Már közhely: a magyar-szerb kapcsolatok a mennyekben járnak, ha nem is ott köttettek. Míg a magyar „diplomácia” lenéző szigorral inti óva Ukrajnát, az ottani kisebbség őszinte sajnálatára, addig a vajdasági magyarok a haszonélvezői Viktor és Ácó újdonsült meghitt barátságának. Amibe az is belefér, hogy a magyar külügyminiszter immár rendszeresen kampányol, néha szerbül is megszólalva, a szerbiai kormánypárt mellett. Szerbiában.
Van vagy jó pár éve, hogy a két politikus: Aleksandar Vučić, aki most éppen nem miniszterelnök, hanem közvetlen választásokon megválasztott államfő és Orbán Viktor, aki még mindig csak kormányfő, egymásra talált.
Annak ellenére, hogy nem akármilyen közös múlt terheli a két nép kollektív tudatát. Újvidéki hideg napok, a ’44-es bosszú – hogy csak a legfájóbbakat említsük. A legfrissebbek meg a délszláv háborúk ártatlan magyar áldozatai – nem mintha a többi szerencsétlen frontra küldött kiskatona nem lett volna az.
A két pragmatikus, elvektől nem befolyásolt politikus a közös cél érdekében könnyen átlépett a múlt árnyékain,
ami nem megvetendő teljesítmény. A közös cél pedig nem más, mint egymás kölcsönös támogatása.
Szerb részről a képlet elég egyszerű: Magyarország az EU tagja, Belgrádnak nagyon is jól jön egy belső támogató. És ezt Budapest rendre teljesíti is: ahol csak tud lendít a Nyugat-Balkán országok csatlakozási folyamatában. Legutóbb azon uniós államok csoportjának tagjaként is, amelyek kezdeményezték, hogy a volt jugoszláv tagállamok plusz Albánia vegyen részt az unió bizonyos miniszteri találkozóin, még mielőtt a hivatalos csatlakozásra sor kerülne. Brüsszelben már céldátumról is tudnak (2025) Montenegró és Szerbia esetében, de ez még nem lezárt ügy, mert Jean-Claude Juncker szerint ez nem egy határidő, hanem inkább ösztönzés.
Jöhettek a közös üzletek is, például a Belgrád-Budapest vasút megaprojektje, kínai kölcsönnel és eladósodással.
Belgrád tehát, mondhatni haszonélvezője a kapcsolatok látványos javulásának.
Nem túlságosan bonyolult a magyar érdek megfejtése sem. Politikai pragmatizmusról van szó, ami felülír minden múltbéli sérelmet
és kellemes dallamúvá formálja az egykori „Belgrádra fel!” csatakiáltást.
Az Orbán-kormány legfontosabb, mindent felülíró alapelve a hatalom megtartása. Ennek a célnak rendelték alá a nemzetpolitikát, ami valójában az arra érdemes külhoni magyar szervezetek (RMDSZ, VMSZ) csatlóssá formálásában merül ki.
Kelemen Hunornak, az egykor független politizálásáról ismert Romániai Magyar Demokratikus Szövetség elnökének minapi nyilatkozata, miután két magyarországi ellenzéki vezetővel, Karácsony Gergellyel és Molnár Gyulával (ez utóbbiak fizették a cechet) vacsorázott, híven példázza ezt a vazallusi viszonyt:
„A vacsorán megkérdezték, hogy szerintünk mit kellene tenniük Erdélyben a választási kampányban. Nagyon őszintén azt mondtam, hogy semmit. Ez teljesen fölösleges időtöltés és energiabefektetés, hiszen én azt gondolom: az erdélyi magyar emberek világosan tudják, hogy kire szavazzanak.”
Nem maradt rest Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség nemkülönben szófogadó elnöke sem, aki többször is elmondta: reméli, hogy a tavaszi szavazások után Magyarországnak továbbra is olyan kormánya lesz, mint amilyen az elmúlt hét és fél évben volt és folytatni tudják a közösségépítési erőfeszítést.
A vajdasági magyar kormánypárt minden szinten koalíciós partnere Vučićék jobboldali pártjának és a Budapest-Belgrád közötti jól jövedelmező kapcsolattartó szerepért beáldozták vagyis átengedték még a koronaékszernek számító szabadkai polgármesteri széket is.
Nem csoda hát, hogy a magyar-szerb együttes kormányülés előtt néhány nappal Pásztor Orbánnál járt és közölhette vele az örvendetes hírt: a vajdasági, regisztrálásra ösztökélő kampánynak meglett az eredménye, hiszen a január közepi 38 ezerről 46,5 ezerre ugrott meg a regisztráltak száma. Ezzel Pásztor legfontosabb feladatának eleget tett:
valószínűleg több mint 50 ezer vajdasági magyar fog a Fideszre szavazni.
Egyébként Romániában is hasonló ütemben, 139 ezerről 146 ezerre sokasodtak a választópolgárok. Így a magyarországi kormánypártok akár 300 ezer külhoni voksot is begyűjthetnek.
Kifizetődik tehát az Ácóval kötött barátság, hiszen lehet bántatlanul kampányolni Szerbiában és a szerb költségvetés sem bánja, ha a magyarországi forint milliárdok áfája nála köt ki.
Ezekről nem lesz szó a magyar-szerb együttes kormányülésen.
