Leírtam már néhányszor és azóta sem változott a véleményem: Orbán Viktort és kormányát nem az Európai Unó fogja eltávolítani a hatalomból. Nem is az éppen regnáló amerikai elnök, vagy, teszem azt, Angela Merkel.
Ezt a harcot – hogy a Fidesz szóhasználatával éljünk – nekünk magyaroknak kell megvívnunk. Nem lesz könnyű, mert alapvetően békés népség vagyunk. Nem szoktunk a csatához, hiába is állítja ezt szeretett vezérünk. Ő is leginkább a szájkarate műfajában vitézkedik – igaz, abban gyakorlatilag verhetetlen.
1989-ben készen kaptuk a szabadságot. Nem kellett küzdenünk érte, a nagy Szovjetunió szétesésével ölünkbe hullott a függetlenség. Nem tettünk érte semmit, ezért nem is igazán tudtuk megbecsülni. Azt hittük, csak akkor ér valamit, ha vele együtt a jólét is eljön. Ha utolérjük, talán le is hagyjuk Ausztriát, Németországot.
Amikor csalódtunk a várakozásunkban, megsértődtünk a szabadságra. Igazságtalanok voltunk vele és édestestvérével, a demokráciával. Talán most majd jobban megbecsüljük. Most, amikor elveszni látszik, mert az újabb kétharmad azt tesz velünk, amit csak akar. Egyedül csak a bölcs belátásában bízhatunk, hogy nem számolja fel a demokratikus jogrend maradékát, megmaradhatnak a civil szervezetek, a néhány független, vagy annak látszó újság, tévé, rádió.
Ha jókedvükben találjuk az urakat, talán a narancson kívül, más gyümölcs is teremhet a magyar ugaron.
Fenntartom azt az állításom, hogy az Európai Uniónak nem dolga, hogy helyettünk elküldje Orbánt, de a szombati tüntetés megmutatta, hogy talán egy kicsivel több segítséget érdemelnénk. A korábbiaknál egyértelműbb kiállással, kevesebb taktikázással és megalkuvással, többször, hangosabban és érthetőbben elmondhatnák Brüsszelben az urak, hogy mindenki megértse: nem Magyarországot és a magyar embereket támadják, amikor a kormány politikáját bírálják.
A választás után, egészen szombatig, azt gondoltam, hogy megérdemeljük a sorsunkat. Most is ugyanezt gondolom, ám hozzátenném: a sok fiatal miatt, akik megmozdultak, mert Magyarországon szeretnének magyarok maradni, jobb sorsot érdemelnénk annál, mint ami vár ránk.
Csányi Sándor milliárdos vállalkozó könnyek közt mondta el gyászbeszédét:
