Magyarországot is mélységesen érintő problémának szentelt elemzést a Project Syndicate portálon három harvardi közgazdász.
Néhány ország máris pénzügyi válságba került: Libanon, Sri Lanka, Suriname és Zambia. Több tucat állam követheti őket. A szerzők Oroszországot is pénzügyi válságban levő államnak tekintik. Ilyenkor a nemzetközi pénzügyi szervezetek: IMF, Világbank stb. megszorító csomagot javasol, amely elmélyíti a szegénységet, és nem hoz gazdasági növekedést.
Alapvető gondot jelent, hogy az adósság problémák rendezése során eddig kihagyták a nagy feltörekvő országokat: Kínát, Indiát, a gazdag közel-keleti államokat. Hogy lehet úgy megoldani az adósság válságot, hogy az ne állítsa le a növekedést? Ha minden fél meggyőződik arról, hogy nem megszorítással, hanem a növekedés ösztönzésével lehet kikeveredni a pénzügyi válságból, akkor megszülethet a minden résztvevő számára előnyös megoldás – javasolják a szerzők: Dani Rodrik, a Harvard Egyetem professzora, Reza Baqir, a pakisztáni nemzeti bank korábbi elnöke és Ishac Diwan, a Finance for Development Lab igazgatója.
Háromoldalú megállapodásra van szükség
Növekedésre a pénzügyi válságban levő országok csakis akkor gondolhatnak, ha a nemzetközi pénzügyi intézetek rábeszélik az adósokat, hogy várjanak a törlesztések visszafizetésével, és egyidejűleg áthidaló kölcsönöket nyújtanak. A hitelező országok erre nyilvánvalóan csakis akkor hajlandóak, ha az IMF és a többi érintett nemzetközi pénzügyi szervezet garantálja, hogy az adós országok gazdaságpolitikája valóban a növekedést szolgálja. Ezeket a növekedési programokat állandóan korszerűsíteni kell a gyorsan változó világgazdasági környezetben.
A mostani tendenciák rontják a szegény országok növekedési esélyeit: a dekarbonizálás, a deglobalizáció, az exportra alapozott növekedési modellek elavulása mind negatívan befolyásolják a növekedést a szegény országokban.
Ha viszont nem kapnak támogatást a növekedéshez az adóssággal küzdő szegény országok, akkor még rosszabb helyzetbe kerülhetnek, és még kevésbé lesznek képesek törleszteni, vagyis adósság csapdába juthatnak.
A nemzetközi pénzügyi szervezeteknek nagyobb szerep jut, de ehhez változniuk kell. Olyan növekedési programokat kell támogatniuk, melyek lehetővé teszik az érintett eladósodott államoknak, hogy képesek legyenek törleszteni, mert az adósság törlesztés számukra kisebb gondot jelent a nagyobb GDP-ből. A növekedés nagyon fontos az adósságkezelő egyezmények sikere szempontjából. Ehhez az is szükséges, hogy új államokat vonjanak bele ebbe a körbe mindenekelőtt Kínát és Indiát.
A nemzetközi pénzügyi szervezeteknek kulcsszerep jut ebben, de így is valószínű, hogy lassul a fejlődő államok növekedése, és az adósságtörlesztés nagy probléma marad. Amíg azonban nem találnak új fejlődési lehetőségeket addig az eladósodott országoknak a növekedési programok jelentik a kiutat a válságból – hangsúlyozza a három közgazdász, akik a Project Syndicate oldalon fejtették ki a véleményüket.
„Vona Gábor nem ért egyet a Jobbikkal” – olvashattuk néhány napja a hvg.hu-n, egy csütörtöki beszélgetés apropóján, ahol a Jobbik volt elnöke Stumpf András újságíróval beszélgetett videóblogján. A figyelemfelkeltő címadás arra készteti az olvasót, hogy utánanézzen, valamilyen marginális kérdés kapcsán merült fel nézetkülönbség az ex-pártelnök, influenszer és a Jobbik jelenlegi döntéshozói között, esetleg mélyebb, stratégiai jellegű véleményütközés húzódik a háttérben.
Vona nem ért egyet a Jobbikkal „ebben a nagy összefogásban”. Az ő számára a néppártosodásba nem fér bele az MSZP-vel vagy a DK-val való együttműködés, csak az LMP és a Momentum. „Én továbbra is azt képviselem, hogy se Orbán, se Gyurcsány” – mondta Vona Gábor, mintha csak a Mi Hazánk kampányszlogenjét idézte volna (igaz, 2006-ban a Dávid Ibolya vezette MDF használta ezt). „Az ellenzéki politikus nagy hibának tartja – nem csak a Jobbik, hanem az egész ellenzék részéről -, hogy összekeverik az önkormányzati választások logikáját az országos politikai stratégiákkal. „Az önkormányzati választásokon ne legyenek pártok”, […] nem jó, ha a helyhatósági választásokon a pártpolitika érvényesül – szól a cikk.
Furcsa olvasni, hogy Vona Gábor, aki az EP-választási kampány alatt, május 8-án, egy sajtóbeszélgetésen hitet tett amellett, hogy
„Orbánt egy rajtunk kívül álló külső történés mozdíthatja el, belülről nem lehet megdönteni”, most számon kéri volt pártján, hogy az miként próbál ellensúlyt képezni az állampárttal szemben – egyensúlyozva a jobboldali alternatívaállítás és a kormány-ellenzék pozícióból, valamint a választási rendszer logikájából adódó kényszerek között.
A realitás most mégiscsak az, hogy a Jobbik-LMP pólusképzés az EP-választási eredménnyel együtt süllyedt el. A 20-21. századi pártok narratíva a pártrendszer új rendezési logikájaként aligha tartható tovább – hacsak a Momentum fel nem veszi ezt a zászlót, és nem törekszik valamiféle együttműködésre a mára szintén rendszerpártokká vált formációkkal. A Jobbik jelenleg a teljes választókorú népességen belül egy körülbelül 8 százalék körüli támogatottságú párt, aminek jelentősen csökkentek az alkupozíciói az önkormányzati választások előtt.
A legközelebbi általános választást ősszel rendezik (tisztújítás is csak azt követően várható a Jobbikban), ami a jelenlegi helyzetben a 2022-es parlamenti választás előszobája lesz sok szempontból. Az országos politikát így tehát nem kis mértékben érinti az önkormányzati választás tétje, s ennek megfelelően ahol esély van ellenzéki győzelemre, ott az ellenzéki pártoknak feladata a széles körű koordináció (ez az egyik legkényesebb része az úgynevezett összefogásnak, hiszen itt kőkemény pártérdekek feszülnek egymással szemben). Vona Gábornak egy bizonyos településméret alatt igaza van: az már valóban nem a pártpolitika színtere, de ne feledjük, mennyire fontos egyrészt a mozgósítási képesség szempontjából, másrészt a helyi (ön)kormányzásban nyújtott minta (alternatíva) megjelenítésében, a szakmai-politikai tapasztalatszerzésben (rekrutáció, káderpolitika) és a központi kormányzattal szembeni ellenállási gócok megszervezésében a nagyobb önkormányzatok „birtoklása”. Ez pedig a legtöbb helyen csak széles körű ellenzéki alkukkal kivitelezhető.
Bizonyos szereplők kihagyásának gondolata épp a Jobbiknak árthat a legtöbbet, hiszen a párt legutóbbi eredménye tükrében – az LMP-vel együtt – a fővárosban már megkerülhetővé vált.
Május 26-án Budapest 23 kerületéből 16-ban a Jobbik és LMP nélküli, releváns ellenzéki erők, tehát az MSZP-Párbeszéd, a DK és a Momentum együttesen több szavazatot kaptak, mint a Fidesz-KDNP. És mi legyen azokkal a városokkal, ahol a függetlenként induló, Jobbikos polgármester-jelöltnek szüksége van az úgynevezett baloldali pártok támogatására is? Ne legyünk naivak, ezek a kérdések nem települési szinten dőlnek el, szükség van a pártközpontok utasítására/jóváhagyására is. Az országos (párt)politika tehát erőteljesen jelen van az önkormányzati (választási) szférában is.
A Jobbik volt elnöke azt helyesen látja, hogy a Jobbiknak – ahhoz, hogy visszanyerje erejét – minden bizonnyal meg kell erősítenie identitását, markánsabban és értékorientáltabban kell politizálnia – ami nyilván nem hagyja hidegen a szövetségi politikát sem. Ez azonban már nem történhet a korábbi pozícióból, ugyanis mára világossá vált: a pártpaletta jobb széléről a politikai centrumba való áttérés hibás koncepció volt. A jobb- és baloldali protesztszavazók egyesítésére nem volt elegendő „gravitációs ereje” a Jobbiknak, hiszen a kiábrándult fideszesek nem áramlottak automatikusan a Jobbik-táborba, a pártrendszer „baloldala” pedig javarészt az MSZP és a DK helyfoglalása által volt meghatározható. Még nem volt példa arra, hogy a politikai centrumból indult volna ki egy integratív politikai erőtér, ami a bal-jobb kettéosztottságot felülírta volna, épp ellenkezőleg: a centrumot idáig jobbról vagy balról sikerült csak meghódítani. A Jobbik és az LMP tehát nem a jobb-bal törésvonal „20-21. századi pártok” narratíva menti tagadásával tudta volna maximalizálni a rájuk leadott szavazatokat, hanem megfelelő szerepleosztással.
A Jobbiknak és a LMP-nek is célszerűbb lett volna, ha egyikőjük világos, markáns jobboldali alternatívát testesít meg, míg a másik centrumpozíciót, ökoszociális baloldali, globalizációellenes vonalat. A kettő között egyébként rengeteg átfedést és közös pontot lehetett volna találni.
Ehelyett két olyan pártnak a képét láthattuk, melyek igyekeznek kerülni mindenféle társadalmi konfliktusgeneráló kérdést. Úgy próbálnak integratívak lenni, hogy az értékválasztás tekintetében semleges területen maradnak. A 20-21. századi pártok narratíva (ami egyébként nem volt teljes tévedés, hiszen a politikai generációváltás, egy modern, fiatalos szemlélet ígéretét hordozza) és a „hídépítés” motívuma kibillentették a Jobbikot a jobboldali pozíciójából. Vona elnök úr gyakran hangoztatta, hogy a jobboldal-baloldal felosztás mennyire elavult, és ahhoz – a sérelempolitikából élő 20. századi pártok mellett – csak a mindent kategorizálni akaró politológusok ragaszkodnak görcsösen.
2016 őszén megjelent hosszú elemzésemben már kitértem arra, hogy a jobboldal-baloldal koordináta-rendszer mentén valóban nem írható le korunk pártpolitikai valósága, e fogalmak (fogalomkategóriák) kiüresedésük ellenére két területen azonban továbbra is fontos szerepet játszanak: a szimbolikus (önmeghatározó/csoportképző dimenzióban), valamint a narratíva szintjén.
A narratívagyártás kapcsán pedig érdemes hangsúlyozni a politikai narratívák és a politikai valóság közti szoros összefüggést, ami nem csak elemzői szempontból érdekes, ennek hiányában a versengő politikai szereplők számára sem adott az effektív stratégiaalkotás lehetősége.
Számomra az szűrhető le Vona Gábor mostani megnyilatkozásából, hogy saját politikai sorsából, és korábbi politikai közösségének közelmúltbeli kudarcaiból nem a megfelelő tanulságokat vonta le. Minden joga megvan hozzá – még ha személyes tekintélyével épp annyira árthat is a Jobbiknak, mint amennyire használhat neki a jövőben. Ha viszont markánsan másként képzeli a párt irányvonalát, és ennek esetleg gyakran hangot is ad, talán érdemes lett volna alaposabban átgondolnia a vezér(ön)áldozatot.
(2018. április 8-án a Jobbik és az LMP is történetének legnagyobb szavazatszámát kapta. A jobbikos egyéni jelölteknél összességében jelentős mértékű átszavazási többlet jelentkezett a listás szavazatszámhoz viszonyítva, mégis mindkét közösség döntő vereségként szenvedte el a választások eredményét. A választást követően mindkét párt „lefejezte” magát, és kilépésekkel, etikai vizsgálatokkal vegyes agónia következett.)
A főpolgármester választásig még majdnem egy év van hátra. Azonban a téma nem is lehetne aktuálisabb egy új és megosztó kihívó színre lépése okán.
Puzsér Róbert már augusztusban elhintette, hogy lehet indul a főpolgármesteri posztért, majd októberben ez már biztossá vált. A legtöbb politikai folyamatokról tudósító lap, televízió és egyéb sajtóorgánum már foglalkozott Puzsér vagy Tarlós személyével külön-külön. Most szeretném egymás mellé állítani, és bemutatni a két jelöltet.
Puzsérról dióhéjban
Puzsér Róbert az utóbbi években a közélet széles körben ismert és megosztó szereplőjeként lépett elő. A politikai folyamatok kritikus elemzése, értelmezése, mind olyan tevékenységek,melyek jellemzik munkásságát.
Megosztó szerepét elsősorban hangvételének és a kormány és ellenzéki oldal kritikus megítélésének köszönheti.
Puzsér Róbert esetében nem beszélhetünk politikusi tapasztalatról. A politika színpadán zajló történések kritizálása után, maga is feláll a színpadra.
Tarlósról dióhéjban
wikipedia
Tarlós István tapasztalt politikus. Korrupciós botrányok, radikális, a közvéleményt erősen megosztó tevékenységek nem jellemzik eddigi pályafutását. 2010 óta tölti be a főpolgármesteri pozíciót.
A kormánnyal való szoros együttműködését, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a főpolgármesteri posztért való ismételt indulását, egy, az Orbán Viktorral közösen tartott sajtótájékoztatón jelentette be.
Továbbá bejelentette, hogy hosszas tárgyalásokat folytatott a Miniszterelnökkel a jővőbeni együttműködéssel kapcsolatban.
Érvek egyik vagy másik jelölt mellett
Puzsér Róbert az elmúlt hetekben több rendezvényen is felszólat, és több műsorban is szerepelt. Látható volt többek között az Echo tv-ben vagy az ATV műsorában is. Behívták a köztévébe is, ahol a programja felvázolását félretéve, kritizálta a csatorna működését, és elítélte a Fidesz politikai tevékenységét.
Programját jövő év májusában tervezi közzétenni, melyben ígérete szerint részletes, szakmailag kidolgozott tervet vázol fel, a Sétáló Budapest tervét.
A terv az összefüggően besétálható, zöldebb főváros elképzelését hivatott leírni.
Puzsér elmondása szerint, a levegő belégzésre alkalmatlan, és rövidíti az ott élők életét.
Úgy véli, hogy ezt a tervet mivel más nem akarja megvalósítani, vagy érdemben nem tesz érte, neki kell megvalósítania. E mellett a hajléktalankérdésben azt az álláspontot képviseli, hogy rendet akar tenni a hajléktalanszállókon, így élhetőbb körülményeket biztosítana a rászorulók számára.
Van akinek szimpatikus lehet az is, hogy Puzsér nem keresi a választók kegyeit, nem hízeleg és ígérget olyan tevékenységeket, beruházásokat, melyek csalogatnák a választókat, hogy rá szavazzanak. Ez látszik, minden nyílvános szerepléséből is.
Ehhez hozzátartozik az is, hogy Puzsér, elmondása szerint, amennyiben megvalósítja tervét, lemond a főpolgármesteri tisztségről.
Tarlós István oldalán az egyik leginkább meghatározó érv, a tapasztalat és kiszámíthatóság mellett, a kormánnyal való szoros együttműködés megléte.
Ennek köszönhetően jóval több beruházás megvalósulása vállhat realitássá.
Tarlós István és Orbán Viktor kilátásba helyezett több, a fővárosban megvalósítani kívánt beruházást, melyekre már rábólintott a kormány.
Orbán Viktor úgy nyilatkozott, hogy eddig legalább 288 milliárd forint értékben valósultak meg beruházások, fejlesztések a fővárosban és még legalább 600 milliárd forintnyi beruházás van folyamatban.
Puzsér Róbert győzelme esetén sejthetjük, hogy a kormány kevésbé, vagy egyáltalán nem működne együtt vele, terve megvalósításában, és az egyéb beruházások nagyvonalú támogatása is kérdésessé válik.
Puzsérral ellentétben, Tarlós István egyike a nagy öregeknek, aki több évtizede van a politikai pályán.
Amennyiben ő nyeri el a főpolgármesteri posztot, úgy az elmúlt két ciklusában folytatott tevékenységéből következtethetünk arra, hogy a körülmények változatlansága esetén, megállná a helyét egy harmadik ciklus alkalmával is.
Az aki nem szimpatizál személyével, még mindig szavazhat rá, amennyiben a biztonságot és folytonosságot részesíti előnyben. A biztonság, és folytonosság iránti vágy a baloldali érzelmű szavazókat is arra sarkallhatja, hogy Tarlós és a Fidesz-KDNP szoros kapcsolatát kevésbé vegyék figyelembe a szavazat leadásakor.
A két fél, az az Puzsér Róbert és Tarlós István nyilatkozataiból egyelőre az látszik, hogy kölcsönösen elismerik egymás munkásságát.
Valamit fontos leszögezni Puzsér Róberttel kapcsolatban. Ő nem egy politikus. Ez azt is jelenti, hogy egy sikertelen vagy egy sikeres választási szereplés esetében is, a felelősség őt terheli.Nem tud egy pártlogó mögé bújni, vagy mást hibáztatni a jövőbeni eredmény alakulása miatt.
Ez a tény, sok választónak kifejezetten szimpatikus lehet, mivel az elmúlt években látványosan zuhan a politikusokba vetett bizalom szintje. Puzsér városvezetési tapasztalatok hiányában áll a rajtvonalhoz.
Egy üzenet
Puzsér Róbert indulása a posztért üzenet értékű.
Akár győz, akár nem, kijelöl egy utat az ellenzék számára. Demonstrálja azt, hogy egy alapvetően független, civil szférában tevékenykedő jelölt, miként képes helytállni egy ilyen választáson.
Az ellenzék legfőbb célja jelenleg, hogy egy olyan személyt indítson a választáson, aki fedhetetlen, széleskőrben ismert, nem megosztó személyiség. E mellett képes összeboronálni a különböző ellenzéki érzelmű szavazókat saját égisze alatt.
Ez a célkitűzés volt eredetileg is mérvadó a 2018-as országgyűlési választások alkalmával.
Az ellenzék meg is találta ezt az embert, az idolt Márki Zay Péter személyében, akit megtettek a koordináció arcának is.
Jelenleg az ellenzék bizonyítottan nem rendelkezik olyan jelölttel, akire illenének a fentebb leírtak.
Puzsérra pedig nagyjából mindegyik jelző igaz, azzal a kivétellel, hogy személye megosztó.
Ráadásul, ha ilyen jelöltet akarnak indítani, annak imázsát fel is kell építeni. Meg kell őt ismertetni a választókkal, és biztosítani kell a választókat a jelölt alkalmasságáról. Ez sok pénzt, energiát és ami a legfontosabb, időt vesz igénybe.
A tapasztalat azt mutatja, hogyha nem kezdik el időben az imázsépítést és a koordináció megszervezését, úgy szignifikánsan csökkennek a győzelmi esélyek.
Az MSZP részéről több mint valószínű, hogy Horváth Csaba fővárosi képviselőt indítaná az előválasztáson.
Ehhez kapcsolódik Puzsér azon kijelentése, mely szerint nem hajlandó visszalépni sem az MSZP, sem pedik a DK jelöltjének a javára.
Ezzel ellentétben az LMP politikusa Ungár Péter úgy nyilatkozott, hogy hajlandó lenne támogatni Puzsért a választáson.
Jelen állás szerint egyik legesélyesebb kihívója Tarlósnak nem más, mint Puzsér, vagy ha hihetünk a Magyar Hang információinak, Karácsony Gergely is sorszámot húzhat, az esélyes jelöltek várótermében.
Megint a koordináció
A koordináció módszere ismét felmerült, mint a győzelem egyetlen letéteményese.
A koordináció módszeréről egy korábbi írásomban már kifejtettem véleményem, mely itt található.
Jelenleg felesleges lenne találgatni arról, hogy ki- ki mögé áll be, vagy ki-kicsodát utasít el, hiszen ez még bőven változhat. Sőt a jelöltek száma is bővűlhet az idő múlásával.
Az esélyek latolgatása ebben az esetben fontos tényező, azonban még nagy a bizonytalanság és nem rendelkezünk megalapozott információkkal a választók prefeneciáit illetően.
Két dolog biztos jelenleg. Az egyik, az, hogy Budapest városában tradicionálisan erősebbek a baloldali, liberális, illetve centrumhoz közelítő pártok. Az áprilisi választások tanulsága, hogy koordinációval a legtöbb fővárosi választókerület megnyerhető az ellenzék számára.
A másik dolog ami biztos, hogy Tarlós István nagy népszerűségnek örvend a fővárosi választók körében. A kormányközeli Nézőpont Intézet felmérése szerint, a fővárosi szavazatok legalább 45 százalékát nyerné el az önkormányzati választáson, amennyiben azt most tartanák.
Ez az adat, hiába származik egy kormányhoz közelebb álló elemzőcégtől, az elmúlt évek sikeres választási szereplései azt mutatják, hogy ez az adat nem állhat túlontúl messze az igazságtól.
Puzsér Róbert egy nyilatkozatában kijelentette, hogy szerinte is Tarlós István az esélyes a győzelemre, de ez nem tántorítja el attól, hogy ő is megmérettesse magát.
Azok a választók,akik semmi esetre sem akarják Fidesz-KDNP jelöltre leadni a szavazatukat, és tetszik nekik Puzsér Róbert kezdeményezése, azoknak egy értékes alternatívát nyújthat az újdonsült politikusjelölt.
Azok a választók, akik inkább a megszokott állapotokat preferálják, és a kiszámíthatóságot részesítik előnyben, azoknak Tarlós István lehet az ideális választás.
Tehát mindkét jelölt mellett szólnak érvek.
Nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ez a jelölt jobb vagy az a jelölt, mert a választók teljesen különbözőek, eltérő céljaik és preferenciáik vannak.
A választást követően sokakban felmerülhetett az a kérdés, hogy hogyan és miként képes a Fidesz-KDNP saját szavazótáborára akkora hatást gyakorolni, hogy a pártszövetséghez való hűség nem kérdés, hanem alapelv és hitvallás lett.
Az április 8-án tartott országgyűlési választások nem várt eredményt hoztak mind a közvélemény-kutatók, mind pedig az ellenzéki politikai erők számára.
A Fidesz-KDNP kétharmados többségének okairól nagyban megy a találgatás.
Egyesek szerint megvezették az országot a bevándorláscentrikus propagandával, mások az ellenzéket hibáztatják. Sokan pedig csalást sejtenek a Fidesz-KDNP meghökkentően eredményes választási szereplése mögött.
Minden felsorolt tényezőnek van igazságalapja.
A kormányközeli média, mely roppant kiterjedt, az egész országot behálózó rendszerként működik, valóban rendkívüli intenzitással tudatta a választókkal, hogy a bevándorlás micsoda veszélyeket rejt magában és Soros György miként avatkozik be a magyar politikai életbe, emellett miként igyekszik befolyásolni a döntéshozatalt Magyarországon.
Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője (b) és Németh Szilárd, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke sajtótájékoztatót tart a röszkei tranzitzónában tett látogatásukat követően 2018. március 26-án. MTI Fotó: Rosta Tibor
Az áhított teljes ellenzéki összefogás is elmaradt. Az egyéni választókerületekben nem került sor teljes koordinációra.
(Azóta tudhatjuk, hogy a teljes ellenzéki koordináció megvalósulása esetén is a Fidesz-KDNP került volna ki győztesen.)
A választás másnapján már elkezdődött a bűnbakkeresés, és lemondások egész sora követte a Fidesz-KDNP győzelmét.
A Jobbik elnökségéből, ígéretét betartva lemondott Vona Gábor, az Együttnél pedig a teljes elnökség. Az MSZP elnöksége is lemondott, Karácsony Gergely, az MSZP-P miniszterelnök-jelöltje pedig nem lesz parlamenti képviselő, marad Zugló polgármestere. Hadházy Ákos, az LMP társelnöke is lemondott.
Majd minden ellenzéki párt hatalmas csalódásként élte meg a választást, jelenleg a tanulságok levonása zajlik, és az egymásra mutogatás egyre nagyobb népszerűségnek örvend.
A harmadik legelterjedtebb indok, amelybe az ellenzék és sok választópolgár kapaszkodik, az a feltételezés, hogy a választás nem volt tiszta.
A Nemzeti Választási Iroda rendszerének összeomlása, szavazatok rejtélyes módon való eltűnése, mind okot adhatnak ilyesfajta feltételezésre. Azonban a napokban több elemzés és kutatás is született annak kiderítésére, hogy ennek mennyi valóságalapja van. Az adatok azt mutatják, hogy rendszerszintű csalás nem történt a választások során. De több kisebb visszaélés, bénázás mindenképpen, amelyek a nagy egészet nézve elenyésző mértékben fordultak elő. Így a végeredményt a kérdéses visszaélések nem befolyásolják.
Jelenleg is zajlik az egyes szavazóköri jegyzőkönyvek vizsgálata, az ellenzéki pártok több szavazókörben és választókerületben kérvényezték a választás megismétlését vagy a szavazatok újraszámlálását.
Álláspontom szerint a felsorolt okok mindegyike valamilyen mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Fidesz-KDNP ilyen eredményesen szerepelt a választáson. Ezen felsorolt tényezők mellett azonban van egy, melyről kevés szó esett a médiában és a legtöbb politikai elemzéssel foglalkozó cég sem törődött vele elégséges mértékben.
Ez a tényező pedig nem más, mint a politikai kultúra.
A politikai kultúráról laikusként is sokat értekeznek és beszélgetnek a politika iránt érdeklődők, sőt azok is, akik igyekeznek elkerülni a politika keszekusza világát. Általánosak azok a vélemények, hogy Magyarországon a politikai kultúra, mint olyan, rettenetes, szörnyűséges vagy egyáltalán nincs is.
Ezen vélemények jelentős része úgy születik, hogy a politikai kultúra definícióját és mibenlétét kevesen ismerik. Éppen ezért elengedhetetlennek tartom, hogy egy kis betekintést nyerjünk abba, mi is az a politikai kultúra, és megérthessük annak elemeit.
Ehhez szükséges egy rövidebb politikaelméleti összefoglaló, amivel tisztázunk pár fogalmat és folyamatot, melyek jellemzőek a politikai kultúrára és a magyar politikai kultúrára, általánosan.
Azzal, hogy betekintést nyerünk a magyar politikai kultúra alapvető pilléreibe, könnyebben megérthetjük a Fidesz eredményességének kulcsát, melynek leképeződését láthattuk a pár héttel ezelőtti választáson.
A politikai kultúra rövid és egyszerű meghatározása szerint az a politika szubjektív oldala. A politikai kultúra a politikához való viszonyulások összességét jelenti, mely alapvetően három részből tevődik össze.
kognitív jellegű ismeretek (ezek azok az ismeretek, melyeket a választópolgárok tudnak vagy tudni vélnek a politikáról);
affektív, azaz érzelmi jellegű viszonyulások halmaza: ez tulajdonképpen azt takarja, hogy milyen érzelmeket táplálunk a politikával kapcsolatban;
normatív jellegű viszonyulások: ez egyfajta értékítéletet jelent az állampolgárok részéről a politika irányába.
A politikai kultúra többek között magában foglalja az intézményekbe vetett bizalmat, a választói magatartás egyes elemeit és egyéb viszonyulásokat.
A politikai kultúra országonként más és más.
Ennek oka lehet a történelmi tradíciók különbsége, mint az egyes történelmi korszakok örökségeinek hatásai vagy a szocializációs folyamatok eltérései, amelyek kulcsfontosságú szerepet töltenek be politikai identitásunk kialakításában.
A szocializációs folyamatok jellemzően különböző szocializációs színterekben zajlódnak. Ilyen színterek lehetnek az iskolák, a család, a baráti társaságok vagy közösségek.
A közösségekben formálódó vélemények és a kollektív élmények, melyek nagy hatással vannak a társadalom egészére vagy részeire, formálják a politikai kultúrát.
1989. június 16. Nagy Imre és mártírtársainak ünnepélyes újratemetése a Hősök terén több százezer fő részvételével. Forrás: Wikipédia
Ilyen kollektív élmény lehet a rendszerváltás jelensége, mely összességében békésen és tárgyalások útján valósult meg, de ide sorolnám a 2006-os őszödi beszéd következményeit is, mely addig nem látott mélységekbe taszította a politikusokba vetett bizalom szintjét, és a mai napig érezteti hatását.
A magyar politikai kultúra több sajátossággal is rendelkezik, melyek jelentősége közel sem elhanyagolható, amennyiben meg akarjuk érteni a Fidesz politikájának sikerességét.
A magyar politikai kultúrára rendkívül nagy hatással van a mai napig a kommunizmus öröksége.
Innen ered a jólét és biztonság utáni csillapíthatatlan vágy, amely a Kádár-rendszer gulyáskommunizmusának társadalmi legitimitását adta.
De a nagy elvárások az államba vetett alacsony bizalmi szinttel társulnak. Erre az intézményi legitimitásdeficitre az ellenzék nagyban épít, úgy, hogy igyekszik lejáratni és megkérdőjelezni a politikai intézmények hitelességét, lásd az Állami Számvevőszék esetét, vagy a legfőbb ügyész személyét ért kritikákat, vagy az Alkotmánybíróság működésével, felépítésével kapcsolatban megfogalmazott aggodalmakat.
A demokratikus hagyományok és tradíciók Magyarországon, mondhatni, gyerekcipőben járnak. A 19. század óta egészen az 1989-es rendszerváltásig korlátozott parlamentáris és diktatórikus rendszerek váltották egymást.
Az egyszemélyi vezető kultusza napjainkban is aktívan él tovább. A felelősséget, dicséretet, rágalmakat és hibákat, sőt magának a kormányzati politikának a működését is legtöbbször egy ember képviseli. Ezt az embert ma Orbán Viktornak hívják, de korábban ilyen vezető volt Kádár János is a saját idejében.
A politika perszonalizációja, megszemélyesítése révén egyes politikai szereplők személye nagyban felértékelődött, és személyükkel egész pártjukat vagy rendszereket testesítenek meg.
A jelenleg is zajló kormányzati kommunikáció tökéletesen idomul ehhez a trendhez. Az ellenségkép felvázolásával együtt jár a megmentő szerepének megjelölése is. Ez a megmentő a kormányzati kommunikáció által hirdetett háborúban a Fidesz és különösen Orbán Viktor.
Továbbá,
a magyar politikai kultúrára jellemző vonás az általános pesszimizmus.
Ez a pesszimizmus a politikával kapcsolatos témákat is áthatja, és igencsak aktuálisan van jelen a közgondolkodásban, főleg egy ilyen választási vereség után, mellyel a Fideszt leváltani kívánó társadalmi csoportoknak kell szembenézniük. Ekkor merülhetnek fel azok a gondolatok, hogy minden mindig csak rosszabb lesz, minden politikus hazudik, vagy az aktuálisan regnáló kormányt semmilyen eszközzel nem lehet leváltani.
Fontos jellemző az eddig felsoroltak mellett a társadalom politikai aktivitása.
A társadalom apolitikus hozzáállása is ezen örökségből vezethető le, amikor is a politikától való távolmaradás sokkal kiszámíthatóbb és biztonságosabb létet eredményezett az emberek számára, mint az aktív politikai részvétel. Ezért is volt meglepő a viszonylag magas, közel 70%-os választási részvétel.
Úgy gondolom, hogy a Fidesz-KDNP sikeres politikai szereplése leginkább annak köszönhető, hogy a kormány képes megérteni és kihasználni a magyar politikai kultúra sajátosságait. Akármilyen furcsán is hangozhat,
a Fidesz ismeri a magyar társadalom általános igényeit, félelmeit és vágyait a legjobban az összes politikai párt közül.
A Fidesz politikai kommunikációban használt retorikája nem csupán félelemkeltésben merül ki, hanem arról is biztosítja az állampolgárokat, hogy biztonságukat csakis az aktuálisan regnáló kormány képes biztosítani.
A biztonság a magyarok jelentős részénél pedig a prioritási lista élén szerepel.
A Fidesz a saját szavazótáborának mobilizálását is rendkívüli hatékonysággal valósította meg.
Így kéz a kézben járt a választók átható ismerete és a szervezett mobilizálás, ami kétharmados Fidesz-KDNP győzelmet eredményezett.
Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök beszédet mond a Fidesz központi kampányzáró rendezvényén Székesfehérváron, a Városház téren 2018. április 6-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Az ellenzék akármilyen hangsúlyosan képviseli az oktatásügy, egészségügy reformját, azok mind másodlagos, harmadlagos vagy sokadlagos helyen szerepelnek a magyar politikai kultúra által diktált hierarchiában.
Ezen gondolat mentén haladva felmerülhet a kérdés, szabad-e hibáztatni vagy elítélni a Fidesz szavazótáborát, mely példa nélküli hűségről tett tanúbizonyságot a választás során. A válasz teljesen szubjektív. De azt érdemes figyelembe venni, hogy sokan azért szavazhattak úgy, ahogy, mert veszélyben érezhették saját és szeretteik biztonságát a vélt „külső ellenség” fenyegetésének okán.
Ezen jelenséghez-kérdéskörhöz szorosan kapcsolódik az a megállapítás, mely szerint
a magyar választói magatartást és a pártpreferenciákat jellemzően az érzelmek dominálják.
Így az érzelmi húrokat megpendítő kampány és a politikai kommunikáció a leghatékonyabb formája lehet a közbeszéd formálásának és a szimpátia vagy félelmek felébresztésének.
Így könnyű ráismerni és felismerni a kormány egyes intézkedései mögött meghúzódó szándékokat és racionalitást, például az ellenségkép keresését, a radikálisabb megnyilvánulásokat és a társadalom ingerküszöbének kitolását.
Mindezek után a kérdés az, hogy miként lehetünk képesek pozitív irányú változást előidézni a magyar politikai kultúra sajátosságaiban.
Ez azért is fontos kérdés, mert amennyiben azt vesszük alapul, hogy a politikai vezetők a magyar politikai kultúrára reflektálva terveznek kampányokat, alakítják kommunikációjukat és hozzák meg döntéseiket, úgy a társadalom egésze képes befolyásolni azt, milyen rendszer volna számára a legideálisabb.
Így a politika alakulásába leginkább a nép képes beleszólni, képes alakítani, megváltoztatni azt.
A politikai vezetők érdeke az, hogy úgy hozzanak döntéseket és alakítsák az ország életét, hogy a társadalmi reflexiók ne legyenek többnyire negatívak, mivel a nép szavaz arról négy évente, hogy mennyire találták alkalmasnak a döntéshozók működését.
A politikai kultúra alakítása nem megy egyről a kettőre, de kisebb lépések, mint például a tájékozódás, a racionális érvek mentén történő vita vagy az információk szűrése mind hozzájárulnak ahhoz, hogy változhasson az emberek politikával kapcsolatos viszonyrendszere.
A már korábban felsorolt szocializációs színterekben nagy változást lehetne elérni egy kis odafigyeléssel és előrelátással.
Mindezt azért, hogy elindulhasson egy olyan folyamat, amelynek végén képesek lehetünk felelősebb döntéseket hozni, és megérteni a minket körülvevő világot.
Magyarországgal kapcsolatban gyakran felmerül az az állítás, hogy Magyarország nem jóléti állam. A legkülönfélébb indokok és érvek hangoznak el ilyenkor, melyek gyakran megtévesztők lehetnek azoknak, akik nincsenek tisztában a fogalom valódi jelentésével és nem is akarják megismerni azt. Tartsunk mítoszirtást, lássuk, Magyarország valóban távol áll-e a jóléti állam fogalmától vagy megfelel-e annak.
A jóléti állam történelmi távlatból
Jóléti államokról a kifejezés modern értelmében a huszadik század eleje óta beszélhetünk. A huszadik század előtt sokkal inkább jóléti gondoskodásról beszélhetünk, mivel az állam, ha létre is hozott egyáltalán valamilyen szociális hálót, az csupán a társadalom egy elenyésző hányadának csekély mértékű szociális biztonságát segítette. Ezen kiváltságosok a magasabb rangú tisztségviselőknek, rokkant és harcképtelen katonáknak és a munkásság meghatározott rétegeinek, például a bányászoknak jártak. A munkásság nagyobb része és úgy amúgy a lakosság jelentős része nem élvezte a szociális háló biztonságot kínáló előnyeit.
Még a 19. században történt meg a nagy áttörés. A városiasodás révén a szegénység egyre inkább látható formában jelent meg. Ebben az időben az iparosodás hatásaként keletkezett társadalmi feszültségek a szervezett munkásmozgalmak és munkáspártok révén közvetlen módon politikai nyomást gyakoroltak a politikai elitre.
A társadalombiztosítási rendszer, mely megteremtette és megtestesítette a kiterjedt állami szerepvállalást, része lett a hétköznapi ember életének is. Az Otto von Bismarck nevéhez köthető társadalombiztosítási rendszer kiépítését 1880-ra datáljuk. A legfontosabb a bismack-i jóléti intézkedések sarokköve, az elsősorban iparban dolgozó munkásságra érvényes kötelező állami betegbiztosítás, e mellett a baleset és nyugdíjbiztosítás vált elérhetővé.
Később
a háborúk tanulságaiból tanult a politikai vezetés és megszületett az a felismerés, miszerint az emberek igénylik az állam által nyújtott jóléti és szociális intézkedéseket.
A háborús időkben még nem volt jellemző a nagy állami szerepvállalás és a szociális biztonság mindenki számára való elérhetővé tétele. A jóléti államok fénykorukat élték Európa szerte 1950 és 1975 között. A gazdasági növekedés a modern államokban szárnyalt és volt lehetőség a jóléti kiadások növelésére. A 70-es évekre azonban újabb nagy változás következett be. 1975 és 1980 között a válság uralta a közgondolkodást. A gazdasági bővülés lassulása, és az olajár robbanás életre hívta a neoliberális gazdaságpolitikát, amikor is a jóléti intézkedések tudatos leépítése valósult meg a szabadság és az önellátás nevében. Az egyéni boldogulás és az állam csökkenő szerepvállalása került a középpontba a nyugati demokráciákban. A rendszerváltást követően az addig szovjet-rendszerben működő államok, mint például Magyarország, nem csupán politikai ideológiájukban követték a nyugati trendeket, hanem gazdasági és a jóléti rendszerek szempontjából is alkalmazkodtak. Ennek következtében a kelet és közép európai poszt szovjet nemzetállamok sajátos jóléti rendszereket építettek ki, melyek leginkább a konzervatív és szociáldemokrata jóléti államok ismertetőjegyeit viselik magukon mind a mai napig.
Mi az a jóléti állam?
A jóléti állam fogalmi meghatározása nem egységes a szakértők között. Mint minden politikai töltettel és ideológiai meghatározottsággal rendelkező fogalom esetében, úgy a jóléti állam esetében is az a helyzet áll fent, hogy az ideológiai béklyók nem engedik, hogy egy mindenki által elfogadott definíció létrejöhessen.
Az egyik széles körben elfogadott értelmezés szerint a jóléti állam
„az állam felelősségvállalását jelenti a polgárok jólétének egy meghatározott szintjéért, amelyet a jövedelemtranszferek és a szociális szolgáltatások rendszere útján kíván biztosítani.”
Ez alapján a definíció alapján igyekszem a továbbiakban megvizsgálni, megállapítani azt, hogy Magyarország jóléti állam e vagy sem.
A jóléti államok tehát alapvetően nem azért azok amik, mert nem létezik szegénység vagy minden ember annyit keres, hogy probléma nélkül képes megélni és eltartani családját.
A jóléti állam attól jóléti állam, hogy az állam működteti a jóléti szolgáltatások rendszerét a közszektorokat valamilyen hatékonysági fokkal üzemelteti.
A felmerülő kihívások
A modern európai demokráciák legtöbbje hasonló, kihívásokkal néz szembe, már, ami a jóléti rendszereket és azok mechanizmusainak hatékony működését illeti.
Ezeket a kihívásokat a politikai vezetőknek is figyelembe kell venniük amikor a területet érintő döntéseket készülnek meghozni.
A kihívások megnehezítik a jóléti rendszerek működését, csökkentik a jóléti ellátórendszer működésének hatékonysági fokát.
Ilyen kihívások lehetnek demográfiai eredetűek, mint a népesség rohamos ütemben történő fogyása vagy elöregedése, de ide sorolnám a kivándorlással kapcsolatos problémákat is. A legtöbb fejlett európai ország küzd saját népességének elöregedéséből adódó problémákkal. Minél inkább elidősödik egy társadalom, annál nagyobb teher hárul az ellátórendszerre. A munkaképes aktív korú népesség egyre fogyatkozó bázisának kell fent tartania vagy csúnyábban fogalmazva eltartania a nyugdíjas korú népességet. Itt a munkaképes aktívkorú népesség elvándorlása csak tovább rontja az amúgy sem rózsás helyzetet. Ezen jelenségeknek köszönhető az időleges megoldások egész sora, melyek nem jelentenek végleges megoldást, sokkal inkább az ellátórendszerben bekövetkező problémák foltozgatására és félretolására adnak lehetőséget. A nyugdíj korhatár megemelése, a beszedett adók mértékének növelése jelennek meg legtöbbször, mint időleges megoldások.
A gazdasági eredetű problémák jelenléte is nyilvánvaló mindenki számára. A munkanélküliség az ország egyes régiói között tátongó bérkülönbségek nagy mértékben való előfordulása nem csupán gazdasági de társadalmi problémák egész sorát előlegezik meg, mint a szegénység mértékének növekedése, vagy a bérek különbségeiből adódó társadalmi törésvonalak.
A munkanélküliség jelensége nagy terhet ró az ellátórendszer működésére egyrészt azért, mert a munkanélküliekről gondoskodnia kell az államnak valamilyen mértékben és valamilyen formában, másrészt, minél kevesebb a munkavállaló, annál kevesebb bevétel folyik be az államhoz, melyek javarészt adók és járulékok formájában öltenek testet. Bevételek hiányában a szociális ellátórendszer pedig nem képes tartani a lépést a növekvő társadalmi igényekkel. Ehhez a problémához kapcsolódik az is, hogy minél alacsonyabbak a bérek, annál kevesebb pénzt költenek az emberek. Az élelmiszereket és minden fogyasztási terméket is adó terhel, mely adókból származó bevételek ugyanúgy az államhoz folynak be, mely bevételek egy meghatározott részét a jóléti szektorok fenntartására, fejlesztésére költik.
Egy politikai probléma
A szabad szemmel is könnyedén észlelhető problémák mellett, léteznek olyan politikai trendek, melyek meghatározzák vagy inkább megpecsételik a jóléti rendszerek, mechanizmusok fejlődését, javulását.
A politikusok nem hosszútávra terveznek. Általánosan négyéves választási ciklusokban gondolkodnak, mivel amint véget értek a választások már azon kell gondolkodni, hogy miként lehetne megnyerni a következőt.
Azzal, hogy a politikai vezetők ilyen ciklusokban gondolkodnak hozzátartozik az is, hogy a népszerűtlen de szükséges intézkedéseket előszeretettel halogatják vagy hárítják át egy következő kormányra a népszerűségük megtartása céljából.
A hosszútávú egészségügyi, oktatásügyi, nyugdíj vagy a szociális rendszert érintő reformok ezért nem is kerülnek előtérbe.
Egy-egy ilyen reform megvalósítása nem megy egyről a kettőre, több évbe is beletelhet, hogy az ilyen nagyszabású reformok megvalósulhassanak és jellemzően nagy anyagi áldozatokkal járnak.
A kormányokon átívelő célok és reformok ezért egyáltalán nem jellemzők.
Amennyiben egy kormány elkezd egy reformot és az ellenzék végig a kormány politikáját és tevékenységét kritizálja, úgy egy esetleges kormányváltás után az új kormány rá van kényszerítve arra, hogy valami újat mutasson, máshogy csináljon, mint az a politikai erő, amelynek kritizálásának köszönhetően jutott hatalomra.
Ez egy ördögi kőr melyből csak akkor tudnak kikecmeregni a politikai vezetők, hogyha nem a politikai haszonszerzés és a hatalom megszerzése, megtartása a legfőbb prioritásuk.
A választóknak való görcsös megfelelés kényszere, mely a demokratikus politikai rendszernek köszönhető, azt eredményezi, hogy a politikai haszonszerzés sok esetben felülírja a gazdasági racionalitást.
Egy jó példa lehet a társadalomnak való megfelelés esetét nézve Bajnai Gordon egykori miniszterelnök tevékenysége, akire a gazdasági válság hazai kezelése hárult. Egy ilyen válság kezelése talán az egyik leghálátlanabb feladat egy politikai vezető számára. Az adók emelése és a különböző megszorítások bevezetéséből az átlag választó csupán annyit lát, hogy nehezebb előteremteni a megélhetés feltételeit és kevesebb pénzből tud csak gazdálkodni.
Az a tény, hogy a megszorítások szükségesek egy válság kezelésében eltűnik és rejtve marad azoknak, akik nem foglalkoznak, gazdasággal vagy politikával.
Ennek is köszönhető Bajnai veresége a 2010-es választáson.
Összegezve tehát a politikusok érdekeltek abban, hogy a jóléti juttatásokat és a jóléti szektorok működését a társadalmi igényekhez igazítsák, különben veszélybe kerülhet megítélésük a választók szemében. Ezen a pontos metszi egymást a demokrácia és a jóléti állam.
A rendszerváltást követően végzett kutatások tanulsága is az, hogy a magyarok sokkal inkább társítják a demokrácia fogalmához a jólétet, mintsem a szabadságjogok széles tárházát.
Ennek elsődleges oka lehet, hogy a kádári gulyáskommunizmus évei alatt a szabadságjogok kevésbé voltak a középpontban és azok, akik nem lázadtak nyíltan a rendszer ellen, azok viszonylagos békességben élhettek. Ezért is volt nagy és fájdalmas pofon, amit a magyar társadalom elszenvedett a gazdasági átalakítás után. A várt és áhított nyugati jólét nem köszöntött be. Ez pedig visszavett a politikusokba és a demokráciába fektetett bizalomból. A magyar demokratikus berendezkedés a rendszerváltás óta küzd legitimitásdeficittel.
Magyarország, mint jóléti állam
Magyarországot hibrid rendszerként szokás leírni a jóléti szemszögből nézve. Ennek oka, hogy
a három domináns ideológiai forma közül, melyek a liberális, konzervatív és szociáldemokrata, egyikbe sem sorolható bele teljes bizonyossággal.
Magyarország túl sokat költ a jóléti rendszerre, túl magasak a beszedett adók és túl nagy az állami újraelosztás mértéke ahhoz, hogy liberálisnak lehessen nevezni, ahol az egyéni boldogulás és szabadság van előtérbe helyezve kisebb állami szerepvállalással karöltve, mint például az Amerikai Egyesült Államok esetében.
Szociáldemokratának sem lehet nevezni a magyar jóléti rendszert, hiszen nem az egyenlőség és a magas színvonalon történő szolgáltatásnyújtás az elsődleges szempont a rendszer működésében. Továbbá nem állampolgári jogon járnak a jóléti juttatások, mint például Svédországban.
Magyarország a konzervatív modellhez áll a legközelebb, ahol fő támpillérek a munka és a család. A legtöbb szociális jog munkához vagy státuszhoz kötött.
A jóléti juttatások mértéke függ az egyén jövedelmétől, e mellett a családos életforma meglététől. A családosok magasabb adókedvezményben részesülnek, pályázhatnak többféle programra, mely a gyermekvállalásban vagy otthonteremtésben nyújt segítséget. Természetesen ezek a kedvezmények és támogatások is nagy mértékben státuszhoz, munkához vannak kötve, így a szegényebb társadalmi rétegek, legalábbis Magyarországon kevésbé részesülnek ezekből. Politikai irányvonal és értékválasztás kérdése, hogy az állam, mely társadalmi rétegeknek kedvez.
A konzervatív vonalat erősíti a közmunkaprogram léte, mely segélyezés helyett viszont-szolgáltatást vár el a munkaerőpiacról kiszorult társadalmi csoportoktól. A családi pótlék összege is már évek óta nem emelkedett.
Magyarország már a szocializmus idejében is inkább a konzervatív jóléti államok körébe volt sorolható ezen állítás alapja elsősorban a munkaalapú társadalomban érhető tetten.
A központi költségvetés és a jóléti funkciók
Alapvetően a jóléti funkciókra szánt források az államháztartás kiadási oldalának több mint 55%-át teszik ki.
Ez annyit jelent, hogy az összes állami kiadás több mint 55%-a jóléti funkciók fejlesztését és működtetését foglalja magában.
A jóléti funkciók magukba foglalják a következő nagyobb kategóriákat:
-Oktatási tevékenységek és szolgáltatások
-Egészségügy
-Társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatások
-Lakásügyek, települési és közösségi tevékenységek és szolgáltatások
-Szórakoztató, kulturális, vallási tevékenységek és szolgáltatások
A pontos kiadások GDP arányosan megtalálhatóak a költségvetésből kiragadott táblázatban.
Forrás:Költségvetés
A hagyományos jóléti államot veszélyeztető kihívások nálunk is megtalálhatóak, mint a kedvezőtlen demográfiai trendek, nagy arányú bérkülönbségek vagy a szegénység. Ezek a problémák viszont majd minden európai államban jelen vannak csak eltérő mértékben.
Tehát Magyarország jóléti államnak számít? A válasz egyértelműen igen. Akkor nem lenne az, ha semmilyen mértékben nem tartaná fenn a jóléti újraelosztás állapotát.
Nem költene semmit sem az egészségügyre, sem az oktatásra, nem léteznének a közintézmények, amik célja elsősorban nem a legmagasabb minőség biztosítása, hanem az, hogy olcsóbban biztosítja a szolgáltatásokat, mint a magánszféra a lehető legnagyobb társadalmi lefedettség mellett.
Most, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy az állam többet is fordíthatna a jóléti funkciókra, de ezt nem teszi, mert más szektorokat részesít inkább előnyben, láthatjuk, hogy
inkább értékválasztás függvénye, mintsem a gazdasági teljesítőképesség gyengülésének trendje az, hogy mennyit költ az állam állampolgárai jólétére és a szociális biztonság alapjainak megteremtésére.
Jó nemzetközi klímában csökken a magyar gazdaság növekedése, a versenyképesség alig javul, mindinkább az EU perifériájára sodródunk – állapítja meg vendégszerzőnk. Katona Tamás szerint változatlan az egészségügyben a tűzoltás az állandó eladósodás közepette.
A globális gazdaság az idei első negyedévben az előzetes adatok szerint a korábbi évekénél dinamikusabban, bár a vártnál valamelyest lassabb ütemben bővült. A GDP növekedése a múlt évben elérte a 3,7 százalékot, amely 0,5 százalékponttal meghaladta az előző évi bővülést. Az IMF az idei, valamint a jövő évre is további gyorsulást, 3,9, míg az OECD 3,8 százalékos GDP-növekedést vár a világgazdaságban.
A politikai természetű kockázatok, a regionális konfliktusok ellenére az idei kilátásokat az elemzők többsége kedvezőbbnek ítéli meg a múlt évinél; ugyanakkor a negatív kockázatok az év eleje óta alacsonyabb ütemet is valószínűsítenek, különösen a Donald Trump által keltett bizonytalanság, pontosabban az esetlegesen elhatalmasodó kereskedelmi háború következtében.
Az Európai Unió bruttó hazai terméke az első negyedévben a várakozásokat meghaladóan 2,4 százalékkal haladta meg a megelőző év azonos időszakáét. Az EU legnagyobb gazdasága, a német az első negyedévben 2,3 százalékkal nőtt. A brit gazdaságra egyre inkább hat a Brexit: az Egyesült Királyság bruttó hazai terméke az első negyedévben 1,2 százalékkal nőtt egy év alatt.
A visegrádi országok továbbra is látványosan fejlődnek.
Kiemelkedő dinamikával növekedett a lengyel gazdaság: a bruttó hazai termék az első negyedévben 5 százalékkal gyarapodott az egy évvel korábbihoz képest. A cseh gazdaság negyedik éve határozottan bővül: az első negyedévben 4,4 százalékkal, a szlovák is 3,6 százalékkal. A térséghez tartozó Szlovénia gazdasága a visegrádi országokét is meghaladó élénkülést mutat: 5 százalékkal volt több az előző év azonos időszakához viszonyítva. Romániában a korábbinál szerényebb, de még mindig kiemelkedő volt a növekedés mértéke: 4,2 százalék.
A magyar gazdaság 2010 óta problematikus változásokon ment keresztül. A növekedés dinamikáját gyakorlatilag az uniós támogatások bevonásának lehetősége, a preferált vállalkozói kör kiválasztásában tudatos kormányzati szándék szerinti időzítése határozza meg. Amíg a környező országokban a 2008. évi válságot követően számottevő fejlődés indult, nálunk ez nem következett be.
Fokozatosan romlik a versenyképesség,
mivel a kilencedik éve regnáló kormány gazdaságpolitikája torzítja a versenyt, nem teszi lehetővé a vállalkozások egészséges fejlődését. Ezzel
felhasználható uniós források hiányában alig bővülne a gazdaság.
A tavalyi évben már érzékelhető volt a 2014-2020 évek középtávú uniós ciklusában – ismételten sajátos módon – lehívott jelentős összegek élénkítő hatása. Ennek köszönhetően a múlt év egészében – előzetes adatok szerint – 4,2 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék volumene. A dinamikus növekedés az idén is folytatódott: az első negyedévben 4,7 százalék a megelőző év azonos időszakához viszonyítva.
Az ipar teljesítménye 2, az építőiparé – az alacsony bázishoz viszonyítva – kiemelkedően, 22,5 százalékkal emelkedett. Az ágazat teljesítményének növekedésében komoly szerepet játszottak az ismét gyorsuló ütemben a gazdaságba áramló uniós források, így különösen az infrastrukturális fejlesztések újra megindult finanszírozása. A szolgáltatások 4,9 százalékkal gyrapodtak.
A közszolgáltatások, azaz a közigazgatás, az oktatás, az egészségügyi és szociális ellátás teljesítménye – a korábbi évek tendenciáját követően, tehát az alacsony bázishoz képest is – 0,3 százalékkal tovább csökkent.
A háztartások tényleges fogyasztása – a magas bázishoz képest is – 5,1, ezen belül fogyasztási kiadása jelentősen, 5,9 százalékkal, míg a kormányzattól kapott természetbeni juttatások volumene – az alacsony bázishoz viszonyítva – 0,7, a közösségi fogyasztás 4,6 százalékkal nőtt egy év alatt.
A beruházások – a rendkívül alacsony bázishoz viszonyítva – kiugró mértékben, 17,1 százalékkal, emelkedtek.
Az európai uniós támogatások felhasználása révén feltételezhetően az év egészében is a tavalyihoz hasonló lehet a bruttó hazai termék növekedése, amennyiben a kormányzati elképzeléseknek megfelelően ebben az évben sikerül ismét erőltetett ütemben lehívni az uniós pénzt. Utóbbit erőteljesen megkérdőjelezik azok az uniós vizsgálati eredmények, amelyek a közösségi források felhasználásának célszerűségét és átláthatóságát kritikával illették.
A kelet-közép-európai térség államainak többségében a magyar gazdaság növekedési üteménél gyorsabb, a múlt évihez hasonló, vagy azt meghaladó dinamika várható. A magyar gazdaság fejlődési perspektíváját ugyanakkor jelentős mértékben meghatározza a jelenlegi dilettáns gazdaságpolitika, melynek következtében jövőre ugyan még várható 3 százalék körüli növekedés, de az uniós források visszaesésével a gazdaság visszatérhet a potenciális növekedési lehetőséget jelentő 2 százalék körüli sávba.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a magyar gazdasági növekedés átmeneti gyorsulása
nem állítja meg, sőt egyes országokhoz képest még növeli is leszakadásunk mértékét.
Ezt csak perspektivikus gazdaságpolitikával, az Európai Unió reformtörekvéseivel együttműködésben lehet megállítani. Félő, hogy a jelenlegi kormányzat eddigi közösségi politikáját folytatva az unió perifériájára sodorja az országot.
A foglalkoztatottság statisztikai mutatói az elmúlt négy évben látványosan javultak, ezen belül harmadik éve az elsődleges hazai munkaerőpiacon is érdemben emelkednek. A magyar munkanélküliségi ráta az Európai Unió egyik legalacsonyabb értékét mutatja, igaz, úgy, hogy ebben az európai gyakorlattól merőben eltérve a KSH a közmunkásokat munkaerőpiaci foglalkoztatottnak tekinti. Ezt figyelembe véve
a tényleges munkanélküliségi ráta 7,3 százalék,
ami kissé meghaladja az EU átlagát.
Az inflációt kiszűrő reálkeresetek az utóbbi két évben jelentősen, a közszféra egyes területein kiemelkedő mértékben nőttek. Ezt a hatást erősítette a minimálbér és a garantált bérminimum tavaly szokatlanul nagymértékű, majd idén további növelése.
A KSH mintavételes lakossági felmérése szerint a március és május közötti három hónap átlagában a foglalkoztatottak száma 4 millió 457 ezer fő volt, 64 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A foglalkoztatási mutató meghatározásakor a munkaerő-felvétel módszertana alapján 108 ezer – 12 hónapnál rövidebb ideje – külföldön dolgozót is hazai foglalkoztatottnak tekintett a KSH; számuk 2,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
Az aktív munkanélküliek száma a március és május közötti trimeszterben 171 ezer fő volt, 32 ezer fővel kevesebb, mint egy éve. A rendelkezésre álló adatok szerint az első negyedévben az aktív munkanélküliek mellett még 238 ezren válaszolták az adatfelvétel során, hogy szeretnének dolgozni, de nem kerestek aktívan munkát, mert esélytelennek látták az elhelyezkedést; közülük 44 ezer főt sorolt a KSH a passzív munkanélküliek csoportjába.
A munkanélküliség eszerint 3,7 százalék volt,
0,7 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A munkanélküliség átlagos időtartama ebben az időszakban is megközelítette a másfél évet, 17,9 hónap volt; a helyzet ismét romló tendenciájúvá változott az egy évvel azelőtti 16,6 hónaposhoz viszonyítva. A regisztrált munkanélküliek 14,6 százaléka 25 éven aluli fiatal volt, csaknem kétharmaduk első munkahelyét kereste, reménytelenül.
A munkanélküliek közel fele, 45,3 százaléka – az Európai Unióban egyedülállóan – teljesen ellátatlanul maradt. Ennek oka – többek között – a szűkülő szociális gondoskodási szegmenset jól jellemző, összesen 3 hónapig folyósított munkanélküli ellátás, amely minden más tagországban legalább 9 hónapig jár.
Az év ötödik hónapjában is súlyos területi problémákkal volt terhelt a munkaerőpiac, bár a közfoglalkoztatottak még mindig magas számának köszönhetően a megyék mindegyikében csökkent a munkanélküliek száma. Legkisebb mértékben Vas megyében, 5,3, a legnagyobb arányban Budapesten, 26,1, a megyék közül pedig Tolnában, 24,5 százalékkal. Három megyében két számjegyű volt a munkanélküliségi mutató: Nógrádban 12,1, Borsod-Abaúj-Zemplénben 11,6, Szabolcs-Szatmár-Beregben 10,5 százalék.
Az első négy hónap átlagában 140 ezer közmunkást alkalmaztak, 19,6 százalékkal kevesebbet, mint egy éve. A bruttó átlagkereset 82 200 forint volt, mindössze 0,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban, ugyanakkor nem érte el a jogszabályban előírt minimálbér kétharmadát sem, annak csupán 59,6 százalékát tette ki. A különbség tehát tovább nőtt azáltal, hogy a kormány a minimálbér emelését önkényesen ez évben sem terjesztette ki a közfoglalkoztatottakra, ezzel is kinyilvánítva, miként tekint az ebben a formában alkalmazottak munkájának társadalmi hasznosságára.
A bruttó átlagkereset az első négy hónapban 322 400 forint volt, 12,4 százalékkal több, mint egy évvel azelőtt. A versenyszférában 333 800, költségvetési intézményekben – a közfoglalkoztatottak bérét figyelmen kívül hagyva – 342 800 forint. A fogyasztói árak ekkor 2,1 százalékkal emelkedtek, így
a reálkereset kiemelkedő mértékben, 10,1 százalékkal nőtt.
A magyar gazdaságot a megelőző három évben folyamatosan deflációhoz (csökkenő árakhoz) közeli állapot jellemezte, ez a helyzet azonban a múlt évben fokozatosan megváltozott. Például az építőipari árakat a konjunktúra határozottan felfelé húzza. A fogyasztói árak összességében hosszabb ideig stagnáltak, míg a múlt év közepétől – hullámzó dinamikával – határozott növekedés mutatkozik azokban. Számottevő emelkedés egyelőre az élelmiszerek és élvezeti cikkek fogyasztói árában mutatkozik.
A fogyasztói árak májusban 2,8 százalékkal nőttek egy év alatt. A nyugdíjas fogyasztói kosárral számított árindex pedig 2,6 százalékkal.
A kiskereskedelmi forgalom ötödik éve dinamikus bővülést mutat, a növekedés mértékére vonatkozó statisztikai adatok jelentős bizonytalansága mellett. Áprilisban az eladások volumene 6,1 százalékkal nőtt és az első négy hónapban 6,9 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakában regisztrált volument. Az élelmiszer-forgalom 4,5, ezen belül az élelmiszerláncoké 4,8 százalékkal.
A háztartások egy főre jutó átlagos fogyasztási kiadása havonta 83 ezer forint volt, reálértéken 5,1 százalékkal több, mint a megelőző évben. Élelmiszerekre és alkoholmentes italokra változatlan áron számolva 7,5, szeszes italokra és dohányárukra 8,1 százalékkal többet költött a lakosság, mint egy évvel korábban. A jelentősebb fogyasztási csoportok közül a legnagyobb mértékben a vendéglátásra és turizmusra szánt kiadások emelkedtek, reálértékben 9,7 százalékkal.
A költségvetési szervek lejárt határidejű tartozásállománya május végén 46,3 milliárd forint volt, egyetlen hónap alatt 1,5 milliárd forinttal, 3,2 százalékkal nőtt, és közel egynegyedével volt több, mint egy évvel korábban. A tartozások több, mint négyötöde, azon belül a 30 napnál régebben lejárt fizetési határidejűek több, mint kilenctizede az Emberi Erőforrások Minisztériumának intézményeinél halmozódott fel. Különösen kritikus állapotot mutat, hogy a központi költségvetés minősített – 60 napnál régebbi – szállítói adósságának 90,4 százaléka szintén a tárca intézményeinél keletkezett.
A minisztérium és intézményei tartozásállománya májusban 1,7 milliárd forinttal emelkedett. Az egészségügyiek képviselték a teljes tartozásállomány 70,6 százalékát, míg a – klinikai központtal nem rendelkező – felsőoktatási intézményeké annak 3,9 százaléka volt.
Vagyis a múlt év végén is megvalósult ugyan a – mondhatni szokásos – konszolidáció, de ez is csupán újabb tűzoltás volt, a normális működés feltételei változatlanul hiányoznak, ami
önmagában is magyarázza az egészségügyi ellátás romló színvonalát.
A kormány az egészségügyben láthatólag képtelen megállítani az adósságspirált. A rendszerszemléletű, kiszámítható működési feltételek megteremtése helyett – több éves tendenciát követve – újrateremtődik az adósság, az intézményi menedzsmentek érdektelenné válnak a gazdálkodásban. A bérezésben preferált dolgozói csoportok közötti időbeni ütemezés és az emelés mértékében történő differenciálás tovább fokozza a szakképzett és gyakorlott munkaerő elvándorlását, amelyben kiemelt a garantált bérminimum miatt összecsúszó bértábla kiegyenlítő szerepe is.
Katona Tamás
egyetemi tanár, egykori pénzügyminisztériumi államtitkár, a KSH volt elnöke
A Demokratikus Koalíció akármennyire is igyekszik megkérdőjelezni a választás tisztaságát, sikeresen szerepelt a választáson. Ennek a sikeres szereplésnek a titka pedig nem más, mint Gyurcsány Ferenc maga. Sorozatunkban az ellenzéki pártok elmúlt egy évét mutatjuk be.
A választás előtti tevékenység és kampány
A választást több botrány és egymásra mutogatás előzte meg.
Botka László a 2018-as választásra sajátos tervvel készült. Egy közös lista és teljes koordináció a baloldalon. Egy sokak által bírált kikötése volt Botkának, mely szerint nem hajlandó összefogni Gyurcsány Ferenccel a Demokratikus Koalícióval azonban igen. Gyurcsány Ferenc személye össze van kötve a párt létezésével ezért a DK vezetősége nem volt hajlandó lemondani Gyurcsány Ferencről.
2017. októberében Botka László lemondott a miniszterelnök-jelöltségről és hátra hagyta az ellenzéki civakodások és összetűzések világát. Úgy nyilatkozott, hogy
„Szétaprózott és széthúzó demokratikus ellenzékkel a rezsimet nem lehet leváltani”
Botka László eltűnésével miden akadály elgördült, mely meggátolhatott egy MSZP-DK megállapodást.
Botka László lemondása után Karácsony Gergely lett az MSZP miniszterelnök-jelöltje a Párbeszéd pedig szövetségre lépett az MSZP-vel.
Az áhított megállapodás megszületett az MSZP és a DK között, ami leginkább az egyéni választókerületi visszalépésekben volt tetten érhető.
Még 2017 októberében a Demokratikus Koalíció nagyszabású kampányba kezdett a határon túli magyarok szavazati jogának elvételével kapcsolatban.
Gyurcsány Ferenc részéről ez a lépés nagyon taktikus és megfontolt volt.
A Republikon Intézet kutatásából, mely a 24.hu megrendelésére készült, kiderült, hogy a baloldali-liberális szavazók többsége elvenné a szavazati jogot a határon túli magyaroktól. Ez a többség a megkérdezettek 55%-át jelenti, míg ezen baloldali-liberális kötődésű megkérdezettek csupán 8%-a helyesli a határon túli magyarok választáshoz való jogának létét.
Ezzel a kampány stratégiával a DK képes volt arra, hogy egy közös ügy mentén, egy fedél alá terelje a baloldali és jobboldali választókat,
elterelve a figyelmet Gyurcsány Ferenc személyéből adódó megosztottságról. Mindezt úgy, hogy mobilizálja és aktivizálja saját szavazótáborát.
A választást megelőzően még márciusban napvilágot látott egy botrány, amikor is Vágó Gábor az LMP politikusa részegnek nevezte Gyurcsány Ferencet és így fogalmazott:
„ha én mondjuk részeg vagyok, és meghívok barátokat otthonra beszélgetni, az a minimum, hogy őt is megkínálom viszkivel.”
Ez a kijelentés nagy feszültséghez vezetett nem csak az LMP és a DK között de a választók is rossz szemmel nézték ezt a megnyilvánulást, mivel a széthúzás és egymás ellen való küzdelem egyik jelképévé vált. A nyomás és a perrel való fenyegetés hatására Vágó Gábor nyilvánosan bocsánatot kért kijelentéséért.
Ez az eset ékes példája volt annak, ahogyan
az ellenzéki pártok még a választást megelőző hónapban is egymás pozíciójának gyengítésével voltak elfoglalva
és nem a Fidesz-KDNP leváltására koncentráltak.
A közbeszédet ebben az időszakban nem a hangzatos kampányszövegek uralták, vagy a progresszív előremutató gondolatok, hanem az ellenzéki térfélen végbement helyezkedés.
Ezen események sokasága könnyedén megingathatta sok szavazó bizalmát.
A DK választási szereplése:
Budapest, 2018. április 9. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke beszél, mellette Molnár Csaba ügyvezetõ alelnök (j) és Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás elnöke (b) a DK eredményváró rendezvényén a budapesti Anker’tben 2018. április 8-án. MTI Fotó: Illyés Tibor
A Demokratikus Koalícióra sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy sem tapasztalat, sem pedig tudatos stratégia nem rejlik tevékenysége mögött.
A 2014-es választási vereségből okulva a DK nem kívánt közös listán indulni az MSZP-vel. A közös lista helyett egy új hívószó lett az ellenzék reménysugara. Ez a hívószó a koordináció volt. Koordináció az egyéni választókerületekben úgy, hogy a legesélyesebb jelöltet kívánták szembe állítani a Fidesz-KDNP jelöltjével.
Április 8. után már tudhatjuk, hogy a teljes koordináció nem valósult meg. Egyik párt sem volt hajlandó minden olyan választókerületben visszalépni, ahol előzetesen esélytelennek tűnt.
A Demokratikus Koalíció részéről több egyéni visszalépés is megtörtént az MSZP-P-el kötött megállapodás keretében.
A DK nem kevesebb, mint 60 egyéni választókerületben nem indította el egyéni jelöltjét.
A visszalépések azonban az MSZP-P javára történtek meg. Ez a döntés a DK részéről nagyon is taktikus és hatásos volt, ennek köszönhető a 3 egyéni választókerületi és 6 listás mandátum.
A DK esszenciális alapja:
A DK esszenciális alapját nem feltétlenül a párt értékszemlélete vagy tevékenysége adja, hanem maga Gyurcsány Ferenc.
Amennyiben valaki szimpatizálni kíván a párttal, annak első körben azt kell eldöntenie, hogy szimpatizál e Gyurcsány Ferenccel.
Gyurcsány Ferenc a párt megtestesítője. Ez a jelenség nem egyedüli, egy korábbi cikkben már kitértem arra, hogy a vezető politikusok egy része milyen nagy behatással van a párt egészének megítélésére.
A DK támogatottsága is nagy részben Gyurcsány Ferenc személyének köszönhető, ami egy kétélű kardként, meghatározza a párt sorsát.
Gyurcsány Ferenc ma az egyik, ha nem a legmegosztóbb politikus a politikai térben.
Így az állampolgárok egy részét vonzza míg egy jelentősebb, másik részét taszítja személye.
A 2018-as választás jól körül határolta a DK szavazóbázisát, és elérte korlátait,
mivel a választópolgárok már jobban nem fogják megkedvelni a vezető politikus személyét. Így egy következő választás alakalmával a DK-hoz hű szavazók tábora nehezen bővíthető.
A választás után:
A választás után a DK megtámadta a választás lebonyolításának módját és csalást sejt a választási eredmény mögött. Ezért több választókerületben is kérték a szavazatok újra számlálását, illetve a választások megismétlését.
A DK-t elkerülte a lemondási hullám.
Gyurcsány Ferenc és a DK vezetősége nem kívánt lemondani a választást követően, ami nem is meglepő, hiszen több mint megduplázták mandátumaik számát a Parlamentben.
Összességében ügy vélem elmondható, hogy
a DK önmagához mérten sikeresen szerepelt a választáson.
Ügyesen megtervezte kampányát a határon túli magyarság szavazati jogával kapcsolatos állásfoglalással, illetve az őszödi beszédről megfogalmazott egyszerű de sajátos véleményével, melyben Gyurcsány Ferenc őszinteségnek nevezi az elhangzott „beszéd” tartalmát.
A cikksorozat többi része az alábbi linkeken olvasható:
A Nemzeti Együttműködés Rendszere kiépítettségét tekintve, egyszerűen lenyűgöző szakmai szemmel nézve. A fülkeforradalmat követően létrehozott rendszer, sziklaszilárd alapokon áll és behálózza nem csupán a politikai teret, de közvetve meghatározza mindazt, amit a politikáról tudunk vagy tudni vélünk. A rendszer pillérei, garanciát nyújtanak arra, hogy a Fidesz-KDNP ameddig kormányon van, kénye kedve szerint befolyásolhatja a társadalmi, gazdasági és politikai folyamatokat. Sőt amennyiben letaszítanák a kormányt, pódiumáról, talán még erősebben térne vissza meggyötörve politikai ellenfeleit, nagyobb dicsfényben, mint előtte bármikor.
A NER alapvető pillérei
A hatalmi ágak elválasztásának problematikája
A gazdasági hátország: közbeszerzések, politikai kommunikáció-média- egyéb gazdasági területeken szerzett nagy befolyás
A gazdasági elit a NER része nem pedig a kormány része!
Az utolsó sarokköve a NER-nek a kétharmados törvényekben keresendő
„A győzelmet a magyar emberek a régi rendszer megdöntésével és egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításával vívták ki. A magyar nemzet e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel
Magyarország fel fogja építeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.”
Így nyilatkozott a Magyar Országgyűlés 2010-ben az elsöprő választási győzelmet követően.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Nem csupán ezen szavak utalnak arra, hogy nagy változások következtek az elkövetkező években, de a tettek is ezt az állítást támasztják alá. A 2/3-os felhatalmazással élt is a kormány. Új alaptörvényt alkottak, szabályozások és törvények sokaságát írták át, új választási törvényt alkottak 2011-ben, aminek következtében a parlamenti patkóban ülő képviselők száma is drasztikusan lecsökkent, a korábbi 386 képviselő helyett már csupán 199 képviselő vesz részt a törvényhozásban.
Emellett átalakították az Alkotmánybíróság működését, központosították az oktatási rendszert, átrajzolták az egyéni választókerületek határait. Ezek mellett még számos változtatást lehetne felsorolni, amit a Fidesz-KDNP véghez vitt 8 év leforgása alatt.
A Fidesz-KDNP tudatosan épített ki egy rendszert
és a legtöbb döntés és változtatás az ezen irányú célkitűzés részeiként fogható meg leginkább.
Egy ilyen rendszert viszont fent is kell tartani. A rendszer fenntartására a Fidesz-KDNP több pillért is létrehozott, melyek szavatolják a rendszer működését még abban az esetben is, ha kormányváltás történne.
A NER alapvető pillérei
A NER hatékonysága több tényező egyidejű meglétén nyugszik. Ezeket nevezhetjük akár tartópilléreknek is. Mindegyik pillér erősíti és tartja a másikat.
A legfőbb pilléreknek a következőket tartom: A hatalmi ágak elválasztásának rendszere, mely már a rendszerváltás óta úgy létezik ahogy. Ehhez szorosan kapcsolódik a személyi politizálás jelensége, azaz a megbízható és a rendszerhez hűséges egyének segítik a rendszer és a kormány fennmaradását. További pillér a gazdasági hátország megléte. Ezt a gazdasági hátországot az ellenzéki és kormány kritikus vélemények előszeretettel nevezik oligarchák csoportjának. A következő pillér, ha nem is tudatosan, de hatalmon tartja a rendszert, ez nem más, mint maga a politikai ellenzék.
És végül, de nem utolsó sorban az új Alaptörvény és a sarkalatos törvények melyek bebetonozták a NER sajátos értékszemléletét, nem csupán a politikai folyamatokba, de a jogi normákba is.
A hatalmi ágak elválasztásának problematikája
A hatalmi ágak elválasztása a magyar alkotmányos berendezkedésben alapvetően nem szavatolt. Ez nagyon egyszerűen tetten érhető abban a tényben, hogy az Országgyűlés munkájának tevékeny részét képezik a mindenkori kormányzat képviselői.
Így könnyedén létrejöhet egy olyan helyzet, melyben az országgyűlési választásokat követően a parlamenti patkó jelentős része egyszínűvé válik, azaz a kormányzat nem csupán a végrehajtói hatalmat gyakorolja, de a törvényhozói hatalom is a regnáló kormány kezében összpontosul. Ez azt jelenti röviden, hogy
megfelelő számú mandátum elnyerésével, mind a törvényhozói mind pedig a végrehajtói hatalmat az aktuálisan regnáló kormány dominálja.
Ebben az esetben az ellenzéknek nem jut túl nagy szerep a törvényhozásban. Sokkal inkább a kormányt ellenőrző funkcióit képes betölteni, ami kimerül általában a kormányhoz intézett kérdésekben a nyilvános parlamenti ülések alkalmával.
A Fidesz a 2018-as választást követően kétharmados felhatalmazást szerzett. Ez azt jelenti, hogy az összesen 199 mandátumból 133 mandátummal rendelkezik a Fidesz-KDNP. Ennek következtében bátran kijelenthető, hogy a végrehajtói (kormányzati) törvényhozói (parlamenti) hatalom összefonódott. A parlamenti patkó a végleges eredmények alapján így áll össze:
Forrás: Nemzeti Választási Iroda
A személyi, politikai befolyás egyrészt ezen jelenségben érhető tetten, amit már korábban részleteztem, másrészt pedig a főbb, nem csupán a politikai életre nagy hatást gyakorló intézmények vezetőinek választásában. Az Állami Számvevőszék, a Legfőbb Ügyészség, az Alkotmánybíróság a NAV, vagy az MNB csak, hogy néhányat említsek azon intézmények közül, amely intézmények vezető beosztású tagjait legtöbb esetben a Fidesz-KDNP választotta meg a parlamenti többségére támaszkodva. (A Parlament által megválasztott tisztségviselők megválasztásának módja, részletesebben itt érhető el.)
Ez önmagában egyáltalán nem jelentene gondot, hiszen jogi szempontból legitim többséggel történtek a személyi változtatások.
Amennyiben viszont kritikusan akarjuk szemlélni a dolgokat, könnyedén felhozható az az érv, miszerint
ezen vezetők tisztségüket és kinevezésüket nem az Országgyűlés több pártjának jóváhagyásával kapták meg,
hanem szinte minden esetben csak a Fidesz-KDNP a parlamenti többségére támaszkodva választotta meg a szóban forgó vezetőket.
Az ellenzéki pártoknak szinte semmilyen beleszólása nem volt abba, hogy kiket választanak meg. Így az ellenzéki pártok, melyek ugyanúgy rendelkeznek demokratikus legitimitással a törvényhozásban, mint a kormány, nem érvényesíthették saját akaratukat.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Emellett fontos kiemelni, hogy ezen intézmények többsége fontos ellenőrző jogkörökkel rendelkezik vagy rendelkezett korábban. A kormányzat tevékenységének ellenőrzése papírforma szerint ugyanúgy történik, mint eddig, azonban a kormánykritikus hangok ezt egyáltalán nem nézik jó szemmel, és a korrupció melegágyának tartják ezen intézmények működését, mondván a kormány irányítása alatt állnak. Az ellenzék számára hivatkozási alapnak tökéletesen megfelelt az Állami Számvevőszék által rájuk kiszabott büntetés, mivel a Fidesz-KDNP volt az egyetlen pártszövetség, mely nem részesült hasonló megrovásban.
A gazdasági hátország: közbeszerzések, politikai kommunikáció (média), egyéb gazdasági területeken szerzett nagy befolyás
A gazdasági hátország tulajdonképpen a NER működésének magját adja.
Jelenlegi formában való létezése az egyik, ha nem a legjelentősebb letéteményese annak, hogy a rendszer működőképes maradhasson. A gazdasági hátország, gazdasági elit, részét képezi minden demokráciának. A legtöbb esetben a politikai elit és a gazdasági elit szoros kapcsolatban állnak egymással, formális és informális módon működnek együtt.
Egy gazdasági hátország kiépítése nem egy bonyolult feladat. A közbeszerzések irányított kiírásával, kormányzati reklámok kihelyezésével a választott cégeknél, könnyedén elérhető az, hogy a kormány számára megfelelő cégek, személyek, hír portálok, nagy anyagi tőkére tegyenek szert.
Ennek több gazdasági előnye is van. Hogyha a kiszemelt cég Magyarországon működik, tevékenykedik és egy megbízható hűséges magyar üzletember kezében van, akkor valószínűleg itthon is adózik, nem viszi külföldre a megtermelt profitot és javarészt magyar munkaerővel dolgozik, ezáltal munkahelyeket teremt.
Azonban a gazdasági elitet csupán ebből a szempontból vizsgálni botorság lenne, mivel egy másik fontos szempont a gazdasági hasznon túl a politikai haszon, ami sokszor felülírhatja a gazdasági realitást.
A kormány azáltal, hogy felépíti saját gazdasági elitjét a hozzá hű emberekből, politikai értelemben vett előnyre tesz szert más pártokkal szemben.
A nagy tőkével rendelkező lapok, tv-csatornák, magazinok mind közreműködnek a kormányzati kommunikáció terjesztésében, így nagy befolyásoló erővel képesek tematizálni a közbeszédet. Néhány orgánum, melyeket jelenleg kormányközeliként pozicionálunk: Origo, 888.hu, Ripost, Bors, Echo TV, TV2, Figyelő, a legtöbb megyei lap és a Magyar Televízió. A kormányzati kommunikáció valószínűleg sokkal kevésbé volna sikeres mint jelenleg, amennyiben nem állna rendelkezésre számos csatorna, ahol üzeneteket lehet közvetíteni az állampolgárok számára.
Ezek a médiacsatornák szinte bármilyen politikai kommunikáció terjesztésére alkalmasak és
a Fidesz-KDNP szavazói bázisának mozgósításában kulcsfontosságú szerepet játszanak.
Legyen az a migránskérdés közbeszédben tartása, az ellenzéki vezetők lejáratása, a kormányzati sikerek megjelenítése. Ezen ismeretek birtokában könnyebb megérteni, miért is annyira fontos a kormánynak, hogy megfelelően nagy kiterjedésű médiabirodalom álljon rendelkezésére üzenetei terjesztéséhez.
Ezen felül fontos megjegyezni, hogy
egy esetleges kormányváltás esetén ez a médiabirodalom képes a további működésre.
Ennek oka nagyon egyszerű. Ezeket a portálokat, lapokat és tv-csatornákat olyan, az új gazdasági elitbe tartozó személyek birtokolják, akiknek elképesztő mértékű anyagi forrás áll rendelkezésre, hogy képesek legyenek működtetni a médiabirodalmat, akkor is, ha már nem kapnának állami hirdetéseket.
Ez az új gazdasági elit több lábon áll, ha elfogynak az állami hirdetések akkor a más gazdasági területeken elért sikerekből befolyó pénzekből a különféle médiacsatornákat ugyanúgy képesek fenntartani, mintha mi sem történt volna.
Mészáros Lõrinc MTI Fotó: Földi Imre
Ezek után felmerülhet a kérdés, hogy miért lenne a NER gazdasági elitje ugyanolyan gazdag és sikeres egy kormányváltás bekövetkezte után?
Erre a válasz a közbeszerzésekben rejlik.
A gazdasági elit a NER része nem pedig a kormány része
Egy alternatív valóságban, ahol új kormány alakulna, számára a közbeszerzések ügyében nagyon fontos lenne az, hogy a lehető legolcsóbb és legjobb ajánlatot fogadja el, ha nem akarja szembeköpni saját elveit azzal, hogy drágán valósítja meg a különböző beruházásokat. Mivel a drágán megvalósított beruházások ellen többször is egységesen szólalt fel az ellenzék, mint a korrupció egyik legkézzelfoghatóbb formája ellen.
Azok, akik a legolcsóbb ajánlatokat adnák egy ilyen esetben, a NER gazdasági elitjébe tartozó kivitelezők lennének. Köszönhetően a nagy anyagi tőkének és tartalékoknak, melyekkel rendelkeznének egy kormányváltást követően is.
Így egy új kormány eléggé kilátástalan helyzetbe kerülne és nem lenne képes jól megmagyarázni azt, miért nem a legolcsóbb ajánlatot választják.
Mindeközben zajlana a NER rendszerében működő, Fideszhez közeli médiacsatornákon az új kormány lejáratása. Az a téma menne valószínűleg, hogy az új kormány elárulja a saját elveit és korrupt módon direkt a drágább ajánlatokat fogadja el, vagy éppen azok ajánlatait fogadják el, akiket eddig strómanoknak és oligarcháknak neveztek.
Egyik kilátás sem kecsegtető egy újonnan felálló kormány számára, mert csak veszíteni tud, bárhogyan is dönt.
A gazdasági hátország így képes tovább élni és létezni egy kormányváltás után is, és ameddig a gazdasági elit az marad, ami, addig a NER is képes tovább létezni, a Fidesz ugyanúgy képes lejáratni egy új kormányt, képes tematizálni a közbeszédet a média útján.
Ráadásul egy ilyen hipotetikus helyzetben, amelyben a Fidesz-KDNP ellenzékbe kerülne, lerázhatná magáról a felelősséget, mondván, most nem ők kormányoznak, mégsem javul semmi, a kecsegtető ígéretek pedig megmaradtak ígéreteknek.
A politikai ellenzék léte és tevékenysége
Nem kívánom elemezni az összes ellenzéki párt tevékenységét egyesével. Ez egy külön elemzést is megérő téma lenne, így most az ellenzéki pártokról általánosan fogalmazom meg álláspontomat.
Az április 8-ai választás úgy képeződött le az ellenzék számára, mint egy nagyon erős vélemény és értékítélet, arról a tevékenységről, melyet 4 éven keresztül végeztek. Ennek a jónak korántsem nevezhető eredménynek köszönhető a lemondások sorozata ami futótűzként söpört végig az ellenzéken a választást követően.
Tetszik vagy sem, a választók a Fidesz-KDNP-t választották már harmadjára az ország élére. Ebben az ellenzéknek is nagy szerepe volt.
A választást megelőző viták, botrányok és összetűzések a nyilvánosság előtt mind inkább aláásták az ellenzék tekintélyét a választók előtt. Ebben a Fidesznek nem is kellett részt vennie, az ellenzéki pártok az ilyen típusú tevékenységgel tulajdonképpen reklámot csináltak abból, hogy mennyire nem képesek egyetérteni és megegyezni kulcsfontosságú kérdésekben, mint az összefogás vagy a koordináció.
A választók számára is tisztán érthetővé vált az az üzenet, hogy ez az ellenzék jelenlegi formájában nem lenne képes hatékony kormányzásra.
A viták és egyet nem értések mögött azonban nagyon sok tényező húzódott meg, mint az elvi kérdések, hogy kivel szabad és kivel nem szabad összefogni, a jelöltek visszaléptetése esetén pedig ügyelni kellett a kampánytámogatásra is, mivel ahogyan csökken az egyéni jelöltek száma, úgy csökken az állami támogatás mértéke is.
Ezek mellett fontos, bár keveset emlegetett tényező a töredékszavazatok kérdése. Amennyiben egy párt visszalép egy másik javára egy választókerületben, úgy elesik attól a lehetőségtől, hogy töredékszavazatokat szerezzen, mely töredékszavazatok egy esetleges egyéni vereség után is felkerülnek a párt listájára. Ez pedig a Parlamentbe bejutó pártoknál akár egy-egy listás mandátum sorsát is befolyásolhatja.
Úgy vélem, hogy az ellenzék jelenlegi formájában létezésével segíti a NER működését.
Ameddig a legtöbb ellenzéki párt nem képes érdemi alternatívát kínálni az állampolgároknak, addig, mind azt a tudatot erősítik, hogy nem képesek sem megegyezni sem pedig összefogni egy közös cél érdekében.
Ezen a helyzeten nem segít a bűnbakkeresés, ami nagyon népszerűvé vált a választást követően. A pártok egymásra mutogatnak vagy a választási rendszert okolják a vereségért. Egy-egy pártot mint az LMP-t, a Momentumot, vagy a Kétfarkú Kutya Pártot hibáztatni lehet, de egyáltalán nem célravezető. Ezzel csupán elfednénk a valódi problémát, melynek gyökere nem a kisebb pártok önálló útkeresésében keresendő, hanem abban a tényben, hogy az ellenzéki pártok nem képesek megragadni a közvéleményt és érdemi mondandójuk kimerül abban, hogy az aktuálisan regnáló kormányt hibáztatják és lehetetlennek hangzó, a realitás talajától elrugaszkodott ígéreteket tesznek a választóknak.
Úgy vélem, hogy
az ellenzék megújulása szükséges ahhoz, hogy visszaszerezzék a választók bizalmát,
így megrengetve a NER-be vetett bizalmat.
Ez a megújulás történhet úgy, hogy a civil szervezetek termelik ki az új ellenzéket vagy helyi jelöltek saját választókerületükben érdemi, a helyi közösség számára hasznos tevékenységet végeznek, továbbá hatékony mobilizálásba kezdenek. Vagy új politikusokat hoznak be a pártok a köztudatba, akik fedhetetlenek és könnyedén piedesztálra emelhetőek, mint például az történt Márki-Zay Péter esetében is.
Kétharmados törvények és az Alaptörvény
Az utolsó sarokköve a NER-nek a kétharmados törvényekben keresendő. Íme néhány példa arra, hogy mely területek változtatásához szükséges a kétharmados felhatalmazás:
Több tisztségre való kinevezés,
Az Alaptörvény módosítása
A választási rendszer módosítása
Nemzetiségi jogokkal kapcsolatos törvények
Az Állami Számvevőszék működését érintő változtatások
Az Ügyészség működését érintő törvények
A bíróságok szervezetét és igazgatását érintő törvények
Helyi önkormányzatokról szóló törvények
Az Alkotmánybíróság működését szabályozó törvények
Ezen területek működését mind úgynevezett sarkalatos törvények szabályozzák.
Ezeken túl még számos olyan terület van, melyek megváltoztatásához kétharmados felhatalmazás szükséges.
A sarkalatos törvények céljukat tekintve a stabilitást segítik elő azzal, hogy a legfontosabb kérdésekben ne születhessenek felelőtlen, esetleg önkényes döntések.
Gondoljunk bele abba, hogyha az Alaptörvény megváltoztatása vagy a választási rendszer átalakítása sokkal egyszerűbbé válna, mi történne. A pártok ez esetben kis mértékű felhatalmazással önkényesen alakíthatnák a stratégiai jelentőségű területek működését. Vagy átírhatnák az Alaptörvényt, amikor csak szeretnék.
Az ezeket a területeket érintő módosítások így nagy legitimitáson alapszanak, melyet a nép biztosít a Parlament számára.
A NER működésének alapjai részben ezen sarkalatos törvényeken nyugszanak.
A Fidesz-KDNP kétharmados felhatalmazással volt képes letenni az alapokat, mint a választási rendszer megváltoztatása, az Alaptörvény módosítása, az Alkotmánybíróság működésének és jogköreinek megváltoztatása vagy a legfőbb ügyész személyének kiválasztása és kinevezése.
Itt felmerülhet ugyanaz a kérdés, mint amit korábban már fejtegettem az ellenzék szerepéről.
A sarkalatos törvények megváltoztatása legitim módon történik és jogi értelemben is teljes mértékben rendben van. Azonban a nép által felhatalmazást kapott ellenzék nem igazán tud beleszólni abba, hogy ezen törvények hogy és miként kerülnek változtatásra, elfogadásra.
A sarkalatos törvényeket egy esetlegesen megválasztott új kormány nem lenne képes megváltoztatni, amennyiben nem rendelkezik kellő felhatalmazással. Így a rendszer alapjai szilárdan be vannak betonozva.
Például a sokat támadott Polt Péter legfőbb ügyész mandátuma 2019-ben lejár, azonban új személyt a tisztségre csak kétharmados felhatalmazással lehet választani, és ameddig nem sikerül újat kinevezni legfőbb ügyésznek, addig a régi marad hivatalban. Vagy ilyen a választási rendszer kérdése is. A választókerületek átrajzolása, az inkább többségi rendszer arányosítása, szintén sarkalatos törvény.
Ezért is állítom azt, hogy maga a rendszer, azaz
a NER, mint külön entitás létezik, nem pedig a jelenleg is hatalmon lévő kormány, működésének létéhez van kötve.
Illetve ha mégis történne kormányváltás akkor a rendszer korrekciós folyamata beindul, és a Fidesz-KDNP ellenzékből is könnyedén képes lehet megfojtani az új kormányt és záros határidőn belül ismét kormányra kerülne.
A Stop Soros törvénytervezettel a kormánynak a legkevésbé sem célja a valódi társadalmi vita a menekültpolitikáról, a migrációról vagy akár a civil társadalomról. Ellenkezőleg, ez a törvénycsomag is abba a már évek óta tartó kormányzati kommunikációs kampányba és intézkedéssorozatba illeszkedik. Ha ebből a szövegből törvény lesz, akkor a bevezetett jogi eszközök a támadott civil szervezeteket létükben fenyegetik – áll az Eötvös Károly Intézet elemzésében.
Társadalmi vitát színlelve a Kormány honlapján azt állítja, hogy a „Stop Soros” törvénycsomag javaslatáról „mindenki elmondhatja véleményét” az ott megadott email címen. Azt, hogy e (határidő megadása nélkül) felkínált „lehetőség” mennyire hamis, s hogy valójában mi is a kormányzat társadalmi vitával kapcsolatos elképzelése és gyakorlata, azt az elmúlt hét év tendenciái pontosan tükrözik. Bizonyosak lehetünk abban, hogy a társadalmi vita örve alatt valójában újabb gyűlölködő kormányzati propaganda-kampány készül. Ezt alátámasztja, hogy az észrevételeket nem a jogalkotásért felelős tárcának, hanem a Miniszterelnöki Kabinetiroda emailcímére lehet megküldeni. Az így hirtelen „illetékessé lett” Rogán Antal propagandaminiszter be is jelentette, hogy a „társadalmi vita” csakis a törvény szigorításáról szólhat. Ehhez hasonlóval a kommunista diktatúra óta nem találkoztunk – állapítja meg az Eötvös Károly Intézet.
A Majtényi László vezette közpolitikai fórum ezt követően a kormány által javasolt törvénytervezet egyes részeiről megállapítja: az illegális migrációt támogató szervezetek fogalma: a kormánykritikus vélemények büntetése; a bevándorlási finanszírozási illeték: alig leplezett büntetőadó; az idegenrendészeti távoltartás: önkényes kitiltás a határsávból.
Az elemzés végkövetkeztetése: ez a törvénycsomag nem az illegális migrációt támogató szervezetek (tehát valójában az embercsempészek) megregulázására készült, hanem a civilek elleni támadássorozat része. A kormány 2013 óta tartó, szisztematikusan felépített kampánnyal akarja ellehetetleníteni és hitelteleníteni a kritikus szervezeteket, a kezdetektől hamisan azt állítva, hogy külföldi érdekeket szolgálnak. Soros György és az általa alapított Nyílt Társadalom Intézet fontos ellenségként szerepel az állami propagandában és intézményi bírálatát összekötötték a menekült emberek ellen folytatott gyűlöletkampánnyal. A támadások és a civil szféra ellehetetlenítésére irányuló próbálkozások fokozatosan egyre intenzívebbé váltak. Ezalatt a kormány – főként orosz mintára – elkezdte felépíteni a bármilyen kormánypolitika mindig lelkes támogatóiból saját hamis civil szféráját, a GONGOkat (government organized non-governmental organization), akikkel példát állíthattak, így szétválasztva a magyarság számára hasznos tevékenységet végző, illetve fogalmaik szerint károkat okozó civileket.
Nem indulnak fényes kilátásokkal Magyarországon az újonnan alapított cégek: durván minden ötödik lehúzza a rolót azelőtt, hogy átlépné az ötödik életévét, s csak valamivel több, mint felük éri meg a 10.-et. Az utóbbi években romlott a helyzet.
A cégek hosszú távú túlélés arányának eredményeképpen jutott el a hazai cégstruktúra a jelenlegi jellegzetes kor-eloszlásláshoz. A ma rendben működő cégek több mint a fele 10 évnél fiatalabb, de az ezredforduló környéki cégek is – a magas túlélési rátájuknak köszönhetően – szép szeletet hasítanak ki a mai cégstruktúrából. Erre a megállapításra jutott az Opten céginformációs cég, a cégek túlélési korát statisztikai adatok alapján vizsgálva.
Cégek eloszlása életkor alapján
Alacsony a túlélési arány
Mint az elmúlt húsz év adataiból készült elemzésükből kiderül: az évente újonnan alakuló 25-30 ezer cég túlélési képességei sosem voltak eget rengető magasságokban, de az új alapítású cégek várható élettartama évről évre egyre kisebb. Az ezredforduló környékén alakult cégek túlélési aránya volt a legmagasabb, a 2000 előtt és a 2004-2005 után alakult cégek esélyei már aránylag kisebbek voltak, de az ezredforduló környékén született cégeknek is csak a 85 százaléka érte el az öt éves kort, a 10 éves korig pedig már csak 64 százalék körüli arányban jutottak el. Ám ehhez képest is romlott a helyzet, hiszen az 5 éves kort az 5 évvel ezelőtt alapított cégek 73 százaléka, a 10 éves kort pedig a 10 évvel ezelőtt alapított cégek 51 százaléka élte csak meg. A helyzet azonban még ennél is rosszabb lehet, mivel akár több évig is eltarthat, mire egy céget törölnek, s ezalatt még szerepelnek az adattárakban.
Vállalkozások 5-10 éves túlélési rátája az alapítás évének függvényében
Van azért jó hír is
Az új alapítású cégeknek kevesebb mint 1 százaléka lesz milliárdos, ez azonban érthető, mivel a jelenleg rendben működő 490 ezer cégből csak 8 ezer olyan van, amelynek a 2016-os árbevétele meghaladta az 1 milliárd Ft-ot. Évtől függően az új alapítású cégek 0,6-0,9 százaléka lesz milliárdos cég 5 éven belül, de nem rajzolódnak ki különösebb tendenciák az alapítás évének függvényében – írja az Opten.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
Puzsér Róbert az utóbbi években a közélet széles körben ismert és megosztó szereplőjeként lépett elő. A politikai folyamatok kritikus elemzése, értelmezése, mind olyan tevékenységek,melyek jellemzik munkásságát.
