Kezdőlap Címkék Orbán Viktor

Címke: Orbán Viktor

Viktor! Putyin nem boldog

A Fidesz-szóvivő jól mondja (ha nem is ezt mondja): Putyin nem örül majd, amiért a nem várt magyar események európai visszhangja visszahat majd a szélsőséges EU-ellenes pártok népszerűségére és ronthatja a tavaszi szereplésüket szerte a kontinensen.

A magyar állampártnak nyilvánvaló prioritása ettől kezdve az események eszkalációjának és márciusi újraindulásának megakadályozása, és ehhez minden bizonnyal az ellenzéki pártok ma egyetértésnek látszó együttműködését akarja majd megbontani, miközben a nyilvánosságban törvénytelennek bélyegzi, Soroshoz köti és nevetségessé próbálja tenni a tüntetéseket. Ami Bayer Zsoltit és a nyilasokat illeti, hiába ajánlkoznak, nyílt utcai összecsapások a CÖF-Betyársereg és a tüntetők között, így a polgárháború árnyékának felfestése pont nem az, amire Orbánnak most szüksége van (gyorsan le is keverte Volnert a saját pártja); finomabb, részint már bevált eszközök kellenek ide: a színfalak mögötti konkoly, pénz és zsarolás.

A magyarországi diktatúra gyors vezértémává válása a migráció helyett akár a Fidesz kidobásával fenyegetne még a mostani cinikus Néppártból is, ha hirtelen kiderül, hogy több a vesztenivaló a vele való közösködésen. Ám ennél is jóval nagyobb veszteség lenne a Kreml számára, ha az európai bomlás visszafordulna és a populizmusnak kihívója akadna: a jogállam féltése.

Béndek Péter

Gyilkos politikai játszmák

0

A poszt-szocialista politikai klánok kiépítési folyamatában előljáró formációk, amelyek ráadásul a bürokráciát, a helyhatóságokat is klienteláris alapon megszállták, nehezen elmozdítható, falanxszerű tömböt képeznek. És nem vitás, hogy a ma kormányzó párt – a PSD, melyet fölösleges is szocialistának nevezni – lépéselőnyből kezdett, hiszen előszőr Iliescu, majd az őt követő Adrian Năstase és társai, sok vonatkozásban “megörökölték” a volt kommunista párt hálózatait, (ahogy Bourdieu mondaná) társadalmi tőkéjét, és rekonverziós eljárások során, képesek voltak uralni az “átmenet” politikai mezejét.

A poszt-Ceusiszta párt különféle megnevezések, eltérő felállások és személycserék, stb. hosszú során át, hol a pluralizmus és decentralizáció kibontakozásának akadályozását, hol ultrakonzervatív intézménypolitikát, hol neoliberális gazdaságpolitikákat tűzött zászlójára, és bár osztódással szaporodott, valamilyen mértékben mindig az etnonacionalista “doktrínát” is használta céljai eléréséhez. Ezért játszi könnyedséggel olvasztotta vissza magába azokat, akik adott pillanatban radikális nacionalista-soviniszta korszakuk felhagyását követően, a pártkapunál jelentkeztek (jellemző, hogy két igencsak befolyásos vezetője Codrin Ștefănescu pártfőtitkár és Olguța Vasilescu ex-, és jövendőbeli miniszter, mindketten megmondóemberek, a Vadim Tudor által vezetett volt PRM-ből igazoltak a PSD-be).

Miután a kilencvenes évek elején, az első Iliescu-rezsim bizonytalan irányba és az “eredeti demokrácia” szabályai szerint folytatta külpolitikáját, az első igazi kormányváltást (1996) követően mindenik párt a NATO-hoz és az EU-hoz való közeledést tekintette külpolitikai célnak. Kissé cinikusan azt is mondhatnánk, hogy a poszt-ceausiszta párt is belátta – hatalmi pozícióit, amit a patronális pártépítés nyomán, mind a számára kedvezően alakuló gyors privatizácó következtében, ellenzékben, úgy kétezerre még meg is erősített – a nyugati nyitás nem zavarja meg belpolitikai céljainak követésében. Azután 2004-től éppen a PSD volt az európai és atlanti integráció gyakorlati kivitelezője, ami ha úgy tetszik, a régió történelmi csele, t.i., hogy a baloldaliak privatizálnak. Mára viszont az euroszkeptikus és nacionalista, valamint illiberális politikák követője a PSD, és egyre nyilvánvalóbb, hogy kormányképtelen, éppen mert semmiféle ország-projektje nincs, elítélt/megvádolt vezéreinek fölmentése az egyetlen célja, mely – nem mellesleg – a fékek és ellensúlyok úgy-ahogy működő rendszerének a felszámolásán keresztül vezet.

A rommagyar politikai mezőny egy rövid időszakot leszámítva, amikor kísérletek folytak a „belső pluralizmus” rendszerének kialakítására, gyakorlatilag sikeresen lépett föl a pluralizmus mindenfajta formájával szemben (nemcsak az adott pillanatban úgy ahogy működő belső platformokat sikerült bedarálni, ellehetetleníteni, hanem a pártkezdeményezéseket – MPP, és EMNx – is sikerült domesztikálni, illetve marginalizálni), ezért a rommagyar politikai közösség, illetve szavazóközönség számára (kivéve, akik román pártokra szavaznak) a választás lehetősége nem adott.

A mára a Fidesz itteni fiókpártjaivá zülött politikai formációk, amelyek megszállták és foglyul ejtették a rommagyar közösséget, nem hagynak alternatívát a számára. Ez talán nem is volt mindenestől tartalmatlan politikai opció, egészen addig, amíg a fő formáció – ki emlékszik már a hosszas vitára, hogy „szövetség” vagy „párt” legyen-e a jobb időket megélt néhai RMDSz? – kisebbségpolitikát, illetve identitáspolitikát folytatott. Előbbi az egyetemes emberi jogokból, a máshol már gyakorlattá vált kisebbségpolitikákból kiindulva kialakított jövőkép alapján működött. Utóbbi pedig az identitásmegőrzés, illetve létező identitáspolitikákból merített, a multikulturalizmus számunkra előnyös variációit tekintette követendő példának. Jellemző módon pedig, ezeket a törekvéseket, időről-időre az etnoterritoriális autonómia retorikája, az „autonómiázás” különféle formái váltották föl.

Mindkét retorika maradt, viszont – most már bevallottan – a párt(ok) Orbán Viktor (jó kérdés, hogy van-e formálisan bár Fidesz-politika, vagy csak a vezér „ötletei” és modelljei alakítják azt) követése, az illiberális demokrácia, magyarán a szélsőjobboldali etnonacionalizmus a követendő példa. A Fidesz itteni fiókpártjának főideológusa mondja ezt, nem más, persze úgy, hogy az illiberalizmust pragmatizmusnak nevezi, a klienteláris, vazallusi viszonyt pedig „barátinak” próbálja maszkíronzi, hosszú interjújában, úgy tesz mintha a Fidesz „egyik magyarországi demokratikus” párt lenne és nem egy bevallottan illiberális célokat követő, nyíltan alt right formáció.

Arról sem ő, sem párttársai nem szólnak, hogy kisebbségi helyzetben a radikális nemzeti retorika, a hibrid politikai eljárások, a fékek és ellensúlyok fölszámolási kísérlete, melynek aktív támogatói, sőt olykor kezdeményezői, az általános korrupció politikai támogatása, szemben a korrupcióellenes föllépéssel, stb., hogyan és mennyiben segítheti a „nemzeti identitás megőrzését”? Nemhogy nem előnyös, de minden bizonnyal az eddigi nyelvpolitikai és kulturpolitikai eredményeket veszélyezteti a kiépülő illiberális rendszer, és az EU-ellenesség, amihez álságosan „pragmatikusnak” mondott okokból csatlakoztak.

Semmiféle, sem pragmatikus, sem elvi- politikafilozófiai, illetve ideológiai, sem morális alapja nincs a PSD-ALDE melletti kiállásnak. Egyetlen más magyarázata sem látszik a dolognak, mint az, hogy budapesti sugallatra (esetleg expresis verbis, kulisszák mögött kimondott ukázra), az orbáni útra állítani a PSD (és ALDE-t), a jelenlegi román kormányt, magát Romániát.

Pedig a román politikai mezőny egyrészt szélesedik, újfajta pártok, politikai csoportok és formációk jelennek meg, még ha a régi, a jelzett módon jobban beágyazottak – mintegy, avant la lettre – igyekeznek lejáratni azokat, akkor is. Különös fejlemény, hogy a román EU-párti diaszpóra hallatja hangját, sőt sikeres politikai tevékenységet folytat (lásd Johannis megválasztása, vagy a tavaly téli tüntetések, a pillanatnyi kudarc és frusztráció eltakarja, de a tavaly augusztusban botrányos módon szétvert tüntetés utóhatásai is jelentősek lesznek a politikai mezőny strukturálásában), jól használja az internetes mozgósítás csatornáit, stb. A civil társadalom (különösen a globális civilek itteni nyúlványai) jól teljesítenek és gyakran pótolják az erőtlen és szétszabdalt ellenzék politikai föllépéseinek hiányosságait, a gyenge mobilizálást. Ezért – tetszik nem tetszik a Fidesz itteni fiókpártjainak – ROMÁNIA MÉG NEM MAGYARORSZÁG és nem is LENGYELORSZÁG, az illiberális és EU-ellenes fordulat még KÉTESÉLYES, sőt.

Az elnöki intézmény – azzal együtt, hogy a PSD-párti Alkotmánybíróság erősen korlátozta mandátumát, gyanúsan részrehajló határozataival – ellensúlyt képes a kormányzati hatalommal szemben, és bár előrehozott választások aligha lesznek, a közvélemény-kutatások is hatással vannak annak tudatosítására: a kormánypárt megfelezte támogatóinak számát, Dragnea vezér példátlanul népszerűtlen, és a képviselőházi többség is odavan.

A PSD-ALDE és csatlósa a Fidesz itteni fiókpártja FÉLNEK, félnek a korrupciós ügyleteik miatt, félnek a demokratáktól, az elnöktől, a civilektől, a EU-tól, a jövőbeli választási eredményeiktől, a hatalom elvesztésétől. Kétszeresen félnek a Fidesz itteni fiókpártjai, mert esetleges bukásukkal, azzal, hogy rossz oldalon állnak, nemcsak Bukarest jöhet megtorló intézkedésekkel és eshetnek ki a parlamentből (az EP-ből is, vagy onnan még inkább), hanem Budapest is bosszúálló, sőt. Ha a Fidesz fiókpártjai a PSD-ALDE-val buknak, jaj lesz nekük Budapesten is – bár olyan MKP-módra – csurrannak-cseppennek magyar adófizetői pénzek (a hálózat, az ú.n. akadémiák és egyházi infrastruktúrák kiépítve, klientúraépítés kipipálva), politikai hitelük, súlyuk végzetesen megcsappan: Orbán legfőbb jelszava, jajj a veszteseknek!

A Fidesz fiókpártjainak félelme motiválja azt a meredek és aránytalan támadássorozatot, ellenkampányt az új formációkkal kapcsolatban, melyek pedig a kisebbségi jogok terén, és más vonatkozásban is toleránsabbak, valamint EU-pártiak, jelenlegi szövetségeseiknél. Példátlan rágalomhadjáratokra használják energiáikat, az USR-vel és Dacian Cioloș volt kormányfővel szemben (aki ellen karaktergyilkossági kísérleteket nemcsak helyeselnek, hanem kezdeményezőleg lépnek föl), olyan társaságba keveredve, mely csak jót nem sejtet a kisebbségi ügyek vonatkozásában (aki Cioloșt támadja Ștefănescus hátszéllel, az semmi jóra ne várjon még az amúgy manipulált és foglyul ejtett, tudatlannak és balfácánnak nézett, rommagyarság részéről sem). A román politikai mezőny egésze változik, és egyre világosabb, döntenie kell a Fidesz itteni fiókpártjainak is, mind ahogy az is, kényszerpályán mozognak, zsákutcában menetelnek, önként és büszkén tartanak a nihilbe.

Magyari Nándor László

A „közérdek” veszélyes értelmezéséig jutottunk

0

Orbán a közérdekre hivatkozva kormányrendeletben tiltotta meg az új fideszes médiaholding versenyhivatali vizsgálatát. A versenytörvény 2013-as módosítása kimondja: a kormány felhatalmazást kaphat arra, hogy az engedélyköteles összefonódást rendelettel közérdekből – így különösen a munkahelyek megőrzése, az adott ágazat nemzetközi versenyképességének megerősítése, az ellátás biztonsága érdekében – nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítse.

Demokráciában demonstratívan pártszempontokat szolgáló sajtóbirodalom, amelyet ráadásul közpénzek felhasználásával hoztak létre, eleve elképzelhetetlen lenne. Az ilyen sajtó és a demokrácia kizárják egymást. De ami itt van, az már régóta nem is demokrácia. Hogy mégis annak nevezik, az döntően éppen a most használt fordulattal lehetséges: mert a demokráciát olyan érdeknek – a „közérdeknek” titulált magán- és csoportérdeknek – veti alá a nemzet vezére, amely bevallottan túlmutat a demokrácián.

Közérdek válhat még bármiből

A „közérdek”, a nemzetstratégia és a nemzetbiztonság döntően szinonim fogalmakként, a demokrácia pedig ezek bunkósbotjaként kerül szembe a liberalizmus és a jogállam maradékával. A előbbiekbe az elasztikusságuk (gumifogalom voltuk) miatt bármi belé képzelhető, amit Orbán nem szégyell. De ha – mint most – közérdek a pártsajtó hegemóniája, azaz választók zavartalan pártcélú manipulálása, akkor ez nem demokrácia, hanem pártállam. Pontosabban, mivel párt nincs, csak a vezér és köre, ezért autokrácia. És közérdek válhat még bármiből, az olvasó fantáziájára bízom. A rossz szellemű Boross ex-miniszterelnök például leplezetlenül nyilas tempóban a „nemzetietlen” kultúrmunkások kirekesztését és egzisztenciális ellehetetlenítését nevezi annak. A jogállam ma addig tart, amíg az önkény érdeke engedi. De nemsokára az élet is tarthat csak eddig.

A magyar választók többségének fogalma sincs ennek a fordulatnak a veszélyeiről; arról, hogy precedensszerűen megnyitja az utat akár egy durva diktatúra előtt. Ha a demokrácia létjogosultsága abból áll, hogy ráüsse a pecsétet a jogállam nemzeti jelszóval való kivéreztetésére, az egyformán a demokrácia, a jogállam és a nemzet valós értelmének kiforgatása és a szavak abszolút elértéktelenedésére utal. A magán- és hatalmi érdekek közérdeknek, a közérdek nemzeti érdeknek való beállítása, az eleve manipulált demokrácia felszívódása ebben a dekódolhatatlan, csak a Vezér által megfejthető nemzeti érdekben, azaz a nemzet és érdekének önkényes értelmezésében, végül – ami egyedül várat még magára – a neki való „ellenszegülés” kriminalizálása az emberi történelem legsötétebb lapjait idézi. Orbán nem áll távol attól, hogy a sötétség új lapjait nyissa meg a történelmünkben az övéi kollaborációjával, a választói ostobaságától kísérve és régen látott emberi szenvedések rémét a falra vetítve. Kétségbeesni nem kell. Komolyan kell venni, ami itt folyik.

Reménykedjünk, hogy a komoly idők végül felszínre dobják azokat is, akik komolyan szembenéznek velük túl az utóbbi tíz év percpolitikusain és a Schiffertől Karácsonyig terjedő bohócellenzéken. Most már tényleg ideje lenne.

Béndek Péter

Bréking (fék)nyúz, 2018. december 6. – Tudósítás a másik valóságból

0

Orbán Viktor jól megvédi a sajtószabadságot, amelynek értelmezése szerint a korlátozását kérte tőle a Zsidó Világkongresszus elnöke. Kovács Zoltán – mint azt például a 888-ból is megtudhatta az olvasó – jól kioktatta Soros lapját, a The New York Timest. Lélegzet eláll, szem kidülled, agy lefagy, ha az ember meglátja a szocialistákat sárga mellényben.

Orbán Viktor jól megvédi a sajtószabadságot

„Magyarország kormánya a zéró tolerancia politikáját követi az antiszemitizmus kérdésében. Kormányom fellépése, döntései nem hagynak kétséget afelől, hogy a magyar kormány a zsidó származású állampolgáraiért teljes felelősséget érez, és gondoskodik biztonságukról. Ön és szervezete erre az egyértelmű magyar kormányzati politikára a jövőben is számíthat” – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Zsidó Világkongresszus elnökének.

Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke néhány napja egy levélben arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy nyilvános ítélje el a Figyelő címlapján megjelent, szerinte antiszemita képet.

„Csodálkozásomat fejezem ki azért is, mert mintha az Ön tolla csak akkor találna papírt, ha zsidó származású baloldali közéleti szereplő kerül egy vita középpontjába. Ám még sosem kaptam Öntől levelet, amikor a kormányzattal együttműködő vagy jobboldali érzelmű zsidó származású állampolgár került hasonló helyzetbe. Ennek beszédes példáit mellékelten küldöm” – írta Orbán Viktor, aki sajtófőnöke tájékoztatása szerint a HVG hetilap és a Magyar Narancs egy-egy korábbi számának címlapját mellékelte leveléhez. (MTI: Orbán Viktor válaszlevele Ronald S. Laudernek: Ön a sajtószabadság korlátozását kéri tőlem)

A The New York Times is Soros lapja

A The New York Times szerkesztőbizottságát rendkívül „izgatja” és „aggasztja” Orbán Viktor magyar miniszterelnök „jobboldali, nativista, nacionalista politikája” – írta ironikus hangvételben a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára, reagálva a Soros lapjában a közelmúltban megjelent, Magyarországgal és Orbán Viktor miniszterelnökkel foglalkozó cikkre.

Az államtitkár szerint a „manhattani klikkhez” a héten csatlakozott a The Guardian című baloldali brit újság egyik cikkírója is, aki „véletlenül” a Central European University (CEU) egy volt professzora, és aki „gyászolja a szomorú napot, amikor a CEU-t kiszorították Magyarországról”.

Csakhogy ez nem így történt. Az intézmény teljes mértékben akkreditált Közép-európai Egyetemként még mindig szabadon működik Magyarországon” – tisztázta (ismét) a helyzetet az államtitkár. A CEU viszont a saját bevallása szerint még mindig nem folytat semmilyen felsőfokú képzést az Egyesült Államokban” – tette hozzá. (888: Kovács Zoltán kioktatta Soros lapját, a The New York Timest)

Sárga mellényes szocialista bárgyúság

Lélegzet eláll, szem kidülled, agy lefagy, ha az ember meglátja a szocialisták Facebookjára kitett fényképet. A három „nagyágyú”, Ujhelyi István, Tóth Bertalan és Karácsony Gergely sárga mellényt húzott, és azt üzenték, így tüntetnek majd, és döntik meg majd az Orbán-kormányt.

„Ami Párizsban sikerült, az Budapest utcáin is sikerülni fog! Minden lehetséges eszközzel tiltakozunk egészen addig, amíg meg nem állítjuk Orbánt, és a kormány ki nem hátrál a rabszolgatörvényből!” – írták. Az elvtársak elfelejtették, hogy Párizs nem Orbán ellen, hanem saját francia barátjuk, Emmanuel Macron ellen lázadt fel. (Magyar Idők: Újabb csúcsot döntött a szocialista bárgyúság)

Az tényleg dicséret, ha Trumphoz hasonlítják Orbánt?

Chuck Norris találkozott Orbán Viktorral, aki arra panaszkodott a legendás színésznek, hogy a róla szóló kommentek 90 százaléka negatív, mivel a liberálisok utálják. Chuck Norris erre azzal vigasztalta, hogy olyan, mint Trump. Nem ő az első, aki szerint a magyar kormányfő az amerikai elnökre hasonlít, csak ő a többséggel ellentétben ezt dicséretnek szánta.

Chuck Norris ugyanis lelkes republikánus és Donald Trump támogatója. Azt tehát egyértelműen bóknak szánta, hogy Orbán Viktor olyan, mint Trump.

A magyar politikusok és értelmiségiek közül már jóval korábban sokan hasonlították a magyar miniszterelnököt az amerikai elnökhöz, ám ezt szinte mind bírálatként, vagy egyenesen vészhírként mondták. Sőt, a hasonlóság a külföldi sajtónak is feltűnt, a Financial Times például már tavaly év végén arról írt, hogy az összeesküvés elméletek bekerültek a politika fő sodrába, többek között Orbánnak és Trumpnak „köszönhetően”. A vezető brit gazdasági lap szerint ez igazából 2015-ben kezdődött a sorosozással és a migránsozással, hiszen az utóbbi lett aztán Trump választási kampányának is a vezető témája.

Mind Trump, mind Orbán mestere annak, hogy egészen mást mondjon, mint amit tesz.

Én itt most a magyar vélemények közül példaként Bokros Lajos csaknem egy évvel ezelőtti megjegyzéseit idézném, mert nagyon találónak érzem őket.

Ő egyebek között azt hangsúlyozta, hogy mind Trump, mind Orbán mestere annak, hogy egészen mást mondjon, mint amit tesz. Mindkét populista politikus intézkedései a szuper-gazdagoknak kedveznek, miközben szónoklataik a feldühödött és elégedetlen kisembert szólítják meg. Ennek érdekében nem törődnek az igazsággal, a tényeket elferdítik, néha nyíltan tagadják, a valóságot pedig igyekeznek hamis hírnek (fake news) beállítani.

Visszaélnek a hivatali hatalmukkal a személyes anyagi előnyszerzés céljából. Gátlástalanul ontják az állami, vagyis a közpénzt a saját lábon álló családnak és az oligarcha haveroknak. A jogállami intézmények ezt persze megnehezítik, ezért azokat folyamatosan támadják, aláássák azok tekintélyét és működését. A jogállam, a liberális demokrácia az ellenségük, ezért megpróbálják felszámolni.

A nemzetközi kapcsolatokat is hasonlóan kezelik, felfogásuk szerint az egyik állam ugyanannyit nyer, mint amennyit a másik veszít. Kölcsönösen előnyös együttműködés helyett tehát legyen harc, kooperáció helyett konfliktus.

A legfontosabb különbség, hogy Trump nem olyan „sikeres”, mint Orbán, ő még nem tudta felszámolni, csak gyengíteni a liberális demokráciát Amerikában, ahol azért még működik a fékek és ellesúlyok rendszere.

A populizmus sikere, erősödése persze nem hungarikum és nem is amerikai sajátosság, a világ számos országában erősödik és veszélyezteti a demokráciát, Olaszországtól kezdve Brazíliáig.

Országrontó nemzetvesztés

Majd a történelem, az utókor ítélete fogja eldönteni azt, hogy kiket terhel mindezért a felelősség. De az már ma is látható, tapasztalható és tudható, hogy Orbán Viktor és politikája, az őket támogatókkal együtt, vastagon benne vannak abban a körben, akiknek mindezt köszönhetjük.

Lapozgatom az elmúlt évek Orbán-beszédeit, boncolgatva egy-egy mondatát, és eltűnődöm, vajon kijelentései mennyire járultak hozzá az ország több részre szakadásához, amelyhez hasonló társadalmilag a török idők óta nem volt Magyarországon. Populista, felfuvalkodott, pökhendi jobboldal az egyik oldalon, erőtlen, talaját vesztett bal a másikon, önazonosságukat kereső civil szerveződések veszik őket körül.

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim, a régi többség azért is foszlott szét, mert képviselői arrogánsak és kioktatóak… Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Arrogáns, nincs egyeztetés, semmilyen szakmai kör véleményét nem hallgatják meg, mindenhez jobban értenek, mindent jobban tudnak…”, hangzott el 2007. január 27-én a budapesti Marcibányi Téri Művelődési Központban, a Jövőnk vitasorozat első záró konferenciáján. Mintha tudta volna előre, hogy ők milyenek lesznek majd világraszóló győzelmük után.

„Mi arról szeretnénk Önökkel tanácskozni, mit is jelent ez a szolgálat, mármint az egyház szolgálata Magyarországnak, mit jelent a Kárpát-medencében élő minden magyar embernek. A kiindulópontunk talán mindannyiunk számára világos, de azért hadd szögezzem le: mi értjük, hogy az egyház nem kér, hanem ad, és a mi dolgunk, a törvényhozók és kormányzók dolga az, hogy megteremtsük ehhez a szükséges feltételeket. Hogy ne gördítsünk akadályokat e szolgálat elé, úgy gondoltuk, hogy erről az akadálymentesítésről érdemes tanácskozni”, szól az írás 2008. április 2-án, „Az ország lelke és az egyház” című konferencián. Aztán mi lett a vége? Ők mondták meg, ki egyház s ki nem!

„…nagy közös cél volt az Európai Unió létrehozása, s a kommunista diktatúrák bukása után ilyen nagy cél lett Európa újraegyesítése, majd az Unió bővítése. Az újraegyesítés megtörtént, és a bővítés is lassan a befejezéséhez közeledik, és ezért büszkén – mi, akik az európai gondolat hívei vagyunk, és az Európai Néppárt fönntartó erőit képviseljük – elmondhatjuk, hogy az európai nemzetek között sohasem volt olyan kiterjedt és szerves az együttműködés, mint éppen ma. És bátran mondhatjuk azt, hogy a történelem során még sohasem jártunk ennyire közel ahhoz, amit közös Európának nevezünk…”,- mondta a kormányfő 2010. március 4-én az Európai Néppárt európai parlamenti (EP) frakciója vezetésének „Munkahelyteremtés és növekedés” című ülésén, Budapesten. Persze akkor még, a választásokat megelőző egy hónapban, nem lett volna illendő „gyarmatoskodni”, sem csiki-csukit játszani Brüsszellel, vidéki kócerájozásról nem is beszélve.

Végezetül tájékozódási pontként: „mi úgy fogjuk föl a mi munkánkat, mármint a magyar kormányzat munkáját, hogy nekünk ezt a posztkommunista korszakot kell lezárnunk. Ezért ilyen sűrű, izgalmas az, ami mögöttünk van. Mert mi nem egyszerűen elkezdtünk egy korábbi kormány helyett kormányozni, hanem egy más történelmi küldetéssel kezdtünk el kormányozni. Alkotmányt kellett írni, kétharmados törvényeket kellett átalakítani, az igazságügyet kellett átalakítani, láthatják Önök azt a munkát, ami Magyarországon zajlik.…”, hangzott el 2011. november 17-én, a Magyar Diaszpóra Tanács alakuló ülésén.

Hát itt van a kutya elásva. Baloldalt kiiktatni, kisgazdák és MIÉP, meg MDF bedarálva, Jobbik szétzüllesztve, aztán jöhetett 2014-2018. Egypártrendszer, központosított állam, kinevezett csókos vezetők, a köz- és igazságszolgáltatásban, hosszú távra biztosított hatalom. Nemzeti egységről papolni úgy, hogy közben megosztják a nemzetet, csak azért, hogy uralkodásukat meghosszabbítsák, ez ám a nem semmi politikai manőver! Így győzte le aztán a hatalom szeretete végleg a szeretet hatalmát! Korrupció a nemzeti burzsoázia megalapozásában, illiberális államépítés keresztényi alapokon!

Másképpen szólva országrontás lett az egészből, nem pedig közös Európa! Kellett hozzá nyolc esztendő. Ne hagyjuk! Álljunk ellent szavazatainkkal 2019-ben, ha már eddig nem sikerült! Mert különben jön a valódi nemzetvesztés végleges megosztással egyesítés és szuverenitás helyett!

Isten óvja Angliát!

Ugyanis a kormányzata nem fogja. De Isten óvjon minket is, hasonló okokból: tegnapi írásunkban kitértem arra, hogy Orbán Viktor mintha nem lenne teljesen tisztában a Brexit fogalmával, mibenlétével és következményeivel, ám bátor ember, és nyilatkozik róla, kár, hogy szamárságokat – nos, a nemzetközi helyzet tegnap óta jelentősen fokozódott.

Éspedig két elem változott meg. Egyrészt pár perccel ezelőtt vált hivatalossá: aláírták a megállapodást a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről, valamint a politikai nyilatkozatot a jövőbeli kapcsolatokról a Brexit után is bennmaradó európai uniós tagországok vezetői Brüsszelben. A jóváhagyás várható volt, mivel előző nap Gibraltár kérdésének megoldásával elhárult az utolsó probléma is.

A két dokumentumot Theresa May brit kormányfőnek is alá kell írnia, aki a tervek szerint hamarosan csatlakozik a huszonhetekhez.

A litván elnök Dalia Grybauskaitė azt mondta a döntés előtt: „Támogatni fogjuk ma a megegyezést, de ez egyik oldalnak sem jelent semmi jót.”

„Az Egyesült Királyság kiválása az EU-ból egy tragikus pillanat. Nincs rajta semmi ünnepelnivaló. De elértük a lehető legjobb egyezséget” – osztotta meg a véleményét reggel az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker.

Ha most azt hisszük, eldőlt Britannia sorsa, nagyot tévedünk.

Theresa May kormányfőként aláírhatja a ma megszületett dokumentumot, azonban azt még a brit parlamentnek is meg kell szavazni, különben érvénytelen lesz a megállapodás.

De hát mi van ebben az okmányban végső soron, milyen lesz vagy inkább lehet a Brexit?

Alapvetően a legszigorúbb, majdhogynem a „megállapodás nélküli” (no-deal) Brexit-változatról van szó. Tehát Nagy-Britannia kikerül úgy az európai vámunióból, mint a szabad munkaerő-áramlás rendszeréből, nem kér és nem kap európai uniós támogatásokat, nem fizet be semmit az Uniónak, és egyáltalában véve, jogi szempontból olyan külföldi országgá válik a kontinens felől nézve, mint Marokkó vagy Tunézia.

Részletesebben: a 2019. március 29-i kilépéstől 2020. december végéig egy átmeneti időszak következik, amelynek az ideje alatt a Nagy-Britanniában élő uniós állampolgárok, és az EU-ban élő britek megtarthatják a korábban élvezett jogaikat. Nagy-Britannia és az EU vállalja, hogy a britek tagsága alatt vállalt be- és kifizetési kötelezettségeiket mindketten teljesítik, akkor is, ha kilépés dátuma után esedékesek. A szétválás lebonyolításának része például a meglévő szerzői jogok védelme, a folyamatban levő rendőrségi és más igazságszolgáltatási ügyek befejezése, és hogy az átmeneti időszak előtt kereskedelmi forgalomba bocsátott áruk eljuthatnak a célállomásukra.

Vannak szankciók is a megállapodásban, arra az esetre, ha valamelyik fél esetleg nem tartaná be a rárótt kötelezettségeket, de egyébként 2019. március 29. és 2020. december 31. között majdnem minden úgy történik majd, mintha Nagy-Britannia még tag lenne az EU-ban, az egyetlen kivétel az, hogy nem vehet részt az EU-s intézmények munkájában, tehát például nem lesz EP-képviselője, EU-biztosa, és a brit kormány nem vehet részt az EU-s miniszterek Tanácsának ülésein és az üléseket előkészítő találkozóin. Az átmeneti időszak egyszer meghosszabbítható, ha az Egyesült Királyság és az EU közösen eldönti, hogy meg szeretné hosszabbítani.

Mint láthatjuk, ez nem teljes megállapodás,

mert például az ír-északír vámhatár kérdését, ami alapvető gondot jelentett a megegyezés szempontjából, úgy oldották meg, hogy létrehoznak egy közös vámterületet az EU és az Egyesült Királyság között, ami lehetővé teszi, hogy Írországból ellenőrzés nélkül lehessen árukat szállítani Észak-Írországba, ugyanakkor Észak-Írország korlátozások nélkül kereskedhet Nagy-Britanniával is. Ezzel elhárult annak a veszélye, hogy Ulster harcedzett fiai (és lányai) sorompót látván maguk és anyaországuk között, azt minimális gondolkodási idő után egyszerűen a levegőbe röpítsék, és megszakítsák a kapcsolataikat Londonnal, a hosszú évek alatt megszokott módon.

Skócia kérdése azonban továbbra is rendezetlen maradt: márpedig Nicola Sturgeon skót miniszterelnök álláspontja kérlelhetetlen és szigorú. Eszerint amennyiben lehetséges, kormánya szinte bizonyosan támogatni fog egy második brit népszavazást az európai uniós tagságról. Sőt garanciát követelnek arra, hogy ha a referendumon Skócia az EU-tagság fenntartása mellett voksolna, miközben az Egyesült Királyság többi része a kilépést erősítené meg, akkor Skóciát ne kötelezzék a többiek óhajának elfogadására. Ráadásul akkor egyeznének bele egy második népszavazás ötletébe, ha cserébe Skócia ismét szavazhatna a függetlenségről.

Tehát sok kérdés még nyitott, tulajdonképpen egyelőre csak az Unió részéről született megegyezés. De lássuk azt, ami minket érdekel:

mi lesz az Egyesült Királyságban élő magyar munkavállalókkal?

A kiszivárgott részletek alapján az új bevándorlási rendszerben – amely a kormány szándékai szerint a brit EU-tagság megszűnése után tervezett huszonegy hónapos átmeneti időszak lejártával lépne életbe – megszűnnének a számszerű korlátozások a magasan képzett külföldi munkavállalók esetében, így például az EU-országokból érkező orvosok és más, magas szakképesítésű munkavállalók is állandó nagy-britanniai letelepedési engedélyt kaphatnának, hozzátartozóikkal együtt.

Ezzel szemben ilyen magyar munkavállaló kevés van, még a magyar diplomások is inkább alacsonyabb presztízsű, kevesebb képzettséget igénylő munkákat végeznek Nagy-Britanniában. Ők a jövőben csak tizenegy hónapra szóló tartózkodási és munkavállalási engedélyhez juthatnának, és családtagjaikat sem vihetnék magukkal. Természetesen szó sem lehet arról, hogy szociális juttatásokban részesüljenek.

Hát, erre mondta azt pénteken Orbán Viktor, hogy a tervezet magyar szempontból kielégítő, megvédi az Egyesült Királyságban élő és dolgozó magyarok érdekeit. Szerinte a magyar munkavállalók jogai nem fognak sérülni.

Ha ez nem jogsérelem, akkor nem tudom mi az – a Napnál is világosabb, hogy a magyar kormányfő nem olvasott el semmiféle dokumentumot, csak beszélt bele az éterbe, és biztos abban, hogy más sem olvasta az idevágó iratokat.

Téved, mint már annyiszor. Nagyot téved.

De térjünk vissza a munkavállalóinkhoz:

mi lesz a brit gazdasággal?

Azzal, kérem, baj lesz: a külföldi EU-munkaerő alkalmazása a Brexit után is alapvető fontosságú lesz a brit gazdaság és a közszolgáltatások számára, a munkavállalók szakképesítésétől függetlenül. Adataink szerint a brit vendéglátóipar felszolgálóinak hetvenöt százaléka, szakácsainak huszonöt százaléka, takarító és fenntartó személyzetének harminchét százaléka érkezett az Unióból – más megoldást nem látok, valószínűleg be kell zárni London szállodáinak egy részét, nem sokat, csak úgy a háromnegyedét.

És a vendéglátóipar csak egy példa – az energiaszektor, más okokból ugyan, de szintén össze fog omlani (a brit atomerőművek egy része elavult, alkatrész-utánpótlása uniós támogatáshoz kötött lett volna), így nem lehetetlen, hogy visszatér a híres londoni szmog, hiszen rá lesznek kényszerülve, hogy a jövőben szénnel fűtsenek, gázlámpával világítsanak.

Theresa May, Boris Johnson, Nigel Farage és társaik visszalökték Angliát a viktoriánus korba.

Egy jelentős különbséggel.

Nincs a világnak az a Brexitje, amitől visszakapnák Indiát.

Vagy a többi gyarmatot.

Isten óvja Angliát, isten óvjon minket is!

Orbán Viktor és a kacsák

Kérem, óhatatlan, hogy Orbán Viktor tegnapi rádióinterjúnak álcázott programbeszédjéről Brezsnyev kacsái jussanak eszünkbe. De próbáljunk komolyak maradni, elvégre nem kismiska a kéthetenkénti agymenés: abból kéne kiderüljön, mi a magyar bel-, kül- és gazdaságpolitika aktuális csapásiránya.

Más kérdés, hogy soha nem az derül ki.

A miniszterelnök kéthetenként ismétlődő rádióbeszédei – amikhez jár egy nagyon pici alákérdezés, hogy műfajilag interjúnak tűnjenek – sokkal inkább tükrözik a kormányfő pillanatnyi kedély- és idegállapotát, tehát orvosi célokra alkalmasabbak volnának, diagnózis felállítása esetén, mint politikaiakra: de ne panaszkodjunk, elemezzünk.

Hát mit mondott ez a drága ember tegnap?

Sokat és nagyot. De forduljunk olyan forráshoz, amit még ő maga sem cáfolna meg, használjuk a kormany.hu által közölt szöveget. Ezek szerint:

„Az úgynevezett migránskártyákról a kormányfő azt mondta: miközben a pénzmosás elleni harcra hivatkozva folyamatosan „szorongatják az európai emberek torkát a hatóságok” – rögzítik a tranzakciókat, a neveket -, aközben valakik – úgy tűnik, az Európai Bizottság – névtelen bankkártyákat osztogatnak olyanoknak, akiket nem ismerünk, nem tudni, mit akarnak, és akik közül sokan válnak terroristává, bűnözővé, tehát fenyegetik az európai emberek biztonságát.”

Hát azt elhiszem, hogy szeretné, ha megszűnne a pénzmosás és a korrupció elleni harc Európában, tán még meg is ünnepelné, de ez nem egészen így működik: ez gyerekes, mondvacsinált érvelés, hiszen nem is úgy vetődik fel a kérdés, akkor sem, ha ő így teszi fel, hogy vagy menekültkártya, vagy pénzmosás elleni harc, hanem úgy, hogy is-is. És a kettőnek nincs köze egymáshoz.

De hát mi ez a sokat emlegetett menekültkártya végül is? Titkos eszköz mindenféle mordályégető, országháborító támogatására, maga a setét Ármány? Ördögöt, kérem.

Na, most jönnek Brezsnyev kacsái

Az úgy van, hogy aki már próbált segélyt osztani sok embernek, tudja: nem lehet uniformizálni a támogatást. Készpénzt egyetlen szervezet sem szeret adni (bár, mint látni fogjuk, néha muszáj), mert abból akármi lehet. De ételt sem egyszerű osztani: a muzulmán menekülő nem eszi a sertéshúst, a hindu a marhát, a kelet-ázsiaiak nagyon nagy része laktóz-érzékeny, nekik a tejtermékek és a tejpor okozhat súlyos, esetleg halálos betegséget, egyes kultúrák a kenyeret nem ismerik, mások – például rögtön az európai – a jamgyökérrel nem tudnak mit kezdeni. És mivel kicsi lett a világ, a modern közlekedésnek köszönhetően bárhol, bármilyen származású, eredetű ember felbukkanhat és bajba kerülhet. No, akkor mi a jó módszer?

Amit a kolhozelnök mondott Brezsnyevnek. A régi vicc szerint Brezsnyev körbelátogatja a kolhozokat, az egyikben meglátja a kacsákat

– De szép kacsák! Mit kapnak enni?
– Kukoricát, Brezsnyev elvtárs.
– A nép kukoricáját? Ez pazarlás! Tíz év Szibéria a kolhozelnöknek!

A második kolhozba még elér a futár a kertek alatt, és közli, hogy mindent mondhatnak, csak azt nem, hogy kukoricát kapnak a kacsák.

– De szép kacsák! Mit kapnak enni?
– Búzát, Brezsnyev elvtárs.
– A nép búzáját? Ez pazarlás! Tíz év Szibéria!

A harmadik kolhozban már tudnak a dologról.

– De szép kacsák! Mit kapnak enni?
– Tudja, Brezsnyev elvtárs, minden reggel adunk nekik öt rubelt, aztán vesznek maguknak, amit akarnak…

Hát ilyen megoldás a „menekültkártya” is

Van rajta egy minimális összeg, magát a kártyát a segélyezett család feje kapja, nem hitelkártya, csak bankkártya, ilyent csak 18 év feletti, regisztrált menedékkérő kaphat, aki továbbra is az adott ország területén tartózkodik, és nincsen semmilyen egyéb jövedelme. A kártya ugyan valóban nem tartalmazza az arra jogosult családfő nevét, de minden kártya tartozik valakihez, akinek a jogosultsághát az ENSZ munkatársai havonta ellenőrzik.

Mellesleg ez a módszer sem tökéletes, hiszen csak olyan országokban működik, ahol van ATM-automata, és – van a boltban étel, amit meg lehet venni. Mondjuk a pakisztáni Cox’s Bazaar környékén semmi haszna nem volna, ott nem is használják.

Hát ezt a rendszert nevezte ki főellenségnek a miniszterelnök, és nem is ügyetlenül: ugyanis ha látunk valakinél egy bankkártyát, azt értelemszerűen nem látjuk, mennyi pénz van rajta, csak azt, hogy van neki egy ilyenje. Csodásan ki lehet használni paranoid célokra. Koldusokat is milliomosnak láttathat ily módon.

De nem csak ennyiről szólt a könnyed kis kormányfői esztrádműsor pénteken.

Szóba került a Brexit is

„A brit uniós kilépéssel, a Brexittel kapcsolatban a miniszterelnök úgy fogalmazott: miután Brüsszel nem tudta kívül tartani a migránsokat Európán, így nem tudta benntartani Nagy-Britanniát az Európai Unióban.”

A kettőnek egymáshoz semmi köze nincs ugyan, de miért is ne venné egy kalap alá? Azért érdekelne, mit és mennyit tud a Brexitről ez az ember, mert a jelek arra mutatnak, hogy több éves fáziskésésben szenved. Miért? Ezért:

„Ugyanakkor az a dokumentum, amelyet a vasárnap esedékes rendkívüli EU-csúcs előtt kézhez vett, magyar szempontból kielégítő, megvédi az Egyesült Királyságban élő és dolgozó magyarok érdekeit – közölte Orbán Viktor, kijelentve: a magyar munkavállalók jogai nem fognak sérülni.”

Elnézést, de ez egészen egyszerűen nem így van. Theresa May világosan leszögezte a BBC-nek adott interjújában, október másodikán, miszerint „Egyszer és mindenkorra véget ér a munkavállalók szabad mozgásának korszaka.” Az uniós kilépést követően nem tesznek majd különbséget aközött, hogy az érkezők az Európai Unió valamelyik tagállamából, esetleg egy harmadik országból származnak-e, Nagy-Britannia egységesíti az unióból és az azon kívüli országokból érkező külföldiekre vonatkozó szabályokat. A már Nagy-Britanniában élő uniós állampolgárok ugyanakkor maradhatnak az országban. Ha másként nem intézkednek felőlük – ugyanis pillanatnyilag semmi de semmi nem biztos ebben az ügyben, a legvalószínűbbnek egy keményvonalas „no-deal” Brexit megvalósulása tűnik, ami mindenkinek rossz lesz, de angol részről egyszerűen semmiféle jel nem mutatkozik a megegyezésre.

Ez bizony egyáltalán nem kielégítő magyar szempontból és semmiféle garanciát nem láthatunk arra, hogy a magyar munkavállalók jogai nem csorbulnak majd. Ennyi erővel a két hét múlva várható időjárást is garantálhatta volna a magyar kormányfő a kedves közönségnek, ha már úgyis a rádióban van.

De félre bánat, félre bú, most jön a kis pénteki kabaréműsor legszórakoztatóbb része, a Nagy Szám, a Gruevszki-jelenet!

Fanfárokat kérnék!

„Azok a szervezetek, amelyek az ügyet leginkább a magyar kormány szemére hányják, mind Soros György szervezetei, és miután Macedóniában miniszterelnökként Gruevszki lépett fel a legkeményebben a Soros-féle hálózatokkal szemben, ezért nyomon követik az életét.”

Kifejtette: Nikola Gruevszki macedón miniszterelnökként a migráció szempontjából egy kulcsországot vezetett, és nélküle sokkal nehezebb lett volna megvédeni a magyar határt, ezért mindig is szövetségesként tekintettek rá és országára. Felidézte: Gruevszki volt az első balkáni politikus, aki kerítést épített, elkezdte feltartóztatni a migránsokat, amihez Magyarország segítséget adott.

„Az ember tisztességesen bánik a szövetségeseivel. Ha hozzánk fordul, akkor jár neki a tisztességes eljárás” – jelentette ki Orbán Viktor.

Kitért továbbá arra, hogy a menekülteljárást nem a kormány folytatja le, hanem a hatóság, és „minél messzebb tartja magát a kormány az ilyen eljárásoktól, az annál jobb”. A kormánynak csak az a dolga – közölte -, hogy biztosítsa a fair eljárás kereteit, majd elfogadja a hatósági döntést, „most is ez történt”.

Nikola Gruevszki Magyarországra utazásáról annyit mondott: „van az egésznek egy izgalmas története, minden krimi izgalmas.”

Álljunk meg egy pillanatra, ízlelgessük a gondolatokat. Tehát: egyrészt Gruevszki kormánya – nem ő maga – valóban építtetett 2015-16-ban egy körülbelül ötven kilométer hosszú kerítést a macedón-görög határon. Ezért nekik védelem jár. Én is ismerek embereket, akik, ha kisebb méretekben is, de már építettek kerítéseket, igaz, ők a kertjük köré, és mégsem illette meg őket sem védelem, sem amnesztia, ha netán sikkasztottak.

És különben is, Soros

Azonban „az ember tisztességesen bánik a szövetségeseivel.” Az ember igen, de a kormány nem, ugyanis nem a kormány adta a menedékjogot, hanem az arra illetékes hatóság, melyhez az elmondottak szerint a kormánynak semmi köze. Akkor tehát sem nem az ember bánik így vagy úgy a szövetségesével, sem nem a kormány, hanem a hatóság, amihez senkinek semmi köze, sőt, itt nem is történt semmi, nincs itt semmi látnivaló, lehet tovább haladni.

Hát ennek már nem csak izgalmas története van, de izgalmas logikája is.

Tűkön ülve várom, a legközelebb mivel fogja meglepni a hálás közönséget ez a nagy mókamester.

Ez a miniszterelnök.

Mert ez bizony show volt, nem komoly politika, kérnék is mindenkit, hogy ne tessék komolyan venni.

Bár mondjuk nem is lehet.

Egy volt külügyminiszter az Orbán-kormány külpolitikájáról

0

Néhány évvel ezelőtt olvastam egy elemzést, amely szerint Orbán Viktor külpolitikája kiszámíthatatlan. Az volt a véleményem, hogy nagyon is kiszámítható. Mindent habozás nélkül megtesz, ami a személyes hatalmát tovább erősíti, ami őt, családját és barátait még gazdagabbá teszi. Nem korlátozzák elvek, normák,szabályok, mert nincsenek elvei, a normák, szabályok pedig nem érdeklik.

Előfordul, hogy az interneten látok róla egy régi felvételt, vagy olvasom egy korábbi beszédét és látom, hallom, hogy korábbi álláspontjának most az ellentétét képviseli. Nagy Imrének, a csupán 10 napig tartó 1956. októberi forradalom mártírhalált halt miniszterelnökének újratemetése alkalmából elmondott, valóban nagy hatású beszédéről már régen kiderült, hogy az csupán színjáték volt. Az első lépés a korlátlan hatalomhoz vezető úton.

Hívei ma is úgy emlékeznek, hogy ő volt az aki „hazazavarta” a szovjet csapatokat. A közvélemény jelentős része dicsérte a bátorságát, sokan hősnek tartották. Én akkor a Horn Gyula vezette Külügyminisztérium államtitkáraként viszont tudtam, hogy Horn Gyula és szovjet partnere, Eduard Sevarnadze hónapokkal korábban már informálisan egyeztetett a szovjet csapatok kivonásáról, ahogy előtte megtette ezt Németh Miklós miniszterelnök és Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár is. Ezek a lépések akkor szovjet kérésre nem kerültek nyilvánosságra, mert a szovjet vezetés el akarta kerülni, hogy láncreakció szerűen a Varsói Szerződés többi országa is hasonló kéréssel forduljon Moszkvához. Ha valaki erre, vagy a korábbi magyar-szovjet viszonyra emlékeztetné Orbán Viktort, aki évek óta Magyarország szövetségesének tekinti Oroszországot, nyilván azt válaszolná, hogy Oroszország nem hasonlítható a korábbi Szovjetunióhoz, ami bizonyos értelemben igaz. Ám az is tény, hogy Oroszország teljhatalmú vezetője, Vlagyimir Putyin a Szovjetunóban nem az akkori rendszer ellenzékéhez tartozott, hanem a titkosszolgálat magas rangú tisztje volt.

Politikai pályájának kezdetén Orbán Viktor elkötelezett liberális volt. Pártját a Liberális Internacionálé soraiba vitte, ő maga pedig a pártcsalád egyik alelnöke lett. Amikor Antall József halála után látványosan meggyengült az MDF, Orbán lehetőséget látott arra, hogy hazánkban a FIDESZ töltse be a jobboldalon kialakult űrt. Nyilván azt is mérlegelte, hogy Nyugat-Európában az Európai Néppárt, mint kereszténydemokrata és konzervatív pártcsalád sokkal erősebb pozíciókkal rendelkezik, mint a liberálisok. Az akkor még a jogállamiság és a demokrácia, a szabadságjogok, valamint az euro-atlanti szövetségi rendszer hívének mutatkozó FIDESZ fokozatos közeledését, majd később a csatlakozását az Európai Néppárt is szívesen fogadta.

Egyszer egy Göncz Árpád által külföldi államfő tiszteletére adott vacsorán egymás mellett ültünk a FIDESZ egyik 30 éve magas közjogi tisztségeket betöltő vezetőjével. Arról kérdeztem, hogy hol tart ez a váltás, a liberálisoktól a kereszténydemokrata-konzervatív pártcsaládhoz történő átállás. Válasza durva, de egyértelmű és őszinte volt. „Mi az ilyen kategóriákat, hogy liberális, konzervatív kereszténydemokrata lesz..juk. minket egy dolog érdekel, a hatalom”. A FIDESZ szinte mindenben megváltozott az elmúlt 30 év során. Ebben biztosan nem.

Ha megpróbáljuk valamilyen ügyben előrelátni Orbán Viktor várható reagálását, lépését akkor ezt ne az elvek, a normák, a szabályok oldaláról, hanem a saját hatalmi érdekei felől közelítsük. Egy dolgot azonban érdemes ezen túl is fontolóra venni. Ez pedig a személyes rokonszenve a hozzá hasonlóan gondolkodó és cselekvő vezetők iránt. Amikor például Donald Trump győzelmét valószínüsítette az amerikai elnökválasztás előtt és az eredmény ezt igazolta, hívei zseniális előrelátását ünnepelték. Én inkább a Trump övéhez hasonló személyisége iránti szimpátiájának tulajdonítottam a találatot. Most nagy összegben mertem volna fogadni, hogy nem fogja kiadatni
Gruevszkit, a volt macedon kormányfő meg fogja kapni a politikai menedékjogot. Ugyanis sok a hasonlóság Orbán és Gruevszki között. 10 éves kormányzása alatt Gruevszki is lebontotta a jogállamot, korlátozta a demokráciát és a szabadságjogokat.
Ő is szoros baráti kapcsolatokat ápol Putyinnal. Igaz, éppen Putyinnal összefüggésben van egy különbség, de ezt nem tartom sorsdöntőnek. Putyin igyekszik akadályozni a balkáni országok csatlakozását az euro-atlanti közösséghez. Gruevszki kormányfőként fékezte Macedoniának az EU-hoz és a NATO- hoz történő csatlakozását, amit Putyin jó néven vett. Orbán viszont támogatja, sőt sürgeti a még kívül maradt balkáni országok csatlakozását. Ő ugyanis azt reméli, hogy ezek az országok támogatni fogják az ő Brüsszel ellen vívott harcát.

Ami sajnálatos, hogy Magyarország érdekei ebben nem számítanak. Hazánk megítélését és az elmúlt 8 évben már amúgy is súlyos sérüléseket szenvedett nemzetközi tekintélyét tovább fogja rontani, hogy a magyar kormány a macedón kormány által kiadott nemzetközi kőrözés és letartóztatási kérelem ellenére nem adja ki az illetékes macedón bíróság által jogerősen 2 éves börtönbüntetésre ítélt és még további ügyekben is megvádolt Nikola Gruevszkit. Hogy egy uniós tagállam politikai menedékjogot ad egy elítélt bűnelkövetőnek.

Orbán Viktor, nemcsak megjósolta Trump elnökké választását, de az elsők között gratulált neki és többször kijelentette, hogy győzelme jó Magyarországnak és Európának is. (Megjegyzem, ezzel eléggé egyedül áll!) Ezek után ő és hívei azt remélték, hogy az elsők között kap majd meghívást a Fehér Házba. Két év múlt el, de a meghívó még mindig nem érkezett meg. Most újabb akadályt jelenthet a Gruevszki ügy. Erre utal az amerikai Külügyminisztérium nyilatkozata, amely nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a Gruevszki elleni vizsgálat alapos és átlátható volt, vissza kell térnie Macedóniába és a többi ügyben is a bíróságok rendelkezésére kell állnia.

Orbán Viktor döntése ellentétes a menekülteknek járó nemzetközi oltalomra vonatkozó ENSZ egyezményben foglalt feltételekkel. Nikola Gruevszkit nem etnikai származása, politikai nézetei, vagy vallása miatt ítélték börtönbüntetésre, hanem bűncselekmény, korrupció miatt. A neki megadott politikai menedékjog ezért védhetetlen.

Kovács László, volt külügyminiszter (Facebook)

Egy ismeretlen balösszekötő levele Orbán Viktorhoz

Kedves Viktor! Nehogy már kicselezz mindenkit. A fejjátékoddal amúgy is gond van, ne akarj olyan magasra ugrani ilyen alacsonyan.

Állóképességed sem a régi, ötven után már leszállt a strúmád neked is. Olyan vagy, mint a néhai Stadler az akasztói stadionnal. A kerti pottyantósotokból te is rálátsz már a milliárdokba kerülő nemzeti focipályára.

Ja, és nem kéne lerúgnod mindenkit, aki baloldalon kergeti a bőrt. Vannak ám ott olyanok is, akik nálad is jobbak. Lesre sem kéne annyit szaladnod, kiéhezve a sikertől, mert azt hiszed, hogy jobban teljesítesz már megint.

Fújd ki magad, rád fér több, mint húszévnyi futkosás után.

Ne hallgass Mészáros Lőrincre, aki elmondja neked, hogy lehetsz milliárdos bundázva, izzadtság nélkül. Ne fogadj szót Habony hablatyolásának, tudod, a haza nem lehet ellenzékben, tartsd csak tovább a labdát saját térfeleteken. A körülötted lévő gajdicsolókra se hallgass, tudd, hogy csak maguk miatt szurkolnak neked, nem pedig érted.

Nézz a tükörbe! Emlékezz! Hajdan szakállal és hosszú lobonccal fejeden szépreményű játékosnak tűntél. Akkoriban sokan szurkoltak neked, tán még hittek is abban, amit egykor mutattál. Mára csak a potyaleső élősködők, és a megvezetett ifjú karrieristák tartanak ki melletted!

Lassan kiégsz te is. Szerintem 2019 tavaszára tekintve vesztedet érzed. Már nem úgy mozogsz a pályán, mint húsz-huszonöt évvel ezelőtt. Törődj bele, reflexeid tompultak, erőnléted sem a régi. Eljárt az idő feletted is. Ne akarj úgy futkározni, mint huszonévesen.

Van, amiben viszont nem változtál, elismerem, ugyanúgy játszod most is az eszed, mint hajdanán. Azt hiszed neked mindent szabad, repkedsz a világban a nép pénzén és haverjaid között ott vannak külföldi híres szabálytalankodók is, legyen az akár arab, vagy macedón, török, vagy azeri!

Sárga lapjaidat őrizd meg, később kiadhatod majd okulásul az ifjú marsallbotosoknak. Ne reménykedj abban, hogy a cseréd elmarad. Ideje már. Több mint húsz év ezen a pályán nem múlik el nyomtalanul.

Eddigi csapatkapitányságodból is bőven elég volt. Időd lejárt, törődj bele. Amennyi sérülést te okoztál, sportszerűtlen, akarnok rúgásaiddal, betartásaiddal és gánccsal egybekötött visszahúzásaiddal, azokat is – hidd el – megelégelték már a szurkolók.

Elhíresültél nemzetközi pályákon is. Nyugodj bele hát, hogy ennyi volt és lassan nincs tovább. Szedd össze szerelésed és készülj pakolni. Jövő májusban már nem neked nyílnak az orgonák! Sem odakint, sem idebent! Meglásd, igazam lesz!

Boldog Karácsonyt neked!

Egy labdakergető a sok közül

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK