Valami egyszerű tejeskávét kérnék, kisasszony, nincs jól ma a gyomrom – sosincs jól, ha észreveszem, hogy dróton próbálnak rángatni. Ráadásul üvegszálason, mert azon jön az internet. Itt olvasom a HVG-ben, hogy a Facebook beengedte a sajtót a dublini központjába egy pár óra erejéig, hogy megmutassák: miképpen védelmezik az EP-választások tisztaságát.
Maga az írás jó, részletes és élvezetes, de engem leginkább a politikai manipuláció technikája ragadott meg. Hát hiába, ez már a Big Data és a mesterséges intelligenciák kora. És az benne a legérdekesebb, hogy a befolyásolás személyre szabott – ilyen még nem volt a történelemben, és nagyon sokat fogjuk vakarni még a fejünket, míg megszabadulunk ezektől a módszerektől.
Tulajdonképpen a Facebook egy végtelenül naiv és jóindulatú állásponttól jutott el a mostani kétségbeesett kapkodásig. Eredetileg ugyanis az volt a célja, hogy összehozza a valamiben egymáshoz hasonló embereket, és nem egyszerűen csak a beszélgetések témakörei alapján szelektált, mint a fórumok, hanem az ízlésbeli különbségeket is figyelembe vette – ugyanis ha valaki sokat emleget valamit, még nem biztos, hogy azért teszi, mert rajong érte. Lehet, hogy utálja. Tehát az algoritmus, ami közösséget lett volna hivatott építeni, nem pusztán a felhasználók megadott adatainak alapján osztotta a megszólalásaikat, hanem a tevékenységüket is elemezte. Nyilvánvaló, hogy ha valaki sokat mozog egy ilyen közösségi oldalon, az algoritmus is sokat tud meg róla – minél tevékenyebb, annál többet. Akit pedig a munkája is odaköt, arról valószínűleg majdnem mindent.
Ez nem is lenne baj, ha csak annyira használnák fel, amennyire eredetileg szerették volna.
Eredetileg az egyik cél az volt, hogy a lelkes horgász horgászokkal találjon kapcsolatot, a lelkes focirajongó a csapatának kedvelőivel, a vasútmodellező más vasútmodellezőkkel.
És emellé a horgásznak horgot reklámozzanak, a focirajongónak a csapata mezét, a vasútmodellezőnek kisvasutat. Mindenki jól jár: a felhasználók is, a hirdetők is.
Vagyis járt volna. Ugyanis körülbelül a Brexit előtti kampány idején – ne feledjük, ez akkor volt, amikor a közösségi oldal egyik fő célja még az volt, hogy a felületére csalogassa a teljes világsajtót, és ez sikerült is – valakik, valahol rájöttek arra, hogy hiszen a politika is áru és azt is lehet reklámozni. Csak ügyesen kell beállítani a célcsoportok paramétereit. Hogy ezek kik voltak és hol, azt büntetőjogi felelősséggel nem merném állítani, de Szentpétervár Olgino negyedében keresném őket, ha rájuk akarnék találni. Bár semmi szükség a keresésre, úgyis ott vannak mindenhol.
No, szóval ott tartottunk, hogy a Facebook nem csak közösségi oldal, hanem világméretű hirdetési felület is. Ha valaki jól megfizeti, a hirdetése eljut minden megcélzott felhasználóhoz. És – rajtuk kívül senkihez sem. Innentől kezdve pénz és célzás kérdése minden.
A Brexit-kampány idején tele volt a világsajtó a rengeteg abszurd álhírrel, rendszerint szándékos ferdítésekkel, amiknek vagy semmi alapjuk nem volt, vagy létező híreket tekertek ki olyan vadul, hogy ember nem ismert volna rájuk eredeti formájukban. Ilyen volt például, hogy ha az Egyesült Királyság uniós tagállam marad, akkor
- Betiltják a görbe uborkát. Nem igaz, ez nálunk is terjedt, pusztán arról volt szó, hogy az Unió egyik papírszaporító bizottsága minőségi kategóriákat állított fel ebben a kérdésben, és csak az az uborka lehetett első osztályú, ami nem túl görbe (bár hogy ennek mi köze a minőséghez, azt nem igazán indokolták meg). A rendelkezést végül 2009-es hatállyal eltörölték. A Brexit-kampány hét évvel később volt.
- Folyósítani fogják a halottakat és a csatornába öntik őket. Az EU semmi ilyesmit nem tervezett, a Flamand Temetkezési Szövetségnek volt az ötlete, hogy egy, addigra már több amerikai államban bevezetett módszert honosítson. Az Európai Bizottság csak azt vizsgálta, hogy ez egyáltalán biztonságos-e.
- Betiltják a tejeskancsókat. Ennek az volt a magva, hogy a Valenciai Egyetem – tehát nem az Unió! – egy vizsgálata szerint nagyobb eséllyel lehet belőlük fertőzést összeszedni. Az EU-nak annyi köze volt az egészhez, hogy Valencia az Európai Unió területén található.
- Korlátoznák, hányszor lehet kávézóba menni. Ördögöt: annyiról volt szó, hogy az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság egyik jelentése szerint napi 400 milligramm koffein bevitele – ami nagyjából négy rövid kávénak felel meg – még nem veszélyes az egészségre.
- Nem lesz szabad tucatjával árulni a tojást. Dehogynem: csak arról volt szó egy EP-vitában, hogy fel kelljen-e tüntetni a darabszám mellett a tömeget is a csomagoláson.
- Le kell halkítani a skót dudákat. Hát ez még Első Edwardnak sem sikerült, pedig őt a Skótok Pörölyének nevezték a maga idejében. De az Unió nem is akart ilyesmit – arról volt szó csupán, hogy az uniós tagállamok által is jóváhagyott egyik jogszabály azokat a munkavégzőket védi a halláskárosodástól, akik a munkájuk közben erős zajnak vannak kitéve. A skót dudások munkáltatójának írja tehát elő, hogy biztosítson füldugót a zenészeknek, mert a tartós halláskárosodás nagyjából a negyedüket érinti. Vagyis nem a hangszerekre kell hangtompítót faragni.
- A kisgyerekek nem fújhatnak lufikat. Dehogynem: mindössze a vékonyabb latexlufikra kell egy figyelmeztetés, hogy 8 év alattiak felnőtt felügyelete mellett fújhatják fel, a három év alattiaknak pedig nem lehet olyat gyártani, amit lenyelhetnek.
Köszönet és hála az Eurologusnak, amely annak idején kigyűjtötte ezt a pár kirívóan nagy szamárságot a dübörgő kampányból. És ezek mind a Facebook segítségével jutottak el a célközönséghez – amiben az a baj, hogy ha én megírok valamit egy újságba, mondjuk azt, hogy sajtból van a Hold, akkor azt minden olvasó látja, Neil Armstrongtól kezdve, aki személyesen tapasztalta, hogy nem így van, az ötéves Pistikéig, aki viszont esetleg elhiszi. Tehát nem válogat a közlés, mindenkit megtalál, ha butaságot írok, mindenki nevetni fog rajtam és a naivabbak sem hiszik majd el. Azonban ha úgy paraméterezem egy fizetett Facebook-hirdetésben a cikk célközönségét, hogy csak a négy és hat év közötti, olvasni már tudó, de nem túl értelmes gyermekekhez jusson el (ez mondjuk így lehetetlen volna, ez csak egy példa), akkor a megcélzott olvasók száz százaléka fogja elhinni, amit kap, és nem találkozik kritikus közönséggel, amelyik például egy kommentben megcáfolná az állításokat.
Teljes a siker. Ahogy a HVG írja:
„A brexitről szóló szavazás után a brit sajtó szociológusokkal, politológusokkal és pszichológusokkal kereste a végeredmény okát. De eltartott hónapokig, mire kiderült, hogy a látóterükön kívül emberek tömegeit hergelték például azzal az álhírrel, hogy küszöbön áll Törökország EU-csatlakozása, és akkor 70 millió muzulmán rohanja le Nagy-Britanniát.” (HVG)
Márpedig ezerféleképpen lehet paraméterezni. Mondjuk úgy is, hogy egy helyi érdekű hírt csak az adott település lakói kapjanak meg, így ha teszem azt, Kutyabürgözdön manipulálja valaki hazugságokkal az önkormányzati választásokat, azt Budapesten maximum véletlenül tudja meg a sajtó: vagy akkor, ha egy bürgözdi elküldi nekik a manipuláló anyagot. De normális körülmények között nem kerül be a nem helyi lakosok hírfolyamába.
„A 2018-as magyar kampányban is fontos szerepet játszottak a kormánysajtó által futtatott „migránsvideók”. A TV2 Tények rajongói oldalának nincs 100 ezer követője, de egyszer csak elkezdett videókat posztolni, pár hét alatt 122-t egészen április 8-ig, amelyek közül 86-nak a címében is szerepelt a migráns szó. A korábban ilyen filmeket nem közlő TV2 13 milliós nézettséget hozott össze a kampány legfontosabb heteiben, majd április 8-at követően elnémult, több videót nem közölt.” (HVG)
Hát ez bizony szintén kampány-manipuláció volt, csakhogy átcsúszott a politikai reklámok szűrőjén: ugyanis ha ezeket szépen, becsületesen a kormánypárt adta volna fel, politikai hirdetésként, akkor korlátozták volna a forgalmukat a közösségi oldalon, vagy akkora pénzt kértek volna a tizenhárom milliós nézettségért, amennyi nem érte volna meg a Fidesznek.
Azonban a TV2 televíziótársaságként, médiumként szerepel a Facebookon, és ilyen minőségében oszthatta a videókat, az algoritmus nem ismerte fel, hogy propagandával van dolga (egy tévétársaságtól még elfogadható is lenne, hogy a műsorait rövid videókkal ajánlja).
Azonban azt, hogy kiket céloztak meg a videókkal, kikre paraméterezték a terjesztésüket, csak hárman tudják: a TV2, a Facebook és a Jóisten. Ez utóbbi remélem hozzácsapja mindkét érdekelt számlájához ezt is az Ítélet Napján: de a Facebook csak hatóságnak adta ki az ilyen adatokat eddig, külön megkeresésre. Most az változott, hogy a Facebook bevezette a magyarul Hirdetéstár név alatt futó eszközt. Ennek segítségével mostantól hét évre visszamenően ellenőrizni lehet majd, kik mit és mennyiért hirdettek a közösségi hálóban, és azzal hány embert értek el, mi azok életkori és nemi megoszlása, földrajzi elhelyezkedése (2018-ra azonban nem adnak adatokat). Azt is meg lehet nézni, megegyezik-e az adott oldal fenntartója és a hirdetés finanszírozója. ()
Rendben van, ezt az eszközt használhatjuk ezentúl a burkolt politikai hirdetések leleplezésére – de vajon fogjuk is? Kéne… Vannak még ezen kívül magyar anyanyelvű moderátorok is a dublini Facebook-központban, ezek közül a HVG egyet látott, de nem beszélhettek vele – és tulajdonképpen ezek azok a bizonyos óvintézkedések, amik az EP-választások tisztaságát óvják. A Hirdetéstár, a médiaoldalakon megjelenő információs névjegy és a moderátorok.
Hát ez biza nem sok, ha azt nézzük, hogy ezzel szemben bármilyen politikai párt létrehozhat egy fedőcéget vagy egy fiktív személyt, és megszórhatja ezeken keresztül a közösségi oldal bármely, általa kiválasztott szegmensét a célzott hazugságaival.
Az a gond, hogy bárki bekerülhet bárkiknek a célkeresztjébe, csak az illető csapatnak legyen elég pénze megfizetni a hirdetést és elég esze megfelelően paraméterezni a célcsoportot.
Márpedig ez hatalmas üzlet, tengernyi jövedelmet hoz és erről a pénzről sosem fog lemondani a világcég, hiszen ebből él. Talán nem is nagyon akarja: a választást ellenőrző központban összesen negyven munkaállomás van. Az Európai Uniónak meg két éve 510,1 millió lakosa volt, ekkora a célcsoport, illetve legyen kisebb, hiszen nem mindenkinek van számítógépe és nem mindenki lépett be a Facebookra. Legyen csak háromszáz millió. Az is nagy falat negyven embernek.
Nem hiszem, hogy ha lesz botrány a választási kampány alatt és miatt, abból a Facebook ilyen óvintézkedések segítségével ki tudna maradni. Ezt talán még Mark Zuckerberg sem hiszi. Egy megoldás lenne: aránytalanul több emberi adminisztrátort alkalmazni sokkal több regionális központban és le kéne mondani a mamutbevétel egy részéről.
Na, ez lesz az, amire sosem kerül sor.
