Elveszi a kormány a budapestiektől Budapestet. Mint Övék a vár, miénk a lekvár című cikkünkből kiderül, ráteszi a kezét a Várnegyed egy részére, ahol elzárt kormánynegyedet hoznának létre. Emellett vadonatúj városnegyed épül a dél-pesti és észak-csepeli területen, ami a tervek szerint nem a fővárosé, hanem az államé lesz.
Ha a parlament elfogadja a Gulyás Gergely és Semjén Zsolt által jegyzett törvényjavaslatot – a kétharmad mindent elfogad, ami az övéihez köthető –, a kormány mindent megszerez magának, amire szüksége van. Márpedig a kormánynak mindenre szüksége van, mert az étvágya korlátlan. Sok éhes szájat kell betömni. s Orbán Viktor, úgyis, mint jó apja ezeknek a csemetéknek, igyekszik megfelelni az elvárásoknak.
Egy-egy szárnyat, combot nyújt a kicsinyeknek.
Tarlós István főpolgármesternek egyetlen szava nincs ehhez a szomorújátékhoz. Sem a Városliget tönkretételéről nem szólt egy szót sem, sem akkor, amikor a Kossuth teret kopasztották meg, és fosztották meg a fáitól.
A hírek szerint Tarlós nem indul a jövő évi főpolgármester-választáson. Ezt a döntését – már amennyiben valóban eldőlt, hogy indul-e – korábban belengette, amikor azt mondta, hogyha hatásköröket vesznek el Budapesttől, akkor ő már nem látja értelmét a főváros vezetésének.
Tarlós István most tehát széttárja a karjait, szép csendben veszi a kalapját és magyarosan távozik. Nem szól egy szót sem az általa vezetett várost tönkre tevő Fidesz-kormány pusztításáról. Mert bár sok minden épül, valójában nem a főváros gyarapodik, hanem egyes fővárosiak. Azok, akik közel vannak a húsos fazékhoz.
Tarlósnak ehhez sincs egy szava sem. A kormány sem hullajt érte krokodilkönnyeket, a mór megtette a kötelességét, a mór mehet. A fű nem nő ki utána.
Közel 200 éve Széchenyi még a saját jövedelméből támogatta az Akadémia létrehozását, az MSZP szerin napjainkban már oda jutottunk, hogy az Orbán-kormány a tudományra szánt pénzt is a sajátjának akarja tudni.
Mint közleményükben írják, azzal, hogy a Fidesz Palkovics miniszterhez rendelte az MTA kutatási pénzeit, ismét bebizonyította, hogy a már nyolc alkalommal átírt tákolmányuk, az Alaptörvény tényleg csak dísznek jó. Még ennyi próbálkozás után sem sikerült úgy megcsinálniuk, hogy képesek legyenek betartani.
Az Alaptörvény szerint „Magyarország biztosítja a tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadságát..”. Azt, hogy
Palkovics László egyedül dönthet arról, hogy milyen kutatásra ad pénzt a tudósoknak,
sokféleképpen lehet nevezni, de a kutatás szabadságának biztosításaként, egyáltalán nem.
„Magyarország védi a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia tudományos és művészeti szabadságát.” Ezt az alkotmányos előírást sem akarja a Fidesz betartani, hiszen a pénzügyileg akarja magához láncolni az MTA-t, amivel felszámolja az intézet szabadságát és függetlenségét.
Áder János köztársasági elnöknek az Alkotmánybírósághoz kell fordulnia azért, hogy megszüntesse az alkotmánysértést. Azonban ha továbbra is együttműködik a kormánnyal a törvénysértésekben, akkor az MSZP kezdeményezni fogja, hogy az ellenzéki képviselők együtt kérjenek utólagos normakontrollt.
Az már bizony politika, amikor a jegybank elnöke akkora frontot nyit, mint tette azt a nyilvánosságra hozott 180 pontos, a versenyképesség erősítésére fókuszáló, a demográfiától az adórendszerig mindenre kiterjedő programjával. Nem lenne váratlan, ha a pénzügyminiszter erre felvonná a szemöldökét – ha nem is jogi, de szakmai és szokásjog alapon – így látja Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, korábban ipari miniszter.
Matolcsy jegyzi a 180 pontos versenyképesség-javító programot. Ez nem tipikusan a jegybank feladata. Mutathat-e ez abba az irányban, hogy van alapjuk a pletykáknak, melyek szerint Matolcsy megunta a jegybankárságot és visszamenne gazdasági miniszternek – akár nem miniszteri hanem bármilyen rangban, de ő lenne a gazdaság irányítója –, Varga Mihály már amúgy is ismét klasszikus pénzügyminiszter, a jegybank élére pedig kineveznének valakit, a pletykák Rogánról szólnak – vetettük fel. A vélekedéseket egyébként az is alátámasztja, hogy Matolcsy hivatali mandátuma a Magyar Nemzeti Bank élén egy év múlva lejár.
„Nem szeretnék reflektálni a kreminológiai összefüggésekre, arra, hogy van-e másodlagos szándéka az intézményvezetőnek azzal, hogy ilyen kérdésben megszólal,
azt viszont érdemes feszegetni, hogy a jegybanknak van-e keresnivalója – nem is jogköre – gazdaságpolitikai kérdésekbe – válaszolta megkeresésünkre Bod Péter Ákos, aki korábbi jegybankelnökként, illetve ipari miniszterként ült már az asztalnak mind a két oldalán. Erre pedig szerinte az a válasz, hogy a jegybanknak a kormányzattól való – a magyar jogrend és különösen az európai szabályozói rendszer által elvárt – függetlensége azt jelenti, hogy a kormányzat nem szól bele a jegybank monetáris politikájába (kamatszintet például nem illik kommentálnia) – emlékeztet a szakember, hozzátéve: az már inkább szokásjog, hogy a jegybank nem kommentál például adórendszerbeli intézkedést, kivéve, ha annak köze van az ő hatáskörébe tartozó folyamatokra, például egy adóemelés megemeli az inflációt.
De a szűk értelmezésen mindenképpen túl megy, ha a jegybank állást foglal abban, hogy szülessen több gyerek, változzon meg az adórendszer.
Igaz, az MNB benne van a Költségvetési Tanácsban is, s általában véve is, ha költségvetési kérdésekben állást foglalhat, sőt el is várják tőle, akkor szinte mindenbe beleszólhat, szinte mindennek van valami köze az államháztartáshoz.
Én megengedő vagyok – szögezte le –, de ez nem szükségszerű, hanem vállalt feladat a Magyar Nemzeti Bank részéről, ami nem tükrözi a jogi normákat. Ugyanakkor felmerül, hogy ha az MNB-nek ilyen részletes véleménye van a gazdaságpolitikáról, akkor ne szisszenjen fel, amikor esetleg a Pénzügyminisztériumnak is részletesebb véleménye van a monetáris politikáról. „és én most nem személyekről és ambíciókról beszélek, hanem intézmények közötti potenciális surlódásokról” – húzta alá.
„Ugyanakkor a mai magyar viszonyok között nincs akkora jelentősége az intézmények közötti viszonyoknak, látjuk, hogy erősen központosított rendszerben mindegyik intézmény autonómiája véges; a viták ma nem két intézmény között dőlnek el”
– jegyezte meg Bod Péter Ákos.
2010 előtt a jegybankigyekezett kimaradni a gazdaságpolitikai vitákból
(a nyilvánosság előtt mindenképpen), igaz, azt nem tudni, hogy a Matolcsy-féle program a kormány felkérésére történt-e. Mert ha a kormánytól jön megkeresés, azt a jegybank nem igen szokta elhárítani – mondta, saját tapasztalatait is felelevenítve. Például amikor 1993-ban, amikor bezuhant a GDP, léltrejött egy élénkítési munkacsoport, amelynek a munkájában részt vett az MNB apparátusa és személy szerint ő is.
Az más kérdés – emlékezett vissza –, hogy kapott ő hideget és meleget is a gazdasági sajtótól és a politikától amiatt, hogy sérti a jegybank függetlenségét ez a tevékenység,
pedig akkor még elég nagy volt eleve az érintkezési felület az MNB és a kormány között, mivel a külső adósságot nagyobb részt akkor még a jegybank menedzselte. Ugyan a kormány támogatása benne van a jegybanktörvényekben, de az is, hogy ez a támogatás nem keresztezheti, gyengítheti az elsődleges célját – húzta alá.
Nem leszünk bevándorló ország. Ezt halljuk éjjel, nappal, minden hullámhosszon. Meg azt, amit választott vezetőink szintén sokszor elmondanak: hogy a magyar embereknek joguk van eldönteni, kikkel akarnak együtt élni.
Ezzel szemben a valóság az, hogy a magyar embereknek ezt nem áll jogukban eldönteni. Most nem az olcsó poén szintjén közelítenék a témához, ezért nem teszem fel a kérdést, amit az elmúlt időszakban sokan feltettek. Vagyis, hogy akarunk-e Orbánnal, Mészárossal, Rogánnal, és társaikkal együtt élni. Olcsó poén lenne, épp olyan, mint a migránsozás. Mindenki tudja rá a választ.
A magyar emberek, függetlenül attól, hogy mit gondolnak erről, már most sem dönthetik el, hogy kikkel élnek együtt. Mert bár az ország lakosságának túlnyomó többsége tisztességes és becsületes, élnek közöttünk gyilkosok, rablók, sikkasztók. Nőverők, gyereket molesztálók, állatkínzók és mindenféle más gazemberek.
Fehérgalléros bűnözők például, akik talán még egy pofont sem adtak soha senkinek, viszont milliárdokkal rövidítették meg a közvagyont, s ezzel másoktól vették el a lehetőséget egy elfogadható minőségű életre.
Ne hazudjuk hát azt a magyaroknak, hogy jogukban áll eldönteni, kikkel kívánnak együtt élni. Nincs ilyen joga senkinek, mert nem is lehet. Egyazon haza polgárai vagyunk, és amíg el nem költözünk innen, azok is maradunk.
– Miniszterelnök úr! Köszönjük, hogy fogadott bennünket – Nekem a sajtó, az emberek tájékoztatása minden másnál fontosabb.
– Megtisztelő. Akkor csapjunk bele a közepébe! Több nemzetközi felmérés is azt mutatja, hogy a magyar diákok elmaradtak az európai átlagtól. Nem aggódik emiatt? – Egyáltalán nem aggódom. Sőt, kifejezetten elégedett vagyok az eredménnyel. Ez volt a célunk. – Hogy lemaradjunk? – Hogy tanulatlan, könnyen manipulálható embereket neveljünk. Úgy látom, elindultunk egy úton, s jó irányba megyünk.
– Önök szerint az országnak buta, gondolkodásra képtelen polgárokra van szüksége? – Így is lehet fogalmazni. Én inkább úgy mondanám, hogy nekünk olyan emberek kellenek, akik alattvalóként viselkednek. Mindent elhisznek, amit mondunk nekik. Ehhez pedig az kell, hogy eszükbe se jusson önállóan gondolkodni. Ezért alakítottuk át az oktatást. Még csak az út elején járunk, de már kezdenek látszani az eredmények. Remélem, legközelebb még rosszabbul teljesítenek a magyar diákok a nemzetközi teszteken. – És mi legyen azokkal, akik az Önök erőfeszítései ellenére is megmaradnak okos, értelmes, gondolkodó embernek?
– Ők, ha akarnak, elmehetnek külföldre. Vagy keresünk nekik olyan elfoglaltságot, ahol megtalálják a módját, hogy beleszürkülhessenek a környezetükbe. Nem vagyunk türelmetlenek, időnk van, több is, mint elég.
– Térjünk át az egészségügyre. Ott is vannak problémák. Hosszúak a várólisták, gyakoriak a kórházi fertőzések. – Akinek ez nem tetszik, válassza a fizetős egészségügyet. Nagyon jól felszerelt fizetős kórházaink vannak. Aki nem tudja megfizetni, mert nincs rá pénze, az magára vessen. Nézze meg legjobbjainkat, Mészáros Lőrinc, Garancsi István, Rogán Antal, de említhetném a vejemet is. Ők mikor panaszkodtak a magyar egészségügyre? Csak a magyar átlagember nincs megelégedve a viszonyokkal, ezen is változtatni fogunk.
– Önök, ahol csak tehetik, támadják a civil szervezeteket. Úgy tűnik, Önöknek mindig valamilyen ellenségre van szükségük.
– Nem ellenségek kellenek nekünk, hanem ellenségképek. Hogy az emberek mindig gyűlöljenek valakiket. Bizonyára emlékeznek még, hogy kormányzásunk elején az oligarchák, majd a bankok voltak a fő ellenség. Utána jöttek a filozófusok, majd a tanárok. Legújabban a bírák, az akadémikusok. Jól jött nekünk a menekültválság, lehetett uszítani a migránsok ellen. Most már ez kezd egy kicsit kifújni, bár azért még vannak benne tartalékok. Ezzel együtt, előre gondolkodunk, ezért most újból előhúztuk a civil-kártyát. Most és a közeli jövőben őket utáltatjuk meg a magyarokkal.
– Miniszterelnök úr, arra még nem gondoltak, hogy esetleg nem izgatni, hanem igazgatni kellene az országot? Kormányozni, ha úgy tetszik.
– Gondoltunk erre is, de politikailag nem kifizetődő. Kormányozni? Ezeknek?
A jövő hónaptól lezárják a határokat, megszűnnek az ikes igék, ősztől pedig Felcsút lesz az ország fővárosa. Lebontják az Országházat, olimpiai stadion lesz a helyén.
Nem tudtok olyat mondani, amit ne hinnénk el. Azt is, amire néhány hónappal ezelőtt csak legyintettünk volna. Amire egy évvel ezelőtt még azt mondjuk, hogy szemenszedett hazugság, rémhír. Hülye pletyka, aminek nem szabad felülni, mert semmi valóságalapja nincs.
Átrendeződtek a dolgok és a dimenziók: a nemrég még Magyar Köztársaságnak hívott országban, mára semmi nem az, ami volt.
Talán már a fizika szabályai sem érvényesek, ha érdekeitek úgy kívánják, beadtok egy módosítót és betiltjátok a szabadesést. Rendelettel korlátozzátok a hangsebességet, megváltoztatjátok a relativitás törvényét.
Bárki bármit mond közületek, bármekkora baromságnak is tűnik elsőre, el kell gondolkodnunk rajta. Ma már az is hihető, amit máskor meg se hallanánk, amire csupán legyintenénk, mert annyira irracionális.
Ma már bármi megtörténhet. Visszamenőlegesen kivetett adók, szakmai hibának hazudott hamisítások, torzítások, elhallgatások. Nem alkalmanként, és nem véletlenül: nálatok ez a normális üzemmenet. Talán már ti magatok sem tudjátok, hogy mikor beszéltek igazat, és mikor nem. Senki sem mehet biztosra veletek kapcsolatban: nálatok a vicc vetekszik a valósággal, a fantázia pedig reménytelenül kullog a hétköznapok után.
Ezért volt hihető az a néhány évvel ezelőtti hír, hogy amikor az Operaházban az Alaptörvényt ünnepeltétek, loptatok az ünnepségen. Kristály hamutartót, rézből készült korlátgömböt, fizetés nélkül távoztatok a büféből. És valóban ez az igazság, még akkor is, ha időközben kiderült, hogy nem így volt.
Mert lehetett volna. Nem rajtatok múlott, hogy akkor nem így lett. Veletek kapcsolatban, akik ennél nagyságrendekkel nagyobb lopásokhoz szoktatok, és szoktattatok bennünket, ez is hihető.
A jó erkölcs, tudjuk, nem más, mint az alkalom hiánya.
Aki ellopja az emberek magán-nyugdíjpénztárakban összegyűjtött pénzét, és utóbb mindezt a nyugdíjak megvédésének hazudja, az még ennél nagyobb gazemberségekre is képes. Aki visszamenőlegesen alkot törvényt, korlátozza a tájékoztatás, a tájékozódás és a gyülekezés szabadságát, mindent, ami egy demokráciában fontos, arról mindent el lehet hinni.
Ne csodálkozzatok, ha a legvadabb pletyka, a legalaptalanabbnak tűnő rémhír is hihetővé válik veletek kapcsolatban.
Most mondják, hogy jövőre megszűnnek a vércsoportok, megadóztatják a napi középhőmérsékletet. És a levegő sem alanyi jogon jár, hanem rászorultság alapján a kormányhivatalokban kell igényelni.
Ha jobban belegondolunk, egészen hihetően hangzik.
Azt hisszük, hogy mindent tudunk róla. Lehet, hogy így is van: ő a magyar közélet egyik legrégebbi szereplője, közel harminc éve látjuk mindennap valamelyik televízióban. Annyi arca van, amennyi kell. Vajon melyik Orbán Viktor az igazi?
Találkozás egy fiatalemberrel
Karinthy Frigyes „Találkozás egy fiatalemberrel” című írásában a szerző elképzeli, amint idős korában hajdani önmagával, a nagy és nemes célokért küzdő naiv, romlatlan fiatalemberrel találkozik. Számon kéri rajta az egykori tisztaságot, a lelkesedést, a világmegváltó romlatlanságot. Azt, hogy miként sáfárkodott a tálentommal.
Orbán Viktort nem fenyegeti az a veszély, hogy egykori önmagával szembesüljön. Ha netán belegondol is néha, másként emlékszik mindenre. Jó lehet neki: boldog, kegyelmi állapot. Nem emlékszik már a valamikori, harcos istentagadóra, aki az általa példaképnek mondott Antall József kereszténydemokratáinak parlamenti felszólalásakor „Csuhások, térdre, imához” bekiáltásokkal szórakoztatta képviselőtársait.
Nem emlékszik már az egykori fiatalemberre, aki társaival együtt kivonult az ülésteremből, amikor Jeszenszky Géza, az Antall kormány külügyminisztere – később az Orbán-Torgyán kormány washingtoni nagykövete – azt találta mondani, hogy csak a kormánypártok képviselik Magyarországon a keresztény értékeket.
Ezzel az egykori fiatalemberrel kínos lenne szembesülnie a mára középkorúvá pocakosodott Orbánnak. Nagyobb gond, hogy sokan mások sem emlékeznek már semmire.
Feledés homályába vesznek a jelentős köztartozásokat felhalmozó, veszteséges Fidesz-közeli vállalkozások, a Kaya Ibrahim és Joszip Tot ellopott útlevelével értékesített fantomcégek.
Mi magyarok, nagyon tudunk nem emlékezni.
Orbán erre játszik. Hogy nemcsak az egykori fiatalember, de Kádár és rendszere is másként maradt meg bennünk, mint amilyen volt. Nagy és gondoskodó állam jelenik meg lelki szemeink előtt, kedves, jóságos bácsival az élén. Aki évente egyszer ellátogat a sakkszövetségbe, döntetlent játszik valamelyik, véletlenül épp ott időző nagymesterrel, majd panyókára vetett kabátban, huncut csippentések közepette azt mondja a zembereknek: mi a szocializmus út-ján járunk.
Jó út volt, legalábbis nekünk megfelelt. Mindenkinek meg volt mindene – kivéve az, ami nem. Nem voltak hajléktalanok – csak társbérletek. Munkanélküliség sem volt – legföljebb a gyárkapukon belül.
Orbán is ezt ígérte a magyaroknak. A zemberek pedig hálásak – annyi nehéz, megszorításokkal teli esztendő után jött valaki, aki ígért végre valamit.
Egymillió új munkahelyet, kevesebb adót, több munkabért. Jobb (szebb?) jövőt, élhetőbb életet. Kockahasú fiúkat, hosszú combú lányokat – mindenkinek azt, amit szeretne. Amit megígér, az meg van ígérve.
Kádár népének Orbán kell. Addig jó, míg Orbán él.
A haza nem lehet ellenzékben
A Harmadik Magyar Köztársaság első parlamenti munkanapján az akkor még valóban fiatal demokraták egy-egy narancsot raktak valamennyi parlamenti képviselő padjára.
Aztán kiderült, hogy sem a baloldalon, sem pedig a liberális szektorban nincs számukra elég hely. Nem sokat hezitáltak, szemrebbenés és lelkifurdalás nélkül elfoglalták a jobboldalt. Talán maguk sem tudják már, mikor történt a varázslat, de Orbán és társai egyszerre csak azon vették észre magukat, hogy konzervatívok lettek, és keresztények. Pápábbak a pápánál, magyarabbak a magyaroknál.
Lengyel László egy tanulmányában tigrisként írta le Orbánt, aki némán és szenvtelenül járja körül a zsákmánynak kiszemelt áldozatot, hogy amikor elérkezettnek látja az időt, kíméletlenül lecsapjon rá.
Amikor 2002-ben veszített, a tigris-imázsnak egy időre vége lett. Orbán olyanná vált, mint a kisgyerek, aki záráskor sem akar hazamenni az állatkertből. Ordít és toporzékol, testét a földhöz csapdosva hisztizik. Hiába mondják neki, hogy mára vége, tessék megvárni, amíg megint kinyit az állatkert, ő még maradni akar: megnézni a zebrát, látni a zsiráfot, etetni a majmokat.
A haza nem lehet ellenzékben.
2010-ig kellett várnia, hogy újra kinyissanak a pénztárak.
Amikor újra kormányra került, jó akart lenni a népéhez. Adni akart mindenkinek, önzetlenül, két kézzel. Ezt ígérte, és így is gondolta. Mert az ember eredendően jó. Magához főként, de ha teheti, másokhoz is. Csak annyi kell, hogy hagyják jónak lenni.
Neki nem jött össze. Megpróbálta, de nem engedték. 2010 nyarának végén azzal ment Brüsszelbe, hogy majd idehaza szépen elengedi a hiányt. Azt gondolta, ebből oszt majd az embereknek, de azok ott, a „brüsszeli bürokraták”, nem örültek az ötletének.
Az a Barroso nevű portugál, aki akkoriban az Európai Uniót vezette, azt mondta neki, hogy nem. Ezért lett, hogy a fülkeforradalom után jött a szabadságharc. Kipateroltuk a Valutaalapot, ne ugasson bele a mi dolgainkba. Abcúg IMF! Nem leszünk gyarmat! Állítsuk meg Brüsszelt! Ne az ENSZ döntsön a magyar emberek helyett!
Adni akart, de nem engedték. Ami Kádárnak összejött, azt akarta ő is. Hogy szépen emlékezzenek rá az emberek. Mindenből a legtöbbet kihozni. Mint János bácsi, akit kezdetben ugye majdnem mindenki utált. Nem ok nélkül, valljuk be. Voltak viselt dolgai, 56 után főleg, de aztán szépen megjavult. Mi lettünk a legvidámabb barakk. Jobb volt, mint Brezsnyev, Zsivkov, Novotny, Gomulka, vagy teszem azt, Honecker. Ceausescuról nem is beszélve.
Mint a viccben, amikor a miniszter felesége megtudja, hogy a férjének szeretője van. Kiveri a balhét, de a férj megmagyarázza: Tudod drágám, az én funkciómban ez elengedhetetlen. Mondja is az asszonynak, hogy melyik miniszternek melyik nő a babája.
Nem sokkal később egy fogadáson ott van mindenki. Minden miniszter, az összes szeretőjük. Hősünk asszonya alaposan végigméri a felhozatalt, majd halkan odaszól az urához: azért a miénk a legszebb…
Nekünk János bácsi volt a legjobb. Orbán, aki gyakran utal arra, hogy milyen mélyről jött, maga mondta: ha nem a Kádár rendszerben lett volna gyerek, hanem most, akkor legföljebb agronómus lett volna belőle, vagy traktoros.
Háborúban megfelel, békében alkalmatlan
Orbán Viktor tökéletlen katona: háborúban megfelel, békében alkalmatlan. A harc az igazi terepe, lényege a küzdés maga. Békeidőben tétován tántorog, mint a partra vetett tengerész. Mintha részeg lenne: bizonytalan, nem tud mit kezdeni magával.
Lényege a háború. Ő maga mondta évekkel ezelőtt, hogy érzi a puskapor szagát. Aki ott is puskaporszagot érez, ahol nincs, annak soha nem megy ki az orrából e különös illat. Az ilyen ember élete végéig hadvezérnek tartja magát, honfitársait pedig katonáknak.
Amint fegyverhez jutott, háborúba indult a világ ellen. Megharcolt a Világbankkal, nekiment a multiknak, a saját köreihez nem tartozó oligarchákkal, összeveszett, akivel csak lehetett. Egy ideje a civil szervezetek ellen harcol és egy 87 éves magyar származású amerikai milliárdossal.
Mi, többi magyarok, a saját bőrünkön tapasztaljuk a dicsőséges hadjáratok eredményét: romok, rombolás, amerre lép.
Jó, tudjuk, nem tehet mást. Születésétől fogva harcos, ráadásul a legelszántabb fajtából. Az utolsó töltényig tüzel – sőt, még azon is túl. Ha nincs ellenség, teremt magának és az övéinek. És mintha egy számítógépes játékból bújt volna elő: ha lelövik, mindig marad még néhány élete.
Mindig csatába készül, a muníciót, akaratunk ellenére, mi szállítjuk az ütközethez. A mi pénzünkből fegyverkezik a világ, elsősorban Európa ellen, a mi pénztárcánkból emeli el a lőporra valót, a mi bankszámlánkról emeli le a puskaporszag árát.
Hajrá magyarok!
Orbán Viktor sokáig igazolt játékos volt. Nem igazi pengés játékos, inkább a rakkolós fajtából való. Pünkösti Árpád írja le a Szeplőtelen fogantatás című könyvében azt a kispályás focimeccset, hogy amikor Orbán csapata vesztésre állt, nem volt hajlandó elfogadni, hogy vége a mérkőzésnek. Játsszunk tovább, mondta Áderéknak. És játszottak, egészen addig, míg az ő csapata nem nyert.
A Videoton majdnem minden meccsén ott van, volt olyan, hogy egy fontos tárgyalást hagyott ott, csakhogy élőben láthassa a mérkőzést. Fiából is focistát szeretett volna nevelni, egy ideig úgy tűnt, hogy összejön a nagy álom – nem Orbán Gáspáré, hanem az apjáé, Orbán Viktoré – de végül ez a terve füstbe ment.
Ma mindene megvan, minden az övé, nélküle itt nem történik semmi. Mégsem lehet maradéktalanul boldog: nem lett belőle futballista, csupán egy kicsiny, múltjával megbékélni nem tudó, saját démonaival harcoló közép-európai ország miniszterelnöke.
A Pedro Sánchez vezette szocialista kabinet 17 minisztere tette le hivatali esküjét VI. Fülöp király jelenlétében a Madrid melletti Zarzuela-palotában. A beiktatási ünnepségen elmaradtak a vallási jelképek, a Biblia és a feszület, ahogy Pedro Sánchez kormányfő eskütételekor is, először a spanyol demokrácia négy évtizedes történetében.
A kormánytagok az alkotmányra tett kézzel mondták el fogadalmukat. A spanyol történelem során először alakult olyan kormány, amelyben többségben vannak a nők.
Sánchez kormányában 11 minisztériumot irányítanak nők, köztük a legfontosabb gazdasági tárcákat.
„Az új kormány elkötelezett az egyenlőség mellett”
– fogalmazott Pedro Sánchez a kormányzati névsor szerdai bejelentésekor, hangsúlyozva kabinetje Európa-barát politikáját is.
Az uniós elköteleződést jelzi, hogy a külügyi tárcát a jövőben külügyi, európai uniós és együttműködési minisztériumnak nevezik, vezetője pedig Josep Borrell, aki 2004 és 2007 között az Európai Parlament (EP) elnöke volt.
Nadia Calvino Santamaría, a megújuló gazdasági és üzleti minisztérium vezetője pedig az Európai Bizottság költségvetési ügyekért felelős főigazgatói posztjáról érkezett, amelyet 2014 óta töltött be.
Pedro Sánchez zömében kormányzati tapasztalattal rendelkező, szocialista elköteleződésű tagokat választott kormányába. Közülük többen voltak államtitkárok a 2011-ben leköszönt szocialista Zapatero-kormányban, vagy tanácsosi, azaz helyi miniszteri tisztséget töltöttek be valamelyik spanyol autonóm közösség kormányában.
Pedro Sánchezt múlt pénteken választotta meg miniszterelnökké a spanyol parlament azzal, hogy elfogadta a szocialista párt bizalmatlansági indítványát, és megvonta a bizalmat Mariano Rajoy konzervatív kormányfőtől, miután pártját,
a konzervatív Néppártot (PP) korrupció miatt marasztalta el első fokon a bíróság.
Az új kormány komoly kihívás elé néz, mivel a szocialista pártnak 84 mandátuma van a 350 fős törvényhozásban, vagyis jelentős kisebbségben vannak ahhoz, hogy elképzeléseiket más pártok együttműködése nélkül meg tudják valósítani.
A kormányalakítást követően tovább erősödött a Fidesz-KDNP támogatottsága.
Közel 400.000 fővel többen szavaznának rájuk, mint a választás idején – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készített felméréséből.
A kormánypártok a választások utáni népszerűség-növekedésüket tovább tudták folytatni, az előző hónapban is már 52 százaléknyi szavazatot gyűjtöttek volna be, jelenleg pedig 54 százalékos eredményre számíthatnának – áll a kormányhoz közeli közvéleménykutató cég összefoglalójában. Ez azt jelenti, hogy a választásokon megszerzett 2.600.000 fős tábort közel 400 ezer fővel tudták bővíteni két hónap leforgása alatt a kormánypártok.
A felmérés alapján a teljes felnőtt népesség körében 42 százalék szimpatizál a kormánypártokkal. Ez az arány a Jobbik esetében 11, az MSZP-nél pedig 6 százalék. A DK és az LMP tábora 3-3 százalékos. A Momentum Mozgalom 2 százalékon, a Kétfarkú Kutya Párt pedig 1 százalékon áll.
A teljes népességen belül a Fidesz KDNP több, mint egymillióval több szimpatizánssal rendelkezik, mint a teljes ellenzék együttvéve.
A legnagyobb mértékben a férfiak, a kisebb méretű településeken élők, valamint a középfokú végzettséggel rendelkezők között tudták növelni népszerűségüket a kormánypártok.ű
A közvélemény-kutatás 2018. május 2-22. között készült, 2000 fő személyes megkérdezésével.
Amikor Áder Jánost először választották államfővé, azt ígérte, hogy szemben elődjével, Schmitt Pállal, nem fog minden elé tett törvényt aláírni. „Száz jó törvényből százat aláírok, szár rosszból százat visszaküldök”, mondta 2012-ben. Orbán Viktor miniszterelnök állítása szerint főnöknek szólítja, de nem azért, mert ő az elsőszámú közjogi méltóság, és a miniszterelnök csak utána következik a hierarchiában. Hogy miért, Áder János alábbi portréjából ez is kiderül.
Az ember, akinek Orbán előre köszön
„Előre kell köszönnöm, előre kell engednem, lehetek én akárki, a főnök az Áder”– mesélte Orbán Viktor 2011. nyarán a TV2 kamerája előtt. Majd még, viccesen félelmet tettetve, hozzátette: „Megyek, mert az Áder az meglincsel engem. Nem olyan kedves ember, mint maga”.
Orbán meg is magyarázza, miért Áder a főnök. „Tudja, miért van ez? Mert együtt jártunk egyetemre és akkor mi melóztunk végig az egyetem alatt, hogy legyen pénzünk…mindenfajta istállókban, meg csirkéket pakoltunk. És ő volt a munkafőnök, a brigadéros. És aki a brigadéros, az élete végéig ő a főnök. Lehetek én akárki, a főnök az Áder. Előre kell köszönnöm, előre kell engednem, ennek ez a rendje”.
MTI Fotó: Szigetváry Zsoltá
Áder János fancsali, savanyú ábrázata akár megtévesztő is lehet, és nem kizárt, hogy a búval bélelt fizimiska vidám, jó humorú embert takar.
A csornai Charles Bronson – Csapody Miklós képviselő míves megfogalmazása – nevét Orbán pártelnök kollégiumi társaként ismerte meg a nagyvilág. Barátja, bizalmasa, és a futballban is pályatársa volt a Fidesz vezérének. Áder kiszámítható volt – olyan ember, akire Orbán mindig számíthatott. Egy pártbéli ismerőse így jellemezte a négygyermekes családapát: Áder János szeméből a szolgálati szabályzat sugárzik.
A legtöbb fideszes csúcsvezetővel ellentétben Ádernek volt civil munkahelye. Az egyetem elvégzése után két évig a hatodik kerületi tanács lakásosztályán volt előadó – ha nem jön Gorbacsov, és vele a rendszerváltozás, akár a tanácselnökségig is vihette volna.
Persze, a karrierje így is szépen emelkedett, még akkor is, ha 2007. január 15-én egy cikk jelent meg Schmidt Mária ante portas címmel, az akkoriban a Fidesz üzemi lapjának számító Magyar Nemzetben. Rendes, tisztességes, álnéven jegyzett írás volt, ahogyan az ilyen esetekben elvárható. Egy jobboldali, Orbán-ellenes összeesküvés tervét írták le benne, melynek állítólag Áder volt az eszmei atyja.
Azóta sem tudjuk, hogy ki írta valójában. Még az sem kizárt, hogy maga Orbán rendelte meg az újságcikket, s épp az ő felcsúti csőszkunyhójában eszelték ki az ürgebőrbe öltözött jugoszláv békaemberek az ördögi tervet, hogy megszabadulhasson pártbéli riválisaitól.
Áder mindenesetre gyorsan eltűnt, Orbán Brüsszelbe száműzte. Legyen távol, de azért mégis szem előtt. Maga Áder akkor úgy gondolta, hogy neki idehaza végleg leáldozott. Lesz néhány jó éve Brüsszelben, a gyerekei nyelvet tanulnak, és világpolgárokká válnak.
Ha már száműzetés, legalább legyen valami haszon is belőle.
Aztán minden másként alakult.
Mr. Százbólszáz
2012. májusában, néhány nappal államfővé választása után Áder interjút adott az MTI-nek. Azt mondta, hogy „száz rossz törvény közül százat visszaküld, és száz jó törvény közül százat aláír.”
Ettől sokan megnyugodtak. Ilyen elnök kell nekünk, ezt várjuk a mi köztársasági elnökünktől! Hogy mindig tudja, mi a jó, és tudja azt is, hogy mi az, ami nem jó. Soha se tévedjen, mert bár tévedni emberi dolog, valahol mégsem jó, ha egy köztársasági elnök összekeveri a jót a rosszal. Nem azért választották őt erre a magas méltóságra, tévedni bárki tud, ahhoz nem kell köztársasági elnöknek lenni.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
Más kérdés, hogy még nem volt olyan köztársasági elnök, aki azt ígérte volna, hogy tévedni fog. Még miniszterelnök sem lehet az ilyen emberből. Áder hivatali elődje, Schmitt Pál is csupán motornak mondta magát, aki nem fékezni fogja, hanem dinamizálni a kormány országot építő munkáját, ám arról egyetlen szót sem szólt, hogy mit tenne a rossz törvényekkel. Nyilván visszaküldte volna őket, nem ő tehetett arról, hogy minden, amit eléje tettek, jó volt.
Áder aláírta
Ha úgy vesszük, Ádernek is szerencséje volt az elétolt törvényekkel, majdnem mindig olyan jogszabályt kellett aláírnia, amelyben, ha akart, sem talál kivetnivalót. Vagy, ha mégis, meggondolásra visszaküldte az országgyűlésnek, mely utóbbi változtatás nélkül újból elétette.
2013. márciusában például aláírta az ellenzék szerint Magyarország végleges jogfosztásáról rendelkező törvényt, vagyis, az alaptörvény negyedik módosítását.
Az ellenzéki pártok, Szabó Máté alapjogi biztos, Sólyom László volt köztársasági elnök és több civil szervezet szerint a módosítás a végső csapás a ciklusban már sokszor temetett alkotmányosságra és a jogállamra. Egyrészt azért, mert az Alaptörvény korábban alkotmányellenesnek minősített rendelkezésekkel bővült, és így nem tud majd egységes alkotmányként funkcionálni. Másrészt jelentősen gyengült az alapvető jogok alkotmányos védelme, amitől véleményük szerint „az Alaptörvény teljesen védtelenné válik a jövőbeni alapjogsértő beavatkozásoktól.”
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Az alkotmánymódosítás miatt aggodalmát fejezte ki az Európai Bizottság elnöke és az alapvető jogokért felelős biztosa, a washingtoni külügyminisztérium, az Európa Tanács főtitkára pedig a szavazás elhalasztását kérte.
Áder nagy várakozások közepette, a közszolgálati televízióban jelentette be, hogy aláírta a módosítást, mert, mint mondta, nem volt más választása.
Orbán listája
2017. elején Kövér László, Semjén Zsolt, és Balog Zoltán is szerepelt Orbán listáján. Arról a listáról van szó, hogy ki legyen Áder János után a következő öt évben az államfő. A hírek szerint ugyanis Áder János sokáig vonakodott, hogy újabb öt évre Magyarország köztársasági elnöke legyen, különös tekintettel arra a körülményre, hogy már az első öt évet sem akarta vállalni.
Kövér László, akiben Orbán vakon bízik, nem akart köztársasági elnök lenni, ráadásul ő valamiért megengedhette magának, hogy főnöke, Orbán szemébe mondja ellenvéleményét. Maradt volna még Balog Zoltán emberminiszter, de, állítólag a katolikus egyház nem nézte volna jó szemmel, ha a miniszterelnök után az államfő is református.
Olyan országban, ahol az államnak és az egyháznak nincs köze egymáshoz, ennek nincs jelentősége, de Magyarország nem ilyen hely. Itt a hazai katolikus egyház vezetője még egy tévéműsort is letilthat, csak azért, mert nem ért egyet a főszereplő közéleti megnyilvánulásaival. (Alföldi Róbertről van szó, őt kérte meg Rosta Mária, a Zikkura Színpadi Ügynökség vezetője, hogy rendezzen egy profán passiót húsvétra az Arénában. „Azért az Arénában, mert Erdő Péter bíboros letiltotta az eredeti, köztéri elképzelést” – mondta akkor a Mandinernek Rosta Mária.)
Áder János köztársasági elnökként ritkán szólal a hazai belpolitikát érintő kérdésekben. Valójában nem is ez a feladata, hanem a nemzet egységének őrzése. Gyakran tart előadást idehaza és külföldön környezetvédelmi kérdésekben, különösen a globális felmelegedés és a Föld vízkészletének védelme fontos a számára. Egy időben elterjedt, hogy nemzetközi pozícióra pályázik, és ENSZ-főtitkár szeretne lenni, ám ezeket a híreszteléseket az államfő környezetéből soha nem kommentálták, egy ideje pedig nem is hallani erről a projektről.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
Azt viszont többen is a szemére vetik, hogy a környezet védelme iránt elkötelezett államfő egyetlen egyszer nem szólalt meg a hazai környezet – mondjuk így – átalakításával kapcsolatban. Gondolunk itt a Városligetre, a Kossuth tér fáinak eltűnésére, vagy éppen a margitszigeti fák megritkítását eredményező teniszstadion építésére.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
