Kezdőlap Címkék Orbán Viktor

Címke: Orbán Viktor

Majd megint beetetem őket, mint pecázó Áder a halakat

Akár mondhatta is volna ezt Orbán, az újabb nemzeti konzultáció gyermeteg kérdéseinek összeállításakor.

Mert lássuk be, hogy az ellenzék részéről bugyutának tartott kérdések kritizálásánál akár használhatták volna az említett melléknév szinonimáit is, mint a mafla, bárgyú, oktondi, vagy akár az ügyefogyott jelzőket. De ha már a család és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint „Európa nincsen könnyű helyzetben, mert egyetlen országban sem elegendő a megszülető gyermek ahhoz, hogy a népességüket fent tudják tartani. Mondhatjuk azt is, hogy Európa az üres bölcsők kontinense, nincs elég gyermek. Hiába a jelentős népvándorlás Európa felé, Magyarország a belső erőforrásaira szeretne támaszkodni, mi a magyar gyermekekben látjuk a jövőt” – akkor azért a legtalálóbb mégiscsak a gyermeteg jelző lenne jó a kérdésekhez.

A feltett tíz kérdésre normális ember csak igennel válaszolhat. Mert szokás szerint csalafinta módon azok úgy vannak feltéve, hogy csak ez az épeszű válasz lehetséges!

Bezzeg a családdal kapcsolatos sajátos fideszes állásfoglalásról itt nem esik szó. Azt az Alkotmánybíróság régen elkaszálta.

A nép sem ugrálhat népszavazás indítási ügyekben, az új népszavazási törvény megszüntette kezdeményezéseik lehetőségét.

Vicc, hogy Orbánék meghallgatják az embereket, az EU meg nem.

Karafiáth Orsolya az egészet így látja: „Kérdés persze, hogy a sikerre hajtott, kimaxolt, az ellenség gyűlöletére, az ország megvédésére kihegyezett kampány után a valamilyen célra irányuló (ez jelen esetben a demográfiai robbanás) összefogás létrejöhet-e. Hogy ez is bír-e akkora erővel, mint a sorosozás, migránsozás. Hogy sikerül-e konzerválni egy merőben elavult, sokakat kirekesztő és minden világtendenciával szembemenő családképet. Ha ez is sikerül: tényleg övék a világ.” A teljes írást itt olvashatja el.

Mert ugyebár „nekünk, magyaroknak akkor van jövőnk, ha magyarok maradunk, …elődeink jól mondták: gyáva népnek nincs hazája, s mi mindig össze is szedtük a bátorságunkat, ha kellett. Soha nem ment könnyen, de a végén mégis mindig mi győztünk. Végül csak hazaküldtük a szultánt a janicsárjaival, a Habsburg császárt a labancaival, a szovjeteket az elvtársaikkal, és most hazaküldjük Gyuri bácsit is a hálózatával egyetemben” – lökte a kötelezőt a kormányfő.

És mennek közben a milliárdok reklámra, beetetésre rendületlenül.

Emberek! Be vagyunk etetve rendesen! Választások előtt horogra akadunk ismét, már ha tudatlanok és tájékozatlanok maradunk, mint eddig!

Merkel történelmi hibái

0

Magyarország esete egészen hallatlan. Az ugyan egyre világosabbá vált, hogy Orbán Viktor a jogállam rovására kívánja megerősíteni hatalmát, ám Merkel semmiféle összehangolt választ nem adott. Nem hívta fel Brüsszelt, hogy indítson eljárást a magyar fél kizárására, vagy állítsa le a közösségi támogatásokat. De még rosszabb, hogy nem tette ki a Fideszt az Európai Néppártból.

Egy neves, német származású amerikai politológus úgy látja, hogy a történelem keményebben fogja megítélni Merkel munkásságát, mint ahogy azt a legtöbben ma feltételezik, mégpedig leginkább az Orbán ügyében elkövetett mulasztás miatt.

Yascha Mounk szerint ennek oka az, hogy a kancellár három fontos európai kulcskérdésben is kudarcot vallott, miközben országát minden más vezetőnél jobban átformálta a háború óta: a hitelválság után nem volt hajlandó megreformálni az EU-t, nem magyarázta meg odahaza a határnyitást, és ezzel teret nyitott a populista ellenhullámnak, valamint annak, hogy egy szélsőséges párt 1945 óta először bekerüljön a Bundestagba, végül pedig nem szállt szembe a populista magyar és lengyel vezetőkkel, ami meggyengítette a demokráciát a földrész keleti felén és létveszélyt jelent az unió számára. És lehet, hogy éppen ez utóbbi lesz a döntő, amikor az örökség fölött kimondják majd a verdiktet.

Magyarország esete egészen hallatlan. Az ugyan egyre világosabbá vált, hogy Orbán Viktor a jogállam rovására kívánja megerősíteni hatalmát, ám Merkel semmiféle összehangolt választ nem adott. Nem hívta fel Brüsszelt, hogy indítson eljárást a magyar fél kizárására, vagy állítsa le a közösségi támogatásokat. De még rosszabb, hogy nem tette ki a Fideszt az Európai Néppártból. Ily módon Orbán mára ténylegesen felszámolta a liberális demokráciát. És mivel erős szövetséget épített ki más tekintélyelvű vezérekkel, pl. Lengyelországban, könnyedén megtorpedózhatja azokat az eljárásokat, amelyek segítségével az EU felelősségre vonhatná. Ennél fogva nagyon valószínű, hogy az EU továbbra is eltűri a tényleges diktatúrát a soraiban. Ez azonban az uniós legitimitásának alapjait kezdi ki, mert nem valószínű, hogy a német lakosság hajlandó volna megosztani a nemzeti szuverenitás egy részét a budapesti és varsói autoriter erős emberekkel.

Súlyos gond, hogy Merkel félreállította pártján belül mindazokat, akik tehetségesek voltak és volt elképzelésük a jövőről, miközben jelenleg éppen bátor víziókra volna szükség. Vagyis német szemszögből jelenleg az a legnagyobb veszély, hogy nem változik semmi sem érdemben. Az utód is úgy tesz, mintha a dolgok csócsálása megfelelő stratégia volna a liberális demokrácia értékeinek megvédésére.

Foreign Affairs/Szelestey Lajos

Angyali ötlet: Tíz milliót kap, aki helyesen kitölti az idei adóbevallást!

 Tíz millió forintot ajánlott annak, akik az adóhivatal útmutatója alapján helyesen kitölti az idei bevallást! A pénzt akkor is kifizette volna, ha szakmabeli, adószakértő, NAV alkalmazott, netán a hatóság elnöke Tállai András jelentkezik a tízmillióért. Kíváncsiak voltunk, hogy vállalkozott-e valaki a feladatra, ezért felkerestük a furfangos ötlet gazdáját. Angyal József okleveles adószakértő matematikusként szerzett diplomát, évekig szoftverfejlesztőként dolgozott. Elsősorban ügyviteli programok készítésére vállalkozott, de később felfedezte, hogy az adóhatóság jogértelmezései gyakran eltértek a sajátjától, s utólag nagyon gyakran kiderült, hogy neki volt igaza. Nosza, adószakértőnek állt, s kiderítette, hogy matematikai ismeretek nélkül a jogszabályt sem lehet értelmezni.  A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Angyal József úgy látja, hogy az adóhatóság álláspontja sok esetben nem a tudáson, hanem a hatalmon alapszik. Holott az élet bebizonyította már, hogy a hatalom alapja a tudás lenne.

 

Kifizette már a jutalmat, kitöltötte valaki helyesen az idei adóbevallását, vagy megmaradt önnek a pénz?

Senki nem jelentkezett. Amit természetesen előre láttam, ezért is mertem felajánlani ezt a nagy összeget. Szabályosan ugyanis nem lehet kitölteni az adóbevallás minden pontját. A tízmilliós jutalommal mindössze arra akartam felhívni az adóshatóság figyelmét, hogy a kormány legnagyobb vívmányának tartott adókedvezmény ellehetetlenül.

Pedig ha jól értem, akkor az adóhivatali elnöknek is felajánlotta a tízmilliót. Tállai Andrásról pedig közismert, hogy megfog minden forintot, államtitkári fizetése mellett adószakmai lapok szerkesztését is vállalja a pénzért.

Nemcsak neki ajánlottam ezt a pénzt, de a teljes apparátusnak is, de nem reagáltak. Ebből kiderült, mindenki tudja, hogy ez a hiba évek óta létezik a családi adókedvezményben.

Az adószakértő kollégákat sem érdekelte a „rongyos” tízmillió?

Nem, mert ők ugyanúgy tudják, hogy mi a dörgés. Az érthetőség kedvéért nagyon röviden az általam felvetett hibáról: ha egy család tagjai nem házasságban, hanem élettársi közösségben élnek, és a párnak van 1-1 „hozott”, illetve 1 közös gyereke is, az adóhatóság ezt a családot mégsem háromgyerekesnek, hanem háromszor egy gyerekesnek tekintette. Ennek a kedvezmények a megítélésben van jelentősége, teljesen eltérő kedvezmény jár az egy, a kettő és a három gyerek után; nem mindegy, hogy a csemeték után tízezer forint, vagy 33 ezer forint kedvezmény jár. Ez a hibát már évekkel ezelőtt jeleztem, de hiába.

Az adóhivatal viszont cáfolta az ön állítását, félrevezetőnek tartva a családi adókedvezményről szóló értelmezését. Nem büntették meg rémhírterjesztésért?

Valóban, először 2011 januárjában cáfoltak…

Ezen kívül az idén is, hisz kint van az adóhivatal honlapján!

A most kint lévő cáfolat is 2011-es keltezésű. Viszont időközben, azaz 2014-ben az Alkotmánybíróság nekem adott igazat! A bírói testület ítélete szerint ugyanannyi családi pótlék jár a háromgyerekeseknek, függetlenül attól, hogy házassági vagy élettársi kapcsolatban élnek. Az adóhatóság azonban ezt az alkotmánybírósági döntést is semmibe veszi. Úgy vannak vele, hogy a hatalom mindenre elég, a tudás pótlására is.

Ön tudná a megoldást?

Persze, a hatóság szoftverében van egy hiba, mert a program nem tesz különbséget [tesz] az élettársi kapcsolatban, illetve a házasságban élő családok között. Ezt a hibát ki kéne javítani. Az adóhivatal a bevallási nyomtatványhoz mellékel egy kitöltési útmutatót, abban szerepel egy példa, amit ki kéne javítani, mert az alapján nem lehet a bevallást helyesen kitölteni. Már a sajtónak is felvetettem, hogy vonuljunk már nyilvánosan a hatóság ügyfélszolgálatához, s a kamerák kereszttüzében kérjük meg az ott dolgozókat, hogy töltsék már ki szabályosan a kérdőívet. De ebben mindeddig senki nem partner, pedig érdekes lett volna látni, ahogy a hivatalban izzadnak a vezetés fafejűsége miatt.

Talán, mert nincs is sok ilyen háromgyerekes család. Ámbár ha akad, akkor évente legalább félmillió forinttól eshetnek el emiatt a hiba miatt. Jól értem?

Még több pénztől is, hisz akik 1-1 hozott, és egy saját gyereket nevelnek, azok gyerekenként havi tízezret kaptak, az 30 ezer, a házasságban élő háromgyerekesek 33 ezret, azaz 99 ezer forintot. Tehát 69 ezer forint a különbség, ami évente 828 ezer forint. Tehát ezt a pénzt nem kapják meg az élettársi kapcsolatban élők. Pedig ezt visszamenőlegesen, önellenőrzéssel lehetne érvényesíteni. Ha az adózók, vagy a média a sarkára állna, akkor az adózó élettársak visszamenőlegesen akár 4-5 milliót is visszakaphatnának. Ha lenne bátorságuk szembefordulni a hatósággal.

Ha tényleg igaz az, hogy ma a hatalom pótolja a tudást, akkor önnek könnyen lehet bántódása, amiatt, hogy hasonló hibákat rendszeresen a hatóság szemére vet? Nem tart ettől?

A barátaim szokták mondani, hogy jön majd a nagy fekete autó, de eddig még nem láttam. Inkább azt tapasztalom, hogy az adóhatóság nagyon sok ügyfelet küld hozzám. Ugyanis ha valaki váratlan ellenőrzést kap, akkor elkezd „ismeretséget” keresni az adóhivatalban, amire a tapasztalat szerint azt válaszolják, hogy segíteni nem tudnak, de engem megkereshetnek.  Van tehát egyfajta respektem az adóhatóság előtt, előfordult olyan is, hogy ha felvetek valamit, akkor azt a jogalkotó, tehát a parlament meghallgatja. Emiatt nő folyamatosan az ügyfeleim száma, viszont a háromgyerekesek kedvezménye ügyében a hatalom megvetette a lábát, mint a szamár.

Már vagy nyolc éve is van annak, hogy a Fidesz-hatalom, pontosabban Orbán Viktor söralátét nagyságú adóbevallást ígért, de eddig kudarcot vallott. Tudna a törvényhozás számára ilyen adóbevallást javasolni?

Nem, ez lehetetlen. Az adórendszer legnagyobb ellensége az úgynevezett „kivétel”, tehát amikor a fő-szabály alól azonnal kivesznek társadalmi csoportokat. Jelenleg a nagy „kivételezés” korszakát éljük, aki közel áll a hatalom tüzéhez, az máris kap valamilyen kedvezményt. Viszont ha sok „kivétel” van az adórendszerben, annál bonyolultabb az adóbevallás, utalnék a beszélgetés elején említett háromgyerekesek családi adókedvezményre, aminek problémáját maga a hivatal sem képes felfogni, vagy megoldani. A kivételek minden esetben a belpolitikai célok megvalósítását segítik, nem pedig az adórendszer hatékony működését.

Ilyen kivételek egyike a nyugdíjasok adókedvezménye, ezt sem tartja indokoltnak?

Magyarországon egyértelműen munkaerőhiány van, s az is világos, hogy az országban sok olyan nyugdíjas korú személy van, aki alkalmazható lenne. De sajnos ebben sincs rend, hisz össze-vissza adnak kedvezményt, ami inkább árt, mint használ. Eltörölték például a szociális hozzájárulási adót, ami hibás döntés volt, mert ez a kedvezmény nem a munkavállalót, hanem a munkáltatót támogatja. Ha ugyanis felveszek két embert, és az egyik után kell fizetnem 19.5 százalékos adót, a másik után nem, akkor nyilvánvalóan az utóbbit, tehát a nyugdíjast foglalkoztatom. Ő is csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót fizeti.

Vagyis alkalmat ad arra, hogy a nyugdíjasokat bejelentsék ugyan, de helyettük más dolgozik?

A legtöbbször a családban maradnak ezek a jövedelmek, s ebből eredően a 90 éves – önmagát ellátni képtelen nagymamát – is lehet papíron foglalkoztatni, ami adóelkerülésre ad lehetőséget. Ha ezt felveti az adóhatóságnak, akkor az a válaszolják, hogy ezeket az eseteket mindig vizsgálják majd, s ki fogják szűrni. Ezt ígérték a bevándorlási különadó esetében is, de természetesen semmit nem vizsgáltak. Az ilyen, és hasonló döntések 2006 szeptembertől egyre gyakoribbak, ugyanis a politika vette át az adószakmai irányítást Magyarországon.

Miért ne ellenőrizhetnék, hogy a nyugdíjasok helyett feketén dolgoztatnak kvalifikált munkaerőt?

Mert lehetetlen! Kialakítottak egy kiskaput, amivel a vállalkozók élni fognak! Ha viszont ezt az adóhivatal belátná, akkor még bezárhatnák ezeket a kiskapukat.

Van rá mód?

Persze. A laikusnak talán kicsit bonyolult a válasz, de el kellene törölni a kisebb osztalékokra a szociális hozzájárulási adót, vagyis az is csak 15 százalékkal adózna, mint a nyugdíjasok jövedelme. Így biztosan nem alkalmaznának papíron idős magatehetetlen embereket, hisz aki osztalékként akarja kivenni a pénzét, az szabályosan is meg tudja tenni. Nem mellesleg: aki ma kivesz 5 milliós osztalékot, az fizet szociális hozzájárulási adót, aki 10 milliós osztalékhoz jut, annak csak a fele szociális adót kell fizetni, aki pedig100 milliós osztalékokat vesz ki, az viszont elkerüli ezt az adónemet. Tehát ez a szabály az alacsonyabb jövedelműeket sújtja, ahogy a nyugdíjprémiumból is az alacsonyabb jövedelműek kapnak kevesebbet. Ennyit a politika okozta káoszról, ami az adóigazgatás területén tapasztalható.

A nyugdíjasokkal persze kéne átfogóan foglalkozni, nekem is lenne javaslatom az alacsony nyugdíjak vásárlóértékének megőrzésére. De a politikát ez sem érdekli.

Engem érdekel, de félek, hogy nagyon bonyolult.

Ellenkezőleg, nagyon egyszerű. Bejelentették, hogy januártól 2.7 százalékkal emelik a nyugdíjakat. Magyarországon az átlagnyugdíj 130 ezer körül van, vagyis így az átlagnyugdíj 3.500 forinttal emelkedik. A javaslatom roppant egyszerű lenne: ne százalékosan emeljék a nyugdíjakat, ami azt jelentené, hogy az alacsonyabb nyugdíj pár forinttal, a magas tízezrekkel nő, hanem kapjon mindenki egyösszegű emelést, azaz például 3500 forintot. Ennek nem lenne költségvetési kihatása sem, az alacsonyabb nyugdíjat kapó emberek jutnának több pénzhez.

Mi a javaslatát nyilvánosságra hoztuk, remélve, hogy jelentkezik majd Tállai András, hisz nemcsak az adóhivatalt vezeti, de pénzügyminisztériumi államtitkár is, aki tehetne valamit az ügyben. S talán az adóbevallás szabályos kitöltéséért járó tízmillióért is hajlandó megdolgozni.

A tízmilliómat egy pillanatig sem féltem, az viszont érdekelne, hogy az Alkotmánybíróság döntését hogyan merik megsérteni. Nekem már az is öröm lenne, ha a jövő évi bevalláshoz csatolt útmutatóból kivennék a hibát.

A hírek szerint a Kósa Lajos által protezsált, szintén nyugdíjasokat kedvező helyzetbe hozó szociális szövetkezetek is megszűnhetnek. Erről hallott már?

Persze, a nyugdíjas szövetkezet mára teljesen célját vesztette, mert nincs értelme szervezkedni, tagdíjat fizetni, amikor az új kedvezmények alapján közvetlenül is lehet munkát vállalni. Ez tehát a Kósa-féle akció kudarca, de megszüntetni mégsem fogják, inkább hagyják, hogy a szövetkezetek elhalljanak, a tagok kilépjenek, szóval vegetál az egész.

Egyébként sok ilyen intézkedés volt – ami nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – de a kormány képtelen a tévedéseit belátni, s ezeket nem szünteti meg. A munkahelyvédelmi akciótervként meghirdetett kedvezmény sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, mert kaptak kedvezményt a képzettség nélkül dolgozók, az 55 év felettiek, a 25 év alattiak is, de ezek az intézkedések nem hozták meg a várt eredményt. Ezért meg kéne szüntetni, de eszükbe sem jut, mert az a kudarc nyílt beismerése lenne.

Ön szereti a különös ügyeket, elvállalta Győzike, azaz Gáspár Győző adóügyi képviseletét, ami 50 milliós költségvetési csalásról szólt. Abban az ügyben van már eredmény?

Igen, az ügy, amiért engem megkeresett, már lezárult. Az már világszerte gyakori, hogy ismert szereplőkön szívesen statuál példát az adóhatóság, ez javítja a szabálykövetést a társadalomban. Gáspár Győző esetében annyi történt, hogy a korábbi ügyében hozott határozathoz „hozzávágtak” 50 milliós adócsalást is. A hatóság ugyanis úgy kalkulált, hogy egy bankszámláról felvette az említett összeget, ami sikkasztásnak minősítettek. A döntést bíróságon megtámadtuk, de ügyfelemet arra kértem, hogy csak én nyilatkozhassak az ügyben. Ő ugyanis aligha tudja hitelesen képviselni az adószakmai érveket. Azt is mindenki tudja, hogy én viszont nem vállalok el eleve vesztes ügyeket. Ügyfeleimet azzal traktálom, hogy ha egy vitás esetben 100 százalék igazunk van, akkor van 50 százalék esélyünk a győzelemre, egyszerűen azért, mert a hatalommal állunk szemben.

És született már döntés?

Először jogsértő döntést hozott a bíróság, amit élő televíziós adásban szóvá is tettem, de a bíró nem perelt be becsületsértésért. Fellebbezésemre a Kúria az adóügyben hatályon kívül helyezte az elítélő határozatot. A büntetőügy azonban már a második éve tart. Érdeklődéssel várom az eredményt.

A Független Hírügynökség már több alkalommal foglalkozott az úgynevezett társasági adókedvezményekkel. Ugyanis a kormány a kultúra területén meg akarja szüntetni a tao-t, mert szerintük a pénz harmadát ellopják, viszont a sport terültén maradhat a szabályozás, hiszen azt állítják, ott nem lopnak.  Van olyan kedvezmény, amely az egyik területen lehetővé teszi a lopást, a visszaélést, a másik területen viszont nem?

Az indoklás nyilvánvalóan nevetséges. Kétségtelen, a jogalkotó eldöntheti, hogy ki tartozzon a támogatottak körébe. Az egy politikai döntés, ha megváltoztatják a kultúra támogatásának szabályait, míg a sporté marad változatlan. Viszont az nem értelmezhető, hogy a változásra azért van szükség, mert a kultúrában lopnak, a sportban viszont nem. Ha valahol lopnak, akkor a kormányzatnak szigorítani kellene az ellenőrzéseket, vagy meg kellene indítani a büntetőeljárásokat.

A sport területén azért hagynák a tao támogatást, mert lám, milyen szépen épülnek a stadionok. Ez nem érv?

Igen, de az is napi hír, hogy a Simonka nevű fideszes képviselő ellen azért indítanak büntető eljárást, mert 45 százalékot kért vissza a beruházási pénzekből, hisz jócskán túlárazták az építkezéseket. A túlárazás ma már jól ismert fogalom, nem is cáfolják. A stadionok x összegről indulnak, majd a duplájára drágulnak. Vagyis a Puskás Ferenc stadiontól a Duna Arénáig sok helyen az derül ki, hogy az induláskori összeg messze nem a végösszeg! Ha a túlárazásokat nem sikerül cáfolni, márpedig elég nehéz, hiszen az Európai Uniós intézményei is ezt vizsgálják, akkor szinte lehetetlen egyértelműen állítani, hogy nincsenek zsebbe csúszó, korrupciós pénzek. Ez tehát elég bátor kijelentés.

Aki nem kíván kormányzati tenyérből zabálni, az bezárhat!

„ A kultúrára szánt adó-felajánlást ellopják, a sportét viszont nem!”- egyetlen mondatban így foglalható össze L Simon László ex-államtitkár bejelentése, amelyben jelezte, hogy a kormány meg kívánja változtatni az előadók, művészek, zenészek támogatásának tao-rendszerét. A Fideszes politikus szerint az épülő stadionok, futballpályák, uszodák, arénák azt bizonyítják, hogy a vállalkozók pénzét hasznos célokra fordítják. Írásunk azt elemzi, hogy a fejlődés kétségtelen, hisz ma is terjed a stadionépítési láz, jövőre átadják a 200 milliárdba kerülő Puskás Ferenc stadiont is, ámbár a mérkőzésekről elmaradnak a szurkolók. Ezen kívül számtalan visszaélésről lehet sejtésünk, ennek ellenére az állami ellenőrzés ezekre az esetekre nem terjed ki, a népnyelv szerint a „fociban nem lopnak, mert azt Orbán Viktor nem engedné”

 

A kultúra támogatására felajánlott adókedvezmény, vagyis tao támogatás harmadát ellopják, ezért kell megváltoztatni az egész rendszert – ezzel a mondattal turnézta végig a magyar sajtót L Simon László. Meglepő módon a Fidesz országgyűlési képviselője még az ellenzéki orgánumokban is meglengette a véres kardot. Nem szokványos eset. Elég súlyos a bejelentés, különösen, ha hozzátesszük, hogy legutóbb 37 milliárdnyi támogatás harmada tűnt el magánzsebekben. Tehát 12 milliárd forintot simán ellopnak. Ez annyi pénz, hogy egy magyar kisváros valamennyi lakóját, még a közellenségnek számító hajléktalanokat is milliomossá tehetné. És ez így megy évek óta.

Ezúttal mégsem az ellopott 12 ezer milliárd lenne a téma, még csak az sem, hogy a Fidesz politikusának szokatlan kirohanása a lopás ellen feltehetően azt hivatott előkészíteni, hogy a hatalmas summáról a jövőben ne a pénzt felajánló vállalkozók, még csak ne is a művészek döntsenek, hanem a magyar kormány minisztere. Így aztán a totális centralizáció jegyében a kultusztárca kézből etethetné a művészeket, aki pedig nem kíván kormányzati tenyérből zabálni, az bezárhat. Ennyi.

Egy ilyen döntés természetesen alkalmas arra, hogy a Fidesznek a kultúra területén is meglegyen e kétharmados befolyása, vagyis a pénzosztás felügyelete a szigorúan vett kultúrharc része. L Simon persze ezt tudja, s nyilván azt is, hogy amit a vállalkozói pénzekből színházra, komolyzenére, irodalomra költhetnek, az legfeljebb aprópénzt a sportra költött tao százmilliárdjaihoz képest. A sportközgazdászok egybehangzó véleménye szerint ezt a pénzt átláthatatlanul költik el, s egy részét el is lophatják. Le Simon mégis azt állítja, hogy a sportot támogató tao-rendszerben nincs szükség semmiféle szervezeti változásra. Az egykori kulturális államtitkár szerint ezen a területen a fejlődés látványos, sorra épülnek a stadionok, futballpályák, sportcsarnokok, s nem is beszélve a világversenyeket lebonyolító méregdrága uszodákról.  Persze, L Simon elégedettsége származhat abból is, hogy ezeket a tíz- és százmilliárdokat leginkább Fideszes politikusok, vagy a holdudvar tagjai költik. Akik ha lopnak is, akkor legfeljebb – Lánczi András avatott magyarázata szerint – a hazai burzsoázia kiépítésén, tehát az Orbán kormány programjának megvalósításán fáradoznak.

S igaza lehet L Simonnak, valóban komoly eredmény, hogy 2011-től öt éven át 285 milliárd forint vándorolt sportszervezetekhez, amiből a kormány legalább 33 stadion építését vette programba. Ez kb. 350 milliárd forint, illetve 280 ezer 914 férőhely. Eközben a lelátók üresek a futball-, a kézilabda-, kosárlabda pályákon. A stadionépítési láz azonban mégis csillapíthatatlanak látszik. A sport lobbi által meg nem fertőzött Építészfórum című magazin szerint a hazai verseny-, utánpótlás- és szabadidősport fejlesztéséhez szükség van színvonalas sportlétesítményekre, de a jóból is megárt a sok. Az ország lakóinak igényét nem lehet figyelmen kívül hagyni, hisz ma a stadionok kapacitása a reális szükséglet három- négyszeresét is meghaladja. Már közhely-számba megy, hogy a felcsúti Pancho Aréna 3600 szurkolót tud leültetni, de valójában a nézőtér fele is elég lenne, hiszen rendszeresen csak maximum 1700 látogatója van. Igaz, köztük van Orbán Viktor, és cseppet sem népes udvartartása, ami nem mellékes körülmény. De ugyanez a helyzet Debrecenben is, ahol a városi stadion közel 20 ezer ember befogadására képes, miközben a nézőszám alig éri el a 2500-at. Sőt, az ürességtől kongó Fradi, a DVSC, az MTK és az UTE felújított stadionjaiban a szemérmes köztelevízió már nem is mutatja a lelátókat, ahol legfeljebb minden harmadik negyedik széken ül valaki. Ennek ellenére folyamatosan érkezik a társasági adókedvezmény, a legtöbb pénzt Felcsút, Mezőkövesd és Kisvárda kapja. Nyeli a költségvetési pénzt a Puskás Ferenc Stadion is, ami a mai tervek szerint eléri a 200 milliárdot, miközben a foci szurkolótábora folyamatosan zsugorodik, s ennyi pénz tulajdonképpen megmenthetné a főváros haldokló egészségügyét.

A szakértők szerint ma semmi köze nincs az elért teljesítménynek a tao támogatások megszerzéséhez, de – mint láttuk – a szükségleteket sem tükrözi. Sokkal inkább politika-függő, és ez olyan komoly esélyegyenlőtlenséget teremt, ami inkább árt a versenynek, árt a sportnak. Arról nem is beszélve, hogy a stadionok műszaki fenntartása nagyon drága, Muszbek Mihály sportközgazdász kiszámolta, hogy egy stadionra vetítve a beruházási költség 2-5 százaléka, ami a Fradi Stadion esetén tíz év alatt elérheti a százmillió forintot. A Puskás Ferenc stadion fenntartása ennek a sokszorosa lesz, de még senki nem tudja, hogy ezt a pénz ki fizeti. Terveztek stadiont Szigetszentmiklósra – amit nem fejeztek be, mert elfogyott a pénz –, de Kisvárda, Dorog, Budaörs is szóba került, s ha hozzátesszük a Nemzeti Korcsolyázó Központ tervezett építését is, akkor eddig 796 milliárdnál tartunk. Az építész szaklap szerint a költségvetés szinte mindenütt „elszáll”, részben az előkészítés hiánya, a tervezés hiányosságai, a pazarló menedzsment miatt. A szóbeszéd szerint a túlszámlázás is komoly.

Ezek a nagy sportépítkezések sokak szerint a pénzek lenyúlásának lehetőségét teremtik meg. Az egész ország dühöngött, amikor a vizes világbajnokság összköltsége 140 milliárd körül állt meg, ám a kiadások még azután is folyamatosan nőttek, hogy a világverseny már régen befejeződött. A szakértők szerint a legnagyobb baj, hogy a pénzek elköltését alig ellenőrzik. Bár a tao-pénzek körül elkövetett szabálytalanságok feltárására az állam, és annak ellenőrző szervei a legritkábban vállalkoznak, de megtette ezt a Transparency International Magyarország nevű civil szervezet. Megállapításaik szerint a közpénznek számító tao támogatásokat átláthatatlanul költik.

A Független Hírügynökség is beszámolt arról, 2015-ben a Transparency felfedezte: akadnak olyan társaságok, akik úgy játsszák ki a támogatási rendszert, hogy saját csapataikat támogatják. Vagyis saját maguknak adóznak. Ezen kívül a civilek hallottak úgynevezett „táskás” emberekről, aki tao-brókerként ügyködtek. Vagyis összehozták a vállalkozás és a sportág képviselőit, ám az adótámogatás egy részét – 30-50 százalékról hallottak – visszacsorgatták az adományozó cégnek.

Ha ez igaz, akkor komoly csalásnak számít, s érthetetlen, hogy ezeket a pénzmozgásokat az állam miért nem ellenőrzi kellő hatékonysággal. A legfrissebb adatok szerint 2011-2018 között 500-550 milliárd forint összegű adóbevétel nem folyt be az államkasszába, s ezeket az összegeket a szakértők szerint átláthatatlanul költötték el sportfejlesztésre.

Úgy tűnik azonban, hogy ez az átláthatatlan pénzköltés a Fideszes vezérkart nem zavarja, különben a sport tao rendszerét is igyekeznének átalakítani, vagy legalább az ellenőrzést szigorítanák. De megelégszenek azzal a magyarázattal, hogy a sportban nincs lopás, mert Orbán Viktor nem engedné. Így aztán a sport területén érvényes több százmilliárdos adótámogatás sorsával nem foglalkoznak.

Csak azzal a 12 milliárddal, amit szerintük a kultúrából ellopnak. Persze, ez is valami.

Kamuzik a kormány a CEU ügyében?

Az eddigi hivatalos állításokkal szemben semmilyen vizsgálat sincs az Oktatási Hivatalban a CEU további működésének engedélyezése érdekében – válaszolta az intézmény Szél Bernadettnek. Az LMP-s politikus szerint ez téboly.

Az Oktatási Hivatal azt válaszolta a politikusnak, hogy semmit se vizsgálnak annak kapcsán, hogy a CEU megfelel-e a törvényi feltételeknek. Azt írják, majd 2019. január 1-je után fognak vizsgálódni – olvasható Szél Facebook-oldalán.

A politikus korábban ugyanazt a választ kapta a külügyminisztériumban és az EMMI-ben, amit a hivatalos közlésekből hallottunk: az OH vizsgálja, teljesítette-e a CEU a törvényi előírásokat, ami ahhoz kell, hogy tovább működhessen Budapesten.

„Most akkor rakjuk össze a képet: az Oktatási Hivatal nem csinál semmit, de akkor pontosan ki vizsgál, mit és hol, ha nem az az intézmény, akinek erre hatásköre lenne? Most komolyan, kik azok a titokzatos oktatási szakértők, akik egy éve éjjel-nappal dolgoznak, és nem mellesleg azon, hogy kiderítsék, amit már mindenki tudhat (=van képzés az USA-ban is)” – írja Szél Bernadett.

„Most komolyan, azt gondolták, nem nézünk utána?”

Ez téboly.

Most pedig fogom az egész paksamétát és elküldöm a kormánynak,

mondják meg nyíltan, milyen „szakértők” vizsgálódnak

a CEU ügyében – közölte a politikus.

Amint azt éppen egy hónapja a Független Hírügynökség megírta, Orbán azt szeretné, ha a viszontagságos CEU-história úgy végződne, hogy az egyetem maga dönt a távozás mellett. A miniszterelnök semmit se akar engedni (ahogyan egyetlen lényeges dologban se) az Európai Bizottságnak, de még a Néppártnak se.

A hatalom mindent tud az állampolgáráról

Huszonné      gy éve vezeti a főváros XIII.kerületét, és ezalatt teljesen megváltozott a városrész. Soha nem akart a pártjában, de a fővárosban sem vezetői szerepet. Főként azért nem, mert hosszútávú gondolkodásra itt van lehetőség.

  • Lóvasút után metró
  • Fizessenek a gazdagok
  • A választási rendszer nem szakmai alapon dől el
  • Tarlós nehéz helyzetben van
  • A tömbösödés a megoldás

Nem tudom, hány olyan önkormányzat van, ahol a múltat úgy őrzik, mint itt, mindenesetre az aulában azt láttam, hogy a pártállami idők tanácselnökei is ott szerepelnek a márványtáblán…

Huszonöt éve mi elég nagy hangsúlyt fektetünk a lokálpatriotizmusra, a kerülethez való tartozásra, és az 1990 előtti időszak is a történelmünk része, nem lehet azt kitörölni. Ezért is hoztuk meg azt a határozatot, hogy 1938 június 1-ét a Kerület Napjának nyilvánítjuk, mert ekkor tették közzé, hogy a XIII. kerület önálló közigazgatási egység lesz. Szóval nagy hangsúlyt helyezünk a kerület múltjára, történelmére, már csak azért is, mert az elmúlt huszonöt évben rengeteget változott a XIII. kerület, így az új lakók is szembesülhetnek a múlttal, ily módon pedig össze tudják hasonlítani a jelennel. És, ha ezt megteszik, érdekes párhuzamokat tapasztalhatnak. Gondoljon csak bele: valamikor a lóvasút ment a Váci úton, most a metró. Valamikor az akkor modernnek számító üzemek, ide, a külterületre kerültek, ma a Váci úti irodafolyosón világhírű nemzetközi cégek, bankok irodái találhatók. Valamikor a gépipar termékeinek egyhatodát itt termelték, ma a fővárosi iparűzési adó több, mint tíz százalékát az itt működő cégek fizetik be.

Nem vagyunk új ismerősök, így nyugodtan mondhatom, többé kevésbé ismerem a gondolkodását. Ennek ellenére mindig próbálom belecsalni politikai témákba…

Nehéz…

Igen, nehéz, makacsul kitér előle, és ragaszkodik ahhoz, hogy a saját kerületéről beszélgessünk, pedig a nyitókérdésnek is volt – a szándékom szerint – politikai tartalma. De tényleg: miért tér ki az ilyen témák elől? Pedig azt akartam volna hallani, válaszul, hogy ennek az országnak az egyik legnagyobb baja a történelem folyamatos átírása…

Nézze, én azt tanultam meg, hogy soha ne a miniszterbácsinak, vagy valamelyik politikai potentátnak akarjak megfelelni, hanem a lakosságnak. Az elmúlt majd’ negyedszázados munkám is erre irányult, ezért sem törekedtem soha pártvezetői szerepre.

Volt egy rövid időszak, amikor tanácsadóként kicsit közelebb lépett a politikához, de aztán ebből is kihátrált…

Nem tanácsadó voltam, tavaly nyáron készítettem egy elemzést, mely a saját felmérésem alapján íródott, amely azt tartalmazta, hogy Budapesten az országgyűlési választások során, a tizennyolc választó kerület mindegyikét meg lehet nyerni. Már persze, ha teljes az ellenzéki összefogás. De azt is hozzátettem: ha nincs teljes együttműködés, akkor is elhozható tizenhat kerület. És lám-lám, tizenkettőt megnyertünk; én ehhez igyekeztem hozzájárulni. Hogy aztán másként alakult az élet, arról nem én tehettem.

Ha az LMP nem úgy viselkedik, ahogy, könnyen meg lehetett volna mind a tizennyolc. A kérdés az, hogy a végeredményben azért benne van az ön munkája?

Ha munkának tekintjük azt, hogy letettem az MSZP választási bizottságának asztalára, hogy szerintem mit kellene csinálni, akkor benne van.

Tudom, hogy úgy is vissza fog rángatni a XIII. kerületbe, de azért még kísérletezem: mi volt az ön javaslatának lényege?

A tapasztalataimat osztottam meg, amelyeket egyrészt az aszfalton járva, másrészt a közvélemény-kutatásokat tanulmányozva, harmadrészt a különböző elemzéseket olvasva gyűjtöttem be.

De mi az Ön koncepciójának lényege? Van-e egy olyan tételmondat, amely köré lehet építeni ezeket a gondolatokat?

A fizessenek a gazdagok szerintem jó mondás volt, de az ilyen jó gondolatokat a politikában meg is kell tudni zenésíteni. Ez sajnos nem történt meg.

Budapestről építkezve – hiszen itt az ellenzék nagyon erősnek bizonyult – lehet hatást gyakorolni a vidékre?

A nemzetköz tapasztalat azt mutatja, hogy egy-egy nagyváros környezetélben ez így van. Magyarország nem akkora, hogy egy ilyen városnak országos kihatása legyen, egyedül Budapest képes erre.

Ön a saját mozgásterét leszűkítette Budapestre, de azért van elképzelése arról, hogy az elképzeléseit miként lehetne országosan érvényesíteni?

Elsősorban várospolitikával. De azt azért lássuk be, hogy Magyarország főváros centrikus.

Ez a várospolitikai gondolkodás hozta meg az ön kerületében is változásokat? Emlékszem régen a lesajnált, szegény kerületek között volt Angyalföld, most viszont – öntől tudom – a Budapesten élők egyötöde itt akar lakást vásárolni.

Én, erről már korábban is beszéltem az önök olvasóinak, hogy a rövid-, közép-, és hosszútávú tervek híve vagyok, valamit a koncepcionális gondolkodásnak. Nem véletlenül beszélek arról, hogy 2033-ig van programunk, és ez már a második hosszútávú fejlesztési program. A kilencvenes években fogalmaztuk meg, hogy három pillére lesz a kerület fejlesztésének. Ismerve a külső környezetet, ez elsősorban a nemzetközi és gazdasági környezetet, ismerve a kerületet, az ipar átalakulását, a területi lehetőségeit, az infrastruktúráját fogalmaztuk meg ezt a három pillért: a lakásépítést, a kereskedelmi, szolgáltató egységek idetelepítését, illetve a minőségi infrastruktúra és a rekreációs lehetőségek biztosítását. Mind a háromban jelentős eredményeket értünk el, de a három pillér továbbra sem változott, 2033-ig ki fog tartani. Amikor polgármester lettem 54 ezer lakás volt a kerületben, ma 74 ezer van. Kereskedelmi szolgáltató egység egymillió négyzetméternyi épült; aki ma megnézi és még emlékszik a régi időkre, maga is tapasztalja, hogy ma már más a Váciút, a Béke út, a Reitter Ferenc utca, vagy a Tatai utca. Hogy most nem mondjak igazi banknegyed lett: itt az Erste, a Budapest bank központja, az OTP most építi központját, mintegy 50 ezer m2. Ami pedig az infrastruktúrát illeti: nem szabad lemaradni, sőt, ha lehet eléje kell menni, megfelelően ki kell szolgálni az itt lakókat és az itt dolgozókat. Úgy gondolom, hogy a szolgáltatásaink minőségiek az egészségügy és az oktatásügy területén. A kerületi tulajdonú úthálózat, zöldfelület is folyamatosan fejlődik, a tízéves, gördülő program keretében Ide tartozik különben a lakásépítkezés is, a rajtunk maradt önkormányzati lakások felújítása. Mindezek együttesen a jövő feladatit is kijelölik. Azt, hogy még jobb minőséget állítsunk elő, a környezettudatosság, az ergonómia szempontjait is figyelembe véve. Azaz a fejlődés a mennyiség mellett a minőségbe is átcsap.

Lehetséges ilyen izoláltan fejlődni? Mert hát a főváros nem mindig barátságos a kerülettel…

Lehet, ha van koncepció. Ami a fővárost illeti: a fejlesztés főbb paramétereit ők adják meg. Ami a vitánk volt: a magasházak körül alakult ki, nekünk végig egységes álláspontunk volt, végig kitartottunk a magasházak mellett, míg a főváros álláspontja folyamatosan változott.

És a Margitsziget elvétele a kerülettől?

A döntést az országgyűlés hozta, bár lehet, hogy az ötlet a fővárosi önkormányzattól származott.

Fáj önnek a Margitsziget annektálása?

Talán nem is annyira maga a Sziget, hanem az hogy a magyar közigazgatásba ilyen durva és szakszerűtlen beavatkozás nem volt az elmúlt harminc évben. Ilyen logikával ki lehetne emelni a közigazgatás rendszeréből a Gellérthegyet, a Várat, vagy a Városligetet is.

Ön ott ül a fővárosi közgyűlésben is: ott mennyire jellemző a hosszútávú tervezés?

Inkább elgondolások vannak, már csak azért is, mert az eszköztár jelentősen leszűkült. Az alapvető gond az, hogy a mostani rendszernek más a felfogása az önkormányzatiságról, mint a korábbinak. Éles választóvonalat lehet húzni a 2010 előtti és az azt követő időszak közé. Addig, bármilyen kormány volt, függetlenül attól, hogy szimpatizáltak vagy nem az önkormányzati rendszerrel, elismerték az alapértékeket és az európai önkormányzati chartát. Ez egyébként nem volt kötelező az uniós csatlakozás előtt, a magyar jogrendszerbe 1997-ben lett beemelve. Mindegy volt, hogy jobb-vagy baloldali kormány volt-e hatalmon, ha az orrukat befogva is, betartották az előírásokat. A cezúra 2010-ben következett be; kimaradt az alaptörvényből, hogy az önkormányzáshoz való jog az állampolgárok közösségét illeti meg. A másik lépés az volt, hogy az önkormányzati vagyon bármikor, kártalanítás nélkül elvonható, vitatott az is – ma is van ilyen ügyünk -, hogy az önkormányzatok fordulhatnak-e alkotmánybírósághoz, vagy nem. Teljesen megváltozott a felfogás: az önkormányzatokat alattvalóknak tekintik, a testületeket pedig a kormány kiszolgáló egységeiként kezelik. Ennek része az is, hogy megnövekedett az úgynevezett pofapénzek mértéke, vagyis amelyeket politikai alapon adnak oda. Vannak normatívák, ott szabályozott a pénzek odaítélése, de vannak külön források, és pályázati lehetőségek, ott már a politikai szimpátia a döntő.

Mit gondol, hozzá már nyúlni az választási rendszerhez Orbán?

Én azt mondom, hogy ez még nincs eldöntve, és a pillanatnyi politikai érdek alapján fognak határozni róla. Tehát: nem szakmai alapon.

Azaz könnyen előfordulhat, hogy függetlenül a Tarlós Istvánnak tett friss ígérettől, mégis hozzányúlnak a törvényhez?

Minden előfordulhat. Még egyszer mondom: a politikai érdeknek, és nem szakmai alapon fognak dönteni.

Tarlós István sodródik ebben a rendszerben?

A főpolgármester úrral a személyes viszonyunk teljesen korrekt, ezért nem is mennék mélyebben bele, de annyit mondhatok: nehéz helyzetben van.

A most bejelentett Tanács, amelynek elnöke maga a miniszterelnök nagyobb szabadságot ad a fővárosnak, ahogy ezt Tarlós mondja, vagy ellenkezőleg, gyámság alá helyezi végképp Budapestet, ahogy ezt a bírálók mondják?

A Közfejlesztési Tanács feladatát és hatáskörét pontosan még nem ismerjük, remélhetőleg a város fejlődése érdekében nyilvános és ellenőrizhető intézkedéseket fog hozni.

Akkor, amikor a kormány odaadott hétmilliárd forintot a Lánchíd és Alagút felújítására, lényegében megvásárolta Tarlóst?

Azért ennek van egy másik lába is: nem négy év, hanem tizennyolc hónap alatt kell elkészülni a beruházással.

A kérdésem egyébként arra irányul, hogy pozitív-e ebben Tarlós szerepe, tehát a főváros érdekében kérte meg az újra indulás árát?

Sok a találgatás ebben. Maradjunk abban, hogy nehéz helyzetben van.

Sosem gondolt arra, hogy Önnek kellene a fővárost vezetnie?

Miért nem?

Mert nincsenek meg hozzá a feltételek. A feladatnak vannak politikai, szakmai, és gazdasági feltételei. A politikaiak azt jelentik, hogy amikor kormányon voltunk, akkor mindenkinek az volt a fontos, hogy a saját pozícióját biztosítsa, amikor meg ellenzékben, akkor mindenki a sebeit nyalogatta. A szakmai feladat jó ellátásához egy igaz törvény kellene a fővárosról, olyan, amely hosszú távon rendezné a viszonyt az állammal; hogy mi legyen a BKV-val, mi legyen a városfejlesztéssel, satöbbi, a harmadik elem, a gazdasági források is hiányoznak ahhoz, hogy jól lehessen vezetni a várost. Egyre inkább arra sodródunk, hogy a főváros csak üzemeltet, működtet, a fejlesztés pedig kicsúszik a kezéből. Mégpedig azért, mert a kormány ezt is centralizálja.

Ha ilyen súlyos problémák vannak, akkor miként lehetséges, hogy ön itt a XIII. kerületben nem panaszkodik forráshiányra, folyamatosan fejleszt? Ezen a nyáron is három olyan beruházást adtak át – óvodát, bérlakásokat, és egy kulturális központot -, amelyek együttesen hárommilliárdba kerültek. Miből?

Az önkormányzatoknak van vagyonuk, és tisztában kell lenni azzal, hogy a vagyonelemeket, számba kell venni. Van forgalomképtelen, korlátozottan forgalomképes és van forgalomképes vagyon. Nekünk ma már százmilliárd felett van a vagyonunk, ennek a megfelelő forgatásával, hasznosításával lehet a feltételeket megteremteni. Ehhez persze kell megfelelő várospolitika. A mi költségvetésünknek a normatív bevétele, amit állami alapon kapunk 13,5 százalék. Ezen túlmenően a fővárostól a forrásmegosztásból nagyjából hétmilliárd forintot kapunk, és ekkor tartunk a költségvetésünk durván harminc százalékánál. A többi a mi bátorságunk, ügyességünk, innovativitásunk eredménye. Ennek nagy része építményadó, telek és gépjármű adó, lakbérbevétel, közterületfoglalási díj…

Mennyi a hitel?

Nincs hitelünk.

Akkor ez egy keskeny palló, amin járnak.

Ezért mondtam, hogy többek között a működésünk eredményessége az innovativitásunkon is múlik. Mi nem papolunk a bérlakások hiányáról, hanem építjük, korszerűsítjük őket. Ugyanígy nem csak sopánkodunk az egészségügy sanyarú sorsán, hanem a legkorszerűbb műszereket vásároljuk meg. Több mint tíz éve csináljuk az egynapos sebészetet is, ami jó a páciensnek, jó az egészségügynek és költségtakarékos is. CT-MR készüléket vettünk egy éve, vagy olyan radiológiai készüléket vásároltunk nyolc éve, amelyből a világon összesen három van.

Aki ismeri a régi Capitaly játékot, az tudja, hogy a legolcsóbb részvények közé tartozott Angyalföld. Ma mennyibe kerülnek itt a lakások?

Hadd vegyem ketté. Sokan csak az ingatlanpiaci mutatók alapján értékelik a kerületet, miközben ennek van komplexebb mutatója. Ma nálunk egyébként a négyzetméter árak nyolcszázezer és 1.2 millió forint között mozognak. Ennek van öngerjesztő hatása is, itt ugyanis még a recessziós időkben sem értékelődtek le a lakások, akkor is két-három százalékkal nőttek az árak. De amiről beszéltem: legalább ilyen fontos – és ez jelenti a komplexitást -, hogy milyen életminőséget tudunk biztosítani a lakás környezetében. Vagyis milyen az orvosi ellátás, milyen az óvodai, bölcsődei hálózat, milyen a szociális ellátás rendszere, milyen az infrastruktúra, milyenek a zöldfelületek? Ezeknek mind együtt kell fejlődniük a lakáspiaccal, ha bármelyik lemarad, akkor máris romlik az élet minősége.

Visszatérek a politikához: Orbán Viktor is hosszú távon, most egészen 2030-ig tervez. Ön milyen kitörést lát ebből a politikai helyzetből?

Nagyon nehéz. Változatlanul az a véleményem, hogy az ellenzéki oldal tömbösödése a megoldás.

De nem abba az irányba megyünk…

Azt kérdezte, hogy mi lenne a kitörés, én erre válaszoltam. A másik fontos komponens az egyéni érdekek háttérbe szorítása. Most olvastam éppen, hogy nem az ellenzék bomlasztotta szét a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, hanem fordítva: az bomlasztotta szét az ellenzéket. Az is fontos elem, hogy demokráciában az állampolgárnak kell ellenőriznie a hatalmat, itt azonban fordítva van; a hatalom tud mindent az állampolgárról. A politikának is az alkalmazkodóképességből kell vizsgát tenni, és erre gyenge osztályzatot kap a politikának ez az oldala.

Hosszú távon is?

Hosszú távon, mint minden rendszer, ez is el fog múlni. Ehhez hozzájárul a Fidesz-világ belső bomlása, a nemzetközi környezet, de az is biztos, hogy a változáshoz a másik oldalnak sokkal több feladatot kell megoldania. Jóval többet.

Spiegel: Orbán történelmi revizionizmusa

0

Orbánnak és Netanjahunak lett egy közös ellensége: Soros. A magyar zsidóság pedig nyugtalanul figyeli a fejleményeket. Mert mint Heisler András megfogalmazta: döbbenetes és elfogadhatatlan az az emlékezetpolitika, amiben ilyen helyet kap Horthy vagy Héjjas.

Az Orbán-féle antiszemitizmus-politika azt jelenti, hogy a nulla tolerancia jegyében üldözik a zsidók elleni gyűlöletet, viszont elismeréssel adóznak olyanoknak, akik egykor a zsidókat üldözték. Utóbbira példa Héjjas Iván, akit a távollétében, a különítményesek élén elkövezett 73 gyilkosság miatt a háború után halálra ítéltek. Ő a mai magyar szélsőjobb egyik fő bálványa, bár eddig hiába követelték a rehabilitálását, mert annak útjában állnak a történelmi dokumentumok. De erkölcsi rehabilitálással ér fel, hogy nemrégiben Lezsák Sándor, a Fidesz egyik első számú keményvonalasa, hősként és szabadságharcosként emlegette Héjjast.

Az még a hivatalos magyar mérce szerint is megengedhetetlen, hogy a Parlament alelnöke egy bizonyítottan antiszemita gyilkost méltasson. Ám hogy ez mégis így történt, az része az újfajta leitkultur-nak, amit a mélyreható történelmi revizionizmus jellemez. Beletartozik Horthy egyre erősödő kultusza, pedig a történészek jóformán egyhangúan társfelelőssé teszik azt több százezer magyar zsidó haláláért. Ennek ellenére Fideszes politikusok ott vannak mindenféle emlékünnepségen. Orbán maga kivételes államférfinak nevezte a kormányzót.

A miniszterelnököt a foci jobban érdekli, mint a történelem, és személy szerint nem is zsidógyűlölő. Pártját azonban kinyitotta a szélsőjobbot is magában foglaló ideológia felé, hogy onnan kiszorítson minden más erőt. Időközben elhallgattak az idevágó nemzetközi tiltakozások, amibe belejátszott, hogy Orbánnak és Netanjahunak lett egy közös ellensége: Soros. A magyar zsidóság nyugtalanul figyeli a fejleményeket. Mert mint Heisler András megfogalmazta: döbbenetes és elfogadhatatlan az az emlékezetpolitika, amiben ilyen helyet kap Horthy vagy Héjjas.

Ismét járt Orbán Moszkvában?

A Chelsea-Vidi mérkőzésre, ezt tudjuk, két magángép is elrepült Londonba, nagyjáéból másfél héttel ezelőtt. Az egyik Csányi Sándor, OTP és MLSZ vezérhez köthető, a másik Garancsi Istvánhoz, a Vidi tulajdonosához, nem mellesleg nagyvállalkozóhoz. Az előzmény ugye az volt, hogy az Átlátszó oknyomozó portál kiderítette, hogy Orbán Viktor a bolgár bajnok elleni bulgáriai futballmeccsre a Garancsi-féle géppel utazott. A korábban eltitkolt utazás meglehetősen nagy vihart kavart, már persze csak az ellenzéki oldalon, a kormányoldal természetesnek tekintette, hogy a kormányfő nagyértékű ajándékot fogad el egy olyan oligarchától, aki – nem mellesleg – nagy pénzeket nyer állami pályázatokon. Az ügy a parlamentig is eljutott, ahol Orbán Viktor kijelentette: ő harminc éve így utazik, és a jövőben is így fog.

Kijelentésével mintegy megelőlegezte, hogy kedvenc csapatának – korábbi interjúja szerint nem mindig volt az – következő meccsére is így fog elmenni. Ennél konkrétabbat nem mondott sem ő, sem szóvivője Havasi Bertalan, akinél olykor az az ember érzés, hogy fizetését azért kapja, hogy elhárítsa a sajtót, illetve a lehető legértelmezhetetlenebb, minden konkrétumot nélkülöző válaszokat adjon a hozzá érkező kérdésekre. Ennek megfelelően, hivatalosan, arról sem tudhattunk, hogy ott volt-e Londonban – látható volt, hogy igen – Orbán, illetve a fentebb említett két gép közül melyik fedélzetén érkezett a brit fővárosba. Az erre vonatkozó érdeklődésre sehonnan nem érkezett felelet, viszont a Független Hírügynökség – megbízhatónak tűnő forrásból – úgy értesült, hogy a miniszterelnök ezúttal Csány Sándor társaságát és gépét választotta. Ám, ha így történt, akkor nagy kérdés: kinek az érdekében, milyen célból tette a repülő kitérőt. Azt ugyanis az internetes forrásokból megállapították, hogy ez a gép először Moszkvában landolt, és csak onnan repült tovább Londonba. Azt ugye nem feltételezhetjük, hogy menet közben, mondjuk tankolni, álltak meg Oroszországban, hiszen ez földrajzilag tökéletesen nélkülözne minden logikát. Arra nézvést pedig – márpedig a lapok ezt firtatták -, hogy vajon Csányinak mi dolga lehetett Moszkvában, semmiféle információhoz nem lehetett hozzájutni. Arra nem gondolhattunk, hogy az idei világbajnoksággal kapcsolatban lehetett elszámolni valója az MLSZ elnökének, hiszen a magyar válogatott nem jutott ki a vb-re, meg egyébként is: milyen elvarratlan szál maradhatott néhány hónappal később, ami érinthette a magyar futball első számú emberét. Ha viszont igaz a hír, amely a portálunk birtokába jutott, és valóban Orbán is ezen a gépen ült, akkor joggal vetődik fel a kérdés: milyen gyors találkozója lehetett és kivel a magyar miniszterelnöknek Moszkvában? Mert ugye azt nem hihetjük, hogy mégis Csányinak akadt ott dolga, és Orbán elkísérte őt, ráadásul akkor, amikor a kötélbarátjának a gépe egyenesen Londonba tartott. Vagyis, logikailag, csak oda juthatunk, hogy Orbán Viktornak kellett lebonyolítani egy gyors megbeszélést, valahol a seremetyevói repülőtér – gondolom ott landoltak – VIP-várójában. Hogy a fogadó fél maga Putyin lett volna, vagy valaki más ezt nem tudjuk, de előbb-utóbb erre is fény derül. Ha csak nem cáfolja a miniszterelnökség az értesüléseinket.

Orbánnak engednie kell

Orbán Viktortól függ, tag maradhat-e a Fidesz az EPP-ben. Ezt  Európai Néppárt jelenlegi frakcióvezetője mondta a Politico-nak adott interjújában. Weber, aki indulni kíván a Bizottság elnöki tisztéért, megjegyezte, hogy az Európai Parlament által egy hónapja kezdeményezett jogállami eljárás után Magyarországnak irányt kell váltania. Egyetért Brüsszellel abban, hogy a 7-es paragrafus alapján elő kell készíteni a szükséges szankciókat. Szerinte a 7-es paragrafus lehívása a párbeszéd kezdetét jelenti. Arra a kérdésre, hogy miért tart fenn szoros kapcsolatokat olyan vezetőkkel és pártokkal, akiket és amelyeket korrupcióval, illetve a jogállam megszegésével vádolnak, Weber megismételte, hogy hídépítőnek tekinti magát és nem kíván különbséget tenni jó és rossz európaiak között.

Szólt arról is, hogy szerinte a Bizottság nagyon eltávolodott az emberektől, ezért  megválasztása esetén szeretné helyreállítani a korábbi kapcsolatot. Ezt  elsődlegesebb lépésnek tartja, mint a migráció, vagy az euróválság megoldása. Megjegyezte, hogy senkinek sem kell félnie attól, ha személyében netán egy német kerül az EU végrehajtó testületének élére, ő bajor, így közelebb van Milánóhoz, mint Berlinhez.

Miért támadják ennyire az Átlátszót? Szavazzon!

0

Hadjáratot indított a kormánypropaganda az oknyomozó portál, az Átlátszó ellen, miután leleplezték a többi között Orbán és Mészáros Lőrinc luxusútjait, és az is kiderült, hogy a miniszterelnököt ezekkel Garancsi István „ajándékozta meg”.

Ön szerint miért indult a hadjárat?

This poll is no longer accepting votes

Miért támadja ennyire vehemensen az Átlátszót a kormánypropaganda?
×

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK