Kezdőlap Címkék Orbán

Címke: orbán

Kaczynski és Morawiecki kinyalhatják Bayer Zsolt seggét

A megbonthatatlan magyar-lengyel barátság egy szép új fordulattal gyarapodott. Orbán Viktor kedvenc publicistája, a Fidesz alapító tagja, keresetlen szavakkal bírálta Lengyelország erős emberét és miniszterelnökét név szerint  méghozzá a Magyar Nemzetben, amely a hatalom hivatalos orgánumának számít.

Korábban itt Bayer Zsolt is hosszú írásokban méltatta a magyar-lengyel barátságot, amely Putyin Ukrajna elleni háborújának kezdete óta kissé problematikussá vált. Kaczynski és Morawiecki Kijevben járt, hogy támogatásáról biztosítja Zelenszkij elnököt az orosz agresszió elleni háborúban. Kaczynski, a legnagyobb kormányzó párt vezére javasolta Orbán Viktornak, hogy menjen szemorvoshoz, ha nem látja a szörnyű mészárlást a polgári lakosság körében Bucsában. Orbán szóvivője még közzétett egy magyarázkodást, hogy a magyar miniszterelnök is elítéli a civil lakosság elleni akciót. Csakhogy Putyin elnök, aki az elsők között gratulált Orbánnak a választások megnyeréséhez, utána elmondta: szerinte ukrán félrevezető akcióról volt szó! Az oroszok nem követtek el tömeges atrocitásokat Kijev közelében !- állította Putyin. Aki pontosan tudja, hogy ennek épp az ellenkezője igaz. Épp ezért azt a lövész ezredet, amely a Wagner hadsereggel együtt, a szörnyű mészárlást elkövette, gyorsan kitüntette a Gárda fokozattal. Majd pedig Kelet Ukrajnába küldte, ahol az ezred felmorzsolódott, mert a legnehezebb front szakaszon vetették be. A gyilkosságok elkövetői a hírek szerint jórészt örök nyugvóhelyet találtak Ukrajnában.

Bayer Zsolt nem ezért ragadott tollat hanem mert a lengyel parlament megakadályozta, hogy leállítsák a cseppfolyósított földgáz importját Oroszországból. Három millió autós használja ezt Lengyelországban – érvelt a döntés mellett a lengyel miniszterelnök-helyettes.

Képmutatás

Ezzel vádolja Bayer Zsolt a korábban igen baráti lengyel vezetőket, akik az utóbbi időben nehezményezték, hogy Magyarország továbbra is importál energiát Oroszországból. Sőt ezért rubellel fizet. Maguk a lengyelek megtagadták a rubel fizetést, nem is kapnak orosz földgázt. Ráadásul Szijjártó Péter arra kérte lengyel kollégáját: engedjék át légterükön azt az orosz szállító gépet, amely a nukleáris üzemanyagot hozza Oroszországból. A lengyelek átengedték, de jelezték, hogy legközelebb nem lesznek ennyire megértőek. Ezért közölhette Bayer Zsolt Morawieckivel és Kaczynskivel, hogy kinyalhatják a seggét! Baráti gesztus …

Mi lesz így Visegráddal?

A magyar és a lengyel kormány korábban egymást védelmezte Brüsszelben, de ennek minden bizonnyal vége. A jogállamisági eljárást az Európai Unió csakis Magyarország ellen inditotta meg. Nem kizárt, hogy Lengyelország azért úszta meg ezt, mert mintaszerűen teljesít Ukrajna támogatása terén. Másrészt pedig megígérhette Varsó Brüsszelben: immár nem támogatja feltétlenül a magyar kormányt!

Ez pedig azt jelenti, hogy Orbán magára maradhat Brüsszelben. A két másik visegrádi állam már korábban jelezte: az Ukrajna elleni háború miatt vége minden kekeckedésnek Brüsszellel szemben.

Szlovéniában megbukott Janez Janza a választásokon. Így Orbán magára maradhat mind az Európai Unióban mind pedig a NATO-ban. Ez mindenképp lépéskényszerbe hozza a magyar miniszterelnököt, aki nem üzenheti azt kedvenc publicistájával a nyugati világ vezetőinek, hogy kinyalhatják a seggét!

Meddig tolerálja Washington Orbánt?

0

„A magyar miniszterelnök a putyini modellt követi. Ezt egyelőre lenyelik a nyugati országok, de kérdés, hogy meddig” – nyilatkozta a Klubrádiónak Simonyi András, egykori nagykövet, aki a NATO-ban és Washingtonban is képviselte Magyarországot.

Simonyi Washingtonban egy zenekarban játszott Antony Blinken jelenlegi amerikai külügyminiszterrel. Aki nemrégiben az USA hadügyminiszterével együtt Kijevben járt. Zelenszkij elnök Bident hívta, de az amerikaiak ezt nem kockáztatták meg. Az USA külügy és hadügy minisztere további jelentős támogatást ígért Ukrajnának. Eddig az USA 3,2 milliárd dollárt költött erre a célra. Az amerikai miniszterek Kijevből hazafele megálltak Ramsteinben, az USA nagy légitámaszpontján, ahol találkoztak NATO miniszterekkel. Elmondták, hogy minden hónapban rendeznek hasonló tanácskozást Európában mindaddig amíg tart Putyin agressziója Ukrajna ellen.

Orbán Zelenszkij legnagyobb európai ellenfele

Simonyi szerint ezt gondolják a magyar miniszterelnökről Washingtonban. Orbán a választás utáni győzelmi beszédében az ellenfelek közé sorolta Zelenszkij ukrán elnököt is. Mindez persze lehet színjáték is. Az viszont tény, hogy Putyin Ukrajna elleni agressziója óta egyetlen fontos miniszter sem fogadta az ukrán nagykövetet Budapesten.

Ugyanakkor Magyarország befogadja az ukrajnai menekülteket. Ezért még Ferenc pápa is köszönetet mondott amikor fogadta Orbán Viktort a Vatikánban. Ahova nem véletlenül látogatott el először a választási győzelem után a magyar miniszterelnök. Ahogy Netanjahu izraeli miniszterelnök megkönnyítette számára a kapcsolat felvételét Trump akkori elnökkel, most a pápában reménykedhet, hogy egyengeti az útját Washington felé. Orbán helyzete most diplomáciailag sokkal nehezebb hiszen Trump és a republikánusok kedvelték őt miközben a demokraták kifejezetten utálták a magyar kormányfőt. Márki Zay Péter erőteljes amerikai támogatást élvezett, de így is elbukott. Most mind Orbánnak mind pedig az amerikai diplomáciának újra kell gondolnia a helyzetet.

Orbán kettős játékot játszhat

A magyar miniszterelnök eddig egyetlenegy orosz diplomatát sem utasított ki pedig minden NATO illetve uniós állam megtette ezt azt követően, hogy Putyin megtámadta Ukrajnát. Orbán számított Ukrajna megtámadására, fel is készülhetett. Közben viszont növekvő mértékben vált Magyarország az orosz kémek paradicsomává. Minthogy ez a folyamat évek óta tart, és egyáltalán nem állt le, fennáll a gyanú: Orbán az amerikaiak tudtával paktál Putyinnal! Az ilyen kettős játszmák egyáltalán nem ritkák ebben a régióban, ahol az USA és a Szovjetunió együtt vezényelte le a rendszerváltást. A kétkulacsos politizálásnak a magyar történelemben is van hagyománya. Martinuzzi György bíboros az osztrák császár és a török szultán között játszotta el ugyanezt. Igaz, hogy végül darabokra vágták, de két úr szolgálata mindig kockázatos vállalkozás volt.

Sokan azzal vádolják Orbánt, hogy a trójai faló szerepét játssza az Európai Unióban Putyin javára. Mi van akkor, ha minderről tájékoztatja az Egyesült Államokat is? Ceausescu és Milosevics is megpróbálta ezt a szerepet eljátszani. Egy darabig ment is nekik, de utána elég rosszul végezték. Orbán tudja, hogy bár az európai nagyhatalmak vezetői sem szeretik, de sakktábláról csakis az amerikaiak vehetik le. Egyáltalán nem biztos, hogy nem őrzött meg régi kapcsolatokat a CIA-vel amikor az amerikaiak annyira megbíztak benne, hogy rábízták: vezesse körbe Budapesten az Egyesült Államok elnökét, az idősebb George Busht.

Fico: Szlovákia amerikai tartomány

A sarokba szorított egykori szlovák kormányfő levelet írt Brüsszelbe, melyben arról világosította fel a rászorulókat, hogy „Szlovákia fekély az Európai Unió testén.” Nem Magyarországgal vagy Lengyelországgal kellene foglalkozni Brüsszelben hanem Szlovákiával, amely Fico szerint „nem jogállam”.

Caputova asszony köztársasági elnök nem más mint egy amerikai nőszemély – állította Fico. Az ex kormányfő dühe érthető hiszen bűnszövetkezet szervezésével és korrupcióval gyanusítják. Egyelőre még védi őt a mentelmi jog, de jobbkezét, Szlovákia egykori belügyminiszterét, Robert Kalinakot már lecsukták. Bizonyíték van bőven arra, hogy Fico és csapata a titkosszolgálatokat vígan felhasználta a belpolitikai harcban. Figyeltette ellenfeleit. Vagy talán meg is ölette. Jan Kuciak oknyomozó újságírót és kedvesét az állambiztonsághoz kötődő banda végezte ki. Ebbe az ügybe bukott bele a nemzeti együttműködésnek az a rendszere, melyet Fico baloldali – populista szósszal öntött le.

Ki tudja: több is lesz talán?

Az amerikaiak az elmúlt időszakban levették a sakktábláról Babis cseh miniszterelnököt, Boriszov bolgár kormányfőt. Most Fico van soron. Észak Macedóniában hétéves börtönre ítélték Gruevszki ex kormányfőt. Orbán Viktor szövetségesét a magyar diplomácia mentette ki szorult helyzetéből. Jelenleg Budapesten él és vállalkozik, ki tudja, hogy mire. Szijjártó Péter külügyminiszter rendszeresen konzultál vele balkáni ügyekben. Szijjártó Fico ügyében is közölte: figyelemmel kísérik az eseményeket. Az USA Orbán Viktort is le akarta venni a sakktábláról, de a választási győzelem ezt lehetetlenné tette.

Putyin árnya

A korrupció csak ürügy az amerikai tisztogatásra, mert valójában Putyin barátait akarják kipöckölni a hatalomból. Babis cseh miniszterelnök Moszkvában végezte a tanulmányait. Hazatérve összekötő tisztként szolgált a KGB és az akkori titkosszolgálat között. Boriszov bolgár miniszterelnök Todor Zsivkovnak, az utolsó bolgár kommunista diktátornak volt az egyik testőre. A bolgár titkosszolgálat akkoriban a Szovjetuniót szolgálta. Amint ez kiderült a II. János Pál pápa ellen szervezett merénylet kapcsán. Gruevszki is Putyin hűséges támogatója a Balkánon, melyet már a cári Oroszország is szívesen sorolt a befolyási övezetei közé.

De vajon mi magyarázza Orbán és Putyin szoros kapcsolatát, melyet az Ukrajna elleni háború sem gyengített meg igazán? Mit tudhat Putyin Orbánról?

Egyrészt remekül ismerik az ifjú forradalmár Orbán hátterét. A nyolcvanas években a Szovjetunió akkori budapesti nagykövete ajánlotta Palmer amerikai nagykövet figyelmébe a „tehetséges fiatalembert, aki előtt nagy jövő áll.” Orbán volt Bush elnök budapesti idegenvezetője. A magyar közvélemény akkor figyelt fel rá igazán amikor követelte az orosz csapatok kivonását Magyarországról Nagy Imre temetésén. Orbán már réges-rég tudhatta akkor, hogy megvan az amerikai-orosz megállapodás a szovjet csapatok kivonásáról. Magyarország sohasem volt igazán fontos Moszkvának. Hruscsov fel is ajánlotta Kádárnak a szovjet csapatok kivonását, de a magyar vezető nem kívánt élni a lehetőséggel, mert joggal attól tartott, hogy saját népe esetleg kihasználja a helyzetet a kommunista diktatúra megbuktatására.

Orbán radikális orosz ellenessége 2009-ben változott hirtelen barátsággá.

Putyin egyrészt a dossziéjával zsarolhatta Orbánt, másrészt pedig előnyös lehetőséget kínálhatott neki a gázüzletből.

Az oroszok már régóta ily módon pénzelik „európai barátaikat”. Harmadik szempont lehetett az, hogy Németország esetleg Magyarországon keresztül intézhetett olyan orosz ügyeket, melyeket el akart rejteni az USA sasszeme elől. Magyarország ugyanis nem sokat profitált az orosz nyitásból.

„Az biztos, hogy mi sem kapjuk olcsóbban az orosz földgázt nyugati szövetségeseinknél”

– erősítette meg Sz. Bíró Zoltán. A kiváló orosz szakértő szerint előfordulhat, hogy erről nem is Orbán Viktor dönt!

„Ha ez lenne a helyzet, akkor ez azt jelentené, hogy

a miniszterelnök kiszolgáltatottságának következtében Magyarország egy ideje már nem alanya hanem csupán a tárgya a magyar-orosz kapcsolatoknak.

Brüsszel ne adjon pénzt a Putyin barát Orbán kormánynak

0

Az amerikai Foreign Policy egy friss tanulmánya sürgeti, hogy Orbán Putyin barát kormánya ne kaphasson pént Brüsszeltől. Magyarország és Szerbia jelenlegi vezetői egyértelműen Putyin kottájából játszanak. Ez pedig ellentétes a NATO és az EU érdekeivel. Magyarország megrendszabályozását javasolják, Szerbia esetében pedig azt, hogy Brüsszel állítsa világos választás elé a nemrég újjáválasztott Vucsics elnököt: az EU vagy Putyin! A kettő együtt nem megy!

A Foreign Policy üdvözli azt, hogy a választások másnapján Ursula von der Leyen közölte: megindítják a jogállamisági eljárást Magyarország ellen. A lap szerint nemcsak átmenetileg kellene felfüggeszteni az uniós pénzek kifizetését hanem mindaddig nem kéne átutalni az eurómilliárdokat amíg az Orbán kormány nem változtat Putyin barát politikáján. Ez nemcsak Ukrajna esetében mutatkozik meg egyértelműen hanem a Balkánon is, ahol az Orbán kormány diplomáciája Putyin érdekeit segíti elő.

Berlin lépéskényszerben

A Foreign Policy szerint a német kormánynak a sarkára kellene állnia: a magyar kormánnyal szemben világossá kellene tennie, hogy a jogállami normák megsértése súlyos szankciókkal jár. Ha ugyanis Berlin nem cselekszik, akkor más tagállamok is követhetik Orbán Viktort a jogállam leépítésének útján. Ugyancsak Berlinnek kellene figyelmeztetnie Szerbiát arra, hogy törlik uniós tagjelöltségét, ha nem csökkenti az együttműködést Putyinnal. Mindkét államot figyelmeztetni kell a Moszkvával és Pekinggel való együttműködés kockázataira.

Ez persze amerikai álláspont.  Maguk a németek is sokáig jó kapcsolatot ápoltak Moszkvával és ma is arra törekszenek, hogy ne rontsák az együttműködést Pekinggel. Az USA ugyanis olyan alternatívát kínál, amelyben az EU-nak csak a másodhegedűs szerep jutna. Ráadásul drágán. Németországnak 240 milliárd euróba kerülne, ha lemondana az orosz energiáról. Ez kicsit túl nagy ár az USA barátságáért.

Washington hozzon szankciókat a Fidesz vezetői ellen!

Ezt sürgeti a Foreign Policy a választások után. A lap szerint a magyar kormánnyal meg kell értetni, hogy geopolitikai nézetei összeegyeztethetetlenek a NATO tagsággal. Szankciókkal kellene sújtani a Fidesz vezetőket és a kleptokratákat! – sürgeti a Foreign Policy. Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó korábban már többször is úgy nyilatkozott, hogy

a korrupció leleplezésével lehet meggyengíteni vagy épp megbuktatni az autokrata rendszereket.

Példaként felhozta Malajziát. New Yorkban a nemzetközi korrupciót vizsgáló ügyészség vádolta meg több milliárd dolláros korrupcióval az akkori miniszterelnököt. Malajzia főügyésze kapásból közölte: nincs ok vizsgálatra! A lavina megindult: a választásokon megbukott a miniszterelnök. Az új főügyész szerint rengeteg volt ok lett volna a vizsgálatra. Első perében az ex miniszterelnököt 12 év fegyházra ítélték korrupció miatt.

Hasonló recepttel kísérleteznek Bulgáriában, ahol sikerült megbuktatni Boriszov miniszterelnököt. Utóda, a Harvard egyetemen végzett Petkov szeretné börtönbe juttatni korrupt elődjét, de funkcióban van még a régi főügyész, aki mindent megtesz azért, hogy Boriszov elkerülje a korrupciós vizsgálatot. Ez neki is létérdeke, mert nem szeretne az ex miniszterelnök zárkatársa  lenni.

Mindkét esetben választáson bukott meg a korrupt kormányfő. Magyarországon viszont győzött a választáson méghozzá meggyőző fölénnyel. Ezért valószínű, hogy mind Washingtonnak mind Berlinnek kompromisszumot kell kötnie Orbán Viktorral. Aki szintén kényszerhelyzetben van hiszen tartósan nem tudja üzemeltetni a nemzeti együttműködés rendszerét az uniós euró milliárdok nélkül.

Kaczynski Orbánnak: forduljon szemorvoshoz!

Ha nem látja azt, hogy mit műveltek az oroszok Bucsában és más ukrán városokban a megszállás idején, akkor a magyar miniszterelnöknek szemorvos kell! – hangsúlyozta Orbán legfőbb lengyel barátja, Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök-helyettes , aki egyben a legnagyobb kormánypárt, a PiS vezére is.

Szövetségük Orbán Viktorral a Brüsszel elleni közös fellépésre vonatkozott, de Putyin Ukrajna elleni háborúja miatt lassan megszakadni látszik. Miközben Orbán Viktor Zelenszkij ukrán elnököt az ellenségei közé sorolta, Jaroslaw Kaczynski felkereste őt Kijevben méghozzá a lengyel, a cseh és a szlovén kormányfő társaságában. Ursula von der Leyen hasonlóképp szükségét érezte, hogy a magyar miniszterelnökkel ellentétben szolidaritását fejezze ki Zelenszkij ukrán elnökkel – méghozzá Kijevben.

Visegrád kampec?

„Ha ez így megy tovább, akkor nem tudunk majd olyan jól együttműködni Budapesttel ahogy eddig” – hangsúlyozta Jaroslaw Kaczynski. A csehek és a szlovákok már korábban kihátráltak Orbán Brüsszel ellenes magatartása mögül. Most Brüsszel csakis Magyarország ellen inditotta meg a jogállamisági eljárást, Lengyelország ellen nem! Vagyis Orbán diplomáciai szempontból magára maradt Putyin barát politikájával. A magyar miniszterelnök viszont kitartani látszik emellett. Erre utal az, hogy nemzetközi sajtóértekezletén hangsúlyozta: az új kormánynak tagja lesz Szijjártó Péter külügyminiszter. Akit nem is oly rég a Barátság érdemrenddel tüntetett ki Lavrov orosz külügyminiszter. Orbán tehát nem vált, és kitart eddig politikája mellett. A kérdés csak az, hogy mi lesz ezek után az uniós euró milliárdokkal, amelyek nélkül a nemzeti együttműködés rendszere működésképtelen.

Békesi László: „Nem következett be a csoda, amit sokan reméltek”

Tegnap a Fidesz-Kdnp pártszövetség nagy fölénnyel megnyerte az országgyűlési választásokat. Nagyon valószínű, hogy a levél- és külföldön leadott szavazatok megszámolása után ismét kétharmados parlamenti többsége lesz. (Ez a jövőbeli politizálás és kormányzás szempontjából majdnem mindegy, hisz ezzel a parlamenti többséggel és a Fidesz frakción kívüli jobboldali képviselőkkel a háta mögött Orbánék bármit megtehetnek és meg is fognak tenni.)

Az eredmények ismeretében azt is mondhatnánk, hogy semmi rendkívüli nem történt: érvényesült a papírforma, a kormánypártok brutális erőfölénye. Az egyesült ellenzéknek reálisan nem volt esélye ezt, a választásokat valamennyi fontos területen döntően befolyásoló erőfölényt ellensúlyozni, pláne legyőzni.

Nem következett be a csoda, amit sokan reméltek, mások magabiztosan hirdettek: a valódi

erőviszonyokat álmokkal, illúziókkal nem lehet megváltoztatni.

Bizonyára sokan beletörődve a megváltoztathatatlanba, be is érik ezzel az egyszerű magyarázattal, de ha meg akarjuk érteni mi miért történt, mi vezetett ehhez a végeredményhez, nem elégedhetünk meg ezzel a magyarázattal.

Érdemes alaposan elemezni, mi húzódik meg a szavazási eredmények mögött, melyek azok az összefüggések, amelyek feltárása és ismerete nélkül nemcsak arra nem lesz esélyünk, hogy valamikor megváltoztassuk a jelenlegi státusquot, hanem legalább megértsük milyen országban élünk és fogunk élni a jövőben.

Ezeket a gondolatokat nem azért teszem közzé, hogy végső, megfellebbezhetetlen igazságokat mondjak ki, még kevésbé azért, hogy megspóroljam a szakértők alapos és részletes elemző munkáját, csupán az vezérel, hogy saját következtetéseimmel hozzájáruljak a minket körülvevő valóság jobb megismeréséhez.

Az első kérdés amire választ kell adnunk, mi vezette a választók többségét arra az elhatározásra, hogy az Orbán rezsim 12 éves működésének eredményeit, következményeit ismerve újabb, elsöprő többségű felhatalmazást adjanak a kormányzás folytatására, a hatalom gyakorlására?!

A teljesség igénye nélkül megpróbálom röviden összefoglalni az „örökséget”, azaz a jelenlegi helyzetet.

1./ A magyar gazdaság súlyos válságban van. Rekord mértékű államháztartási hiány és adósságállomány, ezen belül ikerdeficit, tartós, 10% feletti infláció, kiszámíthatatlan, erősen romló forint árfolyam, mérséklődő gazdasági teljesítmény, csökkenő, vagy megszűnő EU támogatások, fenntarthatatlan kötelezettségek – árbefagyasztás, rezsistop, fedezetlen jóléti ígéretek, széles körű béremelések, a haszontalan, soha meg nem térülő beruházások, létesítmények fenntartásának, üzemeltetésének terhei -, a dráguló és szűkülő hitelforrások, az orosz-ukrán háború közvetlen és közvetett terhei,… nem folytatom tovább a felsorolást.

Akit nem érdekelnek a mélyebb közgazdasági összefüggések, elég ha megveszi a boltokban a napi élelmiszereit, gyógyszereit, ha meg akar javíttatni valamit a lakásában, rádöbben, hogy ki van szolgáltatva a pusztító inflációnak, bér- és nyugdíjemelését, adókedvezményeit felzabálja az áremelkedés, nem jut hozzá az alapvető szolgáltatásokhoz, stb.

Ez a gazdasági helyzet nem magyarázható kizárólag a pandémia, vagy a háború következményeivel, azaz külső, rajtunk kívül álló okokkal: alapvetően egy elhibázott, sőt bűnös gazdaságpolitika következménye.

2./ A világméretű járvány elhibázott, felelőtlen „kezelése” miatt több mint 45.000 honfitársunk halt meg, közülük sokan bizonyíthatóan indokolatlanul.

A járvány egy kizsigerelt, feladatait ellátni képtelen egészségügyi ellátó rendszerre rótt elviselhetetlen terheket, hozta kiszolgáltatott helyzetbe sok, más betegséggel küzdő embertársunkat.

3./ Az egész társadalmat áthatja a kormányzati szintű korrupció, amely gigantikus méretű veszteséggel, lopásokkal jár, tönkreteszi az egészséges üzleti légkört, lehetetlenné teszi a valódi teljesítmények mérését és érvényesülését, mindenkit igazodásra, csalásra késztet, ha el akar valamit érni.

4./ Az elmúlt 21 év alatt több, mint 600.000 honfitársunk hagyta el nagyrészt végleg az országot. Fiatalok és kitűnő szakemberek, kutatók, tudósok, orvosok, ápolók, szakmunkások, kamionsofőrök, tanárok, a társadalom mobilabb tagjai. Veszteségük pótolhatatlan, számuk tovább fog növekedni.

5./ Orbánék felelőtlen, bűnös külpolitikája Magyarországot elszigetelte a fejlett, haladó világtól, eltávolította az EU-tól, veszélybe sodorta az ország integrációját és annak semmi mással nem pótolható előnyeit, magára maradt a régióban is, kivívta szomszédaink megvetését is.

Bűnös hintapolitikájával, Putyin utolsó csatlósaként az egész világon páriává tette hazánkat.

Mindezt a lakosság többsége az egyoldalú propaganda és manipulációk ellenére is jól tudja, nap mint nap megtapasztalhatja.

Ennek ellenére tegnap újabb felhatalmazást adott ennek a rezsimnek, ahelyett, hogy elzavarta volna őket.

Ha cinikus, vagy számító, taktikázgató politikus lennék, azt is mondhatnám, hogy jól van ez így, egyék meg amit főztek, dőljön rájuk ez a csődtömeg, amit ők hoztak létre minden következményével együtt. Tudom, hogy sokan ezt gondolják. Csakhogy nem külső szemlélői vagyunk annak, ami kis hazánkban történik, mindannyian viselni fogjuk ennek a politikának a következményeit, sőt várhatóan tovább növekvő kárait, hátrányait.

Nézzük meg kicsit közelebbről a tegnapi szavazás legfontosabb, már ismert adatait, nagyon beszédesek.

A választásra jogosultak közel 70%-a, mintegy 5.450.000 ember élt jogával – annyi, mint 4 évvel ezelőtt. Kb. 2.300.000 ember nem szavazott, holott az nyilvánvaló volt, hogy ez nem egy szokásos választás, hanem az ország jövőjét tartósan meghatározó döntés lesz. Mi történt, miért maradt ennyi ember távol az urnáktól? Az elemi és jogos felháborodás miért nem késztette döntésre a többséget?! Ez valóban csak kampány és mozgósítás kérdése volt, vagy mélyebb, fontosabb okai is vannak?!

A bevezetőben felsorolt gondok ellenére a regnáló rezsim 881.000-re több szavazatot kapott, mint az egyesült ellenzék. Ráadásul a szavazatok kb. 65%-át, azaz kétharmadát, cca. 3.200.000 szavazatot egy jobboldali, részben szélsőséges, részben profasiszta pártokból álló politikai konglomerátum kapta. (Fidesz-kdnp, mi hazánk és jobbik) Közel

320.000 szavazattal bekerült a parlamentbe egy szélsőséges, nyíltan fasiszta nézeteket valló és hirdető párt is.

Komolyan gondolhatjuk, hogy mindez csak az erőfölény, a hazug propaganda és manipuláció következménye?! (Most is fülembe csengenek Milton Friedman Nobel díjas közgazdász szavai, aki egy beszélgetésünk során azt mondta:

„ti magyarok hitlerebbek voltatok Hitlernél, majd sztálinabbak Sztálinnál!”)

Megpróbálom felvázolni milyen megfontolások vezethették a szavazókat döntésük során.

1./ A rezsim fenntartásában, megerősítésében érdekeltek köre.

Széleskörű, heterogén bázis.

Ide tartoznak a mindenkori Fidesz hívők, akik bármi történjék is, kitartanak Orbánék mellett.

A következő csoportot azok alkotják, akik haszonélvezői a rezsimnek, akiket érdekeik fűzik Orbánékhoz. Ide nemcsak a politikai, államigazgatási és gazdasági élet vezetői és apparátusa tartoznak, hanem mind azok, akik pozíciójukat, megbízásaikat, megrendeléseiket, kedvezményeiket, anyagi és politikai támogatásukat a rezsimnek köszönhetik. Az egyes intézmények vezetőitől kezdve, a gazdasági élet számos szereplője, vállalatok és vállalkozások vezetői, az érdekelt alvállalkozók, valamint azok, akik karrierjüket, jövőjüket, érvényesülésüket a rezsim támogatására alapozzák.

Sajátos csoportot alkotnak azok, akik ugyan nem értenek egyet Orbánékkal, sőt megvetik magatartásukat, stílusukat, gátlástalanságukat, de saját maguk haszonélvezői a rezsim döntéseinek. Van több olyan ismerősöm, barátom, akik tehetségük, teljesítményük, vállalkozókészségük, vagy munkájuk eredményeként jelentős vagyonra, nagy jövedelemre tettek, tesznek szert. Számukra kedvező az alacsony szja. ás társasági adókulcs, a különböző adókedvezmények, az ingyenes öröklés családon belül, a vagyonadó hiánya, a kedvezményes, vagy ingyenes és lényegében korlátlan hitelezés és persze, hogy pénzükkel mindent el tudnak érni – engedélyeket, jóváhagyásokat, szankciók elkerülését, hatósági ügyek elintézését. Nos ők, ha nem is támogatják szavazatukkal Orbánékat, de az ellenzéket sem segítik, inkább távol maradnak az urnáktól. Ez persze nemcsak elvtelen, amorális magatartás, hanem zsákutca is, hisz azokat a kedvezményeket, amelyeket eddig élveztek, épen Orbánék fogják felszámolni a gazdasági kényszerek miatt.

De ide tartoznak azok is, akik egzisztenciális kényszerek, kiszolgáltatottságuk miatt szavaztak Orbánékra. A közmunkákból és segélyből élők, akik féltik nyomorúságos jövedelmüket a helyi fideszes vezetők önkényétől, akik megvásárolhatók némi élelmiszerrel és tűzifával.

Paradox módon ide tartoznak azok a nyugdíjasok is, akik elhiszik, hogy Orbánnak köszönhetik 13. havi nyugdíjukat, illetve az évközi nyugdíjemelést – vagy azok a közalkalmazottak, akik béremelésük miatt támogatják a jelenlegi rendszert. Lényegében mind azok, akiknek a szavazatát Orbánék pénzzel vásárolták meg.

Népes csoportot alkotnak a határokon túl élők is, akik anyagi előnyöket remélve, vagy azokat már élvezve támogatják szavazatukkal Orbánékat.

2./ Széles azoknak a köre is, akik érzelmi alapon támogatják a rezsimet.

Az első csoport lelkes híve a szélsőséges, soviniszta nacionalizmusnak, amit Orbánék tálcán kínálnak számukra. A történelmi sérelmek hordozói és táplálói, a Trianon igazságtalan döntésein borongók, a középhatalmi álmokat dédelgetők, a Kárpát medencei népek magyar vezetéséről álmodozók, akik ma is határrevíziókban bíznak, Putyin agressziójának támogatását és Orbán pávatáncát is helyeslik, hátha Ukrajna feldarabolása Kárpátalja visszacsatolásával járna.

Orbánék kisajátították és monopolizálják a nemzeti érzés attribútumait, szimbólumait is. A nemzeti ünnepek, a nemzeti jelvények felhasználásával magukhoz kötik a hazájukkal érzéseikben azonosulni akaró, magyarságukra büszke választókat – egyben élesen szembe állítva egymással azokat, akik számára mást jelent a nemzeti érzés.

Ehhez a témakörhöz tartozik a sport kiemelt kezelése és támogatása is. Orbánék számára a sport nem azért fontos, mert segítségével egészségesebb életmódra, a teljesítmény és a munka tiszteletére, nagyobb fegyelemre, értelmes és hasznos időtöltésre akarják rávenni az ifjúságot. Céljuk kettős: egyrészt magukhoz kötni a sportot űzők és azt szeretők népes táborát, másrészt a működő sport és a sportlétesítmények építésének, a nagy sport rendezvények vállalásának lényegében korlátlan anyagi támogatása a legegyszerűbb módja a törvényesített lopásnak, korrupciónak.

Ezzel a gátlástalanul pazarló sport politikával maguk mellé tudják állítani a legjobb magyar sportolókat és sport szakembereket, de ami ennél is fontosabb, a sport szerető emberek jelentős részét is. (Arról nem is szólva, hogy a sporthoz köthető agresszív csoportok, a foci ultrák és futball huligánok, a Kubatov kommandó bármikor bevethető erőszakos cselekményekre, megfélemlítésre.)

3./ A következő csoportot azok a szervezetek, egyházak alkotják, amelyek anyagi előnyök és a hatalomból való közvetlen, vagy közvetett részesedés fejében elvtelenül kiszolgálják a rezsimet.

Ennek az érdekközöségnek a fedő sztorija a keresztény értékek védelme és támogatása. Orbánék megkülönböztetett anyagi támogatással, értékes ingatlanokkal, állami, társadalmi funkciók átadásával kötik magukhoz az egyházak többségét.

Az egyházak vezetői pedig viszonzásul befolyásolják, sőt közvetlenül instruálják híveiket a rezsim támogatására, illetve fontos szerepet játszanak a hívők gondolkodásának, értékválasztásának irányításában. (Gyomorforgató volt, hogy a mostani választási kampányban, a szavazás előtt a református, vagy katolikus egyházak vezetői milyen direkt módon „igazították el” híveiket.)

Ehhez a körhöz tartoznak azok az u.n. érdekképviseleti szervek is, amelyek a rezsim haszonélvezői és támogatói. Az Ipar és kereskedelmi kamara, vagy az Agrárkamara tipikus példái ezeknek a szervezeteknek. Létüket az állami segédlettel kikényszerített kamarai hozzájárulásoknak, tagdíjaknak, állami támogatásnak, ill. az állam által rájuk ruházott jogköröknek köszönhetik. Tevékenységükben nyoma sincs tagságuk érdekképviseletének, viszont korlátlanul kiszolgálják Orbánék igényeit és erre mozgósítják tagjaikat is. (Ehhez a körhöz tartozott sokáig az Éger István vezette Orvosi kamara is.)

3./ Az Orbán rezsimet támogató és kiszolgáló csoportok után elemeznünk kell az egyesített ellenzék teljesítményét is, hogy megértsük a tegnapi választás szomorú eredményét.

12 évi kormányzás hibái, súlyos öröksége, valamint az egységes fellépés követelményének megértése és tiszteletben tartása alapján sokan bíztak abban, hogy az ellenzéki erők képesek lesznek mozgósítani a választók többségét és támogatásukkal leváltani Orbánékat. Nem ez történt. Az egységes ellenzék 1.850.000 szavazatot kapott, az összes szavazatok 34 %-át, ami kevesebb, mint 2018.-ban.

Mi történhetett?!

Kiderült, illúzió volt az a prognózis és várakozás, hogy a különböző értékrendet, filozófiát és elveket valló pártok, szervezetek összefogása, egységes fellépése mozgósító erejű lesz és képes lesz a rezsimmel elégedetlen, de bizonytalan szavazók támogatását megnyerni, ami a győzelem minimális feltétele lett volna.

Nyilvánvalóvá vált, hogy megalkuvásra, rossz kompromisszumokra, sőt zsarolásra nem lehet hatékony együttműködést építeni.

Az is kiderült, hogy az előválasztás és a pártközi alkuk eredményeként kiválasztott ellenzéki jelöltek személye sok esetben nem tudta ellensúlyozni még a legalkalmatlanabb és a legelutasítottabb Fideszes jelölt támogatását sem. (Lásd pl. Kósa Lajos, Tállai András, vagy mások győzelmei.)

Az is kiderült, hogy az előválasztás második fordulójának súlyos hibája – Karácsony taktikai visszalépése MZP javára, majd

a második forduló Fideszes támogatók szavazataival eltorzított végeredménye – egy minden téren alkalmatlan jelöltet választott az egységes ellenzék vezetőjének szerepére.

Ez az alku és taktika csak arra volt elég, hogy háttérbe szorítsa a legalkalmasabb jelöltet, Dobrev Klárát. Ami várható volt, az tegnap bebizonyosodott: MZP nem volt képes új, addig bizonytalan támogatókkal növelni az ellenzék szavazatait, sőt, a kampányban hibát hibára halmozva, ostoba, arrogáns fellépésével sok baloldali szavazót is eltántorított az ellenzék támogatásától.

Súlyos bizonyíték MZP alkalmatlanságára, hogy szűkebb pátriájában, Hódmezővásárhelyen is súlyos vereséget szenvedett az egyszer már háttérbe szorított Lázár Jánostól.

Tetézte ostoba hibáit az ellenzék, amikor jobbikos zsarolásra, az erkölcsi fölényt képviselő Iványi Gábor helyett egy hiteltelen, zavaros figurát, Róna Pétert jelölt köztársasági elnöknek.

Az is kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy ilyen összetételű koalíció még választási győzelem esetén is kormányképtelen, hiszen a Jobbik, vagy a DK törekvései, értékei, programjuk, kibékíthetetlen ellentétben vannak egymással. Szimpla önáltatás volt azt hangoztatni, hogy először győzzük le a Fideszt, aztán majd kompromisszumokat kötve, koalícióban fogunk kormányozni.

Mindent összevetve azt mondhatjuk, hogy az ellenzék hibái is hozzájárultak Orbánék tegnapi győzelméhez.

4./ Attól tartok, hogy az előzőek sem adnak teljes magyarázatot Orbánék nagyarányú győzelmére.

Szembe kell néznünk azzal, hogy hazánkban nincs többsége egy progresszív, teljesítmény elvű, a globális világ követelményeit tiszteletben tartó, az európai integrációt elmélyítő, ahhoz alkalmazkodó és előnyeire építő társadalmi-gazdasági berendezkedésnek.

A jelenlegi magyar politikai palettán nem találunk olyan pártot, szerveződést, amely ezeket az elveket és értékeket következetesen hirdeti és hatalomra kerülve meg is akarja azokat valósítani. Talán a DK áll a legközelebb egy ilyen progresszív irányzathoz. (Kivéve amikor irreális ígéretekkel akarja Orbánékat túl licitálni.)

Ám a DK baloldali indíttatása, Gyurcsány Ferenc megosztó szerepe és végtelenül igazságtalan démonizálása alkalmatlanná teszi pártját ennek a progresszív szerepnek a betöltésére.

Egyébként is úgy tűnik, hogy a magyar társadalomban olyan mélyen gyökerezik minden bal oldali, vagy akár balközép , szellemiségű politikai párt, vagy mozgalom elutasítása, ami jelenleg lehetetlenné teszi, hogy a világban lejátszódó gyökeres változások hordozója a siker reményében léphessen a politikai küzdőtérre.

A terjedő izoláció, újjáéledő protekcionizmus korszaka nem kedvez ennek a politikai hullámnak. Ugyanakkor a végletekig kiéleződött vagyoni, jövedelmi és esély egyenlőtlenségek előbb-utóbb minden bizonnyal a világ boldogabb helyein kikényszerítik majd ennek az új hullámnak a térnyerését, egy új típusú jóléti állam kialakulását.

Ez sajnos nem a következő évek, talán évtizedek magyar fejlődésének programja.

Sok kiábrándult honfitársunknak kell ismét túlélésre berendezkednie, vagy keresni egy élhetőbb országot…

Orbán és Pyrrhus

Magyarországon győzött, de Európában elszigetelődött Orbán Viktor. Hahn uniós biztos mindjárt jelezte is, hogy megindulhat a jogállamisági eljárás, majd Ursula von der Leyen be is jelentette – Magyarország ellen. Elsősorban Orbán rokonainak, barátainak és üzletfeleinek korrupciós ügyeire kíváncsiak.

Kérdés, hogy mit gondolnak Washingtonban, ahol korábban Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó a korrupciós ügyek leleplezését nevezte az autokrata vezetők megbuktatására legalkalmasabb eszköznek.

Boriszov bolgár ex miniszterelnök korrupciós ügyeinek firtatásával az európai ügyészség megadta az alaphangot. Boriszov éppoly hosszú ideig uralkodott Bulgáriában mint Orbán Magyarországon, igaz, hogy megszakításokkal. Bulgária az Európai Unió legkorruptabb állama, Magyarország Romániával holtversenyben a második. Vizsgálódásra bőven van mód, ha megvan rá a megfelelő akarat.

Orbán lépéskényszerben

Még egy ilyen győzelem  és végünk van – mondta állítólag Pyrrhus király. Orbán Viktor épp annak köszönhette nagy győzelmét, hogy jobb válság menedzsernek mutatkozott mint ellenfele. Az ellenzék békeidőkre készült, és nem volt érvényes válasza sem a háborúra sem pedig a gazdasági válságra. Sőt Bokros Lajos közzétette elképzeléseit a választás előtt pár nappal. Ebből a választók arra következtethettek, hogy a magyar ellenzék olyan mint a Bourbonok: semmit sem tanult és semmit sem felejtett. Újra Bokros csomaggal akarná megoldani a válságot. Ehhez képest Orbán Viktor válságkezelése 2010 után a kisebbik rossznak tűnt. Nem véletlenül aratott a Fidesz a szegény körzetekben. A globalizáció lúzerei Orbánban látják a védelmezőjüket. Ezért szavaztak csak a globalizáció nyertesei – főként Budapesten – Orbán ellen.

A politika logikája pontosan ellentétes a gazdaságéval. A többség a lúzer csakhogy rájuk nem lehet Magyarország jövőjét alapozni. Orbánnak tehát paktumot kellene kötnie a német, a francia és az amerikai vezetéssel. Ez még nem is oly rég megvolt, de már nincs. Washingtonban, Berlinben és Párizsban pragmatikusan is megítélhetik Orbánt, ahogy ezt a hírek szerint Macron francia elnök már meg is tette. A Rotschild bankház, Macron első munkaadója, Orbán kedvenc új bankjának nemzetközi tanácsadója. Sem az amerikai sem pedig a német vezetésnek nem hiányzik egy újabb válság a térségben. Ezért a paktum esélye fennáll. Orbán Viktornak kell valakit találnia, aki nyélbe is üti ezeket a paktumokat. Szijjártó Péter, az orosz Barátság érdemrenddel a kebelén, kevéssé tűnik alkalmasnak erre…

Újabb oroszbarát Orbán vétó

0

Egyedül Magyarország nem szavazta meg azt az uniós határozatot, amely elveti Putyin ötletét arról, hogy április elsejétől az „Oroszországgal szemben barátságtalan államok” ne euróban vagy dollárban hanem rubelben fizessenek.

Az orosz elnök ezzel a rubel árfolyamát akarja erősíteni épp azoknak az uniós államoknak a pénzével, melyek Putyin Ukrajna elleni háborúja miatt szankciókat vezettek be Oroszországgal szemben. Putyin többször is tárgyalt a gázüzletről Olaf Scholz német kancellárral, aki szerint Oroszország szerződésszegést követ el. Bár Scholz kancellárnak ebben tökéletesen igaza van, de ez aligha érdekelheti Putyint, aki Ukrajna megtámadásával átlépte a nemzetközi normákat.

Orbán magánya

Miért vállalja a magyar miniszterelnök Putyin barátjának hálátlan szerepét. Putyin olyan mint Piszkos Fred: a barátsága öl! Ezt Orbán Viktor is tudja, és mégiscsak kitart Putyin mellett Európában szinte egyedül. Szerbia, Orbán utolsó szövetségese szintén kitart Putyin mellett, de nem kíván belépni a NATO-ba. Az Európai Unióba igen, de ez még oly távol van, hogy Vucsics elnöknek megéri kockáztatni. Sőt a szerbek profitálni is akarnak az orosz válságból: sok orosz viszi a cégét, a pénzét sőt a családját is Szerbiába.

Sok orosz él Magyarországon is. Szergej Nariskin, a hírszerzés vezetője is nálunk tartja a családját. Az orosz hírszerzők különben is nagyon otthonosan mozognak Magyarországon amint az a külügyminisztérium botránya mutatja. Persze a keleti nyitás nem Orbánnal kezdődött. Medgyessy Péter instruálta úgy a kémelhárítást, hogy az oroszokat és a kínaiakat immár nem kell ellenségnek tekinteni. A tendencia felerősödött Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején. Csúcspontra jutott Orbán Viktor második miniszterelnöki korszakában amikor az orosz hírszerzés emberei beépültek nemcsak a magyar kormányzati rendszerbe, de a nagy állami cégekbe is. A Magyar Nemzeti Bankban évek óta kínai tanácsadók dolgoznak. Mindez aligha kerülhette el az amerikai hírszerzés figyelmét.

Orbán és az USA

A fiatal fideszes politikus az amerikaiak kedvence volt: Bush elnök budapesti látogatása idején ő mutatta meg a magyar fővárost az Egyesült Államok elnökének. Amikor nyugdíjasként Bush elnök visszatért Budapestre, akkor az újságírók előtt erősítette meg, hogy „sokat tanultam ettől a fiatalembertől”. Bush korábban a CIA igazgatója volt és tökéletesen ismerte Orbán dossziéját. Legalább úgy mint Vlagyimir Putyin, aki a KGB-ben megtanulta, hogy a tárgyalópartner dossziéjának alapos ismerete minimum követelmény a nemzetközi kapcsolatokban. Putyin még 2009-ben kötött paktumot Orbánnal Szentpéterváron. Akkor Orbán még ellenzékben volt, de nem kellett nagy jóstehetség ahhoz, hogy 2010 után ő lesz a miniszterelnök. A kínaiak ezt már korábban megérezték amikor Matolcsy Györggyel együtt meghívták Orbán Viktort, az ellenzék vezérét, akit Pekingben már akkor a jövő emberének tartottak.

Mit szól mindehhez az Egyesült Államok?

Trump elnöksége idején Orbán jó kapcsolatot ápolt Washingtonnal. Látogatása idején a közös populista eszmekört hangsúlyozta. Trumpot meg is győzte. Az USA ex elnöke most is jelezte: Orbán Viktort támogatja a választáson. Bident és csapatát nyíltan bírálta az Orbán kormány az USA választási kampánya során. A kormánypárti sajtó ma sem hagy kétséget afelől, Orbán elutasítja a washingtoni diplomáciát. A gáz vitával kapcsolatban a magyar miniszterelnök kijelentette a Kossuth rádióban, hogy „az olcsó orosz gáz helyett itt van nekünk a drága amerikai”. Az Európai Unióban már hozzászoktak Orbán szembenállásához, de akkor még nem volt háború. A NATO-ban nemigen tolerálják a disszonáns hangokat háborús időkben. Azt pedig különösen rossz néven veszik, hogy az orosz hírszerzés hekkerei a magyar külügyön keresztül támadjanak amerikai és európai NATO célpontokat. Minthogy ez már évek óta tart, az Orbán kormány aligha mondhatja azt, hogy nincsen tudomása az ügyről. Magyarország persze nem igazán fontos az amerikai stratégiai szempontjából. Washington két államot tart fontosnak a térségben: Lengyelországot és Romániát. Mindkét ország mintaszerűen teljesít a háborús időkben. Lengyelországon keresztül érkeznek az amerikai fegyverek Ukrajnában. Sőt az ukrán katonák lengyel területen tanulják meg azok kezelését.

Érdemes megjegyezni, hogy Magyarországon keresztül semmiféle komoly fegyver szállítmányt nem lenne érdemes eljuttatni Ukrajnába hiszen Kárpátalja messze van az ukrán hadsereg utánpótlási központjától, Lviv (Lemberg) városától. Orbán Viktor tehát nyugodtan mondhatott volna igent hiszen a NATO aligha akarna bármit is Magyarországon keresztül szállítani Ukrajnába. Jól tudja ezt Orbán Viktor is, de „karakán” viselkedésével oroszbarát szavazóit állíthatja maga mögé. Meg persze magát Moszkvát. Az orosz sajtó mindig szorgosan jelzi, ha Orbán kiénekel a NATO vagy uniós kórusból. Moszkvában minden uniós államot barátságtalannak nyilvánítottak ugyan, de Magyarországot egyelőre nem értesítették arról, hogy rubelben kell fizetni a gázért.

Orbán kicsinyes játszmája tehát bejöhet, de magánya nem enyhül. Politikában a magányt nemigen ajánlják a hosszú távú karrier biztosítására…

A magyar diplomácia magánya

1

Pozsonyban tárgyalnak azoknak az uniós tagállamok  külügyminiszterei, akiket közvetlenül érint Putyin háborúja Ukrajna ellen. Ide tartoznak a visegrádi országok, a balti államok, Bulgária és Románia.

A magyar diplomácia oroszbarát vonalával tökéletesen magára maradt. Legutóbb már kénytelen volt lemondani a visegrádi hadügyminiszterek budapesti tanácskozását, mert mind Lengyelország mind pedig Csehország jelezte fenntartásait. Magyarország jelenleg a visegrádi négyek soros elnöke, de Orbán Viktor diplomáciája miatt visegrádi egyekké vált, mert senki sem osztja Putyin iránti elnéző magatartását. Ez Szijjártó Péter magyar külügyminiszternek is feltűnt:

„nem szállítunk fegyvert Ukrajnába és nem is engedjük át a fegyverszállítmányokat. Más közép és kelet-európai államok másként döntöttek. Ez nem a mi döntésünk hanem az övék. Azt tiszteletben tartjuk, ugyanakkor elvárjuk, hogy ők is tartsák tiszteletben a mi döntésünket”

– írta Facebookon a magyar diplomácia vezetője.

Orbán Viktor lengyel barátja, Jaroslaw Kaczynski nemrég Kijevben járt, hogy ott biztosítsa támogatásáról Zelenszkij ukrán elnököt. Vele együtt utazott Morawiecki lengyel miniszterelnök, a cseh és a szlovén kormányfő is.

Lengyelország fegyvert szállít Ukrajnának, sőt területén képezik ki az ukrán katonákat az amerikai fegyverek használatára.

Jaroslaw Kaczynski azt mondta Orbán oroszbarát politikájáról, hogy az nem tetszik neki, de majd a magyar választások után tér vissza a témára. Valószínű, hogy Orbán Viktor jelezte neki: ha győz a választáson, akkor szembefordul Putyinnal, de addig nem akarja megtenni, mert tart attól, hogy választóinak egy része nem értene egyet a gyors fordulattal.

A magyar külügy a gyenge láncszem

 

Az orosz hírszerzés hekkerei a magyar külügyminisztériumon keresztül támadtak más NATO államokat köztük az USA-t is. Ez évek óta tart, és a magyar kémelhárítás nem tudja de sokkal inkább nem akarja megakadályozni ezt.

Putyin Ukrajna elleni háborúja előtt is igen furcsa képet mutatott ez a NATO szövetségesek számára, de február 24 óta egyenesen árulásnak számít. A Direkt36 értesülései szerint viszont nem szűnt meg az orosz hekkerek aktivitása a magyar külügy informatikai rendszerében Putyin Ukrajna elleni háborúja alatt sem!

Kinek kell ilyen szövetséges?

Vita az energiáról Pozsonyban

Ez a legfontosabb téma Szijjártó Péter szerint. A magyar külügyminiszter megismételte az Orbán kormány álláspontját: csakis az orosz energia garantálja a biztonságot!

Ehhez képest Morawiecki lengyel miniszterelnök közölte: idén megszüntetik az orosz energia teljes importját! Fel is szólított minden uniós és NATO tagállamot, hogy kövessék a lengyel példát. Nehéz megítélni, hogy mennyire reális Lengyelország vállalása a teljes lemondásról az orosz energiáról még az év végéig. Azt viszont a lengyelek igazolták: politikai döntésről van szó!

Ha megvan a megfelelő politikai akarat, akkor viszonylag gyorsan le lehet válni az orosz energiáról.

Szijjártó Péter megkapta a Barátság érdemrendet Lavrov külügyminisztertől. Hírek szerint ezt Orbánnak szánták Moszkvában, de a magyar miniszterelnök kitért a kétes megtiszteltetés elől.

Az orosz gázüzletben azonban megőrizte érdekeltségét a magyar miniszterelnök, aki szépen pénzelhet ebből.

Ha Nyugaton komolyan veszik Putyin barátainak lebuktatását, akkor sor kerülhet a magyar miniszterelnökre is. Washingtonban a pénzügyminisztérium külön csapatot állított fel a nemzetközi kleptokrácia elleni harcra. Az elszánt és jól informált nyomozók adóparadicsomokban kutakodnak Putyin családjának, barátainak és üzletfeleinek pénze után. Legkevesebb 800 milliárd dollárról van szó! Zelenszkij ukrán elnök már javasolta: az így begyűjtött pénzt fordítsák a háborúban álló Ukrajna támogatására illetve a háború utáni újjáépítésre.

Magyarország az orosz kémek paradicsoma

Több mint egy hónapja tart az orosz agresszió a határ túloldalán, Ukrajnában, de Magyarországról még egyetlenegy orosz diplomatát sem utasítottak ki kémkedés miatt.

Lengyelországból 45-öt szólítottak fel távozásra 72 órán belül. Litvánia négy, Csehország, Észtország és Lettország három diplomatát utasított ki kémkedés miatt. Három orosz diplomata ugyanígy járt Pozsonyban – köztük Szergej Szolomaszov, a katonai attasé. Aki beszervezett egy bloggert Szlovákiában, hogy népszerűsítse Putyin elképzeléseit a honfitársai között.

Minderről Magyarországon szó sem esik. Ellenkezőleg: Földi László, egykori titkosszolgálati ezredes, aki elszánt híve az Orbán kormánynak, azokat szeretné begyűjteni akik bírálják Putyin Ukrajna elleni háborúját mondván „nyugati ügynökök”. Ausztria és Magyarország már régóta az orosz kémek paradicsomának számít. Csakhogy Ausztria semleges ország míg Magyarország a NATO tagja.

Magyarországot kivéve minden NATO tagállamban megkezdődött az aktív kémelhárítás az orosz hírszerzőkkel szemben azt követően, hogy Putyin megtámadta Ukrajnát.

Háború az orosz befolyás ellen

Putyin titkosszolgálatai évtizedek óta építettek ki kapcsolatokat az Európai Unió és a NATO tagállamaiban. Putyin nem is oly rég még táncolt is Ausztria akkori külügyminiszter asszonyával annak esküvőjén Bécs mellett. Salvini karrierje akkor ívelt fel rakéta sebességgel Itáliában amikor orosz diplomaták bemutatták a szélsőjobboldali Liga Európa parlamenti képviselőjét Putyinnak Milánóban. Marine Le Pen az öt évvel ezelőtti elnökválasztás előtt a Kremlben parolázott Putyinnal. Aki utasította az orosz bankokat a szélsőjobboldali jelölt kampányának támogatására. A mostani francia elnökválasztás alkalmából Marine Le Pen politikai és pénzügyi támogatását Orbán Viktor vállalta magára.

Orbán és Putyin

Senki sem tudja, hogy miért vált oly szorossá a korábban orosz ellenes Fidesz vezér és a magyar baloldallal barátkozó Putyin kapcsolata 2009 után. Minden bizonnyal mindketten sejtették, hogy 2010 után Magyarország miniszterelnökét Orbán Viktornak hívják majd.

Putyinnak vaskos dossziéja lehet Orbán Viktor 1990 előtti tevékenységéről. Egyes jelentések szerint a fiatal sokatígérő fideszes politikust a budapesti szovjet nagykövetség ajánlotta Palmer amerikai nagykövet figyelmébe mint „a jövő emberét”.

A másik szál a pénzügyi: Moszkva már évtizedek óta pénzeli a magyar elit számára fontos tagjait a gázüzleten keresztül. Orbán Viktor ebből éppúgy profitálhat mint az elődei. Ez mindenképp indokolná a magyar miniszterelnök elkötelezettségét az orosz gázüzlet vagy Paks II esetében.

Mit szól ehhez a Berni Unió?

Az USA szövetséges titkosszolgálatai Európában Svájcban egyeztetnek. Allen Dulles, a CIA elődjének, az OSS-nek a főnöke Svájcban rendezte be főhadiszállását a második világháború idején. Azóta itt egyeztet az USA szövetségeseivel. Jelenleg Magyarország berni nagykövete nem más mint Czukor József tábornok, az Információs Hivatal egykori vezetője. Aki a Dzerzsinszkij akadémián Moszkvában szerezte meg a hírszerzői alapismereteket.

Ausztriát felfüggesztette a Berni Unió azt követően, hogy az oroszbarát Szabadságpárt fontos pozíciókat szerzett az osztrák kormányban. A korábbi alkancellárt, a Szabadságpárt vezérét titkosszolgálati módszerekkel buktatták le Ibizán, ahol arról beszélt többi között, hogy olyan médiabirodalmat szeretne mint amilyen Orbán Viktornak van Magyarországon. Sebastian Kurz kancellár értette a finom célzást, és megszabadult a Szabadságpárttól. Későn. Ő is belebukott egy botrányba.

Andrej Babis egykori cseh miniszterelnököt, aki Moszkvában folytatta hírszerzői tanulmányait, a prágai amerikai nagykövetség aktív támogatásával buktatták meg Csehországban.

Bojko Boriszovot, a bolgár Orbánt, aki több mint tíz éven át volt hatalmon- megszakításokkal – Szófiában, szintén amerikai támogatással buktatták meg. Boriszov a szovjetek kedvenc kelet-európai titkosszolgálatának volt a tisztje, az utolsó kommunista diktátor, Todor Zsivkov testőrségében szolgált. Utóda a kormányfői székben, Kiril Petkov a Harvard egyetemen végzett.

Orbán zsákutcába jutott. Kérdés, hogy ott hol van előre?…

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK