Kezdőlap Címkék Orbán

Címke: orbán

1 (azaz egy) Magyarország

Az a nagy büdös helyzet, hogy 1 (azaz egy) Magyarország van. Tehát 1 (azaz egy). Ennek a Magyarországnak – tetszik, nem tetszik – e pillanatban még nem tudni, mekkora százalékban, de óvatos becsléssel is igen jelentős százalékban, része az ellenzék,  tokkal-vonóval.

Az összes ellenzéki politikus, mind egy szálig, szeretem vagy nem szeretem, magánügy, az összes ellenzéki szimpatizáns, mind egy szálig, valamennyi ellenzéki választó, fiatal és öreg, diplomás és nem diplomás, szegény és gazdag, Fradi drukker és a foci szó hallatától okádni képes honfiú és honleány, kirándulni szerető és az is, aki néha kinéz az ablakán, satöbbi: az is, aki egzisztenciáját féltve és mindentől rettegve legfeljebb csak otthon, zárt ajtók és ablakok mögött, a borotválkozó tükörnek meri halkan megvallani, hogy nem stimmel itt semmi sem, s az is, aki naponta bátran el-elordítja, le-leírja, hogy Magyarország történetének egyik legmocskosabb, legzüllöttebb és leghazugabb hatalma regnál éppen.

A fentiek tehát mind egy szálig Magyarország részét képezik. Magyarország nemcsak Orbáné, Semjéné, Rogáné, Ráhelé, Tiborczé, Mészárosé, hanem Lacié és Marié is, Pistáé és Kareszé is, Edité és Ibolyáé is, viceházmesteré és akadémikusé is, magyarul is csak középfokon beszélőé is, meg azé is, aki hét nyelven képes elküldeni a hatalmon lévőket oda, ahová épp kedve kerekedik.

Szóval Magyarország 1 (azaz egy).

Ha pedig ez így van, márpedig így van (legalábbis mindaddig, amíg az ország hatalmasai nem vélekednek úgy, hogy ezek, azok vagy amazok valójában nem is részei az országnak, amiért aztán hazafias kötelességüknek tekintik, hogy e hon múltjából vett példák nyomdokain járva – sok-sok megoldás kínálkozik – gondoskodjanak a fent említettek eliminálásáról), szóval, ha Magyarország e pillanatban még 1 (azaz egy), akkor a kormánynak és a Pisták, Marik, Kareszok, Ibolyák pénzéből jóllakatott csicskásainak, propagátorainak, bérért és fizetésért csatasorba állított szószólóinak nem gúnyolódniuk kellene a tegnapi előválasztási kudarcon, hanem elemi kötelezettségük lenne azonnali hatállyal szigorú vizsgálatot követelni, s kivizsgáltatni a történteket.

Ugyanis a tegnapi napon Magyarországot (ami 1 – azaz egy) nemzetbiztonsági támadás érte, mégpedig igen súlyos. Olyan támadás, amely komoly erőket és még komolyabb anyagi forrásokat feltételez, s amelyhez hasonló beláthatatlan következményekhez vezetne.

Ez a támadás történhetett országon belülről, de történhetett országon kívülről. Ám akárhonnan is, az 1 (azaz egy) ország nemzetbiztonsága megköveteli az eset teljeskörű vizsgálatát és feltárását.

Ez minden valamire való országban így történne: a valamire való országokon kívülieket pedig a jó ízlés okán meg sem érdemes említeni, még akkor sem, ha a jelenlegi magyarországi hatalom legszűkebb baráti, üzleti és politikai érdekközösségének meghatározó részét is képezik. Az USA-ban például különleges ügyész, hatalmas stábbal, két éven át vizsgálta az orosz beavatkozást.

Minden további megnyilatkozás, amely tehát nem a történtek kivizsgálását sürgeti, hanem az ellenzék bénaságán, ügyetlenségén vagy felkészületlenségén élcelődik, valójában indirekt bizonyítéka annak, hogy a hatalom, saját kezével vagy mások mocskos mancsát igénybe véve belemaszatolt az előválasztás számítógépes rendszerébe.

Förtelmes előjelek 2022-re. Ha az eset kivizsgálatlanul marad, akkor az Orbán-rezsim – akár külső erők támogatását is igénybe véve – hideg polgárháborút hirdetett meg.

Mitt Romney: „Magyarország, Amerika modellje?”

Mitt Romney szenátor pénteken a Fox News műsorvezetőjét, 
Tucker Carlsont vette célba az amerikai alkotmány elfogadásának évfordulója alkalmából tartott beszédében. Romney a Brigham Young Egyetem Utah-i Wheatley Intézetében az Alkotmány Napja alkalmából szeptember 17-én mondott beszédet, és figyelmeztetett, hogy az alkotmányos „védőkorlátok” veszélyben vannak.

Anélkül, hogy Carlsont név szerint említette volna, Romneyt bírálta a Fox News személyiségét a közelmúltbeli magyarországi utazásáért, ahol interjút készített Orbán Viktor jobboldali miniszterelnökkel. Romney azt mondta:

„Egy prominens tévészakértő Magyarországra utazott, hogy magasztalja Orbán Viktort, hogy példakép legyen számunkra.”

„Orbán cenzúrázza hazájában a médiát, figyelmen kívül hagyja a nép akaratát a választásokon, vagyont halmoz fel magának és barátainak.

Nem véletlen, hogy Magyarországot a fejlett világ legkevésbé szabad, legkevésbé demokratikus országai közé sorolják” – mondta a szenátor.

Romney pénteki beszéde során kritizálta az amerikai alkotmány potenciális fenyegetését, és kiemelte a január 6-i halálos capitolumi lázadást, amelynek célja a 2020-as elnökválasztás ratifikációjának megakadályozása volt.

Romney azt is elmondta, hogy az USA-nak meg kell védenie a demokráciát és a szabadságot az autoriterizmus fenyegetéseivel szemben az olyan államokban, mint Oroszország és Kína.

„Az alapítók köztársaságot adtak nekünk. Ahogy Benjamin Franklin mondta, rajtunk múlik, hogy megtartjuk -e” – fejezte be Romney.

A német elnök nem jön Budapestre

Steinmeier elnök felkereste mind a három másik visegrádi államot, de Magyarországot mellőzi. Orbán Viktor ugyanis intenzíven beavatkozott a német belpolitikába a migráns válság idején, és ezt nem felejtik el neki. A másik ok: Orbán Brüsszel ellenessége elfogadhatatlan Berlin számára. Merkel kancellár még mentegette Orbán Viktort, de az utóda már nem fogja. Németországban a hónap végén rendezik meg a választásokat.

Steinmeier elnök stratégiai szövetségesnek nevezte Szlovákiát Pozsonyban. Ez szólt annak, hogy a két állam között igen szoros a gazdasági kapcsolat, de annak is, hogy Szlovákiában megbuktatták a nemzeti együttműködés rendszerét.

Caputova szlovák elnök ennek a mozgalomnak az élén állt és elmondta a német államfőnek, hogy megkezdődött a közélet megtisztulása Szlovákiában.

A harmadik rendőrfőnök távozik másfél éven belül

Szlovákiában azért mondott le a rendőrség vezetője, mert az ügyészség korrupciós vizsgálatot inditott ellene. A belügyminiszter közölte, hogy ő bízott a rendőrfőnökben és nem tervezte a menesztését. Kormányválság is kialakulhat, mert a titkosszolgálat vezetője körül is hasonló botrány kerekedett Szlovákiában.

A most távozó rendőrfőnök elődjét letartóztatták korrupció gyanújával, majd a börtönben öngyilkosságot követett el. A rendőrség presztízse a mélyponton Szlovákiában, ahol meggyilkolták Jan Kuciak oknyomozó újságírót és kedvesét – a rendőrség tudtával sőt lehet, hogy aktív közreműködésével. Emiatt ül a börtönben az akkori rendőrfőnök, Tibor Gaspar.

Az oknyomozó újságíró azt próbálta meg felderíteni, hogy miképp nyúlja le az olasz maffia segítségével az uniós pénzeket Fico kormányzata. Az ügybe belebukott az egész hatalom.

A választásokon győzelmet arató ellenzék gyenge koaliciót hozott létre, amely egymással is marakodik, de megkezdte a rendőrség és a titkosszolgálat megtisztítását.

A titkosszolgálat ex vezetője is előzetesbe fogvatartásba került, de hamarosan kiengedhetik, mert az ügyészség ejtette az ellene felhozott vádakat. A kormány koalíció több pártja is felvetette az új választások lehetőségét, de jelen pillanatban ennek kicsi a valószínűsége, mert a mostani ellenzék jutna hatalomra. Jelenleg ugyanis Pellegrin ex miniszterelnök pártja a legnépszerűbb és Fico korábbi kormányfő pártja a harmadik. Ha ketten összefognának, akkor visszakerülnének a hatalomba azok, akiket a közvélemény jó része felelősnek tart a kormánykritikus újságíró meggyilkolásáért Szlovákiában.

Magyarország veszi a legtöbb fegyvert Németországtól

2,66 milliárd eurós fegyver vásárlással még az Egyesült Államokat is megelőzi Magyarország ezen a téren. Ez derül ki a német gazdasági minisztérium közleményéből, amely összegzi az elmúlt négy év adatait.

Németországban hamarosan választásokat tartanak, és ebből az alkalomból a képviselők érdeklődhetnek: mit intéztek a minisztériumok az elmúlt négy évben?

A minisztérium számai nem a tényleges fegyver vásárlásokat jelentik hanem azt, hogy milyen értékben adtak ki engedélyeket az exportra vagyis a szállítások jelentős része a közeli jövőben történik.

Merkel-Orbán paktum

A kancellár asszony hamarosan távozik a színről. Brüsszelben sokan őt tekintették Orbán keresztanyjának, mert mindig védelmezte a magyar miniszterelnököt az Európai parlament támadásai ellen. Senki sem tudja pontosan, hogy milyen paktum kötötte össze Orbán Viktort Angela Merkellel, de az biztos , hogy a német gazdasági terjeszkedés érdekeinek a védelme ide tartozott. Míg Lengyelország és Románia elsősorban az USA-tól vásárol fegyvereket, Orbán kormánya a németeket részesíti előnyben. A magyar kormány támogatja egységes európai haderő megteremtését, amely német és francia elképzelés szerint európai fegyverzettel lenne felszerelve.

Mi lesz Merkel távozása után?

Orbán washingtoni keresztapja, Donald Trump már távozott a színről és most Angela Merkel is búcsút mond a politikai színpadnak. Joe Biden egyértelműen Orbán ellenfelei közé tartozik, de ki lesz az új német kancellár? A három esélyes jelölt közül egyik sem igazi barátja a magyar miniszterelnöknek, de Armin Laschet,  a CDU kancellár jelöltje elnézőnek mutatkozott eddig a nemzeti együttműködés rendszerének „Európához nemigen illő furcsaságai” iránt. Ezt sem a zöldekről sem pedig a szociáldemokratákról nem lehet elmondani. Sem Olaf Scholz sem pedig Anneliese Baerbock nemigen foglalkozott Orbánnal, de a két párt emberei annál inkább. Különösen Brüsszelben bírálták hevesen Orbán Viktor illiberális rendszerét a német zöldek és szociáldemokraták.

Ez nem jó ómen a magyar miniszterelnöknek, aki a fegyver vásárlásokkal évtizedekre biztosítani kívánja hatalmának berlini támogatását.

ÁLLAMI GARANCIA ORBÁN OLIGARCHÁJÁNAK

150 millió euróról vagyis körülbelül 53 milliárd forintról van szó – ennyibe kerül az a repülőgépgyár, melyet a kormányszóvivő férje, Szalay-Bobrovniczky Kristóf megvásárol Csehországban. Már hogyha valóban ő teszi.

Az állami garancia ennek 80%-ára vonatkozik. A hitelt a kormányhű Magyar Fejlesztési Bank nyújtja a a HSC Aerojet Zrt.-nek. A cég főnöke és egyetlen részvényese Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki nemrég még Orbán Viktor londoni nagykövete volt. Korábban Orbán egyik másik bizalmasa próbálta megvenni a cseh repülőgépgyárat, de a kezdeményezés bebukott, mert Tombor András nem tudott megfelelő pénzt és garanciát felmutatni. Most ez összeállt – legalábbis papíron.

A hibrid rendszer

Az állami és magán szféra furcsa szimbiózisát nem Magyarországon találták ki, de itt is alkalmazzák. Szalay-Bobrovniczky Kristófnak nem ez az első ilyen biznisze. Korábban az oroszokkal közösen az egyiptomi vasúti kocsi üzletben utazott. 1300 vasúti kocsit szállítanak Egyiptomba körülbelül 1 milliárd euró értékben. Az üzleti konstrukció itt még cifrább: az orosz és a magyar eximbankok együtt hitelezik meg az 1 milliárd eurót Egyiptomnak.

Az Egyiptomba szállított vasúti kocsiját részben a dunakeszi jármű javítóban szerelik össze. A MÁV tavaly tavasszal adta el ennek 90%-át egy cégnek, amely felerészben az oroszok felerészben pedig Szalay-Bobrovniczky Kristóf tulajdonában van.

A cég 2020-ban 7,9 milliárd forintos nyereséget ért el. Az orosz cég jellemző módon Svájcban van bejegyezve.

Sem Oroszországban sem pedig Magyarországon nem lehet tudni, hogy az oligarchák vagyona mennyiben magántulajdon és mennyiben az államot irányító Putyiné illetve Orbáné.

Oroszország leggazdagabb oligarchája, Hodorkovszkij ezt a saját kárán tanulhatta meg amikor elítélték, és hosszú éveket tölthetett Szibériában. Csak Merkel kancellár közbenjárására szabadult ki.

Sem az Európai Unió sem az USA nem fogadja el ezeket a kétes hibrid megoldásokat. Orbán Viktor ezért sem lép be az Európai Ügyészségbe, mert kínos kérdéseket tehetnének fel neki. Az amerikai nagykövetségen szorgosan jegyzik az ilyen hibrid ügyleteket. Egyrészt azért, mert a repülés stratégiai ágazat, másrészt pedig az orosz kapcsolat miatt. Amíg megy a szekér addig nincs gond, de hogyha leáll, akkor kellemetlen kérdések következhetnek nemcsak Budapesten, de külföldön is.

PLAKÁTOK

Tele az ország az Orbán-kormány nemzeti konzultációs plakátjaival. Látom ezeket minden nap az utcán, és feltűnt valami. Mit is mondanak, mi van rájuk írva? (Emlékezetből idézem az utcán látott szövegeket, ezért lehet, hogy valamelyikre pontatlanul emlékszem.) „Dühíti Önt Brüsszel?” „Tart attól, hogy visszatér a Gyurcsány-korszak?” „Soros György újra támadásba lendül?” „Felháborítja az illegális bevándorlás?” „Félti a gyermekét a szexuális propagandától?”

Öt olyan plakátszöveg, amely semmilyen pozitív állítást nem tartalmaz, nem tesz mást, mint hogy különféle veszedelmekkel riogatja a közönséget. Egyedül a hatodik plakátszöveg mond valami vonzót, amelyik így szól:

„Emelné a minimálbért?”

Orbánéknak ma már szinte nincs pozitív mondanivalójuk, csak az emberek félelmeire építenek, amely félelmeket maguk gerjesztik. Eltekintve a minálbérek, és általában a bérek emelésétől, nem valami jót kínálnak az embereknek, akiktől támogatást kérnek, hanem valaminek a megakadályozásához kérik a támogatásukat.

Nem egy jobb világot ajánlanak az embereknek, hanem a szembenállást a nyugati világ értékrendjével.

Hasonlóképpen feltűnő, hogy míg a négy igenes népszavazás óta minden korábbi népszavazási kezdeményezést úgy fogalmaztak meg, hogy a támogatóknak a kérdésekre igennel kellett válaszolniuk, Orbán már kormányának 2016-os népszavazási kezdeményezését úgy fogalmazta meg, hogy híveinek nemmel kelljen válaszolni, és a mostanira is öt nemmel kell válaszolniuk azoknak, akik a Fideszt támogatják.

Kamunépszavazásnak hívják az ellenzékiek Orbánnak ezt a kezdeményezését, de ez szerintem tévedés: Orbán mind az előző, mind a mostani kezdeményezéssel az Európai Unió közös értékeire mondat híveivel nemet, előkészítve egy majdani kilépést.

A plakátok közül is négy – a Brüsszelre irányuló, a Sorosra, az „illegális bevándorlásra” és a „szexuális propagandára” irányuló kérdés – az Unióval kialakult konfliktusokban kéri híveinek támogatását. Komolyan kell vennünk a népszavazási kezdeményezést is, a nemzeti konzultációs plakátokat is.

Nem mellékes ügyekről, nem látszatokról, hanem alapkérdésről van szó: a nyugati világhoz, az Európai Unióhoz tartozó, az euroatlanti világ értékeit magáénak tekintő Magyarországot szeretnénk-e, vagy egy keleties, tekintélyelvű, önkényuralomban élő Magyarországot.

Kiléphet-e Lengyelország az EU-ból?

„Lengyelországnak nem kell mindenáron az Európai Unióban maradnia” – nyilatkozta a varsói kormány igazságügyi minisztere a Rzeczpospolita című lapnak.

Zbigniew Ziobro, aki a kormánykoalíció legszélsőségesebb pártját vezeti, azzal indokolta meg állítását, hogy az Európai Unió zsarolja Lengyelországot az igazságügyi reform miatt. „Propaganda az, hogy az EU a jóságos nagybácsi aki pénzt ad nekünk” – hangoztatta az igazságügyi miniszter.

Brüsszel és Varsó több kérdésben is vitában áll, de ezek közül jelenleg a legfontosabb az, hogy elismeri -e Lengyelország az uniós jog elsőbbségét a hazaival szemben? Ezt Lengyelország vállalta amikor belépett az Európai Unióba, de most a radikális jobboldali kormány túl kíván ezen lépni. Didier Reynders, uniós igazságügyi biztos augusztus 16-ig adott határidőt Lengyelországnak, hogy elfogadja az Európai Bíróság döntését.

Orbánhoz hasonlóan Kaczynski is be akarja darálni a médiát

A legnagyobb független televízió jelenleg a Discovery amerikai cég tulajdonában van, amely Hollandiában van bejegyezve. A lengyel kormánypártok azon a címen akarják elvenni az amerikai tulajdonostól, hogy polonizálni kell a hazai sajtót. Ez valójában a kritikus hangok elnémítását jelenti a gyakorlatban. A parlament Varsóban a jövő héten tárgyalja ezt a törvényjavaslatot. Ha sem Brüsszel sem pedig Washington nem lesz képes megvédeni a független televíziót Lengyelországban, akkor ez jelzés minden autokrata hatalomnak, hogy a nagyhatalmak csak beszélnek, de nem cselekszenek.

Orbán Viktor is erre alapozza stratégiáját amikor a nemzeti együttműködés rendszere leszalámizza a liberális demokráciát.

Magyarország életképtelen lenne az Európai Unión kivül, de mi a helyzet Lengyelországgal?

A befektetők egyelőre nyugodtak

A New York-i Bloomberg meginterjúvolta Lengyelország egyik legnagyobb külföldi befektetőjét, aki elmondta, hogy a jogbiztonság számukra kulcskérdés. Egyelőre nem aggódnak, mert bíznak abban, hogy Brüsszel és Varsó valamiféle egyezségre jut. Lengyelország végülis megkapja az uniós pénzeket, amelyek számára is létfontosságúak. Kaczynski csak annyival van jobb helyzetben Orbán Viktornál, hogy Lengyelországban csak egy évvel később lesznek választások. Vagyis az idő őt kevésbé sürgeti a megegyezésre mint Orbán Viktort, akinek olyan gazdasági helyzetet kell teremtenie, hogy a választási kampányban kijelenthesse: a magyarok még sohasem éltek olyan jól mint a nemzeti együttműködés rendszerében!

Mindezzel együtt Magyarország és Lengyelország az Európai Unió szegény házában osztozkodik Bulgáriával és Romániával.

Ha Lengyelország kilépne az Európai Unióból, akkor le kellene mondania az ország modernizálásáról is. Ez pedig újabb kivándorlási hullámot indítana el abból a Lengyelországból, ahonnan több mint 4 millióan távoztak a jobb élet reményében a rendszerváltás után.

ORBÁN, A „TOTALITÁRIUS GENGSZTER”

Trump ex elnök kedvenc televíziójának  adott interjút a magyar miniszterelnök, akit korábban Joe Biden, az USA jelenlegi elnöke „olyan totalitárius gengszterek” között emlegetett mint Orbán jóbarátja, Erdogan török elnök, akit a hívei csak szultánként emlegetnek.

A magyar miniszterelnök szerint minden magyar számára sértő ez a nyilatkozat, mely őt illette személy szerint. A jövő évi választáson nem minden magyar lesz ezen a véleményen, és ezzel Orbán Viktor is tisztában van. Hiányzik neki Trump és Netanjahu ex izraeli kormányfő támogatása.

„Felkészültünk arra, hogy az USA ellenfeleinket támogatja, és visszavágunk” – fogalmazott harciasan a magyar kormányfő. Aki a migráns kérdésre vezette vissza szembenállását Brüsszellel.

Nyugati keresztények Keletre tartanak?

Régi illúzió ez Magyarországon: Jókai Mór a Jövő század regényében arról írt, hogy a pápa Rómából Pozsonyba menekül, amely akkor még Nagy Magyarország része volt. Orbán szerint a nagyszámú migráns miatt sok nyugat-európai keresztény vándorolhat ki Kelet Európába. Mi ennek a valószínűsége? Jelenleg több millió kelet-európai vendégmunkás él és dolgozik Nyugat Európában, és az elenyésző kisebbségük kíván hazatérni. Nem magyar problémáról van szó: Lengyelországból és Romániából sokkal többen kerestek jobb életet Nyugaton. Ha ők nem jönnek vissza, akkor a nyugat-európaiak miért kerekednének fel Kelet felé?

Magyarországon a munkabérek még mindig csak a töredékét teszik ki a nyugat-európaiaknak. Az egészségügyi ellátás jóval gyengébb: több tízezer orvos és ápoló hiányzik. Jórészük Nyugat Európában dolgozik.

Álmodik a nyomor

Orbán a magyar és az amerikai kisemberek félelmére játszik amikor ilyeneket mond a Fox televízióban. Trump és Netanjahu bukása viszont azt mutatja, hogy ily módon lehet választásokat nyerni, de hosszú távon eredményt kell produkálni. Márpedig Magyarország a nemzeti együttműködés tizenegyedik évében is az Európai Unió egyik legszegényebb állama, mely mögött csak Bulgária és Románia árválkodik. Ez a három állam viszont a legkorruptabb az egész Európai Unióban – talán nem véletlenül…

Németország nagykövetsége visszautasítja Deutsch náci párhuzamát

A budapesti Forma1 több versenyzője is bírálta a magyar pedofil törvényt, mert az a homoszexuálisokat is emlegeti – minden jogi alap nélkül. Sebastian Vettel, német pilóta szivárványos szimbólumot viselt a Magyar Nagydíjon. Ezzel kapcsolatban a Fidesz Európa parlamenti képviselője, Deutsch Tamás ezt írta a Facebookon: ” a németek mindig értettek ahhoz, hogyan kell az aktuális kordivatnak megfelelő szimbólumokat megjeleníteni a sportban. Finoman, kulturáltan, európai módra. Aki tudja, érti. Ennyi.”

A budapesti német nagykövetség értette a finom célzást a náci időkre, és ezt válaszolta Deutsch Tamásnak: „számtalan LMBTQ személy is áldozatává vált a náci rendszernek. Ezért teljesen helytelen a fellépést ezeknek az embereknek a jogaiért összehasonlítani a náci rendszer politikájával. A német kormány számára ez a kiállás szerves részét képezi az emberi jogi politikának Németországban, Európában és az egész világon.

Miért nácizik Deutsch?

A zsidó származású Deutsch Tamásra osztotta ki Orbán Viktor azt a feladatot, hogy német politikai ellenfeleit nehéz helyzetbe hozza a náci múlt emlegetésével. Korábban a célpont az Európai Néppárt frakcióvezetője, Manfred Weber volt. Orbán Viktor el is érte, hogy ne ő legyen a Spitzenkandidat, a jelölt a brüsszeli bizottság elnöki posztjára. Deutsch Tamás Gestapo módszerek alkalmazásával vádolta meg Webert. A kínos incidens azzal ért véget, hogy Deutsch gyakorlatilag persona non gratavá vált az Európai Néppártba, ahonnan Orbán Viktor sietve kilépett mielőtt kidobták volna.

Seehofer jelenlegi belügyminiszter amikor még bajor miniszterelnök volt, meghívta Orbán Viktort a CSU vezetőségi ülésére. Most viszont a magyar miniszterelnök megbüntetését követelte, és azt, hogy a magyar kormány ne kapjon uniós pénzt. Utóda a bajor CSU élén, Marcus Söder elítélte a magyar pedofil törvényt, és javasolta, hogy München stadionját világítsák ki a szivárvány színeivel. Ezt végülis az UEFA nem engedélyezte. Ebben a stadionban játszott sorsdöntő mérkőzést a magyar válogatott a németekkel a futball EB idején. Orbán Viktor – a futball nagy szerelmese és támogatója, a magyar válogatott első számú szurkolója – a kínos helyzetet látva nem ment el a találkozóra, hogy elkerülje a konfrontációt a német vezetéssel.

Német tőke nélkül nincs magyar gazdaság

Mindenkinél jobban tudja ezt Orbán Viktor, aki Angela Merkellel kötött paktumot az együttműködésről. Csakhogy a kancellár asszony távozóban, és az új kancellár minden bizonnyal kevésbé lesz elnéző a magyar miniszterelnökkel. Nem személyes hanem politikai különbség van Orbán és a német politikai elit között. A magyar miniszterelnök az európai jobboldal jövőjét a szélsőjobboldali mozgalmakkal való együttműködésben látja. A német politikai elit viszont – épp a náci múltra emlékezve – kizárja ezt a lehetőséget. Ehelyett az Európai Néppárt a liberálisokkal, a zöldekkel és a szocialistákkal együttműködve kívánja irányítani Európát. Ezek a pártok azonban hallani sem akarnak Orbán Viktorról. Az új német kancellárnak ezt kell majd mérlegelnie, ha megpróbál modus vivendit kialakítani a magyar miniszterelnökkel. Akinek a hazai használatra kitalált nácizását éppúgy nem veszik komolyan mint annak idején Merkel kancellár, akit a pénzügyi válság mélypontján Adolf Hitlerhez hasonlítottak Görögországban.

Magyarország kiléphet az EU-ból?

Érdekes módon így értelmezte a New York-i Bloomberg hírügynökség Varga Mihály pénzügyminiszter kijelentését arról, hogy felül kell vizsgálni a viszonyt az Európai Unióval, ha Magyarország nettó befizetővé válik. Erre persze csak valamikor 2030 felé kerülne sor, és ilyen messzire senki sem lát előre.

Ha Varga Mihály a nemzeti együttműködés rendszerének egyik legmérsékeltebb vezetője is erről filozofál, akkor mit gondolhat erről Orbán Viktor, aki kormányhatározatban ment neki újra Brüsszelnek?

Varga Mihály kijelentését persze úgy is lehet értelmezni, hogy amíg euró milliárdokat kapunk az Európai Uniótól, addig szó sem lehet kilépésről. Valószínűleg ez a hatalom álláspontja Magyarországon. Navracsics Tibor, aki nemrég még uniós biztos volt Orbán Viktor megbízásából, nemrég egy interjúban meg is erősítette, hogy a magyar eliten belül senki sem gondolkodik komolyan a kilépésről.

A magyar gazdaság verseny és életképtelen lenne az unión kivül

A nagy külföldi befektetők, akik a magyar export jórészét produkálják, kizárólag azért jöttek Magyarországra, mert ez az uniós tagállam, ahol élvezni lehet ennek előnyeit anélkül, hogy magas munkabéreket kellene fizetni mint Németországban vagy más fejlettebb tagállamban.

Pontosan tudja ezt Orbán Viktor is, aki nacionalista propagandával csak elfedi azt, hogy a külföldi tőke legszervilisebb kiszolgálói közé tartozik

– éppúgy mint a korábbi miniszterelnökök.

Másra ugyanis a térség kis és szegény államaiban nincsen lehetőség. Orbán ezért nem is az Európai Uniótól hanem az USA-tól és a nemzetközi pénzpiacoktól tart.

Matolcsy emlékezik

A Nemzeti Bank elnöke nemrég felidézte, hogy 2012-ben amikor az amerikai diplomácia megpróbálta meggyengíteni a nemzeti együttműködés rendszerét Magyarországon, akkor Orbán Viktorral együtt fogadtak egy befolyásos amerikai pénzügyi szakértőt, aki fenyegető veszélyre hívta fel a figyelmüket. Eszerint az amerikai – és nyomukban más külföldi befektetők több milliárd dollár értékű magyar állampapírt fognak eladni, megindítva ezzel a forintot a lejtőn. Nem is beszélve arról, hogy a nagy pénzpiacok ismét aggódni kezdenének Magyarország fizetőképessége miatt. Matolcsy, aki akkor még nemzetgazdasági miniszter volt, ezt követően Orbán Viktor utasítására kidolgoztatott egy védő programot, amellyel sikerült elhárítani a pénzpiaci támadást.

Matolcsy – immár jegybank elnökként – ugyanettől tart, ahogy ezt a Magyar Nemzetben fel is vázolta. Ezért bírálta Varga Mihályt, mert a költségvetés deficitje oly mértékben növeli meg az államadósságot, hogy az már erőteljes pénzpiaci támadást eredményezhet még a jövő évi választások előtt. Csakhogy

Varga Mihály azért tervezett ilyen magas költségvetési deficitet, mert az EU idén ezt még megengedi, másrészt pedig Orbán Viktor ily módon nyerheti meg a választást – a polgárok jelentős részének megvásárlásával.

Az uniós milliárdok nagyon hiányoznak

A költségvetés számol az uniós milliárdokkal, melyek egyelőre nem érkeztek meg Orbán és Brüsszel vitája miatt. A nemzetközi pénzpiacok egyelőre nyugodtak, mert biztosak benne, hogy az uniós pénzek előbb vagy utóbb megjönnek – írta a Bloomberg korábban. Orbán és Brüsszel szeptember végéig még vitatkozhat, de még az idén megoldást kell találniuk. Orbánnak nagyon kellenek az euró milliárdok a választások megnyerésére, Brüsszelnek pedig kell Orbán aláírása sok közös elképzelésre, nem utolsósorban az uniós válságalap finanszírozására.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK