orbán Archives Page 108 of 152 › Független Hírügynökség

A Lex Patyi csak a jéghegy csúcsa

Föld S. Péter

-

2018-06-28

Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke lehet a közigazgatási felsőbíróság vezetője. A bíróságok tervezett átalakításáról Fleck Zoltán, az ELTE tanszékvezető professzora is elmondta a véleményét.

Jó ideje belengette már a Fidesz, hogy átalakítaná a bíróságokat és helyzetbe hozna egy másik, közigazgatási bíróságot. Ennek élére szemelték ki Patyi Andrást, aki a szélesebb nagyközönség előtt a választási kampányban vált ismertté, amikor egy óvodai látogatása után 345 ezer forintra bírságolta Orbán Viktort. A tiltott kampányolásért kiszabott bírság mély nyomot hagyhatott a miniszterelnökben, s feltehetőleg nemcsak azért, mert a vagyonbevallása szerinti 700 ezer forintnyi megtakarításának a felét elvitte a bírság befizetése.

Orbán nem is hagyta ezt szó nélkül, nem sokkal a választás után – amint az a mellékelt videón is látszik – némiképp megalázta Patyi Andrást.

Ezzel együtt a jelek szerint Patyi nem lett bukott ember – a miniszterelnöknek ugyanis nem ez volt a szándéka vele. A kínosnak mondható, feudális viszonyokat idéző megszégyenítéssel mindössze azt szerette volna jelezni a maga módján, hogy Patyi (és mindenki más) az ő tenyeréből eszik, ezért az ő akaratát kell, hogy végrehajtsa.

Nem titok, és számos kormányzati szereplő több alkalommal is tett rá utalást, hogy

a kormány sok esetben elégedetlen a bíróság működésével, pontosabban azok ítélkezési gyakorlatával.

Számos esetben nehezményezték kormányoldalról, hogy egyes, a kormány számára fontos perekben nem a nekik tetsző ítélet született, ám a bírák függetlensége határt szabott a beleszólásnak.

Eddig. A Hende Csaba és Bajkai István által június 26-án benyújtott, a bírák jogállását és javadalmazásáról rendelkező 2011-ben elfogadott törvény mostani módosításával az eddigi bíróságok mellett a közigazgatási felsőbb bíróság is komoly szerephez jutna. Ennek a bíróságnak – amelynek vezetésére Patyi András esélyes – gondosan kiválogatott bírái tárgyalnák a kormány számára fontos, vagy éppen kínos ügyeket, amelyekben a kormánynak nem mindegy, hogy milyen ítélet születik.

Fleck Zoltán jogász, az ELTE Jog- és Társadalomelméleti tanszékének március végén a Magyar Narancsnak, majd e hónap elején a Független Hírügynökségnek is igen kritikusan nyilatkozott a bíróságok helyzetéről, különösen arról, hogy mi várható az átalakítások során. Akkor azt mondta: az csak a látszat, hogy a bíróságok függetlenek, és ennek a látszatnak az oka, hogy vannak esetek, amikor egyes ügyekben valóban független ítéletek születnek. A valóság azonban az, hogy egy diktatórikus rendszerben a bíróságok sem lehetnek függetlenek, ők is osztoznak a környezetük sorsában.

Fleck akkor elmondta azt is: nem tudható, hogy az alaptörvény melyik módosításakor – legutóbb már hetedszer írták át a születésekor gránitszilárdságúnak mondott alaptörvényt – szűnt meg a jogállam. Szerinte ez egy folyamat része, de mostanra olyan helyzet alakult ki, hogy már nem beszélhetünk jogállamról.

A két nappal ezelőtt benyújtott, ismertebb elnevezéssel Lex Patyinak nevezett törvényjavaslat kapcsán Fleck Zoltán a Független Hírügynökségnek azt mondta:

sok új lépés várható, és csak lassanként derülnek ki a szándékok.

Nemcsak a legfelső szintek átalakítása van ugyanis napirenden, – Handó Tündének nincs hatalma a Kúria felett, és ezen az állapoton mindenképpen változtatni szeretnének – nem csupán a hierarchia felső szintjét, de az egész közigazgatási bírósági struktúrát átszervezik, vagyis a legfelső szint mellett a helyi szinteket is irányításuk alá vonják.

A Kúria döntése ugyanis hat az egész szakmai területre. Most a Kúriának a közigazgatással foglalkozó részétől veszik el a végső döntéseket hozó, meghatározó szerepet és cserélik ki egy különbíróságra. Ez a tétje ennek a tervnek. Olyan különbíróságot hoznak létre, amelynek a vezetőjét a mostani politikai rendszer vezetője fogja kiválasztani. A tervek között az is szerepel, hogy a Kúrián dolgozó független bírákat nyugdíja küldik – például úgy, hogy magas összeggel díjaznák, ha elmennek nyugdíjba. A még ott dolgozó régi motorosokat, akik hozzászoktak ahhoz hogy függetlenül dolgoznak, saját, megbízható embereikkel váltják fel.

Fleck Zoltán felhívta a figyelmünket arra, hogy július 4-én a Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézete és az Országos Bírói Tanács – A bírósági igazgatás rendszere – tapasztalatok és kilátások címmel – kerekasztal-beszélgetést szervez. E konferencia alapgondolata is a bíróságok tervezett átalakítása, vagyis az, hogy az Országos Bírói Tanács működése és Országos Bírósági Hivatalhoz való viszonya a közérdeklődés homlokterébe került. A kerekasztal-beszélgetés célja, hogy hozzájáruljon az egyes álláspontok tudományos szempontrendszer szerinti elemzéséhez, az érintett szervezetek közötti dialógus kialakításához.

Az esemény vitaindítójaként Vadász Viktor Krízis a bírósági igazgatásban? című tanulmánya szolgál. E tanulmány apropója, hogy, mint az a bevezetőből kiderül, „az elmúlt időszak közéleti és politikai hírei között több, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és az Országos Bírói Tanács között kialakult konfliktussal foglalkozó cikk és interjú is megjelent. Észlelhető ezek kapcsán, hogy – részben az érintett szereplők közreműködésével, részben félremagyarázások útján – valótlanságok, esetenként csúsztatások láttak napvilágot, melyek jogászokat és nem jogászokat egyaránt tévútra vittek. Elérkezett az idő, hogy a téma visszakerüljön arra a helyre, ahová tartozik: a közjog és a nemzetközi közjog értelmezési tartományába.”

Angol magyar két jóbarát

FüHü

-

2018-06-28

0

Theresa May, brit miniszterelnök az illiberális demokrácia megsemmisítő vízióját hirdető magyar miniszterelnökkel, Orbán Vikorral bújik egy ágyba.

A Brexit miatt szövetség van kibontakozóban Nagy-Britannia és a populista magyar kormány között, miután Theresa May szövetségeseket keres a kontinensen. Az Independent abból vonja el ezt a következtetést, hogy a héten tory képviselők az Európai Parlament Belügyi, Igazságügyi Bizottságában – szélsőjobbos pártokhoz csatlakozva – elutasították, hogy jogállami eljárás induljon Magyarország ellen a „Stop, Soros” miatt.

Pár órával később a magyar külügyminiszter azzal járta végig a sajtót, hogy Brüsszel hibás politikát alkalmaz a brit kilépés ügyében, és ha nem lesz megállapodás Londonnal, az igen súlyos következményeket von maga után.

Sophie Int’ Veld, holland liberális EP-képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a brit konzervatívok egyrészt szankciókat követelnek Putyin ellen, másrészt viszont fedezik annak legszorosabb uniós szövetségesét, Orbán tekintélyelvűségét, ám ezzel a saját örökségüket tapossák lábbal. Azaz May az illiberális demokrácia megsemmisítő vízióját hirdető magyar miniszterelnökkel bújik egy ágyba. Ám az Európai Parlament megüzente Orbánnak, hogy megvédi az értékeit. Az újság hozzáteszi, hogy a Fidesz-kormányt széles körben bírálják a Soros elleni gyűlöletkampány miatt is.

Szerintem

Blogolda

Eugenia S. Lee

-

2018-06-27

0

Alakul ez, lesz klassz gyülekezési törvényetek is, így uborkaszezonban a Stop Soros után, kell az, mint egy falat kenyér.

Úgy olvasom, hogy két ember politikai célból történő összejövetele már gyülekezésnek számít, szóval csak próbáljátok meg majd egy kávézóban Orbánt szidni a barátnőtökkel, majd felnyom a szomszéd asztalnál ülő fizetett felnyomó, és elvisz a rendőr.

Mellesleg nem hiszem, hogy ez a langyos, szoft diktatúra valami véresen komolyba fordulna, amíg nincs ellenállás minek, ha meg túl nagy lenne az ellenállás, persze csak szombaton, és ha nem esik, meg ha már kinyaralta magát az istenadta, szóval akkor meg loptak már eleget, a közigazgatásban ott ülnek az aknáik, aki utánuk jön, az eleve bukásra van ítélve, négy év se kéne, hogy ismét helyreálljon a langyos szarban üldögélés népszokása.

Következésképp azt hiszem nemigen van más megoldás, mint felébredni, felébredni ebből az állapotból azonban nem könnyű, ahhoz komoly impact kell, azaz a hatalom olyan erős bedurvulása, amire már az is felkapja a fejét, aki egyébként a muskátlis ablaka mögül nézi most a rovásírásos falutáblát, és vasárnaponként mise után gyónni jár, csigázás közben kipletykálja a falu apraja nagyját a többi öregasszonnyal együtt.

Mindig is volt egy ilyen réteg abban az országban, csak korábban Kádárt hallgattak most meg Orbánt a Kossuthon, az ő szempontjukból ez a megszokott, a kezelhető helyzet.

Az ilyen néniknek és bácsiknak valójában nincsenek pártpreferenciáik, van a vezető, aki az apa, az állam, és annak lokális jobb keze, a tanácselnök, akit egy ideje polgármesternek hívnak, a pap, és az iskolaigazgató, meg a téeszelnök, ezek mind ugyanazok akik régen is voltak, vagy azok rokonai.

Ugyan már! Látszik vidékről, hogy pattog néhány borostás fiatal valami interneten, meg olyan tévékben, amit nem is lehet fogni, de ha lehetne se érdekelne senkit?

Anyám is megmondta, hogy a politika mocskos dolog, mert ezek csak veszekednek, és még a szájuk is csúnya.

Mondtam, hogy máshol ezt demokráciának becézik, érti ő, csak nem szereti, nem ebben nőtt fel, nem igen látja át, miért fontos a vélemények ütköztetése egy ország közügyeiben.

Ma olvastam épp, hogy a DK nem demokratikus párt, mert a saját működése nem felel meg a demokratikusan működő pártokénak, bár azt nem tudom, hogy vajon van-e olyan Magyarországon. Egy szellemes hozzászóló azt írta, hogy addig nem is lesz demokratikus párt, amíg Gyurcsány Ferenc nem pártelnökként, hanem tulajdonosként viselkedik.

Persze, én honnan tudnám, hogy milyen párt a DK, és demokratikusan működik-e vagy sem, tulajdonképpen tökéletesen mindegy is, csak ha igaz, akkor ez is egy tünete a társadalom súlyos mentális állapotának.

Mi több, azt is olvastam, hogy a legrasszistább szavazó a Jobbikos után az MSZP-s, ami azért megint csak felvet néhány kérdést.

Itt Koreában, amikor katonai diktatúra lett, még kijárási tilalom is volt, nem csupán a gyülekezési szabadság korlátozása. A nép akkor már nem éhezett, a diktatúrából viszont nem kért, a jólét egy bizonyos fokát elérve megerősödött a polgári öntudat. Jöttek a diák tüntetések, ezernél is több fiatal halála, a tömegbe lövetés, agyonverése az ellenzékieknek, megfélemlítés amúgy ázsiai módon, ami azért egy nagyságrenddel másabb, mint amit bármelyik európai el tudna képzelni.

Az agresszió azonban minél erősebb, annál nagyobb ellenállást vált ki, azaz Magyarországon nem lesz erős, csak a lehetőségét teremtik meg rá, élni nemigen fognak vele, ostobaság is lenne a szempontjukból.

Így viszont logikusan Orbán unokája is trónra kerül majd, nemigen lesz annak érdemi ellenzője.

Hacsak nem hibáznak, ami viszont bőven benne van a pakliban, mert Orbán emberei ugyan ravasz gazemberek, de maga a főnök egy küldetéstudatos ember minden jel szerint, és az ilyen nehezen tűri a kontrollt, sőt, semennyire, önálló ötletei vannak, és félelmetes módon azokat komolyan is gondolja. Itt lehetséges rés a pajzson talán, ezért érdemes életben tartani a különböző ellenzéki csoportokat, hogy ha elkövetnek egy ilyen hibát, a demokráciát akarók maguk felé tudják fordítani a passzív többséget.

Azzal a tévképzettel viszont villámgyorsan le kéne számolni, hogy majd a jelenlegi törvények keretein belül, azokat betartva lehet őket a hatalomból eltávolítani. Ahogy ezt a választások igen szemléletesen bebizonyították, nem lehet. Olyan ez, mintha velem egy amatőr, mindenáron vívásban szeretné lerendezni a problémáját. Nem fog menni, mert én vívtam tizensok évig, igen magas színvonalon, következésképp úgy járna az illető, ahogy a férjem iskolatársa, a nagy professzor, aki beleesett a karácsonyi dekorációba szerény személyem közvetítésével, pedig már akkor is fájdogált a térdem, és csak egy evőpálcika volt nálam, de két fontos dolog az én oldalamon, a rutin, és a tudás.

Tehát ha valaki azt gondolja, hogy az OV-féle törvényi környezetben OV legyőzhető, az épp akkorát téved, mint fent említett osztálytárs.

Orbán emberei tolvajok, a rendszere már közelít a totális diktatúra felé, csak azt kell kivárni amíg valami komolyabbat hibáznak, és akkor egy erőteljes polgári engedetlenségi mozgalommal el lehet őket távolítani, de semmiképp sem szájtépéssel, kizárólag tettekkel. Remélem nem erőszakkal, de valamilyen szinten mindenképp törvényszegéssel.

Utána ott a következő feladat, hogy kik vezessék az országot és merre, vajon mennyi időbe kerül a vidéket felzárkóztatni, vagy ők megint szinte semmit sem fognak észrevenni az egészből, esetleg azt, hogy a rovásírásos táblát leváltja majd a kék EU tábla, és euróban kell fizetni, következésképp minden drágább lesz, a tévében meg műborostás fiatalok fognak érthetetlen dolgokat beszélni, a parlamentbe meg megint ronda szájú politikusok fognak feleslegesen szót csépelni. Mert onnan nézve a demokrácia bizony így fest.

Mi lesz a cigányokkal? Mi lesz azokkal akik származásuk szerint ugyan nem cigányok, de mégis akként kezeli őket a vidék népe, ugyanis ott nem etnikai alapon dől ez el, hanem életmód, és anyagi helyzet alapján.

A barátnőmék házat vettek. Láttam a képeket, javasoltam, hogy legyen egy egyszerű, de kellemes díszléc a plafon, és a fal találkozásánál, mert kicsit egyenetlen ott a felület, az segített volna ezt elfedni optikailag, és a belmagasság is elbírta volna. Azt a választ kaptam, hogy azt aztán nem, olyat a cigányok tesznek a házaikba, és kétségtelen, legutóbbi szociológiai túrámon én is láttam putrit, vörös kerítéssel, a kapu melletti kerítés tetején két oroszlánnal, mer fussa. Szóval semmiképp nem származás szerint van valaki cigánynak minősítve emberek, ahogy zsidónak sem, hanem sztereotípiák és tapasztalatok keveréke alapján.

Velük mi lesz, ki vállalja, és milyen módszerrel, hogy soha többet ne lehessen a szavazatukat krumpliért megvásárolni?

Ki fog elmenni nagyon kis faluba tanítani túlkoros, sérült, súlyosan hátrányos helyzetben lévő fiatalokat írni, és olvasni?

Ezer és egy kérdésem lenne, köztük az, hogy a most büszke nagymagyaroknak ki, és mivel fogja pótolni az önérzetét, bármennyire torz is az a mai formában, aki abban él, annak a szempontjából ez nem látszik.

Itt Koreában élve, tanultam egy nagyon fontos szemléletmódot, úgy mondják, hogy „náme ipcsáng”, és azt jelenti, hogy a másik nézőpontja. A koreaiak ezt véresen komolyan veszik, és minden döntésük, megnyilvánulásuk előtt mérlegelik, hogy a másik ember, vagy embercsoport szempontjából mit jelent az, amit én vagy mi szeretnénk, vajon ők hogy élnék meg?

A világnak ezen a részén nemigen hisznek abszolút igazságokban, tudják jól, hogy mindenki a saját világában él, és csak nagy odafigyeléssel, türelemmel, gondossággal lehet ezeket a külön világokat bizonyos mértékig közös nevezőre hozni.

A megfellebbezhetetlen kijelentésekkel élő, Budapest határain belül gondolkodó megmondóemberek, és ellenzéki figurák soha az életben nem lesznek képesek megszólítani a lakosság nagyobb részét.

Saját mikroklímában élve, okos telefonnal, a legmodernebb számítástechnikai ismeretekkel, több nyelvet beszélve, világlátottan, igen nagy alázat kell ahhoz, hogy a szükséges türelem is meglegyen, és Magyarország egyszer valamikor egy egészséges, sokszínű, és soknemzetiségű társadalom legyen majd.

Szerintem.

Alakul a Nacionalista Internacionálé

FüHü

-

2018-06-26

0

A nem hivatalos főnök köztük Trump, aki már mindenütt megváltoztatta a politikai hangnemet. Legfontosabb ideológia eszmetársai közé tartozik Orbán Viktor, valamint az olasz belügyminiszter – írja a Financial Times.

A brit gazdasági lap szerint az amerikai elnök vezeti a nacionalizmus világméretű fellángolását, de Trumpnak vannak lelki társai Európában, ahol egyes helyeken szélsőjobbos pártok koalícióban kormányoznak. És bár a nemzetközi nacionalista mozgalom ellenmondásnak hangzik, hiszen az ilyen köröket a saját törzsük boldogulása érdekli, az együttműködés pedig egyáltalán nem természetes számukra, mégis azt látni, hogy kialakul a „Nacionalista Internacionálé”. Az ilyen pártok egyre erősödnek, ihletet merítenek egymástól és összedolgoznak. De a nem hivatalos főnök köztük Trump, aki már mindenütt megváltoztatta a politikai hangnemet. Legfontosabb ideológia eszmetársai közé tartozik Orbán Viktor, valamint az olasz belügyminiszter. Sőt

a nacionalista programot egyre inkább átveszik olyan, hagyományos erők is, mint a CSU, a brit konzervatívok, továbbá az Osztrák Szabadságpárt.

A Financial Times megállapítja: a fő kérdés számukra a bevándorlás, hogy meg kell védeni a nemzetet a migránsok áradatától. A gazdaságban gyakran folyamodnak az amerikai elnök képviselte protekcionizmushoz. Ellenzik a nemzetközi szervezeteket és szerződéseket, azokat a gyökértelen globális elit játékszerének tekintik.

Gyakorta rajonganak Putyinért, érdemének tartják a nemzetközi jog megsértését.

Viszont megvetik Merkelt, a menekültek kérdésében reménytelenül puhakezűnek minősítik. A nemzetállam hangoztatása bejön a választóknál, mert az identitásnak része, hogy meghatározzák, ki kaphat állampolgárságot.

Orbán, Salvini és a többiek abból is tőkét kovácsolták, hogy túl sok jogkör felhalmozásával vádolták meg az EU-t – fűzi hozzá a Financial Times:

ha hatalomra kerülnek, migrációs politikájuk dermesztő irányba tart.

Ám a narratívában van egy erős kulturális, illetve faji elem, és onnantól kezdve sokkal könnyebb brutálisan bánni a bevándorlókkal. További gond, hogy sokszor nem vetnek számot a világ összetettségével. Jog nélkül könnyen eljöhet az anarchia, a kereskedelmi háborúskodás, sőt az igazi háború. Ráadásul a „Nacionalista Internacionálé” menthetetlenül instabil, csak idő kérdése, hogy mikor robbannak ki tagjai között viszályok.

NZZ: „Orbán gulyás-nacionalizmusa kisugárzik a szomszédságba”

FüHü

-

2018-06-24

0

NZZ: „Orbán gulyás-nacionalizmusa kisugárzik a szomszédságba”

A Balkán csodálattal szemléli a magát mindenhatónak mutató, felvágós Orbánt, aki provokálja Brüsszelt és Berlint, ugyanakkor ellopja az onnan érkező támogatásokat.

Orbán Viktor nem csupán minden hájjal megkent hatalompolitikus, hanem az „illiberális demokráciáról” szóló ideológiájával regionális hatalmi központot épít „a liberálisok EU-ban érvényesülő hegemóniájával szemben” – írja a Neue Zürcher Zeitung.

Már senkit nem lepnek meg az olyan húzások, mint a magyar országgyűlésben múlt szerdán elfogadott alkotmánymódosítás és törvénycsomag.

A lépés összhangban áll az évek óta követett idegengyűlölő politikával,

amely sikeresen akadályozza meg a migránsok érkezését, és minden kompromisszumtól elzárkózva arra törekszik, hogy a menekültügy újra nemzeti hatáskörbe kerüljön.

A tekintélyes svájci lap megállapítja, hogy Orbán a 2015-ös menekültválság idején Merkel ellenpólusát játszotta, amíg Sebastian Kurz osztrák kancellár el nem vette tőle ezt a szerepet.

Orbán nincsen benne a Kurz által tervezett „készségesek tengelyében”,

amely radikális eszközökkel szándékozik fellépni az illegális migráció ellen az európai külső és belső határokon. A tengelyhez Bécs és Róma mellett esetleg Berlin is csatlakozik, amennyiben a kancellár végső kudarcot vall a közös európai menekültpolitika projektjével. Magyarország nyilvánvalóan azért nem tartozik a tengelyhez, mert Orbán bezárkózása következtében a menekültek már rég elkerülik az országot.

A Neue Zürcher Zeitung szerint Orbán ettől még nem elszigetelt. Ellenkezőleg:

meghatározó szerepe van az európai jobboldalon,

és gulyás-nacionalizmusa modellnek számít a délkeleti periférián. Orbán nem csak hatalompolitikus, hanem termékeny ideológus is: ezt bizonyította, amikor 2014-ben meghirdette az illiberális demokráciát, amelyet ma sok helyen gyakorolnak Délkelet-Európában. Fontos szövetségesnek tekinti a jobboldal Szerbiában, Szlovéniában és Horvátországban. A Balkán csodálattal szemléli a magát mindenhatónak mutató, felvágós Orbánt, aki provokálja Brüsszelt és Berlint, ugyanakkor ellopja az onnan érkező támogatásokat – írja a lap.

Orbán célratörően épít regionális hatalmi központot, amelynek segítségével szembe akar szállni a liberális nyugat-európaiak unióban gyakorolt hegemóniájával. Nem lenne helyes alábecsülni ebben a szerepben a kicsi Magyarországot – figyelmeztet a svájci lap.

Simicska-Orbán: újra kapcsolatban?

Lendvai Péter

-

2018-06-23

0

Sokféle pletyka terjeng a piacon arról, vajon mi történhetett Simicska Lajossal a súlyos választási kudarc óta, milyen lehet a viszonya Orbán Viktorral, mit tervez a televíziójával, mit az óriásplakátokkal; egyszer és mindenkorra hátat fordított-e a magyar politikai életnek, vagy csak erőt gyűjt?

Arról megoszlanak a vélemények, hogy lehetséges-e annyi nyilvános szembenállás után újra szövetséget kötni Simicska és Orbán között, esetleg visszatérni a régi viszonyhoz. Sokan állítják, hogy a volt pártpénztárnok már április 8-a előtt kereste a kapcsolatot a miniszterelnökhöz, annak ellenére, hogy egy-két hónappal korábban még teljes magabiztossággal hitt abban, hogy a Fidesz el fogja veszíteni a választásokat. Sőt nem csak abban, hogy a Fidesz veszít, abban is, hogy a magzabolázott Jobbik lesz a végső győztes. Erre nem kevés pénzt áldozott; jobbikos óriásplakátjai elárasztották az országot, Hódmezővásárhely után pedig végképp értelmesnek és eredményesnek látta a befektetést. Hiszen a hódmezővásárhelyi siker jórészt az általa patronált pártnak volt köszönhető, és nem pusztán azért mert a végül győztes Márki-Zay éppen a Jobbiktól kapta a bíztatást, hanem azért is, mert a kampány-munka dandárját az ő emberei végezték.

És mégis: egyre többet köszön vissza az az értesülés, hogy Simicska már április 8-át megelőzően kereste az utat Orbánhoz – feltehetően ez azért nem annyira bonyolult számára -, ami ha igaz, akkor az azt is jelenti, hogy már voltak információi arról, hogy számára mekkora vereséggel zárul majd a választás. A jólértesültek tudni vélik, hogy már akkor szó esett a médiáról, és arról, hogy az az út, amit addig járt a Simicska-portfólió nem járható tovább. Emlékszünk: a Magyar Nemzet és a Hír tv is folyamatosan robbantgatott, azaz szinte nap, mint nap jelentek meg tényfeltáró, a Fidesz korrupciós ügyeit feltáró írások, beszámolók. Más országban, más körülmények között, kevésbé beletörődő társadalomban ezek a leleplezések egyenként is elegendőek egy kormány megbuktatásához, Magyarországon azonban a többséget nem érdekelte, é simán leadta a voksát a Fideszre.

Nyilván ez az elsőszámú magyarázata annak, hogy Simicska nem várt lényegében még egy napot sem: azonnal bezárta Magyar Nemztet, a legcsekélyebb mértékben sem érdekelte annak múltja, a pártállami időkben játszott pozitív szerepe; egy fillért sem volt hajlandó tovább költeni rá. Ma már inkább úgy fogalmaznék – abban az esetben persze, ha igaz az Orbánnal való kiegyezés megszellőztetése -, hogy nem akart több tényfeltáró riportot olvasni a lapban, másként: nem akart több borsot törni Orbán orra alá. Azóta – mármint a Lánchíd rádió és a Magyar Nemzet bezárása óta – kivonult a nyomtatott sajtó területéről a Heti Válasz is, jelentős létszámcsökkentés hajtottak végre a Hír tv-nél is, amelynek jövőjéről maga a tulajdonos nem nyilatkozott, noha ezzel kapcsolatban is terjengenek mende-mondák; ma a sajtó- és a politika piacán lehet hallani az esetleges bezárásáról – jól értesültek fél évről beszélnek -, arról is, hogy a Fidesz fogja felvásárolni ezt is, de rebesgetik azt is – egyre kevesebb meggyőződéssel -, hogy A Hír tv-t nem adja ki a kezéből Simicska. Egyelőre annyit látni, hogy a csatorna működik, és talán jelentős politikai elmozdulást sem észlelni a műsoraiban, legalább is a zászlóshajónak számító Kálmán Olga produkcióban, az Egyenesenben nem. Hogy aztán ebből lehet-e bármilyen következtetést levonni, azt az olvasóra bíznám.

Mint ahogy annak az értesülésnek az elbírálást is, amely szerint Simicska az óriásplakát biznisztől is szívesen megválna, sőt tett is ajánlatot Orbánnak: állítólag egymilliárd forintot kért volna a portékáért. Egyébként a napokban felröppent a hír, hogy a Fidesz megvásárolná a Simicska-féle céget, a Publimont-ot, amely értesülést senki nem cáfolta, igaz, nem is erősítette meg. A Független Hírügynökség azonban úgy értesült, hogy az előbb említett egymilliárd forintos ajánlat valódi üzleti szándék volt, amire Orbántól csak az a válasz érkezett: annyit hajlandó adni érte, amennyiért Simicska is hozzájutott, tehát ingyen. Jópofa történet, és ne tagadjuk: a mai Magyarországon éppenséggel elő is fordulhat, hogy a miniszterelnök dönt arról, milyen piaci terméket vásárolnak meg, és mennyiért. Ebben az országban senki meg nem kérdőjelezi, hogy egy ilyen párbeszéd előfordulhatott, legfeljebb azon kétséget lehet megfogalmazni, hogy a gecizés után lehetséges-e négyszemközti tárgyalás az egykori barátok között. (Never say never, tartja a bölcs mondás, de itt azért engedtessék meg, hogy kijelentsük: a két férfiú még nem tart ott, hogy személyesen tárgyaljon egymással. De egy tranzakciót le lehet bonyolítani közvetítőkön keresztül is, a történetnek az orbáni üzenetről szóló része pedig olyannyira jellemző a miniszterelnökre, hogy akár meg is eshetett. Hogy aztán Simicska belekényszerül-e az óriásplakát cég eladásába, vagy sem, azt ma még nem tudjuk. Általánosságban azt lehet gondolni, hogy az üzletág Orbán nélkül is nyereséges, ám de az újabb kétharmados győzelem után a marketingesek és vezetőik nyilván erősen megfontolják, hogy elhelyezzenek-e reklámot egy olyan felületen, amely nem pusztán nincs a Fidesz, vagy a Fideszhez köthető emberek birtokában, hanem egyenesen az ellenséggé vált Simicska kezében van.

Abban ugyanis biztosak lehetünk, hogy noha egy-két pályázatot most, sokak meglepetésére, elnyert Simicska valamelyik cége, de azért a többség még nem hisz a látványos összeborulás, pláne az újbóli összebútorozás lehetőségében. Azt azonban bizonyossággal lehet tudni: Orbán a média-terjeszkedésben és a politikai tér szinte teljes elfoglalásában sem tud, akar, képes leállni. Ezért aztán az a törekvés hitelesnek tűnik, hogy a Fidesz holdudvarába kerüljenek azok a média-felületek is, amelyek képesek befolyásolni az embereket, illetve azok, ártani képesek a Fidesznek. Ennek jegyében tehát mindenképpen fontos az a sokezer közterületi reklámhordozó, ami ma még Simicska birtokban van. És fontos Orbán számára változatlanul az Index megszerzése, vagy éppen a Soroshoz köthető 444.-hu kiiktatása. A vájt fülűek úgy tudják: ezek Orbán tervei erre a ciklusra, és persze a politikai tér bővítése, illetve átalakítsa is. Ami nem jelent egyebet, mint a Jobbik teljes szétverését; a többiekkel meg majd csak elboldogul valahogy, ahogy eddig is tette.

Az európai reformfolyamat és Magyarország

FüHü

-

2018-06-21

0

Az európai reformfolyamat és Magyarország

„A június 19-én megtartott német-francia közös kormányülés messzemenően ráerősített arra a korábbi feltételezésre, hogy a francia elnök az európai biztonság, külpolitika és Dél-Európa felzárkóztatásának motorja lesz, míg Németország a gazdasági-pénzügyi feladatok átszervezésének és az ebbéli teendők felgyorsításának fő aktora. Merkel reformterveinek egyik kulcseleme az euró-övezet megszilárdítása és elmélyítése – épp az integráció felgyorsítása céljából. A két szándékot pedig a Juncker mögött álló adminisztráció hangolja össze.” Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete:

Donald Trump amerikai elnök – jócskán megkésve ugyan, de – telefonon gratulált Orbánnak az áprilisi választási sikeréhez. Néhány más téma is szóba került, de csak olyanok, amelyek Trump programjának eddig még ki nem rostálódott elemeit képviselik, ám várható, hogy ezek közül is néhány le fog kerülni a közeljövőben a napirendről. Nemrég pedig olyan hírek kaptak lábra, hogy Angela Merkel külön, négyszemközti találkozón akar beszélni a magyar miniszterelnökkel. Időközben a hírt nem csak megerősítették, de német források már a dátumot is tudják: július 5.

Vajon arról lenne szó, hogy az orbáni politika nemzetközi mozgásterét tervezné növelni Washington, Brüsszel, Berlin vagy Párizs? Közvetlenül április 8-a után magam is úgy gondoltam, hogy ez részben elkerülhetetlen. Egyszerűen azért, mert – választási csalás ide, manipulációk egész sora oda – Orbán újabb kétharmadot szerzett, s ezzel annak a külföldnek is számolnia kell, mely igazán nem kíván belebonyolódni egy apró, sem Európa, sem annak tágabb környezete, sem pedig a transzatlanti viszony vonatkozásában nem túl jelentős állam piszkos ügyeibe.

Ma már azonban nem így gondolom, ugyanis számos esemény rajzolta át június folyamán a nemzetközi erővonalakat – mindenekelőtt Európában. Bár a tavasz folyamán mind Jean-Claud Juncker bizottsági elnök, mind pedig az európai reformerők vezető szerepét eddig kitűnően játszó Emmanuel Macron letette az asztalra reformterveit, Németország, a kontinens legfontosabb állama viszont mindezzel késlekedett. Látható volt, hogy Merkelt megbénítják a koalíciós problémák a CSU-val, nem kevésbé a fokozódó széthúzás az Európai Néppárt soraiban.

Ez egészen június 4-ig tartott, amikor a Frankfurter Allgemeine Zeitung vasárnapi kiadásában a kancellár állásfoglalása végre megjelent, s az elemzők azonnal megállapították: az teljes egészében harmonizál Juncker és Macron elképzeléseivel, sőt: azokat kiegészítő, vadonatúj elemeket is tartalmaz – elsősorban a közös migrációs politika vonatkozásában. A június 19-én megtartott német-francia közös kormányülés aztán messzemenően ráerősített erre a feltételezésre.

Minden jel arra mutat, hogy a francia elnök az európai biztonság, a közös külpolitika és Dél-Európa felzárkóztatásának motorja lesz, míg Németország a gazdasági-pénzügyi feladatok átszervezésének és az ebbéli teendők felgyorsításának aktora. Merkel reformterveinek egyik kulcseleme az euró-övezet megszilárdítása és elmélyítése – épp az integráció felgyorsítása céljából. A két szándékot pedig a Juncker mögött álló adminisztráció hangolja össze.

Minthogy Orbán tervei ebbe a keretbe nem illeszthetők, fontos kérdés lett, hogy mit kezdjen Európa Magyarországgal, mely, mint említettem: egyáltalán nem számít tényezőnek, ám egy ideje mégis jelentékeny biztonsági kockázatot képvisel. Nem csak Európában, de a tengeren túl is legutóbb komoly aggodalmakat váltott ki az orbáni sajtóstrómanok szétrajzása a Balkánon, szerepük a korrupt Janez Janša szlovén miniszterelnök megválasztásában, s az Európával és a transzatlanti kapcsolatokkal szemben szervezkedő politikai erők támogatásában – egyebek mellett Macedóniában –, melyek mögött tudni lehet: végül is Vlagyimir Putyin áll. Különösen, hogy e folyamatba most – az olasz kormánykoalíció egyik tagjaként – az Északi Liga is bekapcsolódni igyekszik.

Ha ez így van, akkor e problémával – az európai reformpolitika logikájából következőleg – elsősorban Macronnak kellene foglalkoznia. De információk szerint ez nem így fog történni. A gazdasági és pénzügyi reform mellett a „magyar ügy” lerendezése – mely sajátos módon a CSU-val való koalíciós vita kezelését is tartalmazza – Merkelre hárul: a két európai vezető ebben egyezett meg, s gyanítható, hogy segítséget remélhetnek és kapnak e téren Junckertől is.

A Merkel-Orbán aktuális különtalálkozó hátterében nagy valószínűséggel épp ez áll. Ezt támasztja alá az az idegesség is, amivel a magyar kormány minden újabb fejleményre reagál, kezdve a holland kereszténydemokratáktól kapott éles kritikára, vagy éppenséggel azokra a tervezett reformlépésekre, melyek nyilvánvalóan általában is szűkíteni fogják a nemzetállami jogköröket.

Újabb illiberális kiskirály okoz gondot Brüsszelnek

FüHü

-

2018-06-21

0

Újabb illiberális kiskirály okoz gondot Brüsszelnek

Liviu Dragnea éppen úgy Brüsszel ellenes húrokat penge,t mint Orbán Viktor vagy Jaroslaw Kaczynski. Ugyanúgy igyekszik ellenőrzése alá vonni az igazságügyi rendszert, mint ők, de van egy nagy különbség: a magyar és a lengyel vezető a hatalmát kívánja erősíteni ezzel míg Liviu Dragnea „csak” a börtönt akarja elkerülni.

Így összegezte a helyzetet Dan Barna, az egyik ellenzéki párt vezetője, aki a brüsszeli Politico tudósítójának nyilatkozott. Liviu Dragnea természetesen tiltakozik: ő csak fair tárgyalást akar a bíróságokon- mondta a Politico tudósítójának. A szociáldemokraták vezére szerint párhuzamos állam működik Romániában, melyet a NATO és EU szövetségesek egy része támogat. Liviu Dragnea, aki a háttérből irányítja a politikai életet – éppúgy, mint Jaroslaw Kaczynski Lengyelországban- tiltakozik az ellen, hogy a populista lengyel vezetőhöz hasonlítsák.

– Nem is ismerem Kaczynski-t. Én éppúgy self made man vagyok, mint a legtöbb politikus Romániában – nyilatkozta a brüsszeli Politiconak.

Az 55 éves politikus különösen büszke arra, hogy sohasem lépett be a kommunista pártba. Pártja, a szociáldemokraták szervezete, a Ceausescu féle kommunista párt utód szervezete. Ennek ellenére Dragnea házának fala ortodox szent képekkel van feldíszítve. Egyes hírek szerint a közlekedés mérnöki szakon végzett Dragnea a Securitate káder főiskolájának neveltje. Románia rettegett titkosszolgálata a demokrácia rendszerébe is átmentette magát. Az államfő, Klaus Johannis is ennek a testületnek a tagja volt – még Ceausescu idejében.

Jövőre lejár Johannis államfő mandátuma. A szociáldemokraták valószínűleg Liviu Dragneát jelölik a helyére.

A román alkotmány furcsasága miatt miniszterelnök nem lehet, de államfő igen. Liviu Dragnea azért nem lehet kormányfő, mert 2012-ben választási csaláson kapták, ezen kívül van jó pár korrupciós ügye is. Azért is akarja a befolyása alá vonni a bíróságokat, hogy ezeket ne nagyon vizsgálják. Ennek érdekében mindenképp le szeretné váltani a különleges korrupcióellenes ügyészség főnökét, Laura Codruta Kövesit. A főügyésznő már rács mögé juttatott minisztereket, sőt kormányfőt is.

Brüsszelnek az okoz fejtörést, hogy a populista illiberális politikusok egymást utánozzák és ösztönzik az EU keleti tagállamaiban. Bár Orbán Viktor vagy Jaroslaw Kaczynski jobboldali párt család tagja, Liviu Dragnea pedig elvben baloldali, de ennek nincs különösebb jelentősége. Mind a választott diktátor pozíciójára törekszenek – tudatosan negligálva az Európai Unió szabály rendszerét. Mindhárman növelni kívánják az állam szerepét az emberek életében, mindhárman különösen népszerűek vidéken és a gyengén fejlett országrészekben. Brüsszellel szemben nacionalista húrokat pengetnek, mert tudják, hogy ezzel maguk mögé képesek állítani a nem túlságosan tájékozott tömegeket.

Az EU központjában attól tartanak, hogy megerősödnek a populista tendenciák a jövő évi Európa parlamenti választásokon.

Akkor pedig nehéz lesz előrehaladást elérni a reformokban, amelyeket Brüsszelben azért is létfontosságúnak tartanak, mert nélkülük az Európai Unió lemarad a globális versenyben az USA és Kína mögött.

Politikai (h)arcképcsarnok – IX. Addig jó, míg Orbán él

Föld S. Péter

-

2018-06-21

2

Politikai (h)arcképcsarnok – IX. Addig jó, míg Orbán él

Azt hisszük, hogy mindent tudunk róla. Lehet, hogy így is van: ő a magyar közélet egyik legrégebbi szereplője, közel harminc éve látjuk mindennap valamelyik televízióban. Annyi arca van, amennyi kell. Vajon melyik Orbán Viktor az igazi?

Találkozás egy fiatalemberrel

Karinthy Frigyes „Találkozás egy fiatalemberrel” című írásában a szerző elképzeli, amint idős korában hajdani önmagával, a nagy és nemes célokért küzdő naiv, romlatlan fiatalemberrel találkozik. Számon kéri rajta az egykori tisztaságot, a lelkesedést, a világmegváltó romlatlanságot. Azt, hogy miként sáfárkodott a tálentommal.

Orbán Viktort nem fenyegeti az a veszély, hogy egykori önmagával szembesüljön. Ha netán belegondol is néha, másként emlékszik mindenre. Jó lehet neki: boldog, kegyelmi állapot. Nem emlékszik már a valamikori, harcos istentagadóra, aki az általa példaképnek mondott Antall József kereszténydemokratáinak parlamenti felszólalásakor „Csuhások, térdre, imához” bekiáltásokkal szórakoztatta képviselőtársait.

Nem emlékszik már az egykori fiatalemberre, aki társaival együtt kivonult az ülésteremből, amikor Jeszenszky Géza, az Antall kormány külügyminisztere – később az Orbán-Torgyán kormány washingtoni nagykövete – azt találta mondani, hogy csak a kormánypártok képviselik Magyarországon a keresztény értékeket.

Ezzel az egykori fiatalemberrel kínos lenne szembesülnie a mára középkorúvá pocakosodott Orbánnak. Nagyobb gond, hogy sokan mások sem emlékeznek már semmire.

Feledés homályába vesznek a jelentős köztartozásokat felhalmozó, veszteséges Fidesz-közeli vállalkozások, a Kaya Ibrahim és Joszip Tot ellopott útlevelével értékesített fantomcégek.

Mi magyarok, nagyon tudunk nem emlékezni.

Orbán erre játszik. Hogy nemcsak az egykori fiatalember, de Kádár és rendszere is másként maradt meg bennünk, mint amilyen volt. Nagy és gondoskodó állam jelenik meg lelki szemeink előtt, kedves, jóságos bácsival az élén. Aki évente egyszer ellátogat a sakkszövetségbe, döntetlent játszik valamelyik, véletlenül épp ott időző nagymesterrel, majd panyókára vetett kabátban, huncut csippentések közepette azt mondja a zembereknek: mi a szocializmus út-ján járunk.

Jó út volt, legalábbis nekünk megfelelt. Mindenkinek meg volt mindene – kivéve az, ami nem. Nem voltak hajléktalanok – csak társbérletek. Munkanélküliség sem volt – legföljebb a gyárkapukon belül.

Orbán is ezt ígérte a magyaroknak. A zemberek pedig hálásak – annyi nehéz, megszorításokkal teli esztendő után jött valaki, aki ígért végre valamit.

Egymillió új munkahelyet, kevesebb adót, több munkabért. Jobb (szebb?) jövőt, élhetőbb életet. Kockahasú fiúkat, hosszú combú lányokat – mindenkinek azt, amit szeretne. Amit megígér, az meg van ígérve.

Kádár népének Orbán kell. Addig jó, míg Orbán él.

A haza nem lehet ellenzékben

A Harmadik Magyar Köztársaság első parlamenti munkanapján az akkor még valóban fiatal demokraták egy-egy narancsot raktak valamennyi parlamenti képviselő padjára.

Aztán kiderült, hogy sem a baloldalon, sem pedig a liberális szektorban nincs számukra elég hely. Nem sokat hezitáltak, szemrebbenés és lelkifurdalás nélkül elfoglalták a jobboldalt. Talán maguk sem tudják már, mikor történt a varázslat, de Orbán és társai egyszerre csak azon vették észre magukat, hogy konzervatívok lettek, és keresztények. Pápábbak a pápánál, magyarabbak a magyaroknál.

Lengyel László egy tanulmányában tigrisként írta le Orbánt, aki némán és szenvtelenül járja körül a zsákmánynak kiszemelt áldozatot, hogy amikor elérkezettnek látja az időt, kíméletlenül lecsapjon rá.

Amikor 2002-ben veszített, a tigris-imázsnak egy időre vége lett. Orbán olyanná vált, mint a kisgyerek, aki záráskor sem akar hazamenni az állatkertből. Ordít és toporzékol, testét a földhöz csapdosva hisztizik. Hiába mondják neki, hogy mára vége, tessék megvárni, amíg megint kinyit az állatkert, ő még maradni akar: megnézni a zebrát, látni a zsiráfot, etetni a majmokat.

A haza nem lehet ellenzékben.

2010-ig kellett várnia, hogy újra kinyissanak a pénztárak.

Amikor újra kormányra került, jó akart lenni a népéhez. Adni akart mindenkinek, önzetlenül, két kézzel. Ezt ígérte, és így is gondolta. Mert az ember eredendően jó. Magához főként, de ha teheti, másokhoz is. Csak annyi kell, hogy hagyják jónak lenni.

Neki nem jött össze. Megpróbálta, de nem engedték. 2010 nyarának végén azzal ment Brüsszelbe, hogy majd idehaza szépen elengedi a hiányt. Azt gondolta, ebből oszt majd az embereknek, de azok ott, a „brüsszeli bürokraták”, nem örültek az ötletének.

Az a Barroso nevű portugál, aki akkoriban az Európai Uniót vezette, azt mondta neki, hogy nem. Ezért lett, hogy a fülkeforradalom után jött a szabadságharc. Kipateroltuk a Valutaalapot, ne ugasson bele a mi dolgainkba. Abcúg IMF! Nem leszünk gyarmat! Állítsuk meg Brüsszelt! Ne az ENSZ döntsön a magyar emberek helyett!

Adni akart, de nem engedték. Ami Kádárnak összejött, azt akarta ő is. Hogy szépen emlékezzenek rá az emberek. Mindenből a legtöbbet kihozni. Mint János bácsi, akit kezdetben ugye majdnem mindenki utált. Nem ok nélkül, valljuk be. Voltak viselt dolgai, 56 után főleg, de aztán szépen megjavult. Mi lettünk a legvidámabb barakk. Jobb volt, mint Brezsnyev, Zsivkov, Novotny, Gomulka, vagy teszem azt, Honecker. Ceausescuról nem is beszélve.

Mint a viccben, amikor a miniszter felesége megtudja, hogy a férjének szeretője van. Kiveri a balhét, de a férj megmagyarázza: Tudod drágám, az én funkciómban ez elengedhetetlen. Mondja is az asszonynak, hogy melyik miniszternek melyik nő a babája.

Nem sokkal később egy fogadáson ott van mindenki. Minden miniszter, az összes szeretőjük. Hősünk asszonya alaposan végigméri a felhozatalt, majd halkan odaszól az urához: azért a miénk a legszebb…

Nekünk János bácsi volt a legjobb. Orbán, aki gyakran utal arra, hogy milyen mélyről jött, maga mondta: ha nem a Kádár rendszerben lett volna gyerek, hanem most, akkor legföljebb agronómus lett volna belőle, vagy traktoros.

Háborúban megfelel, békében alkalmatlan

Orbán Viktor tökéletlen katona: háborúban megfelel, békében alkalmatlan. A harc az igazi terepe, lényege a küzdés maga. Békeidőben tétován tántorog, mint a partra vetett tengerész. Mintha részeg lenne: bizonytalan, nem tud mit kezdeni magával.

Lényege a háború. Ő maga mondta évekkel ezelőtt, hogy érzi a puskapor szagát. Aki ott is puskaporszagot érez, ahol nincs, annak soha nem megy ki az orrából e különös illat. Az ilyen ember élete végéig hadvezérnek tartja magát, honfitársait pedig katonáknak.

Amint fegyverhez jutott, háborúba indult a világ ellen. Megharcolt a Világbankkal, nekiment a multiknak, a saját köreihez nem tartozó oligarchákkal, összeveszett, akivel csak lehetett. Egy ideje a civil szervezetek ellen harcol és egy 87 éves magyar származású amerikai milliárdossal.

Mi, többi magyarok, a saját bőrünkön tapasztaljuk a dicsőséges hadjáratok eredményét: romok, rombolás, amerre lép.

Jó, tudjuk, nem tehet mást. Születésétől fogva harcos, ráadásul a legelszántabb fajtából. Az utolsó töltényig tüzel – sőt, még azon is túl. Ha nincs ellenség, teremt magának és az övéinek. És mintha egy számítógépes játékból bújt volna elő: ha lelövik, mindig marad még néhány élete.

Mindig csatába készül, a muníciót, akaratunk ellenére, mi szállítjuk az ütközethez. A mi pénzünkből fegyverkezik a világ, elsősorban Európa ellen, a mi pénztárcánkból emeli el a lőporra valót, a mi bankszámlánkról emeli le a puskaporszag árát.

Hajrá magyarok!

Orbán Viktor sokáig igazolt játékos volt. Nem igazi pengés játékos, inkább a rakkolós fajtából való. Pünkösti Árpád írja le a Szeplőtelen fogantatás című könyvében azt a kispályás focimeccset, hogy amikor Orbán csapata vesztésre állt, nem volt hajlandó elfogadni, hogy vége a mérkőzésnek. Játsszunk tovább, mondta Áderéknak. És játszottak, egészen addig, míg az ő csapata nem nyert.

A Videoton majdnem minden meccsén ott van, volt olyan, hogy egy fontos tárgyalást hagyott ott, csakhogy élőben láthassa a mérkőzést. Fiából is focistát szeretett volna nevelni, egy ideig úgy tűnt, hogy összejön a nagy álom – nem Orbán Gáspáré, hanem az apjáé, Orbán Viktoré – de végül ez a terve füstbe ment.

Ma mindene megvan, minden az övé, nélküle itt nem történik semmi. Mégsem lehet maradéktalanul boldog: nem lett belőle futballista, csupán egy kicsiny, múltjával megbékélni nem tudó, saját démonaival harcoló közép-európai ország miniszterelnöke.

Cinikusan kétszínű Magyarország kettős játéka

N. Vadász Zsuzsa

-

2018-06-21

0

Cinikusan kétszínű Magyarország kettős játéka

Simonyi András volt Magyarország NATO, majd washingtoni nagykövete. A Független Hírügynökségnek adott interjújában kifejti: Orbán nem tudja eldönteni, hogy a két énje közül melyik az erősebb.

Orbánban van egyfajta skizofrénia a transzatlanti kapcsolatok és az orosz viszony kérdésköreiben
a semleges Ausztria a NATO védernyője mögül könnyen ajánlgatja a közeledést Putyinhoz
az oroszok az erőből értenek
a Magyar Honvédség NATO-elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen, de civil kontroll alatt áll, és a politikai diktál neki
A kereskedelempolitika össze fog keveredni a védelempolitikával

Mennyire szokványos az, hogy az amerikai elnök felhívja telefonon egy fogadó ország vezetőjét azelőtt, hogy új nagykövete elfoglalja az állomáshelyét? Kérdem ezt azért, mert Donald Trump felhívta OrbánViktort, s a magyar külügyminiszter tájékoztatása szerint ez volt az apropó.

Ez azért nem szokványos, azt hiszem ez inkább másnak szól, a beszélgetés részleteit nem ismerjük. Hozzáteszem, ez egyértelműsíti, hogy ezzel a nagykövettel nem lehet majd azt a szemtelen hozzáállást folytatni, amit számos amerikai nagykövettel Orbán gyakorolt. Itt nem lesz „szeretem, nem szeretem”. Orbán nagy kihívása az lesz, hogy ezt az újonnan megtalált szerelmet folyamatosan fenntartsa, mert elég egyetlen rossz húzás, amely keresztezi Trump elképzeléseit, érdekeit vagy ambícióit és az elnök úgy dobja Orbánt, mint hómunkás a lapátot a műszak végén.

Ezt talán Orbán Viktor is tudja. Nincs helye hókusz-pókusznak, az itt a piros hol a piros politikának!

Úgy tudom, hogy Ön mint volt NATO-nagykövet, s védelempolitikai szakértő nagy szerepet tulajdonít a láthatóan javuló kétoldalú kapcsolatokon belül a NATO-hozzájárulásoknak. Budapest 2024-re a GDP 2 százalékára emeli a védelemre fordított kiadásait, s ezzel azon 9 ország közé tartozunk, amelyek lefektetett tervvel rendelkeznek arra, hogy a nevezett időpontra eléri a NATO által meg követelt hozzájárulási szintet – mondta a minap Áder János köztársasági elnök, aki egyelőre még – bár nem tudni, meddig – a Honvédség főparancsnoka. Ez mennyre számíthat egy találkozó létrejöttében?

Ez egy Trump-Orbán találkozó létrejöttének szükséges, de nem elégséges feltétele. Az biztos, hogy ha Magyarország ténylegesen felzárkózik azon országok közé, amelyek hajlandók a bruttó hazai termékük évi 2 százalékát védelmi célokra költeni, feljavítani a lepusztult Honvédséget, akkor ezzel demonstrálja, hogy komolyan gondolja a NATO-tagságát. Ez pedig az Egyesült Államok és persze az amerikai elnök számára fontos kérdés. De ezzel nem azt mondom, hogy csakis és kizárólag ezen múlik, múlna a dolog. Van egy sor olyan terület, ahol előrelépést várnak a találkozó feltételeként, beleértve az ukrajnai kérdés rendezését.

Hogy látja, lesz találkozó?

Ezt még nem lehet megmondani, de az tény, hogy

a védelmi kiadások felemelése nagyon fontos jelzés és egy lényeges elem az odáig elvezethető folyamatban.

Ön az előbb úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok és személyesen az amerikai elnök számára fontos kérdés a védelmi kiadások növelése – ez kiderült a G7 utáni Trump kirohanásban is, amikor Twitteren a németek példáját felhozva leszögezte: ők a GDP-jük 1 százalékával járulnak csak hozzá NATO költségvetéséhez, miközben a jóval nagyobb GDP-vel rendelkező USA 4 százalékkal. Ez ennyire központi kérdés az USA-ban?

Ez a kérdés az Egyesült Államokban belpolitikai kérdés is, ebben egyetértés van republikánusok és demokraták között. Általában van itt egy olyan hangulat, hogy az USA túlságosan sokat költ más országok védelmére. Elég gyakran elhangzott más összefüggésben is, hogy

Európában van egy sor potyautasnak tekintett ország.

Ezek részben tagjai is a NATO-nak, részben semlegesek, ám haszonélvezői az amerikai védernyőnek. Ilyen semleges ország Ausztria, amely ezen amerikai védernyő mögül nyomatja az Oroszországhoz, fűződő kapcsolatok javítását, ajánlja az Európai Uniónak a közeledést Putyinhoz. Ami pedig a németeket ért Trump-bírálatot illeti: ez jogos volt.

Ma a német hadsereg gyakorlatilag egy operett hadsereg.

Komolytalan, hogy Európa legbefolyásosabb országa, amely hihetetlenül teljesít gazdasági téren – többlete van nem csak a kereskedelemben, de az államháztartásban is –, s amely bőven megengedhetné magának, hogy többet áldozzon a hadseregre, ezt nem teszi meg, s hátul kullog a GDP-arányos védelmi kiadások mutatójában. Donald Trumpnak teljesen igaza van abban, hogy ezért bírálja Németországot. Lehet őt szeretni, vagy lehet nem – ez utóbbi van most divatban Európában –, de ettől még ebben igaza van.

De hát a németeknél ez érthető, nem? Hiszen ott ellentmondásos a katonai erő fejlesztésének a megítélése, az egész kérdés, ami történelmi okokra vezethető vissza, nem?

A németek persze tudathasadásos állapotban vannak. Van okuk szerénynek lenni ami a nagyhatalmi ambíciókat illeti, de álságos dolog állandóan a történelem mögé bújni, például a szövetségi tehervállalás kérdésében is attól tartok ez történik. Ez nem fogadható el, és az érvelés is hamis.

Az, hogy Trump a nyilvánosság előtt is elkezdte feszegetni az európai NATO-tagok védelmi kiadásainak a mértékét, azt vetíti előre, hogy a július 11-12-i brüsszeli NATO csúcson a tagállamok állam- és kormányfőinek a találkozóján nagyon komoly viták is várhatók?

Trump minden bizonnyal számon kéri, hogy hol tartanak a tagállamok a 2 százalékos GDP-arányos hozzájárulással, annak elérésével.

Pár éve, jóval Trump előtt, a NATO-tagok megígérték, hogy felhozzák a védelmi kiadásaikat erre az elvárt mértékre, ám valójában csak néhány tette meg. Ez komoly feszültség forrása. A magam részéről csak remélni tudom, hogy az európaiak komolyan veszik végre a 2 százalék elérését. Ami biztos, hogy a nagyobb európai tehervállalásról szóló amerikai követelés messze nem új: én is részt vettem a (gyakorlatilag a Békepartnerséghez való 1994-es csatlakozásával elkezdődött) magyar NATO-csatlakozási tárgyalásokon, s már akkor követelés volt ez. Ebben tehát semmi újdonság nincs – csak éppen most az oly divatos Trump-utálat mögé bújnak be a politikusok. És van mindennek egy hibás megközelítése is. Ugyanis hibás az a logika, amely azt hozza ki, hogy Európának nem érdemes többet költenie védelemre, mert hogy akkor az USA kivonul a kontinensről. Éppen ellenkezőleg:

minél többet költenek az európaiak a saját védelmükre, annál inkább kész lesz az USA Európában maradni, s annál erősebb lesz Washington szándéka garantálni Európa biztonságát.

Az nyilvánvaló, hogy komoly feszültség van Európa és az USA között, ami önmagában is baj, ám azt is nyilvánvaló, hogy nem az az egyedüli probléma. Ha kiszélesítjük a perspektívát, melyek a jelenlegi komoly védelmi jellegű vagy azzal összefüggő globális kockázatok?

Tényleges biztonsági fenyegetés több területen van ma a világban, s az Európaiak bizony a homokba dugják a fejüket, amikor azt hiszik, hogy ezeket kibekkelve meg lehet úszni. Csak felsorolásszerűen: Oroszország, a terrorizmus, Irán, a délről – azaz a széthullóban lévő és egyre inkább káoszba fulladó, iszonyú migrációs nyomást okozó Észak-Afrika felől – jövő fenyegetés…Ezek jelentik ma a legkomolyabb biztonsági veszélyeket Európa számára. S ezekre fel kellene készülni.

Ön egyébként hogyan látja a migráció problémáját, annak kezelésének lehetséges módját?

Nem mondok azzal újat, hogy ez egy rendkívül összetett probléma és Európa ezt nagyon elrontotta. Van a menekültügyi, humanitárius ága, van biztonsági aspektusa és van az az iszonyú demográfiai nyomás, amely még előre jósolhatóan nőni is fog a következő években. Elég ha csak azt mondom, hogy Nigéria lakosainak a száma már ma 200 millió körül van, s az előrejelzések szerint 2050-re a világ harmadik-negyedik legnépesebb állama lesz. Ennek a migrációs nyomásnak komoly biztonsági elemei is vannak, amelyekre fel kellene készülni. Politikai és katonai téren egyaránt.

Milyen szcenáriókat lát?

A baj az, hogy Európa egy furcsa spirálba manőverezte magát; összekeveredett a menekült- és a migráns-problematika.

A háborúk, az üldöztetés elől menekülőkkel foglalkozni kell, a gazdasági menekültek kérdése azonban más. Nem szabad a két kategóriát egy kalap alá venni.

Említette, hogy Oroszország is katonai kockázatot jelent. Ezt hogy kell érteni?

Nem csupán hagyományos katonai fenyegetésről van szó, bár az oroszok ügyelnek arra, hogy Europa egy része ne aludhasson nyugodtan. De megtanulhattuk – Ukrajna óta kiváltképpen –, hogy Oroszország nagyon szofisztikált tárházát fejlesztette ki nem a hagyományos ezközöknek is.

A kibertámadásokra alkalmas eszközök, módszerek, technikák éppen úgy a rendelkezésére állnak ma már, mint a társadalom megzavarására, a belpolitikákba való beavatkozás módozatai, vagy éppen az oligarcháin keresztül történő destabilizáció, az energiával való zsarolás, stb. Ezzel együtt persze vannak az oroszországi fenyegetésnek katonai vetületei is.

Ezt az egész csomagot kell komolyan venni. Amikor azt mondom, hogy Európának többet kell költenie védelemre, akkor ezzel az is mondom, hogy a hagyományos és a nem hagyományos fenyegetést egyaránt a jelenleginél sokkal komolyabban kell venni. Megjegyzem: a semleges osztrákok könnyen ugrálnak, de akár még a NATO-tag Olaszország is, hiszen ők biztonságban érezhetik magukat. De kérdem én: mi a helyzet az északiakkal, a lengyelekkel a baltiakkal, vagy Ukrajnával, Romániával? Ők állandó fenyegetettségnek vannak kitéve. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az azonnali háború réme fenyegeti őket, de ezt a fenyegetést komolyan kell venni.

Van olyan vélemény, hogy ha a NATO katonailag erősit, azzal provokálja az oroszokat, s a kívánttal ellentétes hatást ér el.

Én nem osztom ezt a nézetet, sőt, pont az ellenkezőjét gondolom: azt, hogy a tétlenség, a csodavárás a nagyobb provokáció. Az oroszok az erőből értenek. Ezt az erőt fel kell tudni mutatni vele szemben.

De Európában láthatóan nincs szándék arra, hogy erőt mutasson fel, nem értik, vagy nem akarják elhinni az orosz fenyegetést.

Oroszország hihetetlen energiákat fordított arra, hogy ilyen irányban befolyásolja a politikai eliteket, beleértve a német szociáldemokratákat is. Az un. appeasement, a „megadó békülékenység” nem elfogadható.

És mi a helyzet Magyarországgal? Az egyik oldalon NATO-tag, s most deklarálja, hogy eleget téve az elvárásoknak végre felemeli a védelmi kiadásait a GDP 2 százalékára, a másik oldalon viszont egyre szorosabbra fűzi a politikai-gazdasági-energetikai kapcsolatait a Putyin-féle Oroszországgal. Kicsit talán skizofrén ez az állapot, vagy nem?

Magyarország nem folytathatja sokáig ezt a kettős játékot, amiben vastagon benne van egy cinikus kétszínűség.

Előbb-utóbb világosan állást kell foglalni, Magyarország nem járhat az osztrák úton.

Már csak azért sem, mert Ausztria geopolitikai helyzete eltér a mienktől, ám még ezzel együtt sem jó nekik az, hogy az oroszok szószólióvá válnak. Én a magam rézéről Wunder Kurzit nem tartom akkor wundernak. Az ország számára szerintem egyetlen ésszerű járható út van, az, hogy az Egyesült Államok felé fordul, nem pedig a semlegesség.

Ez a skizofrénia Orbánból fakad?

Orbán furcsa, ezen a téren tényleg van benne egyfajta skizofrénia: én még azt az Orbán Viktort ismertem, aki annak idején szívvel-lélekkel transzatlantista volt, s hiszem, hogy van egy ilyen oldala, s talán most mintha egy kicsit erősödne is ez az irányultsága. Ugyanakkor nem tudja eldönteni, hogy az az énje erősebb, amely enged az orosz korrupciónak és normáknak vagy az, amely azt veszi figyelembe hogy Magyarország boldogulása az Egyesült Államokhoz kötődik.

SziJjártó Péter külügyminiszter nagy kűrjei, balettmozdulatai ezt a dilemmát mutatják.

Ha viszont végül az USA felé fordul Orbán, azt csak üdvözölni lehet.

Ez némiképpen cinikusan hangzott…

Nem vagyok cinikus, realista igen. De majd meglátjuk.

Visszatérve a júliusi NATO-csúcsra. Mik a várakozásai?

Ami fontos, komolyan kellene venni brüsszeli csúcsot, ami szerintem kritikus lesz. Mindenesetre várhatóan egy sor olyan találkozó és tárgyalás lesz ennek örvén – például az EU és az USA között –, amely egy sor dolgot helyre tesz majd. Európában sokan a trumpizmusra kennek egy jó pár dolgot, aminek semmi köze Trumphoz. Akár az európai belső viszonyokat, akár a migráció kérdését vesszük, ezekben az EU-n belül is megoldásokat, válaszokat kell találni. Mert hogy máig adós vele az unió. Koherens politikák kellenek.

A NATO-n belül kapcsolatrendszert illetően pedig nem jó dolog belekeverni a védelmi politikába a dacot és a haragot, amit kereskedelempolitikai kérdések miatt éreznek.

Trump egy rossz spirált kezdett el, az európaiaknak nem lenne szabad ezt tovább élezni. De tartok attól, hogy a kereskedelempolitika össze fog keveredni a védelempolitikával, aminek tragikus hatásai lehetnek. Nem bánnám, ha Magyarország vezető szerepet játszana ennek elkerülésében – de, sajnos, egyelőre ennek semmi jelét nem látom.

Ön azért – mint volt NATO-nagykövet – gondolom, kapcsolatban áll a védelempolitikai szakértőkkel idehaza is. Mi hallani arról az oldalról?

Valóban, egy viszonylag szűk család, amelynek a tagjai a NATO-val foglalkoznak. Így természetesen van egy kommunikáció a család „tagjai” között, még ha nem is a nyilvánosság előtt és annak szánva. Nem is szeretnék ezzel visszaélni. Annyit azért szeretnék leszögezni, hogy a Magyar Honvédségnek nagyon jó katonái vannak, olyanok, akik elkötelezettek az ország érdekei mellett, s éppen ezért transzatlantisták. Az elmúlt húsz évbenén nem találkoztam olyannal, hogy egy katona síkra szállt volna az oroszokkal folytatott barátság mellett. Ez azt jelenti, hogy a Magyar Honvédség NATO-elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen. De azt azért tudjuk, hogy a honvédség civil kontroll alatt áll, és a politikai diktál neki.

A magam részéről csak remélni tudom, hogy a katonák józansága át fog ragadni a politikusokra is.

Címke: orbán

Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke lehet a közigazgatási felsőbíróság vezetője. A bíróságok tervezett átalakításáról Fleck Zoltán, az ELTE tanszékvezető professzora is elmondta a véleményét.

Theresa May, brit miniszterelnök az illiberális demokrácia megsemmisítő vízióját hirdető magyar miniszterelnökkel, Orbán Vikorral bújik egy ágyba.

A nem hivatalos főnök köztük Trump, aki már mindenütt megváltoztatta a politikai hangnemet. Legfontosabb ideológia eszmetársai közé tartozik Orbán Viktor, valamint az olasz belügyminiszter – írja a Financial Times.

A Balkán csodálattal szemléli a magát mindenhatónak mutató, felvágós Orbánt, aki provokálja Brüsszelt és Berlint, ugyanakkor ellopja az onnan érkező támogatásokat.

A lépés összhangban áll az évek óta követett idegengyűlölő politikával,

Orbán nincsen benne a Kurz által tervezett „készségesek tengelyében”,

meghatározó szerepe van az európai jobboldalon,

Jövőre lejár Johannis államfő mandátuma. A szociáldemokraták valószínűleg Liviu Dragneát jelölik a helyére.

Az EU központjában attól tartanak, hogy megerősödnek a populista tendenciák a jövő évi Európa parlamenti választásokon.

Azt hisszük, hogy mindent tudunk róla. Lehet, hogy így is van: ő a magyar közélet egyik legrégebbi szereplője, közel harminc éve látjuk mindennap valamelyik televízióban. Annyi arca van, amennyi kell. Vajon melyik Orbán Viktor az igazi?

Simonyi András volt Magyarország NATO, majd washingtoni nagykövete. A Független Hírügynökségnek adott interjújában kifejti: Orbán nem tudja eldönteni, hogy a két énje közül melyik az erősebb.

a védelmi kiadások felemelése nagyon fontos jelzés és egy lényeges elem az odáig elvezethető folyamatban.

Trump minden bizonnyal számon kéri, hogy hol tartanak a tagállamok a 2 százalékos GDP-arányos hozzájárulással, annak elérésével.

minél többet költenek az európaiak a saját védelmükre, annál inkább kész lesz az USA Európában maradni, s annál erősebb lesz Washington szándéka garantálni Európa biztonságát.

A baj az, hogy Európa egy furcsa spirálba manőverezte magát; összekeveredett a menekült- és a migráns-problematika.

De Európában láthatóan nincs szándék arra, hogy erőt mutasson fel, nem értik, vagy nem akarják elhinni az orosz fenyegetést.

A NATO-n belül kapcsolatrendszert illetően pedig nem jó dolog belekeverni a védelmi politikába a dacot és a haragot, amit kereskedelempolitikai kérdések miatt éreznek.

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA