Kezdőlap Címkék Orbán

Címke: orbán

Itt az ellenzéki konszenzus

0

Tüntetők fogadták az Orbán Viktor évértékelőjére érkezőket a Várkert Bazár közelében, az Együtt kerítéssel körbevett „karámba” zárt aktivistái táblákkal és a közpénz ellopását számonkérő vicces beszólásokkal már a beszédet megelőzően kimondták véleményüket. A pártok a beszédre magára reagáltak.

DK-Szolidaritás: Orbán már csak a veje által ellopott milliárdokról beszéljen

Orbán Viktor miniszterelnökként most tartott utoljára évértékelő beszédet. Sajnáljuk, hogy ismételten kedvenc összeesküvés-elméleteivel fárasztotta magát, bőven elég lett volna, ha megmondja: mikor adja vissza a veje az ellopott milliárdokat, és hogy mikor kerül börtönbe a bűntársaival együtt.

A Demokratikus Koalíció-Szolidaritás szövetség szerint ami késik, nem múlik: ezekre kell majd válaszolnia április 8. után is, immáron a bíróságon.

EGYÜTT – Orbán 8 éve a szabadság és igazságosság elleni értelmetlen háború 8 éve volt

A magyar miniszterelnök országértékelője ismét nem a valóságról szólt, hanem egy társadalmi kisebbséget képviselő, erkölcstelen tolvaj zsákutcás lázálmairól. Igenis kormányváltó hangulat van az országban, lehetséges az illiberális rezsim megdöntése 2018 tavaszán. Csak a választási rendszer csalásai lehetnek támasztékai az elnyomó hatalomnak.

A beszédben képtelen volt a miniszterelnök olyan tényleges eredményekre utalni, amelyek javítottak a közszolgáltatások állapotán. Nem tudott beszélni az egészségügy válságának megoldásáról, nem tudott beszélni a nyugdíjrendszer fenntarhatóságának növeléséről, nem tudott beszélni az oktatási rendszer modernizálásáról, nem tudott beszélni a szegénység csökkentéséről  – hiszen mindezek nem történtek meg.

JOBBIK – Orbán a saját nyolc évét értékelte nem az országét

A miniszterelnök szerint az elmúlt nyolc év sikeres volt. A saját nyolc évére gondolhatott, hiszen strómanjai soha nem látott vagyonokkal lettek gazdagabbak. Magyarország pedig 20 ezer gazdag és 2300 szegény migránssal. Előbbieket pénzért, utóbbiakat titokban engedte be Orbán Viktor. Ez valóban veszélyes.

Mint ahogy az is, hogy a magyar kormányfő maffiózókat megszégyenítő módon fosztja ki az országot – ahogy arra az Elios-botrány rávilágít –, aminek eredményeként ma már minden harmadik magyar kénytelen súlyos nélkülözésben élni, lepusztított kórházak, agyonadóztatott vállalkozások, elszegényedő nyugdíjasok, cserbenhagyott devizások között. Ez az Orbán-kormány valódi eredménye: félelemkeltés, korrupció, eltitkolt migránsok, út szélén hagyott magyarok, elvándorolt fiatalok.

LMP – Orbán évértékelője egy másik Magyarországról szólt

Orbán Viktor évértékelője egy olyan Magyarországról szólt,
– ahol a fideszen kívül mindenki ellenség és az ország vesztét akarja;
– ahol a kampány legfontosabb kérdése, hogy megmarad-e egy olyan kerítés, amit senki nem akar lebontani;
– ahol Matolcsy kiváló munkát végzett és megmentette a devizahiteleseket, miközben ma is több tízezer család retteg a kilakoltatástól;
– amely viszzaszerezte az önállóságát, miközben a valóság az, hogy Orbán pontról pontra, évről éve Putyin tervét hajtja végre.
De csak egy Magyarország van. A valóság pedig mindig legyőzi a propagandát. A valóság mindig legyőzi a hazugságot.

MoMa – A fasiszta világnézet leplezetlen dicsérete

Minden beszéd esetében a beszédnél beszédesebb két dolog.  Mennyire mosolyog a közönség, amikor tapsol. Nos, Orbán évértékelője alatt a kivezényelt nézők többsége nem mosolygott. Akkor sem, amikor úgy érezték, most már illene tapsolni.

Mennyire szól az évértékelő arról, amiről szólnia hivatott: az év értékeléséről. Az ország teljesítménye – tele hazugsággal, a tények tisztelete nélkül – csak 15 percet érdemelt.  Kétszer ennyi időt kapott egyetlen téma, a hóbortos vezér kedvence, a bevándorlás.

Aki nem érti a világot, az fél tőle. Akitől fél, azt meggyűlöli. Akit gyűlöl, az ellen harcol. Ha közben Magyarország lecsúszik, netán beledöglik, akkor is.  Ma hallottuk az önmaga csalhatatlanságába belecsavarodott vezér félelmét a jövőtől. Van rá oka. De nem azért, amit elmondott.

MSZP – PM – Ez egy közepes méretű szocialista nagyvállalat igazgatójának a termelési beszéde volt

Hazugságbeszédként jellemezte a kormányfő évértékelőjét az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje. Karácsony Gergely sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „soha még ilyen nyolc évet Magyarországnak”. A Párbeszéd társelnöke szerint a Fidesznek nem Magyarország, hanem a magyar emberek pénze az első. Ha valóban Magyarország sorsa lenne fontos a kormánynak, akkor Orbán Viktor számba vette volna, hogy az elmúlt nyolc évben hova jutott az ország gazdasága, oktatása és egészségügye, közölte, rámutatva, hogy siralmas adatok jellemzik ezeket a területeket.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke azt mondta: „ez egy közepes méretű szocialista nagyvállalat igazgatójának a termelési beszéde volt néhány hamis, álságos illúzióval megspékelve”.

 

 

Mindenki, aki számít

Ott volt mindenki, aki számít. Mindenki, akire számítottak, és aki számított valamire az elmúlt években. Az idei évértékelőn sem az volt a kérdés, hogy mit mond a vezér, hanem az, hogy mit hallanak azok, akik elmentek őt meghallgatni. Mit akartak hallani, és sikerült-e azt hallaniuk, amit hallani akartak.

A vejére súlyos megállapításokat tartalmazó OLAF-jelentés után mit tud nekik mondani a vezérük? Van-e mondanivalója arról, hogy kiderült: miközben milliárdokat költenek a Soros elleni gyűlöletkampányra, Magyarország befogadott menekülteket. Lesz-e valamilyen mondandója a vezérnek a Lázár Jánosék birtokai által körülölelt hódmezővásárhelyi luxuskastélyra? (Lázár, mintha ott sem lett volna.) Arra, hogy napnál világosabb lett, hogy a rezsicsökkentés szemfényvesztés, mert lehetne olcsóbb a gáz, mint amennyiért az állam adja az embereknek. (Németh Szilárd sem mutatkozott.)

Tudja-e lelkesíteni a hallgatóságát valamivel? Hogy mozduljanak, ha majd mozdulni kell?

Egymást vizslatták a meghívottak. Nem mindegy, hogy ki hol kapott helyet. Előrébb, mint tavaly, netán néhány sorral hátrébb lett helyezve. De legfőképp a másik arcát lesték, a rezdüléseit. Hogyan reagál a hallottakra, mer-e nem nevetni a miniszterelnök viccein.

A korábbi években sikk volt itt lenni. Elismertséget jelentett, az akol melegét, egzisztenciát. Azt, hogy benne vagy a brancsban.

Most nem sikk volt, hanem kötelező. (Mármint annak, akit meghívtak.) Akit nem, az már ment a levesbe. De ott lenni sem volt feltétlen öröm. Mutatják az ember képét a tévében, le sem lehet majd tagadni évek múltán. Lemondani csak igen alapos indokkal lehet a meghívást, amit vagy elhisznek odafent, vagy nem. Akiben már nem hisznek, annak annyi. Jobb tehát itt lenni és mosolyogni.

Ez a túlélés feltétele, és még ettől sem biztos semmi. Csak egy lehetőség, hogy holnap is legyen nap.

Nem arra volt kíváncsi a közönség, hogy mit mond a vezér, hanem arra, hogyan mondja. Papírról olvassa, görcsösen, mint már évek óta mindig? És ha valami fura huzat hirtelen kitépné a kezéből a leírt szöveget? Mit mondana akkor?

Sokan úgy tudják, hogy beteg, mások szerint csupán bizonytalan. Kérdés, hogy legalább rövid időre, a nyilvánosság előtt, tudja-e még erősnek mutatni magát. Mert a mi erőnk nála van. Addig vagyunk erősek, ameddig ő annak látszik. Ha neki vége, mi is becsukhatjuk a boltot.

Ha ő nincs, mi sem vagyunk.

Az a tévén keresztül is érződött, hogy megpróbált magabiztosnak mutatkozni. Hatalmasnak, tekintélyesnek. Jó lenne tudni, mi jött le mindebből az ő közönségének a helyszínen. Őszinte volt-e a taps a végén, vagy csupán a már megszokott ceremónia része.

Már csak másfél hónap van a választásig, utána meg majd csak kibírjuk valahogy.

Beteg beszéd

Orbán Viktor, láthatóan, érezhetően valamiféle vírussal küzdve tartotta meg 20. évértékelő beszédét; becsületére legyen mondva végigküzdötte magát az ötvenpercnyi szövegen. Miközben mielőbbi gyógyulást kívánunk a miniszterelnöknek, gyorsan biztosítjuk őt afelől is: nem vagyunk ellenzékiek, nem hatja át mondandónkat a gyűlölet – mint ahogy ő azt kijelentette a politikai ellenfelekkel kapcsolatban, – tehát, amikor gyógyulást kívánunk neki, akkor azt komolyan is gondoljuk.

Még akkor is, ha ő maga a magyar egészségügy állapotáról egy szót sem ejtett; ebben az állapotában talán érthetően.

Mint ahogy az oktatásról is csak abban az összefüggésben, hogy a felsőoktatásba mennyivel több cigány jutott be, ami persze fontos körülmény, de talán még sem meghatározója annak, ami e területen hazánkban történik.

Ezt azért is érdemes hangsúlyozni, mert ez a miniszterelnöki év-, vagy nyolc év értékelő a nemzeti tudat, a nemzeti függetlenség megtartása, kivívása, megharcolása köré épült, márpedig ha nemzet, ha haza, ha magyarság, akkor mégis csak illett volna, kellett volna szólni az oktatásról is, kiváltképp akkor, amikor a magyar diákok éppen egyfajta választ várnak, remélnek az ország vezetőjétől, azokra a problémákra, amelyek bénítják a szakágat. Ilyet azonban nem kaptak Orbán Viktortól; természetesen nem várható a kormányfőtől, ráadásul ötven napnyira a választásoktól, hogy önbírálatot gyakoroljon egy ilyen ünnepi alkalommal, amikor a kiválasztottakhoz szólhat. Nem, tudjuk, hogy ilyet egyetlen vezető sem tenne; megbocsátható tehát, ha kizárólag az eredményekre koncentrál, és az is, ha a politikai ellenfeleket bírálja. Nincs abban semmi illegitim, ha csak saját magát, és az őt követőket tartja hazafinak, ezt más országok más vezetői is megteszik; ilyen a politika. Talán még az is belefér, hogy a vetélytársakról olyan stílusban szóljon, mint ahogy tette.

Belefér, mondjuk, miközben arra gondolunk, hogy Magyarország legnagyobb, vagy inkább: legjelentősebb közjogi méltóságától elvárható lenne az árnyaltabb tiszteletadóbb fogalmazás.

De persze értjük mi: ötven nap, az ötven nap, a választások meg választások, azaz semmit nem szabad a véletlenre bízni. Azt az emberek jobban értik, ha a vetélytársat csődgondnoknak nevezik, Gyurcsányt virtigli kommunistának, az összes létező pártot mindenre alkalmatlan hazafiatlan, nemzetellenes társaságnak. Mi több, mi azon sem akadunk fenn, hogy Orbán Viktornak egyetlen szava sem volt a korrupcióról, és zavartalanul folytatta migránsozó retorikáját, meg sem említve saját kormánya szerepét az általuk befogadottakról. Mondjuk azt: nem is vártuk tőle.

Folytassuk a sort, mi az, amit még ugyanígy elfogadhatónak tartunk, a jelen helyzetben és az orbáni évértékelő hagyományokat tekintve. Rendben van, ha úgy látja, és úgy akarja láttatni a szónok, hogy az elmúlt nyolc év kiemelkedő, még az általa vártnál és jobb eredményeket hozó időszaka volt az országnak. Gondolhatja úgy, hogy itt az új, hétszázezer munkavállaló nagyszerűen érzi magát, mint ahogy a nekik munkát adó vállalkozók is. Gondolhatja úgy, hogy a fiatalok családépítése is jó mederbe került, hála a Fidesz – na jó, a KDNP is – kormányzásának.

De, ha ennyi minden rendben volt ezzel a beszéddel, akkor mi volt benne, ami nem? Hát úgy az egész együtt. Mert ennek a mostani beszédnek igazában nem volt tartalma. Nem volt súlya. Fogalmazhatunk így is: rossz kampány-nyitó volt.

Színvonaltalan, a hazai és nemzetközi politika szereplőit alábecsülő, néhányat érthetetlenül felülértékelő (például Berlusconit). Igazán nem tudom hova tenni Orbán ama kijelentését, amit a Jobbikkal kapcsolatban hallottam: az egykor szebb napokat megélt pártól szólt. Vajon mire gondolt? Azokra az időkre, amikor még EU-s zászlót égettek, vagy nyíltan zsidóztak, cigányoztak? Merthogy ennek a pártnak ez volt az előélete. Ezek lennének a szebb napok? Hogy az elnök egy iszlámra vonatkozó mostani kijelentésével operált, miközben ezt megtehette volna éppen saját korábbi iszlámot dicsérő mondatának idézésével is.

De nem ezt tette. Nyilván azért nem, mert nem illett volna bele a szónoklatba.

Amelynek igazi veleje – bár nem illik ide ez a szó – mégiscsak az utóbbi két év kormányzati politikájának lényegét tükrözte: a migránsozást.

Ezzel kapcsolatban pedig már korántsem lehetünk oly megengedőek, mint a beszéd egyéb részeivel voltunk. A sorosozás újabb, hazug és igaztalan fokára lépett a miniszterelnök, kiterjesztve a támadás irányát Brüsszel, Párizs, és Berlin után az ENSZ-re is. Olyan fordulattal élt – biztosak lehetünk, hogy a következő napokban párttársaitól is hallani fogjuk -,

mely szerint egy nemzetközi vezető elkottyintotta magát, és arról beszélt, hogy kitenyésztik a homo sorosenzicust, mégpedig épp a bevándorlókból, mert azt látja, hogy a magyarok reménytelenül átformálhatatlanok.

Ezért kell minden szinten megharcolnunk velük, mert ezek ilyen nézeteket vallanak és ezt a gyakorlatot követik. Európát bevándorló földrésszé akarják tenni; itt válik ketté a nyugat-európai és a közép-európai akarat. Mert mi itt, a kereszténység utolsó bástyájaként védelmezzük az európai kultúrát és a nemzeti identitást. Orbán szerint győzelemre állunk.

Itt többes szám első személyt használt. De biztos, hogy csak magukat értette bele, mert meghirdette a tovább harcot – és kitiltást – azok ellen, akiket ők bevándorlás pártiaknak minősítenek, a majdani új törvény szerint.

Ha nyernek, lesz ilyen törvény. Azok pedig, akiket érinteni fog, boldogok lesznek, ha kitiltják őket ebből az országból.

8 év kormányzásának a mérlege

Nem az elmúlt év, hanem az elmúlt nyolc év kormányzásának vonta meg a mérlegét Orbán Viktor, aki a Várkert Bazárban az idén immár a 20. évértékelőjén elhangzott durván háromnegyed órás beszédének legnagyobb részét ennek szentelte. Volt persze migránsozás, sorosozás, brüsszelezés, sőt enszezés, és akadtak keresetelen szavak az ellenzéki pártoknak is. Összességében újat nem mondott, kivéve azt, hogy holnap  nemzetközi porondon tervet nyújt be Magyarország a menekültkérdés megoldására.

 

„Kellő szerénységgel és mértéktartással mondjuk ki: jól sikerült az elmúlt nyolc év, jobban is, mint vártuk” – csapott bele a közepébe beszédébe a kormányfő, hozzátéve: az egyes területeken időarányosan is jobban sikerültek a dolgok, mint tervezték. Kilenc konkrét ilyen területről beszélt. Egymillió munkahelyet ígértek tíz év alatt, már most, nyolc év után 736 ezernél tartanak – kezdte a felsorolást Orbán, aki másodikként azt említette – és köszönte meg személyesen Matolcsy Györgynek –, hogy gyorsabban sikerült megfékezni az áremelkedés ütemét, mint gondolták, miként az MNB átalakításának ilyen ütemére sem számítottak. Ő maga csak a kormányzás 10. éve végére remélt olyan magas gazdasági növekedést, amely lehetővé teszi a nyugdíjprémium kifizetését – hogy ez megtörténhetett már tavaly év végén, köszönhető Varga Mihálynak. Gyorsan haladnak a nemzetgazdasági építkezések; megszületett bérmegállapodás;  sikeresen újraszervezték az agrárkamarát; a közepes- és kisbirtokok erősödnek (köszönet Fazekas miniszternek); s kellemes meglepetésként a felsőoktatásban megduplázódott a romák száma (Balogh miniszter érdeme) – sorolta Orbán. S végül, de nem utolsósorban sikerült  a devizahitel csapdájából kiszabadítani az embereket – mondta, hozzátéve azonban, hogy új szabályok kellenek megakadályozandó, hogy ismét előfordulhasson ilyen.

„Kihoztuk a 8 évből, amit emberi számítás szerint lehetett, különösen, hogy ezt nemzetközi ellenszélben tettük”

– szögezte le, hozzátéve azonban, hogy a célszalag még odébb van.

Beszélt arról, hogy hisz a munkában, a családban és a hazában – s csak ezt tudja a jövőre nézve is kínálni. Hozzátette:

„Nekünk akkor van jövőnk, ha magyarok maradunk, megőrizzük keresztény kultúránkat, megőrizzük a szabadságunkat, a függetlenségünket”.

A magyar modell azért működik és azért sikeres, mert a vezetők és a magyarok milliói hisznek benne. Ő maga arra a legbüszkébb az elmúlt 8 évből, hogy politikává volt képes szervezni e hármas hitet. Ismét kemény szavakkal kiállt a saját út követése mellett, ezt persze – mint fogalmazott –  „csak független, másoknak ki nem szolgáltatott nemzetek tehetik meg”.

De nekünk újra vannak nemzeti közműveink, véget ért az energiafüggőségünk, a bankrendszernek és a médiumoknak több mint a fele nemzeti kézben van” – mondta, hozzátéve: ez utóbbi kettő nélkül nincs nemzeti függetlenség.

De a függetlenség „nem áll el, mint  a lekvár a spájzban”, azt időről időre meg kell védeni, szögezte le, hozzátéve: nem szabad az ország sorsát az internacionalisták kezére adni.

Méltatta a Fidesz összetartását, s a párt tapasztaltságát is bizonyítandó arról beszélt, hogy

„vérvonalunk” 16 év ellenzékben és 12 év kormányon; nevetgélve tette hozzá: ebben még nincs meg az egyensúly. Nyert ügyük van, mivel  minden együtt van számukra, tapasztalat, terepismeret, nemzetközi kitekintés, az újítók bátorsága, komoly tervek és nemzetközi tekintély.

Nekünk Magyarország az első – vágott bele egy némileg más témába, kifejtve: azért is lett befolyásosabb Magyarország, mint a mérete, gazdasági súlya indokolná, mert megszüntették a politikai korrektséget, süllyesztőbe helyezték a semmitmondást… s

„visszaküldtük a szájkosarat Brüsszelnek, a pórázt pedig az IMF-nek”.

Orbán odaszólt az ellenzéki pártoknak is, amelyeket látva „nem hisz a szemének” – mondta, nevén nem nevezve, de egyértelműen gúnnyal illette az MSZP-t, a DK-t, az LMP-t és a Jobbikot.  Szerinte Magyarország többet érdemel, mondta, leszögezve:

Nem csoda, hogy nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat van ma Magyarországon.

A jövőre áttérve beszélt a menekültkérdésről és Soros Györgyről. Előrejelzéseket idézve azt ecsetelte, hogy gyorsuló ütemben fognak nőni a nyugati országokba érkező „migránsok”, a NATO jelentése szerint („úgy tűnik azt még nem félemlítették meg”) 2020-ig hatvan millió ember indul el Európa felé. Veszélyt jelent az afrikai népességnövekedés üteme is – derült ki szavaiból, miként az is, hogy onnan is elsősorban muszlimok jönnének kontinensünkre.

„A kultúránk, az identitásunk, nemzeteink megszűnnek létezni, a nyugat elesik” – vizionálta, de tévednek azok, akik azt hiszik, hogy hagyjuk magunkat, mint a birkák.

„Nyugat- és Kelet-Európa között a vita azért alakulhatott ki, mert a kontinens két részének fejlődési iránya elkanyarodott egymástól” – hiszi Orbán, akik szerint ugyan az alap – a jogállam, a piacgazdaság és demokrácia – közös maradt,  de  ami ráépül, az mind inkább különbözni fog.

Itt hangzott el első ízben Soros György neve: az mindegy is, hogy a Soros-féle birodalom felforgató akcióinak  a következménye-e ez, hiszen bármi is a kiváltó ok, Nyugat-Európa a kelettől merőben más jövő felé halad, ami  rossz hír. Ez ugyanis azt is jelenti, hogy a jövőben az iszlám már nyugat felől is kopogtatni fog Kelet-Európa ajtaján.

„A kerítés megépítésével mi vagyunk a nyugati kereszténység utolsó országa dél felől”

– hangoztatta, abszurdnak nevezve a helyzetet, hogy a brüsszeli, párizsi és berlini politikusok hozzák a fejünkre a veszélyt, s ők azt akarják, hogy „vegyük át azt a politikájukat, amely megnyitotta az utat a keresztény kultúra hanyatlása előtt”.

Orbán itt is harcról beszélt, amelyben „éppen győzelemre állunk”, s hivatkozott az elmúlt időszak több európai választási eredményére, reményét fejezve ki, hogy „az olaszok is észhez térnek és Berlusconi visszatér”.  Sok ellenzőnk megbukott, de nincs okunk a bizakodásra, hiszen ott vannak az ellenerők,

„Soros György hálózata, az általa megvásárolt bürokraták, akik nem adják fel, akik érzi a pénzszagot, az Európa és az euró meggyengítésében rejlő lehetőségeket, meg az értelmiség, amely állandóan Európa átalakításával kísérletezik”.

Orbán természetesen nem hagyta k ia homo sorosenzusozást sem („a soros-féle embertípust már évekkel ezelőtt elkezdték kitenyészteni”).

De mi harcolni fogunk

– üzente évértékelő beszédében is a magyar miniszterelnök, hozzátéve: tesszük ezt egyre erősebb jogi fegyverekkel. Első lépésként jön a Stop Soros, s a nemzetközi arénában

már holnap átadja az Európai Tanács soros elnökének azt az európai törvényjavaslatot, amely megoldhatja az európai határok légmentes védelmét.

„Ez a fontos, nem a kvóta” – szögezte le Orbán, aki keményen nekiment az ENSZ készülő migrációs szerződésének, amit szintén sorosozásra használt ki, s jelezte, Magyarország nem hátrál meg, mint tette azt a tárgyalásokról kivonuló USA, hanem meg fogja változtatni  a készülő szerződés szövegét.

Beszéde zárásaként ismét visszatért a választásokra, amelyen szerinte a Fidesz politikai ellenfelei reménytelen helyzetben vannak, mert nem értették meg az idők szavát, s „nem álltak mellénk”.

A reménytelenség gyűlöletet szül – ezért is árad az ellenzék minden mondatából gyűlölet, alantasság, álszentesség”,  „személyeskedésben sem lesz hiány” – jövendölte, majd nagy kontrasztként leszögezte: „a választás nekünk ünnep”.  

Miért nem jó Tiborcz Istvánnak lenni?

Nem lehet jó Tiborcz Istvánnak lenni. Ezt most nem ironikusan írom. Hiába a milliárdok, a vagyon, a gazdagság, mindez még annál is törékenyebb, mint gondolnánk.

És nem csak azért, mert Tiborcz István apósának, Orbán Viktornak a hatalma sem tart örökké. Ez is benne van persze a pakliban. Mert, bár vannak, akik szerint Orbán még sokáig uralkodni fog a magyarokon, mások biztosak benne, hogy már nem sokáig lesz miniszterelnök.

Bárhogy is legyen, egyszer Tiborcz István apósa is távozni fog a hivatalából.

De nem csupán ezért nem jó Tiborcz Istvánnak lenni, nem csak ezért törékeny és ingatag a boldogsága.

Nem tudjuk, hogy Tiborcz István milyen házasságban él Orbán Viktor legidősebb lányával, Orbán Ráhellel. Nem is érdekel bennünket, nincs is hozzá közünk. Tiborcz Istvánnak azonban messze nem mindegy, hogy milyen a viszonya a miniszterelnök lányával. Olyan, mint a romantikus lányregényekben, ahol minden nagyon szép, minden nagyon jó és mindenki mindennel meg van elégedve, vagy esetleg ők is úgy élnek, mint a többi, az övékénél kisebb, de szintén saját lábon élő pár: szeretik egymást, de néha viták vannak, veszekedések.

Ennél rosszabbra már gondolni sem merhet Tiborcz István. Hogy esetleg komoly nézeteltérésbe kerüljön a feleségével és megromoljon a viszonya Orbán Ráhellel. Van ilyen más pároknál is, de ők elrendezik maguk között.

Ám ha Tiborcz István tesz rosszat tesz a nejével, annak nagyságrendileg megrendítőbb következményei lehetnek, mint egy átlagos pár esetében.

Ha a Pista rosszul bánik a Ráhellel – ne adj isten, kezet emel rá, vagy félrelép -, az nem olyan, mint amikor más férjek teszik ugyanezt. Utóbbi is visszataszító és elítélendő, de Tiborcz István esetében nagyobb a tét. Nem csak a boldogsága függ attól, hogy jóban van-e a feleségével, hanem az élete: pillanatok alatt a körön kívül kerülhet, ha olyat tesz, ami nem tetszik az apósának.

Orbán Viktor tudja, hogy honnan van Tiborcz István vagyona, miként szerezte a sok százmillió forintos megrendeléseket, és meg vannak az eszközei arra, hogy ezt adott esetben mások is megtudják.

Ügyészség, adóhatóság, hogy mást ne mondjunk.

Kártyavárként omolhat össze minden, ha Orbán Viktor valamiért megneheztelne a vejére. Ezért nem jó Tiborcz Istvánnak lenni, hiába a cifra palota, az Eliosért kapott majdnem hárommilliárd forint, Lázár János és más potentátok kitüntető barátsága.

Csak látszólag áll Orbán Ráhel férje biztosan a saját lábán, a valóságban törékeny és ingatag ez a birodalom. Elég egy rossz mondat, egy félreérthető mozdulat – és már vége is az aranyéletnek.

Nálunk már most elolvashatja Orbán Viktor holnapi évértékelő beszédét

A Független Hírügynökség megszerezte Orbán Viktor vasárnapi évértékelő beszédének hiteles magyar változatát. Önök mindenki másnál hamarabb, már most elolvashatják a szöveget.

Barátaim, magyarok, Balog lelkész úr, Dalma asszony, stb.

Ismertek engem, tudjátok, milyen vagyok. Ami szívemen, az a számon. És ez mindig így lesz, ameddig világ a világ. (Hosszú, ütemes taps.)

Meg még utána is. (Még hosszabb, még ütemesebb taps.)

Bennem soha nem fogtok csalódni, mert én mindig ugyanazt mondom. Amikor időnként mást mondok, mint amit korábban mondtam, az akkor is ugyanaz, mert én mondom.

A látszat csal, a valóság nem létezik. Ami annak látszik, az csupán illúzió. Ne a szemeteknek higgyetek, hanem nekem.

És én most azt mondom nektek, hogy az OLAF beszállt a választási kampányba, és a Soros-tervet hajtja végre. Az E.ON szintén.

És mindenki, aki a vejemet a szájára veszi. Vegyétek tudomásul, hogy Tiborcz István, a saját lábán álló vejem, egy talpig becsületes ember. (Derültség.)

Azt mondtam, hogy talpig. (Nevetés).

Röhögjetek csak barátaim, magamban én is röhögök magamon. De nem túl gyakran, csak akkor, amikor látom azt, ami van. Szerencsére, ez nem túl gyakran fordul elő velem. Vannak jó embereim, akik eltitkolják előlem a valóságot. És, megvallom nektek, már nem is nagyon akarom tudni, hogy mi van.

Csupa megbízható emberrel vettem körül magam, némelyikben jobban bízom, mint magamban. Azért vettem magam körül velük, hogy védjenek és erősítsenek a hitemben. Mert nekem hitem van, barátaim.

De főleg pénzem, és hatalmam.

Mert ezek nélkül a hit nem ér semmit. (Hosszan tartó, ütemes taps.)

Ti mindig tudhatjátok rólam, hogy ki vagyok. Mindig az vagyok, akinek mutatom magam. Mondhatok bármit, ti felállva tapsoltok nekem. Felálltok, mert tiszteltek, tapsoltok, mert féltek tőlem. Lopva körülnéztek, látja-e valaki, hogy tapsoltok rendesen. Nem mertek nem tapsolni. Kiöltem belőletek a merszet, ami soha nem is volt bennetek. Azt gondoljátok magatokról, hogy szabadságszeretők vagytok, én meg nem akarlak megingatni benneteket ebben a hitetekben.

Egy frászt vagytok ti szabadságszeretők! Féltek a szabadságtól, barátaim. A versenytől, a vitától, a megmérettetésről. Azt szeretitek, ha egy erős, gondoskodó állam gondolkodik helyettetek. Olyan, amelyik elveszi tőletek a javaitokat, hogy azoknak közületek, akik ezt megérdemlik, visszaadjon belőle valamit.

Kinek többet, kinek kevesebbet, sokaknak még keveset se.

Megvéd benneteket a földi hívságoktól, megakadályozza, hogy hozzám hasonlóan meggazdagodjatok. Emlékeztek még a régi mondásra? A konyak a dolgozó osztály itala, amelyet választott képviselőin keresztül fogyaszt. (Derültség.)

Ti is gazdagok vagytok barátaim, csak a vagyonotokat nálam tartjátok! (Tapsvihar!)

Kertelés nélkül mondom mindezt, őszintén, bele a szemetekbe. Én, ha akarnék, sem tudnék hazudni. Mert az nem könnyű. Olvassatok barátaim klasszikusokat! Esterházyt, például, ő már mindent megírt. Például ezt: kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot.

Higgyetek nekem, higgyetek bennem! Én is megpróbálom elhinni, amit nektek mondok, és sokszor már képes vagyok röhögés nélkül végighallgatni magam. A múltkor megnéztem egy beszédemet, utána felálltam, és hosszasan tapsoltam. Még skandáltam is a saját nevemet. Meg azt, hogy Éljen. (Taps, bekiabálások: Él-jen Viktor, él-jen Viktor!)

Féltem akkor magamtól, barátaim.

De nektek nem kell tőlem félnetek. Nektek az a dolgotok, hogy higgyetek bennem. Ha nem tudtok hinni, legalább tegyetek úgy. Nekem az is elég, ha rám szavaztok. Lojalitásból, haszonlesésből – nem fogom megkérdezni senkitől.

Nem érdekel, mert nem érdekeltek. A lé a lényeg, hogy abból minél több legyen.

Nekem.

És végezetül, valami nagyon fontosak akarok mondani.

Szabadok akartok lenni, vagy szabadlábon? Ez a kérdés, válasszatok!

Soros, Tiborcz, meg a többiek

Hivatalosan szombaton megkezdődik a 2018. évi választások kampánya, ha hinni lehet a jelzéseknek, többszáz párt és képviselőjelölt startol el, hogy pártját, vagy saját magát bejuttassa a parlamentbe. Az persze, hogy a hivatalos jelzőt használjuk, semmit nem jelent, tekintettel arra, hogy eddig is bőszen kampányolt mindenki, aki csak tehette, már ha anyagi erőforrásaiból futotta rá. Meg egyébként is: akadnak itt bőven olyanok, akik a törvényeket szabadon értelmezik és nem is kell attól tartaniuk, hogy bármely szervezet felelősségre vonná őket, netán szankcionálná is. Különösen erős tulajdonságokat mutat fel e téren a vezető kormánypárt – a másik alig létezik -, szabadon használva a kormányzati lehetőségeket és a költségvetésben található pénzeket, vagy az országgyűlés fórumait, nem utolsó sorban pedig médiáit.

Ez utóbbinál érdemes egy kicsit elidőznünk, már csak annak érdekében is, hogy olvasóink is lássák azt, mi történik ebben az országban. Az ugye már senki számára nem szolgál új információval, hogy mára a magyarországi média nagyjából kilencven százalékát uralja a Fidesz, beleértve azon tartalmakat is, – lám, a törvények…- ahol kiegyensúlyozott információ-szolgáltatásra lennének kötelezve.

Vagyis a köztévé és rádió, illetve az MTI is maximális kiszolgálója Orbán Viktornak, híven csatlakoznak a kormány és a Fidesz különböző információs attakjaihoz, mintegy ráerősítve, vagy olykor előkészítve a Mészáros-Vajna-Habony háromszög témaválasztását.

De hogy ennél egy kicsit konkrétabb legyek: hetek óta slágertéma Juhász Péter házasságának, pontosabban válásának, gyermekelhelyezésének ügye. Ugye ennek látszólag semmi köze a kampányhoz, ha nem tudnánk, hogy Juhász képviselő-jelöltként indul az egyik belvárosi választókerületben. Tegyük fel magunknak azt a kérdést: egy ilyen ügyhöz, vajon mi köze van a komplett  jobboldali médiának? Miért vállalják a tökéletesen etikátlan fellépést, hozzák nyilvánosságra a perlekedő felek egyikének állításait, egy amúgy semmiképp nem a nyilvánosságra tartozó ügyben.

Miért teheti meg a kormánypárti média, hogy félredobva minden erkölcsi megfontolást, és főként a volt házaspár gyerekeinek esetleges érzékenységét,

kitárják a hálószoba ajtaját, és onnan olyan jeleneteket vetítenek elénk, amelyek igazán nem tartoznak ránk, és nem biztos, hogy úgy történtek, hiszen csak az egyik, alaposan elfogult fél állításait közvetítik? Mi ez, ha nem a kampány része?

És vajon nem a kampány része, ha az egyik miniszter óvodásokat látogat meg, avagy ígér újra uszodát egy város lakóinak?

De ne legyünk elfogultak és egyoldalúak: voltaképpen senkit nem érdekel, hogy a választási kampány hivatalos időszaka mikor indul, ha egyszer a mai Magyarországon a törvények rugalmasan értendők és használandók, ennek összes kockázatával persze.

A kockázat nyilván az ellenzékre értendő; még akkor is belefuthat a hatalom lesújtó öklébe, ha nem követ el semmit – lásd: Állami Számvevőszék -, hát még akkor, ha el is követ valamit.

Márpedig elkövet; a jelöltjeik szórólapjai például már ott landoltak a postaládákban, pedig – mint jeleztük – a hivatalos rajtpisztoly még nem dördült el.

Mégis: vegyük komolyan a paragrafusokat, nézzünk előre:

mi várható az előttünk álló ötven napban?

Azt már tudjuk, és látjuk, hogy a kormánypártok számára tulajdonképpen egy téma létezik, mégpedig a migrációs válság. Igaz ugyan, hogy ennek hullámai éppen elcsendesültek, ráadásul hazánkban már hosszú ideje nem is tapasztalhatók, mégis: a Fidesz számára nem létezik más ügy, csak ez. Olyan helyzetbe akarja tolni az ellenzéket, hogy ő maga is ezt a témát válassza, kénytelen legyen védekezni; számára az is kedvezőbb helyzetet teremt, mintha a kormányzás részleteiről – oktatásról, egészségügyről, például – beszélnének. Az a médiafölény itt válik hatalmas erővé: a magyar lakosság nagy része csak arról értesülhet, hogy miközben Orbán Viktor és Fidesz megvédi őket a beáramló afrikai, közel-keleti millióktól – akiket ugye Soros György küld ide -, aközben az ellenzék pont az ellenkezőjét teszi; általa kiszolgáltatottá és idegen kultúrájúvá válik az ország.

A Fidesz-féle kommunikáció menthetetlenül kétfelé osztja a társadalmat – de elsősorban a politikai ellenfeleket -: itt vannak ők, a nemzet védelmezői, és ott vannak ők, a bevándorlás-pártiak.

Igen, erről fog szólni a kampány, ma még nem látjuk milyen innovációval ellátva, de ne legyen kétségünk: lesznek új ötletek. Mindent áthat majd az idegen-gyűlölet, csúcsra lesz járatva az ellenzék lejártatása, besározása, minek következtében ez a gyűlölet átcsap majd azon magyar emberekre is, akik nem sorakoznak fel a Fidesz mögé.

Sokszor leírtuk már, így választási hajrában, hogy minden idők egyik legmocskosabb kampánya jön. Most biztosak lehetünk benne, hogy az jön.

Miután a kormányoldal korlátlan forrásokkal rendelkezik – akár a dolgok anyagi, média, vagy intézményrendszer-beli oldalát nézzük  -, ezeket mind hadrendbe fogja állítani.  Ahova pénz kell, oda pénzt transzferál, ha a médiát kell mozgósítani, azt fogja tenni, úgy, hogy a kiválasztott téma végigfusson a köztévén, rádión, napilapon, kereskedelmi tévén és rádión, vidéki sajtón, közterületi reklámhordozókon; hogy még véletlenül se legyen egyetlen választó sem, aki nem találkozzon vele, végül pedig ha szükséges, az állam által kontrollált – amúgy függetlennek kikiáltott – intézményeket veti be a küzdelembe.

Mi állhat ezekkel szemben?

Az ellenzék lehetőségei, már ami a forrásokat, eszközrendszert illeti, meglehetősen szegényes. Programalapon semmiképp nem kampányolhat, kénytelen lesz azokra a témákra koncentrálni, amelyek valóban kriminálisnak tűnnek, és talán elérik az emberek ingerküszöbét. Ezért aztán biztosan uralni fogja az ellenzék számára rendelkezésre álló szűk terepet a nehezen védhető Tiborcz-ügy, valamint a kormány hazug bevándorlás-politikája.

Ma ez a két terep látszik olyannak, amelyben tettenérhető és nyilvánvaló a kormányoldal erkölcsi deficitje – hogy finoman fogalmazzak -, és ahol védekezésre kényszeríthető.

Ha és amennyiben az ellenzék valóban ezt az utat követi – és erre használja fel nem túl nagy mennyiségű felületeit -, akkor összességében is elmondható: nehéz erőpróba előtt áll a magyar lakosság. Olyan mértékben zúdul majd rá a gyűlölködő, lejárató kampány, hogy legszívesebben elmenekülne az országból; ne halljon, ne lásson semmit.

De elmenekülni nem lehet; választani kell.

Ami nem könnyű egy morálisan teljesen lezüllött országban, ahol nem pusztán a kampány időszakában, hanem folyamatosan kell szembesülni a rágalmazásokkal, hazugságokkal, korrupcióval. És ahol hiába kiáltana mindenki stopot, csak így önmagában, név nélkül. Hiába, mert úgy is más jön vele szemben.

Miért áll még mindig nyerésre a Fidesz?

0

Ezzel a kérdéssel foglalkozik Stephen Pogány a Social Europe című lap legfrissebb számában. Az Angliában élő politológus szerint a tudatosan meggyengített demokrácia a fő oka annak, hogy a kormánypárt ennyire népszerű Magyarországon. A demokrácia szisztematikus gyengítését az Európai Unió is felrója Magyarországnak.

2015 óta a magyar kormány folyamatosan támadja az Európai Uniót a migráns-probléma miatt. Ez mostanra kiegészült a Soros György ellenes kampánnyal. Vagyis azzal az állítással, hogy az Amerikában élő milliárdos támogatja a migrációt és azokat a pártokat és szervezeteket, melyek ezt elősegítik Magyarországon.

Valóban ez lenne a fő ok? Nem arról van-e szó inkább, hogy a kormányzat bűnbakot keres, hiszen nyolc év alatt az átlagos választó polgár életszínvonala alig emelkedett – már hogyha egyáltalán emelkedett.

Ebben a helyzetben a gondoskodó állam utáni vágy óriási.

A liberális Soros Györgyöt a globális kapitalizmus szimbólumaként tünteti fel a kormányzat, mellyel szemben az illiberális állam védelmet nyújt. A populista demagógia sokkal inkább erre a felismerésre épít. És arra, amit már Kádár János is jól tudott: az embereket meg kell venni! A kisnyugdíjasok számára a 10 ezer forintos Erzsébet-utalvány mennyei mannának számít. És ezért még arra is hajlandók, hogy elfelejtsék: ma Magyarországon a kórházakban a közállapotok nem épp Európát idézik.

Orbán Viktor azt üzente…

0

Az első évértékelő beszéd, 1999 óta nem csupán Orbán Viktor megjelenése alakult, de – hol miniszterelnökként, hol ellenzéki vezérként elmondott üzenetei is változtak. A teljesség igénye nélkül ezen üzenetek közül válogattunk.

1999. „Az ember nem azért szereti a hazáját, mert nagy, hanem azért, mert az övé”.

2000. Ekkor hangzott el az azóta sokat idézett és nem egyszer kifigurázott mondat: „három szoba, három gyerek, négy kerék.”

2001-ben a szónok Magyarországot „viharvert, megtépázott, roskatag és korhadt, eresztékeiben meglazult, sodródó hajóhoz” hasonlította.

2002-ben miniszterelnökként, újabb négyéves kormányzás reményében teljes foglalkoztatottságot, négy új Duna-hidat, az egyéni számlás nyugdíjrendszer bevezetését és az átlagkeresetek megduplázását ígérte.

2003-ban ellenzékben az akkor hatalmon lévőket bírálta, mondván, a kormánynak rombolási kényszere van, „mindenre ráront, ami 1998 és 2002 között jött létre”.

2004. Orbán szerint az előző esztendő a családok zsugorodásának éve volt, az országban pedig bizonytalanság és szorongás uralkodik.

2005-ben arról beszélt, hogy „ismét kisebbek lettünk, 2004 a ráfizetés éve volt”.

2006-ban a közelgő választás volt beszédének központjában. Elmondta, hogy „a Fidesz idején épült a Nemzeti Színház, a Budapest Sportaréna, a párkányi Duna-híd, és elindult a Széchenyi-terv. Ezzel szemben az MSZP-SZDSZ kormány luxuskormány, amely csak a saját körének teremt kiváltságokat”.

A 2007-es évértékelő alapvetően a 2006 őszén nyilvánosságra került őszödi beszéd és a hazugság témája köré épült.

A 2008-as évértékelő a márciusra kiírt, a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörléséről szóló népszavazás kampánybeszéde volt, „a jövő igennel kezdődik” szlogennel.

2009-ben az európai parlamenti választás volt a fő téma, ekkor még a beszédeit záró mondat is megváltozott: „Új irány, Magyarország, új irány, magyarok”.

2010-ben már csak néhány hónap választotta el Orbánt a kormányzástól, az ország gazdaságának talpra állítását, 10 év alatt egymillió új munkahelyet és erős közbiztonságot ígért.

2011-ben meghirdette az ötéves tervét: eszerint 2010 az összefogás éve volt, 2011 a megújulás, 2012 az elrugaszkodás, 2013 az emelkedés, 2014 pedig a gyarapodás éve lesz.

2012-ben a magyar önérzetre alapozva közölte: „Rosszabbul élünk, és kevesebb megbecsülést kapunk, mint amennyit megérdemlünk.”

2013-ban kissé váratlan módon, talán valamiféle belső ellenségre (?) utalva egy meglehetősen talányos megfogalmazást hallhattak a beszéd hallgatói. „Bár a visszaélésekben jeleskedők falkáit is naponta elverjük az ablakunk alól, még mindig vannak olyanok, akik vörös alsóneműjüket narancssárgára cserélték, és úgy viselik gondosan, hogy az kilátszódjon a nadrág alól.”

2014-ben nyilvánvalóan a közelgő választásokra utalva, visszatért az általa igen kedvelt háborús metaforához: „Fújjátok meg a kürtöket, és nyergeljetek, mert holnap indulunk!”

2015-ben miniszterelnökként a kormány által elért eredmények sorolása mellett a baloldali ellenzék elleni harcba szólította híveit.

2016-ban a migráció és a bevándorlás volt a központi üzenet. „Magyarország nem hagyja, hogy mások ráerőltessék elhibázott bevándorláspolitikájuk keserű gyümölcseit… Nem akarunk és nem fogunk bűnözést, terrorizmust, homofóbiát és antiszemitizmust importálni Magyarországra”.

2017-ben a fő csapásirány nem változott: Az országokat pályaudvarokká változtatják, hogy mindenki ki s be járhasson, ha pedig valaki a sarkára áll, rájuk borítanak néhány millió migránst. „Az igazi menekültet persze be fogjuk fogadni: németet, hollandot, franciát, ha az elveszített otthonát nálunk akarják megtalálni.”

Apokaliptikus jóslat: robbanás lesz Magyarországon

“Ha Brüsszel nem lép ma, apokaliptikus méretű düh, agresszió és gyűlölet fog kirobbanni Magyarország-szerte az idén, április 8-a után” – szól a legújabb, Magyarországgal és „a több mint ezer éves magyar történelem legkorruptabb  politikusával”, Orbánnal foglalkozó amerikai elemzés.

 

Reménytelenség és az elnyomott düh okozta sérülések jellemzik ma a magyar társadalmat, amelyet kevés választ el attól, hogy fellázadjon a politikai vezetői ellen – írja legújabb elemzésében a Frontiers of Freedom  jobbközép értékeket követő amerikai intézet  külpolitikai kérdésekkel foglalkozó – magyar származású – alelnöke. Az önmagát racionális republikánusnak tartó Radványi Miklós már több cikket is szentelt Magyarországnak, ezekben egyre keményebben fogalmaz, kimondta már például, hogy Magyarország az Európai Unió és a NATO legveszélyesebb tagállama, legutóbb pedig uniós és amerikai stratégiát sürgetett Orbánnal szemben. Már a FüHü-nek adott interjújában is keményen fogalmazott, ám a most megjelent írásával minden eddiginél drámaibb szavakkal és mondandóval igyekszik felkelteni a világ figyelmét arra, ami Magyarországon folyik.

A „Viharfelhők gyülekeznek Magyarország felett” című írásban kifejti, hogy a Fidesz által meghekkelt választási rendszer és a gyenge és szétaprózódott ellenzék miatt nem létező erős ellenfél miatt

az emberek számára nem marad más megoldás, mint az utcára vonulni, ahogy azt tették 1956 október 23-án,

hogy erővel döntsék meg Orbán hatalmát.

A Fidesz és személyesen a vezetői számára – fejti ki a szerző – egy választási vereség egzisztenciális összeomlást jelentene. Lavinaszerűen elindulnának a nyomozások, amelyek minden valószínűség szerint súlyos büntetésekkel és vagyonelkobzással végződnének. Orbán és társainak a zsebében egy fillér sem maradna. Az OLAF számos, korrupciógyanús ügyben folytat nyomozást Magyarországgal szemben, s konkrét személyeket vádolhat meg azzal, hogy megsértették az Uniónak az alapvető, a „demokráciára, az egyenlőségre, a jog uralmára és az emberi jogok tiszteletben tartására” vonatkozó elveit.

Magyarországon politikai vihar van készülőben, véli Radványi utalva Orbán külpolitikai orientációjára is. A szerző egyben felrója az USA-nak és az EU-nak, hogy nem lép.

„De egy pontoN meg kell érteniük, hogy immár a tét nem más, mint Magyarország, Európa és az egész nyugat sorsa”

– figyelmeztet Radványi Miklós, aki szerint határozott lépésekre lenne szükség az erőtlen kompromisszumok helyett.

A Fidesz abszolút kormányzási lehetőséghez jutott a szavazatok kevesebb, mint a felével, de abszolút hatalmat nem tudott szerezni.

Orbán de facto is egy diktátor

– mondja ki Radványi cikkében, amelynek a végkövetkeztetése, hogy robbanás várható Magyarországon.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK