközben az Orbán kormány politikája megakadályozza a külföldi munkaerő beáramlását.

Ebbe a csapdába lavírozta magát bele Orbán Viktor miniszterelnök, akinek egy aduja maradt: az ellenzék megosztottsága és kétséges alkalmassága a válságkezelésre. Ha viszont Orbán Viktor csakis vért, könnyeket és kemény küzdelmet ígérhet a választóinak, akkor könnyen érkezhet a válasz: köszönjük szépen, az nélküled is megvan!…

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK