Nem új ötlet az „egységes hírszerzési központ”, aminek létrehozásáról Orbán Viktor beszélt. Az viszont komoly változás lenne, hogy közvetlen miniszterelnöki irányítás alá kerülne a terület.
Erős, közvetlenül a miniszterelnökhöz rendelt központként írta le az újonnan megalakuló Miniszterelnöki Kormányirodát szokásos pénteki állami rádiós megszólalásában Orbán Viktor. Ebben a jelentősen centralizált, kormány feletti egységben kap helyet a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, s ide emelik a minisztériumok közigazgatási államtitkárainak koordinációját.
Harmadikként pedig ide kerül az „egységes hírszerzési központ” annak érdekében, hogy
Magyarország jobb információs, hírszerzési feladatot tudjon végezni.
Az egységes(ebb) nemzetbiztonsági szervezeti felépítés régi elképzelés, már a 2010 előtti években is tett erre kísérletet az akkori szocialista kormány, de nem volt meg az ehhez szükséges támogatás (a politikai mellett kétharmados parlamenti többség).
Ennek lényege, hogy (a szűkebb verzióban) a polgári és katonai hírszerzések, illetve elhárítások kerülnek egy-egy összevont szervezetbe; a bővebb változatban mind a négyet összevonják.
A kormányfői elképzelést észszerűnek nevezte Szilvásy György, korábban a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő miniszter. A Független Hírügynökségnek elmondta, hogy annak idején ő is a szakágankénti összevont szervezeti felépítést támogatta.
Az viszont jelentős változás lenne, hogy a miniszteri felügyelet helyébe a jelek szerint közvetlen kormányfői irányítás lépne. Szilvásy szerint azonban ez az erős hatalmi központ önmagában nem változtat azon, hogy a kormány visszaél-e a szolgálatokkal. Ez az esetleges szándék a szervezeti felépítés mikéntjétől független – mondta.
A kabáthoz keressük a gombot, nem a gombhoz a kabátot – mondta Orbán Viktor arról, hogy miért van szükség a kormány átalakítására. Kiderült, hogy három miniszterelnökhelyettes lesz, de az alkotmánymódosításról és a néppárti vezetőkkel való találkozásról is szó volt a miniszterelnök pénteki rádióinterjújában.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban azzal kezdte, hogy a kormány céljai változatlanok, de minden kormányzati ciklusnak van saját karaktere, és ehhez kell kiválogatni a megfelelő embereket.
Most olyan 14 fős kormány lesz, amelyből heten profi politikusok, és hét ember elismert szakember, aki nem a politikából érkezik. Erre a riporter úgy reagált, hogy ezeket az embereket már el is kezdték támadni. Orbán Viktor szerint ez nem baj, hozzátartozik a munkához, mert a politika világában elkerülhetetlenek a támadások: ez a harcosok klubja – mondta. Szerinte, akit ez zavar, annak nem szabad belépnie a politikába.
Felmerült, hogy a választások után azt mondta, hogy eddig vezette, mostantól irányítani fogja a kormányt. Ezt a különbségtételt Orbán azzal magyarázta, hogy a korábbi időszakokban
mindig volt valami, ami elvonta őt a kormány közvetlen működtetésétől fontosabb dolgok érdekében:
új alkotmány, migrációs válság. Most azonban úgy látja, hogy olyan rendkívüli fejlemény nem lesz, amely eltéríti az energiáit a kormány közvetlen irányításától. Szerinte sokkal inkább lesz lehetősége arra, hogy konkrét feladatokat adjon, és azok eredményét behajtsa. Ezért jön létre a miniszterelnöki kormányiroda is, amelyen belül egy gazdálkodást irányító és egy hírszerzési központ is lesz.
Kiderült, hogy az általános miniszterelnökhelyettes marad Semjén Zsolt, a KDNP vezetője, de lesz két másik helyettes is: egy nemzetbiztonságért felelős Pintér Sándor belügyminiszter, és egy gazdaságért felelős, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter személyében.
Orbán hangsúlyozta, hogy péntektől jogerős a választás végeredménye, és egyértelmű, hogy van a Fidesznek 133 mandátuma, de kár, hogy nem 134. Orbán szerint ezt a Kúria vette el egy téves döntéssel, mikor több ezer szavazatot nem vett figyelembe.
Arra a kérdésre, hogy mivel kezdi az országgyűlés és a kormány a munkát, azt mondta, hogy a célok nem változtak. Adócsökkentéssel és emelkedő bérekkel, és az ország általános biztonságának fenntartásával foglalta össze ezeket, illetve azzal, hogy nem liberális, hanem kereszténydemokráciát építenek. A konkrétumokról azt mondta, hogy mivel régóta ígérik, erkölcsi kötelességük az alkotmánymódosítás.
Magyarországon árulók hadserege működik, akiknek fel kell jönniük a fényre
– mondta a Stop Soros törvénycsomagra és a tervezett, először a 2016-os migrációellenes népszavazás után benyújtott alkotmánymódosítási tervre utalva.
Az európai néppárti vezetőkkel való találkozás kapcsán arról beszélt, hogy az európai parlamenti választás legfőbb célja az állásfoglalás a migráció kérdésében. Tulajdonképpen szerinte egy nagy népszavazásról van szó. Erre kell felkészülnie a Néppártnak, amelyben vannak bevándorlást támogató és ellenző pártok is. A kérdés az, hogy hogyan tudnak dolgozni együttesen az európai választások előtt. Orbán elmondta, hogy a kampányra felajánlotta a saját segítségét is.
„Nem kell izgulnia a magyaroknak, amíg azt nem mondjuk, hogy mehet, nem lesz költségvetés”
– mondta. Okosan, megfontoltan kell tárgyalni, és akkor szerinte lehetséges egy Magyarország számára jó költségvetés kialakítása.
Leszögezte, hogy a „migránsoknak” nem szabad adni a közös pénzből, és a mezőgazdaságra fordított összegek sem csökkenhetnek. A többi esetben pedig majd a tárgyalások során alakul az álláspont – mondta. Arról, hogy a jogállamisághoz akarják kötni a támogatásokat, azt mondta, hogy „mi vagyunk a demokraták, ők a bürokraták”. Orbán szerint Magyarországnak és Közép-Európának nem kell félnie, mert az EU-nak szüksége van erre a régióra, ezért ő áll a viták elébe.
A francia konzervatív lap szerint a Néppárt is támogatja az Európai Bizottság javaslatát az autoriter irányba tartó Orbán Viktor megbüntetéséről.
A Le Figaro azt írja: a magatartásváltás gyakorlatilag egy hadüzenet. Orbánt zárt ajtók mögött kérték számon az európai konzervatív vezetők, szinte egyidőben azzal, hogy az Európai Bizottság bejelentette: korlátozzák az uniós támogatások kifizetését, ha egy ország nem tartja be a jogállamiság elveit, például, ha sérül a bíróságok függetlensége.
A lap szerint a Közép-Európában teret nyerő illiberális modell atyja,
Orbán Viktor erősen nacionalista, de nem EU-ellenes viselkedésével komoly fejfájást okoz a Néppártnak.
Azt írják, megakadályozza, hogy a szavazói a nyíltan szélsőjobboldali vagy populista szélsőségek felé sodródjanak, ami biztosítékot jelent neki a 2019-es EP-választások előtt, ugyanakkor autokrata intézkedései miatt
elmosódnak a határok, amelyek megkülönböztetik a hagyományos jobboldalt a szélsőségektől
a hatalmi egyensúly, a sajtószabadság, a civil társadalom autonómiája és a bírák függetlensége terén.
A lap szerint a néppárti vezetőkkel való Budapestről nézve Orbán győztes programjának brüsszeli ismertetésére szolgált, Brüsszelből nézve viszont
tisztázták a határvonalat, amit nem léphet át a magyar miniszterelnök.
Mindezzel egyidőben az EPP tagja, Jean-Claude Juncker ismertette, hogy milyen büntetésre számíthat, ha mégis megteszi: azt kockáztatja, hogy felfüggesztik, csökkentik vagy korlátozzák azt az évi majdnem 5 milliárd eurós támogatást, ami a magyar GDP 4 százalékát teszi ki.
A Lengyelországgal szembeni kudarc után az Európai Bizottság a Figaro szerint új módszert alkalmaz Magyarország esetében: gyorsan és erősen alkalmazná a pénzelvonást a szerződéseknek megfelelően anélkül, hogy azt valamelyik tagállam vétózhatná.
Vajon mit lehet mondai egy olyan pártról, amely sorozatban harmadszor nyeri meg az országgyűlési választásokat, ráadásul meggyőző fölénnyel, kétharmados többséggel? Szabad-e kritikával illetni, arról beszélni, hogy antidemokratikus, minden maga alá gyűr, kiiktatja a fékeket és ellensúlyokat, formálissá teszi az ellenzék szerepét? Nem követjük el azt a hibát, amelyre – lássuk be – hajlamosak vagyunk, és amely felmentést ad a gyengén teljesítők számára?
Nyilvánvaló, ha a szerző maga objektívnek is igyekszik feltüntetni magát, hamar lebukik, akár a Fidesz hívője, akár az ellenzéke. Az érvek, a teljesítmény értékelése, az a szempontrendszer, amellyel a témát megközelíti, nyilvánvalóvá teszi az álláspontját, az elvi megközelítését, de elfogultságait is. Olvasóink közül bizonyára többen is voltak már részesei olyan vitának, amikor egy-egy párt, politikai oldal teljesítményét próbálták értékelni; manapság sajnos nincsenek meggyőző érvek, mindig mindenre van valami válasz, amely vagy felment, vagy éppen kritizál. Szóval, amikor most azt állítanánk, hogy mi ezúttal megpróbáljuk tárgyilagosan megvizsgálni, miként is szerepelt az elmúlt időszakban a vezető kormánypárt, aligha tetszeleghetünk az objektív elemző szerepében, pedig ezt hisszük magunkról.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Ráadásul, a Fideszről szólva, különösen nehéz a helyzetünk. (Sorozatunkból tudatosan hagytuk ki a Kereszténydemokrata Néppártot, a Fidesz testvérét, az párt ugyanis a közvélemény előtt valójában nem létezik. Van ugyan egy önálló frakciója a parlamentben – sokszor kinevezéssel jutnak oda az emberek – ennek a frakciónak azonban legfeljebb annyi a szerep, amit a Fideszben ráosztanak, sem önálló véleménnyel önálló hanggal, ennek megfelelően önálló karakterrel sem rendelkezik. Külön kitérhetnénk persze elnökére, aki egyszersmind miniszterelnök helyettes volt, van és lesz, Semjén Zsoltra, de az ő legnagyobb tette is, kimerül egy szarvas svédországi leterítésében. A KDNP munkáját tehát fedje jótékony homály, szerintem így járnak jobban).
Nem vagyunk könnyű helyzetben akkor sem, ha pusztán a Fidesz munkáját vizsgáljuk. Amit sietve le kell és le lehet róla rögzíteni, az a hihetetlen fegyelem, ahogy ez a párt működik. És ezt kéretik most nem a negatív tartományba sorolni; valóban nagy erény, ha egy politikai formáció képes azt a képet mutatni önmagáról, hogy ott egység van. Igaz, hogy a napokban Lázár János arról beszélt – még ha azt a hírügynökség meg is cenzúrázta – , hogy a Fideszen belül is akadtak olyanok, akik a párt, a kormány bukására játszottak, ebből hozzánk, földi halandókhoz semmi nem jutott el. Mi legfeljebb annyit láthattunk, hogy akár a párt elnöksége, akár parlamenti frakciója óramű pontossággal hajtja végre a rá kirótt feladatot. Ez a feladat, az elmúlt esztendőt, de inkább két évet vizsgálva, nem volt más, mint tudomásul venni a központi utasítást; semmi másról nem beszélni, mint a migránsokról. (Hogy ennek milyen túlhajtásai voltak, az szinte mellékes is, mivel a közönség semmin nem rendült meg, legfeljebb a baloldali értelmiségit zavarta, ha például a bogárevés kultúrájának térhódításáról beszélt egy miniszter; mellesleg nem ebbe bukott bele. )
Hiába volt a Fidesznek gigafrakciója, és hiába vezette és vezeti a legtöbb települést ennek a pártnak a tagja, híve, a központi akarat sehol nem futott ellenállásba, a nyilvánosságot, ha netán voltak is, elkerülték a viták.
Ha tehát a Fideszt kell mérlegre tenni, nem tehetjük meg, hogy csak a saját ízlésvilágunk, politikai kultúránk, meggyőződésünk alapján hirdessünk eredményt. Igen is, meg kell állapítanunk, hogy egy modern párt csakis így működhet. Most tehát nem arról beszélünk, hogy milyen programot követ, miként vélekedik az állam szerepéről, hogyan használja a parlamenti többségét, pusztán csak azt hangsúlyozzuk: egy kormányzó párt csak akkor lehet igazán eredményes, ha fegyelmet tud tartani.
És, ha ezen túl vagyunk, akkor állapíthatjuk meg, hogy ezt a fegyelmet nem a kollektív vezetés, a közös gondolkodás, az egységes akarat tartja egyben. Ha nem, akkor viszont mi? Mi az a kohézió, amivel elkerülhetővé válnak azok a konfliktusok, amelyek más pártokat olyan nagy mértékben jellemeznek? A kérdésre mi magunk sem tudjuk a választ, legfeljebb tapogatózunk találgatunk, az eddig tapasztalatainkra hagyatkozunk. Ez a tapasztalat azonban meglehetősen gyenge alapokat ad, hiszen a magyar politikai életben eleddig ilyennel nem találkoztunk; a pártokra inkább az időről időre felbukkanó belső konfliktusok, az
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
állandóan előre haladó erózió volt a jellemző. A Fidesz az első olyan csapat, amely tényleg csapatként működik, illetve ezt a látszatot tudja kelteni. Nem rendítik meg a külső támadások – a külső értsd: itthonról és külföldről érkezőként – , de még a kriminális ügyek sem. A Fideszben nincs belső bírálat, nincs belső elhatárolódás – olykor egy-egy pletyka suhan csak el, például Elios ügyben a vej időleges eltüntetéséről a nyilvánosság elől, valahova külföldre, ha tényleg ez volt az ok, és tényleg így történt -; itt összetartás, vagy hallgatás van. A Fideszt nem rendítette meg, mint hittük, sem az előbb említett Elios ügy, sem a Kósa-ügy, sem egyetlen olyan eset, amelyről azt hittük: vége a párt virágkorának.
Hát nem lett vége. Vagyis térjünk vissza a kérdéshez: mi tartja egyben a Fideszt? Bármennyire szeretnénk elkerülni ezt a választ, ki kell mondanunk: bizony Orbán Viktor. Ő az, aki egyszemélyben kézben tartja a pártot, aki dönt a konkrét helyzetek megoldásáról, arról, hogy kit tart – egy darabig – az élvonalban, és kit tol a háttérbe. Ő dönt arról is, hogy melyik helyzetre milyen kommunikációs válasz dukál, ki mit mondhat, meddig mehet el. A választások eredményét figyelembe véve azt is megkockáztatom: ő dönt arról is, hogy ki milyen „alkotmányos” költséget engedhet meg magának. Erről, belátom, mást gondoltam egy-két hónappal ezelőtt: azt hittem, kicsúszott a kezéből a vezetés, nem uralja már a helyi kiskirályokat, túl nagy konglomerátumot – ha értik mire gondolok – kell lefednie, és bár a struktúra működésének alapja, hogy minden döntés felfut hozzá, ezt már nem képes uralni, átlátni, befolyásolni. Tévedtem. Látja, tudja, de feltehetően azt is, hogy mi ennek az ellenszere. Az ellenszere pedig az országos hálózat, a helyi emberek hűsége, kötelesség tudata, az ottani közösség feletti uralma. Ez a titok nyitja.
Akkor tehát, ha a Fideszt akarjuk értékelni, Orbán Viktort kell értékelnünk, és el kell jutnunk odáig, hogy miközben a Fidesz Magyarország legnagyobb pártja, valójában egy egyszemélyes pártól beszélünk. Egy olyan pártról, ahol az erős, karizmatikus vezető pontos szereposztás szerint osztja el a feladatokat, megvan az intelligens, a bunkó, a hátteret építő és a nőket megszólítani képes figura, és senki nem léphet ki saját jelmezéből.
Sokszor írták már le, hogy ma Orbán Viktor szinte a legöregebb politikai szereplő, harminc éve uralja a pártját, illetve azokat az embereket, akik csatlakoztak hozzá. Elemezők azt mondják: akár húsz-harminc éve is lehet még neki, kiváltképp, ha továbbra is ilyen ügyesen játszik az emberekkel. Továbbra is, mint a zsonglőr dobálja őket, tudja ki repül lefelé, és ki felfelé. Nagyjából ennyi a titka. És mindaddig, amíg fel nem bukkan egy másik zsonglőr, övé a manézs.
Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-nek küldött közleményében azt írja: Orbán Viktor lezárta konzultációit a kormányalakításról.
MTI Fotó: Soós Lajos
A közlemény szerint Orbán Viktor Áder János köztársasági elnök felkérésének megfelelően az elmúlt napokban konzultációt folytatott a kormányalakításról. Ez lezárult, eredményéről a miniszterelnök tájékoztatta a Fidesz és a KDNP elnökségét. Az új kormány az Országgyűlés alakuló ülését követő hetekben áll fel.
