Kezdőlap Címkék Orbán

Címke: orbán

Macron a Kozma utcai zsidó temetőben kezdte budapesti látogatását

A francia köztársasági elnök virágot helyezett el Heller Ágnes sírján. A magyar filozófus egyik utolsó közéleti szereplése az volt, hogy az Élysée palotában elmondta szerinte melyek mai világunk legfőbb problémái.

Macron elnök európai vezető értelmiségieket látott vendégül – minden európai államból egyet-egyet. Magyarországot az Élysée palotában Heller Ágnes képviselte. A jeles filozófus 90 éves korában halt meg. Politikailag mindvégig aktív volt: állást foglalt amellett, hogy az ellenzéki összefogásban a Jobbik is részt vegyen.

Macron látogatását a zsidó temetőben az is indokolhatta, hogy Franciaországban élt és írt Elie Wiesel, akit Máramarosszigetről szállítottak a halál táborba 1944-ben. A magyar származású zsidó író megkapta a Nobel békedíjat.

Macron elnök találkozott a Mazsihisz vezetőivel is még mielőtt találkozott volna Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel illetve a visegrádi államok vezetőivel.

Érdemes emlékeztetni arra, hogy Ferenc pápa látogatásának üzenete is a keresztény – zsidó megbékélés volt: a katolikus egyházfő ellátogatott a budapesti zsinagógába, amely a gettó szimbóluma volt 1944-ben.

Orbán ellenfél és partner

Így fogalmazott elutazás előtt a francia elnök, aki a visegrádi államok vezetőivel azért kíván találkozni, mert január elsejétől Franciaország lesz az Európai Unió soros elnöke.

Macron elnök ezenkívül választások elé néz: jövő áprilisban tartják meg a kétfordulós elnökválasztást Franciaországban. Macron két szélsőjobboldali ellenfelét nemrég fogadta Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten. Marine Le Pen legutóbb Varsóban is találkozott a magyar miniszterelnökkel, akivel nagy szélsőjobboldali frakciót próbáltak összeszeszkábálni Lengyelországban – sikertelenül. A másik szélsőjobboldali jelölt Eric Zemmour berber zsidóként jellemzi önmagát, és elsősorban a muzulmán bevándorlókkal szemben akarja mozgósítani a francia közvéleményt.

Pénz beszél

Franciaország már megkapta az euró milliárdokat az uniós helyreállítási alapból éppúgy mint a két mérsékeltebb visegrádi állam: Csehország és Szlovákia. Magyarország és Lengyelország egy centet sem kapott eddig. Brüsszel nem rejti véka alá, hogy szívesebben adná a pénzt a jelenlegi rendszer ellenzékének: Varsóban Donald Tusknak és Budapesten Márki-Zay Péternek.

Ziobro lengyel igazságügyi miniszter viszont azzal fenyegette meg Brüsszelt, hogy a lengyel diplomácia vétózni fog mindaddig amíg nem kapja meg a pénzt.

Scholz német kancellár Lengyelországban tárgyal, hogy valamiféle kompromisszumot kössön a lengyel kormánnyal.

Macron elnök Budapesten valami hasonlóra törekszik azzal a különbséggel, hogy igyekszik megosztani a visegrádi tábort. Kompromisszumot kötni a mérsékelt Csehországgal és Szlovákiával. Lengyelországgal és Magyarországgal fennállnak az elvi ellentétek, de gyakorlati megállapodások születhetnek például az atomenergiáról, melyet Franciaországhoz hasonlóan e két állam is támogat miközben Németország ellenzi azt.

Ettől függetlenül Franciaország Németországgal és Olaszországgal együtt kívánja megreformálni az Európai Uniót, és előrelépni az Európai Egyesült Államok felé. Orbán Viktor és Jaroslaw Kaczynski álláspontja ezzel ellentétes, de jelenleg nem sok külső támogatásra számíthatnak, és a saját erejük csekély arra, hogy bármit elérjenek. Annál is kevésbé, mert nem tudnak reális alternatívát felvázolni, Brüsszel bírálatából pedig nem lehet megélni…

Macron budapesti látogatása

Jövő hétfőn Magyarországra jön a francia elnök, aki itt találkozik a négy visegrádi állam vezetőivel. Az előző 2019-es találkozó óta a V4-ek két vezetője már dicstelenül távozott a politika vezetők színpadáról. A másik kettőnek még megvan a széke, s ha meg akarják tartani jó lesz erről Franciaország elnökét is meggyőzni.

Franciaország január elsejétől az Európai Unió soros elnöke, ezért Emmanuel Macron fontosnak tartja, hogy személyesen is megismerje a tagállamok vezetőinek véleményét még akkor is, ha azok markánsan különböznek a francia állásponttól.

Macron elnök nemrég Rómában írt alá stratégiai együttműködési egyezményt Mario Draghi olasz kormányfővel, és ebben azt fogalmazták meg, hogy erősíteni kell az integrációt és lépéseket tenni az Európai Egyesült Államok felé nehogy az Európai Unió lemaradjon a globális versenyben.

Macron elképzelései szerint a jövőben a francia-német-olasz trió irányítaná az Európai Uniót vagyis számítanának azzal az eddigi gyakorlattal amikor Merkel kancellárnak egyedül volt meghatározó befolyása.

Olaf Scholzot már ünnepélyesen fogadták az Élysée palotában röviddel azután, hogy megnyerte a választást Németországban.

Működik-e még a visegrádi blokk?

Macron elnök korábban tudatosan törekedett a négyes visegrádi csoport megosztására. A cseheket és a szlovákokat kívánta a maga oldalára állítani a Brüsszellel háborúskodó magyarokkal és lengyelekkel szemben. Orbán szövetségesei időközben meggyengültek Prágában és Pozsonyban. Nem sikerült új varsói szerződést sem kötni a hétvégén.

A szembenállás Brüsszellel egyre kevésbé tűnik kifizetődő vállalkozásnak. Csehország és Szlovákia már megkapta az euró milliárdokat a helyreállítási alapból míg Magyarország és Lengyelország nem. Egyre nyilvánvalóbb, hogy Orbán politikája nem kínál reális alternatívát Brüsszelhez képest.

A francia diplomácia ugyanakkor el akarja kerülni, hogy a visegrádi négyes végképp a németek vadászterülete legyen. Ezen a ponton ütközhet Macron elnök és Scholz kancellár. Végeredményben azonban mindkettőjüknek olyan uniós tagállamokra van szüksége, amelyekkel együtt lehet működni. Orbán Viktor kekeckedése zavarja az uniós együttműködést, erre pedig sem idő sem energia nincs. Senki sem kíván véget nem érő politikai-ideológiai vitákat folytatni olyan helyzetben amikor az Európai Unió épphogy kilábalóban van a pandémia okozta gazdasági válságból.

A korrupció az Orbán rendszer Achilles sarka

Az amerikai nemzetbiztonság szempontjából létfontosságú a korrupció elleni küzdelem, ezért 38 oldalas jelentést készített a washingtoni pénzügyminisztérium arra a demokrácia csúcsra, amelyre egyedül Orbán Viktort nem hivták meg az uniós vezetők közül. A tervezetet Wally Adeyemo pénzügyminiszter-helyettes ismertette a Brookings Institute-ban. „Agresszív harcot” hirdetett „a kleptokrácia ellen mindenütt a világon”.

Jake Sullivan, Biden nemzetbiztonsági tanácsadója többször is kijelentette, hogy az autokrata rendszerek leggyengébb pontja épp a korrupció.

Az Orbán rendszer eddigi legnagyobb korrupciós botránya

A legfőbb ügyész kezdeményezte Völner Pál igazságügyi államtitkár képviselői mentelmi jogának felfüggesztését megvesztegetés gyanúja miatt. Polt Péter aligha vállalkozott volna erre Orbán Viktor személyes utasítása nélkül. Sőt, a legfőbb ügyész bejelentése óta Völner Pál államtitkár benyújtotta lemondását.

Miről is van szó?

Völner Pál államtitkár 2019 óta felügyeli a Bírósági Végrehajtói Kart miniszteri biztosként. A nyomozás szerint az államtitkár alkalmanként 2-5 millió forintért elintézett egyes ügyeket a Bírósági Végrehajtó Kar elnökén keresztül. Az ügynek 12 gyanúsítottja van, köztük a Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György, akit már le is tartóztattak.

A főügyészség zárolta Schadl György és neje ingatlanait – tudatta Hadházy Ákos parlamenti képviselő, aki korábban kérdéseket intézett Polt Péter főügyészhez ebben a kacifántos korrupciós ügyben.

Mindez természetesen felveti Varga Judit igazságügyi miniszter felelősségét is hiszen Völner Pál az ő államtitkára volt.

Ilyen magas szintű állami korrupció leleplezésére az Orbán rendszer 11 éve alatt nem került sor.

Orbán Viktor előre menekülne?

Kínában a vádlottak fegyelmezetten vallani szoktak ilyen esetekben, átadják egész vagyonukat és börtönbe vonulnak nagyon hosszú időre.

De vajon megteszi-e ezt a szívességet Orbán Viktornak Völner Pál, aki az igazságügyi minisztérium államtitkáraként nagyon sok mindent tudhat. Ha kinyitja a száját, akkor a nemzeti együttműködés rendszerének sok lojális Orbán kádere kerülhet bajba.
Feláldozzák-e magukat fegyelmezetten a vezérért?!…

Orbán bevásárol Izraelben?

Stratégiai fontosságú műholdas céget akar venni a 4iG vállalkozás, amely mögött a magyar miniszterelnököt sejti a Haaretz. A gyanú egyáltalán nem alaptalan, mert a cég nemrég még Mészáros Lőrinc tulajdona volt. Most ugyan már Jászai Gellért neve díszeleg a névtáblán, de nemcsak Magyarországon tudják, hogy ez pusztán formaság. A valódi tulaj maga a miniszterelnök.

Ez annál is inkább valószínűsíthető, hogy nemrég az 4iG-be bevásárolta magát Németország egyik vezető hadiipari vállakozása. A Rheinmetall korábban óriási megrendeléseket kapott a magyar kormánytól olyannyira, hogy Magyarország Németország legnagyobb fegyvervásárlójává vált.

Miért zavarja Izraelt Orbán terve?

A magyar miniszterelnök korábban kiváló kapcsolatot épített ki Benjamin Netanjahu ex kormányfővel, aki Budapesten is kiállt Orbán Viktor mellett. Benjamin Netanjahu intézte el, hogy Donald Trump fogadja Orbánt a Fehér Házban. Netanjahu engedélyezte azt is, hogy a Pegasus kémprogramot adják el Magyarországnak. Ebből az alkalomból fogadta Orbán akkori nemzetbiztonsági tanácsadóját, Czukor József tábornokot noha a protokoll ezt nem írta elő.

Csakhogy Benjamin Netanjahu megbukott. A mostani koalició sietve levette Magyarországot azoknak a megbizható kormányoknak a listájáról, melyeknek a Pegasus kémprogram eladható.

Most pedig itt a 4iG, amely olyan izraeli cégre feni a fogát, melyet stratégiai fontosságúnak tekint a zsidó állam.

Izrael nem adja „instabil és antidemokratikus entitások kezébe adja Izrael műholdas kommunikációját.”

A Spacecom még júniusban írt alá szándéknyilatkozatot a 4iG-vel, de egyelőre a szándékból nem lett semmi.

A 4iG 69,9 millió dollárt ajánlott a Spacecom részvények 51%-áért. A hadügyi tisztviselő elmondta azt is a Haaretznek, hogy erről szó sem lehet, mert 20%-ban maximálták a külföldi tulajdont a stratégiai fontosságú cégekben. A Spacecom bajban van: idei várható vesztesége 11 millió dollár. El is van adósodva: összesen több mint 40 millióval tartozik.

Honnan jön a pénz?

Izraelben azt is gyanítják, hogy Putyin állhat az üzlet hátterében. Az oroszok még mindig bent vannak Szíriában, amelynek a légvédelmét ők irányítják. A műholdas információs rendszer ezért stratégiai fontosságú Izrael számára. Az USA és Izrael gyanúja szerint a magyar titkosszolgálat adatokat szivárogtathat ki az oroszoknak. Ez békeidőben is komoly probléma, de az elmúlt hetekben nagyon megnőtt a feszültség a belorusz-lengyel határon illetve Ukrajna körül. Az USA azzal gyanúsítja Putyint, hogy meg akarja támadni Ukrajnát.

Ebben a helyzetben az orosz kapcsolatot egészen másképp értékelik Washingtonban és Izraelben is, amely az Egyesült Államok első számú szövetségese a Közel Keleten.

Orbán nélkül is működik a világ

1

Azzal, hogy az USA elnöke nem hívja meg Orbánt a demokrácia-csúcstalálkozójára, világos megvilágításba helyezi véleményét a magyarországi fejleményekről. Ugyanakkor egy érzékeny ponton üti Orbánt, leértékeli.

Biztos eredmények nem várhatók a „Demokrácia csúcstalálkozójától”, amelyre Joe Biden amerikai elnök hívta meg a demokratikus világ miniszterelnökeit. Ennek szimbólikus jelentősége van.

Pontosan ezért olyan fontos, hogy Magyarország az egyetlen uniós ország, amelyik nem kapott meghívást.

Az amerikai kormány rossz szemmel nézi, hogy Orbán Viktor lebontja a demokráciát Magyarországon. A miniszterelnök számára ez a legrosszabb pillanatban jön pillanatban jön. Jövőre általános választások lesznek, amelyeket minden óvatos óvintézkedés ellenére elveszíthet.

A látványos kizárás egyben csapás egy olyan üzleti modellre is, amellyel Orbán eddig pontokat szerzett híveivel. Ügyesen sikerült elérnie, hogy Magyarország nagyobb nemzetközi szerepet vállaljon, mint azt mérete és gazdasági ereje tükrözné. Kiszámított destruktivitással sokat ért el az EU-n belül, és Oroszországot és Kínát európai hídfőként szolgálta érdekeik érdekében. Ez a politika akkor érte el tetőpontját, amikor Donald Trump volt az amerikai elnök.

És most Orbán már nem ülhet az asztalhoz – miközben ott vannak mások, akiknek a demokratikus hitelessége semmivel sem jobb, mint az övé. Ez a geopolitikai fronton is leértékeli.

Orbán újabb barátja bukott: Kurz végképp távozik

Először csak a kancellári poszttól mondott búcsút az osztrák politikai élet csodagyereke, de most elbúcsúzott a közélettől. Korrupciós vádak miatt mondott le, de az osztrák lapok szerint egész hálózatot épített ki, amely manipulálta a közéletet. Ebben egyik mestere nem volt más mint Orbán Viktor magyar miniszterelnök. A politika és a pénzügyek ravasz kombinációja sokáig hatékony fegyvernek bizonyult Ausztriában is.

Bécs bíboros érsekét azzal zsarolta meg Kurz egyik embere, hogy a jövőben jelentősen csökkentik az egyháznak nyújtott állami támogatást, ha a katolikus egyház nem támogatja a kormányzat szigorú új migráns törvényét. Schönborn bíboros azonban ellenállt és a kínos ügy kitudódott leleplezve Kurz gátlástalan módszereit.

A migráns kérdésben csaknem teljes volt az összhang Sebastian Kurz és Orbán Viktor között.

Az orosz kapcsolat

Abban is hasonlított Kurz Orbán Viktorra, hogy híve volt Ausztria és Oroszország különleges kapcsolatának. Putyin elsősorban a Szabadságpártot támogatta Ausztriában, de miután Strache alkancellár belebukott az Ibiza videó botrányba, váltott, és Kurzba helyezte a bizalmát.

Az USA figyelmeztette Kurz kancellárt, hogy Ausztriát kizárhatják a berni unióból, mely Amerika szövetségeseinek hírszerző klubja. Ezért is mondott búcsút gyorsan Kurz a Szabadságpártnak, amelyet Washington és Brüsszel Putyin leányvállalatának tekint Ausztriában.

Sem szent sem bűnöző

Így jellemezte magát Sebastian Kurz, aki rakéta sebességgel jutott a csúcsra, hogy aztán még gyorsabban hulljon a mélybe. Távozása összefügghet azzal, hogy mind Washingtonban mind Brüsszelben, Berlinben, Párizsban és Rómában új Európa politikát akarnak.

Irány az Európai Egyesült Államok!

Ehhez az új politikához új politikusok kellenek: távozik Merkel kancellár. Kurz végképp megbukott. Babis és Boriszov is veszített Csehországban és Bulgáriában.

Orbán dafke kitart

Úgy volt Varsóban a hétvégén tető alá hozzák a szélsőjobb új szövetségét, melynek három feje lesz: Matteo Salvini Itáliából, Jaroslaw Kaczynski Lengyelországból és Orbán Viktor Magyarországról. Miután néhány sajtóorgánumban szárnyra kapott ez a hír gyorsan kiderült, hogy igazából nem is. Salvini közölte, hogy ő és pártja mégsem csatlakozik, és a lengyelek sem csatlakoznak.

