Címke: NATO

Kérem, itt a szokásos kávé mellett érdekes kísérletet javaslok: tegnap, ugye, arról beszélgettünk, vajon miről lehet majd szó Mike Pompeo budapesti tárgyalásain, és milyen eredményekkel járhatnak a megbeszélések – akkor azzal fejeztük be, hogy estére okosabbak leszünk. Jelentem: okosabbak is lettünk. Akkor lássuk, mennyire találtuk el a tárgyalások kimenetelét?

Bizony, ahogy elnézem, nagyon magas ám a találati pontosság. Tegnap úgy vettük, a tárgyalások négy fő pillére a Védelmi Együttműködési Megállapodás (Defense Cooperation Agreement), a BRUA-vezeték ügye, a fegyvervásárlási tender és az orosz-magyar illetve kínai-magyar viszony lesz. Ötödik fontos elemként még meg kellett említenünk Pompeo találkozóját a magyar civil szervezetek képviselőivel – mondjuk nagyot nem is lehetett tévedni, hiszen a hivatalos diplomáciai tájékoztatók alapján tudhattuk, miről lesz szó, bár a magyar és az amerikai külpolitika jelen állapotát tekintve bármikor előfordulhatott volna valamilyen váratlan, meglepő téma. Valamilyen fordulat, ami mindent megváltoztat.

Szerencsére Pompeo nem Trump, nem vezérlik hirtelen ötletek, így aztán minden a tervek szerint zajlott – mármint Pompeo tervei szerint, mert a magyar félnek jobban jött volna egy semmitmondóbb végeredmény. Így viszont az amerikai külügyminiszter elég markánsan jelezte, mik is hazájának szándékai a mi térségükben, és ehhez sokat nem szólhatott a magyar fél, maradt a kényszeredett mosoly és a bólogatás.

Moszkva és Peking nem fog tapsikolni, annyit már elöljáróban is mondhatok, bár ránk nézve Moszkva a veszélyesebb, mert ők vannak közelebb… de menjünk szépen időrendi sorrendben.

Pompeo külügyminiszter először a civil szervezetek képviselőivel találkozott – hangsúlyozzuk, hogy őket az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma hívta meg a találkozóra, nem ők hívták meg Pompeót, és ez lényeges mozzanat! – jelesül Pardavi Mártát, a Magyar Helsinki Bizottság társelnökét, Kapronczay Stefániát, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvezető igazgatóját és Léderer Sándor, a K-Monitor igazgatóját fogadta. Az elhangzottakról legjobb a Magyar Helsinki Bizottság közleményét idéznünk:

„A találkozón kiemelt figyelmet kaptak a jogállamisággal kapcsolatos aggályok és a civilek helyzete. Pardavi Márta többek között a hatalommegosztás és a független igazságszolgáltatás csorbításáról, a jogállamiságot gyengítő kormányzati intézkedésekről és azokról az elmúlt években elfogadott törvényekről beszélt a miniszternek, amelyek gyengítik a magyar demokrácia szilárdságát. Elmondta, hogy az utóbbi évek civilellenes kampányával és jogalkotási lépéseivel szűkül a különböző vélemények megjelenésének lehetősége, megbélyegzés és fenyegetés éri azokat, akik a kormányzatétól eltérő álláspontot képviselnek, illetve felszólalnak a jogállamiságért és az emberi jogokért.

Kapronczay Stefánia a független és sokszínű sajtó demokratikus fontosságáról beszélt. Szót ejtett a sajtószabadság korlátozásáról a folyamatos központosításon, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány létrehozásán, illetve a független sajtó jogainak korlátozásán keresztül. „Két okból különösen fontos ez – emelte ki Kapronczay. – Egyrészt a propagandamédia gyakran indít lejárató kampányokat azok ellen, akik a kormánytól eltérő álláspontot képviselnek. Másrészt a decemberben létrejött médiaholding különösen hatékony lehet a dezinformáció terjesztésében.” Kapronczay tájékoztatta még az amerikai külügyminisztert a Magyar Tudományos Akadémia függetlenségét érintő tervezett korlátozásokról, amelyek szintén veszélyeztetik a vélemények sokszínűségét.
Léderer Sándor a korrupció helyzetéről számolt be a találkozón. Kiemelte, hogy a mindennapi korrupció visszaszorításában történt ugyan előrelépés az elmúlt 10 évben, de a politikai korrupció átszövi az egész gazdaságot, és a társadalom is jelentős problémaként érzékeli. Ez nem csak a demokratikus értékeket erodálja, de sok esetben biztonságpolitikai veszélyt is jelent.

A találkozó létrejötte és a civil szervezetek véleménye iránti nyitottság ismét bizonyította, hogy az amerikai vezetés szövetségi kapcsolataiban is elkötelezett a jogállamiság értékeinek és a civil társadalom szerepének megvédésében. A civil szervezetek képviselői ma újra kifejezték, hogy ebben a küzdelemben fontos és megbízható partnerként lehet rájuk tekinteni.”

A teljes közleményt idézem, mert minden szava fontos. Pompeo tehát előbb megkérdezte, mi a baj, hol a baj – az nem biztos, hogy tud vagy akár csak akar is segíteni rajta, de a hivatalos, külügyminiszteri szintű találkozóra már úgy akart menni, hogy ezzel tisztában legyen.

Szijjártó csak a civilek után következett, Orbán pedig még később – ennek is van jelentősége.

Hogy valójában mi hangzott el a két külügyminiszter közötti tárgyaláson, arról természetesen csakis a tolmácsoknak, az FSzB-nek, a CIA-nek és az unokáinknak lehet tudomása – az unokáinknak azért, mert mire ők felserdülnek, talán feloldják a jegyzőkönyv titkosítását. A CIA-nak volt a legkönnyebb dolga, hiszen az amerikai tárgyaló fél pont az ő volt igazgatójuk, nekik majd megírja ő. Nekünk viszont most nem áll módunkban ismertetni a valószínűleg indulatoktól sem mentes diskurzust: be kell érnünk azzal, ami a sajtótájékoztatón elhangzott. De már az is mutatja, hogy a két fél álláspontja távol állt a tökéletes koherenciától.

Szijjártó azzal kezdte a mondandóját, hogy elkezdték újraépíteni a magyar-amerikai kapcsolatrendszer harmadik pillérét, a politikai kapcsolatokat. Ez annyiban hír, hogy tudomásunk szerint ezek a kapcsolatok nem szakadtak meg és senki sem rombolta le őket, tehát az „újjáépítés” nagyon szerencsétlen kifejezés a mostani folyamatra. De lássuk tovább a kormany.hu-t, ezt hogy magyarázza meg?

„A tárcavezető a Mike Pompeóval tartott közös sajtótájékoztatón kiemelte: a korábbi években is létezett a kétoldalú kapcsolatrendszer gazdasági és védelmi pillére, de a republikánus adminisztráció hivatalba lépése óta gyors javulásnak, újraépülésnek indultak a politikai kapcsolatok is, ezt mutatja az amerikai külügyminiszter mostani látogatása is.”

Ja, sehogy. Egyszerű udvariatlansági gesztus volt.

„A külügyminiszter kitért arra: Magyarország a külpolitikáját mindig a kölcsönös tiszteletre alapozta, és elvi kérdésnek tekintette, hogy megvétózzon minden európai döntést, amely az Egyesült Államok szuverén külpolitikai döntéseit bírálja. „A külpolitikánk lehetővé teszi, hogy őszinték legyünk” – mondta, hozzátéve, ezért megvitathattak olyan témákat is, mint az Oroszországhoz fűződő viszony, a kínai gazdasági térnyerés és a magyar-ukrán kapcsolatok. Azt is mondta: Magyarország részesedése az EU és Kína közötti kereskedelmi forgalomból 1,2 százalék, és képmutatás Magyarországot azért bírálni, hogy szoros kapcsolatokat ápol Oroszországgal, miközben „üzletek köttetnek” Nyugat-Európa és Oroszország között. A két ország védelmi együttműködési kereteit rögzítő megállapodásról elmondta: 1997-ben kötötték, azóta megváltoztak a biztonsági kihívások, ezért modernizálni kell az egyezményt. A tárgyalásokat lezárták és a megállapodás szövegét a jövő héten az Országgyűlés honvédelmi bizottsága elé terjesztik – jelentette be. A tárcavezető hangoztatta: Magyarország megbízható védelmi és katonai szövetséges. Fontos tárgyalásokat folytatnak beszerzésekről is, és nemsokára a honvédelmi bizottsághoz fordulnak azzal is, hogy előrehaladott tárgyalások folynak a közepes hatótávolságú légvédelmi rendszerről – közölte.

Szijjártó Péter kitért arra: amerikai kollégája segítségét kérte, hogy az ExxonMobil mielőbb hozzon döntést, és kezdjék meg a kitermelést a romániai gázmezőkről, mert ezzel Magyarország előreléphet a gázbeszerzés diverzifikálásában. Magyarország együttműködése Kínával vagy Oroszországgal nem befolyásolja azt, hogy az ország megbízható szövetséges a NATO-ban. Az Oroszországhoz fűződő viszony miatt Magyarországot érő kritikákkal kapcsolatban kiemelte: nem magyar vagy közép-európai energiacégek építenek gázvezetéket a Gazprommal.”

Akkor most fordítsuk le magyarra ezt a sillabuszt. Konkrétan arról van szó, hogy Szijjártó, némi szemtelenkedés mellett, de azt közölte: minden lényeges kérdésben engedünk, ám továbbra is szeretnénk üzletelni Kínával és az oroszokkal, mert az nekünk fontos és vezetőink szeretik a sok pénzt. De engedünk minden másban, ha nagyon követelik, engedhetünk ebben is. Legalábbis megígérhetjük, de keresztben van az ujja, tehát nem számít, amit mond.

No jó, az világos volt, hogy szokás szerint azt fogjuk mondani Pompeónak, amit bárki másnak is szoktunk – tehát amit hallani akar – de mit mondott ő? Hát, azért az ő mondókájából látszik, hogy kaliberben is jóval nagyobb a mi kis külügyérünknél.

Ukrajna kapcsán azt mondta, nem szabad engedni, hogy Putyin kerítést húzzon barátok közé a NATO-ban. Az autoriter Oroszország sosem volt a barátja a kisebb nemzetek szabadságának és függetlenségének, ezt a magyarok történelmük folytán tudják. Ennek apropóján Kínára rátérve jelezte: nem látnák szívesen, ha a Középső Birodalom hídfőállást építene ki minálunk (szerencsére ez a veszély csakis a kormányzati kommunikációban fordul elő, abban is, mint „ígéretes lehetőség”, a valóságban nem), ugyanis „Peking kézfogása időnként kötöttségekkel társul, de olyanokkal, ami után Magyarország gazdaságilag és politikailag is adós marad.” Azt is mondta, Oroszország és Kína autoriter hatalmak, amelyek nem osztják a közös harcot a függetlenségért, a civilek pedig mindeközben nagy munkát végeznek a szabadság megőrzésében a nyugati világban, és Pompeo büszke az amerikai támogatásra. Bejelentett egy programot, amivel magyar gimnazisták egy évet tölthetnek amerikai családoknál, illetve a médiaösztöndíjakról és a hatóságok megerősítéséről is beszélt a korrupció elleni harc részeként. (Ez kötelező kűr minden diplomáciai tárgyaláson, bár a médiaösztöndíjak és a civilek védelme némi reményre adnak okot). De a kulcsmondat is elhangzott:

„Megerősítettük az eltökéltségünket, hogy pozitív befolyással éljünk a régióban”

Magyarul:

„Látjuk, mi folyik a külpolitikátokban és nem akarjuk hagyni.”

Mint az Index írja:

„Megkérdezték Pompeótól, hogy az Orbán Viktorral tartandó esti megbeszélésén szó lesz-e a sajtószabadságról, jogrendről, emberi jogi kérdésekről. Pompeo azt mondta, hogy „barátok között mindig beszélünk a fontos témákról, Amerika pedig mindig kiállt ezekért az értékekért.”

Hogy aztán este a Várban végül mi hangzott el közöttük vacsora közben vagy utána, mikor kettecskén kimentek a balkonra, a szabad ég alá (ahol nehezebb lehallgatni egy beszélgetést, bár távolról sem lehetetlen), mit mondott Pompeo négyszemközt Orbánnak, vállát lapogatva, azt nem tudjuk, de sejtjük.

Valószínűleg nem túl szép dolgokat.

Vagy ki tudja, de csodálnám, ha szerelmet vallott volna.

Hát, így járt nálunk Pompeo külügyminiszter.

És mi meg így jártunk vele.