A közlemény szerint a kormány névsorára Orbán a következő javaslatot teszi (a közleményben szereplő sorrendben). Félkövérrel az új minisztereket jeleztük:
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes
Pintér Sándor belügyminiszter
Varga Mihály pénzügyminiszter
Benkő Tibor honvédelmi miniszternek
Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter
Palkovics László nemzeti innovációs és technológiai miniszter
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter
Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter
Trócsányi László igazságügyi miniszter
Nagy István agrár- és vidékfejlesztési miniszter
Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős miniszter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Süli János paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter
A közlemény szerint „Magyarország új kormánya nemzeti kormány lesz, mely Európa és Magyarország keresztény értékeken alapuló kultúrájának megőrzését, az ország határainak megvédését, a teljes foglalkoztatottság megteremtését, a gyermekvállalás támogatását és hazánk idős polgárainak megbecsülését tartja elsődleges feladatának”.
„Kihasználnak minket, minden válságért, hibáért, korrupciós botrányért minket hibáztatnak” – ezt mondta egy izraeli lapnak Alex Soros. Szerinte Magyarországon már nincs ellenzék, nincs sajtószabadság, Orbán pedig nem racionálisan cselekszik, hanem mániákus lett.
Alex Soros Forrás: Facebook
A 87 éves Soros György fiáról, Alex Sorosról több, lejáratónak szánt írás is megjelent a múlt héten a magyar kormánymédiában – volt köztük olyan is, amellyel újabb mélységeket értek el. A Jediót Ahronót izraeli napilap most annak kapcsán kereste őt meg, hogy elemzést írtak arról, sokan miért is gyűlölik annyira Soros Györgyöt. Ezzel egyébként mi is foglalkoztunk már, korábbi cikkünket itt olvashatja el.
A lap Soros Györgytől is interjút kért, de ő maga helyett 32 éves fiát javasolta, aki a Nyílt Társadalom Alapítványok alelnöki posztját is betölti. Alex Soros egyébként több izraeli cégbe is befektetett korábban (ezeken sokat is bukott), saját alapítványa pedig dollármilliókat adományoz zsidó szervezeteknek.
A lap azt írja, a Soros-alapítványok olyan szervezeteket támogatnak, amelyek
az emberi jogokat, a szólásszabadságot, az átláthatóságot, a kisebbségek támogatását, a zsarnokság és a korrupció elleni küzdelmet hirdetik.
Ez szerintük magyarázza, hogy egyesek miért gyűlölik annyira – de nem magyarázza a gyűlölet mértékét.
Megemlítik Orbán Viktor kampányát, amelyet a Soros György elleni hadjáratra alapozott, de több más országból is hoznak hasonló példákat. Erre mondta Alex Soros, hogy mindenért őket hibáztatják.
Rákérdeztek arra az esetre is, amikor Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök fia egy olyan, antiszemita ihletésű rajzot posztolt, amely szerint Soros György a gyíkembereken keresztül irányítja a világot. Erről azt mondta: „Úgy tűnik, hogy Jair Netanjahu
semmit nem tanult a történelemből,
(…) mindenkit megsértett, aki tiszteli a szabadságot és a toleranciát.”
Mint mondta, már gyerekkorában azt érezte, hogy az apja elleni támadásoknak antiszemita éle van, de beszélt arról is, hogy jobboldali szervezeteket is támogattak.
Alex Soros beszélt a CEU elleni magyarországi támadásokról is, valamint a tervezett újabb civilellenes törvényről, a Stop Sorosról. Mint mondta: „Sokan megkérdezik apámat, hogy miért fektet be ennyi pénzt egy olyan országban, amely üldözte és most is üldözi. Ő azt feleli:
Segíteni akarok azoknak, akik szenvednek, akiket elnyomnak abban az országban.
Ezt tanította neki a zsidó hagyomány: a személyes vagyon nem helyettesítheti az értékeket.”
Alex Soros szerint Orbán nem az apja elleni támadások miatt nyerte meg a választást. Ahogy fogalmaz:
„Már nincs ellenzék Magyarországon, nincs szabad média. A fiataloknak nincs jövője, és gyorsan el is hagyják az országot.”
A kérdésre, hogy ha egyszer alig vannak muszlim bevándorlók az országban, akkor miért erre építette Orbán a kampányát, Alex Soros azt válaszolta:
„Mert már nem racionálisan cselekszik. Megőrült, mániákus lett.”
A lap megemlíti azt is, hogy Orbán egyike volt annak a 3200 magyarnak, aki ösztöndíjat kapott a Soros Alapítványtól, hogy külföldön tanulhasson. Azt is írják: egyesek szerint ezért is gyűlöli: abba a kézbe harap, amelyik etette.
Alex Soros azt mondta, nagyon csalódott volt, amikor Netanjahu az antiszemita kampány ellenére meghívta Orbánt Izraelbe. Szerinte egyébként apja teljesen különbözik attól a képtől, amilyennek sokan elképzelik.
Az alkotmányozó hatalom is egy embernél összpontosul, és ez hatalmas hatalom – mondja Szentpéteri Nagy Richard, a Méltányosság Politikaelemző Központ politikai elemzője a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Többek között ezért sem nevezhető ma Magyarország alkotmányos demokráciának. És mert minden egy emberen múlik, állítja az elemző -, az is, hogy Orbán át akarja-e alakítani a rendszert, valami mássá. Semmi nem szól amellett, hogy prezidenciálissá formálja, arra van esély, hogy félprezidenciálissá. Egy ilyen rendszerben a hatalom birtokosa akár zsarnoki jogosítványokkal is rendelkezhet. Az egyébként tévhit, hogy ez együtt járna a közvetlen elnök-választással, megoldható az átalakítás anélkül is.
Ön szerint hozzányúl az alkotmányhoz Orbán Viktor?
Már a kérdésben is benne rejlik a különös helyzetleírás. Mert valóban az a helyzet, hogy az alkotmány sorsa kizárólag Orbán Viktoron múlik. Ő dönti el, hogy a parlament hozzányúljon-e a szöveghez, és ha belepiszkál, mit változtasson rajta. Ez kétségkívül hatalmas hatalom: az alkotmánymódosító és az alkotmányozó hatalom is egy embernél összpontosul. E
hatalomnak pusztán az érzete is erőt ad. A hatalmas erő ugyanis nem a hatalom gyakorlásában van, hanem a hatalom gyakorlásának a lehetőségében.
Sokszor éppen az biztosítja a tekintélyt, ha a hatalom nem él azzal a lehetőséggel, amivel élhetne. Gondolom, van már döntés arról, hogy mely pontokon kell változtatni a rendszeren. De arról is van döntés, hogy ez a döntés csak akkor szülessék meg, amikor leginkább szükséges, mert a vezér bármikor dönthet úgy is, hogy a döntést nem hozza meg. Az egész politikai rendszer az ő kezében van.
Nevezhető-e ma Magyarország alkotmányos demokráciának?
Erre a kérdésre egyértelmű a nemleges válasz. Ez talán már az eddigiekből is világos volt. Egyébként a rendszer maga sem tart igényt erre az elnevezésre. A rendszer megalkotója és névadója ugyancsak nem használja ezt a kifejezést. Azon lehet vitatkozni, hogy a nemzeti együttműködés rendszere demokratikus-e, de azon nem folyik vita, hogy alkotmányos-e. Még akkor sem, ha alkotmányosan jött létre. Az természetesen lehetséges, hogy valaki egy másik alkotmányfogalommal dolgozik, mint a liberális konszenzus. De az nem lehet, hogy ne tudna viszonyulni ehhez a fogalomhoz, amikor nevet ad a szüleménynek Az illiberális jelző az alkotmánytalanított politikai rendszer jelzője, hiszen a nyugati hagyományban a liberális demokrácia az alkotmányos demokrácia szinonimája. És mivel a modern nyugati demokrácia liberális, vagyis alkotmányos demokrácia, ezért a nem ilyen rendszereket nem is tartja demokráciáknak.
Hol sérült az elmúlt nyolc évben a demokratikus rend?
Az eddig mondottak alapján azt állíthatjuk, hogy az elmúlt nyolc év az alkotmányos rendben hozott változást, és ez hatott ki a demokráciára. Márpedig az alkotmányos rendben tengernyi változás volt, kezdve az Alkotmánybíróság hatásköreinek megnyirbálásával és bezárva a választási visszaélésekkel. Mindezek összességükben egy gyökeresen új – a korábbihoz képest más – politikai rendszert hoztak létre, miközben a felszín, a formális struktúra látszólag alig változott. Az alkotmánytalan rezsim az alkotmányos kulisszák mögött épült ki, méghozzá nem is egyik napról a másikra, hanem fokozatosan. Ezért a közvélemény jószerivel meglepődni sem tudott, nemhogy örülni vagy tiltakozni.
Tudományos megközelítésben minek nevezné azt a rendszert, ami létrejött?
Hát, eddig arról beszéltünk, hogy minek nem nevezhető a rendszer, és amikor most konkrét elnevezést keresünk, akkor azt hiszem, továbbra is a bevett fogalmakhoz viszonyítva kell nevet alkotnunk vagy találnunk. Talán van, aki tudja, hogy egy rádióműsorban évek óta foglalkozunk ezzel a kérdéssel. Néhány évtizeddel ezelőtt sokkal kevesebb fogalom állott rendelkezésünkre, mint most. A politikatudomány újabban sokat fejlődött, de megítélésem szerint nem eleget. Ma már széles körben elfogadott, hogy a demokráciák és a diktatúrák között van egy köztes mező, egy szürke zóna, egy hibrid állapot, amelybe sok rezsim belefér. Talán bevallhatom, hogy igyekszem követni a kérdés nemzetközi és hazai szakirodalmát, de az a benyomásom, hogy újabban a hibrid rezsimek fogalmát kissé túlzottan tágan értelmezik. Korábban szinte semmilyen rezsimet nem soroltak ebbe a körbe, ma pedig szinte minden országot ide gyömöszölnek bele, amelyik egy kicsit is kilóg innen vagy onnan. Jelzem, ez a fogalmi bizonytalanság ugyancsak kedvez a magyar rendszer működtetőinek. Ez a hatalom nagyon szerencsésnek mondható. De hogy letegyem valahova a voksomat: el tudom fogadni, hogy a magyar rendszert köztes rezsimnek nevezzük, és azt is, hogy ennek a furcsa, köztes rendszernek érdekes, hangzatos vagy ötletes nevet adjunk. Azt azonban nem tudom elfogadni, hogy ennek érdekében különbséget tegyünk a rendszer és a rezsim kategóriája között, mert ez a különbségtétel megkerüli a problémát, és nem tudományos, hanem politikai célt szolgál.
Van-e olyan terület, ahol Orbán Viktor vigyáz arra, hogy ne lépje túl a határt?
Igen, a pávatánc valódi művészet, amelyben megtervezett lépések összessége adja ki a könnyed spontaneitás artisztikus látszatát. Különleges a rendszer abban is, hogy nem őszinte. Tulajdonképpen lopva és titkolva rajzolja meg magát, még a hívei is mindig utólag tudják meg, hogy ők minek is a hívei. A korszellem nem kedvez az őszinteségnek, a látszatok sokszor megtévesztők. A leíró tudomány szerencséje, hogy a rendszer irányítója – az egyedüli ember, aki megengedheti magának az őszinteséget, hiszen még az alvezérek sem mernek nyíltan beszélni a szándékokról – időnként odadob egy-egy morzsát az elemzőknek, amikor új politikai rendszert, illiberális államot vagy pávatáncot említ, mert ezekkel a kifejezésekkel sokat segít a megértésben. Általában két területen van, ahol a miniszterelnök képes visszavonulni: ahol Európa ma még erősebb, és ahol a közvélemény jelentősen ellenáll. Ezek igazán kis területek, és kevés példa volt arra, hogy ténylegesen visszakozni kellett.
Miért nézi el neki az EU, hogy illiberális államot épít?
Tulajdonképpen nem nézi el. De nem tesz, nem tehet semmit. Sokat adna azért, ha nem kellene ezzel a rendszerrel számolnia. Tisztában van azzal is, hogy a példa ragadós, a rendszer attraktív más autoriter vezetők számára, és vonzó lehetőség a kontinens egész keleti felén. Az EU minden rendű és rangú vezetői a hátuk közepére kívánják ezt a problémát, és készek lennének áldozatokat is hozni azért, hogy megszabaduljanak tőle. De nincs valódi eszköz a kezükben, és nincs kellő elvük egy olyan hatalom ellen, amely rendszeresen választásokat nyer, és amelyet a nép nagy része támogat. Sok illúzió volt a magyar közvélemény szemében az EU erejéről. Valójában az EU egy gyenge hatalom, amely nincs rendesen kitalálva, és amely napjainkban egyébként is nehéz helyzetben van. Nem arra jött létre, hogy belső ellenségekkel foglalkozzék, amikor még külső ellenfelekkel sem tud elbánni. Egyedül abban képes gondolkodni, hogy legalább ne finanszírozza euró-milliárdokkal a kebelén belüli kémet. De mire a gondolkodást tett követi, addigra maga az EU is meginoghat. Európa malmai iszonyú lassan őrölnek.
Van-e annak realitása, hogy Orbán mondjuk két év múlva prezidenciális rendszerré alakítja át Magyarországot?
A beszélgetésünk elején tisztáztuk, hogy a rendszernek éppen az a lényege, hogy bármikor bármi lehet belőle. A döntés kizárólag egyetlen ember érdekén múlik. Hangsúlyozom, hogy itt a legprimerebb érdek játszik szerepet. Természetesen a kormányforma megváltoztatása is szolgálhatja ezt a személyes politikai érdeket, de jelenleg nem látszik elég indok a módosításra. Arra alig van érv, hogy prezidenciális rendszerre térjünk át. Arra több érv van, hogy úgynevezett fél-prezidenciális rendszer legyünk, de pillanatnyilag ez sem áll Orbán érdekében. Ám a dolgok változhatnak. A változtatáshoz nemzetközi példák egész sora áll rendelkezésre, jó és rossz példák egyaránt. Tudomásom van arról, hogy a miniszterelnök a reform lehetőségét többször is komolyan mérlegelte, és feltételezem, hogy akár most is fontolgatja. Miért is ne fontolgatná? Az országnak nem érdeke ugyan, de neki személyesen opció lehet arra az esetre, ha a Fidesz jelentősen meggyengül. Ez a helyzet természetesen éppúgy bekövetkezhet, mint ennek az ellenkezője. Mindenesetre, ha ez a helyzet előállna, akkor az átállást nagyon egyszerűen le lehetne bonyolítani, és Orbánnak királyi útja lehet a Sándor-palotába vagy a Várba.
Mik a veszélyei egy ilyen rendszernek?
Ennek a kérdésnek hatalmas irodalma van, és az egyes országok tapasztalatai is számosak. Egy fél-elnöki rendszerben az elnök nagyon erős, és szinte korlátlan, kontrollálatlan és komoly eszközök vannak a kezében. Maga az elnevezés tulajdonképpen megtévesztő is, hiszen egy fél-prezidenciális rendszerben az elnök akár még erősebb is lehet, mint egy elnöki rendszerben. Ha más mechanizmusok nem korlátozzák – mint Franciaországban –, akkor a hatalma zsarnokivá is válhat – mint Kelet-Európa despotikus köztársaságaiban. Csakhogy Orbán Viktornak – mint jeleztük – jelenlegi pozíciójában is korlátlan hatalma van – mint pártelnök, a frakciószövetség elnöke és miniszterelnök –, és ez egyedülállóvá teszi a mai magyar kormányformát szinte az egész világon, holott esetünkben olyan országról van szó, ahol a parlamentáris hagyományok a térségben szinte egyedülállóan fejlettek, és százötven évre tekintenek vissza.
Van-e olyan kockázata Orbán Viktornak, hogy egy közvetlen elnökválasztáson nem választják meg?
Persze, de Orbán Viktornak nem kell ilyen kockázatot vállalnia. Bár a fél-elnöki rendszer definíciójához szokták sorolni a közvetlen elnökválasztást, valójában a fél-elnöki rendszerhez nem szükséges, hogy az elnököt a nép válassza. De Gaulle az első elnöki ciklusának teljes hét évét úgy töltötte ki, hogy nem a nép választotta, a rendszer mégis már fél-elnöki szisztémaként működött. Magyarországon a köztársasági elnököt a parlament választja, sőt a második fordulóban a megválasztáshoz relatív többség is elég. A jelenlegi elnök mandátuma 2022-ben jár le, még a parlamenti választások előtt. Vagyis az új elnököt (Áder nem indulhat harmadszor) a most összeülő parlament fogja megválasztani öt évre. Még kétharmad sem kell majd hozzá. Mindez azonban csak addig áll, amíg nem nyúlnak az alaptörvényhez, amihez viszont kell – és meg is van – a kétharmad. De talán nem érdemes most ennyire előreszaladni. Négy év alatt még sok minden történhet.
Lázár János nevét a szélesebb közvélemény 2011 februárjában ismerte meg. A hódmezővásárhelyi polgármester azzal került az újságok címlapjára, hogy kiderült: szolgálati gépkocsijára lézerblokkoló van fölszerelve.
Persze, nem ez volt a legnagyobb gond Lázár János szolgálati autójával, hanem az, hogy a korábbi kormányok pazarló politikájáról papoló Lázárnak a havi 30, más források szerint 40 millió forintot érő gépjárművet hatszázezer forintért bérelték, a díj egyik felét a Fidesz frakció, másik részét a hódmezővásárhelyi önkormányzat állta.
A lézerblokkoló amúgy a hatályos jogszabályok szerint nem szabálytalan, használata inkább csak etikátlan. Főként azért ütközik a jó erkölcsbe, mert a lézerblokkolók többnyire nem valamiféle nemes, a haza javát szolgáló célt szolgálnak, még csak nem is a nemzet jobbá tétele okán szokás ilyet felszerelni, hanem azért, hogy az autó tulajdonosa a törvény által előírt, és minden jogkövető állampolgár számára kötelező sebességhatárokat ne legyen kénytelen betartani.
Ő volt a polgármester akkor, amikor Hódmezővásárhely az ország legeladósodottabb városaként került be a közelmúlt krónikájába.
Igaz, utóbb az állam átvette az adósság nagy részét, így a Lázár vezette önkormányzat áldozatos munkájának gyümölcseit az ország összes adófizetője a saját zsebén keresztül is élvezhette. Lázár amúgy azzal is kitűnt a többi politikus közül, hogy volt olyan parlamenti ciklus, amikor – ellenzéki képviselőként – ő vette fel a legtöbb képviselői költségtérítést, négy év alatt mintegy 18 millió forintot.
Mindez persze csupán egy röpke epizód Lázár János rövid, ám annál tartalmasabb politikai pályafutásából. A hódmezővásárhelyi évek után frakcióvezető lett a Fideszben, a harmadik Orbán-kormányban pedig a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Egybehangzó vélemények szerint ő volt a kormány legtöbbet dolgozó embere, munkabírása gyakorlatilag nem ismert határokat.
Ez tette őt Orbán Viktor számára pótolhatatlanná, és ugyanez a tulajdonsága okozhatta mostani vesztét – Orbán Lázár esetleges túlhatalmától tartva akart megszabadulni tőle.
Az sem véletlen, hogy Tarlós István, egyike azon nem keveseknek, akiknek feszült volt a viszonya Lázárral, többször is panaszkodott a sajtónak a kancelláriaminiszterre. A főpolgármester szerint Orbán Viktor szereti Budapestet, segítene is a fővárosnak, ám az ügyek mindig elbuknak valahol a kormányfő környezetében.
Lázár János és Tarlós István. MTI Fotó: Kovács Attila
Tarlós utalásaiból nem volt nehéz kivenni, hogy Lázár Jánosra gondol. A főpolgármester szavaiban volt némi igazság, nem mintha Lázár ártani kívánt volna Budapestnek, hanem úgy, hogy a kancelláriaminiszter valóban igyekezett távol tartani őt a miniszterelnöktől. Tarlós ezt nem vette jó néven, különösen a 3-as metró felújításának kapcsán éleződött ki a konfliktus közöttük.
Ami viszont biztos: Lázár János kinőtte magát Orbán mellett.
Olyannyira, hogy volt idő, amikor egyes elemzők szerint gyakorlatilag Lázár döntött a legfontosabb ügyekben, míg mások ezt épp ellenkezőleg látták: szerintük a kancelláriaminiszter – másokhoz hasonlóan – csupán egy bábu volt Orbán kezében.
Az első opció szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszter okos, ügyes, dörzsölt, és főképp ravasz. Már megszerzett mindent, övé minden hatalom, ráadásul úgy, hogy még a főnöke sem vette észre. A miniszterelnökhöz csak az ő testén keresztül vezet az út, engedélye nélkül senki sem férhet Orbánhoz, ő osztja be a programját, dönt arról, hogy kivel, és miről tárgyal.
Csak az alkalomra vár, hogy mikor lépjen elő az árnyékból. A várakozás, szerelmesek tudják ezt igazán, gyakran édesebb, mint maga a beteljesülés.
Orbán Viktor két alkalommal is Lázár János házában aludt.
Lázár még vár, hogy belépője minél hatásosabb legyen. Hogy minél többen lássák, és lehetőleg felállva tapsoljanak, amikor majd átveszi mostani főnöke szerepét.
Lázár egy másik olvasata szerint ő valójában egy balek, a miniszterelnök kedvenc játékszere, Orbán rajta szereti kiélni kegyetlen hajlamait. Mint a macska az egérrel, úgy játszik ezzel a maga kreálta lénnyel. Nem öli meg azonnal, mert a stressz ízletesebbé teszi a húsát. Ha Orbán akarná, már rég felfalta volna, nem állna neki semmiből, a fél fogára sem volna elég.
Csak játszogatott vele, mint jóllakott napközis a tányérján lévő ebéddel. Tologatta, néha rászúrta a villájára, esetleg még a szájába is bevette, (hogy azután szépen visszaköpje), közben meg élvezte, hogy mások utálkoznak.
Lázár János szorgalmasan gyűjtötte a barátokat és az ellenségeket.
Épp távozása kapcsán írt arról a Független Hírügynökség, hogy Lázár, a kormány és a Fidesz más tagjaival ellentétben, jó kapcsolatot tartott fenn a sajtó munkatársaival. Tudta, hogy a közvélemény fontos, és a sajtót a saját érdekei szerint használta. Nem bujkált, nem menekült az újságírók elől, a kormányinfókon sokakat közülük a nevükön szólított.
A politikusokkal és a gazdasági élet más szereplőivel azonban még ennél is ellentmondásosabb volt a viszonya. Rogán Antallal, akit a választási kampányban gyakorlatilag eldugott a Fidesz, közismerten nem szívelték egymást. Olyannyira nem, hogy Rogán botrányos ügyei – helikopterezés, letelepedési kötvények, a Pasa parki lakás körüli visszásságok – Lázár János köreiből szivároghattak ki.
Lázár János és Failoni Donatella, a vadásztársaság illusztris tagjai
Rogán stábja ezt a „baráti tüzet” Lázár luxusutazásainak megszellőztetésével, valamint sokmilliós fácánvadászatának kiszivárogtatásával viszonozta, s nem kizárt, hogy az ő keze van abban is, hogy, nem sokkal a hódmezővásárhelyi polgármester-választás előtt a Lázár család birtokai által körülvett, ám nem az ő nevükön lévő vadászkastély meglebegtetése is Rogán ellenlépéseként értékelhető.
Lázár János és Tiborcz István
A miniszterelnök vejével, Tiborcz Istvánnal barátian kávézó Lázárnak Csányi Sándorral is sikerült összerúgnia a port. Az első ütést Csányi vitte be, az OTP első embere azt találta mondani: láthatjuk, hogy Lázár János tehetséges politikus, lám, ezt a trafik-ügyet is milyen szépen elintézte. Csányi ezzel a megjegyzéssel ráadásul nem csupán Lázárról mondott véleményt, de a megfogalmazásból az is kiderül, hogy a trafik-ügyet tisztességtelennek tartja.
Erre Lázár azzal vágott vissza, hogy Csányit az ország első számú uzsorásának nevezte, majd még hozzátette: hiába páváskodik Csányi a devizahitelesektől szerzett milliárdjaival.
Lázár soha nem tartozott a kormányzat héjái közé, ám a választás kampányba – vélhetően Orbán Viktor kérésére – ő is beszállt. Emlékezetesre sikerült az a bécsi videója, amikor egy utcán arról vizionált a kamera előtt, hogy Bécs koszos és élhetetlen város, ahol mindenki retteg a migránsoktól. Ezt a videót a bécsiek kikérték maguknak, és Lázár utóbb hiába kért bocsánatot, addigra már közröhej tárgya lett.
Lázár most távozik a kormányból és visszatér egykori sikerei színhelyére, Hódmezővásárhelyre. Országgyűlési képviselő lesz, vagyis, szűkebb pátriájáért fog dolgozni. Ismerve habitusát, valamint elképesztő munkabírását, nagyon csodálkoznánk, ha a jövőben csak a hódmezővásárhelyi ügyek kapcsán találkoznánk a nevével. Már csak azért is, mert nemrégiben tett egy nehezen félreérthető megjegyzést: azt mondta, hogy húsz év múlva még csak 63 éves lesz.
Hogy ezzel mire célzott? Gondoljon mindenki azt, amit akar.
„már több mint egy évtizede mindent megtesz Orbán sikeréért”,
Oroszország a Newsweek szerint egy olyan, az EU-t megosztó retorikát terjeszt, amelyet az orosz propagandacsatorna, az RT Európa orbanizációjának nevezett. Oroszország ugyanis mindent megtesz, hogy megossza és gyengítse az EU-t. A Newsweek szerint az, hogy Európában egyre inkább előretörnek a populisták, nem az oroszok miatt van, de ők kihasználják ezt a helyzetet.
Ezzel együtt a lap szerint
a Kreml Orbánnak nyújtott támogatása precedens nélküli,
nem csak a propagandában egyértelmű, de ez látszik a gázról kötött megállapodásokban, a több milliárdos kölcsönökben és a stratégiai befektetésekben. Ennek eredményeként a Newsweek kijelenti:
„Orbán Putyin hangja Európában.”
Írnak arról is, hogy emellett orosz mintára épült ki a haveri kapitalizmus rendszere, a többek között különböző médiumokat vásárló oligarchákkal, és Putyinhoz hasonlóan Orbán is háborút indított a civilek ellen.
A lap szerint Orbán lázad az EU liberális demokrata értékei ellen, közben pedig az ország a GDP 4%-ának megfelelő uniós támogatásokat kapott: Magyarország az egyik legnagyobb nettó haszonélvezője az uniós tagságnak, évi 4,5 milliárd eurót kap, és kevesebb mint egymilliárdot fizet be.
az EU-ban Magyarország a második legkorruptabb ország Bulgária után.
Írnak Orbán múltjáról is, arról, hogy nem mindig volt oroszbarát, Soros-ösztöndíjas is volt, 2008-ban pedig felszólalt a grúziai invázió ellen. De 2010 után egyrészt rájött, hogy az idegengyűlölet szavazatokat hozhat neki, és a Direkt36-ot idézve azt írják, hogy Matolcsy György győzte meg, hogy Kelet felé kell fordulni.
Vladimir Tismaneanu, a Marylandi Egyetem politológia professzora Mussolinihez hasonlította Orbánt, mondván, ismeri a liberalizmust, a civil társadalomból jön, de most mindent megtesz, hogy tönkre tegye azt.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Az oroszokkal kötött üzletek között felsorolják a Mol-részvények visszavásárlását a Szurgutnyeftegaztól, azt, hogy a Gazprom olyan egyezséget kötött a gázszállításról, amely milliárdokba került az oroszoknak – de politikai haszna volt, a „rezsicsökkentéssel” Orbán 2014-ben is nyert a választáson, közben pedig a Roszatommal kötöttek szerződést a paksi bővítésről.
A menekültválság kirobbanása óta az ezzel kapcsolatos retorika
egyre inkább Putyint idézi,
Orbán civilizációs küzdelemről kezdett el beszélni, Sorost is támadja, a lap szerint oly módon, „amely veszélyesen közel van az antiszemitizmushoz”.
Orbán abban is Putyint másolja, hogy a korábban független intézményeket a saját embereivel tölti fel: megbízható emberei kerültek az ügyészség, a számvevőszék élére és fontos pozíciókba a médiában.
Írnak arról is, hogy az EU felháborodott, azt is felfedezték, hogy
Mint írják, Putyin számára 2014 márciusában kezdett a barátság kifizetődővé válni: akkor annektálták a Krím-félszigetet az oroszok, majd júliusban az általuk támogatott kelet-ukrajnai szakadárok lelőtték a maláj utasszállítót. Oroszország ellen szankciókat vezettek be, Putyin viszont azóta háromszor is Budapestre jöhetett.
Ugyanakkor azt is megemlítik, hogy Orbán eddig mindig megszavazta a szankciók meghosszabbítását, bármennyire is tiltakozott ellenük. Kovács Zoltán kormányszóvivőt is idézik, aki szerint Magyarország nincs közelebb Oroszországhoz, mint bármelyik másik ország.
Putyin autoriter rendszerét másolja Magyarország?
A New Internationalistben is megjelent egy elemzés a témában. Ők a paksi bővítéssel kezdik, de mint írják: az orosz befolyás messze túlmutat ezen. A lap szerint
Orbán Putyin nyomdokain halad,
korlátozza a sajtószabadságot, kulturális és jogi háborút folytat a civilek ellen, idegengyűlölő ideológiát hirdet, és a kétharmados többség birtokában átírja az alkotmányt.
Brian Dooley, a Human Rights First vezető tanácsadója szerint
az Orbán-rendszer már az autoriter rezsimek jeleit mutatja.
Az hasonlóságok között megemlítik azt is, hogy Orbán a menekültügyben a tradicionális, keresztény értékek megőrzését hangoztatta, és az egész helyzet ábrázolása olyan, mint az orosz propagandában. Emellett Magyarország gyakorlatilag lemásolta az orosz civilellenes törvényt, és írnak arról is, hogy ennek kapcsán a kormány megtámadta a CEU-t és kampányt indított Soros György ellen.
MTI Fotó: Kovács Tamás
De felsorolják a különbségeket is, mint írják,
Magyarországon még nem börtönzik be az ellenfeleket,
ugyanakkor csökken a sajtószabadság, és ebben az NMHH-nak is szerepe van, ráadásul a médiapiacot az állami hirdetésekkel is befolyásolják. Szintén a különbségek között említik az ellenzék kezelését és a tüntetésekre adott reakciót is.
Orbán nem egy másik Putyin
A Bloomberg ezzel a címmel készült elemzése szerint Orbán sokkal szofisztikáltabb módszerekkel építi a hatalmát, mint Putyin – de ez nem jelenti, hogy a rendszer kevésbé kemény. De, mint írják, a különbségek felülírják a hasonlóságokat.
Az egyik legfontosabb, hogy
mindkettőjük célja, hogy senki ne tudjon beleszólni, hogyan gyakorolják a hatalmat.
Magyarországon viszont a választásokon nincs tömeges csalás, igaz, lejt a pálya, ahogy az EBESZ is megállapította – de adott esetben itt nyerhetne akár az ellenzék is, és, ahogy a Bloomberg Borisz Nyemcov meggyilkolt orosz politikusra utalva írja: nem hívnak csecseneket, hogy ellenzéki politikusokat öljenek.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Arról is írnak, hogy bár csökken a sajtószabadság, még mindig sokkal nagyobb, mint az oroszoknál, és a bíróságok még fel tudnak lépni a korrupció ellen – ugyanakkor a korrupciós modell az oroszra hasonlít.
Összegezve a Bloomberg megállapítja, hogy össze lehet hasonlítani a két rendszert, de
Orbán sebészkést használ, Putyin pedig fejszét.
Kelet-Európa illiberális forradalma
A Foreign Affairsben az ismert politológus, Ivan Krastev nem csak Magyarországot vizsgálta, hanem az egész régiót. Mint írja, Kelet-Európa két korábbi mintagyerekénél, vagyis a lengyeleknél és a magyaroknál vannak a legaggasztóbb fejlemények: démonizálják az ellenzéket, a kisebbségek lesznek a bűnbakok, aláássák a fékek és ellensúlyok rendszerét.
Szerinte ezek az országok azért hirdettek háborút a liberalizmus ellen, mert az EU és az USA lettek a rendszerváltás után a liberalizmus arcai, fő képviselői, így a nacionalisták könnyen össze tudták kötni a két témát. Ehhez hozzájárultak a gazdasági nehézségek, főleg Magyarországon.
Mint írja, itt
a Fidesz átírta a választási szabályokat, a korrupció pedig átható.
Krastev szerint, ahol a populisták hatalomra jutnak, ott tovább mélyítik a kulturális és politikai polarizációt, és terjednek az összeesküvés-elméletek – mint például az, hogy Soros menekültekkel akarja elárasztani az országot.
Ír arról is, hogy a régióban nagyon erősen jelen vannak olyan történelmi traumák, amelyek a külső hatalmaktól való félelmet táplálják – sokan félnek minden kozmopolita ideológiától, jelentse az a Habsburg-birodalmat vagy a marxizmust.
Az elmúlt évek segítettek neki megérteni, hogyan következhetett be a holokauszt idején a gettósítás, a deportálás – ezt mondta a Független Hírügynökségnek Laczó Ferenc történész, a Maastrichti Egyetem adjunktusa. Ő egyike volt annak a több tucat tudósnak, írónak, akik aláírták a múlt heti, Angela Merkelnek szóló nyílt levelet, amely az Orbán-rendszer demokrácia elleni támadásait részletezte. Laczó Ferenc szerint a magyarok mellett a németeket és az EU-t is felelősség terheli az Orbán-rezsim megszilárdulásáért, a Soros György elleni kampány pedig egy az egyben reprodukálta a holokauszt előtt és alatt bejáratott antiszemita összeesküvés-elméleteket.
Laczó Ferenc
Fotó: Maastrichti Egyetem
Miért döntöttél úgy, hogy te is aláírod a nyílt levelet?
Alapvetően két tényező késztetett erre. Egyrészt a közelmúltban csaknem öt éven át a Német Oktatási és Kutatási Minisztérium által létrehozott kutatói állásban voltam a Jénai Egyetemen. A minisztérium általam is képviselt nagyprojektjének célja a német bölcsészettudomány nemzetköziesítése volt, én ezen belül a kelet-európai huszadik századi történelem kutatásával és annak németországi megjelenítésével foglalkozhattam.
Németországi éveim alatt megbizonyosodtam arról, hogy a jelenkori német társadalom jelentős többségét a demokrácia iránti mély elkötelezettség jellemzi. Az etnikai homogenitás orbáni víziója e társadalomban, melynek tagjai nagyon is tisztában vannak e vízió közelmúltbeli – és mondhatni elkerülhetetlenül – véres következményeivel, kifejezetten rémisztőnek hat. Számukra
ez a szélsőjobboldali eszmék magyarországi uralmát jelzi,
mégpedig jogosan.
Eközben az elmúlt években egyes német üzleti érdekek, továbbá az Európai Parlament-beli erőviszonyok következtében Németország a magyar demokrácia lebontásához asszisztált – számos más európai állammal egyetemben, de kiemelt módon. Úgy vélem, hogy
az Orbán-rezsim megszilárdulásáért a magyar felelősség egyértelmű elsőbbsége mellett az Uniót és németeket is jelentős felelősség terheli.
Ez részben utóbbiak ignoranciájából következett, részben tehetetlenségük hamis tudatában történt. Merkel és Orbán továbbra is fennálló pragmatikus szövetségét, Orbán hallgatólagos támogatását tehát számos német botrányosnak tartja, ahogy azt a nyílt levél írója, Yascha Mounk is megfogalmazta.
Másik személyes okom első hallásra mondhatni némileg banális, de valójában nagyon is súlyos. A CEU egykori doktoranduszaként elfogadhatatlannak tartom, hogy a kormány önkényesen megváltoztatott törvényekkel vegzálja az ország nemzetközileg legelismertebb és alighanem legnívósabb egyetemét.
Nem zsidóként, aki kutatóként mélyen ismeri a magyar antiszemitizmus történetét, felháborítónak tartom a Soros György elleni gyűlöletkampányt. Hivatásos történész vagyok. Nem vagyok politikai aktivista, a politikai fejleményeket pedig próbálom összetetten és kimérten szemlélni. Ezzel együtt is úgy éreztem, hogy
az ország demokráciájának felszámolása ellen, a közszellem drasztikus megrontása ellen morális kötelességem felszólalni.
Ez volt az első nyílt levél, amit az elmúlt nyolc évben aláírtam. Márpedig azért ezt írtam alá, mert az EU-nak, ami a liberális demokráciák klubja és Németországnak, e legbefolyásosabb és szilárdan demokratikus tagállamnak, megvannak a lehetőségeik, hogy az antidemokratikus fordulattal szembeszálljanak és a magyar demokráciát megerősítsék. Csakhogy szemlátomást felelősségükkel és lehetőségeikkel sincsenek még igazán tisztában.
Hogyan szereztél tudomást arról, hogy készül egy ilyen levél, hogy találtak meg az írói?
Régebb óta figyelemmel kísérem Yascha Mounknak, a Harvard Egyetem oktatójának, a nyílt levél kezdeményezőjének munkásságát. Mounk épp az idén adott ki The People vs. Democracy címen könyvet a kortárs politikai válságokról, melynek lapjain Magyarországot is kiemelten tárgyalja. A neten is követem írásait, és így akadtam rá a magyar választások jelentőségét tárgyaló Hungary’s Election was a Milestone in the Decline of Democracy című, a Slate-ben megjelent élesszemű írására.
Mounk ezek után írta meg nyílt levelét, amiről én személy szerint a Twitteren keresztül értesültem. Úgy vélem, hogy lényegre törő, jellemzően pontos és igen hatásos írás. Én egyes helyeken talán némileg máshogy fogalmaztam volna, ami alighanem szakmai ártalom, de a levél legfőbb állításai megállják a helyüket, célja pedig – a magyar demokrácia kiüresítésének további tudatosítása és Merkel felelősségérzetének felkeltése – nagyon is támogatandó.
Miért pont Angela Merkel a levél címzettje?
Bár ez természetesen nem az én választásom volt, úgy vélem, hogy Merkel a legjelentősebb európai politikus, jelenleg pedig – Trump megválasztása óta – a liberális demokratikus Nyugat intézményeinek, a nyílt társadalom eszméjének legszilárdabb védelmezője. 2015 óta egyúttal nemzetközileg elismert morális autoritás is. Úgy gondolom, hogy
a levelet többeknek is lehetett volna még címezni,
éppenséggel Juncker vagy akár Macron neve is ott szerepelhetett volna az elején. Ugyanakkor Merkel megszólítását – azon túl, hogy Mounk épp Németországban született – az imént említett érvek, továbbá a demokratikus alapértékek iránti elkötelezettsége, de helyenként túlzott pragmatizmusa igazolhatják. A levél épp Merkel pragmatizmusának alapértékek általi korlátozását követeli. Úgy vélem, ez rá különös meggyőzőerővel hathat.
Ehhez jön még a német társadalom demokratikus többségének antiszemitizmussal szembeni szilárd elkötelezettsége. A magyar antiszemitizmusra való határozott utalással Merkelre morálisan lehet hatni, hiszen az antiszemitizmus pártolása – vagy annak akár csak látszata is – a holokauszt rémtetteivel érdemben szembenéző Németországban morális öngyilkossággal ér fel.
A levél, ahogy említed is, többek között antiszemitizmus terjesztésével vádolja a kormányt, elsősorban a Soros György elleni hadjárat és Orbán március 15-ei beszéde miatt. Történészként a holokauszt időszakát kutatod, ilyen szemmel mennyire látod antiszemitának a Soros-ellenes kampányt?
Úgy gondolom, hogy
a Soros elleni állami kampány teljesen egyértelműen antiszemita ihletésű volt.
Sőt, legfőbb toposzai az antiszemitizmus radikális hagyományához tartoznak. A kormánypárt híveinek felkínált narratíva nem más, mint hogy a dúsgazdag és liberális spekuláns illegitim eszközökkel próbálja aláásni a magyar kormányt és nemzetet. Nagy nemzetközi terve van és ennek megvalósításáért leleplezendő hálózatot épít és titkon lobbizik, ráadásul csal is – utóbbi az antiszemiták szokásos hamis moralizálása.
A modern európai antiszemitizmus radikális hagyományát valamennyire is ismerők e – reményeim szerint pontos és adekvát – összefoglalóból könnyűszerrel kikövetkeztetik, hogy
a hivatalosan sulykolt történet egy az egyben reprodukálja a holokauszt előtt és alatt bejáratott antiszemita összeesküvés-elméleteket.
A kampány nem antiszemita jellegének vélelmét tudtommal eddig két fő érvvel támogatták meg. Egyrészt azt szokás felhozni, hogy ha nyíltan nem említik, hogy Soros zsidó, akkor a kampányt nem lehet a nyílt antiszemitizmus példájául hozni, illetve, ha Izrael nem ítéli el, akkor hogyan is lehetne az.
Az első érv komolytalan, hiszen a Fidesz által alkalmazott narratívában Soros szimbolikus figura, a zsidó összeesküvő szimbóluma, ráadásul a holokauszt utáni antiszemitizmus egyik gyakori jellemzője épp a kódolt beszéd, mondhatni a nyílt színi antiszemiták nélküli antiszemitizmus. Ez a magyar jobboldal jelentős részére tökéletesen áll, amit már csak az is mutat, hogy számos jobboldali az antiszemitizmus kritikáját hamarabb és erősebben ítéli el, mint az antiszemitizmus jelenségét.
Attól tartok, hogy a morális perverzió iskolapéldája lehetne, ahogy a holokauszt utáni burkoltnak vélt antiszemitizmus itt radikális állami kampányban ölt testet és közvetlenül a holokauszt egyik túlélője ellen fordul.
Az izraeli nagykövet ugyanerről azt mondta: ő óvatosan használná az antiszemitizmus kifejezést, mert szerinte lehet egyes embereket bírálni, amíg ezt nem kísérik antiszemita hangok. Mit gondolsz erről?
Úgy gondolom, hogy Izrael is útban van az illiberális állam kiépítése felé. A liberális demokrácia szempontjából a helyzet bizonyos tekintetben jobb Izraelben, mint Magyarországon, mivel alapvetően jóval plurálisabb az ottani politikai közeg – az izraeli eleve sokkal összetettebb társadalom. Más tekintetben viszont alighanem rosszabb az ottani helyzet, ami elsősorban a mindennapi erőszak romboló hatásával függ össze. Soros Izrael jobboldalán is ellenségnek lett kikiáltva, mert az egyetemes emberi jogok érdekében lép fel és ily módon támogatja a megszállt és elnyomott palesztinok sérelmeinek orvoslását is – e súlyos sérelmekért pedig köztudomásúlag nagy részben épp Izrael állama a felelős.
Izrael és Magyarország viszonyában manapság azt látjuk, hogy az antiliberalizmus felülírja az antiszemitizmus kérdését.
A Likud és a Fidesz közös antiliberalizmusa magyarázza, hogy Orbán politikája egyidejűleg lehet muszlim- és arabellenes és mozgósíthat zsidóellenes érzelmeket, miközben el tud mélyíteni egy – első pillantásra mindkét oldal számára elvtelen – szövetséget Izrael államával. Ahogy Izraelben a baloldaliak fogalmaznak, két nemzetközileg egyre inkább elszigetelődő antiliberális etnokrácia egymás karjaiba omlik. Nem éppen ízléses látvány, de van benne politikai ráció.
A bevándorlók elleni kampány hangvételéről mit gondolsz?
Messziről kezdem: antropológiai tény, egyúttal vallásos civilizációnk alapgondolata, hogy az ember jóra és rosszra egyaránt képes, cselekedeteit pedig gyakran az önzés és az altruizmus sajátos keveréke motiválja. A magyar állam és kormány által az elmúlt években űzött domináns diskurzusban tudtommal fel sem merült, hogy a segítségnyújtás is lehetne prioritás. Nemigen lehetett olyat hallani, hogy a szerencsétlenebb embertársainknak nyújtott segítségnyújtás önmagában helyes cselekedet.
A bevándorlók elleni kampány egyértelműen az emberi természet árnyoldalaira épít,
az emberek gondolattalanságára és érzéketlenségére, sőt egyenesen az ellenségeskedésre. Ezek hátterében pedig a félelem mesterségesen felkeltett és évek óta folyamatosan táplált érzése munkál. Nagyon úgy tűnik, hogy a kampánynak eközben a szíriai polgárháború okozta kolosszális tragédia iránti empátia kifejlődését is sikerült elfojtania.
A kampány számomra az állami propagandagépezet erejét bizonyította, továbbá azt, hogy e gépezetnek már nincs is szüksége tényekre. A társadalomtudósok körében közhelynek számít, hogy a bevándorlás intenzív tematizálása nincs összefüggésben az ország migrációs trendjeivel, attraktivitásával, demográfiai kilátásaival – az ország lakossága csökken, sok képzett fiatal kivándorol, miközben kevesen szeretnének Magyarországra költözni. A kormány e tények nyílt tárgyalása és kezelési kísérlete helyett évek óta
egy öncélú fikciót erőltet, cinikus nézőpontból meglehetősen sikeresen.
E propaganda társadalmi hatása szemlátomást a morális elérzéketlenedés, ami a morális összeomlás közeljövőbeli veszélyével fenyeget.
Többek szerint a hangnem sokszor a 30-as évek antiszemita kampányait idézte fel. Egyetértesz?
Valóban igaz, hogy mindkét esetben mások tömeges dehumanizációját eszközül használó, önkényes és öncélú állami propagandahadjáratról van szó. Bár a következmények jelenlegi tudásunk szerint napjainkban azért – hála Istennek – kevésbé végzetesek. Ez alighanem a két kampány közti legalapvetőbb különbségnek köszönhető. Az antiszemita kampányok és politikák magyar állampolgárok százezrei ellen irányultak, jelenleg viszont a területcsökkenés, valamint népirtások és etnikai tisztogatások – azaz mérhetetlen emberi szenvedés – által létrehozott, etnikailag nagyrészt homogén társadalom őrzése zajlik, mégpedig a magyar állampolgársággal nem rendelkezőkkel, mondhatni az ismeretlen idegenekkel szemben.
Eközben úgy gondolom, hogy szoros összefüggések vannak a két kampány között és e tény mostanáig nem kellően tudatosított. A holokauszt kutatójaként – bár én konkrétabban elsősorban az áldozati perspektívákkal foglalkoztam – azt vagyok kénytelen mondani, hogy
a 2015 óta látott társadalmi reakciók segítettek felfognom, hogy miként következhetett be az 1944-es mélypont, miként lehetett végrehajtani a gettósításokat és a deportálásokat.
A zsidók üldöztetésében való széleskörű állami és társadalmi részvétel, továbbá a tömeges semlegesség és érzéketlenség fiatalkoromban – szerencsés korban nőttem fel – távolinak és rejtélyesnek tűnt. A 2015 óta látott reakciók azonban elborzasztó bepillantást engedtek a propaganda erejébe és az emberi szolidaritáshiány mély bugyraiba. Roppant tanulságos volt, bár természetesen szívesebben spóroltam volna meg az élményt.
Érdemes talán hozzátennem, hogy az antiszemitizmusnak sajátos logikája van. Az antiszemiták ugyanis az elismertségnek örvendő és sokak által tehetségesnek és szorgalmasnak gondolt zsidókat a zsidó uralmi törekvések képviselőiként festik le. Azaz a zsidók sikereit hamis moralizálás által negatív fényben tüntetik fel – a zsidó eszerint nem is szorgalmas, hanem csak törtető, nem is igazán tehetséges, csak utánzásra képes stb. Ezek az antiszemiták morális közhelyei, az antiszemitizmusban tehát a kisebbrendűségi komplexus keveredik a morális felsőbbrendűség sulykolásával. Úgy gondolom, hogy az antiszemitizmust épp e kettősség teszi robbanásveszélyessé.
A bevándorlás elleni kampány kétségkívül a bevándorlók közeljövőbeli hatalomátvételével riogatott. Erre azonban az elesett és megvetett bevándorlók önmagukban nem lehetnek képesek. E ponton került ismét csak elő – mondhatni kiszámítható módon – az antiszemita paranoia és mobilizáció: a hatalmat nem is a szerencsétlen bevándorlók, hanem a hatalmas, elismert és megvetendő Soros György akarja átvenni.
Lesz szerinted bármilyen következménye a Merkelnek címzett levélnek?
Liberális demokrataként azt gondolom, hogy meg kell változtatnunk a jelenlegi rendszert, melyben az Unió vezető politikai tényezői az Orbán-rezsim antidemokratikus lépéssorozatát és radikalizálódását ellenzik, de érdemben nem akadályozzák, sőt helyenként – ignoranciájukból vagy puszta nemtörődömségükből adódóan – egyenesen elősegítik azt. E szomorú tényállásra kell az európai döntéshozók figyelmét felhívni. Én levelünket ezirányba tett kis lépésként értékelem. Nem számítok rövidtávú hatásra. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy
a magyar demokrácia ügye, illetve az ország uniós jogai és kötelezettségei a következő években kiemelkedően fontos európai témává növik majd ki magukat.
A liberális demokrácia magyarországi alapvető működését újfent lehetővé kell tenni, ami korántsem lesz egyszerű vagy rövidtávú folyamat. Ebben személy szerint számítani szeretnék az Unió támogatására, elvégre részben azért lettünk tagok, hogy a demokrácia leépítésére tett kísérleteket jobban ki tudjuk majd védeni. Meglepő és szomorú, hogy az Unió e téren mostanáig kevéssé igazolta vissza a hozzá fűzött reményeket.
A magyar liberális demokrácia híveként a jelenlegi helyzetben kulcsfontosságúnak gondolom, hogy az Unió a demokrácia leépülését megfelelő eszközökkel szankcionálja és a magyar demokrácia erősítését érdemben elősegítse. Először is
létfontosságú, hogy Magyarország az Unió tagja maradjon.
Ez egyszerre kell jelentsen uniós anyagi támogatásokat a szolidaritás nevében – Magyarország elvégre a legszegényebb tagállamok közé tartozik – ugyanakkor a pénzek felhasználásának európai szintű ellenőrzését is.
A hollandiai tudományos életben egyébként mennyire téma a magyarországi helyzet?
Egyre inkább. A holland-magyar gazdasági és kulturális kapcsolatok továbbra is kifejezetten élénkek. A holland társadalom számos tagjának széles nemzetközi a látóköre és ők jellemzően aggodalommal és bevallottan nem kevés értetlenséggel figyelik a magyarországi fejleményeket. A választások idején az egyik holland csatornán színvonalas dokumentumfilmet vetítettek, mely elsősorban a CEU meghurcoltatásáról szólt – Kovács Zoltán és Michael Ignatieff egyaránt hangot adhatott ugyancsak eltérő véleményének. A választások óta Cas Mudde, a populizmus egyik legelismertebb, holland származású kutatója Yascha Mounkéhoz hasonló tartalmú nyílt levelet írt a CDA-nak, a holland kereszténydemokratáknak: a Fidesztől való egyértelmű elhatárolódást sürgette. Luuk van Middelaar, az EU-s ügyek egyik legelismertebb holland kommentátora – akinek Európával kapcsolatos fő műve magyarul is megjelent –az NRC napilapban múlt héten vezércikkben foglalkozott Magyarország tekintélyelvű fordulatával.
Az európai politika tárgyalásakor Magyarország és Lengyelország ellentmondásos fejlődése legkésőbb tavaly óta immár Hollandiában is a legfontosabb ügyek közé tartozik. Bár az Európai Unióval kapcsolatban egyre többen kritikus hangokat ütnek meg, a liberális demokrácia iránti elkötelezettség egyértelműen mérvadó az országban. Az Orbán-rezsim megítélését is ebből érdemes levezetnünk.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
