Döntő szakaszába érkezett a Koszovóról szóló tárgyalássorozat Belgrád és Pristina között. A tét, hogy a volt szerb tartomány végre normális állam, ENSZ tag lehessen, Szerbia pedig zöld fényt kapjon az EU-ba. A két államfő, Aleksandar Vučić és Hashim Thaci a hajrában bedobta az atombombát: a területcserét. Mindez tiszta blöff is lehetne, azzal a különbséggel, hogy ezúttal mögé állt a kiszámíthatatlan Trump-csapat.
Hogy mi is történt a kilencvenes évek legvégén Rigómezőn azaz Koszovóban és milyen borzalmak előzték meg a NATO-bombázást, majd Milošević szerb diktátor trónfosztását, Koszovó önállósodását díjnyertes dokumentumfilm részlete szolgálhat illusztrációként.
„A különleges rendőrségi erők piroti osztagában volt az a rendőr, aki meglátott egyet az albán holttestek között, akinek néhány arany foga volt. Levágta a fejét, megfőzte, kivette az arany fogakat, megszárította, megnyúzta, majd kilakkozta. Hazavitte a fejet és asztali lámpát készített belőle. Utána azt mesélte, hogy egy halott albán nőnek a fejével is ezt tette, hogy a feleségének is legyen saját asztali lámpája.
Így esténként ő egy férfi lámpát gyújthatott meg, a felesége meg egy nőit.“
Ez nem egy horrorfilm nagyjelenete, hanem részlet egy szerb rendőr tanúvallomásából, amely a Tanúk (Svedoci) című, 2015-ben bemutatott szerb dokumentumfilmben szerepel. A Szabad Európa Rádió belgrádi szerkesztői által készített filmben három szerb rendőr meséli el a rémtetteket, amelyeket a Szerb Rendőrség Különleges Osztályának tagjai követtek el Koszovóban 1998-1999-ben. A „védett tanú“ státuszt kapott három rendőrtiszt már évek óta harcol azért, hogy ezek a háborús bűnök napvilágra kerüljenek és a bűnösök (szerintük minden rendőri egységben 4-5 ilyen bűnöző volt) elnyerjék méltó büntetésüket. A filmben a tanúk ennek az ellenkezőjéről számoltak be: a fegyvertelen civileket szenvtelenül gyilkolók egyre gyorsabban haladtak előre a rendőrségi szamárlétrán.
Ne gondoljuk, hogy a másik fél nem tudna ilyen dokumentumfilmet készíteni, csakhogy erre Koszovóban még nem érett meg a helyzet. A Koszovói Felszabadító Hadsereg rémtetteiről főleg a külföldi sajtó számolt a tömeggyilkosságoktól a drog- és szervkereskedelemig. Ennek a gerilla seregnek a vezetői töltik ma be Koszovó legfontosabb tisztségeit, élükön a volt parancsnokkal, Hashim Thacival. De nem marad le mögötte a miniszterelnök Ramush Haradinaj, akit Belgrád üldöztetett nemzetközileg az Interpollal.
Sikertelenül, akárcsak a horvátok Hernádi Zsoltot.
A szerb egyszemélyes tárgyalócsapatot pedig nem más mint az az Aleksandar Vučić vezeti, aki száz muszlimot akart egy szerbért megölni még a kilencvenes évek elején, majd a koszovói háború idején tájékoztatási miniszterként szorgalmas üldözte a „hazafiatlan” újságírókat.
Ez a két derék férfiú folytat évek óta Brüsszelben tárgyalásokat Mogherini EU biztos közvetítésével. És ők dobták be az eddig még mindig vérfürdőt okozó területcsere ötletét. Nem tudni részleteket, de mindenki úgy véli, hogy Koszovó északi, szerbek lakta részét cserélnék ki Dél-Szerbia néhány községével (Presevo völgye), ahol viszont az albánok vannak többségben.
Ezt eddig mindenki hevesen ellenezte: Európában főleg Merkel német kancellár volt többször is kategorikus, miszerint márpedig a Balkánon (is) a határok sérthetetlenek. Koszovóban és Szerbiában is nemcsak az ellenzékiek, hanem a civilektől kezdve az egyházakig mindenki, más más érdekből, a területcsere ádáz ellenfelei.
A két elnök (Vučić és Thaci), ha tényleg kirukkolnak egy ilyen tervvel, akár a saját bukásukat is okozhatják.
A régióban a következmények is súlyosak lehetnek: az összetákolt Bosznia-Hercegovinában a szerb rész soviniszta elnöke (Milorad Dodik) azonnal vérszemet kapna és csatlakoztatná fél Boszniát Szerbiához. Onnan is megindulhat a nem szerb lakosság menekülése. Nem beszélve Macedóniáról, ahol a lakosság harminc százaléka albán nemzetiségű. Vagy a szerbiai bosnyákokról. A Balkánon szinte nincs olyan terület (kivéve Szlovéniát), amely etnikailag „tiszta” lenne.
Ha már ekkora a nemzetközi és otthoni ellenállás és fegyveres konfliktusok valószínűsége is óriási (a Balkánon már nincsenek komoly hadseregek, de fegyverek dögivel), akkor mégis miért mernének egy ilyen lépést megtenni?
Nincs más magyarázat csak az, hogy Washingtonban (és Vučić Moszkvában is) zöld fényt kaptak.
Megváltozott az amerikai diplomácia nyelvezete. Most már az az alapállás, hogy mindent támogatnak, amiben a két fél megegyezik. Mindent. Hasonlóképpen reagált a hivatalos Moszkva is. Ők is minden megállapodást támogatnak, azzal, hogy hozzáteszik: ami a szerb érdekeket figyelembe veszi.
Mindent összevetve, úgy tűnik, több vesztenivalója a szerb elnöknek van, hiszen a területcsere ténye már azt jelenti, hogy de facto elismeri Koszovót, ami a szerbek Trianonja lesz. Vagy már régen az, csak nem vesznek róla tudomást.