A közös program nagyjából annyi lehetett volna, hogy szembenállnak az Európai Egyesült Államokkal.

Csakhogy emögött most komoly erők állnak és nagy pénzek. Aki nem áll be a sorba, az nem kap pénzt! Erre Matteo Salvini már rájött és szépen belépett Mario Draghi kormányába.

Mit tesz Orbán Viktor? Az uniós pénzek nélkül nem működik a nemzeti együttműködés rendszere!

A kínos ellentmondás épp a választásokon csúcsosodhat ki, ha a választók azzal a dilemmával találkoznak: Orbán Viktor vagy az euró milliárdok?!

Befolyásolja-e az USA a magyar választást 2022-ben?

Azt kérdezte a CNN riportere Szijjártó Péter külügyminisztertől, aki korábban a Financial Timesnak arról nyilatkozott, hogy az USA befolyásolni akarja a 2022-es választást, hogy ezt mire alapozza? A magyar diplomácia vezetője elmondta, hogy a magyar hírszerzés értesülései szerint az USA a Magnyitszkij törvénnyel akarja destabilizálni Orbán Viktor nemzeti együttműködési rendszerét. A Magnyitszkij törvény lehetővé teszi az Egyesült Államok hatóságainak, hogy külföldi korrupciós ügyeket is vizsgáljanak.

A Financial Times ezután megkérdezte a washingtoni külügyet, hogy van-e ilyen tervük, és a State Department nem sietett megcáfolni ezt.

A CNN-nek Szijjártó Péter most finomított korábbi állításán, szerinte a Times-nál félreértették azt. A külügyminiszter diplomatikusan annyit mondott: Nyugatról és Keletről mindig is befolyásolni akarták a magyar belpolitikát, és ez most sincsen másként. A titkosszolgálatok, melyek közül az egyik az én felügyeletem alatt áll, mindent megtesznek, hogy ezt a befolyást csökkentsék – jelentette ki a magyar külügyminiszter.

Emlékeztetőül  Kövér László a titkosszolgálatok vezetőinek azt mondta még tavaly februárban: a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot az ellenzék jelenti Magyarországon.

Miért nem lépnek ki az Európai Unióból?

Eziránt is érdeklődött  a CNN riportere, aki többek között azt is megkérdezte válaszolt-e már a magyar kormány arra a levélre, amely Brüsszelből érkezett, és számon kérte a jogállamiság szabályainak betartását? Szijjártó közölte: még nem válaszoltak, de fognak. Szemmel láthatóan igyekezett elkerülni a kérdést, amely a magyarországi korrupcióra vonatkozott, és ezért ideológiai síkra terelte a vitát. Brüsszel és az uniós tagállamok többsége Európai Egyesült Államokat akar, a magyar kormány viszont nem. Szijjártó elismerte, hogy e tekintetben a magyar álláspont kisebbségben van Brüsszelben.

A magyar külügyminiszter szerint a cél az erős Európai Unió, és ezt csak erős tagállamokkal lehet elérni.

Washington és Brüsszel a pénzzel akarja megfogni Orbánt

Jake Sullivan, Biden elnök nemzetbiztonsági tanácsadója többször is elmondta: az autokrata rendszerek Achilles sarka a korrupció. Ezért akarják a Magnyitszkij törvényt alkalmazni a nemzeti együttműködés rendszerével szemben. Orbán korrupciójának bemutatásával ugyanis alá lehet ásni a nemzeti együttműködés rendszerének népszerűségét.

Ugyanerre a következtetésre jutottak Brüsszelben is, ahol azon a címen nem utalják ki az euro milliárdokat Magyarországnak, hogy egyáltalán nem lehetnek biztosak abban: Orbán Viktor rokonai, barátai és üzletfelei nem nyúlják azt le. Ha viszont Magyarország nem kapja meg az uniós pénzeket, akkor a nemzeti együttműködés rendszerét nem lehet hosszú távon működtetni.

Ezért sem kívánta Szijjártó Péter megválaszolni a CNN kérdését, hogy miért nem lépnek ki egy klubból, melynek a szabályait nem tartják be? Az uniós pénzek nélkül a nemzeti együttműködés rendszere életképtelen. A gazdasági szuverenitás fikció, és ezt épp Orbán Viktor és Szijjártó Péter tudja a legjobban.

Jeszenszky: a magyar kormány nevetségessé tette magát

Az Európai Gazdasági Térség közös nyilatkozatának megvétózásával a magyar kormány nem nyert semmit, és semmilyen kárt sem okozott Norvégiának viszont a magyar diplomáciának sikerült magát nevetségessé tennie – hangsúlyozta Jeszenszky Géza, az első demokratikusan megválasztott magyar kormány külügyminisztere, aki épp a Norvégiával mesterségesen keltett feszültség miatt mondott le Oslói nagyköveti posztjáról.

Az Európai Gazdasági Térségben az Európai Unió tagállamain kívül Norvégia, Izland és Liechtenstein van jelen. 30 éves története során most vétóztak először. A magyar vétónak az égvilágon kivül semmilyen jelentősége sincs. Nem más ez mint amit Orbán Viktor úgy fogalmazott meg, hogy „tüske legyünk a köröm alatt”.

A magyar miniszterelnök rossz vesztes. Norvégia nem fogadta el a magyar álláspontot a civil szervezetek támogatásának ügyében, mert úgy vélte, hogy annak ad pénzt, akinek akar.

Orbán emiatt ráuszította a rendőrséget is az érintett civil szervezetekre. Az Európai Bíróság időközben kimondta: a civil szervezetekkel kapcsolatos magyar törvény ellentétes az uniós jogelvekkel.

Orbán ugyanazt az utat követi mint Putyin: Oroszországban külföldi ügynöknek bélyegzik a nemkívánatos civil szervezeteket, sőt az ellenzéki újságírókat is.

A magyar miniszterelnök nemcsak ebben követi orosz barátját hanem abban is, hogy a titkos szolgálatokat is felhasználja az ellenzék elleni háborúban. Ez szigorúan tilos az Európai Unióban és bármilyen jogállamban.

Kövér László: az ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot

A magyar parlament elnöke, aki az első Orbán kormány idején a titkosszolgálatokat felügyelte, a titkosszolgálatok vezetői előtt nyíltan kifejtette, hogy számukra a fő ellenfél az ellenzék, amely külföldi érdekeket képvisel Magyarországon. Ez pontosan ugyanaz, amit Putyin gondol az ellenzékről. A beszédet Kövér László még tavaly februárban mondta el az Alkotmányvédelmi Hivatal új központjában, de a Direkt36 csak most tette közzé. Miután a leleplezés megtörtént Kövér László hivatalos oldalán is megjelent a beszéd vagyis a hatalom is elismerte annak autentikus voltát.

Jogállamban hogy tarthat ilyen beszédet a parlament elnöke? Erre a kérdésre egyelőre nem siet válaszolni a hatalom, amelynek be kellene vallania, hogy egyáltalán nem új jelenségről van szó.

Andropov árvái

A magyar állambiztonság fontos szerepet játszott a Fidesz létrehozásában és méginkább helyzetbe hozásában. Ezért is akadályoz meg Orbán Viktor mindig minden olyan kísérletet, amely az állambiztonsági listák nyilvánosságra hozását célozza.

A nemzeti együttműködés rendszerének kialakításában is kísért az állambiztonsági múlt. A hasonlóság egyáltalán nem véletlen Putyin és Orbán rendszere között. A kiváló kapcsolat sem.

A baj csak az, hogy a totális kontroll elve, amelyet Sztálin nyomán Andropov alkalmazott, csődbe vitte a Szovjetuniót. A putyini-orbáni javított kiadás sem sokkal sikeresebb.

A demokratikus Norvégia százszor eredményesebb mint a magyar nemzeti együttműködési rendszer, amely a kontroll elvére épül anélkül, hogy valamiféle fejlődési perspektívát nyújtana. Ezért is hárul óriási szerep a titkosszolgálatokra, amelyeknek olyan rendszert kell fenntartaniuk, amelyikben az emberek többsége nem találja meg a számítását.

Ceausescut Romániában olyan bíróság ítélte halálra nejével együtt, amelynek élén Stanculescu tábornok, a katonai titkosszolgálat vezetője állt. Őt maga Nicolae Ceausescu nevezte ki.

Amerika nyeri a magyar választásokat

A Financial Times olvasóit azzal lepte meg a Szijjártó Péter magyar külügyminiszter, hogy az USA bele kíván szólni a magyar választásokba. Véleménye szerint Washingtonban már meg is találták az eszközt.

Létezik egy törvény ami lehetővé teszi a beleszólást  az Egyesült Államoknak mégpedig ez a Magnyitszkij törvény. Magnyitszkij egy olyan orosz ügyvéd volt, aki komolyan védte ügyfeleit Putyin rendőr államában és ezért az életével fizetett: tisztázatlan körülmények között meghalt a börtönben. A törvény külföldi korrupció leleplezését teszi lehetővé az USA hatóságai számára.

Jake Sullivan, Biden elnök nemzetbiztonsági tanácsadója gyakran célzott arra, hogy az autokrata vezetők Achilles sarka a korrupció. Malajziában így vadászták le Abdul Razak miniszterelnököt, akit azután húszéves fegyház büntetésre ítéltek hazájában korrupció miatt.

A Financial Times megkérdezte a washingtoni külügyet arról, hogy bevetik-e a Magnyitszkij törvényt Orbán oligarchái ellen? A State Department udvariasan hallgatott.

Szijjártó közölte: a magyar titkosszolgálatok éberek… Horváth József tábornok különösen.

A titkosszolgálat veteránja erről írt cikket a Magyar Nemzetben Brutális erejű beavatkozásra készülhetünk címmel.

Strache, Kurz, Babis, Fico és Boriszov nevét sorolja fel a titkosszolgálat tábornoka mint akik amerikai manipulációk áldozataivá váltak.

Csak emlékeztetőül: Strache az osztrák Szabadságpárt vezére és Ausztria alkancellárja volt amikor belebukott az Ibiza gate-be. Sebastian Kurz osztrák kancellárnak korrupciós vádak miatt kellett lemondania. Babis cseh miniszterelnök offshore ügyeit épp a választások idején szellőztetette meg a sajtó. Meg is bukott. Fico szlovák kormányfőnek azért kellett távoznia, mert kormány közeli megbízásból lelőttek egy oknyomozó újságírót és kedvesét Szlovákiában. Boriszov, aki egykor Todor Zsivkov, az utolsó kommunista diktátor testőre volt számtalan korrupciós ügye miatt vált népszerűtlenné. Utóda egy olyan fiatal bolgár politikus, aki a Harvard egyetemen végzett.

„Sikeres manipuláció, vélt vagy valós hibák felnagyítása, korrupciós vádak, valós válsághelyzetek kihasználása, tömegek indulatainak gerjesztése” – vázolja fel a CIA módszereit Horváth József tábornok a Magyar Nemzetben.

Végül levonja a tanulságot: „senki sem hiheti, hogy a közelgő magyar választásokon nem leszünk elszenvedői hasonló műveleteknek.”

Felhasználja-e Orbán orosz és kínai barátainak segítségét?

Karácsony Gergely szerint igen: a Városháza akció az orosz titkosszolgálat műve – állitja a főpolgármester. Ha ez a kezdete volt valaminek, akkor az orosz és az amerikai titkosszolgálat csendes háborúskodása, mely eddig Ukrajnában folyt, kissé nyugatabbra tolódik.

Felvállal-e Orbán ekkora kockázatot? Magyarország ugyanis nem Ukrajna: az 1990-es felosztás szerint a Nyugathoz tartozik. Itt Putyin nyílt támogatása Piszkos Fred barátságával ér fel. Minden bizonnyal tisztában van ezzel a magyar miniszterelnök is, de Orbán Viktor előre menekül. A malajziai miniszterelnök húszéves börtönbüntetése korrupció miatt- nem igazán vonzó alternatíva. Hatalmon kell maradni mindenáron – ez Orbán meggyőződése.

Persze az amerikaiak felkínálhatnak egy vádalkut: ha lelép a színről és külföldön az emlékiratait írja, akkor talán megtarthatja a megszerzett pénz egy részét miközben Szent Ilona szigetén tehetetlenségre ítélve átkozza utódai rendszerét Magyarországon.

Izrael törölte Magyarországot a Pegasus felhasználói listáról

Radikálisan mérsékelte az izraeli kormány azoknak az államoknak a számát, melyek vásárolhatnak izraeli cégek kiber technikai eszközeiből. Az eddigi 102 államból mindössze 37 maradt az izraeli listán: olyan államok, melyek bizonyosan nem fogják törvénytelen célra felhasználni a kiber technikai eszközöket.

A Pegasus szoftver amellyel a marokkói titkosszolgálat Macron francia elnököt  lehallgatta. Miután fény derült a lehallgatásra a francia elnök biztosítékot kért és kapott Izrael kormányától arra, hogy a jövőben ilyesmi nem fordulhat elő. Így is történt: Izrael törölte a listáról Marokkót, noha épp mostanában kötöttek stratégiai együttműködési szerződést a mérsékelt arab állammal. Nincs már az engedélyezett listán Szaúd Arábia sem, pedig ez az arab állam is együttműködik Izraellel. Mohamed bin Szalman herceg, a trónörökös viszont gátlástalanul mindenütt felhasználja a kiber technikát, ezért a sivatagi királyság sem számít immár szalonképesnek.

Ahogy Magyarország sem!

Pegasus, oh!

Személyesen Benjamin Netanjahu akkori izraeli miniszterelnök engedélyezte a Pegasus kémszoftver eladását Magyarországnak. Ebből az alkalomból Izraelben járt Czukor József tábornok, aki akkor Orbán Viktor diplomáciai tanácsadója volt. Később pedig az Információs Hivatal főnöke, most pedig nagykövet Svájcban, a kémek paradicsomában, ahol a Berni Unió működik. Itt beszélik meg az USA európai szövetségesei a hírszerzés fontos ügyeit.

Izraelben a terrorizmus elleni harcra fejlesztették ki a Pegasus szoftvert, de a direkt36 kiderítette: ellenzéki személyiségek ellen is felhasználták a kémprogramot. Még a TEK azóta elbocsátott második számú vezetőjét is megfigyelhették a szoftverrel. Újságírókat és ellenzéki jogászokat is figyelemmel kísért a magyar titkosszolgálat, noha nyilvánvalóan ügyeik semmiféle kapcsolatban sem álltak a terrorizmussal.

Ezért törölhették Magyarországot a listáról miközben Románia és Szlovákia rajta maradt! Pedig mind a román mind a szlovák titkosszolgálatnak az a híre, hogy alaposan részt vesznek a belpolitika befolyásolásában. Viszont mind Románia mind pedig Szlovákia meghívást kapott arra a virtuális demokrácia csúcsra, melyet Biden elnök hívott össze december elejére. Orbán Viktor ezen a listán sem szerepel!

Ami még jobban izgathatja Izraelt és az USA-t az az, hogy kiváló az együttműködés a magyar és az orosz titkosszolgálatok között. Szijjártó Pétert, a hírszerzést is felügyelő külügyminisztert nem véletlenül tüntette ki Putyin elnök a Barátság Érdemrenddel. Czukor József tábornok a Moszkvában a Dzerzsinszkij akadémián ismerkedett meg a titkosszolgálat alapjaival, és az ilyen kapcsolatok tartósak szoktak maradni.

A rendszerváltás előtt a magyar titkosszolgálat egyik fő feladata az volt, hogy a Cocom tilalmi listáján szereplő high tech termékeket megszerezze. Lehet, hogy a baráti együttműködés folytatódik az oroszokkal?

Kis segítség az orosz barátoktól

Karácsony Gergely főpolgármester szerint az orosz titkosszolgálat hozta össze a Városháza akciót, amellyel kompromittálni akarják a fővárosi baloldalt. Karácsony szerint Magyarország leggazdagabb családja, a két Rahimkulov fivér csalta csapdába a magyar felet. A főpolgármester úgy véli, hogy a Rahimkulov família olyan kiváló kapcsolatokkal rendelkezik Moszkvában, hogy szükség esetén eljuthatnak magához Putyinhoz is.

Bizonyítani természetesen jóformán lehetetlen Karácsony Gergely állításait, de arra pontosan elegendőek, hogy megszólaljon a vészcsengő Washingtonban: Orbán Viktor támogatására az orosz titkosszolgálat beavatkozik Magyarországon! Ráadásul nem sokkal azután, hogy William Burns, a CIA igazgatója Moszkvában telefonon tárgyalt Putyinnal.

Ezek után Orbán Viktor sem csodálkozhat azon, hogy a budapesti amerikai nagykövetség teljes erővel támogatja az ellenzék miniszterelnök jelöltjét, Márki-Zay Pétert.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK