Már közhely: a magyar-szerb kapcsolatok a mennyekben járnak, ha nem is ott köttettek. Míg a magyar „diplomácia” lenéző szigorral inti óva Ukrajnát, az ottani kisebbség őszinte sajnálatára, addig a vajdasági magyarok a haszonélvezői Viktor és Ácó újdonsült meghitt barátságának. Amibe az is belefér, hogy a magyar külügyminiszter immár rendszeresen kampányol, néha szerbül is megszólalva, a szerbiai kormánypárt mellett. Szerbiában.
Van vagy jó pár éve, hogy a két politikus: Aleksandar Vučić, aki most éppen nem miniszterelnök, hanem közvetlen választásokon megválasztott államfő és Orbán Viktor, aki még mindig csak kormányfő, egymásra talált.
Annak ellenére, hogy nem akármilyen közös múlt terheli a két nép kollektív tudatát. Újvidéki hideg napok, a ’44-es bosszú – hogy csak a legfájóbbakat említsük. A legfrissebbek meg a délszláv háborúk ártatlan magyar áldozatai – nem mintha a többi szerencsétlen frontra küldött kiskatona nem lett volna az.
A két pragmatikus, elvektől nem befolyásolt politikus a közös cél érdekében könnyen átlépett a múlt árnyékain,
ami nem megvetendő teljesítmény. A közös cél pedig nem más, mint egymás kölcsönös támogatása.
Szerb részről a képlet elég egyszerű: Magyarország az EU tagja, Belgrádnak nagyon is jól jön egy belső támogató. És ezt Budapest rendre teljesíti is: ahol csak tud lendít a Nyugat-Balkán országok csatlakozási folyamatában. Legutóbb azon uniós államok csoportjának tagjaként is, amelyek kezdeményezték, hogy a volt jugoszláv tagállamok plusz Albánia vegyen részt az unió bizonyos miniszteri találkozóin, még mielőtt a hivatalos csatlakozásra sor kerülne. Brüsszelben már céldátumról is tudnak (2025) Montenegró és Szerbia esetében, de ez még nem lezárt ügy, mert Jean-Claude Juncker szerint ez nem egy határidő, hanem inkább ösztönzés.
Jöhettek a közös üzletek is, például a Belgrád-Budapest vasút megaprojektje, kínai kölcsönnel és eladósodással.
Belgrád tehát, mondhatni haszonélvezője a kapcsolatok látványos javulásának.
Nem túlságosan bonyolult a magyar érdek megfejtése sem. Politikai pragmatizmusról van szó, ami felülír minden múltbéli sérelmet
és kellemes dallamúvá formálja az egykori „Belgrádra fel!” csatakiáltást.
Az Orbán-kormány legfontosabb, mindent felülíró alapelve a hatalom megtartása. Ennek a célnak rendelték alá a nemzetpolitikát, ami valójában az arra érdemes külhoni magyar szervezetek (RMDSZ, VMSZ) csatlóssá formálásában merül ki.
Kelemen Hunornak, az egykor független politizálásáról ismert Romániai Magyar Demokratikus Szövetség elnökének minapi nyilatkozata, miután két magyarországi ellenzéki vezetővel, Karácsony Gergellyel és Molnár Gyulával (ez utóbbiak fizették a cechet) vacsorázott, híven példázza ezt a vazallusi viszonyt:
„A vacsorán megkérdezték, hogy szerintünk mit kellene tenniük Erdélyben a választási kampányban. Nagyon őszintén azt mondtam, hogy semmit. Ez teljesen fölösleges időtöltés és energiabefektetés, hiszen én azt gondolom: az erdélyi magyar emberek világosan tudják, hogy kire szavazzanak.”
Nem maradt rest Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség nemkülönben szófogadó elnöke sem, aki többször is elmondta: reméli, hogy a tavaszi szavazások után Magyarországnak továbbra is olyan kormánya lesz, mint amilyen az elmúlt hét és fél évben volt és folytatni tudják a közösségépítési erőfeszítést.
A vajdasági magyar kormánypárt minden szinten koalíciós partnere Vučićék jobboldali pártjának és a Budapest-Belgrád közötti jól jövedelmező kapcsolattartó szerepért beáldozták vagyis átengedték még a koronaékszernek számító szabadkai polgármesteri széket is.
Nem csoda hát, hogy a magyar-szerb együttes kormányülés előtt néhány nappal Pásztor Orbánnál járt és közölhette vele az örvendetes hírt: a vajdasági, regisztrálásra ösztökélő kampánynak meglett az eredménye, hiszen a január közepi 38 ezerről 46,5 ezerre ugrott meg a regisztráltak száma. Ezzel Pásztor legfontosabb feladatának eleget tett:
valószínűleg több mint 50 ezer vajdasági magyar fog a Fideszre szavazni.
Egyébként Romániában is hasonló ütemben, 139 ezerről 146 ezerre sokasodtak a választópolgárok. Így a magyarországi kormánypártok akár 300 ezer külhoni voksot is begyűjthetnek.
Kifizetődik tehát az Ácóval kötött barátság, hiszen lehet bántatlanul kampányolni Szerbiában és a szerb költségvetés sem bánja, ha a magyarországi forint milliárdok áfája nála köt ki.
Ezekről nem lesz szó a magyar-szerb együttes kormányülésen.
Mondjuk ki világosan: ez a párt ma egy etno-nacionalista, populista, sőt alt-right, EU-ellenes, promoszkovita és diktatúrapárti, illiberális és reakciós néppárt.
Azt hiszem eljött az ideje egy névváltoztatásnak, mégpedig egy lényegesnek, tudniillik a jobb időkben magát RMDSz-nek nevező mostanra a Fidesz itteni fiókpártjává átvedlő párt érett meg a névváltoztatásra. És senki ne mondja majd, hogy nem láttuk, nem hallottuk, hogy meglepett ami történt, hiszen én csak megírtam, de több százezren szavazataikkal támogatták és sunyításukkal továbbra is fenntartják a folyamatot. Demokrata, már rég nem (ha valaha is volt), szövetségi jellegét már néppárti besorolása is cáfolta, és ma már semmilyen más alternatívát el nem fogad, csak a Fideszt és vezérét.
Mondjuk ki világosan: ez a párt ma egy etno-nacionalista, populista, sőt alt-right, EU-ellenes, promoszkovita és diktatúrapárti, illiberális és reakciós néppárt.
Amikor azt mondja Kelemen Hunor, hogy a magyarországi ellenzéki pártoknak nincs helye az itteni politikában, mert minden igyekezetük fölösleges időtöltés „hiszen én azt gondolom: az erdélyi magyar emberek világosan tudják, hogy kire szavazzanak … az RMDSZ a Fidesz-KDNP nemzetpolitikáját jónak és folytatandónak tartja”. Akkor magára, illetve pártjára húzza a Fidesz(-kádéenpé) programjának (Sic!) és tevékenységének jelzőit. Beleértve a sovinizmus – az idegengyűlölet – szélsőséges formáit is, ami ellen váltig hadakozik, ha román mezőnyben üti fel a fejét. Miközben a magyar kormányhoz egyre nagyobb mértékben hasonlító bukaresti pártszövetséghez köti itteni politikáját. A fiókpárt és a (pontosabban a Dragnea-féle) PSD viszonya nem valamilyen ideológiai alapon, vagy elvszerű politikai megegyezésen, hanem a közös zsákmányszerzésen alapul, valamint az illiberális állam bevezetésének törekvésén. Nehéz elfogadni ugyanis, hogy míg a magyarországi kormánypártokkal a néppárti együvé tartozást hangoztatva elfogult, sőt kizárólag azt támogatja a kampányban stb., addig Bukarestben a reakciós és illiberális, de formálisan a szocialista pártcsaládhoz tartozó párttal menetel, annak minden kudarca ellenére.
Kelemen Hunor és fiókpártja ma a híd, illetve előretolt helyőrség, szerepét tölti be Budapest és Bukarest között, csak nem a kisebbségi jogok, az európai értékek, vagy a jószomszédság stb., nevében, hanem az illiberalizmus, a diktatórikus vezetés, és az autokrácia kiépítésének a szószólójaként.
De nemcsak a fiókpárttá válás, a szervezeti és politikai autonómia (a reális és nem az autonómiázás közben föl-fölmerülőt, de hiszen a Fidesz bevallott ellensége mindenféle helyi, vagy intézményi autonómiának, centralizál, és államosít stb.) feladása okán, hanem, ha úgy tetszik, saját jogon és közvetlenül is kiérdemli a fenti minősítést, a jelzők sorozatát.
A decentrált fiókpárt, ellentmondva saját programjának is, diktatórikus, hiszen már semmiféle belső demokrácia szabályaihoz nem tartja magát. Programjában az szerepel, hogy: „A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a romániai magyarság különböző autonóm, területi, politikai és rétegszervezeteinek érdekvédelmi közössége, amely országos és helyhatósági szinten ellátja a romániai magyarság politikai és közképviseletét, egyezteti és ösztönzi a társadalmi önszerveződés különböző formáit. A Szövetség tiszteletben tartja a politikai sokszínűség elvét.” Ezzel szemben Kelemen Hunor ellenzi még az ártatlan és udvariassági kapcsolatokat is magyarországi demokratikus pártokkal. Semmibe veszi saját szervezete platformjainak álláspontját, lesepri a palettáról politikai pluralizmus mindenféle kísérletét, kizárólagos módon tart igényt olyan hatalmi monopóliumra, amit diktatórikus vezetésnek nevezhetünk, jogosan. Az már kezd természetessé válni, hogy minden olyan emberjogi és a társadalmi szolidaritással kapcsolatos ügyben – szembe menve programjával – Budapest hatalmi érdekeinek megfelelő álláspontot képvisel, ami minden csak nem következetes, nem demokratikus és nem európai. Kelemen Hunor és fiókpártja határzárpárti, idegengyűlölő, homofób és hímsovén, reakciós, és mindenek fölött etno-nacionalista és populista.
Közben a sunyító politikusoktársak hallgatása azt „üzeni”, hogy a pénz, hogy a realpolitik, azért kell elfideszesedni, mert onnan jön a zsé (valójában a magyarországi adófizetők pénzének átláthatatlan és méltánytalan, klienteláris újraosztásáról van szó, amit a határokon is átcsorgatnak), csakhogy. Szerény számításaim szerint a múlt decemberében a fiókpárton kívüli személyek és szervezetek több támogatásban részesültek, mint a párt az elmúlt „hét bő esztendőben” összesen (az „akadémiákat” és egyéb láthatatlan klienshízlaló juttatásokat nem számítva, Kató Béla-Demeter Szilárd elhozott, illetve elvitt, vagy százmillió eurót). Aztán a reálpolitikának mondott árulással két gond is adódik. Egyrészről, mert az árulót nem fogadják bizalmukba azok sem, akik javára az árulás történt, valójában megvetik és adott alkalommal megszabadulnak tőle, hiszen ismét árulhat, most már a mások javára. Az a modortalanság, amivel a magyarországi ellenzék vezetőit fogadta a pártvezér, csak a jólneveltség, a diplomáciai érzék, a morális tartás hiányának tudható be (a rózsaszín pantalló átka?). Mert – egyelőre úgy néz ki – nem az a nagy veszély, hogy Orbán áprilisban veszít és jönnek azok, akiket most megalázott Kelemen Hunor, és akik, ha hatalomra kerülnek bosszút állnak. Tapasztalat, hogy azok megengedők és elnézők lesznek, hiszen demokraták, és nem gyarmatosítani, kiszolgáltatni, foglyul ejteni akarják a rommagyarságot, hanem saját céljai elérésében segíteni.
Viszont egészen más kockázat van itt, amitől Kelemen Hunor joggal szoronghat.
Ha nem sikerül elég rommagyart mozgósítani a Fideszre szavazáshoz, akkor lesz az igazi gond, hiszen bosszúállóbb politikusról nem tudunk az elmúlt lassan harminc esztendőben, mint Orbán Viktor.
És akkor mi rommagyarok hova álljunk? Mutatnak-e majd utat, vállalják-e a felelősséget Kelemen Hunor és tsai? Ma a pluralizmus ígéretének a feláldozásával és a rommagyarság jórészének félrevezetésével, a demokratikus politikai kultúra elfojtásával stb., fizetünk a fideszpártiságért, ha rosszul sül el az átszavazás, akkor majd anyagiakban is fizetünk a vezér(ek) téves politikájáért.
Azzal a „bölcs” de főként voluntarista meglátással utasítja el a párbeszédet a mai magyarországi ellenzék képviselőivel Kelemen Hunor, hogy „én úgy gondolom”, felesleges az itteni jelenlétük, hiszen ő tudja kire szavaz a rommagyarság, és ezzel vége mindenféle toleráns és demokratikus politikának. Hiába teszünk úgy, mintha mi sem változott volna, a rommagyarság nagy része (eltekintve attól a torz statisztikától, amit hangoztatnak, hogy tudniillik akik átszavaznak, azok szinte mind fideszpártiak, csakhogy a rommagyar összpolgárokhoz képest számuk elenyésző volt, és minden bizonnyal marad) képviselet nélkül sodródik az árral. Nincs „szövetség” és nincs egyetértés sem, ma az egyedüli vezér, „Karcfalva hangja” hallatszik: Felcsút és Teleormány között, félúton.
Honlapja lett Lázár Jánosnak. Személyes hangvételű, teli emberi megközelítésekkel – épp olyan, mint amilyennek egy politikusi honlapnak választási kampány közeledtével lennie kell.
Magáról szerényen alig mond valamit Lázár János, leginkább a munkájáról vall a honlapon és persze a főnökéről is mond néhány felemelőt.
„Orbán Viktorral mindig lehet beszélni, csak ahhoz olyan minőséget kell megütni, hogy az ember partiképes legyen”– mondja Lázár, sajtófőnöke, Krakkó Ákos értő mikrofonja előtt. Ha nem lenne világos, hogy mire gondol, kifejti részletesebben is: Szerinte „hogy valaki egy ilyen intellektuális felkészültségű, egy ekkora politikai tudással rendelkező embernek mondjon valamit – és ne csak beszélgessen vele –, ahhoz kell bátorság, felkészültség, és a feleségem szerint bennem van gátlástalanság is ehhez”.
És még mindig nincs vége, Lázár további kulcsot is ad azok kezébe, akik Orbán Viktorral beszélgetnének: „Ha hülyeséget mondasz, butaságot mondasz, vagy kommersz dolgokkal próbálod etetni, az nyilvánvalóan kizárja azt a lehetőséget, hogy máskor is megkérdezze a véleményedet” – mondja Lázár.
Most végre megtudtuk, hogy Orbán Viktor miért nem áll szóba évek óta valódi újságírókkal, ellenzéki politikusokkal, vagy, mint legújabban, a diákok képviselőivel.
Nem azért, amire szinte mindenki gondol. Hogy tart tőlük, vagy/és lenézi őket. Hanem azért, mert nem olyanok, mint Lázár János. Csak hülyeségeket mondanának neki, butaságot, arra pedig a miniszterelnöknek nincs ideje. Ha kommersz dolgokkal próbálják etetni – nos, Orbán az ilyenre sem vevő.
Orbánnak az kell, hogy az illető partiképes legyen – jelentsen ez bármit. Bátorság kell hozzá, felkészültség és – ahogyan ezt Lázár János felesége jó érzékkel felismerte a férjében – gátlástalanság.
Ez hiányzik azokból a magyarokból, akikkel Orbán Viktor nem szokott szóba állni. Végre megtudtuk a titkot, ami persze mostantól nem titok többé.
2015. február 6-án, pénteken a Simicska Lajos érdekkörébe tartozó Magyar Nemzet, Lánchíd Rádió és Hír TV vezetői „lelkiismereti okokra hivatkozva” felmondtak. A „szakítás” után sorra hagyták el Simicskát médiabirodalmának főszerkesztői, de ez csak fokozta Orbán Viktor egykori barátjának harci kedvét. „Amíg én vagyok, minden van, folytatom tovább a harcot, és kibaszok mindenkit”, mondta –, majd még hozzátette: most elmegyek szánkózni.
Arra azonban maradt ideje, hogy még aznap kivásárolja a távozókat a médiabirodalmából és változásokat eszközöljön a portfólió vezetésében. A nevezetes nap utóbb G-nap néven vonult be a magyarországi közbeszédbe. (Simicska Lajos ezen a napon szó szerint ezt mondta egy újságírónak: Orbán egy geci.)
S bár nem kerek évfordulóról van szó, érdemes felidézni Simicska és a Fidesz egészen addig öröknek és megbonthatatlannak tűnő kapcsolatát.
Simicska Lajos Orbán Viktor kollégiumi szobatársa volt. Abból az időkből is lehetnek szaftos történetei, de mégsem ez a leglényegesebb, hanem az, hogy az ő ötlete volt a Fidesz által Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevezett szisztéma, az orbánizmus. Simicska nevéhez kötődik az „ősbűn”, a Fidesz székház eladása, ami miatt több alapító – Ungár Klára, Fodor Gábor és mások – elhagyták a pártot. Ő vezényelte le azokat a különös vásárlásokat, amelyekről 1998 augusztusában kiderült, hogy egy Schlett Csaba nevű Fidesz-közeli úr – ma a Magyar Nemzet főszerkesztője – lopott útlevéllel még
1995-ben egyetlen nap leforgása alatt 14 céget adott el egy Kaya Ibrahim nevű, Németországban dolgozó török vendégmunkásnak.
Schlettnek a kiárusítás után még mindig maradt két cége, ezeket egy Joszip Tot nevű horvát illetőségű személy „vásárolta” meg. A lopott útlevelekkel eladott fantomcégeknek két közös tulajdonságuk volt: az egyik, hogy mindegyik után tetemes adó- és járuléktartozás maradt fenn, a másik, hogy az összes cég alapítói között a Fidesz nagyágyúi – Orbán, Kövér, Stumpf, Simicska, valamint barátaik és üzletfeleik – szerepeltek.
Simicskának köszönhető a nyomok eltüntetése is, amely a Hosszú Bájtok éjszakája néven vonult be a rendszerváltozás utáni emlékezetbe. A közvélekedés szerint Simicska Lajos a NAV elődjeként működő APEH elnökeként egyetlen hétvégén számos, a Fidesz vezetőihez kötődő cég adatait törölte a rendszerből. Valószínűbb azonban az, hogy nem történt adattörlés, csupán adatokat kérdeztek le a Fideszes vezetők illetve családtagjaik vállalkozásaival kapcsolatban.
Már csak kevesen emlékeznek arra, hogy Bayer Zsolt, a Fidesz alapítója, az ötös számú párttagkönyv tulajdonosa, 1994 október 21-én Adalékok a nagy Fidesz-leleplezéshez címmel cikket írt a Népszabadságba.
„.igen, én, az alapító atyák egyike dr. Simicska Lajos és Tóth Béla miatt hagytam el a pártot. Ugyanis nem szerettem őket. Nagyon nem. Dr. Simicska körül egyre több lett a fegyveres őr,
s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia-alsón.
Meg a titok is egyre több lett, s a titkok számának emelkedésével párhuzamosan sűrűsödtek a fontos arcú fószerek, akikkel nem lehetett emberi szavakat váltani nőről, kajáról, piáról.”
Bayer Zsolt ezt követően rövid időre el is hagyta a pártot, hogy aztán rövid kódorgás után visszataláljon hozzájuk.
A két jó barát kapcsolatában sokáig minden a terv szerint működött: Orbán engedte, hogy Simicska gazdagodjon, utóbbi pedig sokat tett azért, hogy a Fidesz vezérének hatalma minél inkább kiteljesedjen. Mindeközben a közvélemény, de még a közélet alaposabb ismerősei sem sejtették, hogy a két férfi között gyülekeztek a viharfelhők. Orbán egyre jobban tartott Simicska túlhatalmától, attól, hogy egykori kollégiumi szobatársa a fejére nő, míg Simicska Orbán rohamosan növekvő oroszbarátságát nem nézte jó szemmel.
Simicskáról köztudott volt, hogy nem kedvelte az oroszokat, s a 2014-es választások után Putyinék magyarországi térnyerésével, valamint azzal, hogy
Orbán a Roszatommal vásároltatná meg az RTL Klubot, betelt nála a pohár.
„Ott. amikor elmondta, kijött a száján a Roszatom, ránéztem, és akkor rájött, hogy hibázott, ezt a mondatot nekem nem mondhatta volna el. Akkor egy darabig néztük egymást. Azt mondtam, hogy végig gondolom az egészet, és üljünk le egy hét múlva. És akkor leültünk, és mondtam, hogy a véleményem nem változott, ebben én nem tudok részt venni. És akkor itt closing” – idézte fel 2017-ben Simicska Lajos az RTL Klubon közzé tett interjúban, hogy mi történt Orbán és közte 2014-ben, egy héttel a Fidesz választási győzelme után.
Amióta a két ember látványosan összeveszett és ahol csak tudnak, ártanak a másiknak. Orbán ellenfelei abban bíznak, hogy Simicska, minden titkok tudója, majd „kicsinálja” a miniszterelnököt, ám az ilyen vérmes reményeket maga az érdekelt szokta lehűteni. „Nem vagyok öngyilkos alkat” mondta Simicska, ezzel arra utalva, hogy ami Orbánra nézve terhelő lehet, az számára is több mint kínos.
Simicska Lajos, nem egy szabadságharcos, nem a demokrácia felkent papja. Évtizedeken át jól elvolt Orbán barátságával. és nemcsak 2010 előtt volt ez így, de a második Fidesz-kormány hatalomra kerülése után is. A Simicska-birodalom egyik zászlóshajója, a Közgép 2010-ben és 2011-ben 200 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el különböző állami építkezési beruházásokból, és 2013-ra gyakorlatilag legyőzhetetlenné vált: mindössze egyetlen év alatt 432 milliárd forint értékben szerzettállami megbízásokat. Igaz, a G-nap után a Közgép megrendélesei erősen visszaestek, és az oligarcha médiavállalkozásai is komoly veszteségeket könyvelhettek el, ám Simicska csak csatákat vesztett, a háborúnak még nincs vége.
Igaz, sok idő már nincs hátra: ha Orbán Viktor április 8-án hozza a kötelezőt és megnyeri a választást, akkor Simicska Lajos médiabirodalma is fölöslegessé, de legalábbis, még négy évre finanszírozhatatlanná válik.
A bécsi Der Standardnak adott interjújában az osztrák kancellár cáfolja, hogy nagyon keresné Orbán Viktor barátságát, sőt azt hangsúlyozza, hogy a külső határok ellenőrzésének szükségességét leszámítva igen jelentős nézetkülönbségek vannak köztük.
A legfőbb ezek közül az, hogy Kurz a keleti államoknak fizetett uniós támogatások csökkentését javasolja a következő pénzügyi időszakra. Mint mondta, nem véletlen, hogy beiktatása után először Brüsszelbe, Párizsba és Berlinbe ment el, és csak utána fogadta a magyar vezetőt. Ily módon jelezte, hogy melyik irányba kíván haladni a következő öt évben.
Egyébként az interjúban a magyar kormányfőt tizenháromszor említik, Macront tízszer, Merkelt hatszor.
„Egyértelmű, mire megy ki a játék, amikor az ellenzék azt állítja, hogy Orbán Viktor volt az első állami vendégem. Szándékosan ferdítenek, hogy egy jól kijelölt irányban helyezzenek el” – mondta Kurz, majd tisztázták az őt interjúvoló újságíróval, hogy az első vendég a liberális Mark Rutte holland kormányfő volt Bécsben, és Orbán előtt a kancellár már megjárta Brüsszelt, és vendégeskedett Macronnál, valamint Merkelnél. Orbánnal csak egy órát beszélgetett, míg a tárgyalás Rutte és közte lényegesen hosszabb volt, derül ki az interjúból.
Megerősítette, hogy a múlt heti bécsi találkozón végig vették a legfőbb vitapontokat, hiszen
Ausztria egy sor kérdésben egészen más álláspontot képvisel,
mint Magyarország, legyen szó az európai védelemről, vagy éppen az EU-s alapok elosztásáról. Azt is kifejtette azonban, hogy ha Európa előbbre akar jutni, akkor enyhíteni kell a belső feszültséget, és ő maga ebben kíván közreműködni hídverőként. Szerinte a kérdés nem az, hogy több vagy kevesebb unió szükséges-e, hanem hogy hol kell erősíteni a központi jogkört, és mely területeken lehet kompetenciákat visszaadni a kormányoknak, illetve a régióknak. Ami a brüsszeli kifizetéseket illeti, a politikus úgy fogalmazott: ott tényleg kell valami bibinek lennie, ha egy csomó pénz megy Kelet-Európába, ám az érintett államok közül jó pár elégedetlen. Sőt, időnként még azt is megkérdőjelezik, hogy a megfelelő címre mennek-e a szubvenciók. A másik oldalon viszont a Nyugat panaszkodik, hogy mennyire nem szolidárisak ezek a kormányok. Kurz a maga részéről határozottan a támogatások visszafogása mellett van, a többi nettó befizetővel együtt.
A politikus megismételte, hogy
a kvótákkal egymagukban nem lehet megoldani a migrációs gondokat,
és örvendetesnek nevezte, hogy időközben az állam- és kormányfők nagy része belátta: a külső határok szigorú őrizete nélkül nem jutnak sokra ebben a kérdésben.
Amint arról a Független Hírügynökség is beszámolt, csütörtökön a Hír TV-ben sokat sejtetően arra utalt Gyurcsány Ferenc, hogy még az áprilisi választás előtt napvilágra kerülhetnek terhelő bizonyítékok Orbán Viktorral kapcsolatban. Egy nappal később, pénteken, már egy fokkal konkrétabban fogalmazott a Klubrádióban. A Demokratikus Koalíció elnöke a rádió Megbeszéljük című műsorában arról beszélt, hogy hallotta az Orbánra nézve terhelő felvételeket, jelenleg gépelik a szöveget és biztos benne, hogy ezek közül valami még a választás előtt nyilvánosságra kerül. Gyurcsány Ferenc mindehhez még hozzátette: szerinte más pártoknál is lehetnek bizonyítékok.
Ezzel ismét téma lett az, amiről a DK elnöke nem egészen egy évvel ezelőtt beszélt először. Akkor folyamatosan csöpögtette az információt, s azt állította, hogy felajánlották neki az Orbán svájci bankszámláinak létét bizonyító dokumentumot, de nem akar lyukra futni, szeretne megbizonyosodni arról, hogy a dokumentum eredeti-e. Később arról beszélt a volt miniszterelnök, hogy egymillió eurót kérnek a papírokért, és ha bebizonyosodik, hogy a dokumentum hiteles, akkor kész azt megvásárolni.
Aztán – egészen mostanáig – úgy tűnt, hogy elhalt az ügy. Most azonban Gyurcsány már konkrétan fenyegeti Orbánt azzal, hogy megvannak a dokumentumok, és a választásig nyilvánosságra kerülnek.
Ez mindenképpen új fejlemény az eddigiekhez képest.
A történetnek egyébként van egy másik szála is, amely Simicska Lajoshoz vezet. Az Orbán egykori barátjával és üzlettársával rendre kapcsolatba hozott Jobbik-elnök, Vona Gábor, tavaly ősszel szintén beszélt egy neki felajánlott dokumentumról, amely Orbán Viktor zsarolhatóságát bizonyítaná, ám hozzátette, hogy már nem foglalkozik vele, mert a kapcsolat elhalt.
Amúgy meg, már napokkal ezelőtt lehetett sejteni, hogy valami készül. A kormánypárti sajtó az elmúlt napokban feltűnően sokat foglalkozott Gyurcsány osztrák bankszámlájával – ebből a sokat megélt olvasó, aki ismeri a politikai kommunikáció természetét, sejthette, hogy a másik oldalon készül valami, ezért kezdett megelőző csapásba a miniszterelnök kommunikációs csapata és médiája.
Gyurcsány egy évvel ezelőtti bejelentése egyébként megosztotta a közvéleményt. Nem kevesen vannak, akik azt gondolták (és gondolják ma is), hogy a volt miniszterelnök blöfföl. A levegőbe beszél, és a végén majd szépen kitöri a nyakát, mert kiderül, hogy kamu az egész.
Mások szerint egy jól megírt forgatókönyvet látunk, és az sem kizárt, hogy már jó ideje Gyurcsány kezében vannak az Orbán zsarolhatóságát alátámasztó dokumentumok, és a DK elnöke csak a kedvező időpontra vár, hogy kiterítse a lapjait.
Az elmúlt két nap történései alapján erősödött annak az esélye, hogy Gyurcsány Ferenc „fenyegetését” komolyan kell venni. Kérdés persze, hogy egy botrányos és bizonyító erejű dokumentum képes-e megrengetni Orbán és a Fidesz hatalmát. A magyar választók ugyanis beárazták már a pártokat, így az Orbán Viktor vezette Fideszt is – nehéz nekik bárkiről újat mondani.
Ha Gyurcsány azt szeretné, hogy a bejelentése nagyot üssön és mély sebet vágjon a miniszterelnök rendszerén, akkor nem elegendő elmenni a Hír TV-be, vagy megszólalni a Klubrádióban. Ha azt akarja, hogy az ország polgárainak nagyobb részéhez eljusson az általa közölni kívánt információ, akkor minimum egy nemzetközi sajtótájékoztatón kell bemutatnia az Orbán bűnösségét és zsarolhatóságát igazoló dokumentumokat.
Lehet, még ez is kevés a sikerhez. A kormánypárti média feltehetőleg nem fog kapkodni, hogy mihamarabb megossza az ország lakosságával a miniszterelnökkel kapcsolatos negatív híreket, és legföljebb akkor mondanak majd valamit, amikor már készen állnak egy cáfolattal. Ezt a cáfolatot fogja látni, hallani és olvasni az ország népe – Mari néni Dunarettentőn és Józsi bácsi Balatonborzadályon.
Nem elég tehát kitálalni – ki is kell találni, hogy miként jusson el az információ azokhoz, akik eddig csak a közmédia adásaiból, vagy a döntően Mészáros Lőrinc fennhatósága alá hajtott megyei napilapokból tájékozódtak. Mindez nem ígérkezik könnyű feladatnak.
Mindenesetre, az a sugalmazás, hogy Gyurcsány Ferenc szerint más pártoknál is lehetnek terhelő dokumentumok Orbán Viktorra vagy/és kormányára nézve, új frontot nyit ebben a különös bozótharcban. Hogy mi lesz a vége, azt ma még nem lehet megjósolni. Ha Simicska Lajos is színre lép – ne feledjük, közeledik a nevezetes G-nap évfordulója – akkor a választásig hátralévő időben minden korábbinál mozgalmasabb heteknek nézünk elébe.
Orbán Viktor vagyonnyilatkozatából megint kiderült, amit eddig is tudtunk: hogy Magyarország miniszterelnöke szegény ember. Nem éhezik persze, és rendes ruhája is van – igaz, nem hordja, mert ha fölvenné, észrevennénk – de másokhoz képest nem mondható tehetős embernek. Mészáros Lőrincnek például sokkal több pénze van, és Rogán Antal is izmosabb ingatlanokban.
Orbán Viktornak mindössze 993 ezer forintja van a feleségével közös számláján. Ha azt nézzük, hogy tavaly ilyenkor még csak 742 ezer forintjuk volt, akkor megállapíthatjuk, hogy megint beljebb vannak valamelyest, megint sikerült spórolniuk, de ez még mindig kevés ahhoz, hogy tehetősnek legyenek mondhatók.
Nem jó, ha egy országnak szegény miniszterelnöke van. Azért nem jó, mert az ilyen embert mindenki sajnálja, ha, teszem azt, elmegy egy nemzetközi tanácskozásra, uniós összeröffenésre, összesúgnak a háta mögött. S ha netán a vállát lapogatják, akkor sem hiheti, hogy ez az őszinte barátkozás jele. Lehet, hogy az illető kormányfő-kolléga csak biztatni szeretné: fel a fejjel öreg, egyszer még neked is lehet saját autód, csak dolgozzál keményen, látástól, vakulásig, hassál, alkossál, gyarapítsál, és a haza fényre lesz derülve.
De nemcsak ezért nem jó, ha egy ország miniszterelnöke szegény, hanem azért sem, mert – pszichológusok a megmondhatói – az ilyen ember személyisége gyakran torzul. Irigykedik a mások sikerére, vagyonára, és ez végső soron odáig fajulhat, hogy elveszi tőlük, amijük van. Az ilyen személyiség nemcsak magára, de másokra is veszélyes lehet, mert kiszámíthatatlan, vagyis, bármire képes.
Ez akkor is így van, ha vannak kivételek, akik egészen jól viselik, hogy nem bővelkednek a földi javakban. Gandhiról például úgy tartják, hogy hiába volt szegény, megmaradt annak a kedves, szelíd embernek, aki mindig is volt. Akadnak tehát kivételek, de az esetek többségében a nélkülözés azt eredményezi, hogy az illető, amint módjában áll, kompenzálni kívánja, hogy korábban kimaradt a jóból. Hozzányúl a közöshöz, elveszi másoktól, ami az övék, és a sajátjaként használja.
A fentiekből következik, hogyha egy országnak szegény a miniszterelnöke, abból még semmi jó nem származott. Persze, az sem jó, ha az illető túlságosan gazdag, és annyi vagyona van, hogy azt sem tudja, hogy mi az, ami a sajátja, és mi az, ami valamelyik barátja nevén az övé. Az ilyen ember idővel összezavarodik, beszél mindenfélét, végső soron pedig, teljesen megfeledkezik arról, hogy az ország lakóinak többsége még nála is szegényebb.
„Davos évről évre összehozza a világ elitjét, ha másért nem, hát a kapcsolatépítés, a lobbizás miatt érdemes részt venni a Világgazdasági Fórumon” – szögezte le a Független Hírügynökségnek adott interjújában Nagy-Mohácsi Piroska, a London School of Economics egy kutatóintézetének (Institute of Global Affairs) kutatási igazgatója, az EBRD volt stratégiai igazgatója, aki hosszú évek óta résztvevője a svájci üdülővárosban rendezett fórumnak. Éppen ezért – mondja – a politikai szempontból feltétlenül meg kell ott mutatnia magát egy országnak. Ennek ellenére nem látott magyar résztvevőt. Ugyanakkor Orbán miniszterelnök bizonyos értelemben jelen volt a tanácskozáson, többször megemlítették ugyanis, igaz nem a legkedvezőbb fényben állítva be őt – derül ki az interjúból. Nem véletlen, hogy az idén minden eddiginél több vezető politikus volt jelen Davosban, élükön Donald Trump amerikai elnökkel. Sok szó esett a populizmusról – ennek kapcsán került szóba a magyar miniszterelnök.
Ön évek óta visszatérő résztvevője a Davosi Világgazdasági Fórumnak. Más volt-e az idei tanácskozás, mint az eddigiek, s ha igen, miben különbözött?
Több meglepő dologgal is találkoztam az idei fórumon, ezek közül talán a legszembetűnőbb az volt, hogy nagyon „politikaira” sikeredett.
Ennyi vezető szerte a világból még nem jött Davosba, és kiváltképpen nem ennyi aktív vezető, mint most.
Az előzetes hivatalos közlések szerint 340 vezető politikust vártak a fórumra, köztük Angela Merkelt, Emannuel Macront, Theresa Mayt és persze Donald Trump amerikai elnököt, akinek egyébként a felszólalására a legnagyobb, legalább félezer embert befogadó terem is kicsinek bizonyult. Ilyet utoljára akkor láttam, amikor Angelina Jolie volt résztvevő: akkor álltak utoljára sorba hosszú ideig az emberek, csak hogy lássák, amint megjelenik a gyönyörű színésznő. Most ugyanúgy közlekedési akadály keletkezett, a tömeg ugyanis megállt, ahol és amikor Donald Trump mozgott Davosban – mindenki látni akarta az amerikai elnököt.
Ha már Trump, Ön élőben hallgatta? Milyen volt?
Meglepő. Akármit is gondolunk az általa vitt politikáról, azt nem lehet tőle elvitatni, hogy kiváló salesman. Azt mondta, amit a hallgatóság hallani akart: a fő üzenetét – America First, azaz Amerikai az első – persze nem hagyta ki, de hangsúlyozta azt is, hogy Amerika egyedül nem képes boldogulni, szüksége van együttműködésre. Ez pedig pozitív üzenet volt a globális hallgatóságnak.
Ebben volt egyfajta hídépítési szándék is, némileg puhította az üzenetét. Ráadásul élvezte is a szereplést.
De persze nem csak itt szerepelt Trump, sok egyéb találkozót is bonyolított, nem is csak politikustársaival hanem az üzleti körök képviselőivel is. Az volt az általános benyomás, hogy “otthon érzi magát” a globális üzleti körökben. Egyébként Trump szerepléséhez egy nagyon aranyos kis történet is kapcsolódik: azt tudni kell, hogy egy nagy felszólalás előtt soha nem hangzik el semmiféle zene. Most sem volt ez másként, kivéve az amerikai elnök megjelenésekor, amit egy rezesbanda kísért. Ennek vélhetően az volt az oka, hogy időt adjon a jelenlévőknek és persze elsősorban a hallgatóságnak kicsit lenyugodni, és elkerülni egy esetleges “booingolast”.
Milyen egyéb meglepetésekkel találkozott?
Ha nem is meglepő, de mindenképpen más volt az előző pár évhez képest a globális gazdaságról elhangzó általános vélemény. Az 2008-2009-es válság óta először hallottam, hogy mindenki “győzelmet deklarál.” Vége a válságnak végérvényesen, miden régió és ország növekszik, minden újra rendben van – ez volt a fő gazdasági mondandó. Rengeteg dicséretet kaptak a jegybankok, a kormányok azért, hogy sikerült ezt elérni. Emellett nagy a bizalom abban, hogy ez fenn is marad. Tény, hogy a növekedés globális szinten is visszatért – olyannyira, hogy szokatlan módon még Japánban is bővül a gazdaság –, Európában különösen áll ez a megállapítás. Persze ennek az árát nagyrészt az adófizetőknek kellett állniuk.
Nem véletlenül volt disszonáns, ahogy az akkori válság egyik főszereplője, a J.P. Morgan képviselője köszönetet mondott a jelen lévő vezetőknek, hogy kimentették a válságból a világot – és persze a nagybankokat.
Közgazdászként nekem azonban furcsa volt ez a fajta nagy (ön)bizalom és önelégültség alig tíz évvel azután, hogy nagyon beremegett a léc a világgazdaság alatt. Bár jobban fel vannak tőkésítve, a nagybankok nagyobbak mint bármikor, és a deregulaciójuk újra elkezdődött.
Nem volt senki a politikusok, vezetők, magas rangú potentátok között, aki kritikusabb hangokat ütött volna meg?
Valójában egyedül a Nemzetközi Valutaalap vezetője, Christine Lagarde figyelmeztetett arra, hogy mindez nagyon szép és nagyon jó, de a feladatot még nem végeztük el. Kezelni kell a nagy egyenlőtlenségeket szerte a világban, a nagy jövedelemkülönbségeket, mert ezek kísértetni fognak minket, például azzal, hogy a populizmus melegágyaként szolgálnak. Persze volt más bírálat és gond, például a brexit kapcsán, de az nem váltott ki különös általános aggodalmat.
Pedig szakértőkkel beszélgetve az ember egyre többektől hallja azt, hogy elkerülhetetlenül közeleg egy újabb pénzügyi válság. Itt ez nem is volt téma?
Szakmai felszólalásokban, hozzászólásokban ez természetesen szóba került. Leginkább két veszélyforrást említettek. A Bank of England vezetője, Mark Carney szerint az eszközbuborék veszélyes lehet, ám van erre válasz: lesz ugyan egy árkiigazítás, de megtanultuk, hogy hogyan kell kezelni ezt a veszélyforrást, és a bankrendszer is sokkal felkészültebb egy ilyen esetre, mint volt tíz évvel ezelőtt. Én ebben ugyan nem vagyok ennyire biztos, de az tény, hogy ma már a központi bankok tudják, hogyan kell pénzzel úgy elárasztani a gazdaságot, hogy ne gerjesszenek követlenül inflációt. A másik veszélyforrásnak éppen az inflációt tartják, mondván, beindult a gazdaság, és még mindig nagyon nagy a likviditás a piacokon. Szerintem azonban a világot még mindig elárasztja az alacsony munkaerő (főként Ázsiából). Az inflációhoz az (is) kell, hogy az árnövekedés átmenjen bérnövekedésbe, ami nehéz akkor, amikor a globális munkapiacon az olcsó munkaerő még mindig rendelkezésre áll.
Ehhez még hozzá kell adni a radikálisan növekedő új technológiákat, a “mesterséges intelligenciát”, ami fokozatosan szorítja ki az embereket a megszokott munkájukból.
Milyen szinten és fontossággal került szóba a menekültkérdés? Hiszen ez egyik leginkább megosztó kérdés ma a világban, de Európában feltétlenül.
Ezt említettem volna a harmadik, számomra meglepetést okozó tapasztalatnak: sokkal kevesebb szó esett róla, mint a korábbi Világgazdasági Fórumokon.
A politikai realitás, a populizmustól való félelem dominálta a vitát.
Az olasz és a görög miniszterelnök közösen bírálta, hogy Európában még mindig nincs szolidaritás ez ügyben, és hogy a menekültkérdést jobboldali elemek használják fel saját propagandájukra. Sokkoló lehetőséget kínáltak a szervezők arra Davosban, hogy emberközelből, kvázi saját bőrükön megtapasztaljuk azt, hogy milyen lehet a menekülttábori lét. Az érdeklődők egy 40 perces bemutatót kaptak erről, ha végigmentek az egyik központi szálloda alagsorában berendezett „táboron”, ahol azokat az impulzusokat kapták, mint a menekültek a valóságban. Én végigcsináltam, mondhatom, sokkoló volt. Végigrohantattak minket a terepen, sátorba be, sátorból ki, közben üvöltöztek velünk, elvették a mobilunkat az ékszereinket, az óránkat, a nőket elcipelték a férfiaktól stb. A sokkoló élmény után azoktól hallhattunk tájékoztatót, akik maguk is menekültekkel foglalkoznak, dolgoztak, dolgoznak a menekülttáborokban. Például egy pszichológus is előadást tartott, aki elmondta: életében először menekülttáborban látott olyat, hogy egy kétéves kisgyerek öngyilkos akart lenni. Ez az élmény hat, nagyon is hat!
A Világgazdasági Fórum persze üzleti vállalkozás, de kétségtelen, hogy fontos vélemény- és társadalomformáló szerepe is van.
Milyen más fontos téma került középpontba?
Ez a negyedik nagy eltérés az előző davosi fórumokhoz képest: eléggé központi téma volt a populizmus. Ennek kapcsán pedig többször szó volt Orbán Viktor miniszterelnökről, akit úgy jellemeztek, mint egy autoriter vezetőt. Kris Peeters belga miniszterelnökhelyettes, pénzügyminiszter fogalmazott szerintem jól, amikor azt mondta, hogy meg kell hallgatni a populistákat, mert valóságos problémákat érzékelnek, bár természetesen tisztában kell lenni azzal, hogy végső soron nagyon veszélyes terepre tévednek.
Orbán kapcsán többen feltették a kérdést: hogyan lehetséges, hogy ő sokkal többet és jobban meg tud úszni az Európai Unióban, mint a lengyelek.
Ugyan nem új a válasz, de Davosban is kimondták: Orbán nagyon ügyesen pozicionálta magát az európai kereszténydemokrata koalícióban, és ezért kevésbé mennek neki, mint a lengyeleknek.
A globalizáció és a kapcsolódó kérdések mennyire játszottak szerepet az idei fórumon? Voltak évek, amikor eléggé központi volt ez a kérdés.
Erről is sok szó esett, elég sok szekcióban is ez volt a téma, olyan megközelítésben, hogy milyen lehet egy “új társadalmi megegyezés” (“social contract”). Nagyon sok felvetés hangzott el, köztük a megatrendekben és egészen sajátságos megközelítésben gondolkodó izraeli történész, Harari Yuval megközelítése volt számomra az egyik legérdekesebb, aki igen szokatlan módon Angela Merkel kancellár után tarthatott előadást. Hahari feltette a kérdést: a rohamosan összefonódó technológiai-biológiai fejlődés nyomán vajon az emberiség jövője “emberi” lesz-e? (itt megnézhető az előadása) Szerinte a mostani technikai forradalom minőségileg más, mint az eddigi nagy technológiai váltások.
Ma nem az a kérdés, hogy lesz-e új munka a jövőben – természetesen lesz –, hanem az, hogy a mesterséges intelligencia nem lesz-e jobb az új munkákban, mint az ember.
Mi lesz az ember szerepe? Képes lesz-e a mesterséges intelligencia mellett kiegészítő szerepet játszani?
De hát ez már teljes egészében Asimov-féle tudományos fantasztikumnak tűnik.
Lehet, hogy annak hangzik, de például a Szilícium-völgyben már ebben gondolkodnak. Ne feledjük, a mesterséges intelligencia ma már egyre jobb problémamegoldó képességgel is rendelkezik.
Arról is esett szó, hogy miként tud erre felkészülni az emberiség?
Sok vita tárgya volt ez. A legjobb, amit hallottam az az volt, hogy sokkal jobban fel kell készülnünk az egy életen át tartó folyamatos, előre nem kiszámítható változásokra. Amihez pedig mentális kitartás és rugalmasság kell.
Ki kell alakítanunk azt a képességet, hogy készek és képesek legyünk az állandó változásra. Ide kapcsolódik egyébként az oktatás gyökeres átalakulásának a szükségessége is.
Amit mi ma oktatásként ismerünk, az már teljesen idejét múlta: nem tárgyi tudásra van szükség, nem magoltatni kell a diákokkal, mert minden információ lehívható egy gombnyomással. Arra kell megtanítani a gyerekeket, hogy képesek legyenek csapatmunkára, tudjanak szintetizálni, innovatív gondolkodásra kell őket felkészíteni, no meg a kudarcok vagy éppen a sikerek megfelelő kezelésére.
Milyen egyéb futurisztikusnak hangzó, ám valójában talán már nem is annak számító érdekességek kerültek szóba Davosban?
Kiemelném még az úgynevezett blokklánc-technológia témáját. A platformtechnológia nagyon sok mindenre használható. Az egyik fontos alkalmazása, hogy
lehetővé teszi az adatok egységes nyilvántartásának, tárolásának és átadásának a digitális megoldását, egy helyen elérhetővé teszi az emberről meglévő összes információt.
Ha például a menekültkérdést vesszük, ennek köszönhetően egy gombnyomásra meg lehet egy adott emberről tudni, hogy ki ő, honnan jött, milyen a végzettsége, a családi állapota, az egészsége, a szexuális beállítottsága, volt-e gyanús politikai kapcsolata stb., stb., stb. Ez nagyon is kurrens téma, mély filozófiai mögöttes kérdőjelekkel. Ezek sorában is az egyik legfontosabb az adatvédelem biztonsága, hogy ne lehessen egy emberrel szemben sem kihasználni ezt a technológiát. Ma még magunk is önkéntesen adjuk ki az információkat önmagunkról: például a kényelem miatt interneten vásárolunk, majd csodálkozunk – ha egyáltalán –, hogy már akár csak a keresgélés után sorozatban jönnek fel a számítógépünkön a kereséshez kapcsolódó termékek, szolgáltatások reklámjai. Egészségünk védelmének érdekében kezdjük átadni nagyon belső adatainkat, amiből egyre pontosabban ki lehet majd olvasni nemcsak azt, hogy milyen lesz a jövőbeli egészségünk, de azt is, hogy milyen preferenciáink vannak, esetleg milyen vágyaink, mit gyűlölünk, mitől rettegünk.
Adatvédelem és a saját adataink felletti kontrol ezért végsősoron az emberiség egy nagy kérdése lesz.
Találkozott-e magyarokkal Davosban? Kérdem ezt azért is, mert tudomásom szerint hivatalosan – állami és politikai szinten – nem volt magyar résztvevője a fórumnak. Ez már évek óta így van, ugyanakkor korábban kormányfői, pénzügyminiszteri, jegybank elnöki szinten is megjelent Magyarország.
Nem találkoztam, miközben a programban szerepeltek Kelet-Európából lengyelek, baltiak, ukránok például. Oroszország nagy létszámmal volt ott.
S ott kell a tapasztalatai szerint lenni Davosban?
Ön szerint? Ha már az amerikai elnök, Donald Trump is elmegy! Politikai szempontból feltétlenül meg kell ott mutatnia magát egy országnak. Habár ez nem olcsó mulatság, ez nem lehet pénzkérdés!
Miért kell részt venni?
Davos évről évre összehozza a világ gazdasági és politikai elitjét. Ha másért nem, hát a kapcsolatépítés, a lobbizás miatt érdemes részt venni a Világgazdasági Fórumon. S akkor még nem szóltam arról, hogy ott beleszagolhat az ember a világot érintő fő problémákba.
Ha az ember hisz a párbeszéd erejében, különösen azon a szinten, akkor közvetetten a davosi történések befolyásolják a világ alakulását is.
A Fidesz azt üzeni az áprilisi parlamenti választást felvezető kampányban, hogy aki nem akar „migránsokat”, az a kormánypártra szavaz, és „aki másra szavaz, az migránsokat akar”.
A Die Welt című német konzervatív lap a „Stop Soros” elnevezésű törvényjavaslat-csomaggal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.
A Die Welt az online kiadásában Mit vár Orbán a Soros elleni kampánytól címmel közölte Boris Kálnoky összeállítását, amelyben a szerző kiemelte, hogy a Soros György elleni vádaskodásban nincsen semmi új, de Orbán Viktor magyar kormányfő pártja
„olyan hangot üt meg, amelyhez képest az eddigi retorika viszonylag ártalmatlannak tűnik”.
Hozzátette: a Fidesz azt üzeni az áprilisi parlamenti választást felvezető kampányban, hogy aki nem akar „migránsokat”, az a kormánypártra szavaz, és „aki másra szavaz, az migránsokat akar”.
A többi között kifejtette: a Soros György elleni fellépés „tiszta választási cirkusz”, amelynek „nyugtalanító következményei” vannak, ugyanis „a lakosságot tudatosan +alternatív tényekkel+ mozgósítják, amelyek nem gyökereznek a valóságban”, és „rendkívül problematikus légkört okoz az egyre harsányabb hangulatkeltés”, amelyben Soros György
„zsidó vallására tekintettel egyre gyakrabban jelentkeznek antiszemita hangok”.
Ebben a helyzetben „az állam vagy a nép ellenségeként lehet megbélyegezni politikai ellenfeleket, és a hatóságokat is mozgósítani lehet ellenük” – írta Boris Kálnoky, kiemelve: egy határ átlépését jelenti, ha egy kormány listázza a neki nem tetsző szervezeteket, adóigazgatási eszközökkel lép fel ellenük, és rendőri intézkedéseket hoz tagjai ellen, és ez egy olyan kormányra is vonatkozik, amely „az +illiberális demokráciára+ esküszik”.
Az Állami Számvevőszék pártoknál folytatott vizsgálataival kapcsolatban hozzátette: az eljárások „aggasztó jelek” a jogállamiság állapotáról Magyarországon, amely mégiscsak a demokratikus berendezkedésű Európai Unió tagja.
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a harmadik magyar köztársaságot „lerombolta Orbán diktatúrája”. Gyurcsány Ferenc erről Bibó István fővárosi szobránál beszélt, a DK köztársaság napi megemlékezésén. Később újságíróknak válaszolt vagyonnyilatkozatáról is.
A magyar köztársaságok fájdalmasan rövidek voltak, az első alig három hónapot élt meg, a második sem volt sokkal hosszabb, a harmadikat pedig húsz év után rombolták le – mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint bizonyos értelemben a harmadik bukása a legfájóbb, mert annak nem egy külföldi hatalom beavatkozása, hanem
„korábban szebb reményekkel a politikába érkező magyar politikusok tombolása az oka”.
A sors fintorának nevezte, hogy az egykori Bibó szakkollégisták helyett mára a velük szemben álló ellenzék őrzi a köztársaság eszméjét szerinte.
Kijelentette, nincs alku azokkal, akik megtaposták, elrabolták a köztársaságot.
Azt mondta, hogy az Orbán Viktor miniszterelnökkel szemben álló demokratákat összeköti a republikánus meggyőződés és ez a meggyőződés áprilisra létrehozhat egy olyan választási szövetséget, ami képes legyőzni a kormányt és újjáépítheti a köztársaságot.
Ezt követően Gyurcsány Ferencet az újságírók reagáltatták a Magyar Idők online cikkére, amely szerint több mint 150 millió forintot tartott az év elején az osztrák Schoellerbank AG bécsi fiókjánál vezetett számláján, de ezt a vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel. A politikus azt mondta, hogy leadott vagyonnyilatkozata pontos és törvényes; a bécsi befektetési számláján lévő, körülbelül fél millió euró értékű részvény és kötvény a nyilatkozatában feltüntetett, mintegy 605 millió forintnyi befektetésnek a része.
Gyurcsány Ferenc hozzátette, hogy európai uniós polgárként, és „ebben a kormányban részben nem bízva”, a befektetéseiket több részre bontva kezelik, egy magyar és egy osztrák bank mellett két magyar pénzügyi szolgáltatónál tartják. Hangsúlyozta, hogy a vagyonnyilatkozat kitöltési útmutatója alapján nem kell részletezni, hogy hány különböző befektetése van, azokat elég összegezve feltüntetni. Külön kiemelte, hogy nem csak saját, de családtagjai vagyonnyilatkozatát is nyilvánosságra hozta.
Az M1 kérdésére, hogy miért Ausztriában tartja befektetését, azt válaszolta: „Miért kellene itthon tartanom minden pénzemet?
Európai polgár vagyok. Európában tartom a pénzemet.”
A DK támogatását firtató kérdésre azt felelte, hogy pártja képviselői tiszteletdíjuk havi tíz százalékát a DK-nak utalják, emellett a kampány végéig ő maga 100-120 millió forintot ad kölcsön a pártnak.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
