Kezdőlap Címkék Orbán Viktor

Címke: Orbán Viktor

17-17,5% között lesz az infláció vagyis a nyugdíjasok kaphatnak 10 hónapos pótlékot

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter közölte, hogy a kormány idén 17-17,5%-os éves átlagos inflációra számít. Miután a nyugdíjak 15%-kal emelkedtek az év elején, ezért ennek alapján a nyugdíjasok mindenképp számíthatnak plusz pénzre.

A Portfolió azt is kiszámolta, hogy ennek alapján egy átlag nyugdíjas milyen összegre számíthat: 52 ezer forintra. Ha euróban vagy dollárban számítjuk, akkor ez szánalmasan kevés, és egyáltalán nem kompenzálja az inflációt, amely például az élelmiszerek terén az átlagnál magasabb az idén, de minthogy az átlag nyugdíj ma Magyarországon mindössze 208 ezer forint, ezért ez az összeg távolról sem elhanyagolható. A költségvetésnek ez plusz kiadást jelent, és növeli a deficitet.

Varga Mihály: az euró biztonságot ad

A pénzügyminiszter a Tranzit politikai fesztiválon arról beszélt, hogy Magyarország számára cél az euró kritériumok teljesítése, aztán majd, ha ez már sikerült, akkor el lehet dönteni azt, hogy a csatlakozás célszerű-e vagy sem.

Orbán Viktor nem is nagyon titkolja, hogy nem kíván csatlakozni az euróövezethez, mert ez csökkenti a magyar kormány mozgásterét. Más kérdés persze, hogy olyan stabilitást jelent a magyar gazdaságnak, melyet a forint képtelen biztosítani. Orbán Viktor már csak azért sem akarja az euró bevezetését, mert akkor nem alkalmazhatja jól bevált politikai fegyverét: a béremelést forintban miközben a magyar fizetőeszköz leértékelődik. A munkabérek emelését mindig fel lehet mutatni mint eredményt és szavazatszerző intézkedést miközben a külföldi befektetőknek továbbra is elő lehet adni, hogy a magyar munkaerő jólképzett és rendkívül olcsó – euróban vagy dollárban számolva.

Az átlag fizetés vagy az átlag nyugdíj euróban számolva szánalmasan alacsony, és jól mutatja, hogy

az Orbán kormány eredményei az életszínvonal emelésében siralmasan gyengék.

Ha mindezt a bőrükön érzik a magyar választópolgárok, akkor miért szavaznak mégiscsak Orbán Viktorra? Mert a magyar miniszterelnök legalább beszél a bérek emeléséről és az életszínvonalról.

Liberális ellenfelei mint például Bokros Lajos a tizenharmadik havi nyugdíj és a rezsi csökkentés megszüntetését javasolják!

Olyan körülmények között amikor a magyar átlagpolgár vagy átlag nyugdíjas alig tud kijönni a havi jövedelméből. A szociális demagógia kizárólag a jobboldal propagandájában szerepel. Márpedig az embereket elsősorban a megélhetés érdekli nem pedig a kormány politikája. Amíg a hatalom úgy lop, hogy az átlagpolgár is kap valamit, addig a rendszer stabil. Ezért beszél annyit Orbán Viktor a bérek emeléséről, hogy ki ne derüljön: ha euróban vagy dollárban számolunk, akkor a magyar munkajövedelmek vagy nyugdíjak az Európai Unió legvégén kullognak. Orbán Viktor viszont joggal hivatkozhat arra, hogy ez már 2010 előtt is így volt. Arról viszont mélységesen hallgat a miniszterelnök, hogy a magyar jövedelmek a jövőben is sereghajtók lesznek Európában.

“Én adtam Orbán kezébe Gramscit, a kommunista teoretikust”

A magyar nemzeti együttműködés rendszerének kialakításában fontos szerepet játszott az olasz kommunista párt egykori vezetőjének tanítása a kulturális hegemóniáról – állítja Ágh Attila.

A jeles politológus, aki nemrég könyvet adott ki a nemzeti együttműködés rendszeréről, a Népszavának így nyilatkozott: ”egy bizonyos Orbán Viktor nevű joghallgatónak én adtam a kezébe Gramscit. Ez 1986-87 táján történt. Orbán Viktor akkor liberális, nyitott és barátságos egyetemi hallgató volt. ”Mire hívta fel a figyelmét Orbán Viktornak Ágh Attila? Arra, hogy az olasz marxista gondolkodó szerint

a politikai ellenfelet nem a leggyengébb hanem a legerősebb pontján kell megtámadni.

Ez nyilvánvalóan eltér Lenin tanításától hiszen a bolsevik vezér híres mondása szerint a leggyengébb láncszem a célpont. Gramsci másik jelentős felfedezése: nagyon fontos a kulturális hegemónia megszerzése! Erről nemrégiben Békés Márton – Orbán Viktor egyik ideológusa –  könyvet is publikált.

Ágh Attila szerint Orbán Viktor szisztematikusan halad előre 2010 után: az első szakasz a politikai hegemóniáról szólt, a második a gazdaságról, a harmadik, a jelenlegi a kultúráról. Úgy véli, hogy a nemzeti együttműködés rendszere a saját sírját ássa, mert mint autokrata rendszer olyan embereket nevez ki fontos pozíciókba, akik lojálisak, de szakmailag inkompetensek. Ezért az alrendszerek –  egészségügy, oktatás, stb… – összeomlása hozhatja el az egész bukását. A politológus szerint korábban nem tűnt fel a magyar elit inkompetenciája holott az Antall, a Horn vagy a Gyurcsány kormány is tele volt inkompetens vezetőkkel. Hozzájuk képest Orbán Viktor csapata egyáltalán nem annyira amatőr. Profi gengszterek, akiket behatárol a rendszer.

Orbán gyenge pontja a nemzeti szemlélet

Gramsci tanításait is kihasználva Orbán Viktor olyan rendszert épített ki, melyet nagyon nehéz megbuktatni, mert kezében van nemcsak a politikai, de a gazdasági és a média hatalom nagy része is. Gramsci Olaszország számára találta ki a kulturális hegemóniát, és az olasz kommunista párt ezt felhasználva a nyugati világ legerősebb kommunista pártja lett, amely ráadásul nem is bukott meg teljesen miután megszűnt a Szovjetunió. Ma Brüsszel legjobb szövetségese Rómában az olasz kommunista párt utódpártja. Olaszországban ugyanis rájöttek arra, hogy a globalizáció átírta a politikai stratégiát mindenütt: egyedül nem megy! A világgazdaság globálisan működik miközben az emberek többségének gondolkodása megmaradt a nemzeti keretek között. Ezt az ellentmondást kell kezelnie minden elitnek, és ez az, ami Orbán Viktornak nem megy. Ő politikailag gondolkodik mint Lenin vagy Gramsci, de említhetjük Sztálint is, aki meghirdette a szocializmust egy országban programot. Lényegében ebbe bukott bele – kis késéssel – a Szovjetunió 1991-ben.

A szuverenista politikának, melyet Orbán hirdet, a globalizált világban nincsen értelme. Világosan bizonyítja ezt az Európai Unió két kis országa, ahol a legmagasabb az egy főre jutó GDP. Hogy sikerült ez Luxemburgnak és Írországnak, ahol semmilyen természeti erőforrások sincsenek? Mindkét helyen arra jöttek rá, hogy a globalizált világ  óriási adócsalást is jelent a gyakorlatban: aki teheti külföldre menekíti a pénzét az adóhivatal elől. Jean Claude Juncker még mint Luxemburg miniszterelnöke, kitalálta azt, hogy az uniós polgárok és cégek  náluk is adózhatnak. Az eredmény: csillagászati GDP, amely egy főre számítva messze a legmagasabb az Európai Unióban. Írország ugyanezt csinálta globális méretekben: az Európában működő amerikai óriások jelentős része itt adózik. Ezért ugrott a kelta tigris a második helyre az egy főre jutó GDP-t tekintve az Európai Unióban.

A magyar elit továbbra is nemzeti kategóriákban gondolkodik, az eredmény: stabil hely Európa szegényházában.

Ráadásul Orbán Viktor jóslata szerint hét szűk esztendő következik…

Orbán és az Európai Egyesült Államok

A magyar miniszterelnök a Tranzit politikai fesztiválon  a többi között arról is beszélt, “hogyha létrejönne az Európai Egyesült Államok, akkor abban a magyaroknak nemigen lehetne helye.”

Miután az Európai Parlament meghatározó pártjai: néppárt, szociáldemokraták, liberálisok és zöldek ennek a hívei, ezért “a legnagyobb veszély jelenleg Brüsszelből fenyeget.”

Orbán Viktor megerősítette azt a korábbi véleményét, hogy jobbról kell előzni az Európai Néppártot. Mit jelentene ez az Alternative für Deutschland esetében? Orbán Viktor együttműködést javasolt, de ezt mind Merkel kancellár mind pedig az utódai határozottan elvetik Németországban. Lényegében ez volt a szakítás oka Orbán és Merkel között. A magyar miniszterelnök most nyíltan abban reménykedik, hogy a jövő évi Európa parlamenti választáson megerősödik az Alternative für Deutschland és a többi szélsőjobboldali párt, melyek egységes tömböt alkotva az Európai parlamentben komoly erőt képviselhetnének.

Európában a nemzeti szuverenista erők állnak szembe “a birodalommal”, az Európai Egyesült Államokkal

– hangsúlyozta Orbán Viktor. Aki mintha nem vette volna észre, hogy az Egyesült Államok stratégiája egyáltalán nem erről szól. Washington egyáltalán nem Európai Egyesült Államokat akar, amely vetélytársa lehetne a világgazdaságban, hanem olyan egységes Nyugatot, amelyhez olyan távoli országok is csatlakoznak mint Japán, Dél Korea vagy Ausztrália és Új Zéland. Ez a Washingtonból irányított ország csoport szállna szembe azzal a kihívással, melyet Kína és más feltörekvő államok jelentenek a Nyugat számára.

Giorgia Meloni a jövő embere?

A szélsőjobboldali mozgalom vezére, Olaszország első női miniszterelnöke hatalomra jutása után egyáltalán nem Orbán Viktor receptjét követte. Nemcsak azért nem, mert pontosan tudja, hogy Olaszország nem lehet meg az Európai Unió pénzügyi támogatása nélkül hanem, mert felismerte az új trendet: az

egységes Nyugatot, ahol háttérbe szorulnak a nemzeti elképzelések, melyeknek a globális gazdaságban mind kisebb a jelentőségük.

Giorgia Meloni ellátogatott Washingtonba, ahol jó kapcsolatot épített ki a Biden adminisztrációval is noha ő is inkább a republikánusokhoz kötődik Washingtonban  mint Orbán Viktor. Giorgia Meloni teljes mértékben támogatja a NATO Ukrajna politikáját, melyet Orbán elvet. Moszkva barátait az olasz jobboldalon a partvonalra szorította. Giorgia Meloninak esze ágában sincs szembeállítani az olasz érdekeket az Európai Unióval vagy az Egyesült Államokkal. Épp ellenkezőleg: pontosan tudja, hogy Olaszország a jelenlegi életszínvonalát csakis úgy tudja fenntartani, ha együttműködik a Nyugattal.

Orbán Viktor ne tudná ezt? A magyar miniszterelnök tudja, de nem mondja. Miért nem? Mert a magyar közvélemény számára használhatóbb ideológiának tekinti a “kuruckodást”. Igaz, hogy ez a múltban sem vezetett sehova, és a jelenben sem kecsegtet vonzó perspektívával viszont bűnbakokkal szolgál a hét szűk esztendőre, melyet Orbán Viktor megjósolt. Miután minimális az esély az életszínvonal növekedésre az elkövetkező években, ezért marad a nemzeti mélabú és a kuruckodás mint központi ideológia. Szerény szellemi táplálék ez, de szerény jövedelmekkel – a perspektíva teljes hiánya mellett- akár használható is lehet a lejtmenet idején.

Putyin példája mutatja, hogy ez hova vezethet. Ennél Erdogan török elnök is okosabb, aki békülni akar az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal. Washington és Brüsszel nyitott is erre, mert Törökországra szükségük van stratégiai helyzete miatt. Magyarországra viszont nincs szükségük, ezért Orbán Viktor a feje tetejére is állhat, akkor se érdekelné igazán őket. Magánszáma tragikomédia Európa szegényházában előadva.

Erdogannak nincs szüksége Orbán Viktorra

0

A magyar miniszterelnök díszvendége volt augusztus huszadikán Erdogan török elnök, aki ravaszabb politikus Orbán Viktornál, és immár békülni szeretne az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal.

A szultán, ahogy hívei Erdogant nevezik, valóban szuverén külpolitikát folytat, mert ehhez megvannak az eszközei, de ugyanakkor azt is tudja, hogy Törökország infláció sújtotta gazdaságát csakis úgy tudja helyreállítani, ha együttműködik Brüsszellel és Washingtonnal. Törökország a G20 ország csoport tagja, hadserege a második legerősebb a NATO-ban, fekvése pedig stratégiai. Ezért Erdogan nyitott kapukat dönget mind Washingtonban mind pedig Brüsszelben.

Mindkét helyen azt is értékelik, hogy Törökország egyaránt jó kapcsolatot ápol Moszkvával és Kijevvel vagyis valamiféle közvetítő szerepet is játszhat az ukrajnai háborúban. Törökország 1960 óta pályázik az uniós tagságra, de egyre távolabb került tőle miután Erdogan kijelentette, hogy

“A demokrácia olyan mint a vonat. Ha az ember a céljához ért, akkor leszáll róla”.

Törökország népessége már meghaladja Németországét vagyis az Európai Unió legnépesebb tagállama lenne, ha felvennék. Ennek már csak ezért sincsen realitása, de mindkét fél számára előnyös gazdasági együttműködési egyezménynek igen. Erdogan elnök pontosan ezt akarja, és ehhez egyáltalán semmi szüksége sincsen a Brüsszellel megnyerhetetlen háborúskodásba végképp belebonyolódó Orbán Viktorra. Márpedig épp Törökország uniós csatlakozása volt az egyik fő témája a magyar-török csúcstalálkozónak – nyilatkozta a Türkinfo főszerkesztője a Klubrádiónak. Tarik Demirkan elmondta, hogy a török export több mint 40%-a az Európai Unióba irányul. Ráadásul sokmilliós török kolónia él az Európai Unióban, elsősorban Németországban. A német kormánynak török miniszterei is vannak. Erdogan, ha előrelépést akar az uniós csatlakozás terén, akkor azt végképp nem Orbán Viktorral vitatja meg hanem Olaf Scholz német kancellárral.

Orbán magánya

Lírai költőknek talán jót tesz a magány, de politikusoknak semmiképp sem. Érezte ezt Orbán Viktor is, ezért összecsődítette illiberális kollégáit Erdogantól Vucsicsig, hogy ki ne derüljön: a magyar diplomácia megbukott! Orbán Viktor valamilyen oknál fogva abban hitt, hogy a keleti szél legyőzi a nyugatit, holott észre kellett volna vennie azt, hogy Kína vagy épp Törökország együtt akar működni az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval, nem pedig háborúskodni velük. Ezeknek az országoknak még sokkal nagyobb érdekük a globalizáció mint az Egyesült Államoknak. Putyin autark világa a paródiája annak, amit a huszonegyedik század globális gazdasága minden országtól megkövetel.

Oroszország szánalmas zsákutcájába Putyin valóságos erőforrásokra számíthat, és emiatt fenntarthatja hatalmát azon az áron, hogy Oroszország elveszíti a jövőjét. Orbán Viktornak ebből csak a zsákutca marad hiszen szuverén álmainak semmiféle reális erőforrása sincsen.

A kiöregedett bokszoló, akiről Orbán Viktor beszélt Tusnádfürdőn, nem más mint ő maga, aki elismeri, hogy nincs értelme már ringbe szállnia hiszen veszített.

Nincs jó szél annak a vitorlás hajónak, amely nem tudja, hogy merre akar menni

– tartja a régi kínai mondás.

Orbán Viktor magánya épp azért drámai, mert látja, hogy olyan egykori “barátai” mint Giorgia Meloni vagy Erdogan török elnök vígan fordítanak a vitorlán, és közelednek Brüsszelhez és Washingtonhoz miközben Orbán nemlétező szuverenista elveihez ragaszkodva üldögél szemétdombján, és olyanokkal parolázhat mint Lukasenka belorusz elnök vagy a Türkménbasi utóda.

Létrejön -e a nemzeti együttműködés rendszere Szlovákiában?

Rendőrháború zajlik északi szomszédunkban, ahol hamarosan országos választást rendeznek. Négy magasrangú rendőri vezetőt is vád alá helyeztek: a titkosszolgálat jelenlegi igazgatóját, a nemzetbiztonsági hivatal vezetőjét, a titkosszolgálat egyik volt igazgatóját és az egyik volt országos rendőr főkapitányt. Daniel Lipsic különleges ügyész irányítja a tisztogatást, ő a Fico tábor mumusa.

Robert Fico, aki baloldali húrokat penget, de Orbán Viktorral barátkozik, azzal vádolja Lipsicet, hogy mint egykori kereszténydemokrata politikus azért tisztogat a rendőrségen és a titkosszolgálatnál, hogy rossz színben tüntesse fel őt és pártját, a Smert a választások előtt. Robert Fico a legutóbbi vizsgálatok kapcsán már egyenesen puccsot emlegetett:

”Ez az állam megdöntésére tett kísérlet. Hatalomátvétel hat héttel az országos választás előtt!”

Robert Fico tudja, hogy miről beszél hiszen Szlovákiában a rendőrség és a titkosszolgálat a függetlenség kikiáltása óta kulcsszerepet játszik a rendszer működésében. Ezt már Meciar miniszterelnök idejében is észrevehették a megfigyelők, de akkor annak érdekében, hogy az uniós belépéssel ne legyenek problémák, a titkosszolgálat és a rendőrség adott a látszatra. Aztán Robert Fico újrakezdte  a korrupt rendőr állam kiépítését, amely igyekezett uralni a médiát is. Jan Kuciak fiatal oknyomozó újságíró ezt a rendszert próbálta meg leleplezni, és emiatt maffia módszerekkel kivégezték nemcsak őt, de menyasszonyát is megölték. A felháborodás elsöpörte Fico rendszerét, de a nacionalista baloldali politikus visszakészül a hatalomba. Utódai ugyanis nemigen tudták megoldani Szlovákia problémáit, és ezért jelenleg Fico pártja a legnépszerűbb az országban.

Washington és Brüsszel Fico ellen

Az amerikai és a német nagykövetség Pozsonyban maximálisan a jelenlegi liberális kormányzatot támogatja, melynek miniszterelnöke jelenleg Szlovákia első magyar kormányfője, Ódor Lajos. Szlovákia jelenleg támogatja a NATO és az EU politikáját Ukrajnával kapcsolatban, és elveti Orbán Viktor Putyinbarát irányvonalát. Robert Fico azonban jóval megértőbb az orosz elnök iránt, ezért Washingtonban és Brüsszelben egy Orbán-Fico blokktól tartanak. Egyik ország sem olyan jelentős, hogy túlságosan nagy gondot okoznának, de egy illiberális blokk kialakulása problematikussá válhat az ukrajnai háború után. Amíg a háború tart addig Lengyelország kitart a NATO és az EU irányvonala mellett, de azt követően közeledhet Orbán Viktorhoz. Jelenleg az USA tanácsára Lengyelország és Románia erősíti együttműködését, és minthogy Washingtont csakis ez a két állam érdekli valójában ebben a térségben, ezért Orbán Viktor zavarkeltési képessége mérsékelt.

A magyar miniszterelnök számára jól jönne egy ikertestvér a határ túloldalán hiszen jelenleg a magyar diplomácia igencsak elszigetelt az Európai Unióban. Csakhogy Fico jóval ravaszabb annál minthogy Orbán útját kövesse, és nyíltan szembeszálljon Washingtonnal és Brüsszellel. Épp ellenkezőleg: Fico a kétszínű politika mestere. Valószínűleg ugyanazt csinálná mint Orbán korábban: bólogatna Washingtonban és Brüsszelben miközben szépen csendben sunyi módon kiépítené a nemzeti együttműködés rendszerét – szlovák módra. Ebben a rendszerben a nacionalista ideológia a kötőanyag, ez nem sok jót ígér a magyar kisebbségnek Szlovákiában. Miért érdekelné ez különösebben Orbán Viktort, ha a magyar kisebbség feje fölött vígan üzletelhetne szlovák cimborájával, Robert Ficóval?

Miért állt ki a magyar külügy Fico egykori rendőrkapitánya mellett?

Rövid időre őrizetbe vették Szlovákiában Tibor Gáspárt, akit korrupcióval gyanúsítanak. Szlovákia egykori rendőrfőkapitánya annak idején abba bukott bele, hogy az újságíró gyilkosság nyomozása során mindent megtett azért, hogy az igazság lehetőleg soha ne derüljön ki: ki és miért ölette meg Jan Kuciak fiatal oknyomozó újságírót és menyasszonyát?

Sokan gyanítják, hogy legfelső helyről jött az utasítás: Robert Fico miniszterelnök akkor le is mondott követve rendőrfőkapitányát. Most azonban mindketten vissza készülnek a hatalomba: Fico újra miniszterelnök szeretne lenni míg az egykori rendőrfőkapitány a legnépszerűbb párt, a Smer listáján befutó helyen szerepel.

Ezért tartotta szükségesnek a magyar külügy, hogy megtámogassa Tibor Gáspárt, elítélve annak őrizetbevételét mondván

“akcióba lendültek a sorosista erők térségünkben.”

Ezt az érvet Robert Fico is használja a választási kampány során. Szlovákia mostani rendőrfőkapitánya visszautasította a vádat mondván a rendőrség korrupció miatt vizsgálódik Tibor Gáspár ellen, aki állítólag megvesztegetett egy nyomozót. A bíróság nem találta megalapozottnak a letartóztatást, és ki is engedte a börtönből Robert Fico egykori főrendőrét.

A pénz és az orosz barátság fűzi össze Orbánt és Ficot

Mindkét vezető nacionalista húrokat penget, és ez Szlovákiában magyar ellenességet jelent. Jól tudja ezt Orbán Viktor is, aki ennek ellenére Robert Ficot támogatja Szlovákiában, ahol már régóta nincsen önálló képviselete a magyaroknak a parlamentben, akik pedig a lakosság mintegy 10%-át teszik ki az országban.

Mi fűzi össze Orbánt és Ficot? Mindenekelőtt az orosz barátság. A jelenlegi szlovák kormány, melyet az ország első magyar kormányfője vezet, kiáll Ukrajna mellett, és maximálisan együttműködik ennek érdekében a NATO-val. Fico ezzel szemben jóval megértőbb Putyin iránt. Annál persze okosabb, hogy ezt oly nyíltan képviselje mint Orbán Viktor, akit Putyin trójai falovának tartanak a NATO-ban és az Európai Unióban, de hogyha hatalomra kerülne, akkor Fico Szlovákiája a gyakorlatban sokban közelítene a magyar diplomáciához. Ily módon a visegrádi együttműködésben 2-2 lenne az arány, a nyugatbarát Lengyelország és Csehország állna szembe Magyarországgal és Szlovákiával. Csakhogy Varsóban a visegrádi együttműködést eltemették amikor Morawiecki miniszterelnök kijelentette: Románia a mi első számú partnerünk a térségben.

A zűrzavaros korrupciós ügyek is összeköthetik Orbán Viktor nemzeti együttműködési rendszerét Fico szlovák rezsimjével, amely a maga idején ugyanígy működött: a titkosszolgálat tisztjei koordinálták a rendszert.

Ezért is rendeztek óriási tisztogatást Fico és utóda, Pellegrini bukása után Pozsonyban a belügyben. Egy országos rendőrfőkapitány például öngyilkos lett a börtönben.

Ha Fico visszakerülne a hatalomba, akkor Magyarország és Szlovákia közép-európai ikerpárrá változhatna Orbán Viktor elképzelései szerint. Ehhez persze Robert Ficonak  nemcsak, hogy meg kellene nyernie a választást, de partnereket is kell találnia a kormányalakításhoz Pozsonyban. Ami nem lesz könnyű, különösen, hogy mind az amerikai nagykövetség, mind pedig Brüsszel lebeszéli a szlovák pártokat arról, hogy Ficóval közösködjenek. Így járhat úgy mint Orbán cseh barátja, Andrej Babis, akinek pártja hiába végzett az első helyen a választásokon, mert a többi párt nem vállalta vele a koalíciót. Robert Fico persze követheti Giorgia Meloni útját is: feledi Orbán Viktort, és maximálisan jó kapcsolatra törekszik Washingtonnal és Brüsszellel.

Végülis Orbán sorsa a Putyin barát zsákutcában nem különösebben vonzó alternatíva.

Miért nem kedveli Trump egykori magyar tanácsadója Orbánt?

“A kilencvenes években a Fidesznek dolgoztam, egyike voltam Orbán három nemzetbiztonsági tanácsadójának. Ismerem Orbánt és a módszereit. Reménykedtem abban, hogy a “konzervatív oldal” nem válik olyan korrupttá mint az egykori kommunista párt, az MSZMP. Ebben tévedtem, elég ránézni Mészáros Lőrincre. Örülnék neki, hogyha az amerikai barátaim jobban tisztában lennének a Fidesz természetével” – nyilatkozta a valasz.hu portálnak Gorka Sebestyén, aki egykor Donald Trump tanácsadója volt a Fehér Házban.

“Az ukrajnai háború azonnal véget érne, ha Trump lenne az elnök, de nem azért, mert Ukrajnát azzal fenyegetné meg az Egyesült Államok, hogy visszavonja a támogatását hanem azért, mert Moszkva fél a volt főnökömtől! Putyin hidegvérű gyilkos. Elég ehhez megnézni a KGB-s és a politikai pályafutását. Nem őrült és nincsenek öngyilkos hajlamai. Tisztában van vele, hogy mivel járna a nukleáris fegyverek bevetése.

Putyin már húsz éve beszél arról, hogy Ukrajna, Lengyelország és a balti államok léte “illegitim”.

Zelenszkij szabadságharca igazságos és jogos harc, melyet igenis támogatnia kell az Egyesült Államoknak, de elszámolási kötelezettség nélkül milliárdokat küldeni egy korrupcióval mélyen megfertőzött régióba – ez esztelenség – hangsúlyozta Gorka Sebestyén.

Ha Trump újra nyerne, egyáltalán nem biztos, hogy a magyar tanácsadó újra bejutna a Fehér Házba, de mindenképp érdekes, hogy a továbbra is Trump hívő nemzetbiztonsági szakértő hogyan ítéli meg Oroszországot és Ukrajnát. Enyhén szólva másképp mint Orbán Viktor.

Magyarország helyett Románia

Így nyilatkozott Lengyelország miniszterelnöke amikor a partner kapcsolatokról kérdezték az Oroszországhoz közeleső uniós tagállamok esetében. Az Atlantic Council tanácskozásán Mateusz Morawiecki kijelentette:” nagyon szorosan együttműködünk Romániával és a balti államokkal. Magyarország kivételével a régió államai hozzánk hasonlóan ítélik meg az ukrajnai háborút.”

Mivé lett a hagyományos lengyel-magyar barátság, melyre Orbán Viktor korábban regionális diplomáciáját alapozta?

“Március harmadika a lengyel-román barátság napja lett. Ez tükrözi a két ország közötti barátságot és a széleskörű stratégiai együttműködést”

– mondta Zbigniew Rau külügyminiszter a varsói parlamentben.

Ukrajna ügyében a másik három visegrádi állam álláspontja markánsan különbözik a magyar diplomáciája kétértelmű magatartásától. Mind Lengyelország mind pedig Csehország és Szlovákia kiáll Ukrajna mellett éppúgy mint az Európai Unió és a NATO tagállamainak döntő többsége.

Orbánnak marad Erdogan török elnök kétes barátsága.

Muzulmán díszvendég a magyar kereszténység legnagyobb ünnepén

Miközben Orbán Viktor az iszlám veszedelemmel riogatja a közvéleményt addig augusztus huszadikán Erdogan török elnököt fogadja, aki épp az iszlám politikára alapozta egész pályafutását. A keresztény és nemzeti Orbán Viktornak nem maradt más díszvendég mint a Szultán – így nevezik hívei Erdogan elnököt.

Thököly Imre is az akkori szultánnak hitt amikor a nagyvezír Bécset ostromolta 1683-ban. Tévedett. 1986-ban a keresztes hadak visszafoglalták Buda várát is, és kiszorították a szultán csapatait Magyarország területének legnagyobb részéről. Thököly Imre életének utolsó éveit a török birodalomban töltötte. Aligha valószínű, hogy Orbán Viktor ilyen jövőt szeretne saját magának de hát elfogytak a barátai. Ellenségei pedig már annyira nem tartják fontosnak amint az a Soros alapítvány tervezett kivonulásából kiderült, hogy a megbuktatásán munkálkodjanak. Zsákutcában maradt magára a magyar miniszterelnök, aki egy csőd szélén lavírozó Putyin trójai falova lett az Európai Unióban és a NATO-ban. Nem épp irigylésre méltó állapot…

Gorka Sebestyénről még itt olvashat!

Bulgáriában már nyomoz korrupció után az Európai főügyészség

Letartóztatták egy város polgármesterét, és 28 házban és lakásban házkutatást tartottak az Európai Főügyészség kezdeményezésére az Európai Unió legkorruptabb országában.

A Transparency International szerint Bulgária érdemelte ki az első helyet a korrupciós listán, az ezüstérmen Magyarország és Románia osztozik. Egyúttal az is kiderült, hogy ez a három állam a legszegényebb az Európai Unióban. Az uniós pénzek lenyúlása a maffia kedvenc foglalkozása Bulgáriában, ahol a politikai elit szorgosan segédkezik ebben. Orbán Viktor politikai barátja Boriszov, sokszoros miniszterelnök, a keresztapa szerepet játssza. Ehhez a gyakorlatot már kora ifjúságában megszerezte amikor az utolsó kommunista diktátor, Todor Zsivkov személyi testőre volt. Az állambiztonsági múlt szépen kamatozik manapság is.

Bulgáriában az uniós pénzek 15%-át a maffia nyúlja le – állapította meg a demokrácia tanulmányozásának központja Szófiában. A jeles intézmény valószínűleg alábecsülte a valós helyzetet.

Mi után vizsgálódik most az Európai Főügyészség Bulgáriában? 241 millió eurót kapott Bulgária egy vasútvonal korszerűsítésére, és ebből sok landolt magán zsebekben. Éppúgy mint annak a 130 millió eurós programnak az esetében, melyet Brüsszel abból a célból adott Bulgáriának, hogy korszerűsítsék a lakások és a házak szigetelését.

Miért csak most vizsgálódik az Európai Főügyészség?

Mert Bulgária veterán főügyésze, Boriszov ex miniszterelnök régi cimborája, Ivan Gesev minden eszközzel akadályozta az Európai Főügyészség munkáját. Minthogy maga is részese volt a korrupciós hálózatnak, ezért nem sürgette a vizsgálatot. Gesevet júniusban sikerült leváltani, így vált lehetségessé a nyomozás a korrupció után Bulgáriában.

Letartóztatták egy kisváros polgármesterét, aki hamis jelentést küldött az uniós pénzek felhasználásáról. Őt 5000 eurós óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Ez a vizsgálat nyilvánvalóan csak a kezdet, és nagy kérdés, hogy eljut-e a politikai elit szintjére: indul-e korrupciós nyomozás Boriszov ex kormányfő vagy Gesev ex főügyész ellen?

És nálunk?

André Goodfrend, az USA budapesti nagykövetségének egykori ügyvivője könyvet publikált tapasztalataiból. Az Élet és Irodalomban ennek kapcsán úgy nyilatkozott, hogy “korrupció mindenütt van” – tehát nem ez izgatja az Egyesült Államokat a nemzeti együttműködés rendszerével kapcsolatban, hanem az, hogy “nem vizsgálják ki ezeket a jelenségeket.”

Polt Péter főügyész – Ivan Gesevhez hasonlóan – minden vizsgálatot megakadályoz, ha a korrupció a hatalmat érintheti.

Ennek ellenére indultak korrupciós vizsgálatok Magyarországon, de minden bizonnyal azután, hogy a hatalom erre engedélyt adott. A korrupció elleni harc Kínában a tisztogatás egyik fő eszköze, amely azt is lehetővé teszi, hogy bűnbakokat kreáljon a frusztrált közvélemény számára. Magyarország nem véletlenül nem lépett be az Európai Főügyészségbe: Orbán Viktor ezt a szuverenitás védelmezésével indokolta.

Lopni  csak a nemzeti szuverenitásra hivatkozva lehet igazán hatékonyan hiszen a piros-fehér-zöld ködfüggöny szinte mindent elfedhet a nemzeti együttműködés elitjének korrupciós ügyeiből.

A külvilágot nehezebb félrevezetni mint a hazai közvéleményt, Brüsszel ezért tartja vissza az eurómilliárdokat. Emiatt ugyanis Orbán Viktor pénzzavarba kerülhet: nem tudja egyszerre finanszírozni hűséges oligarcháit és a kisembereket, akiknek a sok millió szavazatát szánalmasan olcsón lehet megszerezni. Brüsszelben és Washingtonban abban bíznak, hogy a magyar átlagpolgár szigorúbban ítéli meg majd Orbán Viktor rendszerét, ha világossá válik előtte: míg ott fönn tovább gazdagodnak, ott lent, a döntő többség nem kap semmit. Amíg azonban az ellenzék nem tud életképes alternatívát kínálni, addig Orbán Viktor nyugodtan üldögélhet a karmelita kolostorban mondván: vagy én vagy a káosz! Másképp fogalmazva: még mindig “a nemzeti együttműködés korrupt rendszere a kisebbik rossz” – mondják a fideszesek.

Lölő, mint jelenség?

Nem jó, ha a kirakatban lopunk, csalunk, hazudunk és zsarolunk – mondta Pesty László, Orbán régi barátja Tusnádfürdőn, ahol kétperces kihallgatást kért a miniszterelnöktől, de nem kapott. Ekkor állt elő a Lölő jelenség bírálatával. Mire is gondolt tulajdonképp?

“Én valóban egy jelenségről beszéltem nem egy személyről. Naponta hallok történeteket arról, hogy bizonyos emberek a klánból rámutatnak egy szép családi házra, egy panzióra, rámutatnak egy cégre, és kacsintanak, a tulajdonos fülébe súgják:

”barátom nem ártana neked egy tulajdonos társ, hogy továbbra is jól menjenek a dolgaid.”

És az áldozat megijed, pár fillérért beengedi cégébe a klán tagot, aztán mire felnéz, kívül kerül a saját szorgalmából felépített vállalkozásán, családi házán, panzióján, egyebén.

Mák István egy mélyépítésben, csatornázásban  tevékenykedő vállalkozó, aki a nulláról építette fel magát. Nemrég gyanús körülmények között töredékáron vált meg a vállalkozásától. Tessenek utánanézni az ügynek!” – mondta Pesty László a 24.hu portálnak. Amelyik fel is hívta Mák Istvánt, aki megerősítette a dokumentumfilmes állítását:

”zsarolás hatására a becsült piaci érték egyharmadáért adtuk el cégünket vállalkozó társammal együtt egy oligarcha strómanjának.”

Kinek? Vagy egy név is, de a jelenség érdekesebb hiszen a miniszterelnök környezetében is vannak hasonló jelenségek.

Például Tiborcz István, aki villámgyorsan gazdagodik, ma már az ország egyik leggazdagabb embere, az ingatlanpiac királya. Pár év alatt vagyona 45-ről 70 milliárd forintra nőtt.

Mégis miből? Tán csak nem azért, mert ő Orbán Viktor veje?

“A miniszterelnök vejének ügyében nem vagyok naprakész, de azt el kell ismernem, hogy a történtek nemcsak a radikálisok, de a gondolkodó néprétegek körében is adhatnak okot csodálkozásra, kétkedésre”

– válaszolta Pesty László.

Mészáros Lőrinc vagyona mögött állhat Orbán Viktor miniszterelnök?

“Mindenki mögött állhat valaki.” Orbán Viktor mögött is állhat valaki? “Az ilyen fajsúlyú kérdésekről a magunkfajta mezei ember semmit nem tud, és nem is tudhat” – nyilatkozta Pesty László a 24.hu-nak.

Ellenzéki szereposztás a Fideszben?

Pesty László jelképes helyszínen tette meg leleplező kijelentését akkor amikor Tusnádfürdőn maga Orbán Viktor meglepően defenzív volt. Öreg bokszolóról beszélt, aki már nemigen akar visszamenni a ringbe. Olyan benyomást keltett mint aki a legszívesebben venné a kalapját, és menne. Ha tehetné. Mi lesz akkor a rendszerrel? Mi lesz a családi vagyonnal? A nemzeti együttműködés rendszere pénz hiányában a csőd szélén táncol. A családi vagyon csak addig van biztonságban amíg Orbán Viktor hatalmon van. Utódjának első gondja lenne, hogy kivizsgálja a vagyonosodását hiszen mást nemigen tudna adni az életszínvonal csökkenéssel küszködő meglehetősen morózus magyar társadalomnak. Tusnádfürdőn a csődöt ismerte be Orbán Viktor, aki bízhat az ellenzékben, amely képtelen ezt kihasználni. Tovább az orbáni úton még hogyha az nem is vezet sehova – ezt erősítette meg Tusnádfürdő és Pesty László mostani interjúja, amely a Fideszért haragszik nem ellene. Csakhogy a Fidesz már nincs, csak a klán van, ahogy azt Pesty László is pontosan leírta.

“Tiéd az ország, magadnak építed” – Orbán Rákosi nyomában

Tiborcz István és neje, Orbán Ráhel 36 luxus ingatlan boldog tulajdonosa az ország legszebb részein. A finanszírozásról Orbán Viktor strómanja Mészáros Lőrinc gondoskodik. Persze a kormány is kiveszi a részét a programból hiszen a kormányfő lányának és vejének gazdagodása közérdek.

36 luxus ingatlant számolt össze valasz.hu, amely megemlíti, hogy a házastársak vagyona közös vagyis Orbán Ráhel sem panaszkodhat. Ahhoz képest, hogy a választások előtt még Spanyolországba menekültek, mostanra kiderült: vezető szerepet játszanak immár a luxus ingatlan piacon is. Íme a 36-os lista leglátványosabb épületei:

  • Hotel Dorothea Budapest – Több mint   40 milliárd forintos bank kölcsön személyesen Mészáros Lőrinctől.
  • Sofitel Budapest – A hotel nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás.
    Ki dönt erről? Orbán Viktor, a gondos pater familias.
  • D 8 Hotel – a D a Dorottya utcát jelenti Budapesten – 18 millió eurós jelzálog Mészáros Lőrinc bankjától – MBH
  • Dürer Park – A Sacré Coeur zárda helyén a budapesti Városligetben – szintén nemzetgazdaságilag fontos beruházás
  • 05 Gellért szálló Budapest – Felújítás az állami MFB bank 10 milliárd forintos hitelével.

Még sokkal több van Budapesten, de ezek a leglátványosabbak, mert a Dunapart illetve a Városliget közelében vannak. Ám a Fidesz a vidék pártja, így az sincs elhanyagolva:

  • Hilton Garden Inn Debrecen City Center – 3,66 milliárd forinttal járul hozzá a kormányzat az első vidéki Hilton Hotel felépítéséhez
  • Botaniq Turai Kastély – 2,31 milliárd forintos kölcsön a Gránit banktól, amely jórészt Tiborcz István tulajdona
  • Mövenpick Balaland Resort Lake Balaton Szántód – 6,9 milliárd forintot adott a kormány, és láss csodát: a Nemzetközi Beruházási Bank 10 milliárd forinttal járult hozzá a sikerhez. Ez az egykori KGST bank, mely jórészt orosz tulajdon, távozott Budapestről miután Orbán – amerikai figyelmeztetésre – megszüntette a magyar részvételt
  • Port Hotel Medical&Spa Hévíz – 8 milliárd forintos támogatás a kormánytól és 16,8 milliárd forintos kölcsön Mészáros Lőrinc bankjától

(Gulyás Gergely kancellária miniszter nem véletlenül mondta, hogy még 30-40 Mészáros Lőrincre lenne szükség Magyarországon. Az Orbán Viktorhoz hasonlóan jogi végzettségű Gulyás Gergely ezt azzal kapcsolatban említette meg, hogy Pesty László dokumentum filmes Tusnádfürdőn a “Lölő jelenségről beszélt,  amely árt a Fidesznek.”)

  • Grand Hotel Galya Mátraszentimre-Galyatető – 3,9 milliárd forintos visszanemtérítendő állami támogatás
  • Modero Health Concept Hotel Sárvár – 2,5 milliárd forintos állami támogatás

Külföldön is terjeszkedik a kormányfő veje:

  • Hotel Atrio del Mar – a Costa del Solon áll a 84 szobás szálloda, finanszírozása üzleti titok

Amint a többi esetben is homályba vész: honnan van a törekvő ifjú párnak ennyi pénze?! Ezt nem is kérdezi senki hiszen mindenki tudja: akinek a miniszterelnök a papája annak bőven telik luxus ingatlanra is!

A hatalmon kívül nincsen számodra hely

Orbán Viktor jól tudja ezt hiszen távozása esetén rögtön megindulhatna a korrupciós vizsgálat. Malajzia miniszterelnöke mihelyt megbukott a választáson máris a főügyész vizsgálatának alanya lett, és 12 éves börtönre ítélték korrupció miatt. A kormányfő sejtette, hogy mi vár rá, mert ötven bőrönddel és nejével a repülőtérre tartott, de lefülelték. Orbán Viktor aligha akarja így végezni pályafutását. Ezért az az öreg bokszoló, akiről Tusnádfürdőn beszélt, hiába tudja, hogy perspektívája siralmas, mégiscsak maradni kényszerül, és újra ringbe szállni. A tét ezúttal már nem a győzelem hanem az olyan vereség, amely után nem kell börtönbe menni, és főként nem kell leadni a lopott holmit.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK