A hangos brexit-pártiak külön zárványként vannak Brüsszelben jelen. Nem nagyon érintkeznek senkivel, de – szemben a Fidesz Európa Parlamenti képviselőivel, akik maguk is nagyon magányosak, minthogy mindenki hátat fordít nekik, ezért igyekeznek elbújni a megvető tekintetek elől – a brexit pártiak igen büszkén és öntudatosan vállalják önnön végtelen korlátoltságukat és kártékonyságukat.
Theresa May távozása a Downing Street 10 alól némileg tisztázta Európában is a helyzetet: Brüsszel és a brexit ügyeiért felelős európai vezetők számára immáron megszülettek az új opciók. Májusig három lehetőséggel számoltak az uniós vezetésben, (1) rendezett – azaz megállapodásos – brexittel, (2) kemény, azaz rendezetlen brexittel és (3) no brexittel, vagyis az 2016-os népszavazás döntésének így vagy úgy történő revideálásával. Nagy valószínűséggel titkon mindenki egy új referendumra gondolt, melyet majd a brexitet elutasítók nyernek meg.
Aztán május 26.-a, vagyis annak következményei sokakat kijózanított. A brexit párt túlnyerte magát, szemmel láthatóan a 2016-os népszavazás utáni oly hangos brexit-kritikák elültek, Nigel Farage és Boris Johnson populizmusa viszont újult erőre kapott. Mindez egycsapásra levette a napirendről a 3. opciót, s maradt a mindenképpeni távozás – megegyezéssel vagy anélkül.
Nem újkeletű helyzet ez. Aki annak idején szorosabban nyomon követte az eseményeket, már eleve ezt a két lehetőséget olvasta ki a stratégiákból, s csak azt követgően fogalmazódott meg a “Nagy Britannia talán mégsem hagyja el az uniót” vágyálma, hogy erőt kezdet mutatin Farage és Johnson ellentábora, illetve rendre dugába döltek Theresa May próbálozásai, hogy országát, s főként pártját, a torykat kivezesse a válságból.
Mára viszont már mindenki megelégelte a London által az egész unióra rákényszerített kudarcokat, s bár az elvárások szintjén továbbra is a megegyezéses brexit tekinthető kívánatosnak, a titkos vágyakban újra feltámadt, hogy a britek egyék csak meg, amit oly felelőtlenül maguknak főztek.
Ezt az érzést legitimálja az is, hogy a hangos brexit-pártiak külön zárványként vannak Brüsszelben jelen. Nem nagyon érintkeznek senkivel, de – szemben a Fidesz Európa Parlamenti képviselőivel, akik maguk is nagyon magányosak, minthogy mindenki hátat fordít nekik, ezért igyekeznek elbújni a megvető tekintetek elől – a brexit pártiak igen büszkén és öntudatosan vállalják önnön végtelen korlátoltságukat és kártékonyságukat.
Változás tapasztalható a téren is, hogy míg a brit munkáspárt (Labour) Brüsszelben csendestársként működött együtt a torykkal az európai projektek aláaknázásában, mára hangos brexit-kritikussá vált. Csak úgy ömlik képviselőikből a sajnálkozás, s egy percig sem hajlandók elismerni: nem kevés részük van abban, hogy a dolgok idáig fajultak.
Most mindenki arra vár, hogy Boris Johnson megörökölje May székét. Kéjes örömöt éreznek sokan arra gondolva, hogy mossák majd fel vele a padlót, s hogyan kényszerítik belle olyan lehetetlen helyzetekbe, amilyenekbe még pár hónapja is ő kergette Theresa Mayt. Hogy aztán nagyon fájdalmas engedményekkel szülessen meg a megállapodás, vagy épp ellenkezőleg: Nagy Britannia kemény landolással essen ki az Európai Unióból – megállapodás nélkül.
Ara-Kovács Attila
