Tusványos, vagyis Orbán Viktor ottani elmaradhatatlan beszéde a Fidesz külpolitikai vízióját hivatott felvázolni, Kötcse pedig Magyarország belső átrendeződését. Ez utóbbi már valóra váltotta misszióját, Tusnádfürdőre még várnak szép pillanatok.
A majd három évtizedes múltra visszatekintő Fidesz-gyülekezet a messzi Székelyföldön már majdnem minden volt. Nemzetpolitikai iránymutató, autonómiát követelő fórum (a románok őszinte sajnálatára), majd egy rövid ideig a magyar-román barátság szentélye, amikor is (két alkalommal) az akkori román államfő, Traian Băsescu Orbán Viktor oldalán a jószomszédság ikonikus szerepét játszotta el.
A magyar miniszterelnök 2014-ben dobbantott igazán, amikor is az illiberális állam (demokrácia) elnevezést húzta elő nem a saját tarsolyából. Tulajdonképpen, ki nem mondva, a fékek és egyensúlyok rendszerének felszámolásáról, egy áldemokráciáról beszélt. De ez csak félig meddig volt vízió, mert mindez az akkori Magyarországon már nagyban működött. Azóta csak tökéletesítik. Tudjuk merre: Erdogan és Putyin irányába.
Azóta az illiberalizmus fogalma és gyakorlata (nem Orbáné a szerzői jog) kezd erősen gyökeret ereszteni Európa más országaiban is, kormányszinten Olaszországban, Lengyelországban és félő, hogy Ausztriában is.
Ilyen fejlemények láttán, megnő az önbizalom, kitisztul a tekintet, felcsillan a jövőkép.
A magyar miniszterelnök már nem tart annyira attól, hogy kizárnák a Fideszt az Európai Néppártból, hiszen, egyes vélemények szerint, ha az unió illiberális erői összefognának akár a 20 százalékát is hozhatnák a voksoknak a jövőre tartandó választásokon. Úgy tűnik, jelen pillanatban inkább a Néppártnak van mitől tartania.
Minden arra utal, hogy Orbán Viktor jelentősebb nemzetközi szerepre vágyik.
Ezért nincs kizárva, hogy ismét a tusnádfürdői szószéket használja fel tervei felvillantására.
Az idei Tusványos eddigi menete is ezt a feltételezést támasztja alá. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnök előadásával máris kivívta a román sajtó aggódó érdeklődését. Szerinte ugyanis „az európai projektnek megfelelő választ kell nyújtania Trianon problémájára”.
Vagyis: „Amikor mi nemzeti szuverenitásról és tagállami hatáskörökről beszélünk, az nincs ellentétben az autonómiával. Olyan európai jövőképre van szükségünk, amelyben a kisebbségeknek, a nemzetállamoknak az európai építkezésnek az összhangja megteremthető”.
Nem tudni, hogy ezt hogyan képzelik el a Fideszben, hiszen, minden eddigi tapasztalatunk szerint, fából vaskarikáról van szó.
Ha ugyanis az unió jövőképe a nemzetek Európája, bikaerős állami szuverenitásokkal, márpedig Orbán ezért a célért állt csatasorba Brüsszelben és másutt, akkor megszűnik az az álom, hogy Trianon után az elcsatolt területek elvileg egyesülnek az anyaországgal. Ez ugyanis erős nemzetállamok esetén kizárt. Visszatérhetünk az autonómiázásra. Ezzel ugyan el lehet szórakozni, de egy tökig szuverén Románia és Szerbia ilyenről hallani sem akar. Eddig sem volt hajlandó.
Ezt az ellentmondást kellene valahogy feloldani. Nemzeti szuverenitásra esküdni (hogy Brüsszel bele ne pofázzon a dolgainkba) és közben meggyőzni a környező országokat, hogy Budapest beleszólhat az ő belügyeikbe.
Nehéz lesz, de ennél súlyosabb dolgokat is kimagyarázott már a magyar miniszterelnök. Csak legyen, aki hisz benne. Eddig volt.
„Az ellenzék mindegyik országban folyamatosan bírál és relativizál – némileg persze ez az ellenzék dolga. Nálunk azonban ezt (is) csúcsra járatják a levitézlett megmondóemberek Csillag Istvántól Békesi Lászlón át egészen, igen, legnagyobb kedvencünkig, Petschnig Mária Zitáig versenyt kárognak és bezzegeznek (bezzeg Szlovákia, bezzeg Izland, bezzeg Zimbabwe), temetik a magyar gazdaságot.
