Korán kelt szombaton a miniszterelnök, vagy az az illető személy, aki a Facebook oldalát kezeli. S ha már felébredt, rögtön egy nagy nemzeti sorskérdéssel felérő rejtvénnyel kedveskedett az őt követőknek.
Mi jelenthet a képen látható IÓ?
Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala
Ha Orbán Viktor nem miniszterelnök lenne, hanem az iskola végét már nagyon váró diák, akkor nem volna nehéz kitalálni a választ: az IÓ nem más, mint a VAKÁCIÓ szó két utolsó betűje.
Orbán Viktor azonban nem diák, hanem Magyarország miniszterelnöke, így a kérdést nem intézhetjük el ilyen egyszerűen. Kénytelenek vagyunk találgatni, mert ki tudja, hátha az ország sorsa függ attól, hogy megfejtjók-e időben a feladványt.
Az is lehet persze, hogy mégis csak az van, ami elsőre adódik. Hogy tudniillik, Orbán Viktor így jelzi a népének, hogy hamarosan megkezdi nyári szabadságát, vagyis, jön számára a VAKÁCIÓ!
Egy nappal korábban, amint arról a Független Hírügynökség is beszámolt, a miniszterelnök még csak annyit üzent, hogy Ó.
Mire gondolhatott vajon Orbán Viktor és csapata, amikor egy Európa-kékséggel leöntött képet posztoltak ki a Facebook-oldalán, a jobb felső sarokban egy nagy Ó betűvel, alatta pedig egy, a betűnél alig valamivel nagyobb képpel, amelyen Merkellel ráz éppen kezet?
Ahhoz képest, hogy mekkora a talány mind a képet, mind az esetleges üzenetét illetően, csak 576 tetsziknél, hatvan megosztásnál és 129 hozzászólásnál tartott a poszt 11:30-kor.
A kommentelők is találgatnak. Van, aki eléggé bizonyos az igazában, mint például az, aki a következőt írta:
„Kedves Miniszterelnök úr! Ez azt jelenti, hogy megkezdődött a visszaszámlálás, és közel az az idő, mikor Merkel beismeri a tévedését és végre behódol?”.
Van, akit elragadott a fantázia:
„Az UNIÓ vége … akarom mondani az utolsó betűje 🙂 Vagyis jön egy új UNIÓ 🙂 Már dereng is”,
bár vannak kétértelmű bejegyzések is, például:
„Egyértelmű: Kék ég fenn, tengerkék lenn, középen csak a SOROS-HAJÓ lehet, amit búvár Kundként megfúr Orbán”.
A migrációs politikában idáig világok választották el Merkelt és Orbánt, de a kancellárnak jelenleg minden eddiginél jobban kell a magyar vezető – állapítja meg a Spiegel, de „a menedékügyben született belnémet kompromisszum azonban nemigen működik Budapest segítsége nélkül”.
A sajtóértekezleten nem voltak barátságtalanok, ahhoz túl régen ismerik egymást, a légkör mégis inkább hűvösnek tűnt. Ám az is biztos, hogy ritkán látni ennyire különböző véleményt a Kancellárián házigazda és vendég között. A menedékügyben született belnémet kompromisszum azonban nemigen működik Budapest segítsége nélkül. Egyrészt mert az eddiginél hatékonyabban kell őrizni a külső határokat, másrészt mivel a CDU-CSU szerint Magyarországnak vissza kell vennie a nála jegyzékbe vett menedékkérőket. Ezt hívják reálpolitikának. Tehát hogy az üzlet érdekében az egyik olyat tesz, ami aztán tényleg nem a kedvére való.
A „Drága Viktor”, ahogy Merkel szólította Orbánt, az utóbbi években egyre öntudatosabb lett. Ezért mond kerek-perec nemet a menekültek visszaadására. Rossz hír ez a házigazdának, de lehet, hogy nem éri váratlanul, hiszen Seehofer előző nap már találkozott Orbánnal, utána pedig a kancellárral.
A magyar vendég felhozta, hogy a kerítés nélkül naponta 4-5000 ezer menekült érkezne Németországba, ám ez hatalmas túlzás, mert azt jelentené, hogy évente két millióan jelentkeznének a német határon. De azért nem teljesen téved, és Merkel tisztában van ezzel. Ily módon nehéz összhangba hozni a reálpolitikát az erkölcsös politikával. De megkísérli a humánumra hivatkozva, ám a másik fél ezt nem így látja.
Nem volt ez sikeres nap sem a német kormányfő, sem belügyminisztere számára.
De biztos, hogy lesz még megbeszélés Orbánnal és Kurzzal.
Sorozatunk Pintér Sándor portréját felvázoló fejezetében olvasóink megtudhatják, hogy miként szűnt meg a Kurir, hogy a megélhetéshez csak akkor elég 47 ezer forint, ha kecske is van hozzá, valamint, – ugyancsak a belügyminiszter úr szíves közlése – hogy a közmunka azért is jó, mert akik részt vesznek benne, addig sem lopnak. Legföljebb előtte, meg utána.
Pintér, Boross és Orbán
1998. szeptember 30-án szűnt meg a Kurír című napilap. Az újság utolsó megjelent számában egy cikksorozat első része jelent meg, és a szerkesztők további folytatásokat ígértek az olvasóknak az akkori (és mostani) belügyminiszter, Pintér Sándor, valamint a sajtóban csak bombagyárosnak nevezett Dietmar Clodo üzleti kapcsolatairól.
A Kurír és benne a cikksorozat második része, már nem jelent meg. A szakmai körökben minőségi bulvárlapnak nevezett Kurírnak utolsó éveiben a Postabank volt a tulajdonosa. A Postabank akkor már állami tulajdonban volt, így az első Orbán-kormány miniszterelnöke megtehette, hogy utasítsa a menedzsmentet: még aznap jelentse be az újság megszűnését.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
S ha már a dicstelenül bezárt Kurír, akkor még egy személyesnek tűnő, ám a magyar politikát jól jellemző – Pintér Sándorral kapcsolatos – történet. A kilencvenes években, egészen az Orbán kormány színrelépésig, a Kurír Elefánt névre keresztelt melléklapját szerkesztettem. Szatirikus politikai melléklap volt az Elefánt – a főnökség, Princz Gábor laptulajdonossal az élen, soha nem szólt bele a munkánkba.
Egyetlen alkalmat kivéve. 1993 végén lehetett, talán 1994 elején. Három nevet mondott a főszerkesztő, kérte, hogy a jövőben róluk ne írjunk semmit: Boross Péter, Pintér Sándor, Orbán Viktor.
Az első két nevet még valamennyire értettem, a harmadik akkor még kakukktojásnak tűnt. Két konzervatív, jobboldali ember és egy, akkor még a másik oldalon álló liberális politikus.
– Miért nem lehet róluk írni? – kérdeztem.
Szakmai válasz érkezett.
– Csak.
Körülbelül két hónap elteltével ismét ukáz jött a főszerkesztőtől: most már ismét lehet írni a fenti urakról.
– Miért?
– Csak.
Pintér kibeszélt a kánonból
2010-től ismét Orbán Viktor lett Magyarország miniszterelnöke, és Pintér Sándor a belügyminiszter. A második Orbán-kormány belügyminisztere 2010. szeptemberében meglepő kijelentést tett. Meglepőt, és a kánontól elütőt – csoda, hogy nem kapta fel igazán a sajtó és nem lett belőle botrány. Pintér Sándor a Szolgálati Jogviszonyban Állók Érdekegyeztető Fórumán (SZÉF) azt mondta, hogy az országban jelentősen vissza fog esni a vásárlóerő, szegényednek az emberek, egyre több olyan jelenség lesz, ami a rendvédelmi szervek nélkül nem lesz megoldható.
Honnan tudta ezt Pintér Sándor? Miből gondolta, hogy így lesz, és főleg azt, hogy ezt büntetlenül kimondhatja? Miközben Orbán Viktor sem a választásai kampányban, sem utána, nem ejtett egyetlen szót sem erről. Éppen ellenkezőleg: azt ígérték a embereknek, hogy szép új világ virrad rájuk, és hogy április 12-én – 2010-ben április 11-én voltak az akkor még kétfordulós választások – már egy másik országban ébredünk.
A belügyminiszter amúgy meg is magyarázta: szerinte a növekvő szegénység miatt egyre nagyobb lesz a korrupció, nő a gazdasági bűncselekmények száma, több lesz az utcai bűncselekmény, és ezért nyilvánvaló, hogy egyre több lesz a „fegyveres rablástól kezdve minden más”. Mindezek megfékezéséhez, mondta Pintér, elszegényedett rendőrséggel nem lehet nekikezdeni.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Akár azt is gondolhatnánk, hogy Pintér ez utóbbi gondolattal üzent a főnökének. Hogyha ezermilliárdokat ki kell vonni a gazdaságból – lásd Orbán akkori kötcsei beszéde – akkor az októberi (önkormányzati) választások után jönnek a megszorítások, és ebben a helyzetben a rendőrségre, úgyis, mint az állam erőszakszervezetére, több pénz kell, mint amennyi most van.
Pintér Sándornak nem volt ez az első kibeszélése. Nem sokkal kinevezése előtt egykori kollégáját, harcostársát, Gergényi Péter volt budapesti rendőrkapitányt védte meg a 2006-os zavargások kapcsán. Azt mondta, hogy nem hiszi, hogy Gergényi törvénytelenséget követett volna el.
Lett erre persze nagy fejcsóválás a „polgári” oldalon, ám Pintér maradt. Pedig, mások az övénél jóval ártatlanabb „igazságbeszéd” miatt is távozni kényszerültek, vagy hátrébb léptek eggyel-kettővel.
Havi 47 ezer forint, meg egy kecske
1998 őszén súlyos vádak láttak napvilágot Pintérrel kapcsolatban. A Parlament nemzetbiztonsági bizottsága megnézte Boros Tamás, a májusi Aranykéz utcai robbantás áldozatául esett vállalkozó korábbi vallomását tartalmazó videofilmet. A filmen Dietmar Clodo élettársa nyilatkozott, hogy „több alkalommal is járt Clodónál egy volt rendőri vezető, aki jelenleg is magas beosztásban dolgozik.” Pintér eleinte tagadott, majd egyetlen találkozót ismert el, azzal a megjegyzéssel, hogy – az akkor résztulajdonában álló Preventív-Security Rt. vezérigazgatójaként – a Clodo cége által kínált biztonsági üveget nézte meg, de üzletet végül nem kötöttek.
2012. márciusában – Török Gábor politológus moderálásában – az ellenzéki Jobbik elnöke, Vona Gábor és Pintér Sándor volt az egyetem egyik oktatója által szervezett Tárcatükör című vitasorozat vendége. Vitáról nemigen volt szó, a felek több dologban értettek egyet, mint amennyiben különböztek. Igaz, az akkoriban még nem „néppártosodó” Vona kissé csóválta a fejét és mosolygott, amikor a belügyminiszter arról beszélt a hallgatóságnak, hogy meg lehet élni havi 47 ezer forintból. (Nem sokkal korábban Zsiga Marcell, Miskolc fideszes alpolgármestere, országgyűlési képviselő állította azt, hogy meg lehet élni 47 ezer forintból.) Erre utalt Pintér, aki szerint meg lehet élni havi 47 ezer forintból, ha adnak hozzá az embernek egy kecskét.
Az egyik legmegdöbbentőbb kijelentés is az Orbán-kormány belügyminiszterének a szájából hangzott el. Pintér szerint a közmunka azért is jó, mert akik részt vesznek benne, addig sem lopnak. Legföljebb előtte, meg utána, tette hozzá viccelődve a belügyminiszter. Erre a megjegyzésére már csak kevesen emlékeznek, így aztán a legtöbben hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez a megfogalmazás Lázár János volt kancelláriaminiszter találmánya.
Nem vitás, a magyar miniszterelnök győztesként érkezett a német fővárosba és ez még úgy is igaz, hogy nem tudni miként végződik tárgyalása Angela Merkellel. A magyarországi kormánysajtó már ezt sulykolja és valljuk be, ezúttal nem alaptalanul.
A menekült- vagy migránsválság, ami jelen pillanatban alig pislákol, úgy tűnik alapjaiban rengeti meg az Európai Uniót. 2015-ben elkezdődött a populista pártok menetelése és Trump győzelme Amerikában még nagyobb lovat adott alájuk.
Németország a Brexit után az unió kemény magját képezné, az ambiciózus, de egymagában kudarcra ítéltetett francia elnökkel az oldalán. Csakhogy az eddigi legfontosabb európai szereplő, a német kancellár az utóbbi idők elvtelen (van másmilyen is a politikában?) kompromisszumaival szétforgácsolta évtizedes vitathatatlan tekintélyét. Hol van már az az idő, amikor egy-egy ferde tekintetéből megfigyelők messzemenő következtetéseket vontak le. Helyükre rakta a görögöket, kiegyezett a törökökkel – mindent el tudott intézni.
Csak a német választók gondolták másként.
Olyan szituációba keveredett, amelyből csak presztízsvesztéssel tudott kimászni.
Az első koalíciós kísérlet megbukott, emiatt visszatért a szociáldemokratákhoz, akik mindenre hajlandók csak ne legyenek újabb választások, mert azok után már teljesen a pálya szélére szorulnának.
Pártjának a CDU-nak (Kereszténydemokrata Unió) a testvérszervezete a bajor CSU (Keresztényszociális Unió) is attól fél, hogy Bajorországban alaposan megcsappan a népszerűsége és a szélsőjobbos, menekültellenes AfD (Alternatíva Németországért) tör előre. A CSU vezetője Merkel belügyminisztere is (szintén egy vitatható kompromisszum), aki belülről fúrta meg a főnökét. Hiába jött haza a kancellár asszony Brüsszelből jó hírekkel, hogy sikerült (???) valamilyen közös uniós platformot összehozni menekültügyben, Horst Seehofer robbantott. Lemondással fenyegetőzött, ami a kancellár bukását idézte volna elő. Megint kínos, hosszantartó alkudozás kezdődött és Merkel beadta a derekát:
legyenek tranzit állomások a német-osztrák határon, ahonnan visszatoloncolhatják a belépésre nem jogosult migránsokat. A bökkenő csak az, hogy nincsen hova.
Ezt a populista ifjú osztrák kancellár azonnal jelezte.
És megérkezett a magyar miniszterelnök Berlinbe, ahol a Seehoferrel való találkozás után már követte Kurzot, vagyis kerek-perec kimondta: „Magyarország nem tud és nem is akar visszafogadni senkit”.
És ugyanebben a csapatban játszik az olasz kormány valódi irányítójának számító, a romák összeírásának gondolatával foglalkozó Salvini szélsőjobbos belügyminiszter is. Ő is lezárja a határokat.
Amennyiben mindenki lezárja a határokat és ennek következtében megszűnik az EU egyik értelme, a schengeni rendszer, akkor mi lesz a különbség a magyar szögesdrótos kerítés és a létesítendő német tranzit állomások között? Amelyekre a német kormánykoalícióhoz tartozó szociáldemokraták még nem adták az áldásukat, de következetességüket sejtve, ez csak idő kérdése.
Ilyen előzmények után érkezett a magyar miniszterelnök Berlinbe.
Nagyon úgy tűnik, hogy ezúttal nem Orbán fog kérni, hanem Merkel.
Berlini látogatása előtt egy nappal Orbán Viktor közölte: hajlandó megállapodni Merkellel a német határon elutasított menedékkérők visszafogadásáról, de csak akkor, ha Berlin előbb egyezségre jut a kérdésben Ausztriával – írja a US News and World Report a Reutersre hivatkozva.
A hírügynökség beszámol arról, hogy a magyar miniszterelnök a Bild című német bulvárlapnak nyilatkozott, és azt mondta, hogy nyitott a párbeszédre, de a sorrendet be kell tartani. Vagyis a magyar fél csak akkor tárgyal Béccsel, ha az már megegyezett a németekkel. Ez esetben lehet azután szó arról, hogy leüljenek a magyar és a német kormány képviselői.
Megismételte, hogy meg kell erősíteni a külső határok védelmét, illetve hogy tranzitközpontokat kell létesíteni az EU-n kívül. Továbbá, hogy szerinte a főként muszlim migránsok beáramlása fenyegeti az európai keresztény civilizációt.
A magyar miniszterelnök hamarosan találkozik osztrák kollégájával is, mert ahogy mondta, szeretné vele megvitatni a jószomszédi kapcsolatok következő teendőit.
A jelentés hozzáteszi, hogy a német vezetésnek a CSU-val kötött szerződés sikere érdekében meg kell szereznie az érintett államok beleegyezését, mármint, hogy visszaveszik a menekülteket. Az olaszok azonban továbbra sem hajlandó a kétoldalú toloncegyezményre, azt követelik, hogy a többiek vegyenek át tőlük menedékkérőket.
A Financial Times elemzése viszont úgy ítéli meg, hogy a Merkel-Seehofer-egyezség nem érinti a menekültügy mélyebben fekvő okait, így
az őszi bajor választások után bármikor ismét beüthet a válság.
A mostani vita véget vethetett volna a nagykoalíciónak, sőt mindkettejük politikai pályafutásának is, de ezt most megúszták. Ám megmaradt köztük a bizalmatlanság, arról nem beszélve, hogy igazából nem oldódott meg a fő gond. Mert a CSU megkapta ugyan, amit akart, azaz tranzitközpontokba küldik az osztrák-bajor határon kiszűrt menedékkérőket, és ha ott kiderül, hogy valamely más EU-tagállamban már adtak be kérelmet, akkor visszatoloncolják őket oda. Már ha van hozzá kétoldalú megállapodás. A nagy többség azonban előreláthatólag marad Németországban.
„Az az amatőrség, amit a két politikus tanúsított az ügyben, jóvátehetetlen károkat okoz mindkettejüknek.
Ugyanakkor Európa nem jutott előbbre a dublini rendszer reformja kapcsán. Mint ahogy azt sem látni, miként lehetne megakadályozni, hogy a menedékkérők Dél felől tovább menjenek Németországba, miközben a kérelmük még folyamatban ott, ahol először léptek az unió területére. Seehofer ugyanakkor megfelelő kampánytémát adott a szélsőséges AfD-nek a bajor választásokra, és ha a keresztényszocialisták leszerepelnek az erőpróbán, akkor nyakunkon az újabb válság, az pedig visszaüthet – pusztító erővel” – írja a Financial Times.
US News and World Report/Reuters/Financial Times/Szelestey Lajos
„Kinek állt érdekében, hogy a szenzitív információkat tartalmazó nagyköveti feljegyzés nyilvánosságra kerüljön? És mi magyarázza Fournier véleményének megváltozását Orbán politikai cselekedeteiről? Efféle diplomáciai botrányok nagyon ritkán fordulnak elő és soha nem tesznek jót az érintett feleknek. Ugyanakkor azt is érdemes megemlíteni: ahol ilyen esetek mégis megtörténnek, ott valami nincs rendben a fogadó országgal.” Ara-Kovács Attila diplomáciai jegyzete:
Eléggé sajnálatos értelmezéseknek lehetünk tanúi Éric Fournier volt francia nagykövet távozásával kapcsolatban. Vannak vélemények, amelyek arról szólnak: Emmanuel Macron francia elnök menesztette budapesti nagykövetét, mások úgy vélik, szó sincs erről: a nagykövet megbízatása lejárt, hazarendelése a szokásos ügymenet része.
Nos, egyik vélemény sem igazán fedi a valóságot. Egyrészt Fournier megbízatása valóban lejárt. Hosszú hónapok óta lehet erről tudni, s köztudott volt az is, hogy már rég elkezdődtek a búcsúzkodással együtt járó találkozók, ebédek és vacsorák.
Másrészt viszont az a látványos közjáték, melynek keretében Emmanuel Macron bírálta nagykövetének azok kijelentéseit, hogy az Orbán elleni európai sajtó támadásokat a „magyarokkal szembeni gyűlölet” és az irigység inspirálja, s hogy az antiszemitizmus vádja, amit – a Soros-kampány miatt is – Orbánnal szemben egyre gyakrabban okkal felemlegetnek, valójában csak arra lenne jó, hogy „elfedje a franciaországi és németországi muszlimok antiszemitizmusát”, Fournier-vel szemben szokatlanul nyílt, radikális és ellentmondást nem tűrően kritikus.
Ha minden háttérismeret nélkül vonjuk meg a fenti kijelentések mérlegét, akkor könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy Éric Fournier volt nagykövet egyszerűen csak Le Pen Nemzeti Frontjának szellemiségét képviselte Magyarországon, ennek megfelelően ítélte meg a magyar helyzetet, s nem csoda, hogy éles összeütközésbe került a jelenlegi francia vezetés politikai álláspontjával és értékbeli hitvallásával.
Csakhogy az a szűk magyarországi értelmiségi elit és diplomáciai kör, melyben Fournier mozgott, nem ilyennek ismerte meg a volt nagykövetet.
Ő korábban egyáltalán nem adta tanújelét annak, hogy a Nemzeti Fronthoz húzna, s egyébként is a háttérbeszélgetések során – s egyes esetekben még a nagy nyilvánosság előtt is – nem fukarkodott a mai magyar kormány intézkedéseit illető kritikákkal. Az említett magánbeszélgetések persze szűk, zárt körben zajlottak, de „végösszegük” azért idővel összeadódott a „második nyilvánosságban”, hisz a résztvevők időnként bizalmasan kicserélték értesüléseiket, s ezekből egyértelműen az volt leszűrhető: Fournier egy liberális, nyugatos értelmiségi, aki kritikusan szemléli Orbán ténykedését. Ez tehát a számos ellentmondás egyike…
Ugyanakkor tény, hogy az a diplomáciai feljegyzés vagy – régebbi nevén – rejtjeltávirat, amit Fournier kormányához intézett, valóban ellentmondott mindannak, amit a volt nagykövet kapcsolatrendszere leszűrt korábbi bizalmas megnyilatkozásaiból. E jegyzet – természetéből fakadóan – nem volt nyilvános, vagyis felfoghatjuk ezt is úgy, hogy valódi álláspontot, valódi szándékot sugallt. És ez is az üggyel kapcsolatos ellentmondások része…
Ezek számát szaporítja, hogy Fournier korábbi megnyilatkozásai nem az Orbán kormány tetteit és rémtetteit kimagyarázó vélekedést támasztottak eddig alá, hanem egy kritikusat. Vagyis, hogy a nagykövet fenntartásokkal szemlélte a fideszes politikai elit ténykedését. Elég csak egy pillantást vetni a nagykövetség honlapjára. Ott havi gyakorisággal több blogbejegyzésben mondta el Éric Fournier véleményét a világról. Nyílt politikai kritikát természetesen nem fogalmazott meg, de az a humánus megközelítés, amit például menekültügyben legutóbb, június 20-án leírt, nem, hogy elhatárolódik a mai magyar gyakorlattól, de indirekt kifejezett bírálja azt.
Mindebből egyértelmű következtetések nem fakadnak, leszámítva azt, hogy Fournier most nyilvánosságra került véleménye szöges ellentétben áll a Macron által megszabott politikával, ráadásul ellentmond saját eddigi megnyilatkozásainak és magatartásának is. Ugyanakkor a felsorolt tények lehetőséget teremtenek rá, hogy bizonyos kérdéseket megfogalmazzunk velük kapcsolatban:
(1) Kinek állt érdekében, hogy a szenzitív információkat tartalmazó nagyköveti feljegyzés nyilvánosságra kerüljön? Talán csak nem a Macron álláspontját láthatóan teljes mellszélességgel támogató francia diplomáciai apparátusnak? Ez szokatlan lenne, de csak annyiban, ha azzal Fournier személyét akarnák ellehetetleníteni. A volt nagykövet ugyanis igazából nem számít fajsúlyos diplomatának, kevésé fontos, harmadikvilágbeli helyeken töltött be eddig beosztotti diplomáciai posztokat, talán a grúziait leszámítva, ahol nagykövetként épp az orosz-grúz konfliktus idején szolgált (2007-2011). Viszont lehetett – nagyon is indokolható – tétje a kiszivárogtatásnak, ha a célpont maga Orbán Viktor és kormánya volt.
(2) Mi magyarázza Fournier véleményének megváltozását Orbán politikai cselekedeteiről? A francia politikai valósághoz köthető okai lennének ennek, például Fournier felsorakozása Le Pen mögé? És ha igen, mi indokolja ezt, teljesítményének nem kellő visszaigazolása az új francia politikai vezetés részéről? Vagy magyarországi okok? Mindkét esetben a jövő, ha nem is gyors, de konkrét válaszokat ígér annak tükrében, hogy Fournier – aki már korosodó ember lévén, karrierje végéhez közeledik – hol és miként folytatja karrierjét? Megmarad-e a francia külügyminisztérium alkalmazásában? Vagy máshova szegődik el? Netán olyan pozícióba, melyre lehet a magyar vagy orosz politikai vezetésnek valamilyen ráhatása?
Összegzésképpen azonban megállapítható:
ilyen diplomáciai botrányok nagyon ritkán fordulnak elő, és soha nem tesznek jót az érintett feleknek.
Ugyanakkor azt is érdemes megemlíteni: ahol ilyen esetek mégis megtörténnek, ott valami nincs rendben a fogadó országgal. Az 1989 körül összeomló szovjet szatellitállamok mindegyikében – a reformokban jeles akkori Magyarországot leszámítva – számos diplomáciai botrányt okozott az adott társadalmakban mutatkozó egyre erőteljesebb politikai árapály. Ráadásul minél nagyobb válságban volt egy-egy társadalom – vagyis minél abnormálisabban működött az adott állam politikai vezetése –, annál nagyobb diplomáciai botrányok kerekedtek egy-egy ügy, vagy egy-egy személy körül. A jelek szerint nem történik ez másként a mai Magyarországon sem.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke legújabb Facebook-posztjában arról ír, hogy vége a harcnak, mely eddig is főként a kormány hazugságaira épült. Európába nem érkezik több menekült, lehet kormányozni.
A szokásjogtól eltérve a miniszterelnök tegnap nem számolt be az Európai Tanács múlt heti üléséről. Persze értem én.
Mert ha megtette volna, ki kellett volna mondania, hogy bár lesz még dolgunk és feladatunk a menekültekkel, de a menekültválságnak vége. Európába nem érkezik több menekült, mint a 2015-ös válság előtti “normál” években. Az idei év első öt hónapjában 40 ezer ember. Ez három százaléka a csúcsidőszaknak. Magyarországon júniusban kevesebb 20 határsértőt fogtak el. Ez már nem válság, ez rutin feladat.
Ráadásul a most érkezők nem háborús területről jönnek, hanem többségében jobb életet kereső afrikai bevándorlók, akiknek befogadásáról tényleg szabadon dönthetünk.
Mi több, az Európai Tanács megállapodott arról, hogy a menekültek bármely országba történő befogadás csak önkéntes alapon történhet.
Vége tehát a harcnak, mely eddig is főként a kormány hazugságaira épült. Lehet kormányozni. Foglalkozni a rohamosan értékét vesztő forint gondjával, a ténnyel, hogy a betegek 40 százaléka tovább élhetne jobb orvosi ellátás mellett, a drámaian hiányzó munkaerő gondjaival, de nem folytatom.
Tessék kormányozni. Kevesebb hazugság, kevesebb propaganda, több munka.
Angela Merkel reményei szerint vasárnap este az általa vezetett CDU megállapodásra jut a Horst Seehofer belügyminiszter vezette bajor testvérpárttal, a CSU-val a menekültügyben kiéleződött vitában. A német kancellár erről egy ma este adásba kerülő televíziós interjúban beszélt. Nem csak belföldi partnerei „akadékoskodnak”, több uniós ország – köztük Magyarország – és öt, a brüsszeli csúcson kimunkált közös uniós tervben kulcsszerepet kapó közel-keleti és afrikai partnerország is ellentmondani látszik Merkelnek.
A ZDF televíziónak adott interjút Merkel azt megelőzően, hogy ma este sorsdöntőnek tartott tárgyalást folytat a bajor konzervatív testvérpárt vezetőivel – áll a Reuters tudósításában. A kancellár meggyőződését fejezte ki, hogy elegendőek lesznek a brüsszeli állam- és kormányfői csúcstalálkozón elért eredmények, hogy lezárják a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) közötti vitát. Merkel szerint
meglehetősen jó eredményeket sikerült elérni Brüsszelben uniós szinten és a társországokkal folytatott kétoldalú megbeszéléseken,
amelyek együttesen – mint fogalmazott – a CSU által szorgalmazott intézkedésekkel megegyező hatással járnak majd.
Ennek ellentmondni látszik, hogy a német hírportálok közül többen is azt írták: Horst Seehofer szerint nem elégségesek a brüsszeli eredmények kettejük és az általuk vezetett pártok menekültügyi vitájának lezárásához.
Mint az MTI írja: a kancellár szerint a célokat illetően nincs vita, a CDU és a CSU is az EU-ba és a Németországba érkező menedékkérők számának csökkentésére, és az úgynevezett másodlagos migráció – a regisztrált menedékkérők EU-s tagállamok közötti mozgása – visszaszorítására törekszik. A vita a módszerekről szól – mutatott rá, aláhúzva:
továbbra is kitart amellett, hogy nem lehet egyoldalúan, egyeztetés nélkül és más országok terhére bevezetni határigazgatási szigorításokat.
Ugyanakkor a nemzetközi partnerek komoly fejfájásokat okozhatnak Merkelnek, aki – egy tegnap kiszivárgott levélben – azt állította, hogy 14 országgal megállapodott Brüsszelben arról, hogy azok hajlandók lesznek visszavenni Németországtól az elsőként nálunk regisztrált menedékkérőket. Ám több nevesített ország tagadta, hogy ilyen egyezséget kötött volna – Orbán Viktor mellett a cseh kormányfő és a lengyel elnök is cáfolt.
A problémát tovább fokozza, hogy öt kiszemelt partnerország (Egyiptom, Albánia, Marokkó, Tunézia és Algéria) is elutasította az ötletet, hogy a területükön hozzanak létre úgynevezett fogdótáborokat, amelyekbe az EU-ból deportált menekülteket helyeznék el.
Akárhogyan is, ma este sorsdöntő találkozót tart a Merkel vezette CDU és testvérpártja, a belügyminisztert adó CSU, amelyen eldőlhet a koalíció, és így végső soron Merkel sorsa. Mindenesetre a Bloomberg hírügynökség szerint kár volna temetni Merkelt, aki megőrizte azt a képességét, hogy olyan kompromisszumokat tud összekovácsolni, amelyek senkinek sem felelnek meg, mégis valamiképpen működnek. A Brüsszelben kiadott zárónyilatkozat kibékíti egymással Németország, Olaszország, illetve a keleti tagállamok igencsak ellentétes érdekeit és elégnek látszik ahhoz, hogy leszerelje a CSU további lázadását – áll a jelentésben.
Ezt a címet adta a Jerusalem Post Orbán Viktor július 18-án kezdődő három napos közel-keleti látogatása bejelentésének. A lap az izraeli külügyminisztérium erre vonatkozó közleményére hivatkozik.
A Jerusalem Post jobboldali, bevándorló-ellenes politikusnak nevezi Orbánt, akiről megemlíti, hogy áprilisban harmadszor nyert választásokat. Benjamin Netanjahu egy évvel korábbi budapesti látogatását viszonozza.
„A látogatás bírálatokat váltott ki Izraelben, hiszen arra az Orbán-kormány bevándorlóellenes plakátkampányának közepette kerül sor. A kampányban Soros György arcképét használják fel és ennek, sokak szerint antiszemita felhangja van. A Magyarországon született zsidó milliárdos a magyar kormány kemény bírálója” – írja a Jerusalem Post és hozzáteszi:
„A látogatás előtt néhány héttel Orbán Viktor éltette Horthy Miklóst, akinek uralma alatt a 2. világháborúban a 800 ezer magyarországi zsidóból 600 ezret meggyilkoltak a holokauszt során… Már két ellenzéki vezető, Yair Lapid és Tamar Zandberg is a látogatás ellen tiltakozott.”
Netanjahu akkor hívta meg hivatalosan a magyar miniszterelnököt, amikor gratulált neki a választási győzelméhez és egyúttal megköszönte Magyarország Izraelnek nyújtott támogatását a nemzetközi fórumokon.
A lap emlékeztet arra, hogy a magyar kormány azon uniós államok közé tartozik, amely következetesen tartózkodik, amikor Izraelt elítélő határozatot hoznak az ENSZ-ben. Ez az utóbbi időben háromszor is megtörtént: egyszer Jeruzsálem kétszer meg a gázai zavargások ügyében.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
