Kezdőlap Címkék Brüsszel

Címke: Brüsszel

Bréking nyúz, 2018. november 6. – Tudósítás a másik valóságból

0

A Figyelőből tudta meg az Origo, hogy az amerikai-magyar milliárdos, Soros György luxuskörülmények között él. Brüsszelben kiplakátolták Orbánt, mert rájöttek, hogy kezdetben csak a pénzükre utazott, de most már Európa a tét. A szír menekültet és kisfiát Röszkén felrúgó nő nem rúgta fel a szír menekültet és a kisfiát.

 

Soros milliárdjaiból bőven kijön napi egy bugyi, meg egy ing

„A Figyelő szúrta ki azt a legnagyobb internetes videómegosztón elérhető beszélgetést, amelyben egykori tévés sikerének titkáról, üzleteiről és életviteléről kérdezik Gattyán György üzletembert. A felvétel legérdekesebb pillanata az volt, amikor a műsorvezető egy olyan történetet osztott meg a milliárdos vállalkozóval, amelyből Soros György, amerikai üzletember módfelett jó életkörülményeire lehet következtetni. A luxus témakörét körüljárva a következő történetet mesélte el a magát filantrópként feltüntető tőzsdespekluánsról: …Soros György például mindig úgy utazik, hogy amelyik városban éppen van, ott leküldi – a hírek szerint – az adott személyzetet, tudják a méretét és fölhozzák a ruhát, majd ott hagyja a fogason. És továbbutazik. Nem jön vele a csomag.

A Figyelő arra következtetésre jutott, hogy ez nem csupán luxus, hanem maga a pazarlás. „Nem éppen jótékony filantróphoz való viselkedés” – tették hozzá. Akár luxus, akár pazarlás, ahogy Soros György a ruhaneműket cseréli, az mindenesetre biztos, hogy bőven van pénze rá, hogy egy ruhát csak egyszer vegyen fel. A Forbes amerikai üzleti magazin legfrissebb listája szerint Sorosnak 8 milliárd dolláros vagyona van, amelyből bőven kijön napi egy bugyi, meg egy ing. De még talán egy zakó is!” (Origo: Soros György szereti a luxust: egy ruhát csak egyszer vesz fel)

Bántják Orbánt a brüsszeli liberálisok

„A bevándorlást védelmező brüsszeli liberálisok mozgó installációkkal rakták tele Brüsszelt. A gyűlöletkampányuk célpontja természetesen a migránsok betelepítését és beengedését ellenző Magyarország és Orbán Viktor.

Guy Verhofstadt, a liberálisok parlamenti pártcsoportjának vezetője kedden délelőtt az Európai Parlament előtti téren mutatta be az installációt, ami a párt horizontális kampányának része, amelyben a liberálisok kiállnak az európai értékek mellett.

A mobilis óriásplakát egész nap körözni fog Brüsszel legforgalmasabb pontjain.

Meglátjuk, mennyire lesz sikeres az akció. Vannak még ötleteink arra vonatkozóan, hogy kiket lehetne még célba venni” – közölte a BruxInfo érdeklődésére egy liberális forrás anélkül, hogy neveket említett volna.” (888: A brüsszeli liberálisok Orbán Viktorral plakátolták ki a várost)

László Petra nem boszorkány, mégis üldözték

„Így történt, a vérszagra gyűlő őrjöngők azonban nem álltak meg itt, többet akartak. Szerintem ami velem történt, az a huszonegyedik század legjobban megszervezett boszorkányüldözése volt. Egymást érték a valótlan alapú, a történteket szándékosan meghamisító, kizárólag a támadást szolgáló cikkek az elgáncsolt jóságos, szír apáról és a gonosz, rasszista magyarról. Hamarosan megtalálták Németországban Oszama Abdul Mohsen-t, akiből hírhamisítók azonnal nemzeti hőst faragtak. Már meg is volt a migránsválság jó és rossz arca – Oszama és én. A férfi nem sokkal később Spanyolországban kapott edzői állást, jóllehet nem beszélte a spanyol nyelvet, így az akció nyilvánvalóan reklámfogásnak tekinthető, miközben világszerte jelentek meg rólam a gyalázó cikkek.” (PestiSrácok: László Petra: ami velem történt, az a 21. század legjobban megszervezett boszorkányüldözése volt)

Bréking nyúz, 2018. október 18 – Tudósítás a másik valóságból

0

Sosem találnánk ki, mivel próbálkozik a brüsszeli elit: porhintéssel  és a willkommenskultur átfazonírozásával! Retteghet az ellenzék, mert Chuck Norris baptista, szereti a családját, bírja a róla szóló vicceket és alig várja már, hogy Budapestre jöhessen. Jeszenszky Zsolt ezúttal nem arról értekezik, hogy „a fideszes csajok nagyon jól szopnak, a jobbikosok borzasztó rosszul.”

Kína kontra iszlám világ

„Adva van tehát egy új világrend, ami felé robogunk, és ami sokáig elkerülhetetlennek tűnt. Lélekszámát, erejét tekintve két kultúrkör van ma nagy lendületben: Kína vezetésével a (konfuciánus) távol-keleti, valamint az iszlám, ahol egyelőre a vezető szerepért harc dúl, elsősorban a síita Irán és a szun­nita Szaúd-Arábia között.

Vajon bele akar-e majd szólni a világ legnagyobb muszlim lakosságú, de szinte egyedüliként nem saríát, hanem világi törvénykezést alkalmazó állama, Indonézia? A világ jövőjét középtávon, némi leegyszerűsítéssel Kína és az iszlám világ harca dönti el. (Jeszenszky Zsolt a Magyar Időkben: Túléli-e a Nyugat a jövpjét?)

Van egy jó hírünk: Orbán Viktor átlát a szitán

„Már a ma folytatódó EU-csúcs előtt eldőlt, hogy a Brexit-tárgyalások befejezésének eredeti határideje nem tartható, a tárgyalások valójában megrekedtek  – írja a Politico.eu. Theresa May brit kormányfő ugyan nyitottnak mutatkozott az országa uniós kilépését követő, eredetileg 2020 végéig tervezett átmeneti időszak további egyéves meghosszabbítására, de egy magas rangú európai uniós tisztségviselő szerint ez kevés egy rendkívüli Brexit-ügyi csúcsértekezlet novemberi összehívásához. A szerdán elkezdődött csúcstalálkozó legfontosabb témája emellett a migráció kezelése és a belső biztonság kérdése. A migráció kezelésében a brüsszeli elit porhintéssel, a willkommenskultur átfazonírozásával próbálkozik, de az erős határvédelmet követelő, a betelepítést elutasító közép-európai vezetők – köztük Orbán Viktor – az előzetes jelek szerint átlátnak a szitán.” (PestiSrácok: Ma Brüsszelben egymásnak feszülnek a határvédő és a migránscsalogató Európa hívei.)

Chuck Norris esete a baptista gyökerekkel

„Szenczy Sándor, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat vezetője a lapnak a meghívással kapcsolatban úgy nyilatkozott: „Erős baptista gyökerekkel rendelkezik, Magyarországon pedig imádják az emberek Chuck Norrist, ezért kerestük meg őt, s prédikál is majd”. Hozzátette: a gálára jegyek még kaphatók!

Nagyon készséges volt, örült a felkérésnek, mindenkit vár a koncertekkel kiegészülő eseményre. Egyetlen feltételt szabott, hogy a hálaadás után kelljen csak jönnie, a családi ünneplést ugyanis nem hajlandó lemondani.

A Walker, a texasi kopóban világhírűvé lett egykori harcművész egyáltalán nem haragszik a róla kitalált viccekért, sőt, imádja a körülötte kialakult kultuszt. Mi több, sok vicces kijelentést és internetes mémet ők találnak ki a csapatával. Tudja, mennyire szeretik Magyarországon, és a feleségén keresztül üzent is Chuck Norris, hogy nagyon várja már a hazánkba érkezést.” (888: Retteghet az ellenzék: Chuck Norris Budapestre jön!)

Bréking nyúz, 2018. 10. 03. – Tudósítás a másik valóságból

0

Leszalámiznák a kormányt a haladók, Orbán igazi úszók mellett az angolnával is találkozott, a Migration Aid nem akarja, hogy a magyar anyák szüljenek.

 

Hardcore migrációklub

„A Migration Aidegy külön bejegyzéssel jelentkezett közösségi oldalán szerda reggel, egész pontosan egy cikket osztottak meg. Az időzítés és a témaválasztás minden bizonnyal nem véletlen, a cikk hangulata pedig tökéletesen megmutatja, milyen állapotban vannak a hardcore migrációklub tagjai…

…De itt az ideje, hogy tartós népességfogyás esetére is legyen túlélési koncepciónk, és ne arra az elmés fideszes felhívásra épüljön az ország sorsa, hogy „magyar nők, szüljetek”.

Tehát a Migration Aid szerint sokkal üdvözítőbb, hogy utánpótlásként más kultúrájú emberek jöjjenek az országba, minthogy a magyar családok gyerekeket vállaljanak. Az igazán szép gondolatmenet nem teljesen meglepő tőlük, hiszen egy Soros György által finanszírozott szervezetről van szó.” (Origo: Soros szervezete is üzent a magyaroknak a Soros-Sargentini jelentés vitája előtt)

A miniszterelnök úszókkal beszélgetett

„Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtökön kezdődő budapesti úszó világkupára érkezett versenyzőkkel találkozott. Az eseményen ott volt Jakabos Zsuzsanna, Cseh László, de Eric, az angolna néven ismert Eric Moussambani is tiszteletét tette.

A sportolónak egyébként a 2000-es Sydney-i olimpia egyik, ha nem a legemlékezetesebb pillanatát köszönhetjük, aki a 100 méteres gyorsúszásban kis túlzással majdnem megfulladt, épphogy célba tudott érni. A miniszterelnök hosszan beszélgetett az úszókkal.” (Orbán Viktorral találkozott Eric, az angolna.)

A nyugati intervenciós erők megszállják az orbáni Magyarországot

„Nagyon beleszerettek az Európai Ügyészségbe a magyarországi haladók, hiszen amíg nincs rá mód, hogy nyugati intervenciós erők megszállják az orbáni Magyarországot, addig legalább korrupciós vádak révén elintézhetné a politikai úton kirobbanthatatlan Fidesz-KDNP-t. Az ellenzék legkiválóbbjai ezért a Széll Kálmán téren megkezdték az aláírásgyűjtést Magyarország csatlakozásáért.

Azt senki sem szavatolja, hogy a nemzetállamok fölött álló ügyészség nem lesz politikai leszámolások eszköze, de Lukácsi Katalin bízik benne, hogy az új szervezet elfogulatlanul és a nép érdekében fog ténykedni. Az üres bizakodásra pedig köztudottan érdemes jövőt építeni.

Az aláírásgyűjtés fő arcaként megjelenő Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőtől megkérdeztük, ő nem aggódik-e Magyarország szuverenitásáért az Európai Ügyészséghez vágyott csatlakozás és így az igazságszolgáltatásunk egy részének átadása miatt. Természetesen nem merül fel benne ilyesmi.” (PestiSrácok: Ha választással nem megy, akkor büntetőjogi módszerrel szalámiznák le a kormányt a haladók)

Európai faluország

Vidék-Magyarországon jártam, Szolnok és Csongrád megyében. Baráti és családi kapcsolatok révén az elmúlt negyedszázadban több száz alkalommal jártam arra.

Örülök neki, hogy született pesti bennszülött létemre nekem csupán nem egy furán hangzó helységnév, ha azt hallom, hogy Baks, vagy azt, hogy Csanytelek. Ismerem ezeket a falvakat, számtalanszor átutaztam rajtuk az elmúlt években. Sándorfalván is ismerem a boltokat, tudom, hol kell húst venni, hol tejfölt és túrót, mikor van piac, és hol van nyitva ünnepnapkor is a bolt. Olyan név, mint Balástya, nekem nemcsak az ottani rémet juttatja az eszembe – házakat és arcokat is tudok kötni hozzá.

Most, hogy megint Csongrádban jártam, felfigyeltem arra, amit már régebben is tudtam. Hogy mennyi minden épült az utóbbi tíz évben. Új buszpályaudvar az egyik helyen, európai színvonalú töltés a másikon. Megújult utak, főterek, buszmegállók tucatjai.

Jó volt nézni és látni mindezt. Jó volt és furcsa is persze. Főleg, hogy először nem tudtam, mi az, ami furcsa

Aztán rájöttem: szinte mindegyik település bejáratánál ott volt a tábla: Európai falu, Európai város. És nemcsak a csillagok virítottak a kék alapon, de szöveg is volt hozzá: a buszpályaudvar (töltés, út, főtér, stb.) az Európai Unió pályázatának segítségével, uniós pénzből épült. Nem szó szerint, de mindenhol valami hasonló volt a szöveg.

Néztem a táblákat és önkéntelenül is odaképzeltem alájuk még néhány szót. Magyar szavakat, amelyek magyar mondattá álltak össze az elmúlt években, hónapokban: Nem leszünk gyarmat! Állítsuk meg Brüsszelt!

Lefordítom magyarra: Aggyátok ide tieteké pénzet minekünk, aztán mennyetek isten hírével, amíg jól van dolgotok.

Ezt üzenjük mi Európának. Hogy tegyék le szépen a pénzt a küszöbre, lehetőleg minél hamarabb, aztán illa berek, nádak, erek, huss innen!

Felejtsetek el bennünket, mintha soha sem ismertük volna egymást.

Volt már ilyen évekkel ezelőtt, kicsiben kipróbálódott már, hogy milyen. Az lehetett a főpróba, amikor Várszegi Gábor a maga milliárdjaival megmentette az akkor épp a csőd szélén álló FTC-t. A ferencvárosiak elfogadták szépen a milliárdjait, majd miután a mór megtette a kötelességét, lerakta a pénzt, elkezdték őt szépen zsidózni. Várszegi először  nem vette komolyan az egészet, de idővel azért megkérdezte magától, hogy kell-e ez neki, hogy a saját pénzén lezsidóztassa magát. Végül az lett, hogy fogta a pénzét és távozott.

Nem tudni, meddig tart az Európai Unió türelme, de valami azt súgja, nekünk inkább szükségünk van rájuk, mint fordítva. Így azután nem gondolom, hogy ha a miniszterelnök Moszkvához hasonlítja Brüsszelt, gyarmatosítónak, vagy éppen vidéki kócerájnak nevezi az Európai Uniót, az a magyar érdekeket szolgálja.

Sok minden épült az elmúlt években, talán nem ártana, ha Bözsi néni – emlékszünk: helló röfik – is tudná, honnan lett erre pénz.

Megvéggyük

Mi van már, mi van, főnököm! Ne olyan hangosan, mert még fölébredek! Húznám még kicsit a lóbőrt, ha nem ordibálnál állandóan a fülembe. Brüsszel ellen? Mit kell megvédeni? Milyen harc ez már megint? Miért, az előzőnek már vége lett? Tudod, amikor a Soros ellen vonultunk, és térdre kényszerítettük a háttérhatalmat.

Szóval most Brüsszelországba lesz a menés, főnököm. Na azért! Már megijedtem, hogy megint a muszkákra lövünk. Az nincs benne az én zsoldomba’ főnök. Meg nem is úgy vagyok szolmizálva. Szocializálódva, ha akarod, úgy is lehet mondani.

Te vagy a főnök, te mondod meg, mi van. Megcsinálom okosba főnököm, ne aggódj. Nem leszek gyarmat, beleverem a fejüket a pocsolyába. Te megmondod, mikor lesz az indulás, én meg már kerekedek is. Megfújom a nyergeket, kürtölök. Vagy fordítva.

Nekem ez tényleg nem téma, csak mondjad, hogy mi legyen. Hogy mikor lesz a következő ütközet, főnököm? Csak hogy képbe legyek. Be bírjam írni a naptáramba. Mert már kezd betelni, alig van benne üres hely. Bankok, oligarchák, IMF, államadósság. Ápolók, tanárok, diákok. Filozófusok, akadémikusok, Soros. Bevándorlást segítő civilek.

Kit nem győztünk még le, főnököm?

Alkalmas vagyok én mindenre, hadra fogható, csak mondd meg világosan, mi a cél. És akkor én arra megyek, amerre kell. Vagy arra, amerre mondod, főnököm. Mert amit te mondasz, az nekem olyan, mint a parancs. Napinarancs, drága főnököm, ha meg nem sértelek.

Ez a jó itt minálunk, hogy mindig más ellen harcolunk. Értem én főnök, harcolni kell. Békében nincs esélyünk, mihez kezdenénk, ha nem lenne mindig háború! Halálra unnánk magunkat, aztán ott feküdnénk, kiterítve.

Na, akkor most, de tényleg konkrétan: mikor indul a menés? Mégsem Brüsszelország? Micsoda? Lipótmezei csata? Legyen úgy, ahogyan parancsolod. Csak adjál hozzá dzsípieszt, hogy odataláljanak a hadaim.

És mondd csak: az nem lehetne, hogy egyszer már végre ne győzzünk senki ellen?

Ez meg mi már megint? Nem tudnál halkabban kürtölni főnököm? Nem akarok még felébredni: addig jó nekem, amíg csak álmodom ezt a sok hülyeséget.

Sargentini nem fogja megbuktatni Orbánt

Orbán Viktort és kormányát nem az Európai Unió fogja eltávolítani a hatalomból. Ebből a szempontból nagyjából lényegtelen, hogy elfogadják-e Judith Sargentini jelentését, és elindítják-e Magyarország ellen a sokat emlegetett 7-es cikkelyhez vezető eljárást. És nem is Macron francia elnök, vagy Merkel német kancellár szabadítja meg Magyarországot Orbán Viktortól.

Ezt a harcot – hogy a Fidesz szóhasználatával éljünk – nekünk magyaroknak kell megvívnunk. Már amennyiben akarjuk egyáltalán. Nem lesz könnyű, mert mi alapvetően békés népség vagyunk. Béketűrők, fát lehet vágni a hátunkon. Nem szoktunk a harchoz, hiába is állítja ezt szeretett vezérünk – ő is leginkább a szájkarate műfajában vitézkedik. Igaz, abban gyakorlatilag verhetetlen.

1989-ben készen kaptuk a szabadságot, nem kellett küzdenünk érte, a Szovjetunió szétesésével ölünkbe pottyant a demokrácia. Nem dolgoztunk meg érte, ezért nem is igazán tudtuk megbecsülni. Azt hittük, hogy a szabadság csak úgy ér valamit, ha vele együtt a jólét is eljön. Hogy majd utolérjük, talán le is hagyjuk Ausztriát, Németországot. Hollandiát, Dániát.

Amikor ebben a várakozásunkban csalódtunk, megsértődtünk a szabadságra. Visszasírtuk Kádár igazságtalan, de kiszámítható és végső soron élhető rendszerét, kezdtünk csak a szépre emlékezni. Hogy minden évben egy kicsivel jobb lett – másként fogalmazva: kevésbé rossz.

Igazságtalanok voltunk a szabadsággal, a demokráciával és most, amikor már csak nyomokban maradt belőle, talán majd kezdjük újra megbecsülni. A harmadik kétharmad azt tesz, amit akar, egyedül a józan belátásukban bízhatunk. Hogy nem számolják fel a demokratikus jogrend maradékát, megmaradhatnak a civil szervezetek, a néhány független, vagy annak látszó újság, tévé, rádió. Hogy a narancson kívül, más gyümölcs is teremhet a magyar ugaron.

Nem kell helyettünk elküldeni Orbánt, de segíteni lehet nekünk. Erőteljesebb kiállással a korábbiaknál kevesebb kompromisszummal. Mert talán mégsem annyira reménytelen ez az ország, mint amilyennek látszik. „Élnek dolgozók is, költők is bűntelen”.

Mi magyarok jobb sorsot érdemelnénk annál, mint ami vár ránk.

Orbán Viktor Magyarország

– Miniszterelnök úr, jobban van?
– Mire gondol?
– Hát, hogy vannak ezek a kényszerképzetei.
– Kényszerképzeteim? Nekem? Maga összetéveszt engem a Kövér Lacival. Ő hiszi magát sámánnak. Nézzen rá, milyen a tekintete. Ha tudná, mennyit röhögünk rajta otthon az asszonnyal.
– Nem tévesztettem össze senkivel, miniszterelnök úr. De meg kell jegyeznem, több jel utal arra, hogy Ön egy ideje Magyarországnak képzeli magát.
– Mikor mondtam ilyet?
– Hogy Brüsszelben támadják Magyarországot. Most például a Sargentini-jelentés kapcsán.
– Miért? Nem így van?
– Ha Ön Magyarország, akkor természetesen ez a helyes kifejezés. De Ön a legjobb tudomásunk szerint nem Magyarország, miniszterelnök úr. Ha tudni akarja az igazat, akkor most elárulom: Önt Orbán Viktornak hívják. Vagyis, Brüsszelben, Strasbourgban és úgy általában, a világ demokratikus felén nem Magyarországot, hanem Önt támadják.
– Engem még nem támadott meg senki. Jól is néznénk ki! Fizetem a TEK-et, hogy megvédjenek, még csak az kéne, hogy ezek után megtámadjanak.
– Félreértett miniszterelnök úr. Nem fizikailag támadják, hanem az intézkedéseit bírálják. A demokráciáról vallott felfogását, ha szabad így fogalmazni.
– Szabad. Miért ne szabadna? Szabad országban mindenki úgy fogalmaz, ahogy szabad. Na jó, félre a viccel: szerintem a magyar embereket bántják. Irigylik az eredményeinket, ezért feszültek és frusztráltak. Európa hanyatlik, a Nyugatnak bealkonyult, Keletről fúj a szél.
– Nem a magyar embereket bírálják, miniszterelnök úr, hanem Önt.
– A magyar emberek 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban is felhatalmaztak bennünket…
– … a kormányzásra, miniszterelnök úr. Jobb életet vártak Önöktől, mert ezt ígérték nekik. Önök nem arra kaptak felhatalmazást, hogy ellenségünkké tegyék a fél világot.
– Nekünk nincsenek ellenségeink. Irigyeink vannak, akiknek nem tetszik, hogy sikeresek vagyunk. De Keleten szeretnek bennünket. Most éppen Kirgizisztánban.

– Azért végezetül, nyugtassa meg az Önért aggódókat: ugye, nem képzeli Magyarországnak magát?
– Nem képzelem magam Magyarországnak, ugyanis én vagyok Magyarország. Miért, jobb volna, ha Bonaparte Napóleon lennék?

A kémek fővárosa lett Brüsszel

0

A kémkedést elsősorban nem úgy kell elképzelnünk, mint a James Bond-filmekben, de tény: nem csak a hidegháborúban volt nagyon fontos, ma is komoly szerepet játszik. Európában a legtöbb kém, hírszerző ma Brüsszelben dolgozik, sokan közülük diplomáciai fedésben.

Aggódnak az Európai Unió tárgyalódelegációjának tagjai amiatt, hogy a brit titkosszolgálatok kémkednek a brexitről szóló egyeztetéseken – ezt írta nemrég a Daily Telegraph. Egy magas rangú, de meg nem nevezett európai uniós forrásra hivatkoztak, és azt írták: a britek július elején

megszereztek egy olyan bizalmas dokumentumot, amelyet nem sokkal előtte mutattak be az uniós tisztviselőknek.

A lap szerint a dokumentum rendkívül negatív becsléseket tartalmaz az Európai Bizottság részéről az arról szóló brit tervekkel kapcsolatban, hogy Nagy-Britannia valamilyen formában az EU belső piacának része maradjon. Azt írták: a brit kormány órákon belül lobbizni kezdett, nehogy az Európai Bizottság nyilvánosságra hozza a dokumentumot, Theresa May például még aznap tárgyalt erről Angela Merkellel.

A dokumentumot végül nem hozták nyilvánosságra.

A lapnak egy másik magas rangú, a brexit-tárgyalásokban érintett diplomata is azt mondta: mindig is voltak kémkedéssel kapcsolatos félelmeik. Éppen ezért intézkedéseket is hoztak, hogy csökkentsék a biztonsági kockázatokat a tárgyalásokon: telefonokat például nem is lehet bevinni.

Mindez azonban csak a jéghegy csúcsa a Politico cikke szerint. Azt írják,

Brüsszel kiemelkedően fontos kémkedési célpontnak számít,

hiszen egyrészt itt van az Európai Unió és a NATO központja, afrikai és közel-keleti biztonsági szervezetek pedig az itt élő, nagy létszámú, az otthoni politikát befolyásolni képes diaszpóra miatt mutatnak aktivitást.

Az osztrák hírszerzés vezetője két hónapja egyenesen azt mondta: Brüsszelben már több kém van, mint az eddigi „fővárosban”, Bécsben.

Bécs a hidegháború alatt lett kifejezetten fontos város hírszerzési szempontból, de a vasfüggöny leomlása után is az maradt, hiszen ENSZ-szervezetek működnek itt, például az Atomenergia Ügynökség, itt van az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet székhelye, és sok nagykövetség több más országot is „ellát” Bécsből. A hírszerzési vezető szerint

Bécsben több száz kém lehet, Brüsszelben még ennél is több.

A Politicónak egy volt belga hírszerző azt mondta: most több kém van a városban, mint a Berlini Fal leomlása előtt, szerinte főleg kínaiak, oroszok, amerikaiak és marokkóiak vannak sokan. Az elmúlt években több kémet ki is utasítottak az országból.

A lap forrásai szerint a Brüsszelben dolgozó diplomaták

tisztában vannak vele, hogy bármikor lehallgathatják őket.

Howard Gutman, az Egyesült Államok volt belgiumi nagykövete egyenesen azt mondta: tudták, hogy a rezidencia lehallgatását semmiképp nem tudják megakadályozni, ezért néha hangosan jó éjszakát is kívánt a hallgatózóknak a hálószobájában.

Az is igaz persze, hogy ilyen szempontból az amerikaiak is aktívak Brüsszelben: öt éve derült ki, hogy egy olyan programot működtettek, amely keretében uniós intézményeket is lehallgattak.

A sok potenciális hírszerzési célpont mellett Brüsszel esetében az is fontos, hogy könnyű odajutni vagy adott esetben elhagyni a várost.

Egy, szintén a Politicónak nyilatkozó belga hírszerző szerint a kémkedés minden területen megjelenik, az energiaügyektől a védelmi kérdéseken át a migrációig. Mint mondta,

„vannak baráti, semleges és barátságtalan szervezetek”,

a tagjaik pedig általában diplomáciai fedésben dolgoznak.

Az uniós szerveknek és a NATO-nak is megvannak a saját biztonsági szervezeteik, de a kémelhárítási munka jelentős része így is a belga titkosszolgálatra hárul. Ugyanakkor ez és a belgiumi kormányzati rendszer bonyolultsága megnehezíti az információáramlást.

A belga hírszerzőket ráadásul lefoglalja az iszlámista terrorizmus elleni küzdelem is (a párizsi és brüsszeli terrortámadásokat végrehajtó sejt európai központja is Brüsszelben volt), így kevesebb energiájuk és kevesebb emberük marad arra, hogy a „klasszikus” kémelhárítói feladatokat is elvégezzék.

Kína nem akarja megosztani az Európai Uniót

0

„Vannak, akik azt állítják, hogy Kína megpróbálja megosztani az Európai Uniót, de tévednek. Kína abban érdekelt, hogy az egész EU-val működjön együtt!” – mondta Li Kocsiang miniszterelnök, a kínai vezetés második embere.

Li Kocsiang Szófiában találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel is, aki Kínát alternatívaként említette arra az esetre, ha az EU nem adna pénzt a magyar fejlesztésekre. Vang Ji kínai külügyminiszter nemrég megígérte Németországnak, hogy nem nyomulnak agresszíven az EU keleti és déli államaiban. A kínaiak arra mutatnak rá, hogy a 16+1 együttműködés csak a jövő zenéje. Jelenleg a kínaiak európai beruházásainak kevesebb mint 10 százaléka jut ezekre az országokra. Az oroszlánrészt Németország, Franciaország, Nagy Britannia és Olaszország foglalja el a kínaiak európai terveiben.

Peking jelenleg számít arra, hogy az Európai Unió támogatja őt az Egyesült Államokkal megindult kereskedelmi háborúban.

Brüsszelben viszont figyelmeztették Kínát, hogy ennek a támogatásnak ára van. A többi között az, hogy Kína visszafogja magát, és nem nyomul agresszíven Európa keleti és déli végein. Ezt a kínaiak annál is könnyebben megígérhették, mert az Új Selyemút programban ez a régió nem élvez kitüntetett jelentőséget. Peking új technológiát kíván beszerezni Európában. Ez pedig a kontinens nyugati felén található. A keleti rész csak hídfőállás lehet a kínaiak európai exportja számára.

Brüsszel arra figyelmeztette Pekinget: nem díjazná, ha a kínaiak export offenzívája megindulna Kelet Európán keresztül az EU gazdagabb tagállamai felé. Le Kocsiang miniszterelnök kijelentései Szófiában azt mutatják: a kínaiak vették a lapot, mert számukra fontosabb az együttműködés Brüsszellel mint a gyengén fejlett keleti uniós tagállamokkal.

EU: Viták a csúcson avagy csúcson a viták

A két fő téma a bevándorlás szabályozása és az Unió reformja, amelynek része a költségvetés is. Nem valószínű, hogy sikerül átfogó megállapodásokat kötni. Vannak országok, amelyek az egyik témában támogatják egymást, a másikban viszont élesen szemben állnak.

Ma kezdődik az Európai Tanács, vagyis az uniós tagállamok állam- és kormányfőinek szokásos kétnapos találkozója. Ennek fő témája, ahogyan azt Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is írta a résztvevőknek tegnap küldött levelében, a migráció lesz. Tusk szerint

nincs sok idő a migrációs válság megoldására, mivel az elősegítette számos populista politikai erő felemelkedését,

és az Európai Uniónak ezért minél előbb be kell bizonyítania, hogy képes a helyzet rendezésére.

Nem csak a bevándorlás kérdésében várhatók azonban éles viták. Ahogy Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense a Független Hírügynökségnek nemrég elmondta, két fontos téma vár döntésre az unióban: a dublini rendszer, vagyis a bevándorlás szabályozásának reformja mellett a költségvetésről és az EU reformjáról is dönteni kell.

De nézzük előbb a bevándorlást, amellyel kapcsolatban

rengeteg különböző érdek csap majd össze.

Donald Tusk levelében azt írta: javaslatot fog tenni a Földközi-tengerből kimentett menedékkérők biztonságos elhelyezésére és arra, hogy kérelmüket Európán kívül létrehozandó központokban bírálják el.

Ez például egy olyan pont, amelyet többen támogathatnak, hiszen hasonló javaslatot tett Emmanuel Macron francia elnök is. A Deutsche Welle szerint ezt több tagállam is támogatja – a probléma az, hogy pont az érintett országok utasítják el. Edi Rama albán miniszterelnök már be is jelentette: nem akarnak ilyen táborokat az ország területén. Így állítólag többek között Líbiát próbálják az uniós tagállamok rávenni, hogy, persze jelentős összegű támogatásért cserébe, ott hozzanak létre ilyen központokat.

Angela Merkel és Giuseppe Conte központi szereplő lesz.
Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan

Ebben az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának és a Nemzetközi Migrációs Szervezetnek a segítségére is számítanak. A két szervezet már most is működtet olyan központokat Líbiában és Nigerben, ahol különválaszthatják a nemzetközi védelemre szoruló menekülteket az Európába tartó gazdasági bevándorlóktól.

Az is szóba került, hogy ezek a központok a Földközi-tenger lakatlan szigetein legyenek, a franciák, spanyolok és olaszok pedig azt is el tudnák képzelni, hogy az uniós kikötőkben legyenek ilyen befogadóközpontok.

Arra is megoldást kell találni, hogy mi legyen a már az Unió területén lévő menedékkérőkkel.

Németországban például komoly kormányválság van emiatt. Angela Merkel pártjának, a CDU-nak a bajor testvérpártja, a CSU a koalíció felrúgásával fenyegetőzik, ha nem sikerül gyors megoldást találni a kérdésre.

A németek elsősorban a másodlagos migrációt akarják megakadályozni, vagyis azt, hogy azok, akik már az Unió területén vannak, átmenjenek egy másik országba: jellemzően az ő céljuk Németország vagy valamelyik skandináv tagállam. Emellett azt is akarják, hogy vissza lehessen küldeni a menedékkérőket oda, ahol először átlépték az uniós határt.

Itt kerülnek szembe a németek az olaszokkal.

Az olaszokhoz érkezik ugyanis a legtöbb menedékkérő, ők viszont pont azt akarják, hogy ne maradjanak náluk.

Ezzel kapcsolatban az olasz kormány be is terjesztett egy tervet, amely többek között azt tartalmazza, hogy minden tagállamnak részt kell vállalnia a terhekből, és egy kötelező szétosztási rendszert (ha úgy tetszik, kvótát) javasolnak.

Ez az, amit viszont a visegrádi országok utasítanak el egyértelműen.

Pedig az eddigiekről az olaszok és a németek várhatóan meg tudnának egyezni, hiszen így részben mindkét kormány kívánsága teljesülne, és ezt több más ország, például a franciák is tudnák támogatni. Emmanuel Macron egyébként egyenesen azt javasolta, hogy szankcionálni kellene azokat, akik nem vesznek részt a szolidaritásban.

Ha létrejön ez a megállapodás, az alighanem megmentené Angela Merkelt is – ugyanakkor kétséges, hogy a visegrádi országok ebbe belemennek-e.

A Newsweek szerint egyenesen az a kérdés, hogy

„a szélsőjobboldali magyar miniszterelnök szabotálja-e a Merkel megmentésére irányuló tervet”.

De persze hiba lenne azt mondani, hogy csak a V4-ek tudják megfúrni ezt a megegyezést, hiszen Macron is elismerte: egyelőre csak javaslatokról beszélnek. Angela Merkel pedig kedden be is jelentette: nem készül el a találkozón egy, a bevándorlást uniós szinten szabályozó csomag. Hét pontról tárgyaltak, eddig ötben értenek egyet. A másik kettő viszont pont a két legnehezebb: a menekültügyi eljárások szabályozása és a szolidaritási mechanizmus.

Merkel egyébként azt is javasolja, és ebben például a következő fél évben az Unió soros elnöki tisztségét betöltő Ausztria kancellárja, Sebastian Kurz is támogatja, hogy az ügyben valóban tenni akaró országok

kössenek két-, háromoldalú megállapodásokat,

bevonva akár a menedékkérők származási és tranzitországait is.

Amiben viszont gyakorlatilag mindenki egyetért, az uniós part- és határvédelmi ügynökség (Frontex) és az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) megerősítése. A tervezett közös közleménynek az Euractiv által megszerzett vázlata szerint azt ki akarják mondani:

„Annak az előfeltétele, hogy az EU migrációs politikája működjön, az, hogy hatékony legyen a határellenőrzés.”

A menedékkérők szétosztásával kapcsolatban pedig a Politico szerint várhatóan Ausztriát kérik majd fel arra, hogy dolgozzon még ennek a tervén.

Mivel Magyarországon már évek óta gyakorlatilag nincsenek menedékkérők, ezért

a találkozó másik fő témája sokkal inkább érintheti az országot.

Ez pedig a költségvetés és az EU reformja. A már a Független Hírügynökség által is ismertetett Merkel-Macron terv azt szeretné, ha az eurózónához tartozó országok szorosabbá tennék az integrációt, többek között közös költségvetést vezetnének be, amelynek része lenne, hogy a gazdagabb régiók segítik a szegényebbeket.

Mark Rutte holland miniszterelnök kulcsfigura lehet.
Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger

Ez viszont sokaknak nem tetszik. Az elégedetlenek egyik vezetője Mark Rutte, a liberális holland miniszterelnök, aki szerint az EU „nem jótékonysági intézmény”, a déli szegény országoknak nem a gazdagabb északiak pénzén kell talpra állni. Elutasítja a közös költségvetést, szerinte jobban és hatékonyabban működő Unióra van szükség, szigorúbb szabályokkal.

Kevesebb pénzt szánna agrártámogatásokra és strukturális alapokra,

sőt, ezek folyósítását jogállami és korrupcióellenes feltételekhez kötné – látható tehát, hogy ez a kérdés miért érinti igen érzékenyen Magyarországot.

Rutte ötleteit is többen támogatják, leginkább az írek, a skandinávok és a balti államok, de Sebastian Kurz is erről beszélt egy interjúban, igaz, ő Macron ötleteit is jónak nevezte.

A két fő téma mellett várhatóan szóba kerül még a Brexit és az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi háború. Utóbbival kapcsolatban Donald Tusk a cikk elején idézett levelében azt írta: hatalmas nyomás alatt vannak a transzatlanti kapcsolatok Donald Trump amerikai elnök politikája miatt, és nem csak a kereskedelmi kérdésekben nagyok a nézeteltérések. Szerinte „fel kell készülni a legrosszabb forgatókönyvekre”.

Az ellentétek tehát nagyok, több törésvonal is húzódik az uniós tagállamok között, nem véletlen, hogy Tusk az elmúlt néhány nap alap alatt személyesen látogatott meg több mint féltucatnyi európai vezetőt, másokkal meg telefonon tárgyalt. A legfontosabb ügyekben így sem várható átfogó megállapodás a csúcstalálkozón.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK