Leírtam már néhányszor és azóta sem változott a véleményem: Orbán Viktort és kormányát nem az Európai Unó fogja eltávolítani a hatalomból. Nem is az éppen regnáló amerikai elnök, vagy, teszem azt, Angela Merkel.
Ezt a harcot – hogy a Fidesz szóhasználatával éljünk – nekünk magyaroknak kell megvívnunk. Nem lesz könnyű, mert alapvetően békés népség vagyunk. Nem szoktunk a csatához, hiába is állítja ezt szeretett vezérünk. Ő is leginkább a szájkarate műfajában vitézkedik – igaz, abban gyakorlatilag verhetetlen.
1989-ben készen kaptuk a szabadságot. Nem kellett küzdenünk érte, a nagy Szovjetunió szétesésével ölünkbe hullott a függetlenség. Nem tettünk érte semmit, ezért nem is igazán tudtuk megbecsülni. Azt hittük, csak akkor ér valamit, ha vele együtt a jólét is eljön. Ha utolérjük, talán le is hagyjuk Ausztriát, Németországot.
Amikor csalódtunk a várakozásunkban, megsértődtünk a szabadságra. Igazságtalanok voltunk vele és édestestvérével, a demokráciával. Talán most majd jobban megbecsüljük. Most, amikor elveszni látszik, mert az újabb kétharmad azt tesz velünk, amit csak akar. Egyedül csak a bölcs belátásában bízhatunk, hogy nem számolja fel a demokratikus jogrend maradékát, megmaradhatnak a civil szervezetek, a néhány független, vagy annak látszó újság, tévé, rádió.
Ha jókedvükben találjuk az urakat, talán a narancson kívül, más gyümölcs is teremhet a magyar ugaron.
Fenntartom azt az állításom, hogy az Európai Uniónak nem dolga, hogy helyettünk elküldje Orbánt, de a szombati tüntetés megmutatta, hogy talán egy kicsivel több segítséget érdemelnénk. A korábbiaknál egyértelműbb kiállással, kevesebb taktikázással és megalkuvással, többször, hangosabban és érthetőbben elmondhatnák Brüsszelben az urak, hogy mindenki megértse: nem Magyarországot és a magyar embereket támadják, amikor a kormány politikáját bírálják.
A választás után, egészen szombatig, azt gondoltam, hogy megérdemeljük a sorsunkat. Most is ugyanezt gondolom, ám hozzátenném: a sok fiatal miatt, akik megmozdultak, mert Magyarországon szeretnének magyarok maradni, jobb sorsot érdemelnénk annál, mint ami vár ránk.
Szomorúnak tartja, hogy a választás után is folytatódik a boszorkányüldözés, ezt mondta Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese a Független Hírügynökségnek adott interjúban a Figyelő listázásáról. „Soros-katonák” szerinte csak kampányokat irányító gátlástalan emberek fejében léteznek. Arról is beszélt, hogy továbbra is Budapesten képzelik el a jövőjüket, de készülnek vészforgatókönyvekkel.
Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese
Fotó: FüHü
A Figyelő a napokban publikált egy listát az állítólagos Soros-hálózathoz tartozó emberekről, benne több CEU-s tanárral, Önnel például, de szerepelnek a listán olyanok is, akik már évekkel ezelőtt meghaltak. Mit szól ehhez?
Nagyon szomorú, hogy a kampány végeztével is folytatódik ez a boszorkányüldözés.
Ilyen listázás általában a demokrácia intézményeinek a leépítése keretében szokott megjelenni.
Persze a Schmidt Mária-féle vonal nem feltétlenül azonos a kormány egészével. Nem tételezem fel, hogy annak a listának, ami talán ott van Orbán Viktor asztalán, sok köze lenne ahhoz, amit a Figyelő publikált.
Ugyanakkor a célkeresztben mindkét esetben alapvetően a civil szervezetek lehetnek. A mi egyetemünk szerintem pusztán azért van ott, mert Soros György nevéhez köthető, és ez a Soros-fixáció megköveteli a kormány köreitől, hogy mindenkit, akinek bármi köze van Soros Györgyhöz, ellenségként kezeljenek, kivéve persze saját magukat.
Ahogy többen rámutattak, a listán szereplők jelentős része kevesebb támogatást kapott Soros Györgytől, mint a kormány számos vezetője vagy beosztottja. Ezzel együtt is úgy gondolom, hogy minden olyan balfogással, mint például a halottak szerepeltetése – akár olyanoké is, akik két-három évtizede meghaltak -, vagy köztudottan jobboldali, Fidesz-támogató, konzervatív kollégák említése, vagy olyanoké, akik soha a politikában meg nem nyilvánultak, tehát az összes amatőrséggel együtt azért ez egy jel, és nyilván, amikor megjelentették, tudták, hogy vihart fog kavarni.
Azt gondolják, hogy ebben az új érában ilyen módon kell beszélni.
Tehát továbbra is ügynöközni kell, ötödik hadoszlopról kell beszélni, azt az érzést kell kelteni, hogy összeesküvés van Magyarország ellen.
Azt mondta, a Figyelő listája más, mint ami Orbán Viktor asztalán van. Tehát akkor Ön szerint nála is van egy ilyen lista?
A miniszterelnök úr mondta egy interjúban, hogy név szerint tudják, kik azok, akik Magyarország migrációs politikája ellen nemzetközi szervezeteknél lobbiznak. Ha jól értem, ő rájuk gondolt, mint ügynökökre vagy ellenségekre. De mi köze van az előző csoporthoz annak a keresztény- konzervatív, Fidesz-párti klímakutatónak, akinek egyetlen bűne van, és az az, hogy a CEU-n tanít, illetve, hogy egy blogbejegyzésben kritizálta, hogy a kormány ilyen lehetetlen helyzetbe hozta az egyetemet?
Én nem gondolom, hogy bárki komoly ember, és nyilván a miniszterelnök úr az, összekeverné azokat, akik számára bármilyen értelemben politikai ellenfelek, azokkal, akiknek az összes felhánytorgatható bűnük a kormány szempontjából az, hogy végzik a munkájukat egy olyan egyetemen, amit valamikor Soros György és sokan mások alapítottak.
Most milyen kapcsolat van Soros György és az egyetem között?
Tagja annak a 21 tagú igazgatótanácsnak, amely felügyeli az egyetemet. Ő volt valamikor ennek a tanácsnak az elnöke. A kilencvenes, kétezres években komoly szerepet vitt, ezért is levelezett az illetékes magyar minisztériumokkal a CEU kapcsán, de már évekkel ezelőtt megszűnt ez a funkciója, és most már csak
tiszteletbeli elnöke annak az autonóm testületnek, amelyben ott ül az Oxford, a Berkeley, a Stanford, a Columbia egyetem rektora, rektorhelyettese.
Az egyetlen pártpolitikában érintett tag az George Pataki, New York állam volt republikánus kormányzója, de már ő sem aktív.
A CEU nemrég aláírt egy egyetértési megállapodást, amely szerint Bécsben is nyílik egy kampusz. Ez mit jelent?
Azt, hogy eldöntöttük: oktatási tevékenységet indítunk Bécsben is. Ez már a második helyszín, hiszen az első New York állam, ahol szintén elkezdtük néhány hónappal ezelőtt a kurzusainkat. Ez a döntés összefüggésben van természetesen a CEU mostani, magyarországi helyzetével. Továbbra sincs egyértelmű jelzés a kormány részéről, hogy alá akarják-e írni a New York állammal letárgyalt szerződést, amely biztosítaná, hogy a CEU a hagyományoknak megfelelően működhet a továbbiakban is Magyarországon.
Ugyanakkor ez egy növekedési lehetőség is az egyetem számára. Ha teljes mértékben rendeződik is az egyetem sorsa Magyarországon, amit nagyon remélek, hogy így lesz, akkor is van keresnivalónk Bécsben. Beszéltünk több alkalommal az ottani városvezetéssel, a felsőoktatás szereplőivel, és úgy látjuk, hogy hozzá tudnánk járulni az osztrák felsőoktatáshoz is. Úgy tűnik, hogy ők is úgy gondolják, hogy mi tudunk valamit, amit érdemes oda behozni.
Tehát ez egy terjeszkedési lehetőség, bár az igaz, hogy az eredeti felajánlás annak kapcsán érkezett, hogy a múlt tavasszal a bécsiek látták, hogy bajban vagyunk és segíteni akartak. Úgy tűnik, új tanárokat, új diákokat tudnánk magunkhoz vonzani, ha nem csak Budapesten tanítanánk.
Két forgatókönyv van ugye a New York állammal kötendő megállapodást tekintve. Az egyik szerint a kormány végül aláírja a megállapodást, a másik szerint nem. Mi történik akkor, ha aláírja? És mi ennek a határideje?
Sajnos nincs határideje. A kormány diszkrecionális joga, hogy mikor, kivel, milyen szerződést ír alá.
Politikailag és erkölcsileg nehéz lesz megmagyarázni, ha nem írják alá,
hiszen még tavasszal azt mondták, hogy ők semmi akadályát nem látják, a McDaniel College ügyében aláírtak egy ilyet Marylanddel, akkor azt panaszolták, hogy nincs megfelelő tárgyalópartner az amerikai oldalon. Aztán lett. Találkoztak, tárgyaltak, már tavaly szeptemberben megvolt a szöveg, azóta semmilyen, általam értelmezhető indoka nincs az aláírás elmaradásának.
Annyit tudok elképzelni, hogy miután a magyar kormány értesült arról, hogy mi oktatási tevékenységet tervezünk elindítani az Egyesült Államokban, szeretné látni, hogy az hogyan is alakul. Már a tél folyamán megtekinthették volna a programot, de még most sem késő.
A pozitív szcenárió az, hogy megállapítják, hogy megfelelünk a törvényi feltételeknek, aláírják a régóta előkészített szöveget, és akkor folytatjuk tovább, amit eddig csináltunk, kiegészítve New York-i és bécsi programokkal.
És mi történik akkor, ha a kormány nem írja alá?
Egy jó ideig még nem kell, hogy történjen semmi az állam részéről. A törvény értelmében legkésőbb 2019. január elsejéig kell rendelkezni egy nemzetközi egyezménnyel. A helyzet valamivel bonyolultabb, miután szövetségi államról van szó. Sokáig úgy nézett ki, hogy elvárnak egy külön megállapodást a Fehér Házzal is, most viszont úgy tűnik, hogy ez mégsem kell, hiszen a McDaniel College esetében sem történt ez meg.
Bocsánat, hogy közbevágok, de Amerikában az oktatás állami, és nem szövetségi hatáskör…
Igen, emiatt volt eleve furcsa, hogy belevették a törvény szövegbe, hogy szövetségi szinten is kellene valamilyen megállapodás. De úgy tűnik, rájöttek arra, hogy ezt így megkövetelni nem lehet. Valószínűleg azt a bizonyos levelet, amit az amerikai oktatási miniszter írt Balog Zoltánnak, hogy az államokkal kell ezt letárgyalni, azt fogják szövetségi szintű megállapodásnak tekinteni.
Akkor viszont a következő, ami kell, az a mi esetünkben a New York Állammal való megállapodás. Ezt akár már 2019. január másodikán számon kérheti rajtunk az Oktatási Hivatal. Ha nincs, azt mondhatják, hogy szomorúan látják, hogy nem teljesítjük a törvény által megkívánt feltételeket, és visszavonják a CEU működési engedélyét. Ebből az következne, hogy 2019-ben Budapesten a CEU már nem fogadhat diákokat.
Tovább bonyolítja a történetet, hogy a magyar székhelyű egységünket, a Közép-európai Egyetemet, ami szimbiózisban működik a CEU-val, nem érinti közvetlenül a CEU működési engedélyének esetleges visszavonása, azonban mivel a két jogi egység a gyakorlatban egy egyetemet alkot, kénytelenek lennénk kihasználni azt a meghívást, amit kaptunk. Vagyis
a legrosszabb esetben 2019 szeptemberében a hallgatók egy része már Bécsbe érkezne. A már korábban felvett hallgatókat továbbra is jogunk lenne itt, Budapesten tanítani,
de a CEU nem működhetne külföldi egyetemként úgy Magyarországon, ahogy eddig működött.
Magyarul, aki elkezdte itt az egyetemen a képzést most szeptemberben, az akkor is befejezheti itt, ha visszavonják a működési engedélyt? Tehát 2020 tavaszától szűnne meg itt az oktatás?
Kicsit több időt ad a törvény, mert számoltak a doktori képzésben részt vevőkkel is. A jogalkotó úgy gondolkodott, hogy elég időt ad az ő kifutásukra is, csak azzal nem számolt, hogy az amerikai doktori képzés hosszabb, mint a magyar. Vagyis az az idő, amit meghatározott, nem elég arra, hogy a mostani elsőéves doktori hallgatók befejezzék itt a tanulmányaikat. Nekik már külföldön kellene ezt megtenniük.
Ugyanakkor, nem tudom,
lehet, hogy a fantáziám hiánya, de még mindig nem tudom elképzelni, hogy visszavonják a CEU működési engedélyét,
miután a korábbi nyilatkozatok fényében, amennyiben van amerikai partner, folyik ott oktatási tevékenység, akkor ennek a meglehetősen abszurd új törvénynek is megfelelünk. Elképesztő erőfeszítéseket tettünk ezért.
Én azt gondolom, hogy Bécs számunkra nagy lehetőséget fog jelenteni, és rendkívül hálásak vagyunk a bécsieknek, de az ottani oktatás alapvetően kiegészíteni fogja az itteni kampuszunkat.
Bécsben mikor indulhat a képzés? Hiszen ezek szerint akár arra is szükség lehet, hogy már jövő ősszel kezdődjön.
Ha kell, már jövő ősszel indulhat. Mint amerikai egyetem, jogunk lesz beiskolázni a diákokat, ha minden kötél szakad. Mi hosszú távon képzeljük el a jövőnket, vagy az egyetem egyik részének a jövőjét Bécsben, kapcsolódni kívánunk az osztrák felsőoktatási rendszerhez is. Az ehhez vezető út hosszabb időt fog igénybe venni, de megoldható.
A CEU eddig is a híd szerepét töltötte be az európai és az amerikai oktatás között, szeretnénk ezt a továbbiakban is megtartani.
Nyilván a szívünkhöz legközelebb álló küldetés az lenne, hogy Magyarországot bekapcsoljuk ebbe a vérkeringésbe. Rendkívül elkeserítő lenne, ha Magyarországot ebből ki kellene hagyni. Remélem, nem kerül rá sor.
Az egyetemnek rengeteg kutatási megállapodása van a Magyar Tudományos Akadémiától kezdve sok más műhelyig. Ha jól tudom, ezek sok pénzt hoznak, mert külső források finanszírozzák. Ha költözni kell, mi lesz ezekkel a megállapodásokkal?
Ez kutatásonként, projektenként dől majd el. A CEU valóban rendkívül sikeres volt külföldi pénzek Magyarországra hozatalában, és ezeknél nem arról van szó, hogy amikor mondjuk mi egy Európai Kutatási Tanács (European Research Council) pályázatot elnyerünk, akkor azzal bármit is csökkenne magyar egyetemek esélye, ez pluszban jön.
Figyeltünk arra is, hogy magyar állami forrásokat ne használjunk. Ezzel kapcsolatban is
vannak teljesen hamis állítások a sajtó bizonyos részében,
amik arra utalnak, hogy az egyetemünk magyar költségvetési forrásokból is működik valamilyen régi privilégiumból fakadóan. Ez nem igaz.
Minimális összeg érkezik a Közép-európai Egyetemre, tehát a magyar tagozatunkon, tanuló néhány PHD-hallgató ösztöndíjaként. Ez sokkal kevesebb, mint az 1%-a a költségvetésünknek.
Tehát mi anyagilag csak hozzáadtunk a magyar felsőoktatáshoz, kutatáshoz. Ennek egy része, amennyiben költöznünk kell, biztosan elvész Magyarország számára. Hogy pontosan mekkora része, azt nem tudom, attól függ, hogy az adott szerződések hogyan íródtak meg.
Mekkora a magyar diákok aránya az egyetemen?
Egyötöde a diákjainknak magyar. Ez egy olyan egyetem, amely egyrészt nagyon nemzetközi, mert a világon is nagyon kevés olyan van, ahol a diákok 80%-a külföldi, másrészt viszont az itt tanuló különböző nemzetiségű diákok között a magyarok vannak a legtöbben. Tehát, ha van nemzet, amely elsősorban az előnyeit élvezi a CEU által nyújtott szolgáltatásoknak, az a magyar.
Ez igaz a tanárok tekintetében is, 40% magyar köztük. Mondhatni, hogy furcsa, hogy a tanárok többsége külföldi, másrészt viszont a magyarok vannak a legtöbben köztük.
Sok más kapcsolatunk is van a magyar társadalommal. Például a könyvtárhasználóinknak a többsége nem CEU-s magyar. Tehát miközben van egy nemzetközi karaktere az egyetemnek, számos tekintetben bekapcsolódott a magyar társadalomba, annak hasznára van, ezért is lenne abszurd és irracionális, ha ki lenne szorítva.
Milyen következményei voltak eddig az immár egy éve tartó bizonytalan időszaknak? Látszik valami például a jelentkező diákok számában? Vagy volt esetleg olyan oktató, akit nem tudtak megnyerni az egyetemnek?
Összességében nem csökkent a jelentkezők száma, pedig nagyon tartottunk tőle. Különösen örülök, hogy magyar diákok is ugyanolyan számban jelentkeztek, mint korábban. Ugyanakkor kaptunk olyan leveleket is, amelyben leírták diákok azt, hogy mégsem jönnek, mert nem látják, hogy ebből mi lesz. Azt gondolom, hogy
jövőre, ha nem változik a helyzet, akkor már a számokon is meglátszana, hogy nem stabilizálódott az egyetem helyzete.
A tanárokat tekintve, nálunk az állásokat kompetitíven töltik fel. Gyakran van az, hogy Ausztráliából, Kanadából, a világ különböző részeiről jelentkeznek tanárok, egy részüket meghallgatjuk, meghívjuk. Volt rá példa, hogy valaki azt írta az állásajánlatra, hogy egyelőre nem jön, mert családja van, és szeretné tudni, mi lesz ebből.
Ezekre az állásokra is szerencsére elképesztő számban jelentkeznek, most a Politikatudományi Tanszéken, ahol én dolgozom, volt egy álláshirdetés, és hatvanvalamennyi, magasan kvalifikált jelentkezőnk volt. Tehát annak ellenére, hogy konkrét esetekben megtörténik az, hogy az elsőnek választott jelöltünk nem fogadja el az állást, nem látom azt, hogy bármelyik programunknál baj lenne. Nyilván, ha hosszú távon folytatódik a bizonytalanság, előbb-utóbb itt is meglátszik majd.
Az utolsó kérdésem visszakanyarodna a legelsőhöz. A sajtó bizonyos részében gyakran vádolják azzal az egyetemet, hogy „Soros-katonákat” képez. Mit gondol erről?
Már maga ez a kifejezés is értelmezést igényelne. Most próbálom komolyan venni, miközben tudom, hogy az egész mögött semmi nincs, ez egy politikai szlogen, ami egyes spin doctorok, kampányt irányító, meglehetősen gátlástalan figurák fejében megszületett, és az égvilágon semmilyen alapja nincs.
De próbáljuk meg tényleg komolyan venni. Az egyetem megtestesít összességében egy nyitott, liberális szellemiséget, már eleve abból fakadóan, hogy ez egy nemzetközi egyetem, hogy akik létrehozták, azok olyan, többnyire a kelet-európai antikommunista ellenzékhez tartozó értelmiségiek voltak, akik szerették volna, ha a régió felzárkózik és az itteni népek közti feszültségek oldódnak.
El tudom képzelni, hogy ez a szellemiség valakinek nem tetszik politikailag. De
azt gondolni, hogy ebből „Soros-katona” képzés fakad, abszurd.
Mondok egy példát: felveszünk valakit a matematika tanszékre, és megkérdezzük, hogy egyetért-e Soros György bármelyik gondolatával, akár a bevándorlással kapcsolatban. Mindenki elnevetné magát.
Ahhoz, hogy mi sikeresen szerepeljünk nemzetközi téren, az a feladatunk, hogy olyan diákokat képezzünk, akik színvonalas folyóiratokban publikálnak, akik olyan kutatási teljesítményt tudnak felmutatni, ami által jó állásuk lesz a világ bármely országában. Az, hogy ki mennyire tudja ezeket teljesíteni, nyilván nem függ attól, hogy milyen ideológiai vagy pártpolitikai meggyőződése van.
Számos olyan embernek volt és van kapcsolata az egyetemünkkel, akik jobboldali kormányokban dolgoztak vagy dolgoznak. Ez természetes. Ha megnézi valaki, hogy kiket hívunk meg előadni, akkor látja, hogy radikálisan konzervatív előadóink is voltak, mint mondjuk Roger Scruton, de mások is.
Nekünk fontos az, hogy sokféle nézet megszólaljon.
Lehet, hogy kifejezetten diktatúrát támogató szellemiségű emberek ritkán fordulnak meg itt, lehet, hogy mindenki, aki a CEU közösségének tagja, valamilyen módon támogatja a demokrácia alapelveit, a toleranciát, és így tovább, de nem foglalkozunk a hallgatók vagy oktatók politikai, ideológiai irányultságával. Nagyon élénk közéleti viták vannak az egyetemen, miközben a fókusz, sajnos vagy szerencsére, a tanuláson van.
Még sosem voltam ilyen sokan! Ezt éreztem szombaton este. Szerény számítások százezernél is többen voltunk. És ami még ennél is felemelőbb: főleg fiatalok. Akik most megmutatták, hogy bár a pártokat messze elkerülik, nem mindegy nekik, hogy milyen lesz Magyarország. Mert, mint a szónokok is mondták, ők nem elmenni, hanem maradni akarnak. Magyarországon akarnak Európában maradni.
Tömegek az utcán. Jól érzik magukat, mert tudják, hogy sokan vannak. Jókedvűek, okosak, szépek. Komolyak és eltökéltek. Fiatalok.
Tudják, hogy mit akarnak: nem félázsiainak lenni, ahogyan Orbán mondta, hanem Európához tartozni. Ehhez Orbán hatalmát meg kell dönteni, el kell zavarni a diktátort.
Most megint léptek egyet előre. Megmutatták, hogy létezik még a normális Magyarország, vannak még itt olyanok, akiken nem fogott a rontás. Nem vették be a migráns-mantrát, a rezsicsökkentés meséjét.
Persze, a legfontosabb, hogy mi lesz ezután. Mert mára már kevés azzal búcsúzni, hogy legközelebb folytatják.
És akkor mi lesz, ha megint sokan leszünk? Ettől majd elmegy Orbán? Beadja a lemondását a legfőbb ügyész? Hányszor éreztük már az elmúlt években, hogy végre történik valami, hányszor hallottuk, hogy nem hagyjuk!
Aztán hagytuk, mert mi mást is tehettünk volna.
Az a tömeg, amelyik nagyobb és erősebb Orbánnál, már látszik – az a pártszövetség, amely nagyobb és erősebb lenne nála, még nem.
Orbánt és a Fideszt a jelenlegi választási rendszer keretein belül gyakorlatilag lehetetlen legyőzni. Nem kétharmad kellene hozzá, hanem háromharmad. Úgy alkották meg a szabályokat, hogy akkor is ők győzzenek, ha kevesebb szavazatot kapnak, mint az ellenzék. Hogy akkor is kétharmaduk legyen, amikor még ötven százalékuk sincs.
Ez a mostani, civilek által szervezett tüntetés valójában nem a hatalom, hanem az ellenzéki pártok számára volt igazi üzenet. Hogyha eddig nem értették, vagy nem volt rajtuk elég nagy a nyomás, hogy megértsék, most a saját szemükkel láthatták, hogy mit akarnak az emberek.
Például azt, hogy az ellenzéki pártok ne a saját pozícióikkal foglalkozzanak, hanem azzal, hogy kikényszerítsenek egy demokratikus választási rendszert. Ha másképp nem megy, a parlamenti politizálás bojkottjával. Aminek persze csak akkor van értelme, ha az összes ellenzéki párt, minden képviselője benne van.
Addig is, ameddig az ellenzéki pártok fölismerik, hogy nincs más választásuk, mint megváltoztatni az igazságtalan és egyenlőtlen választási rendszert, maradnak a tüntetések. Ha erre nem képesek, és nem szabadulnak meg azoktól a vezetőiktől, akik gátolják az együttműködést, akkor, akár tetszik nekik, akár nem, ugyanúgy eltűnnek, mint az a hatalom, amelynek most a főként fiatalokból álló tömeg megmutatta, hogy ki az igaz többség Magyarországon.
Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke szerint a gazdaság teljesítményét és a kormány migrációval kapcsolatos fellépését díjazták vasárnap a választók. Molnár Gyula, az MSZP lemondott elnöke azt mondta, hogy aljas volt a kampány, amely a kormány részéről kizárólag a migrációról szólt, de bírálta a DK-t és az LMP-t is. Lakner Zoltán politikai elemző szerint a választási csalás-nem csalás kérdése „az ellenzéki pártok újabb önfelmentő hisztériájának kezdete is lehet”.
A két politikus a Friedrich-Ebert-Stiftung és a Political Capital által rendezett Magyarország 2018-2022 című budapesti konferencia panelbeszélgetésén vitázott egymással. Meghívták Szél Bernadettet, az LMP társelnökét is, ő viszont lemondta részvételét.
Gulyás Gergely azt mondta,
ő a pesszimisták közé tartozott,
nem számított ekkora győzelemre. Szerinte két fontos téma volt: a gazdaság és a migráció. Előbbiről azt mondta: az országnak már kiegyensúlyozott költségvetése van, 2010-hez képest 740 ezerrel többen dolgoznak, „a választópolgárok többsége úgy érezte, hogy sikerül egyről a kettőre jutni”.
A migrációval kapcsolatban pedig arról beszélt, hogy ez volt a közelmúlt európai választásainak egyik legfontosabb témája. Ez szerinte „elsősorban tartalmi kérdés”, amiben
„tartalmilag a kormánynak száz százalékig igaza van”,
és a probléma „velünk fog élni a követező években, évtizedekben”.
Molnár Gyula szerint viszont
„minden idők legaljasabb kampánya zajlott”,
amelyben a Fidesz sokkal több pénzt is költhetett. Ugyanakkor elismerte, hogy a migráció valóban fontos téma Európában.
Molnár emellett bírálta az LMP-t és a DK-t, mert a két párt szerinte bundázott, és valójában már a 2022-es választásra készült, elfogadták, hogy idén a Fidesz nyer.
A következő négy évről Gulyás Gergely azt mondta, hogy a demográfiai helyzet javítása és a családok erősítése a fő feladat. Molnár Gyula szerint viszont Magyarország előtt az a kérdés áll, hogy a kontinens összeszerelő üzeme lesz vagy mozdul az innováció irányába. Szerinte a tömeges kivándorlás azt bizonyítja, hogy
„a fiatalok számára nem vonzó és nem is működőképes”
az elmúlt nyolc év kormányzati gazdaságpolitikája. Az is kérdés szerinte, hogy a Fidesz tovább faragja-e a parlament jogkörét.
A vitát moderáló László Róbert választási szakértő megkérdezte Gulyástól, miért nem oldották meg a kamupártok problémáját, mire a fideszes politikus elismerte, hogy tévedtek, amikor azt hitték, elég lesz, hogy az egy százalékos eredményt el nem érő pártok vezetői vagyonukkal felelnek az állami kampánypénzekért. Szerinte tovább kell szigorítani a szabályokon.
Arról, hogy például Gőgös Zoltán nem veszi át a parlamenti mandátumát, Molnár Gyula azt mondta, nem ért vele egyet. Gulyás Gergely egyetértett vele, és hozzátette: Gyurcsány Ferenctől egy hasonló lépés példátlan önkritika lenne, de
Gyurcsány nélkül nehezebb lenne a Fidesz helyzete a következő választáson.
A konferencián László Róbert ismertette a Political Capital kutatását, amely szerint a válaszadók csupán 60 százaléka tudta a választás előtt, hogy két szavazatot adhat le. Az is kiderült, hogy a választópolgárok jelentős többsége nem támogatja, hogy a határon túli magyarok is szavazhatnak. A Fidesz szavazóinak az 56 százaléka támogató, az MSZP és a Jobbik szavazóinak 80 százaléka, a DK szavazóinak 92 százaléka elutasító ezzel kapcsolatban.
A konferencián mások is beszéltek arról, milyen négy évre számítanak. Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője teljesen tartalom nélküli, kiürült közbeszédre számít és nyugtalanságot vár. A migráció mindent uraló témája szerinte egészségtelenné teszi a társadalmat szociálpszichológiai értelemben. Ha a kormányzat „nagyon keményen tolja ezt tovább” akkor szerinte
ez nem egy békés társadalom képét vetíti előre,
és nagyon messze leszünk, hogy Magyarországon egy polgárosult értékrend uralkodjon.
Unger Anna politológus, az ELTE oktatója szerint a kétharmaddal „finomra lehet igazítani” újra a választókerületi határokat, az önkormányzati rendszerben lehet változtatásokat eszközölni, továbbá a bírósági rendszerhez is hozzá akarnak nyúlni. Úgy fogalmazott, hogy a kétharmad zúzására számít, szerinte
a kormány csúcsra járatja majd az idegengyűlöletet.
A közjogi rendszer „pofásítása” is meg fog történni szerinte.
Lakner Zoltán politikai elemző, a 168 Óra főszerkesztő-helyettese azt mondta, bár Orbán Viktornak „nincs programja, teljesen nyíltan közöl velünk mindent azzal kapcsolatosan, amit csinálni akar”. Szerinte ezt végre érdemes lenne komolyan venni, nem megvárni, hogy mi történik majd a következő négy évben. Szerinte kérdés az is, hogy lesz-e akcióképes ellenzék vagy ez a „teszetoszáskodás” tovább folytatódik.
Unger Anna beszélt arról is, hogy a Nemzeti Választási Iroda képtelen volt ellátni a feladatát, és nincs magyarázat az aggodalmakra. Lakner Zoltán ugyanakkor azt mondta: nagyon óvatos lenne a választási csalás, nem csalás dologban, mert
ez az ellenzéki pártok újabb önfelmentő hisztériájának kezdete is lehet.
Ugyanakkor szerinte az államigazgatás működése lehetetlenné teszi, hogy megtudjuk, pontosan mi történt. Azt viszont csodának nevezte, hogy miközben teljesen nyíltan folyik a civilek üldözése, újabb és újabb civil kezdeményezések nőnek ki a földből; szerinte ez az, ami okot ad bármiféle reményre.
Éltünk mi már ilyen országban. Negyven évig tartott az előző átkos, a mostaniról még nem tudni, meddig bírja. Igaz, az előzőről sem lehetett tudni, hogy meddig tart. Azt gondoltuk, hogy örökké úgy lesz, ahogyan volt. Elfogadtuk, megszoktuk, beletagozódtunk, ahogyan kell.
A miénk volt az is. Az ország, amit örökül kaptunk, és az élet, ami nekünk jutott. Egy szót sem szólhattunk, mert még így is mi voltunk a legvidámabb barakk. Jobb dolgunk volt, mint a románoknak, a bolgároknak, a keletnémeteknek, a cseheknél is boldogabbak voltunk, a szlovákokról nem is szólva.
Nekünk volt a legnagyszerűbb diktátorunk mind közül. És a legvidámabb barakkunk.
A rendszer rossz volt, cinikus, de elviselhető. Hagyta, hogy együtt éljünk vele. Tudtuk, mit várnak el tőlünk ahhoz, hogy békén hagyjanak bennünket. Ismertük a szabályait, magunkban megvetettük és lenéztük. Nem hittünk benne, és a hatalom pontosan tudta, hogy nem vesszük komolyan. Hogy kiröhögjük a háta mögött. Nem várta el tőlünk, hogy higgyünk benne. Azt várta el egyedül, hogy tegyünk úgy, mintha rendben volna az, ami van.
Tapsolni sem kellett, elég volt az is, ha csöndben voltunk. És aki nem szólalt meg, vagy nem mondott olyat, amit ne lett volna szabad, mondhatott ezen kívül bármit. Ismertük a kiskapukat, és éltünk is ezzel a tudásunkkal. A hatalom is tudta rólunk, hogy időnként túljárunk az eszén, és amikor csak tehetjük, megszegjük a szabályokat – ilyenkor becsukta mindkét szemét, és hülyének tettette magát.
Tudtuk, hogy hazudnak nekünk, a hatalom is tudta rólunk, hogy tudjuk róla: egyetlen szava sem igaz. Mindenki hazudott mindenkinek, de ez nem zavart senkit, mert ez tartotta össze a rendszert, amely olajozottan működött – egészen addig, amíg össze nem omlott.
Most megint ott vagyunk, ahol egyszer már voltunk. Közben persze volt némi kalandunk a demokráciával, kokettálhattunk a szabadsággal, játszhattunk egy kicsit köztársaságost.
Itt élünk. Nem megyünk, nem menekülünk. Maradunk itt, mert menni már nincs merszünk, és egyszerűbbnek látszik, ha előkeressük az egyszer már bevált régi játékainkat. Abban reménykedünk, hogy a hatalomnak nem kell, hogy szeressék: megelégszik azzal is, ha tartunk tőle. Rá szavazunk, vagy valaki másra, végső soron neki az is mindegy. Van neki szavazója nélkülünk is épp elég. Kevéssel beéri, a fő, hogy maradhasson még valameddig.
Idétlen időkig, vagy, ha lehet, egy kicsivel még annál is tovább.
„Migránsok”, Vona Gábor és a Jobbik, Soros György, az ellenzék általában és Karácsony Gergely. A kormánymédia szerint őket kell a legjobban gyűlölni – vagy tőlük kell a leginkább félni.
Nyugat-Európát élhetetlen pokollá tették a „migránsok”, akik előtt az ellenzék lebontaná a határkerítést, sőt, Karácsony Gergely egyenesen magánlakásokba telepítené be őket, természetesen Soros György utasítására, akinek Szél Bernadett is az ügynöke, miközben az iszlámista Vona Gábort a szemkilövető Gyurcsány Ferenc irányítja, bár ugyanakkor a Jobbikot Simicska Lajos is megvette, ahogy az LMP-t is – körülbelül ez a bizarr kép bontakozik ki a kormány kommunikációjából, és az azt hűségesen kiszolgáló kormánymédiából.
De felmerül a kérdés:
ugyanannyira kell mindenkit gyűlölni?
Vagy van, akit kevésbé, van, akit jobban? Tényleg Soros György a kormány főellensége? Esetleg ez változik valamennyire a választásokhoz közeledve?
Ennek kiderítéséhez egy nemrég indult honlap, a foellenseg.hu volt a segítségünkre, amely a kormányközeli portálok írásait elemzi: többek között az utóbbi időben a Kurucinfo szintjére süllyedő Origót, az oroszbarát álhíroldalakra gyakran forrásként hivatkozó 888-ot, de a Magyar Időket és a köztévé híradójának honlapját is. (Az ezekben kibontakozó alternatív valóság legabszurdabb írásait mi is be szoktuk mutatni, ezeket a cikkeinket itt találhatja.)
Az oldal adataiból az derül ki, hogy
az elmúlt napokban a migránsok lettek a főellenség,
messze róluk szólt a legtöbb írás a kormánymédiában, köztük több olyan, amelyekben több éves történeteket vettek újra elő, vagy olyan, amelynek valóságtartalma legalábbis kétséges.
Egyetlen másik „ellenség” tudta őket megközelíteni: a Jobbik.
Sőt, ha együtt kezeljük a Vona Gáborról és a pártról szóló „cikkeket”, akkor azt látjuk, hogy csütörtökön őket már a bevándorlóknál is nagyobb veszélynek látták, hiszen jóval többször szerepeltek a vizsgált portálokon: a vizsgált kilenc oldalon több mint 100, kivétel nélkül lejárató írás foglalkozott velük.
Csak a „dobogó” harmadik helyét foglalja el a korábbi legfőbb mumus, Soros György, akivel kapcsolatban úgy tűnt a hódmezővásárhelyi választás után egy rövid ideig, hogy kikerül a célpontok közül, aztán ez mégis másként alakult. Sőt, csütörtökön
meg is szaporodtak a sorosozó írások
a kormánymédiában, a korábbi napi 50-55 után már közel 70-szer foglalkoznak vele.
Ha már sorrendet akarunk állítani azok között, hogy kit kell a kormánymédia szerint a leginkább gyűlölni, akkor a negyedik helyre az ellenzék kerül. Ide azok a „cikkek” kerültek, amelyek általánosságban foglalkoznak az ellenzékkel, külön számolták azokat, amelyek valamelyik ellenzéki politikust vagy pártot szidnak.
Így aztán
a kormánymédia ötödik leggyűlöltebb alakja Karácsony Gergely lett,
akivel egyre több írás foglalkozik, ahogy közeledik a választás.
Csak utána következik az MSZP, „Brüsszel”, az LMP és azon belül elsősorban Hadházy Ákos (persze Szél Bernadett is sokszor előkerül), Gyurcsány Ferenc, Simicska Lajos és a civilek, de nem maradhat ki az ENSZ sem, az utóbbi napokban pedig a Momentum is előkerült. Vagyis,
azok közül, akiket a kormány támad, lényegében mindenkiről megjelent valamilyen lejárató írás.
Már megszokhattuk – már amennyiben az ilyet meg lehet szokni – hogy a Fidesz-KDNP politikusa nem vitatkoznak az ellenzéki pártok politikusaival, és nem állnak szóba a nem kormánytól független média munkatársaival. Legújabban a Szülői Hang Közösség kérdezte a pártokat egy álaluk készített, az oktatással kapcsolatos felmérésről. Egyedül a Fidesz-KDNP nem válaszolt a felkérésre.
A Szülői Hang Közösség kérdőíves felmérést végzett a szülők körében az oktatás elmúlt nyolc évéről, mely lehetőséget nyújtott a szülők és a pártok közötti közvetlen párbeszédre is. A pártok véleményét honlapjukon tették közzé, a Fidesztől és a KDNP-től nem érkezett válasz.
A felmérés célja az volt, hogy felszínre kerüljenek a szülői vélemények az elmúlt nyolc év oktatáspolitikai intézkedéseivel kapcsolatban. Az online felmérésen az oktatási kérdések iránt érdeklődő szülők, nagyszülők önkéntesen vettek részt, és saját tapasztalataik alapján adtak választ. Összesen 11826 válasz érkezett, a válaszokkal együtt pedig a két kifejtő kérdésre összesen 15501 szöveges hozzászólás is.
A válaszadók 92 százaléka szerint az elmúlt nyolc évben annyit romlott az oktatás színvonala Magyarországon, hogy az állami intézményekből a szülők többsége kimenekítené a gyermekét.
A felmérés eredményeit a következő nyolc ellenzéki párt véleményezte: DK, Együtt, Jobbik, Liberálisok, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd. Az eredmények véleményezésére a kormánypártokat is felkérték, de sem a Fidesztől, sem a KDNP-től nem érkezett válasz.
Az ellenzéki pártok túlnyomó részt egyetértettek a szülők kritikus véleményével az oktatás elmúlt nyolc évéről, bár egyes esetekben megfogalmaznak eltérő véleményt is: a Jobbik a mindennapos testnevelés valamint a kötelező hit- illetve erkölcstan kérdésében fogalmazott meg a szülői felméréstől eltérő álláspontot, amit meg is indokoltak.
A Szülői Hang közössége szerint az oktatás jobbítása közös jövőnk szempontjából rendkívüli jelentőséggel bír, és csak úgy elképzelhető, ha a fontos szereplők, köztük a szülők is, nyíltan megbeszélhetik a problémákat az oktatáspolitika irányítóival. Ezért is sajnálják, hogy a kormánypártok nem tartották fontosnak a szülőkkel való párbeszédet.
Bayer Zsolt nemrég még evangélikus volt, ám mostantól nem az. Nem tudtuk róla, hogy melyik egyház híve, közünk sincs hozzá, nem is érdekel senkit, de nem baj, most már ezt is tudjuk.
A magát publicistaként aposztrofáló sajtómunkás „egy hülye, gazember pap” miatt csalódott ez egyházában. Ő nevezte hülye, gazember papnak Mesterházy Balázs esperest, aki húsvét vasárnapkor a Kossuth Rádióban gyűlöletkeltőnek nevezte, amit a kormány a más vallásúakkal, a miénknél sötétebb bőrűekkel művel. Bayert ez háborította fel, ezért lép ki az evangélikusok közül és ezért lép át a katolikusok közé.
Ha Mesterházy Balázs esperes nem kritizálta volna a kirekesztést és az uszítást, sőt, kifejezetten üdvözölte volna, akkor a sok szerkesztőséget és világnézetet megjárt sajtómunkás feltehetőleg még most is gond nélkül evangélikus lenne.
Így megy egy ez a Bayer-féle vallásosoknál: ma a Fradinak drukkolok, de miután csapnivalóan játszottak a hétvégén, holnaptól Újpest drukker leszek. Ma liberális vagyok, holnap konzervatív.
Az esetnek persze vannak tanulságai. Nem az, amire elsőre gondolnánk, vagyis, hogy vannak, akiknél a vallás nem hit, hanem elhatározás kérdése. A tanulság az, hogyha papok vagyunk, vigyázzunk arra, mit mondunk. Ne bántsuk meg Bayert, mert ebben az esetben ő elhagyja az egyházat és akkor megnézhetjük magunkat.
Volt már ilyen Bayer Zsolttal. 1994-ben a Fideszt hagyta el az ötös számú párttagkönyv birtokosa. Akkor elsősorban a Simicska Lajos által vezérelt székházeladás miatt volt felháborodva. Annyira megmérgesedett ezen Bayer – különösen azért, mert a gyanú szerint Orbán-papa bányájába vándorolt a pénz -, hogy 1994 október 21-én ezt írta a Népszabadságba: „.. igen, én, az alapító atyák egyike dr. Simicska Lajos és Tóth Béla miatt hagytam el a pártot. Ugyanis nem szerettem őket. Nagyon nem. Dr. Simicska körül egyre több lett a fegyveres őr, s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia-alsón. Meg a titok is egyre több lett, s a titkok számának emelkedésével párhuzamosan sűrűsödtek a fontos arcú fószerek, akikkel nem lehetett emberi szavakat váltani nőről, kajáról, piáról.”
Aztán, ki tudja miért, Bayer, az eltévedt bárány visszatalált a nyájhoz.
Úgyhogy innen üzenjük az evangélikus egyháznak, ne adják fel, mert van még remény: egyáltalán nem kizárt, hogy Bayer egyszer megint evangélikus lesz.
Az elmúlt héten különösen két mondat borzolta azok kedélyeit, akik nem szeretnék, ha április 8. után is Orbán Viktor és a Fidesz kormányozná Magyarországot. Az egyik mondat Szél Bernadettől származik, a másik Karácsony Gergely szájából hangzott el.
Szél, legalábbis, a sajtó interpretálása szerint, azt mondta, hogy ha kormányra kerülnek, megtartanák Polt Pétert, Karácsony pedig azt, hogy a választás után megtartanák Orbánt ügyvezető miniszterelnöknek.
Ezt követően elszabadultak az indulatok: az LMP hívek vadul védték Szélt, hogy nem is azt mondta, és főleg, nem azt gondolta, majd Karácsony is megmagyarázta, hogy mire gondolt.
Mint kiderült, Szél Bernadett azt mondta, hogy megtartanák Polt Péter legfőbb ügyészt. Egészen addig, tette hozzá, ameddig összecsomagolja a holmiját, és börtönbe nem juttatja fideszes társait.
Ezt mondta Szél Bernadett, és ez még akkor is más megfogalmazás, ha tudjuk, hogy ennek a mondatnak csak részben van értelme. Polt Péter ugyanis sohasem fog rendesen nyomozni a fideszes botrányok ügyében, és esze ágában sincs börtönbe juttatni Rogán Antalt, Lázár Jánost, Kósa Lajost, vagy, teszem azt, Orbán Viktort.
Karácsony Gergely más párt, más megközelítés. Ő a Magyar Narancsnak nyilatkozta, hogy meghagyná Orbán Viktort ügyvezető miniszterelnöknek.
Aztán kénytelen volt elmagyarázni, hogy ő azt tartja a legvalószínűbbnek, hogy a választások után a Fidesz marad a legerősebb párt, de kisebbségben lesz a parlamentben. És ebben az esetben, Karácsony szerint legalábbis, az várható, hogy Áder János államfő Orbán Viktort bízza meg az új kormány megalakításával. Mely kormány béna kacsaként tud csak létezni, mert az ellenzék nemcsak, hogy minden kezdeményezését leszavazza, de az elmúlt nyolc évben meghozott kétharmados törvényeket is lebontja Orbán feneke alól.
Vagyis, így Karácsony, Orbánnak végig kell néznie, sőt, tevőlegesen hozzá kell járulnia ahhoz, hogy az elmúlt években felépített, nem túl dicsőséges művét lebontsák.
Ez a lényege Szél és Karácsony által elmondott szövegeknek. Mindebből pedig az a tanulság, hogy a választási kampány hajrájában különösen fontos, hogy a politikusok egyértelműen fogalmazzanak. Mert ilyenkor – tetszik, nem tetszik – a választó még a szokottnál is fogékonyabb minden információra. Még arra is, ami valójában nem információ, csak annak látszik.
És persze a félreérthető, vagy többféleképpen értelmezhető fogalmazás arra is alkalmas, hogy más, ugyancsak a kormányváltásban érdekelt pártok, félreértsék, vagy ne adj isten, félremagyarázzák.
A legjobb, ha mindenki lehiggad, és igyekszik úgy fogalmazni, hogy mások – választók és politikai pártok – ezeket a megfogalmazásokat úgy érthessék, ahogyan azokat az eredeti szándék szerint gondolták.
A Jobbik biztosan nem megy el a Gyurcsány Ferenc kezdeményezte vasárnapi egyeztetésre, mert ezzel többet veszítene, mintha megőrzi önállóságát – közölte a Hír TV péntek reggeli műsorában Volner János, a párt alelnöke.
Mint ismeretes, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a csütörtöki (majdnem) közös ellenzéki nagygyűlésen jelentette be, hogy megbeszélésre hívja az ellenzéki pártokat – beleértve a Jobbikot is.
Az LMP és az MSZP-Párbeszéd szövetség elfogadta a meghívást, a Jobbik azonban még aznap este közölte, hogy nem tárgyalnak a baloldali pártokkal.
Volner János a döntést azzal indokolta, hogy a Jobbik szimpatizánsai közül csak kevesen szavaznának a baloldali pártokra, míg a felmérések azt mutatják, hogy a baloldal szimpatizánsai nagyobb arányban szavaznának a Jobbikra, ha úgy látnák, hogy ezzel segítik a kormány leváltását.
Az ügyben a baloldali közvélemény is megosztott: sokan úgy látják, hogy – elvek feladása nélkül és nem közös kormányzásról tárgyalva – együtt kell működni a Jobbikkal, míg többen még a tárgyalást is elutasítják.
Ugyanakkor helyi, hallgatólagos együttműködésekre sor kerülhet, akár úgy is, hogy az esélytelenebb – baloldali, vagy jobbikos – jelölt nem lép ugyan vissza a másik javára, de csak igen mérsékelt kampányt folytat, így segítve az esélyesebb vetélytárs győzelmét.
Orbán Viktor miniszterelnök egyébként március 15-én, de azt megelőzően is arról beszélt, hogy a Fidesz jelöltjeivel mindenhol egy ellenzéki, ahogy ő fogalmazta: Soros-párti jelölt áll majd szemben.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
