Kezdőlap Címkék Orbán Viktor

Címke: Orbán Viktor

Jobbik: Orbán börtönbe juttatná Vona Gábort

0

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Volner János, a Jobbik alelnöke kedden az Állami Számvevőszék bírsága kapcsán. Elmondta, hogy a párt elnökségének döntése alapján nem hajlandóak befizetni a büntetést, melyet szerintük törvénytelenül róttak ki rájuk, és felkészültek arra, hogy Orbán Viktor akár börtönbe is juttatná Vona Gábort. Kiderült, hogy eddig több mint ötezer ember adományozott a Jobbiknak, amely ellen végrehajtást kezdeményezhet a NAV a fizetési határidő lejárta után.   

Volner arról beszélt, hogy az ÁSZ eljárásában minden úgy történik, ahogy a kormánynak kedvező, ahogy „Orbán Viktor azt szerette volna”, ezt pedig az teszi lehetővé, hogy minden, az ügyben érintett állami szervet olyan ember vezet, aki fideszes kötődésű. Kitért arra, hogy tavaly ősszel a Nemzetgazdasági Minisztérium egy olyan rendeletmódosítást fogadott el, amellyel adók módjára behajthatók a bírságok és a tiltott támogatások a pártoktól, amellyel a rendszerváltás óta meglévő gyakorlatot bírált felül a kormány. Volner János arról beszélt, amiről egyébként korábban a DK is, hogy a rendeletmódosítás bizonyítja, Orbán Viktor jó előre előkészítette ezt a lépést.

„A Fidesz már tavaly ősszel biztos volt abban, hogy Domokos László Állami Számvevőszékét használja fel az ellenzék lejáratására, és a Jobbik megsemmisítésére”

– mondta.

A Jobbiktól 331 millió forintot követel az ÁSZ nem vagyoni jellegű tiltott támogatás miatt, ezt kevesebb mint két hetük lenne befizetni. Az LMP-t 8,8, a DK-t 16, az Együttet 19 millióra büntette a számvevőszék. Legutóbbi kivételével az érintett pártok közölték: nem fizetnek. (Ezek az összegek a jelenlegi büntetés tételei, a Jobbik által emlegetett 660 millió forintja úgy jön ki, hogy a hatályos rendelkezések szerint a büntetéssel megegyező összegű pénzzel kell csökkenteni a párt következő évi költségvetési támogatását.)

Volner szerint a 2018-as választások egyik tétje az, hogy Orbán Viktor vagy Vona Gábor kerül-e börtönbe. Ehhez hozzátette, hogy Orbán „hű mestere”, Putyin módszereit használja fel arra, hogy akár alkotmányellenes módszerekkel is, de félreállítsa ellenfeleit. Volner szerint ez különösen Vonát érinti, mint az egyetlen, Orbán leváltására valóban esélyes jelöltet.

A Fidesz maffiaállama maga alá gyűrte Magyarországot – mondta Volner arra, hogy az eljárást elindító Állami Számvevőszék, az ügyészség, amelynek továbbították az adatokat, és a bírságot behajtó NAV élén is olyan ember áll, aki a párthoz köthető.

Volner megerősítette, hogy nem hajlandóak kifizetni a büntetést, és elmondta, hogy arra gyűjtésre, amelyet a bírság kiszabása után, még tavaly indított a Jobbik,

kedd reggelig több mint 62 millió forint gyűlt össze a párt támogatóitól.

A magyar társadalom egyre inkább a Jobbik mögé áll – mondta erre Volner. Arról is beszélt, hogy ez a helyzet, amit az ÁSZ közbenjárásával a Fidesz teremtett, büntetőjogi felelősséggel fenyegeti az ellenzéki pártok vezetőit. Ez Volner szerint elsősorban Vona ellen irányul, mert őt szeretnék börtönbe juttatni, de számítani lehet arra, hogy minden pártot, kivéve az MSZP-t, hasonló módszerekkel támadnak majd.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a hazai jogorvoslati lehetőségek kimerítése után akár nemzetközi fórumokon is kiállnának az igazukért. A Jobbik a jog minden lehetséges betűjébe bele fog kapaszkodni – mondta Volner.

Jót tenne az országnak, ha Orbán megbukna

Polgármester választás lesz másfél hónap múlva, február 25-én Hódmezővásárhelyen. A Fidesz jelöltjével szemben teljes ellenzéki összefogás alakult ki  Márki Zay Péter mögött, aki ugyan maga is jobboldali, konzervatív embernek vallja magát, de szerinte szükség volna a váltásra. Szerinte korrupció uralta el az országot és jót tenne Magyarországnak, ha Orbán Viktor elveszítené az áprilisi választásokat. A negyvenhat éves, nagycsaládos jelölt úgy látja: személyében lehetséges alternatívát látnak, és ezt a baloldali pártok sem akarják megkérdőjelezni. A polgármester-jelölt a Független Hírügynökségnek azt is elmondta, hogy elegendő pénz áll a rendelkezésére ahhoz, hogy versenyre keljen.

 

Le is hallgatják Önt?

Minden lehet. De, amit elmondok önnek, azt úgy is leírja… De egyébként nem tudom, hogy lehallgatnak-e.

Csak arra voltam kíváncsi, hogy ha már a lakására ráirányítottak egy térfigyelő kamerát, akkor talán érdemes azt is megvizsgálni, hogy az is érdekel-e valakit, ami ott bent, a lakáson belül elhangzik…

Lehetséges. Én nem tudom. Vannak, akik úgy gondolják, hogy így van, de ha így is volna, nem tudunk vele mit kezdeni.

Bizonyára hallotta a Fidesz frakcióvezetőjének tájékoztatóját; szerinte már a paranoia körébe tartozik, ha valaki azt hiszi, hogy egy térfigyelő kamerát azért szerelnek fel, hogy őt megfigyeljék.

Nézze, ha ezt paranoiának hívja, akkor arra mit mond, hogy az emberek túlnyomót többsége úgy véli, hogy Magyarországon a telefonokat lehallgatják.

Ez igaz, ilyen félelmeket még fideszesektől is hallottam.

Ugye…

De azért érdekel, hogy milyen jelek alapján jutott el odáig, hogy azért helyezték ki a térfigyelő kamerát, hogy rálássanak a házára, és tudják, kik járnak önhöz, kikkel tárgyal?

Én nem jutottam el még idáig, csak azt fogalmaztam meg, hogy ma Hódmezővásárhelyen sokan félnek a megfigyeléstől, attól, hogy valahol, valakik regisztrálják, merre jár, hol mozog, kikhez megy. Többen meg is fogalmazták, hogy nem tudják, helyes-e, ha engem meglátogatnak. Ezzel együtt remélem, hogy ez a félelem alaptalan, de az ország állapotára nézve nagyon is szomorú. Az ugyanis, hogy az emberek ettől, mint realitástól, tartanak.

Ön, talán mondhatom, hogy még fiatalember…

Negyvenhat évesen ezt köszönöm…

Na látja…Szóval azt akartam mondani, hogy a pályafutása során volt olyan időszak, amikor erősen kötődött a Fideszhez. Miért távolodott el a Fidesztől?

Érzelmileg kötődtem a Fideszhez, párttag soha nem voltam. Ismerőseimet, barátaimat biztattam mindig arra, hogy Orbán Viktorra és a Fideszre szavazzanak, mert úgy éreztem, hogy ez szolgálja az ország érdekét.

Keresztény, konzervatív emberként a rendszerváltás óta rendre az olyan pártokra szavaztam, amelyek ezt az ideológiát vallották magukénak. Az eltávolodás éppen azért következett be, mert a Fidesz politikáját már összeegyeztethetetlennek tartottam ezekkel az elvekkel. A mi hitünk hetedik parancsa ugyanis nem egyeztethető össze a lopásnak azzal a mértékével, pontosítok: a korrupciónak azzal a mértékével, ami ma Magyarországon még a legelvakultabb fideszes számára is egyértelmű.

Ön tehát azt mondja, hogy az elvei semmit nem változtak, viszont a Fideszben már nem találja meg ezeket az értékeket?

Nézze, én hittem annak az Orbán Viktornak, aki demokráciát, jogállamot, piacgazdaságot és Európai Uniót hirdetett, az oroszokkal szemben az unió felé orientálódott, 2010 óta azonban egyiknek sem látom a jelét.

Mondja, kell bátorság így szembeszállni Orbánnal és a kormánnyal egy olyan városban, mint Hódmezővásárhely, vagyis Lázár János városában, ahol mindig is a jobboldal nyert nagy fölénnyel?  Ön ugyan jobboldalinak mondja magát, de egy sor baloldali párt támogatását élvezi…

Nyilvánvalóan kell ehhez bátorság. De a városban nagyon sok olyan ember van, aki hozzám hasonlóan jobboldali, konzervatív érzelmű, de ami itt történik az nem vállalható. Még az is elképzelhető, hogy az országos politikával egyet tudnak érteni, de azt helyi szinten ők is látják, hogy az a megfélemlítés, az a pénzherdálás, ami már 2010 előtt is tapasztalható volt, az nem elfogadható.

De akkor miért szavaznak olyan nagy számban a Fideszre?

Mert nem látnak alternatívát, nem látnak jobbat. Én azért vállaltam el a közszereplést, hogy alternatívát mutassak fel azoknak, akik ugyanúgy jobboldaliak, mint én, de nem találják azt a személyt, akit támogathatnának. Nagyon örülök annak, hogy ez ráadásul az ellenzékiek számára is elfogadható, illetve biztosan elfogadhatóbb, mint a város jelenlegi helyzete.

És nem mondják a helyi fideszesek, vagy a Lázár-hívők önre, hogy áruló?

Akkor lennék áruló, ha felcseréltem volna a Fideszt más pártra. Ha valaki megváltoztatta a nézeteit, az nem én voltam.

Azt mondta, hogy már 2010 előtt is megfigyelhetőek voltak ezek a káros jelenségek, azaz Lázár János polgármestersége idején is?

Igen. Sőt már az előző polgármester működése alatt tapasztalták a negatív tendenciákat.

Rapcsák András idejében is?

Igen, már nála is lehetett érzékelni. Lázár János ugyan hozott némi változást, de a tendencia megmaradt, a megfélemlítés, a parancsuralmi rendszer állandósult, és mind a mai napig létezik.

Ennek ellenére Hódmezővásárhelyen mindig hatalmas Fidesz-fölény jellemezte a választásokat. Miből gondolja, hogy ez most megtörhet?

A környezetemben lévő emberek ezt igazolják vissza. És én nem hagyhatom őket cserben, ezért is volt szükségszerű, hogy vállaljam a felkérést. Lelkiismereti okokból nem mondhattam nemet. Az a tapasztalatom egyébként, hogy amióta nyilvánosságra került az indulásom, hogy olyan emberek is a támogatásukról biztosítottak, akik eddig mindig a Fideszre szavaztak. Ez pedig, megismétlem, azért lehet így, mert most esetleg látnak bennem alternatívát, anélkül, hogy feladnák az elveiket.

Miért, mit látnak önben?

Egy nagycsaládos, keresztény, konzervatív embert, egy közgazdászt, aki esetleg hiteles a szemükben és ezért hajlandóak rá szavazni.

Mit jelent a nagycsalád?

Hét gyermekem van.

Bocsánat, hogy ezt kérdezem: a hitük miatt van sok gyerekük, vagy így indultak el a párjával, hogy sok gyereket akarnak?

Mind a kettő. Nagyon sok azonos hiten lévő ember van, akinek nem adatott meg a sok gyermek, ugyanakkor sok olyan, nem hívő ember van, aki nagycsaládos. Minden a szereteten múlik, arra épül.

Mikor látta azt az álmot, hogy el kell indulnia ezen a választáson?

Jó kifejezés ez az álom, bár éber álom… Hosszas tépelődés volt, hogy valóban ez az én utam, vagy valami  más… December elejére vált egyértelművé, hogy mit is kell tennem. Amikor elveszítettük az előző polgármesterünket, Almási Istvánt, Isten nyugosztalja, akivel egy utcában laktunk, ő a belvárosi plébániának volt a világi elnöke, én pedig a Szent István plébániának vagyok a világi elnöke, és mi nagyon sok szempontból tudtunk egymással azonosulni, nos az ő halála után sokan megkerestek, már sokadjára, és győzködtek, hogy vállaljam el, és noha sokáig hezitáltam, de végül lelkiismereti okokból igent mondtam.

Ha nem nyeri meg a választást, az lelki törést okoz majd önnek?

Nem okoz törést.

És a karrierjében?

Biztos vagyok benne, hogy a jó Isten segíteni fog ezután is, mint ahogy eddig is velem volt.

Mit jelent, hogy önnel volt az Isten?

Van hét egészséges gyermekem, egy olyan városban élek, ahol mindig is szerettem volna, rengeteg szerető barát és rokon vesz körül, egyszerűen érzem az Isten áldását. Mindig el tudtam látni a családomat, és teljesen biztos vagyok benne, hogy a jövőben is el fogom tudni látni.

Értem, de ön azt mondja, hogy közgazdász, és ennek a szakmának mégis van egy erős racionális magva…

A hit nem ellentétes a racionalitással. Édesanyám vegyész, édesapám matematika-fizika szakos tanár, nekem még egy villamosmérnöki diplomám is van, remélem, hogy elhiszi nekem, hogy teljesen racionálisan gondolkodom.

Persze, hogy elhiszem. Legfeljebb én magam meglehetősen távol állok a hit világától…

Ez nem baj, a jó Isten azokat is szereti, akik nem hisznek benne.

Köszönöm, ez jól esik… Akkor térjünk vissza a választáshoz. Másfél hónapja van még, mit tervez erre az időszakra?

Egy nagyon lelkes, az alapértékekben egyetértő csapattal dolgozunk a sikerért. Most, amikor óriási veszély fenyegeti az értékeinket, csakis az összefogás segít. El kell felejteni a pártoskodást, egymásra kell támaszkodnunk. A pártoskodás vezetett oda, hogy az emberek megosztásával olyan hatalom épült ki, amilyen korábban nem volt jellemző, csakis a pénzszerzés dominál.

Ön szerint hasznára válna az országnak, ha Orbán Viktor megbukna?

Egészen biztos vagyok benne. A baloldal ezt nyilván rögtön elfogadja, ezért én inkább a jobboldali barátaimnak szoktam erről beszélni. Én fiatal felnőttként éltem meg a rendszerváltást, és bár néhány évvel korábban szabad légkör uralkodott már az országban, de teljes volt az apátia. Mindenki egyetértett abban, hogy a szocialista rendszer nem tartható, de a megfélemlítés még valamilyen szinten működött, de a váltás mégis megmutatta: lehet élhető országot építeni.

Azt akarom mondani, hogy hinnünk kell abban, hogy a félelmek nélkül élhetünk, minden adott lesz ahhoz, hogy ismét jó irányba forduljanak a dolgaink. Lesz szakértelem, lesz tapasztalat, nem lesz kerítésbontás, nem lesznek migránsok, nem lesz káosz.

Biztos vagyok benne, hogy a jó Isten segíteni fogja az országot, ha az ország maga is képes összefogni a jövő érdekében.

Még annyit áruljon el, hogy van-e pénze?

Egyre több pénzem van. Nagyon sokakban ébredt fel a remény, hogy ha összefogunk, és kiállunk a jó emberekért, ha hajlandóak vagyunk elítélni a gonoszt, és látnak olyan értéket, amelyet ők maguk is szeretnének személyesen is támogatni, ráadásul ebben a megfélemlített légkörben talán az anyagi támogatás a legkézenfekvőbb, akkor sokan akarnak ezért áldozni. Éppen ezért nyitok egy kampányszámlát, ott fogom gyűjteni a pénzt, ebből az összegből pedig biztosan tudom majd finanszírozni a kampányt.

Használta a gonosz kifejezést. Mire gondolt? Meg kell, vagy meg lehet nevezni a gonoszt?

Én az értékrendem szerint mondtam a gonoszt. Azt gondolom, hogy a korrupció bűn, másoknak az elnyomása, a bántása bűn, amikor megtehetünk valamit a jóért, és nem tesszük meg, az meg súlyos hiba.

Bréking nyúz, január 6. – Tudósítás a másik valóságból

0

Orbán Viktor bajoroszági sikerei, a nem elég szép feministák, a mindenre alkalmatlan ellenzék, illetve a Vona-Havas frontvonal a szombati brékingben.

888.hu: Ennél szebb feministát ma úgysem fogtok látni

„A feminizmus tényleg szexi dolog lenne ha nem frusztrált, kielégítetlen csajok tűznék zászlajukra a 21. század legbizarrabb vallását. A szomszédos Ukrajnában néha felüti a fejét egy két jobb bőrbe bújt feminista csajszi, ők általában a Femen nevű erőszakszervezet kötelékében Putyinra vetik magukat (rosszabb esetben Merkelre). A mostani eset azonban a sokat látott feminista közösséget is megbotránkoztatta. Egy szemmel láthatóan gender-sérült ukrán nőcske sutba-dobta a modellek világbékéről szőtt ábrándjait és úgy döntött, hogy beszáll a kié nagyobb párharcba. …

PaprikaKinga ehhez képest egy szupermodell. Becsüljük meg!”

Lokál: Politikai árulást követ el Vona

„Szimpla politikai árulásnak nevezte a jobbik irányváltását Bertha Szilvia korábbi Jobbikos országgyűlési képviselő. Bertha a Facebookon adott hangot csalódottságának miután Havas Vonáról írt könyvét olvasta. Azt írja, hogy muszáj megszólalni a sok ezer fős Jobbikos család miatt szerinte a jobbikos irányváltás Vona Gábor személyi döntésén alapul, amely a diktatórikus módszerekkel hajt végre. Berta a Vonáról írt könyv kapcsán kijelentette, hogy Havas korábban prostituáltakról is írt könyvet de most is ezt tette csak hogy az előzőek a saját testüket adták el – hangzik el a Tények műsorában.”

Magyar Idők: Nőtt Orbán Viktor befolyása a német belpolitikára

„Bár saját bevallása szerint nem akar beleavatkozni a német belpolitikába, hatalmas visszhang övezte Orbán Viktor tegnapi felszólalását a bajor Keresztényszociális Unió képviselőinek Seeon-kolostorban tartott tanácskozásán. …

A CSU politikusainak magyarbarát megnyilatkozása annak ellenére következett be, hogy potenciális jövőbeli koa­líciós partnerük, Martin Schulz a Bild hasábjain kemény kritikával illette a magyar miniszterelnököt, aki szerinte megtorpedózza az EU menekültpolitikáját.”

Pesti Srácok: Már a fideszesek fölakasztásával viccelődő Mérce sem érti, miért kéne leváltani Orbánt

„A Jámbor András főszerkesztő nevével ellentétben cseppet sem jámbor hangvételű, olykor a kormány lámpavasra küldésével viccelődő Mérce ismét nagyot alakított. A szélsőbalos internetes hecclap egyik szerzője végső elkeseredésében föltette a kérdést: ilyen ellenzék mellett miért kéne kormányváltás? …

Ha ezt a kérdést egy szélbalos, máskülönben krónikusan Orbán-fóbiás lapnál fölteszik, valószínűleg nagyon nagy lehet a baj arrafelé. Azt jelzi: még ők is tudják, hogy az ellenzék mindenre (is) alkalmatlan.”

Végső megoldás a migránskérdésben?- kínos elszólás a CSU-csúcson

0

Manfred Weber, a bajor keresztényszociális unió egyik vezetője végső megoldást emlegetett a migránskérdésben azon a csúcstalálkozón, melyen a CSU a koalíciós tárgyalásokra készül elő, és Orbán Viktor is részt vesz rajta.

A magyar miniszterelnök a tanácskozás díszvendége, és ki is használta az alkalmat Angela Merkel bevándorlási politikájának bírálatára.

Manfred Weber pedig arról beszélt, hogy végső megoldás kell európai szinten migránsügyben. Nem az Endlösung kifejezést használta, mint Hitler a zsidók kiirtása kapcsán, hanem a finale Lösungot, de a kettő ugyanazt jelenti. Weber ezért a Twitteren mentegetőzött az ügyben.

A CSU

védelmébe vette Orbán Viktor meghívását is a csúcstalálkozóra,

amit a bajor keresztényszociális unió több vezetője is bírált. Horst Seehofer, bajor miniszterelnök, a CSU elnöke a tanácskozáson azt hangsúlyozta, hogy milyen fontos a párbeszéd más uniós tagállamokkal, hiszen a kérdést csakis európai szinten lehet megoldani. Ehhez pedig valamennyi uniós állam hozzájárulása kell. Seehofer Bajorország gazdasági jövőjét is felvázolta. Hangsúlyozta, hogy szeretne létrehozni egy új közép-európai szövetséget, mely Bajorországból, Ausztriából, Magyarországból és még néhány más államból állna.

„Bajorország számára Közép Európa fontosabb mint a Nyugat hiszen a kereskedelmünkben a közép-európai országok nagyobb szerepet játszanak mint mondjuk Nagy-Britannia vagy Franciaország”- jelentette ki.

Martin Schulz üzent Orbánnak: az EU nem szupermarket

0

A magyar miniszterelnök részt vesz a bajor CSU konferenciáján, amelyet két nappal azelőtt tartanak, hogy újra kezdődnének a koalíciós tárgyalások Berlinben a CSU testvérpártja, a CDU és a szociáldemokraták között.

Orbán és Schulz
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Botár Gergely

A Bild Zeitung arról kérdezte a szociáldemokraták vezetőjét, hogy mit gondol Orbán meghívásáról a CSU-konferenciára? Szerinte Horst Seehofernek, a CSU vezetőjének

emlékeztetnie kellene Orbán Viktort arra, hogy az Európai Uniónak vannak törvényei, amiket be kell tartani.

Schulz szerint a menekültkvóta ügyében Orbán szembe megy az Unióval, pedig csak 1920 menekültet kellene Magyarországnak befogadnia. Azt mondta: Orbán Viktor veszélyes logikát követ.

A CSU persze nem véletlenül hívta meg Orbán Viktort a csúcstalálkozóra, mert jelezni kívánta mind a szociáldemokratáknak, mind pedig Angela Merkelnek, hogy a menedékkérők ügyében a nézetei radikálisan különböznek a másik két párt elképzeléseitől. A CSU ragaszkodik ahhoz, hogy maximum évi 200 ezer menedékkérőt engedjenek be Németországba, és meg akarják akadályozni a családegyesítés tilalmát.

A szocdemek viszont megengedőbbek, és elítélik a magyar és a lengyel kormány magatartását, akik Schulz szerint úgy tesznek, mintha a menekültek ügye csakis Németország problémája volna. Schulz azt mondta:

„Az EU nem szupermarket, ahol mindenki csak azt veszi el, ami neki tetszik.”

Schulz elvárja Horst Seehofertől, hogy Orbán Viktornak világosan megmutassa, hol húzódnak a határok a menekültek ügyében, valamint a sajtó- és a véleményszabadság területén.

A CSU másik meghívott vendégét egyébként jóval elfogadhatóbbnak tartják: ő az egykori boksz-világbajnok Vitalij Klicsko, aki Kijev polgármestere és elszánt híve annak, hogy Ukrajna ne Oroszország, hanem az Európai Unió felé közelítsen.

Magyarország 2017 (2.) – Orbán az isten, és senki más

Aki azt állítja, hogy rálát a Fidesz belső világára, az nagy valószínűséggel hazudik. Ez a hatalmassá duzzadt konglomerátum a benne szereplők számára is szövevényes, legfeljebb egy biztos igazodási pont van: Orbán Viktor. Lényegében minden ott dől el, vagy az ő dolgozószobájában, vagy a felcsúti házában,  vagy egyéb olyan rejtekhelyeken, amiről a nyilvánosság semmit nem tud, legfeljebb a miniszterelnökhöz köthető kutya ad némi eligazodási lehetőséget.

A Fideszt 1988 óta vezeti Orbán, és abban a rövid, 2002-es periódusban, amikor a váratlanul elvesztett választás miatt lemondott elnöki posztjáról, mindig is ő volt az első számú ember, megkérdőjelezhetetlenül. Illetve, emlékszünk a kiugrási, vagy inkább kirúgási kísérletre, Áder János és Schmitt Mária rövid nászára, miként is végződött az a kaland. Nem, nem lett belőle látványos megtorlás, legfeljebb átmenetileg kiestek abból a szoros kötelékből, amelybe bekerülni meglehetősen nehéz, de kiesni onnan viszonylag könnyű.  De, és ez legyen a háromszoros kormányfő legnagyobb dicsérete: nem bosszúálló típus, látványosan semmiképp nem torolja meg az őt ért sérelmeket. Áder is, büntetésből, Európai uniós képviselő lett, Schmitt meg megfosztatott ugyan a főtanácsadói szerepétől, de jelentős pénzek gazdája, kezelője lett, múzeumi főigazgatói posztja mellett.  Orbán nem távolítja el a renitenskedőket, lám a lázadókat sem, még csak el sem lehetetleníti őket, ám hogy ezt milyen pedagógiai megfontolásból teszi, az nem teljesen egyértelmű. Legfeljebb találgatni merek, történetesen arra gondolok, hogy nem akar ellenségeket gyártani azokból, akiket félretesz. A szocialista párt belső mechanizmusát látva, ez logikusnak tűnik; ott ugyanis szinte naponta hullanak ki a szűrőn az éppen magukat sértve érző politikusok, hogy azonnal hozzá is lássanak az aktuális hatalom aláásásának. Orbán rengeteget tanulhatott, olvashatott a hatalom mibenlétéről, annak megtartásáról; ez szinte minden lépésénél érzékelhető.

Azt ígértem, igaz némi fellengzősséggel, hogy a Fidesz belső világáról fog szólni a 2017-et értékelő sorozatunk második része, de lám, eddig csak Orbán Viktorról írtam. Ami természetesen nem véletlen, mert – ahogy mondják – a Fideszben semmi nem történhet és talán nem is történik semmi, az ő tudta nélkül. Ami azt is jelenti, hogy csakis az ő tudtával gazdagodhat bárki, csakis az ő egyetértésével léphet előre, és az ő fejbólintása szükségeltetik ahhoz is, ha valakit ki akarnak szorítani, ki tudja éppen hányadik körből.

Igazán nem szeretném mitizálni a Fideszt, végső soron ott is csak emberek vannak, akik gyarlók, olykor hibáznak, olykor eltévesztik a lépést, ezeket azonban nagyon gyorsan kezeli a rendszer; ha kell egész csapatokat számolnak fel egyszerre, anélkül, hogy az nagyobb hullámokat verne.

Apropó hullám. Nincs a magyar politikai vezetők közül egy sem, aki akkora jelentőséget tulajdonít a médiának, mint Orbán Viktor. Az idén megint nagyot lépett ezen a téren; magához vonta a teljes vidéket, uralja immár az összes megyei nyomtatott lapot. Ebből a szempontból nevezhetjük őt maradinak is, hiszen hozzá sokkal közelebb áll print média, mint az internet világa, de tagadhatatlanul fejlődőképes; ha ő maga nem is válik egy tetovált fiúvá, pártja egyre inkább veszi birtokba a világhálót is. Éppen ezért kell különösen komolyan venni, azt amiről Tusnádfürdőn, majd azóta más fórumon is beszélt, azt tudniillik, hogy a média döntő többségének magyar kézben kell lennie. Tudjuk, ez nála egyet jelent néhány kiválasztott emberrel, olyanokkal, akik azt teszik, ami a napiparancsban meg vagyon írva.

Most persze azt hiszik, hogy túlzok, olyan katonai kifejezést használok, amely nem a pártok világára jellemző. Lehet, hogy így van, úgy általában, de nem a Fidesznél. Ott igenis léteznek a napiparancsok, a kötelezően előadandó szövegek, a teljes igazodás a felülről jövő utasításokhoz. Bármennyire is furcsa: a Fidesz katonai rendszerként működik, erősen hierarchizált viszonyok között, ahol mindenki felfelé tekint, és lefelé utasít. De nincs biztos fent és lent; Orbán cserélgeti a szereplőket, és akit maga mellé választ, mondjuk úgy: a Fidesz elnökségébe, azoknak mind megvan a maguk szerepe. Miközben azt is tudniuk kell – hogy tudják-e abban nem vagyok biztos -, hogy jelenlétük a Vezér mellett átmeneti lehet. Vagy bizonyosan átmeneti. Most éppen Gulyás Gergely, Németh Szilárd, Kubatov Gábor és Novák Katalin alkotják az alelnöki koszorút; mindegyikük kijelölt feladattal, a jellemükhöz illesztett szerepkörrel. Azt azért tudni kell: ők messze nem az Elnök bizalmi emberei, a bizalom körébe talán csak néhányan tartoznak, a politikusok közül Szijjártó és Rogán, az üzletemberek közül Garancsi, Vajna, vagy Mészáros Lőrinc; feltehetően ők is szigorú elszámolással tartoznak a Főnöknek. Innen is ki lehet persze hullani, mutatja ezt Spéder, vagy Simicska példája, amiből az a következtetés is levonható, hogy Orbán egyáltalán nem tart attól, hogy bizalmas információk kerülhetnek ki róla.

A Fidesz birodalom oldalhajója, most már évtizede, a kereszténydemokrata Néppárt. Egy olyan párt, amelynek van ugyan frakciója, van ugyan elnöke, de a működéséről, sőt megkockáztatom, a létezéséről semmit nem tudunk. Az bizonyosnak látszik, hogy az egyházi vezetők számára fontos: létezzen Magyarországon egy nem vallási alapon működő, de a keresztény hit letéteményeseként számon tartott párt, a többivel már nem törődnek. Nem különösebben akarnak beleszólni az orbáni politika vitelébe, még akkor sem, ha ezzel pont szembemennek a pápával. A püspöki kar döntő többsége nem pusztán elfogadja, maga is hirdetője a gyűlölet-kampánynak. A KDNP-ben jó partnerre talált Orbán: a párt nem is akar több lenni, mint ami: néhány embernek meleg otthont, állást, kóvedet biztosító parlamenti helyet. Semjén Zsolt, akik elnöki posztja mellé még a miniszterelnök helyettesi pozíciót is begyűjthette, azon kívül, hogy bólogató kiskutyaként szolgálja ki a miniszterelnököt, és azon kívül, hogy időnként elképesztő butaságokat hord össze, nem sok vizet zavar. Nincs olyan közvélemény-kutató cég, amely mérné a KDNP népszerűségét és nincs olyan  sem, amely Semjén Zsolt helyezéséről szólna. Tulajdonképpen a frakciótagokat is kijelölik, azt persze nem tudom, hogy kinek van nagyobb szerencséje, annak-e aki a Fideszben maradhat, vagy annak, akit átutalnak a KDNP körébe.

De ez a koalíció, mint minden a Fidesznél: a látszatok világa. És a látszat 2017-ben sem tört meg: Orbán uralja és egyben tartja a pártjait. És dönt, mindig dönt.

Folytatjuk. Következik: Az országgyűlés.

A sorozat első része: A lázadás éve – Soros ellen

Magyarország, 2017 (1.) – A lázadás éve – Soros ellen

A lázadás éveként írta le 2017-es jóslatában az idei évet Orbán Viktor, amivel persze jó ideig tematizálta a közbeszédet; vajon mit ért a miniszterelnök a lázadás évén? Vajon mi fog történni, és hol? Itthon, vagy külföldön? Hogy a Trump-győzelmet jövendöli-e Franciaországra, Németországra, Hollandiára – egyáltalán a szélsőjobb előretörését véli ebbe a kategóriába sorolhatónak, vagy valami másra gondol? Orbán eme teóriáját azóta sem fejtette ki, legfeljebb alattvalói szajkózták egyszer-kétszer, kvázi önálló gondolatként előadva, de valójában a főnökük zsenialitását erősítendő. Mindegy is, hiszen tudjuk: nem történt lázadás Európában, de Magyarországon sem. Legfeljebb maga a magyar miniszterelnök akarta volna aláásni az Európai Unió fundamentumát, mégpedig a V4-eken keresztül, de nem járt sikerrel. Azt persze ismételten be tudta bizonyítani, hogy ez a szövetség nem elég erős az olyan tagokkal szemben, amelyek nemzeti köntösbe bújva próbálják ellehetetleníteni a közösséget.

De maradjunk egyelőre itthon, lássuk mi is jellemezte 2017 Magyarországát? Először és mindenek előtt a Fidesz, vagy inkább Orbán Viktor dominanciája. Két úgynevezett nemzeti konzultációt is keresztülvert a lakosságon, mindkettő célja és fő témája a menekült-ügy és Soros György volt. A kormányfő és kommunikációs csapata úgy számolt, hogy van még bőven tartalék a migráns témában; súlyosan tévednek azok – többek között e sorok írója is –, akik azt hitték, hogy ebben már nincs tartalék. Nincs, mert hazánkban nincsenek migránsok, számukra nem úti cél Magyarország, ezért aztán rajtuk keresztül nem lehet tovább gerjeszteni a félelmet, és nincs azért sem tartalék, mert elfogytak az ötletek is, ugyanazokat ismételgetik szóban, írásban, plakát- és újsághirdetésben egyaránt. Kár volt alábecsülni az Orbán-féle méregkonyhát; sikerült olyan keveréket kotyvasztani, amely minden eddiginél erősebben fejtette ki hatását. A számításukat híven tükrözik a statisztikai adatok; a lakosság fele már fél a bevándorlóktól, többen közülük agresszívvá lesznek velük szemben – gumiszurkálás –, vagy éppen rendőrt hívnak rájuk, még akkor is, ha nem azok.

A gyűlöletkampány középpontjába Soros Györgyöt állították, úgy is mint a világ megrontóját, úgy is mint számos ország tönkretevőjét, és úgy is, mint spekulánst, aki nem pusztán a pénzünkre hajt, de a nemzeti létünket is fel akarja számolni. Sorossal kapcsolatban is akadtak kétkedők, az ellene indított támadást könnyű visszaverni, hiszen a fideszesek egy részét is pénzzel, ösztöndíjjal, lehetőséggel támogatta, segítette, így magát Orbán Viktort is, ám megint csak tévedtek, akik ez hitték. Orbánékról simán lepergett minden ilyen megjegyzés, állítás, csak haladtak tovább azon az úton, amelyet a gyűlölet-mester kijelölt számukra.

És ezen az úton fontos állomásnak bizonyult a két nemzeti konzultáció. (Mindig nehezemre esik leírni ezt a kifejezést, mert – muszáj vagyok megismételni korábbi önmagamat -, nem tartom sem nemzetinek, sem konzultációnak.) A manipulatív kérdések, amelyek eleve tartalmazták a kormány által elvárt válaszokat, kiválóan alkalmasak arra, hogy becsapják, kábítsák az embereket; olyan eredményekre, számokra hivatkoznak, amelyeket lényegében senki nem ellenőriz, de voltaképpen nincs is mit ellenőrizni rajtuk. Miután az kutatásokkal is hitelesített, hogy sikerült a magyarral megutáltatni az idegent, szinte érdektelenné vált, hogy mik is szerepelnek a visszaküldött íveken, illetve az a több mint kétmilliónak, illetve az első esetében közel kétmilliónak beállított válasz ténylegesen annyi-e, vagy ez is csak csalás, manipuláció. Nincs jelentősége, mert a számok és az egész procedúra is csak kommunikációs célokat szolgál, illetve még egyet: elterelje a figyelmet a kormányzásról.

Az ellenzék a „nemzeti konzultáció” kérdésben is lényegében kapitulált, egyszerűen nem tudott vele mit kezdeni. De ne legyünk igazságtalanok: milyen eséllyel léphetett volna fel a közel húszmilliárdos invázióval szemben? A kormány az egész országot beborító kampányát egyszerűen nem lehetett felülírni, kiváltképp akkor nem, ha nem volt, és nincs is megfelelő ötlet az ellensúlyozásra. Soros György, megelégelve a folyamatos támadásokat, az év vége felé megpróbálkozott a nemzeti konzultáció hazug mivoltát leleplezni, de addigra már olyan méregmennyiség kerül a társadalom szervezetébe, hogy az ellenanyag nem bizonyulhatott hatásosnak. Amiből az is következik, hogy maga Soros György is későn ébredt, vagy másként fogalmazva: alábecsülte a kampány roncsoló hatását. A kormányzat a bizonyító erejű ellentényeket is képes volt megfordítani, és úgy interpretálni, mintha Soros minden egyes szava őket igazolná. Ma ott tartunk, hogy a kormányzat ismét szintet lép: megindította a civilek mellett a sajtó és a sajtó munkatársai elleni hadjáratát. (Hogy ebben a műfajban mire képes, azt jól példázza Havas Henrik esete; ha nem ír Vona Gáborról, a Jobbik elnökét pozitív színben feltüntető könyvet, Baukó Éva nagymamája még most is csendben lenne…)

Elmondhatjuk tehát: 2017 nem a lázadás éve volt Magyarországon sem, hanem a Fidesz diadalmenetét hozta. Nyugodtan folytathatta háborúját az Európai Unió ellen, nyugodtan beszélhetett ellenzék-leváltó hangulatról, és nyugodtan szövögethette tovább a baráti szálakat Oroszország, Törökország, vagy éppen Kína vezetőivel.

Folyatjuk. A következő részben a Fidesz belső világáról, valamit a KDNP-ről olvashatnak

Orbán olyan, mint a fű: ma friss, holnap elporlad

Beszélni kell, szólni, mert az is cselekvés, mondja Iványi Gábor lelkész, az Oltalom karitatív egyesület elnöke a Független Hírügynökségnek adott karácsonyi interjújában. Azért kell beszélni, mert Orbán Viktorék a szemünk láttára fosztják ki az országot. Itt minden egyetlen ember érdekének van alávetve, állítja, egy olyan embernek, aki fáraónak, Istennek képzeli magát. Iványi, aki két gyermekét is megkeresztelte a miniszterelnöknek, soha nem volt bensőséges kapcsolatban vele. Azt már korábban is látta rajta, hogy nem tudja elviselni a vereséget, vagy ha ellentmondanak neki. Időben meg kellene őt állítani, és nem megvárni, amíg a személyiségének teljes nyomorúsága kiteljesedik.

 

Azt figyeltem meg, hogy ön egyre karakteresebben szólal meg az utóbbi időben. Miért?

Amióta ez az esztelenség van, sok mindent újra gondoltam. Például az egyik, a szónak a súlya. Vannak, akik azért nem szólnak, mert csak szólni lehet. Amikor az Isten a világot teremtette, akkor szólt és meglett. Ennek persze teológiai üzenete van, mert ezt én nem tudom természettudományosan megfogalmazni. A mi számunkra üzenete van, azt jelenti: beszélj, amikor beszélni kell. Még az ügyetlen beszéd is fontos, hatni képes. És a másik fele is igaz: minden hitvány beszédért egyszer az ember számot ad. Csordogál bele a méreg a közös folyónkba, de most nem ezt hangsúlyoznám, hanem a másik felét: ne mondjunk ilyet, hogy csak beszélni lehet. Tessék szólni. Az Örökkévaló sem egyetlen egy szóval teremtette a világot, hanem időről időre újabb szavakat mondott ki. Itt kezdődik a dolog. Amikor minden hazugság, minden tagadás, ami ebből lesz, az a szégyen, amit egy következő kornak el kell takarítani. Hogy végre legyen világosság. A világosság leleplezi a káoszt.

De miért gondolja úgy, hogy a beszéd segít?

Mert ki kell mondanunk azt, ami van. Még akkor is beszélni kell, ha azok, akikről szó van, röhögnek rajtunk, de a beszéd az egyetlen, amire az ember vállalkozhat az egészen beszűkült térben. Emlékszem, a pártállam idejében, amikor megalakult a Szabad Kezdeményezések Hálózata, egy bélyeg nagyságú hír jelenhetett meg róla a Népszabadságban. Arra is emlékszem, mennyire ünnepeltük ezt a kis hírt, hogy milyen ravaszak voltunk, apróhirdetés formájában jelentettük meg. Mellette egy másik hirdetés volt olvasható, hogy valaki keresi a fehér herélt macskáját. A herélt kandúr mellett is örültünk, hogy ott van a Szabad Kezdeményezések Hálózata, ami ugye egy ellenzéki tömörülés volt. Azért hangsúlyozom ezt, mert nem kell azzal foglalkozni, hogy mit biggyesztenek mellé, csak mondani kell.

De a beszéd az még sem cselekvés…

Én viszont azt mondom, hogy a beszéd mindig cselekvés. A Bibliára is azt mondjuk: az Isten igéje. Az ige mindig cselekvés. Ha a Jóisten nem akarja, hogy valami történjen, akkor nem szólal meg. Ha megszólal, abból lesz valami. Úgy kell tehát megszólalnunk, azzal a kitartással, hogy abból legyen valami. Meg tudjuk fogalmazni, hogy mit akarunk, mint ahogy azt is: mit miért nem akarunk. Nagyon sokat gondolkoztam mostanság Jeremiás próféta több ezer éves szavain. Akkor, amikor megvesz egy földet, Jeruzsálem elestének előestéjén, holott tudja, hogy az egész ország a babiloniak tulajdonába kerül, mégis egy élelmes unokaöccse rásózza a földet. Jeremiás mégis megveszi, csak azért, hogy a remény megmaradjon, hogy itt egyszer még olajfákat fognak ültetni. Lehet, hogy évszázadok telnek el közben, de az utókor látni fogja: ők legalább tettek valamit.

Látok itt az irodájában egy órát, ami visszafelé jár…

Izraelből való…

…Csak azt akartam kérdezni, hogy tekinthetjük-e jelképesnek, hogy ugyanis visszafelé megyünk az időben? Már ami a demokráciát, a szabadságjogainkat, az emberi jogainkat illeti?

A dolgok maguktól mindig visszafelé dőlnek. Ha nincs erőfeszítés, hogy előrevigyük, akkor maguktól kúsznak visszafelé.

Egy bölcs rabbi mondta egykor, épp az órával kapcsolatban, hogy vannak kerekek, amik visszafelé forognak, hogy a mutató előre tudjon menni.

Azt akarom egyébként mondani, hogy a dolgok maguktól elromlanak. A kutya, ha nem neveled, gondozod, elvadul, a házad, ha nem lakod rendesen, elpusztul. A múlt vizsgálata is azért érdekes, mert ott van benne, hogy mi történik veled, ha nem előrefele tolod a dolgokat.

De épp arról beszélek, hogy itt most mégis folyamatosan visszafelé megyünk. Elég, ha csak az ön személyes, illetve az ön által képviselt intézményekre, vagy munkájára, a szegények támogatására gondolok, egyre inkább ellehetetlenítik.

Nem képzelem magamat istennek. Valamikor véget fog érni az életem, és már nem fogom tudni folytatni, így azért imádkozom, hogy legyen valaki, aki jobban csinálja, mint én. Csinálja akkor is, ha ezt ellenszélben kell tennie. És tudja: nem azért csinálunk ilyen dolgokat, mert az megéri nekünk, vagy bárki hálás érte, hanem mert szükség van rá. Nyilván, ha nem lenne erre a tevékenységre szükség, sokkal boldogabban foglalkoznék nyelvészeti kérdésekkel, költészettel, vagy írással. Szóval nem olyan nagy tragédia, ha az ember az eredeti álmait félre tudja tenni, és egy szorító szükség igájába hajtja a fejét.

Mi volt az ön eredeti álma?

Ma már nem tudom. Azt tudom, hogy sok örömet jelentett nekem az irodalom, a természet… Vagy csak szemlélődnék, és élnék boldogan.

Amikor a beszélgetésünk elején a radikalizmusára utaltam, arról beszéltem, hogy korábban biztosan nem lehetett olyan kijelentéseket hallani öntől, mint például azt: Orbánéknak már rég a börtönben lenne a helyük. Hiszen, ha valami távol áll öntől, az épp az, hogy elvenni bárkinek a szabadságát.  Mi az, ami erre késztette önt?

Igaza van: nem vagyok börtönpárti. Senkinek nem kívánom, hogy elveszítse a legnagyobb kincset, a szabadságát. Tudom, miről beszélek, hiszen álltam büntetőeljárás alatt, voltam előzetesben, kaptam felfüggesztett börtönbüntetést. De még sem lehet mást mondani, ha egyszer vannak, akik a szemünk láttára fosztják ki az országot. Politikailag pedig megint mászik bele az ország a romlásba – az elmúlt száz évet tekintve már harmadszor -, aminek rendbetételéhez újra hetven, vagy száz év kell. És ez nem az ország érdeke, hanem egyetlen egy emberé, no meg az ő haramiáinak az érdeke, és ennek az egyetlen ember érdekének van alárendelve egy egész ország jövője, a nemzetek közösségében való megbecsültsége. Hogy konkrétumot is mondjak: most elindítják a bűnvádi eljárást a jobbikos Kovács Béla ellen.

Én nem tudom mennyi kárt okozott Oroszország és Magyarország között közlekedve, de nem hiszem, hogy többet, mint Orbánék a Paks2-vel.

Nem tudom mit jelent manapság kémkedni, hazát árulni, de azt látom, milyen undorító történet, hogy miközben egy közösség által biztosított haszonból élünk, közben ellenük dolgozunk, gondolok itt akár a NATO-ra, vagy az Európai Unióra. Mondok más példát is: ha valaki ülhet a börtönben, miközben semmit nem követett el – gondolok itt Császy Zsoltékra -, mert egyesek így akarnak politikai üzeneteket megfogalmazni, vagy mint Zuschlag, aki néhány millióért ült hét és fél évet, akkor tessék felszorozni, és kiszámítani, mennyit kell ülniük azoknak, akik háromezer milliárdot, a nyugdíjalapot, vagy a Fejér megyei földterületeket síbolták el.

Önről köztudott, hogy személyes jó viszonyban volt Orbán Viktorral, illetve a családdal. Akkoriban még ezek a személyiségjegyek nem voltak érzékelhetőek?

Nekem Orbán Viktorral soha nem volt bensőséges kapcsolatom. Udvarias, barátságos kapcsolat volt ez, messze nem tettem annyit érte, mint például Soros György. Ameddig egyébként nem jutott abba a helyzetbe, hogy ilyen kontroll nélküli hatalom került a körmei közé, addig az olyan megmozdulásai, amelyek nem voltak számomra rokonszenvesek, inkább mulattattak. Szóval, amíg az emberi gyarlóságok nem párosulnak hatalommal, addig csak mulattat, de amikor már hatalom is van, azt már nehezen viselem. Például, amikor még ellenzéki frakcióvezetőként belekeveredett a székházügybe, azt egyszerűen megemészthetetlennek tartottam. Aztán nagyon zavart a Kaya Ibrahim-féle történet, vagyis látszott – hogy a kérdésére válaszoljak -, mennyire rossz irányba megy Orbán. Most meg az van, vagy lesz, hogy az ügyészséggel és minden állami szervezettel a háta mögött, a maga hitvány rafináltságával újra kétharmadot szerez, aztán majd államelnökként, megemelt kompetenciákkal a Várba költözik, hogy onnan szemlélje egy miniatűr, mákszemnyi nemzet isteneként, hogy mi történik az országban. És nem érdekli, hogy az emberek gyökeret esznek, meg csigákat… Valószínűleg a gonoszság teljes kiterjedését is meg kell várni, hogy eliszonyodjon tőle az ember, de efelé halad. Szóval, amíg nem került ebbe a hatalmi helyzetbe, addig minden bogara, vagy önteltsége viselhető volt, épp úgy, ahogy a baráti társaságunkban is elviseljük a kellemetlen és neveletlen embereket. Én nem fociztam vele soha, de

hajdani egyetemi társai elmondják: elviselhetetlen volt a kispályás fociban, képes volt azon is erőszakoskodni, hogy nem róla ment ki a labda, holott nyilvánvaló volt, hogy róla ment ki. Ez az ő egész élete.

Hogy nem tudja elviselni, hogy ő hibázott, hogy másnak is van véleménye, hogy másnak is van a világról elképzelése. Ez a tulajdonsága vezet oda, hogy ő, meg a teljesen hitvány külügyminisztere oktatják ki a világot arról, hogy miként kell demokráciát építeni, országot kormányozni. Ő egyszerűen nem tudja elfogadni azt, hogy nem ő a Jóisten. Nem döbben rá, hogy olyan, mint a fű, ma friss és harmatos, holnap elszárad és kemencébe vettetik. Az embernek tudni kell, hogy mulandó és törékeny. Egy bélyegnyi történet lesz ő száz múlva Magyarországon. Nem az örökkévalóságnak dolgozunk, hanem a mának. Nekünk ma kell megetetnünk az embereket; nem lehet elvenni az ő nyugdíjalapjukat, a kenyerüket. Neki Magyarország dicsőségét kellene szolgálnia, azért hogy az emberek békében éljenek, ne legyenek kitéve zaklatásnak. Ez az, ami számára megteremtené a halhatatlanságot. Ehelyett az van, hogy mindenre lő, ami mozog, újabb és újabb ellenségeket talál. Ki tudta volna elképzelni, hogy az őt menedzselő Sorosból a legnagyobb közellenség lesz? Nem tudtuk volna elképzelni, hogy az ő Simicska barátja hasonlóképpen jár, nem tudtuk volna elképzelni, hogy a liberálisok, amely pártcsaládnak valaha ő az alelnöke volt, ma a sátánnal egy kategóriába kerülnek, hogy ő lesz a konzervatív oldal, saját beállítása szerint, eszményképe… És, ha elég hosszan élünk, akkor lesz még ebben fordulat. Selyemhernyó típusú ember, szoktuk mondani, ha lerágja egy fa tövét, nem érdekli, keres egy másik fát. Pedig a világ arra való, hogy amíg élünk, annak bölcs működését segítsük. Azt, hogy az emberek békében és boldogan éljenek benne. Ő nem ezért dolgozik.

Valaki azt mesélte nekem, hogy az ő fia, akit én annak idején megkereszteltem, és ma egy vallási csoport vezetője, arra a kérdésre, amely az apja jellemére vonatkozott, azt a választ adta, hogy ha majd nem lesz hatalmon, akkor talán meg fog térni.

Van ebben igazság. De abban, és amely felé ő halad, az ilyen típusú ember nem tud megtérni; ez a fáraó kategóriája a bibliában, aki tíz csapás ellenére sem tér meg; ahogy felocsúdik gyászából, üldözőbe veszi a menekülőket. Nem tud befogadni, nem tud megnyugodni. Ezért el kell venni tőle azt, ami lehetővé teszi számára azt, amit művel. Ez kell ahhoz, hogy rádöbbenjen, nem ő az Isten, hanem csak egy apró porszem. Ha ezt ő képes lenne elfogadni, akkor tudna hasznos dolgokat is csinálni. Mert most még a látszólag hasznos dolgok is kártékonyak, mert kétszer annyiba kerülnek, mintha tisztességesen valósítaná meg. És megy, megy az idő, az emberek arra várnak, hogy jöjjön egy hasonló nagy gazember, aki majd legyőzi ezt a gazembert, vagy jöjjön az Isten beavatkozása és akkor vigye el, egészen addig így lesz, amíg diákok, háziasszonyok, lúdtalpas papok rá nem jönnek, hogy nekik kell az ügyeket a kezükbe venni. Magyarországon azért nem történik semmi, mert hungarikummá vált a gyávaság. Addig nem lesz semmiféle változás, amíg valakire várunk. Másként fogalmazva: amíg az emberek rá nem jönnek, hogy nem egy istennel állnak szemben, akit imádni kell, akit újabb és újabb önfeláldozásokkal szolgálni kell, hanem határozottan el kell várni, hogy biztosítsa számunkra, erre a rövid időre, az életet. A Bibliában is így működik: szerződés van, a tízparancsolat, amit betartunk. A bibliát nevezik ó és újszövetségnek; szövetség, az, miben állapodunk meg: nem loptok egymástól, nem veszitek el egymás vagyonát , nem kínozzátok egymást, én adok nektek egészséget, esőt, a lehetőségeitek korlátlanok lesznek. Ha nem így csináljátok, az valamilyen módon mérget, átkot fog jelenteni. Fordítsuk le ezt a jelenlegi helyzetre: Mózes azt mondja szeresd a jövevényt, te is bevándorló voltál Egyiptomban. Noha ott bántottak, most azt a következtetést vonod le, hogy visszaadod? Nem: légy megértő és szeresd a másikat. Az ellenségeddel szemben is legyél korrekt, ne használd ki azt, hogy ő most kiszolgáltatott, ne zsákmányold ki. Sok törvény van erről a bibliában; még az adósodra is azt mondja, a világért le ne vedd róla a felső ruháját, mert azzal takarózik. Megteheted, hogy elveszed? Megteheted. Isten elvenné? Nem venné el, eszébe nem jutna. Ha szomjas, adj neki inni.

Emlékszem 14-ben, vagy 15-ben Borsodban, a legnagyobb nyárban elzárták a kutakat. Ez valami fertelmes ördögiesség. Mi értelme volt az utcai kutakat elzárni? Semmi másról nem szólt a történet, csak annak bizonyítására, hogy azt teszem veletek, amit akarok. Ha viszont én egy fáraó vagyok, mint hiszem magamról, akkor sokkal nagyobb a felelősségem. Nem azért beszélek istenről, hogy hitórát tartsak Önnek, hanem mert ezek kereszténynek mondják magukat. Jézus sem tett mást, mint a mózesi törvények szerint segítette a szegényeket.

Márpedig, ha valaki azt mondja keresztény, azaz Jézus tanítványa, akkor hogyan lehet, hogy szöges ellentétét teszi annak, amit Jézus tett.

Akkor azon kívül, hogy hazudik, miféle gyalázatba keveredik? És miféle mocskot ken rá erre a nyomorult országra. Nem az lett volna egy igazi szép kihívás, hogy a kiegyezés óta sorozatosan elszúrt dolgainkat végre rendbe tegyük? Mindig hazudoztunk és nyafogtunk, azt állítván, hogy bennünket ok nélkül bántanak. Mondhatta volna Orbán: itt az idő, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba. Itt az idő, hogy végre létrehozzuk a béke szigetét, jöjjön mindenki ide, akik egymással hadakozik, nálunk megtalálja a békéjét. E helyett, ha eljönnek ide, azt kell tapasztalniuk, hogy itt egy olyan vezetője van az országnak, aki azt hiszi magáról, hogy ő határozza meg hogy a Nap hol keljen fel. Itt tartunk most, 2017 Karácsonyán. És ezért kell szólnunk.

Így karácsonyoznak a politikusok

0

A karácsony nem a politikáról szól, üzenték a vezető magyar politikusok, akik azért kihasználták egy-két karácsonyi poszttal a lehetőséget arra, hogy az ünnepek alatt se feledkezzenek meg róluk a választók.

Orbán Viktor miniszterelnök ezúttal igen szűkszavú volt, a Magyar Időkben december 23-án megjelent, a keresztény kultúra védelméről szóló karácsonyi cikke után 24-én csak egy „Boldog Karácsony mindenkinek” posztot tett ki a Facebook-oldalára.

Rogán Antal a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője viszont december 25-én családjáról és karácsonyfájukról is tett fel képet a közösségi médiába:

Az LMP társelnöke és miniszterelnök-jelöltje, Szél Bernadett még szenteste feltette a saját karácsonyi fotóit a Facebookra. Az egyik képhez hosszabb üzenetet is mellékelt, ebben arról írt, hogy ilyenkor „lenyugszik minden, és ennek így kell lennie”, illetve, hogy Jézus Krisztus születése reményt és erőt ad ahhoz, hogy saját és szeretteink életét is boldogabbá tegyük. „A remény erő, és mindig legyőzi a félelmet. Hamarosan ez valósággá válik. Addig pedig mindenkinek áldott, békés karácsonyi ünnepet kívánok!” – írta még.

Vona Gábor a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje több karácsonyi poszttal is jelentkezett december 24-én. Közzétett egy fotómontázst a családi készülődésről, de videóban is üzent. Arról beszélt, hogy karácsony előtt a politikusok előszeretettel csomagolják a politikai üzeneteket jókívánságokba, de ő ettől megkímél mindenkit, mert úgyis olyan kevés idő jut rohanó világunkban a szeretteinkre.


Karácsony Gergely, a Párbeszéd és az MSZP miniszterelnök-jelöltje még december 23-án közzétette ünnepi jókívánságait egy vers formájában:

Az egyik legaktívabb Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, aki a karácsonyt megelőző napokban is posztolt már az ünnepi készülődésről. Szombatra karácsonyi „képeslappal” készült:


Illetve nyílt politikai üzenetként többször is posztolt arról, hogy a rászorulókra is gondolni kell az ünnepek alatt. Az egyik bejegyzéshez egy képet mellékelt, amin az látszik, ahogy részt vesz a Blaha Lujza téri ételosztásban.

„Szomorú volt látni, hogy megint egy kicsit többen lettek azok, akiket magára hagyott az Orbán-kormány. (…) A 2018 utáni demokratikus kormánynak persze ennél jóval többet kell majd tennie. Ránk akkor is lehet majd számítani” – írta később a Facebookra Gyurcsány.

Molnár Gyula, az MSZP pártelnöke a karácsonyi családi fotót választotta, és pártja miniszterelnök-jelöltjére is utalt vasárnapi posztjában. „Nem maradhatok le ma! Én is Mindenkinek nagyon nagyon boldog Karácsonyt kívánok. Ma nincs politika, csak a család” -írta, de azért zárójelben hozzátette, hogy a karácsony nagy betűvel írva mostantól mást is jelent a baloldali szavazóknak.

Lapszem – 2017. december 23.

0

Szombat van, ne felejtse el felköszönteni Viktória nevű ismerőseit, de addig is nézzük, miről írnak a mai újságok.

Orbán cikke a Magyar Időkben

Meg kell védenünk a keresztény kultúrát címmel írt cikket Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Időknek. Ebben többek között azt írja: karácsony közeledtével „különleges állapotban végezhetjük el az év végi számvetést, és gondolhatjuk újra, hogy mi dolgunk lesz a következő évben a világon”.

Azt is írja:

„Mi, magyarok joggal tekintünk magunkra keresztény nemzetként.”

Szerinte a keresztény kultúra a magyar fenntartó erő forrása, az „európai élet fundamentumai” pedig támadás alatt állnak.

Újra csúcson a gimnáziumok népszerűsége

A Magyar Nemzet összesítése szerint a kormány szándékai ellenére az elmúlt évekhez hasonlóan a 2017/2018-as tanévben is rekordot döntött a gimnáziumba járó diákok aránya. A KSH pénteken publikálta az idei tanévre vonatkozó legfrissebb adatokat, ezekből jól látszik: míg

a gimnáziumokba járók száma egy év alatt közel háromezerrel nőtt,

addig a szakgimnáziumba (a korábbi szakközépiskolákba) járóké több mint ötezerrel csökkent.

Furcsa céget támogat az állam

A Népszava szerint kétes múltú vállalkozóhoz kapcsolható kft.-t támogat 450 millióval az állam. A történet egyik szereplője Kósa Lajos feleségének cégvásárlásához is köthető. A cég a támogatást szinte azonnal megkapta tavaly áprilisi alapítása után a Nemzetgazdasági Minisztériumtól.

Öngyilkosság egy budapesti kórházban

A Blikk szerint kiugrott a hetedik emeletről egy beteg az egyik fővárosi kórházban. Egyelőre nem tudták azonosítani. A lap szerint a pszichiátriai osztályról szökhetett ki.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK