Kezdőlap Szerzők Írta Lendvai Péter

Lendvai Péter

267 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Kósa az ellenzéket vádolja

Egészen megdöbbentő nyilatkozatot Kósa Lajos az ATV reggeli műsorában. Túl azon, hogy az általuk – a Fidesz által – Soros-szervezeteknek titulált jogvédőket azzal vádolta, hogy tudatosan jogsértésre oktatják ki az illegális bevándorlókat, ilyen brosúrákat készítenek és osztanak ki a migránsoknak, beszélt saját ügyéről, a csengeri asszony által kínált 1300 milliárd forintos akcióról.

Az országgyűlési képviselő – büszkén hangsúlyozta: soha ennyien nem szavaztak rá – hangsúlyozta: semmilyen hibát, bűnt nem követett el, az akciót kifejezetten az ellenzék tervelte ki ellene, hiszen minden választás előtt kirobbantanak valamilyen hamis váddal egy botrányt. Kósa kijelentette:

semmi egyebet nem tett, mint elfogadta a felkérést Szabó Gábornétól,

hogy segít, az ország javára, állampapírba fektetni a mesés összeget. Az édesanyjának szánt nyolcszázmillió forintos összegről azt mondta: hamisítvány, ő sosem kért és kapott ilyen ajánlatot, az édesanyja adatait megszerezték, ellopták.  Szerinte az ügynek csak annyi a tanulsága, hogy az ellenzék mindenre képes.

A volt debreceni polgármester, Fidesz-frakcióvezető, miniszter arra a kérdésre, hogy mindezt mire alapozza, vagyis miből gondolja, hogy a történések mögött az ellenzék áll, határozottan közölte:

majd a rendőrség ki fogja deríteni.

Amivel ugye azt is állítja, hogy a hatóságok vizsgálódnak az ellenzék  háza táján, vagy ha nem is vizsgálódnak, ez lesz a feladatuk.

Az ügyben egyelőre egyébként csend van, a „csengeri asszony”, Szabó Gáborné változatlanul kiadatási őrizetben van Svájcban, még nem tudni, hogy mikor jön haza, illetve van-e esélye arra, hogy megússza az itthoni vizsgálatot. Az örökségről, illetve arról a vagyonról, amelyről a közjegyzői okirat – Kósa által is aláírt – szólt változatlanul nem tudni, hogy létezik-e, avagy tényleg egy csalóval állunk-e szemben. Helmeczy László ügyvéd, Szabóné védője ebben a kérdésben bizonytalanul nyilatkozott, miközben az a férfi, aki sokáig Svájcban segítette Szabónét azt nyilatkozta a fuhu.hu-nak, hogy a pénz létezik, csak a magyar eljárás elindítása miatt a svájci bank zárolta.

A rendőrségi vizsgálat kapcsán annyit lehetett tudni, hogy intenzíven keresték azokat az embereket, akiktől Szabóné kölcsönöket vett fel, és fedezetként az örökséget jelölte meg a hitelezőinek. Hogy hány feljelentés érkezett, arról a hatóság nem számolt be, mint ahogy az egész ügyről nem beszélt a nyilvánosság előtt a nyomozó szerv. Éppen ezért

különösen furcsa Kósának az a kijelentése, amely azt sugallja, hogy a rendőrség az ellenzék szerepét vizsgálja ebben az ügyben.

Abban az ügyben, amelyről sokak hitték Kósa Lajos politikai pályafutásának végét jelenti. Nem így történt, és bár komoly szerepe már nincs a politikusnak – a jövő évi önkormányzati választás kampányfőnöki címe egyelőre nem nevezhető komolynak -, de ez a mostani szerepvállalása egyfajta felmentésként is értelmezhető.

Simicska megszólalására várva

  • még azt is terjesztik, hogy kiegyezett Orbánnal 

  • A konfliktus a két volt jó barát között már korábban is ismert volt

  • A Magyar Nemzet és a Lánchíd bezárását munkatársaira bízta

Belengette valamelyik kormánypárti orgánum – szinte mindegy is, hogy melyik, úgyis egymástól átveszik ezeket a híreket, lényegében változtatás nélkül -, hogy kikerült az Eladó tábla Hír tv-re. Természetesen valódi forrás nincs megjelölve, ami amúgy nem jelent semmit. Azért nem, mert az ilyen hír elsősorban abból táplálkozik, hogy lehet valóságalapja is.

Tudjuk, hogy Simicska Lajos, közvetlenül a választások (április 8.) után bejelentette, hogy bezárja média portfóliója két darabját, a Magyar Nemzetet és a Lánchíd rádiót. Ebből különösen a Magyar Nemzet megszűnése jelentett fájdalmat; 1938-ban alapította Pethő Sándor és azóta sajátos helyet foglalt el a magyar sajtótörténetben. Polgári lapként indult, és bár a pártállami idők nagy kilengéseket nem engedett, a lap mégis képes volt, főként a konszolidálódó Kádár-rendszerben –némi autonómiát kivívni és némiképp szabadabb hangot megütni, mint a több lap (Népszabadság, Népszava, 1968-tól Magyar Hírlap).

A rendszerváltás után időszaka már elég viharosra sikeredett; liberális és jobboldali csoportok küzdöttek érte, és ugyan az utóbbiak kezébe került az újság, nélkülözte a stabil anyagi alapokat. Olyannyira, hogy a kilencvenes évek közepére – a pénzhiány miatt – a megszűnés szélére sodródott a lap, amelyet végül – Horn Gyula közbenjárására – a Princz Gábor vezette Postabank mentett meg, és tartott életben. Az 1998-as kormányváltás után a Postabank lényegében az Orbán-kormány kezébe került, így a Magyar Nemzet is onnan kezdve a Fidesz szolgálatába állt. Így lett tulajdonosa a későbbiek során Simicska Lajos; a Magyar Nemzet a 2015 február 6.-i, úgynevezett G-napig híven szolgálta Orbán Viktort, a kormányt és a Fideszt. A konfliktus a két volt jóbarát között már korábban is ismert volt, de a teljes fordulat ekkor következett be („Orbán te geci”). A Magyar Nemzet onnan kezdve, jóllehet továbbra is jobboldaliként hirdette magát, de élesen Orbán-ellenes fordulatot vett, vezetése lecserélődött – Liszkay Gábor főszerkesztő, korábban Simicska leghűségesebb társa  távozott, és megmaradt Orbán szolgálatában -, munkatársi gárdája is jelentősen átalakult.

A Magyar Nemzet egyre kritikusabb és egyre élesebb hangra váltott a kormánnyal szemben, különösen a választások hajrájára vált kemény ellenzéki újsággá. Sorozatban jelentek meg a tényfeltáró írások, erősen éltetve a hitet: ennyi botrány nyomán megbukik Orbán és kormánya. Simicska maga a Jobbik győzelmét hitte, és mindent el is követett a szélsőjobb párt konszolidálása és győzelme érdekében.  Rossznyelvek szerint Simicska még fogadást hajlandó volt kötni arra, hogy a Fidesz elbukja a választást, és hogy áprilistól új világ jön Magyarországra.

Nem így történt. Ami alaposan megroppantotta a vállalkozót; korábban is alig-alig jelent meg, vagy nyilatkozott a nyilvánosság előtt, azóta viszont szinte teljesen háttérbe vonult. A két orgánum, tehát a Magyar Nemzet és a Lánchíd bezárását is munkatársaira bízta. Hogy miért nem ő maga vállalta ennek bejelentését, nem tudni, talán nem akart szembenézni a munkatársakkal, de az is lehet, hogy tartott a botránytól. Ami egyáltalán nem lett; a szakma még csak nem hüledezett különösebben, hogy ezt a nagymúltú, sokáig prezstizslapot kivezetik a piacról. A Népszabadság bezárása után úgy látszik már semmin sem lepődünk meg, kiváltképp, ha itt kétségkívül maga tulajdonos döntött a záróráról.

Akkor, amikor mindezt bejelentették azt is közölték: a Hír tv megmarad, ott csak létszámcsökkentést hajtanak végre. A csatorna közel negyven munkatárstól vált meg, köztük olyanoktól is, akik a televízió arcának számítottak – például Szöllősi Györgyi, vagy olyanoktól, akik szakmailag fémjelezték a Hír tv-t (például D.Bányász Gergő).

A kedélyek megnyugodni látszottak, egészen mostanáig, mikor is a Pesti Srácok bedobta a hírt, amit a bevezetőben jeleztünk, hogy tudniillik Simicska eladja a televíziót. A Független Hírügynökség igyekezett több forrásból visszaigazolást nyerni, de százszázalékos biztonsággal sem cáfolni, sem megerősíteni nem sikerült az értesülést. A Hír televízió munkatársai többnyire nem adnak hitelt a leírtaknak, többen úgy kommentálták portálunknak az információt: a kormányhoz kötődő médiumok rosszindulatú akciójáról van szó, semmi nem igaz az állításból. Mások óvatosabban fogalmaztak: szerintük az év végéig biztosan nem lesz változás, Simicska tartja magát ahhoz, hogy még fenntartja csatornát. Jól értesültek – nem Simicska köreiből – tudni vélik, hogy az oligarcha és Orbán Viktor kiegyezett egymással, eszerint Simicska otthagyja, vagy eladja a még meglévő sajtóbeli portékáit, cserében Orbán visszaengedi őt a közbeszerzés nyertesei közé. A Független Hírügynökség, annak fenntartásával, hogy a mai világban semmi sem lehetetlen, nem tartja valószínűnek ezt a variációt, inkább annak a véleménynek ad hitelt, hogy a kormánypárti sajtó felülről jövő utasítást hajt végre. Hatalomtechnikailag logikus lenne: a meggyengült – nekünk legyen mondva – és biztosan elkeseredett Simicskát, ismerve hirtelen indulatból bármire képes.

Mindenesetre a jobboldal keményen rámászott a Hír tv-re, az origo Kálmán Olga nézettségi adatait közli, hiszen június 1-től nyilvánosak ezek a számok. A hírportál azt írja, hogy az Egyenesen műsorát háromszor kevesebben nézik, mint az ATV Egyenes beszéd című produkcióját. amivel visszaigazolva látják, hogy Kálmán Olga lényegében megbukott. Igaz ugyan –és ezt az origo is elismeri -, hogy az ismertetett adat nem köthető Kálmán Olgához, hiszen aznap nem ő vezette a műsor, ez a tény azonban kevéssé zavarja a kormánybarát portált, hogy levonja a műsorvezetőnőre vonatkozó következtetéseit.

Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a csatorna munkatársai körében sikerült teljes bizonytalanságot elérni, és mindaddig, amíg maga tulajdonos meg nem szólal, ez így is marad.

Megfelelő ajánlat esetén eladok – Interjú Pákh Imrével, a Golgota című Munkácsy-festmény tulajdonosával

  • Egy kép védettsége azt jelenti, hogy a mozgatása, külföldre szállítása engedélyhez van kötve

  • Tulajdonosa egybe akarja tartani a Golgotát Debrecenben

  • Az őssejt 13 évvel meghosszabbította az apja életét

  • Nem műgyűjtőnek, hanem vállalkozónak tartja magát

  • Ötvenhat festménye van Munkácsytól

 

Önnel szemben meg kell védeni az országot?

Nem, nem kell megvédeni az országot.

Csak azért, mert védeni kellett a festményt, a Golgotát, önnel szemben…

A tulajdoni jogot soha nem kérdőjelezték meg.

Csak éppen lényegesen korlátozták.

Igen, korlátozták a jogaim gyakorlását.

És ezt a jogi trükköt ön hogyan vette?

A politikai konjunktúra akkoriban ezt diktálta. Az más kérdés, hogy ez nekem nagyon nem tetszett, ezért sem adtam be a derekamat, és vittem az ügyet bíróság elé. Az ügynek ugyanis van egy pikantériája. Amikor egy műtárgyat levédenek, előtte összehívnak egy szakbizottságot. Nos, ez a szakbizottság nem javasolta a védettséget.

A védettség konkrétan mit jelent?

Azt, hogy a képnek a mozgatása, külföldre szállítása engedélyhez van kötve. Hiába az enyém, nem vehetem a hónom alá és vihetem ki. Ezen felül külön jelenteni kell a kép tárolási helyét. A koncepció szerintem nem egészen demokratikus, és bár más országban is vannak hasonló törvények, de nem mindenhol. Amerikában például nincsenek, így aztán ehhez nem is voltam hozzászokva. Illetve nem gondoltam volna, hogy Magyarországon ellenem fogják alkalmazni. Ezért fordultam a bírósághoz, ahol különben az első ítélet ellenem született. Ezután került fel az ügy a Kúriához, ahol meglepetésemre a Kúria egyetértett velem.

Tényleg a meglepetésére?

Nekem van más bírósági ügyem is van Magyarországon, és az a tapasztalatom, hogy az másodfok többnyire, szinte automatikusan megegyezik az első fokú ítélettel.

Tudom, az őssejt-ügyről beszél… Az most hol tart?

Most fogják tárgyalni másodfokon.

Első fokon elítélték, ugye?

Tíz hónap felfüggesztett börtönre és pénzbírságra ítéltek.

Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett?

Mi fellebbeztünk, nem az ügyészség.

Akkor ennél súlyosabb már nem lehet az ítélet.

Ön tudja, én ezekben nem vagyok járatos. De úgy tudom, hogy az Ihász nevű főügyész indította el az ügyet – neki, mint hallom, mostanában problémái vannak -, és a szakma egy része nem értett vele egyet.

Végül is most azzal vádolják önt, illetve önöket, hogy az emberi test tiltott kereskedelmét követték el.

De nem eldöntött egyelőre, hogy egy meg nem született abortum embernek számít-e vagy sem. A római katolikus hit szerint igen, az orvosi társadalomban azonban nem.

Mindenestre, ahogy most itt a kávéházi flódnit eszi, nem azt érzékelem, hogy meg van ijedve attól, hogy a börtönben végzi…

Valóban nem tartok ettől, és azt is remélem, hogy a józan ész előbb-utóbb érvényesül. Mindegy, nem izgat a dolog.

Nem zavarja, hogy bűnözőt faragtak magából?

Tudja mit? Már nem. Megszoktam.

Hogyhogy?

Megszoktam, mert ez az ügy most már tíz éve megy. Én kifejezetten örülök annak, hogy az őssejttel komolyan foglalkoztam, a partnereimmel rengeget pénzt fektettünk be őssejt kutatásba. Azt is megmondom, hogy miért örülök, hogy beszálltam ebbe a programba. Azért, mert az őssejt meghosszabbította apám életét 13 évvel. És az életminőségét is fantasztikusan. Egyébként a családon belül mások is kaptak őssejt terápiát, és bizonyos betegségek elmúltak általa. De sok más embert ismerek, akiknek ez a terápia megváltoztatta az életét. Amivel bennünket Magyarországon vádolnak, azok a folyamatok több országban legálisan működnek. Én egyébként befektetőként voltam jelen a programban, de az a litván professzor pedig, aki vezette a kutatást, Nobel díjra lett javasolva.

Ön mit mond saját magáról, ha bemutatkozik? Lényegében milyen foglalkozást jelöl meg? Műgyűjtő?

Nem, én egy vállalkozó vagyok. Színesfémek és ásványok területén mozgok.

Magyarországon?

Nem, itthon nem. Az őssejt ügy óta nincs Magyarországon gazdasági tevékenységem.

De elég gyakran van itthon.

Gyakran vagyok…

De nem azért, mert a bíróságra kell járnia?

Nem járok már bíróságra. Fel vagyok mentve. A Golgota bíróságon sem voltam.

Ha már újra szóba került: mi tervez vele?

A Trilógiát egyben akarom tartani Debrecenben, ez is volt a célom, amikor megvettem a Golgotát.

Láthatja a közönség?

Már rég láthatja. A lepel, ahogy megígértem, abban a pillanatban, hogy leveszik a képről a védettséget, lehull. De nem most hullott le, hanem egy jó fél éve, amikor a Kúria meghozta a döntését, amely ugyan csak lényegében egy irányt jelölt meg, de az alapján egyértelmű volt számomra, hogy mi lesz a végső határozat, így aztán akkor azonnal levetettem a leplet a festményről.

De ott is hagyja a festményt?

Persze, soha sem volt olyan tervem, hogy kimozdítsam a debreceni kiállító teremből a képet, legfeljebb kiállításra. Ezt korábban is megtettük, elvittük Bécsbe, Pécsre, Szegedre és Budapestre is kiállításra.

Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus elõtt (b), Ecce Homo (k) és Golgota címû festménye a debreceni Déri Múzeum Munkácsy-termében. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Most akkor ez az egész botrány sok hűhó volt semmiért? Önnek nem volt szándéka elmozdítani a festményt, de akkor mi volt a cél?

Addig, amíg ez a nagy kép Debrecenben volt, minden rendben találtatott körülötte. De, amint elkezdtük utaztatni, azonnal érkeztek ajánlatok a megvételre. Főleg akkor jönnek ilyen ajánlatok, ha megtudják, hogy a festmény magánkézben van. Márpedig én üzletember vagyok, tehát ha valaki venni akar, akkor, megfelelő ajánlat esetén eladok. Ezeket a jelentkezéseket nem vettem túlzottan komolyan, egészen addig, amíg egy orosz milliárdos meg nem keresett, és ne tett volna írásos ajánlatot.

Mekkora összeg volt ez?

Ha jól emlékszem tízmillió euró, vagy dollár, már nem tudom. Akkora összegről szól, amekkorát a szakértők állapítottak meg a festmény értékeként. Ebben az időben a Magyar Nemzeti Bank is érdeklődött a kép iránt, tárgyaltunk, de az árban nem tudtunk megegyezni.

Mennyit akartak adni érte?

Én kilenc milliót kértem, és ők hatot akartak adni. Nem adtam el, mert nem voltam hajlandó veszíteni a képen. És miután én elálltam az üzlettől, ők levédték a képet.

Pákh Imre mûgyûjtõ áll Munkácsy Mihály a Falu hõse címû képéhez készült tanulmánya, Egy legény az asztalnál címû festménye mellett a szegedi Móra Ferenc Múzeum dísztermében. MTI Fotó: Rosta Tibor

De nem a Bank védette le a képet?

Hivatalosan nem, persze. Én akkor biztos voltam benne, hogy erre nem lett volna joga senkinek. Nem, mert vannak bizonyos kritériumok, amelyeknek ilyenkor meg kell felelni. Csak a fontosabbakat említem: ha egy kép ötven éve van Magyarországon, akkor védelmet élve. A másik ilyen fontos kritérium, hogy ha a magyar történelem valamely fontos epizódját eleveníti fel. És persze tudom, hogy van olyan vélemény is, hogy Jézus magyar volt, de azért nem ez az elfogadott kánon. Az a szakbizottság, amelyről már beszéltem, nem javasolta a védettséget. Ezt általában el szokták fogadni a megfelelő hatóságok, most azonban nem ezt történt, a szakvélemény dacára levédették a Golgotát.

Az előbb azt mondta, hogy ott akarja hagyni Debrecenben a Munkácsy festményt. De mi van, ha megint jön az orosz milliárdos, a mesés ajánlatával? Akkor nyilván el fogja adni.

Akkor majd gondolkodom rajta. Jelenleg nincsenek eladási terveim. Otthagyom Debrecenben, ott tartom, legfeljebb a legközelebbi nagy külföldi kiállításra kiviszem. Most volt például Szentpéterváron egy Munkácsy kiállítás, ott bővel elfért volna trilógia, és még jobban emelte volna Munkácsy ázsióját.

A trilógia másik két képe kinek a tulajdona?

Az egyik városi tulajdonban van, a másik a Magyar Nemzeti Banké.

Egyébként vannak kritikusok, akik Munkácsynak ezt a képét, de magát Munkácsyt sem tartják túlzottan értékelendőnek.

Mi egy szabad országban élünk, elfér több vélemény is, nem kell mindenkivel egyetértenünk. Szerintem Munkácsy nem pusztán kiemelkedő tehetség, zseniális festő volt, de ő a legnagyobb magyar festőművész. És ezt a kiállításainak a látogatottságai is visszaigazolják; nincs még egy magyar, aki ennyi nézőt vonzana, mint ő. Eddig több, mint harminc kiállítást rendeztünk Magyarországon, hetet külföldön: mindenhol rekord látogatottsága volt. Legutóbb, a szentpétervári Ermitázs igazgatója azt mondta nekem, hogy ilyen ütős kiállítása még nem volt. Márpedig az Ermitazs a világ legnagyobb képgyűjteményével rendelkezik. Eddig már háromszázezren látták a kiállítást, ami azt jelenti, hogy elérheti a látogatók száma az egymilliót, ami abszolút rekord lenne magyar festő esetében.

És önnek mi ebből a haszna?

Emelem Munkácsy ázsióját az ilyen kiállításokkal. Miáltal megvalósul az a célom, hogy Munkácsy visszakerüljön az őt megillető helyre a művészettörténetben. Épp azokkal szemben, akikről ön is említést tett, akik lenézik őt, mint festőművészt. Én olyan dolgokat mondok el Munkácsyról, amilyeneket egy művészettörténész soha nem mondana. Például azt, hogy 1990-es haláláig ő volt minden idők legjobban fizetett élő festőművésze. Senki nem keresett annyi lóvét, mint Munkácsy. Senki. És tudja miért keresett sokat? Mert zseniális festő volt. Ennyi az egész. Nagyon előkelő helyet foglalt el a festők rangsorában a XIX. században, Rembrandthoz hasonlították. A Golgotról például egy osztrák kritikus azt nyilatkozta, hogy a művészet kétezer év alatt csak két remekművet produkált: Rembrandtnak az Éjjeli őrjáratát és a Munkácsynak a Golgotáját. Munkácsy, a saját idejében szupersztár volt. Halála után jöttek az új irányzatok, impresszionisták, posztimpresszionisták, kubisták, absztraktcionisták, avantgárd, és ezek a XIX. századi realista iskolát egy ideig háttérbe szorították. Most viszont vissza fogjuk vinni az élvonalba Munkácsyt.

Önnek hány festménye van Munkácsytól?

Ötvenhat.

És mekkora a teljes életmű?

Körülbelül hétszáz festmény. Az életművének több, mint a fele lappang, főleg Amerikában. Minden évben megjelenik egy-két új festménye a piacon, amire mi, gyűjtők vadászunk. Volt olyan esetem, amikor egy magyar származású tulajdonos adott el Munkácsyt, New Yorkban. Telefonon bonyolítottuk le az üzletet, ami önmagában is szokatlan, ráadásul azt kérte az illető, hogy – adózás miatt – csak később fizessek. Nekem viszont azonnal kellett a kép, hogy elhozhassam Magyarországra egy kiállításra, mert az mindig szenzációt jelent, ha egy addig ismeretlen festmény kerül a látogatók elé. Az illető azt mondta, menjek fel a lakására, és vigyem el a képet. Egészen megdöbbentem, hogy ilyen létezhet, hogy akadnak még ilyen emberek, akik ennyire megbíznak a másikban.

Azért azt ismételjük el, hogy mindez nem Magyarországon történt.

Hát nem Magyarországon…

Orbán még érzékeny a nemzetközi nyomásra – Interjú Kőszeg Ferenccel

  • a Helsinki Bizottság nem Sorosból él

  • a jogvédelmet a kormány ellenségnek tekinti

  • minden megállapodást felmondott a Fidesz

  • Orbán nem Sztálin és nem is Erdogán

  • ma sem tudja kire szavazna

 

Rosszabb állapotban van a magyar Helsinki Bizottság, mint mikor…

Nem, sokkal jobb állapotban van.

Anyagilag, vagy erkölcsileg?

Minden szempontból. Én már nem veszek részt a napi munkában, de ismerem a szervezet tevékenységét, részint, mert a Bizottság honlapjáról bárki megismerheti, részint mert tagja vagyok a bíróság által bejegyzett közhasznú egyesületnek, amely évente megvitatja és jóváhagyja a munkaszervezet beszámolóját az előző év munkájáról, illetve  a következő időszakra vonatkozó tervekről. Az, hogy a Helsinki  Sorosból él, egyáltalán nem igaz, ezt a Soros-alapítvány belső szabályzata sem engedné meg; az alapelv az,  hogy „Soros” a működési költségeknek legfeljebb a harmadát finanszírozza. A zárszámadás szerint amelyet most májusban fogadott el az egyesület közgyűlése,

a költségek negyedét fedezte a Soros-féle Nyílt Társadalom alapítvány, a további kiadások egyik forrása az Európai Unió, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága volt;

ezek a szervezetek csak olyan tervekre adnak pénzt, amelyek a saját feladataikkal egybevágnak, és szigorú elszámolást követelnek. Fontos forrást jelentenek a nyugati magánalapítványok is; az ő növekvő támogatásukban szerepet játszik az is, hogy tudják, az Orbán-kormány, amelynek igen rossz híre van a nyugat-európai és az amerikai sajtó nagy részében, igyekszik ellehetetleníteni a jogvédő szervezetek tevékenységét. Ez azonban nem volna elég a támogatáshoz; ennél fontosabb a Helsinki bizottság szakmai hitele, az például, hogy a bizottság sorra nyeri meg az elvi jelentőségű pereket Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bírsága előtt.

Az én nyitókérdésem arra irányult, hogy politikailag ma jobb helyzetben van-e a Helsinki Bizottság, mint a megalapításakor, vagyis akkor, amikor még ön irányította a szervezetet?

A politikai környezet sokkal rosszabb most. Ez azonban nem függ össze az én személyes szerepemmel. A helsinki mozgalom a Helsinkiben aláírt nemzetközi egyezmény civil értelmezése alapján 1976-ban indult meg. Ettől kezdve a szovjet tömb országaiban sorra alakultak a Helsinki egyezményre hivatkozó jogvédő csoportok. E csoportok tevékenységét a Szovjetunióban sok évi kényszermunkával, Csehszlovákiában börtönnel torolták meg, Magyarországon „csak” állásvesztés, pénzbírság, zaklatás volt a következmény. 1989-től ezek a csoportok bejegyzett jogvédő szervezetekké alakultak; Némelyek közülük – az oroszországi,  a lengyel, a bolgár, a magyar – erős civil szervezetté váltak, amelyeknek  a munkáját az állami szervek is elismerték. Így kötöttünk megállapodásokat a rendőrséggel, a határőrséggel, a büntetés-végrehajtással. A megállapodások felhatalmaztak bennünket arra, hogy megfigyeléseket végezzünk olyan intézményekben, amelyek különben nagyrészt el  vannak zárva a nyilvánosság elől. Boross Péter ellenezte ezt a civil tevékenységet.

A Magyar Helsinki Bizottság hivatalosan 1989-ben alakult meg, de tényleges tevékenységét 1994-ben kezdte el.

Addigra a helyzet sokat változott, nemcsak azért, mert Boross helyett Kuncze Gábor lett a belügyminiszter, hanem mert a civil jogvédelem szerepe a többi volt szocialista országban is fontosabbá vált. A büntetés-végrehajtással a megállapodást például már az első Fidesz-kormány idején, Dávid Ibolya minisztersége alatt írtuk alá, a börtön-megfigyelés hatékonyan működött egészen a közelmúltig.   Ezeket a megállapodásokat nem bántották, egészen mostanáig. A politikai és „lelki” támogatást a civil szervezetek elleni fellépésre az Orbán-kormány megítélésem szerint Putyin Oroszországától kapja: a jogvédelmet az orosz elnök is uralma fő ellenségének tekinti.

Mert most már nincs semmi?

Valamennyi megállapodást felmondta a Fidesz. Az utolsó megállapodás, amelyet elnökként aláírtam, 2007-ben, azt tette lehetővé, hogy a zárt idegenrendészeti szállások (magyarán: börtönök) rendszeres felkeresésén kívül megfigyelhessük a határon történteket is. Vagyis ott lehettek a munkatársaink a határátkelőhelyeken, vizsgálhatták, hogy miként folyik a beléptetés, illetve kiadtunk rendszeresen tájékoztató füzeteket is.

Merre mennek a dolgok? Mit akar elérni a Fidesz?

Nehéz erre válaszolni. Az biztos, hogy folyamatosan rágalmazzák a Helsinkit, mégpedig azzal, hogy a szervezet a migrációt támogatja. A migráció, a migráns semmit sem jelentő szitok-szó, amely kizárólag propagandacélokat szolgál. A külföldieknek minden országban sok csoportja van: vannak vendégmunkások, ösztöndíjas diákok, kutatók, befektetők, házastársak. Ez mind migráns. Ennek a nagy, heterogén csoportnak a kisebb részét képezik a menedékkérők, akik üldöztetés vagy háborúk, polgárháborúk elől menekülnek el a hazájukból. Az ő befogadásukra a genfi egyezmény továbbá az Európai Unió jogszabályai kötelezik az egyezményeket aláíró országokat. A genfi egyezmény 1951-ben kelt, a felbomló szovjet tömb országai közül elsőként Magyarország csatlakozott hozzá 1989 tavaszán. A menekültek ügyét az amszterdami szerződés tette közös európai üggyé, a csatlakozásig Magyarországnak még öt éve volt, hogy meggondolja, csatlakozik-e az államok közösségéhez, amelynek tagjaként el kell fogadnia közös szabályokat. A Magyar Helsinki Bizottság sosem a migrációt támogatta általában, hanem azt próbálta elérni, hogy a menedékkérőkkel a magyar hatóságok úgy viselkedjenek, ahogy azt a nemzetközi egyezmények és a nyomukban elfogadott magyar törvények előírják. Ha van olyan jelenség, amely erősíti a migrációt, akkor azt a kormány csinálja, például a letelepedési kötvényekkel. A kötvényeket azért vásárolják meg, hogy kevesebb kötöttséggel utazhassanak, vállalkozhassanak az Unióban. Ráadásul a kötvények veszteséget is okoznak a  államnak, lényegében tehát  a magyar adófizető finanszírozza,  hogy jómódú  EU-n kívüli külföldiek majdnem olyan szabadon működhessenek az Unióban, mintha valamelyik tagország polgárai lennének.  A haszon pedig, ami ebből keletkezik, az offshore cégek tulajdonosainak a zsebébe kerül.

De mégis, mit akarhat elérni az Orbán-kormány?

A migráció ellenes kampány nyilvánvalóan az embereknek az idegenektől való félelmére apellál. Éppen ezért kevernek össze tökéletesen különböző fogalmakat. Tehát Orbánék eredeti célja a migránsellenes hangulatkeltés volt, annak a homályos félelemnek a felerősítése, hogy az idegen az bajt okoz.

Ennek a demagógiának jelentős szerepe volt Orbán választási győzelmében.

Miközben egyébként az egészből egy szó sem igaz. Csak nézzünk körül itt a budapesti Belvárosban. Igazán nem szeretném, ha valaki idegenellenes vagy arabellenes érzésekkel gyanúsítana, csak a kormányzati propaganda álszentségét szeretném érzékeltetni. Itt van például az egykori Klotild-palota, most Buddha Bár Hotelnek hívják, és két jordániainak mondott, valójában palesztin vállalkozó irányítja.  Ugyanez a két vállalkozó vásárolta meg a Párizsi udvart. Mindketten Orbán Viktor baráti köréhez tartoznak, a Buddha Bár Hotel megnyitóján Orbán mondott beszédet, felolvasták Abdullah jordániai uralkodó üdvözlő levelét,  az eseményen jelen volt Erdő Péter bíboros is. A Párizsi udvar megvásárlása után a beruházók az átépítésre nyolcmilliárd forintot hitelt  kaptak az Exim banktól, amely banknak, ugye, az lenne a küldetése, hogy magyar vállalkozásokat támogasson. A Párizsi udvar átépítését a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősítette. Ez azt jelenti,  hogy az építtetőnek egy sor változtatáshoz nem kell engedélyt kérnie. Pilvax, a márciusi ifjak legendás kávéháza most libanoni étterem, a szomszédos ékszerüzlet ugyancsak arab tulajdonba került. Ha volna hatékony ellenzéki sajtó, ezeket a tényeket szembesítené a kormány idegenellenes mocskolódásával.

A készülő törvényről mi a véleménye?

Azt hiszem, még nem lehet pontosan látni, mi lesz belőle A társadalmi tiltakozásra Orbán, győzelme tudatában, kevésbé, de a nemzetközi nyomásra elég érzékeny. Most például komolyan vetődött fel, hogy a Fideszt kizárhatja, többek között a Stop Soros miatt is a Európai Néppárt a soraiból. Feltehetően nem fogják megtenni, de az orbáni kötekedésnek vannak határai. Nem akarok persze túlzottan optimistának mutatkozni, de azért Orbán nem Sztálin,  még csak nem is Erdogán.

Ez a pici  ország az  Európai Unió tagja, és az is akar maradni.

Mennyit  jajgatnak amiatt is, hogy esetleg csökkenni fog az uniós támogatás. Az a Fideszben is tudják, ha elmérgesedik a viszony, ha az Európai Néppártban is felerősödik a bírálat Orbán rendszerével szemben, sokkal nagyobb csökkentésre kell számítaniuk.  Persze az Orbánéval rokon jobboldaliság is erősödik. Tegyük hozzá, egész Európában fogy a népesség, legnagyobb arányban éppen a volt szocialista országokban. A népességfogyás szinte elkerülhetetlenné teszi a bevándorlást.

Úgy tudom, hogy annak idején ön jó kapcsolatban volt Orbán Viktorral, nem?

Ez túlzás. Ismertük egymást, és még 1990 előtt volt egy sor közös megbeszélés a Szabad Kezdeményezések Hálózatának megalapítása kapcsán. Ennél erősebb kapcsolatunk nem volt. Az azonban biztos, hogy az SZDSZ-ben úgy gondoltak a Fideszre, mint a liberális párt utánpótlására. Az volt róluk a vélemény, hogy ezek a fiúk mindent tudnak, és mindent jobban is csinálnak, mint mi, öregedő demokraták.

Azt mikor érzékelte először rajta, hogy politikailag más irányt vett?

A taxisblokád idején. Az SZDSZ-ben erős volt a lelkesedés. Számomra a blokád azt jelentette, hogy a társadalom elégedetlen a rendszerváltással, radikálisabbá  akarja tenni. Az MDF viszont restaurációs törekvésekről beszélt, teljesen alaptalanul. A lelkes SZDSZ-esek, akik teát és szendvicset vittek az úttorlaszokhoz – ma azt mondom: naiv módon – azt remélték, hogy ez a mozgalom el fogja söpörni „a megalvadt struktúrákat”, a nemzetbiztonságinak átkeresztelt állambiztonsági szervezetet, a nagytőkéssé gazdagodott volt pártkádereket.

A Fidesz tartózkodása az esettel kapcsolatban furcsa volt, és valaki azt mondta, azért alakulhatott így, mert a Fidesznek nem volt ’68-as élménye.

68-ban az akkor huszonöt évesek feszülten figyelték, mi történik Párizsban és Prágában. A Fideszesek még óvodába jártak.

Ön szerint mi kellene ahhoz, hogy most változások legyenek Magyarországon?

Van egy híres tocquevillei elemzés arról, hogy miközben a jakobinusok azt vallottak: a királyságot el kell söpörni, valójában XIV. Lajos államszervezési eszményét valósították meg. Így aztán Franciaország az egyik legközpontosítottabb állam volt Nyugat-európában, egészen a közelmúltig. Az egységes és oszthatatlan Francia Köztársaság jakobinus jelszava máig él. Oroszországban 1917 után a cárizmus volt az  abszolút rossz, miközben már Lenin elkezdte a cárizmus  helyreállítását. És mi a hagyomány Magyarországon? Az olyan kormány, amelyet a választások nem tudnak megingatni. 1875-től 1918-ig, illetve 1922-tól 1944-ig volt parlament, a különböző pártok élesen vitáztak, de olyan, hogy választáson az ellenzék győzelmet aratott volna, lényegében nem volt. Ezt látom ijesztő hagyománynak. Erre épül a Nemzeti Együttműködés Rendszere, amely nem érzékeny a választásokra. Azt szokták mondani, a demokrácia kritériuma az, hogy vannak szabad választások. Szerintem azonban az is kritériuma, hogy legyen váltógazdaság is. Nem azt állítom, hogy minden negyedik évben új kormányt kell választani, hanem azt, hogy  legyen esély arra, hogy a választások váltást hoznak.

Ezzel azt állítja, hogy a Fideszt nem lehet választásokon legyőzni?

Az ember sose mondjon ilyet. De ez a legutóbbi választás szomorúan tanulságos volt, mert itt azt érzékelhettük, hogy sokaknak van elegük a Fideszből, és bizonyos közvéleménykutatások is azt mutatták, hogy a hatalma megingóban van, bár a Medián azt mondta, hogy a Fidesz akár kétharmaddal is nyerhet. Sajnos előrejelzése megint pontos és szakszerű volt. De hiába mondták sokan, hogy a pártoknak meg kell egyezniük,  technikai koalíciót kellene  létrehozniuk, akár a Jobbikkal együtt, a pártok nagyrészt elvetették az ajánlatot. A megegyezés révén akár húsz képviselővel lehetett volna többje az ellenzéknek. Persze ettől még nem bukott volna meg a Fidesz, de kiegyensúlyozottabb lett volna a parlament összetétele. És nem történhetett volna meg, hogy Orbán Viktor akkor módosítja az alkotmányt, amikor akarja.

Személyesen hogy éli ezt meg?

Bármilyen rossz véleménnyel vagyok a Fideszről, az ellenzék annyira konfúz és gyenge, és annyira képtelen összehangolt politikát követni, hogy ma megint nem tudnám, kire szavazzak. De bízom benne, hogy a Helsinki és néhány más civil szervezet ellenáll a nyomásnak.

Ön, aki a napi politika minden rezdülését ismeri…

…Nem ismerem. Azért nem, mert egyszerűen nem bírom hallgatni. A Bartókra van állítva a rádió, ott a kezünkben a távirányító, és abban a pillanatban, amikor híreket mondanak, kikapcsoljuk.

Az ajtó alatt, ahogy hallom, csak becsúsznak a hírek…

Elpletykálják.

Tíz-húszéves konfliktusokat hurcolunk magunkkal – Interjú Molnár Zsolttal, az MSZP új budapesti elnökével

 

  • Kunhalmi nem indult, egyedüli jelöltként nyert

  • Széleskörű szövetségi politikával narancstalanítani akarja Budapestet

  • Vitákat és a döntések egységes képviseletét akarja elérni

  • Hisz az MSZP felfelé vezető útjában, váltópárti képességében

  • Azt a pártelnököt tudná támogatni, aki az MSZP Horn Gyula-i örökségét képviselné

 

Van sapka a fején?

Attól függ honnan nézzük.

Csakis onnan, hogy akár van fején, akár nincs, megkapja a maga pofonját…

Ezért kérdeztem vissza. Attól függ, hogy kinek mi az üléspontpontja, aszerint alakul az álláspontja. Bár tudja, én lehetek éppen sapkában, vagy kapucniban…

Most, hogy megválasztottak budapesti elnöknek, megjelent egy írás, ami felemleget önnel kapcsolatban minden eddig elhangzott negatívumot, konfliktust, ugyanakkor azt is szemére vetik, hogy egyedül indult a posztért. Ez még idáig rendben is van, a sajtó, vagy annak egy része így működik, ha valaki a színpad közepére kerül. Ám jópáran a szocialista párt tagjai közül elkezdték ezt az írást megosztani, nehogy valaki lemaradjon róla… Szóval: erre vonatkozik a sapka.

Induljunk ki a tényekből: Kunhalmi Ágnes bejelentése után, miszerint nem indul el a budapesti pártelnöki címért, megkeresett a kerületi, és budapesti vezetők döntő többsége, hogy csináljunk egy jó csapatot, és széleskörű szövetségi politikával tegyünk meg mindent azért, hogy narancstalanítsuk Budapestet 2019 őszén. Ezek után végigjártam a kerületek jelentős részét, összegyűjtöttem az aláírásokat, leadtam a pályázatomat, és a jelölő bizottság egyhangúan támogatta azt. A küldöttértekezleten a teljes csapat szinte maximális támogatást kapott, konszenzussal választottak meg az új vezetést, Tüttő Katát, Őrsi Gergelyt és Tóth Csabát. Éreztem a széleskörű bizalmat, amit a titkos szavazás végeredménye is tükrözött. Arra persze számítottam, és nem is csodálkoztam rajta, hogy a sajtóban egyesek megpróbálják félreinterpretálni a helyzetet, ezzel együtt kell élni. Természetesen bárki pályázhatott volna, kifejezetten örültem volna a versenynek.

A támadásokat meg el kell viselni, némiképp hozzá is szoktam, ahogy ahhoz is, hogy akik nem tudnak szakmai vagy általános politikai kritikát megfogalmazni, azok huszonöt évvel ezelőtti történetek eltorzításával próbálkoznak.

A budapesti küldöttek ezzel kapcsolatban tudták az igazságot. A jövőben ezzel nem szeretnék különösebben foglalkozni. Szurkolok Botka Lászlónak a jövő évi önkormányzati választáson, ahogy ő Szegeden, úgy Budapesten mi is győzelemre készülünk.

Hogy lehet ezt elérni egy olyan pártban, amelyik folyamatosan kifelé élte az életét, miközben azt kellene elérni, hogy megszűnjenek körülötte a negatív hírek.

Sajnos az egész ellenzék rossz képet mutat magáról. Nekünk az a feladatunk, hogy helyreállítsuk a szocialista párton belül a fegyelmet és a belső szolidaritást. Én budapesti vezetőként azon is dolgozom, hogy a jövőben az MSZP belső ügyeivel ne terheljük a közvéleményt. Vitáknak viszont helyük van párton belül.

Szeretném elérni, hogy a vitákat közös döntéshozatal zárja le, és onnan mindenki ahhoz tartsa magát.

Most Budapestről beszél?

Igen, a fővárosról, innen kell elkezdeni ezt a modellt. Természetesen az lesz helyes, ha az egész MSZP-ben megvalósul. Tudatosítani kell a tagjainkban, hogy a média nem arra való, hogy a belügyeinket kibeszéljük, hanem arra, hogy a választókhoz szóljunk. Persze nincsenek illúzióim, tudom, hogy egyik napról a másikra ez nem fog menni, de nincs más út előttünk.

Ez valóban nem fog menni. De, amiről beszél az egy más típusú vezetést igényel? Keményebb kézzel akarja irányítani a pártot, hogy meg tudja szüntetni a kibeszélést, meg a belső háborúkat?

Olyan szempontból biztos, hogy erős kezű vezetésre van szükség, hogy az ön által említett problémákat megszüntessük. Ez nem megy másként, csak fegyelemmel. Belül viszont erős empátiára van szükség, ahhoz hogy képesek legyünk az eltérő véleményeket is beépíteni.

Tudomásul kell venni, hogy egy közösség, kiváltképp a mienk, sokszínű, sokszor tíz-húsz éves konfliktusokat hurcolunk magunkkal, ezek kezelésére empátiára van szükség, kifelé viszont egységesen kell fellépni.

Meg lehet ez valósítani egy olyan pártban, amely éppen az ellenkezőjéhez szokott hozzá?

Kétségtelen: az MSZP az elmúlt évtizedekben mindig azt az arcát mutatta, hogy a konfliktusait folyamatosan kiviszi a nyilvánosság elé. Ennek egyik oka a fegyelmezetlenség, a másik pedig az, hogy nem találtuk meg a belső fórumokat a viták és a konfliktusok kezelésére. Ezen változtatni kell. A testületek nem azért vannak, hogy legitimálják a máshol előre meghozott döntéseket. Meg kell teremtenünk a megfelelő vitakultúrát, amelyek nem személyi kérdésekről szól, hanem tartalmi ügyekről.

Nem szabadna ilyen kérdést feltenni, hiszen nyilván nem vállalta volna a budapesti elnökséget, de mégis muszáj feltenni: van a szocialista párt számára fölfelé vezető út?

Természetesen van.

Biztos voltam a válaszban.

Valóban nem is lehet másként hozzálátni a munkához, hit nélkül ez nem működhet. Nem lehet anélkül, hogy az ember nem gondolná azt, hogy igenis megteremthető az MSZP váltópárti jellege. Biztos vagyok benne, hogy van lehetőségünk a társadalmi támogatottság növelésére, és ennek már jövő ősszel, az önkormányzati választásokon látszódnia kell az eredményeken. Az MSZP szempontjából ez igazi vízválasztó, ott eldőlhet, hogy lesz-e érdemi esélyünk a 2022-es választásra győzelmet teremteni. Éppen ezért a programomat is a ’19-es választásokhoz igazítottam: a szövetségi politikát, az oda vezető utat tartom a legfontosabbnak

Említenék még egy elemet: az áprilisi választások előtt az ellenzéki hívőkben erő remény fogalmazódott meg arra nézvést, hogy van remény az esetleges sikerre is. Azóta viszont olyan mértékben verte szét önmagát az ellenzék, hogy ez a hit már elillant az emberekből. Azt mondják, csak példaként említem, hogy a VIII. kerületi időközi polgármester választáson induló fideszes jelölt szinte egy perc alatt összeszedte az ajánló cédulákat, míg a közös ellenzéki jelölt még most sem végzett vele…

Az időközi választásokat mindig a helyükön kell kezelni. Nem szabad lebecsülni őket, de túlbecsülni sem. A VIII. kerületi választásnak talán az lesz egyik izgalmas momentuma, hogy egy széles körben támogatott civil jelölt indul Kocsis Máté helytartójával szemben. Az már önmagában siker, hogy megvalósult az összefogás, és közösen támogatunk egy civil jelöltet. Ebből úgy tűnik, mintha az ellenzéknek ezen a téren megjött volna az esze. Ugyanez vonatkozik az V. kerületi önkormányzati választásra. Az, amiről ön beszél, elsősorban abból következik, hogy általánosságban igaz a győztes párthoz való igazodás, bár kétségtelenül ehhez hozzájárulnak azok a konfliktusok is, amelyeket az ellenzék produkál mostanság. Éppen ezért eléggé nehéz a helyzet egy fideszes többségű kerületben, de ha netán mégis sikerülne győzni, az az egész országnak üzenne. Ha tehát megértik a VIII. kerületi választók, hogy ezáltal országos ügyről van szó, akkor lehet jó esélye az ellenzéknek.

Itt Budapesten meg lehetett volna előzni az apátiát, hiszen az egyéni körzetekben szép sikereket értek el, és ha az LMP nem hátrál ki, kifejezetten súlyos vereséget szenved a Fidesz. Ebből az következne, hogy innen, a fővárosból lehetne építkezni, de az eltelt másfél hónap inkább gyengítette ezt az esélyt is.

Azt már említettem: természetes az a folyamat, hogy az országgyűlési választások győztese rövid távon erősödik, a vesztesek meg gyengülnek, főként akkor, ha ezen pártok belügyei kerülnek terítékre. Igaz ez a Jobbiknál, az LMP-nél, és ha nem vigyázunk, igaz lesz a MSZP-nél is.

De igaza van: Budapesten erős üzenet, hogy legyőzhető a Fidesz, még akkor is, ha listán továbbra is a erősek, listán közel negyven százalék körüli az eredményük. Ugyanakkor az ellenzék még erősebb, különösen, ha együttműködik. Ez a tanulság, nem más. Ebben az esetben Budapesten győzni fogunk. Érdemi változás lesz a polgármesterek személyében, és a főpolgármester személyében is.

Ez egy optimista megközelítés abban a megközelítésben is, mintha százszázalékosan hinne abba, hogy lesz ilyen választás, hogy a Fidesz nem nyúl hozzá az önkormányzati rendszerhez.

Ez nem hit kérdése. Közjogi értelemben persze megvan a kétharmada a Fidesznek egy ilyen változtatáshoz, azonban nem tartom valószínűnek, hogy felvállalnának egy olyan társadalmi konfliktust, ami nyilván az Unió rosszallását is kiváltaná. Abban sajnos közel sem vagyok biztos, hogy a közvetlenül választott főpolgármester intézményét nem próbálják megváltoztatni, de nem veszíthetünk időt azzal, hogy elmélkedünk egy olyan kérdésen, amely alapvetően egy embertől függ. Nekünk az a feladatunk, hogy mind a huszonhárom kerületben készüljünk fel, és mindenhol legyen ellenzéki együttműködés.

Van olyan sejtése, hogy a főpolgármester esetében változtatni fognak a választási törvényen?

Nézzük reálisan: a legnagyobb veszélyt Orbán Viktor 2022-es ambícióira egy népszerű, közvetlenül választott ellenzéki főpolgármester jelentheti.

Ráadásul látta a miniszterelnök a budapesti eredményeket…

Igen, látta, és tudja,

ha itt az ellenzéki pártok képesek együttműködni, akkor az számukra önkormányzati választás is vereséget hozhat.

De Orbán ígéretet tett arra, hogy nem nyúl hozzá ehhez a törvényhez…

Igen, számos ilyen megnyilatkozása volt, de azért láttunk mi már karón varjút. Biztosak tehát csak akkor lehetünk, amikor elindul a ’19-es kampány. Nekünk készülnünk kell minden forgatókönyvre. Ha marad közvetlen főpolgármester-választás, akkor is szükséges az ellenzéki megállapodás, vagy ennek hiányában előválasztás. Ha közvetetten választott főpolgármester lesz, akkor is meg kell nyerni a kerületek többségét, így szintén ellenzéki vezetése lehet a fővárosnak. Egy dolog képzelhetetlen el számomra: az, hogy semmilyen főpolgármestere nem marad Budapestnek.

Abból milyen következtetésre lehet jutni, hogy már most felkérte Tarlós Istvánt a folytatásra?

Azt, hogy maguk is úgy látják: fideszes pártjelölttel nincs esélyük, legfeljebb Tarlós Istvánnal. Ő kilenc éve lesz hivatalban, és a elismertsége is magasabb a Fideszénél.

Azt mondta az imént, hogy az ellenzéknek közös jelöltben kell gondolkodnia. Horváth Csaba már jelezte, hogy szívesen indulna, beszélnek Karácsony Gergely jelöltségéről is, akkor most mi várható?

Ha a tárgyalóasztalnál sikerül konszenzusra jutni, akkor az lesz a legjobb megoldás. Karácsony Gergely mindenképpen a szóba jöhető jelöltek között van, mint ahogy Horváth Csaba is. Egy biztos, azt a hibát nem fogjuk elkövetni, hogy a baloldali jelöltek egymás ellen versenyezzenek. Megegyezés tárgyalóasztalnál lehetséges, ennek hiányában az előválasztás is lehet a megoldás. Egyébként mind Karácsony Gergely, mind Horváth Csaba támogatja az előválasztás intézményét.

Június közepén tisztújítás lesz az MSZP-ben. Budapesten egyedül indult, az országos elnöki címért viszont öten mérkőznek. Lehet ebből valamilyen következtetésre jutni?

A verseny demokratikus hagyomány. Magam azt gondolom, hogy olyan elnökre van szüksége az MSZP-nek, aki egyszerre tud erős, szuverén, saját identitással rendelkező MSZP-ben gondolkodni, ugyanakkor fenntartani a szövetséget a Párbeszéddel és széleskörű ellenzéki együttműködést kialakítani.

Önnek megvan a jelöltje?

A magam részéről a budapesti szocialisták véleményét fogom képviselni. Kunhalmi Ágnesnek köszönettel tartozom az elmúlt négy évben végzett munkájáért, országosan a jövőképünk nem mindenben egyezik, de ismétlem: nem személyes véleményt fogok a választáskor képviselni.

Azt szeretném, hogy az új elnök a Fidesz épülő neohorthyzmusával szemben az MSZP Horn Gyula-i örökségét képviselné.

Vagyis vissza kell térnünk ahhoz az értékrendhez, az európaisághoz, patriotizmushoz, konszenzus-kereséshez, amelyet Horn Gyula képviselt.

Hogy ne legyen az ember fiatal demokratából öreg diktátor – Interjú Gyetvai Viktorral, a Diákparlament aktivistájával

  • Alárendelt embereket akar az iskola

  • A választó csak abban dönt, ki lopja meg őt

  • A rendszer leváltása az utcán kezdődik, de nem ott ér véget

  • Az ellenzék is része az orbáni rendszernek

  • A mai oktatás növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket

 

Miként viselte azt, amikor az egyik ugyancsak fiatal aktivista társát megalázta egy, tegyük idézőjelbe, műsorvezető?

Az különösen azért volt fájdalmas, mert Kálló Dani, az egyik leginkább higgadt, objektivitásra törekedő emberünk. Úgy ment be az Echo tévébe, hogy reménykedett benne: lehet és tud korrektül beszélgetni. Volt persze, aki nem lepődött meg ezen, hiszen láttunk ott elég sok interjút, ami nem volt korrekt.

A kérdésem inkább arra irányult, hogy önök, akik talán már új hangot és stílust képviselnek a politikában, mennyire vannak felkészülve egy ilyen kiszolgáltatott helyzetre?

Az iskolarendszer ebben sokat segít. Egyébként nagyon sokan vannak a fiatalok között, akik most értették meg igazán, miután megnézték a youtube-n ezt az interjút, hogy mivel foglalkozunk, mit szeretnénk elérni. Azért hoztam elő az iskolarendszert, mert ott is – épp úgy, mint ebben a műsorban – az alá-fölérendeltség válik dominánssá.

Tehát azért említi az iskolát, mert az ott tapasztalható negatív élmények jelentenek segítséget, hasznos tanulást?

Ott is az tapasztalható, hogy a tanár nem tekinti partnernek a diákot. Gyakran kerülünk ott is megalázó helyzetekbe. Vagyis igen, azt látták sokan ebben az Echo-tv-s interjúban, hogy az iskolai helyzeteket modellezett. Itt a riporter viselkedett úgy Danival, mintha az alárendeltje lenne.

Önnek nem okozott feszültséget, a későbbi szerepléseire gondolok, hogy egy ilyen atrocitásnak bármikor ki lehet téve?

Ez politika. Tudomásul kell venni, hogy ez nem a játszótér, nem gyerekzsúr… Félreértés ne essék: nekem azzal semmi gondom, ha kemény kérdésekkel szembesítenek, mert a politika arról is szól, hogy az embert kritikusan kérdezik. Sőt, ha nem ezt teszik, már baj van. Nem lehet csak pozitív kérdéseket kapni, és kérni, mint ahogy ezt Kósa Lajos tette az RTL riporterével. Itt, az Echo tévében a stílussal volt baj. A személyeskedéssel. Őszintén bevallom, nem lettem volna szívesen abban a stúdióban. És azt érzem; hogy azért nem akarok abba a tévébe menni, mert tudhatom előre, hogy megalázó helyzetekbe akarnak hozni.

Tehát nincs ezekre a provokációkra jó válasz?

Nem tudom, biztos van. Ha én kerültem volna hasonló helyzetbe, biztosan rosszabbul reagálok rá, mint a Dani. Szerintem ő nagyon higgadt tudott maradni. Jó, hogy vált indulatossá, mert akkor bizonyosan elveszítette volna a nézők rokonszenvét.

Vagyis ön nem lett volna képes higgadtan reagálni?

Én kikértem volna magamnak ezt a stílust. És lehet, hogy nem ez a jó stratégia. Dani, helyesen, nem próbálta meg magát kihozni ebből az elnyomott szerepből, és ezzel a diákok felé azt az üzenetet küldte el: ez van ma Magyarországon a kormánypárti tévékben, és azt is nagyon jól közvetítette ez a helyzet, hogy mi a baj az oktatással. Szóval ez egy jó út volt, a másik lehetséges megoldás az lett volna, amit Kovács Gergely, a Kétfarkú vezetője csinált ugyanezzel a riporterrel: a humorral tette őt nevetségessé. Harmadik lehetőség is van, csak azt én egyáltalán nem kedvelem, azt, amikor a politikai szereplők túlzottan komolyan veszik magukat.

Ön már némiképp politikai szereplőnek gondolja magát?

Civil politizáló állampolgárnak tartom magam.

Dávid Ferenc azt nyilatkozta nekünk, hogy ahol a politika elkezdődik, ott a becsület véget ér. Mit gondol erről egy fiatal, a politikáról valamit elképzelő diák?

Szerintem a probléma ott kezdődik, hogy Magyarországon nagyon összemosódik a közélet, a politika és a pártpolitika. A civilszervezeteknek az a céljuk, hogy valamilyen konkrét ügyben próbáljanak meg pozitív hatást elérni, a pártpolitika viszont a hatalom megszerzéséről és megtartásáról szól, amit lehet jó és rossz célra is használni. Azaz lehet élni és lehet visszaélni a hatalommal.

Teoretikusan ez így van, de Dávid Ferenc mondata nem egészen erről szól, sokkal inkább vonatkozik a mai Magyarországra.

Olyan szempontból jogos az állítás, hogy kontraszelektált a politika. És azért is, mert ma már az van a fejünkben, hogy a politikusok lopnak, csalnak és hazudnak. Nem vonom kétségbe ennek a jogosságát, hiszen telis-tele vagyunk korrupciós ügyekkel, és pont ezen kellene változtatni. Mindaddig, amíg ez nem sikerül, csak azt tapasztalhatjuk, hogy az emberek elfordulnak a politikától, hiszen legfeljebb abban dönthetnek, hogy ki lopja majd meg őket.

Amikor ez a fiatal csapat fellépett, és tüntetést szervezett, többek között éppen ezen jelenségek ellen tiltakozott. De azt látjuk, hogy a folyamat nem változott, a kezdeti lendület elég gyorsan alábbhagyott. Miért van ez így?

Szerintem ez természetes folyamat, főleg Magyarországon. Franciaországban a legkisebb változtatásokra is reagál a társadalom, kimegy az utcára a diákság, a szakszervezet. De az egy másik kultúra. Nálunk ez még gyerekcipőben jár. Önmagában az nem baj, hogy nincsenek minden nap tízezres tüntetések, van, ahol az ilyennek van hatása, például Örményországban, de itt nálunk csak akkor lett volna értelme hetente többtízezres tüntetéseket szervezni, ha van egy ellenzéki erő, szereplő, arc, aki mellett ki tudnak, ki lehet állni. Ha volna egyértelmű alternatíva, akkor reális követelni például a kormány lemondását. Nagyon sokan szeretnék azt hinni, én is, amikor még az első tüntetést szerveztük, hogy ha százezer ember kimegy az utcára az változtat valamit, de nincs így. Rájöttünk, hogy elsősorban nem a kormánynak kell üzennünk, sokkal inkább mindenki ellenzéki párt és civil felé, hogy mik lennének a feladataik annak érdekében, hogy ez a kormány és ez a rendszer eltűnjön. Mert a rendszer leváltása nem az utcán ér véget. Ott elkezdődhet, és reményt is adhat sokaknak, hogy kint van egy csomó ember, akik képviseli őket és azokat az ügyeket, amelyeket tarthatatlannak tartanak. Sokszínű ez a tömeg, a jobbikosoktól, a belvárosi liberális értelmiségiig terjed. És ezt tekintsük jó jelnek; vannak olyan ügyek, amelyek utcára hívják az embereket, miáltal elkezdődhet egyfajta nemzeti minimumnak a kialakítása, de a munkát nem lehet megspórolni. Vagyis, ameddig nincs egy közös alternatíva, ami nem lejáratott, amire nem mondja azt a fél ország, hogy nem szavazna rá többet tehát egy olyan, amely tiszta és meggyőző, addig nem lehet a változásban komolyan hinni.

Kuncze Gábor is úgy fogalmazott a Független Hírügynökségnek, hogy szükség van egy személyre, egy arcra, aztán pedig a politika és a civil szervezetek összefogására. Ha jól értem, nagyjából ezt gondolják önök is, nem?

De igen. Természetesen megértem azokat is, akik gyors változást akarnak, mert annyira kiszolgáltatottak a rendszernek. Ezért aztán a békés átmenetben sem hisznek, hanem valamilyen rapid megoldást akarnak. Ők azok, azt mondják, hogy a 2018-as választás volt az utolsó esély a békés leváltási lehetősége a rendszernek, de én, már csak a történelmi tanulságok alapján sem, hiszek az erőszakos változtatásban. Meggyőződésem ugyanis, hogy az erőszak erőszakot szül. Sokkal több munka és több idő kell a változáshoz, de ha sosem kezdjük el, hanem mindig csak rövidtávú megoldásokban gondolkodunk, akkor a hosszú távú megoldás sem jön el soha.

A diákság nevében mit mondhat: mik a legnagyobb bajok ma a magyar társadalomban? Mik azok, amelyek azonnali változást követelnek?

Az egyik legnagyobb probléma az, hogy tele van a politikai elit lejáratott szereplőkkel, és – bármennyire is kellemetlen – ehhez hozzátartozik a sajtó is. Ha lennének egészséges reflexek a társadalomban szolidaritásra, az információk akkor sem jutnának el az emberekhez, különösen a kisebb településeken élőkhöz. Ebből látszik, hogy hiányzik a terepmunka, az országos hálózat kiépítése, amit különben a jobboldal megtett. Ezekben a falvakban mintha nem létezne a többpártrendszer, hanem van a Fidesz és más semmi. És tudja az a baj, legalább is én ezt látom, hogy egyes szereplők nem törekednek arra, hogy kitörjenek ebből. Az új választási rendszer tulajdonképpen nagyon kényelmes az ellenzék számára is, sokkal nagyobb forráshoz jutnak, emelkedett a parlamenti fizetés, nőtt a frakciótámogatás; ma jobban megéri ellenzékben lenni, mint tíz évvel ezelőtt. Szerintem ez tudatos húzás az Orbán-kormánytól.

Megvásárolja az ellenzéket?

Nem azt mondom, hogy megvásárolja, inkább –közgazdász tanulóként – azt mondanám, hogy olyan ösztönzők, amelyek abba az irányba tolják az ellenzéket: ne akarják bármi áron leváltani a kormányt. Másként fogalmazva: ennek a mai rendszernek része az ellenzék is. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenki kollaborál a kormánnyal, de mindenképpen fenntartói a rendszernek.

Ön beült volna a parlamentbe?

De persze megértem azokat a politikusokat, akik azért ülnek be a parlamentbe, hogy dolgozzanak. Érvényes ez a gondolatmenet, ami hiányzik, hogy azoknak a politikusoknak, aki beülnek az országgyűlésbe, legyenek konkrét ügyeik. Vagyis ügyeket vivő politikus arcokat hiányolok a parlamentből. Az viszont nem parlamenti képviselet, hogy néha felszólalunk, olykor beszólunk az Orbánnak, és akkor jól megmondtam.

Gyetvai Viktor egy korosztályt, vagy egy politikai vonulatot képvisel?

Egy korosztályt egy ember nem tud képviselni. A környezetemben nagyon sokan gondolkodnak hasonlóan, de pont ezt a buborék effektust kell elfelejteni, hogy nem csak Budapestből és a nagyvárosokból áll Magyarország. Lehet, hogy az én ismerősi rétegemet, gimnazistákat, egyetemistákat, a diákparlament tagjait, tehát azokat, akik aktívan gondolkodnak politikáról, és hisznek a szolidaritásban, őket talán képviselem. Ebben a rétegben vannak közös alapok, de nem csak ez a réteg alkotja a magyar fiatalságot.

Azért is kérdeztem ezt, mert általában a változásokat az egyetemi ifjúság indítja el. Volt is sokakban remény erre, de aztán mindig a kezdeti lendület a visszájára fordult. Elképzelhető, hogy olyan ügyes Orbán Viktor, hogy az egyetemi ifjúságot is képes megosztani?

Minden azon múlik, hogy ha létrejön valamilyen ifjúsági mozgalom, akkor abban mennyi szolidaritás van. Ez azért is a legfontosabb, mert a Körúton belüli fiatal értelmiségi nem tud rendszerszintű változásokat elérni. És nem is lenne jó, ha olyan közeg vezetné az országot, amely képtelen integrálni magába azokat a fiatalokat, vagy felnőtteket, akik rossz anyagi körülmények között élnek. Az értékeket kellene pontosan definiálni, halljuk, hogy sajtószabadság, társadalmi igazságosság, de ezek nincsenek pontosan meghatározva. Pedig szükség volna rá, mint ahogy egy erős középosztályra is. Mert, ha valakinek az a legfőbb problémája, hogy mit adjon másnap a gyerekének enni, akkor nem fog politikával foglalkozni. És ezzel nagyon ügyesen él vissza az Orbán-kormány. Nekünk ezen kell tudni fordítani, amihez arra van szükség, hogy ez a korosztály empatikus legyen, érezze azok problémáit is, akik sokkal nehezebb körülmények között élnek, mint ők. Ma a fiataloknak sokkal nehezebb elindulni, anyagi alapot teremteni az önálló élethez, éppen ezért egyfelől kitolódik az igazi életkezdés, illetve nem foglalkoznak olyan közös dolgokkal, amelyek mindannyiunkat érintenek. Egyesek belekényelmesednek a helyzetükbe, mások meg már tizenhat évesen güriznek, és ezért nem foglalkoznak más dolgokkal.

Lefutottak a tavaszi tüntetések, úgy ahogy. Most nyár jön, politikai apály, még nagyobb, mint eddig volt. Mi lesz ősszel, terveznek valamit?

Az őszre készülünk. Azok nevében tudok beszélni, akikkel együtt dolgozom, fiatal aktivisták, azt szeretnénk, hogy ősztől elinduljon egyfajta tudatosító kampány. Elsősorban az oktatásra fókuszálunk, mert ez a terület, amely ezt a korosztályt teljes mértékben érinti. Ezen belül is nagyon fontos probléma, hogy az oktatás ma nem hogy csökkenti, ellenkezőleg: egyenesen növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Hogy kampány terveznek, ez mit jelent?

Vannak még bizonytalan pontok, de, ami biztos az a következő: nagyon sok vidéki településre fogunk elmenni beszélgetni a diákokkal. És visszacsatolnék a beszélgetésünk elejére: az a tapasztalatunk, hogy ma az iskola nem a demokratikus életre készít fel, sokkal inkább a tűrésre, az elfogadásra, arra, hogy adott esetben a megalázó helyzeteket is el kell tűrni. Azt kell csinálni, amit mondanak. Semmiképp nem a kritikai gondolkodásra, akár az önmagunkkal szembeni gondolkodásra, nevelnek. Márpedig ez nagyon fontos lenne, és pont azért, hogy az ember ne legyen fiatal demokratából öreg diktátor.

Itt bizony egerek szültek egereket

  • Vártak, amíg Sztálin elvtárs rá nem bólint

  • Látványos volt a Fidesz hangulatváltása

  • “Erkölcsi Héroszok gyülekezete”

  • Civileknek, politikusoknak együtt kell működniük

  • Veszélyben vannak a magántitkaink

  • Lehet, hogy már kifulladt a Gyárfás-ügy?

Amikor utoljára beszélgettünk, még a választások előtt, bár optimista akkor sem volt, de ilyen súlyos kudarcra ön sem számított, ugye?

Én mindenféle forgatókönyvre számítottam, többek között fogadtam arra, hogy kétharmada lesz a kormánypártoknak. Magam ellen szurkoltam, de sajnos nyertem. Az igazsághoz tartozik, hogy április 8-án, amikor láttam a részvételi adatokat, én is azok közé tartoztam, akik azt gondolták, hogy itt most valami nagy dolog történik. Így aztán nagyon vártam az eredményt, amit azonban nem közöltek addig, amíg Sztálin elvtárs nem hagyta jóvá. Szóval meglepődtem, meg nem is. Én ugyanis azért fogadtam a Fidesz kétharmadára, mert úgy ítéltem meg, hogy ez az ellenzék képtelen arra, hogy igazi ellenfélként jelenjen meg. Sajnos ez következett be. Arra, bevallom őszintén, egyáltalán nem számítottam, hogy vidéken, és főleg a kis településeken, ekkora mozgósító ereje van a Fidesznek.

Érdekes, hogy Hódmezővásárhely után a Fidesz vonta le igazán a tanulságot, és nagyon erős kampányba kezdett, az ellenzék pedig levonta a tanulságot, majd erős akarattal nem csinált semmit.

Annyiban azért felmenteném az ellenzéket – amely egyébként nem felmenthető -, hogy az a pénzmennyiség, amelyet a kormány beletett ebbe a Fidesz-kampányba eleve versenyképtelenné tette a baloldalt…

Természetesen ez is igaz, meg az is, hogy milyen a választási törvény, meg az is, hogy az országos választás nem volt hasonlítható a hódmezővásárhelyihez. Országosan is egy tömbben kell indulni az ellenzéknek, de nem tudja megtenni, mert a szélsőjobbnak nevezett Jobbikkal, amely ugyan megpróbálta átfesteni magát, de egyelőre csak csíkosra sikeredett, nem lehetett összeállni a demokratikus pártoknak, mert a szavazóik egy része azonnal levált volna róluk és otthon marad. Épp úgy, mint a Jobbik tábora, amelynek egy része szintén inkább a Fideszre szavazott volna, mint balra. Persze működhetett volna a Juhász Péter által másfél évvel korábban javasolt Új Pólus, az LMP-vel, Momentummal, Együttel, Párbeszéddel, amelyek ernyőszervezetet alakítva akár tizenöt százalékra is képesek lehettek volna, és még ezen az oldalon maradhatott volna az MSZP DK együttműködés. Ez a konstrukció biztosan megakadályozta volna a kétharmadot. Egyéniben természetesen abban kellett volna minden szereplőnek megállapodni, hogy csak egy jelölt induljon.

Az ellenzék tulajdonképpen végig tehetetlenkedte a Hódmezővásárhely utáni időszakot. Az, hogy a Fidesznek végül meglett a kétharmada alapvetően ennek köszönhető, no meg annak is, hogy az LMP nem tette meg azt, amit meg kellett volna tennie.

Még folytatná, nem engedhetem el azt a mondatát, amikor azt mondta: addig nem hozták nyilvánosságra a választási eredményt, amíg Sztálin elvtárs jóvá nem hagyta. Úgy gondolja, hogy Orbán előbb tájékoztatták az eredményről?

Én a televízió közvetítését néztem, és abban azt láttam, hogy egyszer csak megnyugodott a Fidesz. Biztos vagyok benne, hogy tudták a részeredményeket, korábban, mint mások. Ezzel magyarázható az a hangulatváltás, ami egyszer csak bekövetkezett náluk.

Ön is előbb tudta 1998-ban, amikor a választásokért felelős miniszter volt?

Dehogy tudtam. Akkor, ha egy adatot felvittek a rendszerbe, az azonnal látható volt a televízióban is. Egy dolgot lehetett tudni, amit meg mindenki tudott, hogy a kistelepülésekről sokkal gyorsabban jöttek az adatok. Tehát tudtuk, hogy ha az elején rosszul álltunk, most az SZDSZ-ről beszélek, akkor még nem kell kétségbeesni, mert a vége, a nagyvárosok és Budapest feljavítja a pártot. De az, hogy előre tudjam az eredményt, ki volt zárva. Oda se mentem a választási központba. Visszatérve áprilisra: ez a választás úgy fog élni az emberek emlékében, hogy itt valami suskus történt. És akkor még ehhez tegyük hozzá a választási törvény lejtős pályáját, az anyagi lehetőségek közötti szakadéknyi különbséget, ráadásul ahol csak lehetett, mindenhol megpróbálták manipulálni a választási adatokat.

Igen, de ettől még a Fidesz, köszöni szépen, jól elvan, szemben az ellenzékkel, amely, mintha csak felgyorsított idővel találkoznánk, másfél hónap alatt produkálja mindazon negatívumokat, amelyeket előzőleg nyolc évre osztott el.

Igen, így van. Az ellenzék továbbra is azt a játékot játssza, hogy mindenki azt hiszi magáról, hogy ő lesz majd az ellenzék vezető ereje, így aztán majd neki virrad fel a nap a legközelebbi választáson. Ezért aztán halálra versengik egymással magukat, aminek következtében nyer a Fidesz, veszít a választópolgár és döbbenten mered maga elé. A bajt csak tetézi, hogy vannak ilyen ügyetlenkedések, mint például a Liberálisok kiszállása az együttműködésből. (Csak zárójelben teszem hozzá, hogy a nem mérhető Liberális Párt, meg a fél százalékra taksált Párbeszéd harcol a nemlétező választási eredményükkel a frakció megalakításáért; ez mindkét pártot hiteltelenné teszi.) De ha már így: Bősz Anett bizonyíthatta volna, hogy ügyes politikus, egy kis frakcióban van annyi munka, hogy öröm nézni, megmutathatta volna magát, és megjeleníthette volna a liberális értékrendet. Ki nem zárták volna a frakcióból, mert akkor az megszűnik. Most lett volna lehetősége igazán keményen és következetesen a liberális szempontok szerint politizálni. Azért nem értem a lépést, mert a parlamentben igazán még semmi nem történt, vagyis arra kell következtetnem, hogy itt valami más van a háttérben. Így most elveszett Bősz Anett lehetősége, elveszett a pártjuk képviselete. És mindezt egy „erkölcsi Héroszok gyülekezete” csomagba becsomagolni, ez őket végképp kivégzi majd, sajnos. A többiekről sincs különösebben jó híre az embernek. A Momentumnál már lemondott a vezetés, itt ugye mindenki bejelentette, hogy le fogja váltani az Orbán-kormányt; az LMP azt mondta, hogy most mi jövünk, miközben Hadházy ment; a Momentum azt, hogy övék a jövő és senkivel sem, akinek múltja van, aztán közben Momentumból majdnem mementó lettek; az úgynevezett összefogás, ahol a Karácsony Gergő arra kérdésre, hogy mit fog csinálni április 9-én, azt válaszolta: bebiciklizik a miniszterelnökségre, aztán közben örülni kell annak, ha a biciklijét megtarthatja; a Liberálisok, akik három helyre számítottak, a Párbeszéd önálló frakcióra; itt mindenki tönkreveszítette magát. A DK-t valamelyest értem: eddig nem volt frakciója, most már van.

De az sem egy sikertörténet…

Igen, azt akarom mondani…

Pedig ön is odaállt melléjük…

Be is jutottak a parlamentbe…(mosolyogva). Szóval nekik most lett frakciójuk, de ők is a kormányváltást csillogtatták, ehhez képest majdnem kiestek.

Az ellenzék úgy ahogy van vereséget szenvedett,

és úgy tűnik, hogy egyesek ebből saját magukra nézve levonják a következtetést – a pártelnök lemond, Gőgös Zoltán kilép, Hadházy hátrahúzódik és mesél egy kicsit az LMP belső ügyeiről -, de az összellenzéki következtetés levonása elmaradt. A következő lépcső az Európa parlamenti választás. Az egy tiszta listás szavazás, tehát nem kellene összefogni, kivéve, ha nem lenne egy érvényességi küszöb. De van. Ezért megint ott a probléma a pártok előtt: ezt most hogyan oldják meg. Kik fognak össze kikkel, kik azok, akik hősként megmutatják, hogy ők bármikor képesek a küszöb alatti eredmény elérésére. Ez tehát megint egy mérföldkő: mit fognak lépni, és milyen gyorsasággal. Mert minél gyorsabban teszik, annál inkább válnak hitelesebbé, ellenkező esetben újra tíz hónapon keresztül láthatjuk a szenvedést, hogy valami olyasmi szülessen, mint most, vagy négy éve. Hogy vajúdnak az egerek és egeret szülnek.

A realitás most az, hogy nyugodtan fogalmazhat Orbán Viktor 2030-ig?

Így van. Mert, és erről korábban is beszéltem már, hogy fel kell mutatni Orbán Viktorral szemben egy hiteles, esélyes jelöltet, akire azt lehet mondani: emberek, ha ránk szavaztok, akkor ő lesz a miniszterelnökötök.

Ön lejárt lemez?

Magammal nem kalkulálok. Hiteles miniszterelnök jelöltet sem 2014-ben, sem 2018-ban nem tudott az ellenzék felmutatni.

A politikát meg kell személyesíteni. Nincs mese, ez az első lépés. Ezt az embert közösen kell megtalálniuk. Ez az ember a jelenlegi ismereteink szerint nincs benn a parlamentben. Valahol kívül van, és lehet, hogy nem is akar politikai szerepet vállalni,

mert fél a karaktergyilkosságtól. Ha megtalálják a megfelelő embert, akkor jön a következő lépés: a pártoknak és a civileknek meg kell tanulniuk, hogy egymás nélkül nem megy. A civil világ például most mutathatná meg az igazi erejét – nem ilyen piknik jellegű tüntetésen -, hiszen most akarják a szervezetek egy részét ellehetetleníteni, esetleg a tevékenységüket kriminalizálni. Megmutathatná az erejét akkor is, amikor a bíróságok függetlenségét akarják lekaszabolni. Ez utóbbi mindnyájunk életéről szól, mert ha ez megtörténik, bárkiből lehet bűnözőt csinálni és bárkit börtönbe lehet csukni. A politikusoknak most az a tanulság: egyelőre ők nem érdeklik a közönséget. Ha ugyanis ezeket a tüneteseket a pártok akarták volna megszervezni, lettek volna vagy három-ötezren. Ezért mondom:

civilek és politikusok egymásra vannak utalva. A civileknek meg kell tanulniuk politizálni, hiszen minden megmozdulásuk amúgy is valamilyen politikai tételről szól, és az akaratukat pedig az ellenzékben lévő pártok tudnák a parlamentben megjeleníteni. Ennek az együttműködésnek a végén kialakulhatna az a formáció, amelyiknek lehetne esélye 2022-ben  Orbán ellen, és lehet, hogy a civilek közül kerülne ki az az ember, aki a megfelelő ellenfelet testesítené meg.

Ezzel most mégis azt mondja, hogy ne fogadjuk el Orbán 2030-ig tartó jóslatát?

Azzal egyetértek, hogy Orbán 2030-ig tervez, de remélem, hogy nem ő fogja megvalósítani. Ő az uniós pénzekre hivatkozik, én is erre hivatkoznék: ilyen hosszú idő alatt, mennyi mindent meg lehetne abból a pénzből valósítani. Ők persze azt tervezik, hogy ennyi idő alatt mennyi mindent lehetne ellopni ebből a pénzből. De a kiinduló pontunk ugyanaz: ez egy belátható perspektíva. Csak mások a céljaink. Vagyis, amíg vannak uniós pénzek, és ismerjük a költségvetést, a támogatásokat meg tudjuk szerezni; ez így rendben van, csak nem akarom, hogy Orbán alakítsa ki és hajtsa végre a terveket.

Ön szerint mit sugall az, hogy Pintér Sándor belügyminiszter miniszterelnök helyettes is lett?

Minden sugallatot nem tárok a nyilvánosság elé, ami megfordul az agyamban, de a legegyszerűbbet igen. Pintér Sándor szemmel láthatóan féken tudja tartani a rendőrséget, a katasztrófa védelmet, a polgári védelmet, a tűzoltókat, a határom teljesítőket, és ez a miniszterelnök számára fontossá, megbízhatóvá teszi Pintért. Ugyanakkor az is látszik, hogy neki távlati, további politikai céljai nincsenek. Ezért aztán ő addig marad belügyminiszter, ameddig csak akar. Most, mint hírlik, gondolkodott a kora miatt azon, hogy abbahagyja. Maradásra bírták, és kapott mellé egy szép címet. Ha tehát nincs semmi hátsó gondolatunk, akkor azt mondhatjuk, hogy

Pintér Orbán szempontjából megnyugtató helyen van. Abszolút veszélytelen a miniszterelnökre. Nem úgy, mint más, aki minden héten sajtótájékoztatót tartott, nyilatkozott nagyon sokat, ugyanannyi beosztottja volt, mint Pintér Sándornak, jól is végezte a dolgát, el is kellett tűnnie. Mert neki nyilvánvalóan voltak politikai ambíciói.

Csak nem Lázár Jánosra gondol?

Talán rá.

Tévedek akkor, amikor azt gondolom, hogy Orbán egy sokkal militánsabb kormányt hozott létre, akkor, amikor katonát jelölt honvédelmi miniszternek, Pintért előléptette, a közvetlen maga mellé rendelt egy hírszerző csoportot?

Nem téved. Illetve azt mondom: igen, veszélyben vannak a magántitkaink. Ha meg nincsenek, akkor is úgy érezzük. Nem véletlen, hogy újra egyre több ember fél, vagy gyanakszik arra, hogy lehallgatják a telefonját. Ez 2010 előtt nem volt, azóta viszont nagy tételben. Ma annyi szervezetnek van lehetősége, joga lehallgatni, megfigyelni, hogy az már ijesztő. Régen az igazságügy miniszternek kellett kiadni az engedélyt, akihez egyik szervezet sem tartozott, hogy elindulhat-e a megfigyelés vagy sem. Ma már senki sem tudja, hogy ki adhat ki engedélyt. Ez viszont azt jelenti, hogy bizonytalan a magántitkom, azaz bármikor bármi történhet velem. És akkor még nem beszéltünk a bíróságok függetlenségének veszélyeiről.

Ha már magántitkok… Mi a magyarázata annak, hogy hirtelen elővették a Fenyő-ügyet, Gyárfás Tamással szemben, és még önt is belekeverték?

Nem tudom, döbbenten állok a dolog előtt. Hogy engem belekevertek, ez egy régi ügy: Perczel Tamás nyilatkozta azt, hogy a Fenyő behozott nekem a minisztériumba egy dossziét, ami persze nem volt igaz. De miért is hozta volna be nekem a Gyárfás állítólagos adóügyeit tartalmazó dossziét nekem, a belügyminiszterhez, akihez semmi ilyen nem tartozott. És miért adtam volna oda Kiss Ernőnek, aki nem nyomozott ilyen ügyekben, és miért vettem volna ki belőle húsz oldalt. Szóval ez egy hülyeség. Ráadásul egyszer meg is hallgattak, még 2012 környékén.

A rendőrségen?

Igen, behívtak meghallgatásra, aztán elváltunk. Már akkor sem értettem, hogy miért hívtak, de ennek ma már nincs jelentősége. Viszont, ahogy olvasom, minden információ korábban is rendelkezésre állt, különböző időpontokban. Rejtély, hogy most hirtelen mitől indultak be az események? Újabban mintha csend lenne. Lehet, hogy máris kifulladt a roham?

Visszatérve a politikára: most már annyi szerepet sem vállal, mint a választáskor, amikor is adta az arcát a DK-nak?

Jól érzem magam, szellemileg egyben vagyok, de azt tudomásul kell venni, hogy a politikai vita akörül is folyik, hogy ki mit rontott el az elmúlt húsz évben, hogy mást kellett volna csinálni. Ilyen körülmények között ez olyan támadási felület, amivel kár terhelni bármilyen politikai akció szereplőit, ezért aztán

én úgy tekintek magamra, mint aki már nem játszik politikai szerepet.

A lelátón ül?

Igen, de hallom hogy mit beszélnek az öltözőben.

Ahol a politika elkezdődik, ott a becsület véget ér – interjú Dávid Ferenccel, a VOSZ főtitkárával

 

  • Még nem találták meg Demján Sándor utódát

  • A Vállalkozók Országos Szövetségének a szakmaiság a legfontosabb

  • A nagypénteki munkaszünet szakmailag előkészítetlen és rossz

  • Évente negyvenezerrel szűkül a munkaerő piac

  • Orbán alatt megduplázódott az állami bürokrácia

 

Mi van, mi lesz a szervezettel Demján Sándor halála után?

Az Elnök úr halála – nekem ő sosem volt Sándor, hanem mindig Elnök úr, vagy Főnök – nagyon sokkolt mindenkit. Egy olyan tekintély, mint ő, nem  dolgozott még ebben a közösségben; azon túl, hogy tiszteletre méltó ember volt, az üzleti életben is siker kísérte az útját. Korlátlan tekintélye volt a VOSZ-ban, amit munkájával és a teljesítményével vívott ki. Itt minden döntés mögött ott volt az ő személye, ráadásul olyan támaszt, magabiztosságot adott nekem személyesen is, mint a VOSZ főtitkárának, amely mellett sokkal jobban lehetett dolgozni, kiállni az elveinkért. A vállalkozói közösségnek, meg a szervezet tagjainak is nagyon jót tett, hogy mindenki tudta, ki áll mögötte. Ez tehát a szakmai oldala az Elnök úr elvesztésének, de ott van természetesen az emberi oldal is. Ő egy rendkívül jó ember volt. Komolyan mondom. Én egy nagyon apás fickó voltam, és persze nem mondom, hogy a pótapám volt, ötven után már az embernek ne legyen pótapja, de olyan hihetetlenül jól tudott velünk, az emberekkel bánni, jószívű, jólelkű volt. Emellett nagyon, elképesztően kemény is tudott lenni. De mindenekelőtt tényleg fantasztikus ember volt. Sokszor mondom sokaknak, hogy

jegyezzék meg a demjáni mondást: akinek teli van a zsebe, annak legyen tele a szíve is.

Muszáj beszélnem róla, mint vezetőről is. Az ember a munkája során csak elkövet egy-két hibát, ő kizárólag négyszemközt beszélt róla. Nem kiabált, nem pánikolt, csak egyszerűen, de félreérthetetlenül eligazította az embert. A méltóságodat soha nem bántotta meg.

Vagyis akkor pótolhatatlan

Nézze, a mi dolgunk most az, hogy ezt az örökséget valahogy vigyük tovább. Nem könnyű találni a helyére valakit. Most volt néhány napja a küldöttgyűlésünk; nem választottunk új elnököt. Azt gondoljuk, hogy alaposan körbe kell járni ezt a kérdést, hogy megtaláljuk azt az embert, aki hajlandó és tudja is vinni ezt a fáklyát. Nagyon nehéz dolga lesz. Annak ellenére, hogy mindig hangsúlyozzuk: a VOSZ nem ellenzéki szervezet, de nem is néma. Olyan érdekképviselet ugyanis, amelyik befogja a száját – ilyenekből bőven van Magyarországon – nem kell. A Főnök mindig azt mondta, miközben a háttérben egyengette az utat, hogy nincs szükség pártpolitikai megnyilvánulásokra, már csak azért sem, mert politikailag mindenféléből lehet találni a szervezetben, középen kell tartani a VOSZ-t, minden kormánnyal tárgyalóviszonyban kell lenni, és el kell fogadni azt, amit helyesnek és jónak tartunk. De persze a kormányzat inkább csak a konfliktusokra emlékezik, például a takarékszövetkezeti törvényre, vagy a vasárnapi boltzár ügyére. Ebben mi voltunk az elsők, akik népszavazást kezdeményeztünk. A tavalyi kereskedelmi csomag is konfliktusforrás volt, hogy létszámarányosan kell fizetni adót, parkolási díjat kell fizetni, a brosúrákat megadóztatják, a VOSZ közölte, hogy hangosan fogunk tiltakozni, ha ilyeneket bevezetnek.

Még mindig egy kicsit a nyitókérdésnél maradva: a VOSZ súlyát, éppen a kormánnyal szemben maga Demjén Sándor adta. Vele szemben még Orbán Viktor sem vállalkozott nyílt konfrontációra. Lehetséges-e ezt a súlyt megtartani egy új személlyel?

Erre nem tudok válaszolni. Csak azt tudom mondani, hogy mindent el kell követni, hogy megtaláljuk az erre alkalmas személyt. Bólogató, hallgató, mindennel egyetértő VOSZ-nak nincs értelme.

Nem szabadna ilyet mondanom, meg nem is tartozik rám, de arra gondoltam korábban, amikor az ellenzék lázas miniszterelnök-jelölt keresésben volt, hogy önt alkalmasnak véltem erre a posztra. Soha nem akart politikai pályára menni, ezt a megfelelő pozíció, amit most betölt?

A közélet iránt mindig érdeklődtem, ez most sem mérséklődött, de direkt politikai ambícióim nincsenek. Megtisztelő, hogy így gondolt rám, de nem én vagyok az embere.

Csak azért gondoltam önre, mert képes középen állni, van határozott véleménye, és képes úgy is beszélni, hogy az hasson az emberekre.

Kétségtelen, hogy van bennem egyfajta exhibicionizmus, különben nem beszélnék és írnék állandóan, de ugyanakkor nem vagyok egy Gábor Zsazsa, hogy öncélúan csak azért szerepeljek, mert ilyen vágyaim vannak. Egyszerűen csak fontosnak tartom, hogy rend legyen ebben az országban, és a pártoktól is azt várom, hogy először – mint szenvedélyes futballbarát fogalmazok így – a saját öltözőjükben csináljanak rendet. Tudja, azért sem lennék alkalmas egy ilyen szerepre – és most

Demján Sándort idézem -: ahol a politika elkezdődik, ott a becsület véget ér. Szóval nem lennék én elég erős lelkileg ahhoz az immoralitáshoz, ami a magyar politikai életben tapasztalható.

Ennyire kényelmes, politikamentes ez a poszt, amit most betölt?

Ha egy közösség mögötted van, és az elnök mögötted van, akkor van értelme a küzdelemnek. A politikában ezt nem nagyon tapasztalhatod; ott tényleg érvényesül a mondás: már nincs szükség ellenségre, arra ott vannak a barátaid. Ilyen közegben sportolni sem lehet. Ezért  az öltözőben rendnek kell lennie. Együtt nyerünk, és együtt veszítünk. Nincs más út. A VOSZ-ban Demján Sándor személye egységet kovácsolt, annak ellenére, hogy természetesen itt is voltak viták.  A vasárnapi zárva tartás esetén is sokféle érdek ütközött, más az érdeke a budapesti nagyvállalkozónak, mint a vidéki kiskereskedőnek. De mivel általános munkaadói érdekeket képviselünk, ezért lehet a végén a kicsit és a nagyot is egy platformra hozni.  A kérdésre válaszolva: jobban illik az én karakteremhez ez a feladat, mint a politikai szerep. Annál is inkább, mert mögöttem is van egy olyan társadalmi szakmai, testület, mint a VOSZ Gazdaságpolitikai Bizottsága, amelynek Chikán Attila professzor az elnöke, tagjai még többek között Palócz Éva, Madár István, ismert gazdasági szakemberek, elemzők, akik engem ellátnak megfelelő szakmai munícióval, ha nagyon elszaladnának az indulataim. Demján Sándor gyakran mondta, hogy ügyeljek a szakmaiságra. És számunkra valóban ez a legfontosabb. Ezt is az Elnök úrtól tanultam: ha szakmailag biztos lábakon állunk, akkor nem számít, hogy milyen zászló van a parlamenten, azaz milyen kormány van.

Meglehetősen sok írása jelenik meg az éppen még létező lapokban

Édesanyám a Magyar Rádió szerkesztője volt, talán a vér nem vált vízzé…

Azt akartam kérdezni, hogy amit ír, azt főtitkárként teszi, vagy Dávid Ferenc magánemberként? A legutóbbi írásában, amit olvastam, nekiment a kormánynak a nagypénteki ünnepnap miatt…

Dehogy mentem neki…Haha…Dehogy tettem ilyet, visszautasítom. De a kérdésre válaszolva: én nem nagyon írtam 2010-ig. Amikor viszont megszűnt az érdekegyeztetés, akkor rájöttem, hogy nem tudom elmondani a véleményemet, mert nincs hol. És akkor írtam a Népszabadságnak, meg a Népszavának, meglepetésemre lehozták a cikkeimet. Kezdetben nem írtam oda a titulusomat, és Demján Sándor kérdezett rá, játékosan: te tényleg ilyen naiv vagy, gondolod, hogy nem tudják mi a beosztásod? Ez a kérdés aztán el is döntötte, hogy jelzem a főtitkári posztomat, illetve csak akkor nem, ha nem szakmai kérdésről – például a futballról – írok. Ami pedig a nagypéntekkel kapcsolatos állásfoglalásomat illeti: nem a kormány ellen írtam, csak azt akartam jelezni, hogy ez a döntést szakmailag nem gondolták át. Nem, mert nem négynapos ünnep, azaz péntek után szombaton ki kell nyitni az üzleteket, így az árufeltöltés, a szállítás és egyebek sokkal nagyobb gondot okoznak, tehát tényleg nem gondolták át, bár ez nem is annyira meglepő, ám amit a legfontosabbnak tartok ebben az ügyben, az az, hogy a szakszervezetek sose ezt kérték. Mindig a december 24-ét kérték. És ezt többször elmondtam: vallási megközelítésben,  a családok szempontjából is jobb, gazdaságilag szintén, és – még egyszer hangsúlyozom – ezt kérték a dolgozók képviselői, persze kaptam hideget-meleget, például azt, hogy irigylem a magyar munkavállalóktól az újabb szabadnapot. Irigyli a fene. A parlamentben az ellenzék többsége is megszavazta, mert már nem mert senki sem felállni, és elmondani: hölgyeim, uraim, a munkavállalók nem ezt kérték. Én ezt az egész nagypénteki dolgot hamisnak tartom, és, ami külön kiverte nálam a biztosítékot, hogy Balog Zoltán minisztereként erre az intézkedésre a legbüszkébb. Erről akartam írni, nem VOSZ főtitkárként, pusztán azért mert ilyenkor nekem háromszázra felmegy a vérnyomásom.  Azt is említette, hogy mennyit küzdött érte; elmondanám, hogy nem kellett küzdenie, mivel a miniszterelnök 2016 októberében bejelentette,  és jónapot kívánok. Nem küzdött érte semmit, a miniszterelnök eldöntötte kettő perc alatt.

Amúgy mik a VOSZ legfontosabb témái?

A munkaerő piaci kérdéseket látjuk a legfeszítettebbeknek

A munkaerőhiányra gondol?

Ennél szélesebb körű ez a téma.  Ennek van egy demográfiai lába, van egy olyan oldala, hogy elmennek az emberek munkát vállalni Nyugat-Európába, és ez az elvándorlás várhatóan tovább folytatódik, a szakképzés kérdése továbbra is a nyakunkon van, a közfoglalkoztatásnak a hibás megközelítése – most mintha ébredeznének, hogy a dolgot elrontották – ; hogy

a 150 ezer közfoglalkoztatottnak a negyven százaléka  három megyére jut:  Hajdúban, Borsodban és Szabolcsban.  A közfoglalkozatást csak és kizárólag piacorientált képzéssel lehet csökkenteni. És van egy része, amit nem lehet csökkenteni – ezt ki kell mondani.

A szakképzésnél azt látom, hogy az általános iskolai képzés van elrontva. A szakiskolákba ugyanis olyan gyerekek kerülnek, akik rendkívül képzetlenek, és emiatt hihetetlenül magas a lemorzsolódás, 25-30 százalékos. A demográfiával kapcsolatos számot is érdemes leírni, mert nagyon durva a szám: mi annak idején, tehát az én korosztályomban, évi 220 ezren születtünk, ma kilencvenezer sem születik, és ennek egy hatoda már nem Magyarországon! Ennek egyik negatív következménye, hogy ma a magyar munkaerőpiacon évről évre negyvenezerrel szűkül a kínálat. És még egy fontos dologról kell említést: Magyarországon a környező országokhoz képest a legnagyobb azoknak a száma, akik – úgymond – az állam emlőin élnek. Az OECD felmérés azt mutatja, hogy a magyar adószint, a munkaadók, a munkavállalók adószintje azért ilyen magas, mert az állam túlfoglalkoztat. Természetesen nem a nővérekre gondolok, nem az orvosokra, hanem az állami bürokráciára. 2010 óta, csak a minisztériumokban megduplázódott a létszám. Ha visszaemlékszem a Lázár-Csepreghy kettős mondására, akik is azt mondták három évvel ezelőtt, hogy 300 ezret kellene elküldeni. Ezt 2015-ben Demján Sándor előtt mondták el a MÜPÁ-ban. Csepreghy azóta ezt háromszor megismételte, de semmi nem történt. Illetve annyi, hogy ma már sem Lázár, sem Csepreghy nincs a kormányban.  De míg működtek, akkor sem történt semmi, illetve dehogynem: egy évvel később, tehát a 2015-ös bejelentés után, az állam által alkalmazottak létszáma 30 ezerrel nőtt. Mindaddig, amíg itt ekkora vízfejet kell eltartani, addig itt semmilyen adóteher nem tud jelentősen változni. Márpedig

változtatni kell, ez van a VOSZ zászlajára írva.

Nagyon erős tárgyalást ígér az év második felére a minimálbér kérdése. Senki nem mondja, hogy ne emelkedjenek a nettó keresetek, de mindaddig, amíg az Unióban az élőmunka terheinek nagyságában a dicstelen utolsó három helyen vagyunk, addig megmarad a tendencia, hogy a nettó bérek lassabban, a bruttó bérköltségek gyorsan növekednek.

A minimálbér emelés lényegében a költségvetést hízlalja…

Persze, meg hát a munkavállalók is jól járnak vele, de a munkaadók, főként a már említett megyékben, meg Baranyában, Nógrádban, bele fognak pusztulni, hogy kigazdálkodják. E következmény pedig az, hogy erősödik a feketemunka, a színlelt szerződéssel való foglalkoztatás, a cafeteriát visszaveszik… Kíváncsian nézzük, hogy a depressziós körzetekkel tesz-e valamit a magyar állam, mert ott biztosan nem fogják tudni kitermelni az emeléshez szükséges pénzmennyiséget.

Szoktam mondani: tessék elmenni egy kétezres borsodi faluba; a lakosság egyharmada munkanélküli, nyugdíjas, vagy közfoglalkoztatott. A fiatalok pedig otthagyják a települést. Ha egy ilyen helyen évente 10-15 százalékkal nő a minimálbér, vajon miből termelik ki. Egy ilyen helyen a fogyasztás biztosan nem nő…

Szinte megoldhatatlan a feladat. Ezért kell az államnak lépnie. Ha korábban a kormány be tudott vezetni különadókat – ma már szinte a különadók országa lettünk – akkor ezeken a helyeken kellenek a speciális kedvezmények, amelyek pozitívan diszkriminálnak. Ne én találjam ki, hogy bérterhet csökkentek, iparűzési adót engedek el, beruházást támogatok, odaviszek állami beruházást, ezt döntse el az állam. De szerintem döntsön; alapvetően a béroldalon kellene nagyon nagy kedvezményeket adni. A munkaerővel kapcsolatban egyébként van még egy fontos terület, mégpedig az atipikus foglalkoztatás.  Magyarország a legelmaradottabbak közé tartozik a részmunkaidő kérdésében, az otthonfoglalkoztatásban, a munkaerő kölcsönzés területén, a távmunka alkalmazásában, ezekkel mind bátran kellene élni.

Említette Chikán Attila nevét: elképzelhető, hogy ő lesz a következő elnök?

Nem, szinte biztosan nem. Ő  a tudomány embere, az Akadémia tagja. Ide vállalkozónak kell érkeznie.

Van a horizonton valaki?

Többen vannak. A VOSZ Stratégiai Munkabizottsága foglalkozik az utódlás kérdésével, és a későbbiekben tesz javaslatot az elnök személyére. Nem akarunk kapkodni, fontos, hogy jó döntést hozzunk. Addig a két elnökhelyettes és én, hármasban irányítjuk a szervezetet. Ami kiemelendő, hogy tovább kell vinnünk a Széchenyi kártya programot, a Prima mozgalom eseményeit, ezek a demjáni örökség olyan részei, amelyeket nem lehet elhanyagolni. És szeretnénk végre az intézményes érdekegyeztetésben előbbre lépni, mert nem szeretjük, ha a fejünk fölött döntenek. Ennél jobban csak azt utáljuk, ha rosszul. Ezért minden ilyen esetben hallatni fogjuk a hangunkat, úgy, ahogy lehet. De valahogy biztosan.

Minden szél Orbán vitorláját dagasztja – de meddig?

  • Interjú Felcsuti Péter bankszakemberrel

Orbán Viktor a kormányt bemutató beszédében azt hangsúlyozta, hogy a kelet-közép európai régió az unió motorja. Tényleg az?

Nem Orbán Viktor az egyetlen politikus, aki a rendelkezésre álló társadalmi, gazdasági, pénzügyi mutatók sokaságából mindig azt választja ki, amelyik a számára akkor és ott kedvező. Nem kétséges, hogy a magyar gazdaság az elmúlt két évben felzárkózott a régió eddig is gyorsan növekvő országai, Szlovákia, Lengyelország, Románia mellé. Ahogy az sem kétséges, hogy ezek az országok hosszabb ideje gyorsabb gazdasági növekedést produkálnak, mint az unió átlaga. Ennek kapcsán két dolgot mindenképpen érdemes megjegyezni: először is azt, hogy az Unió fejlett nyugati része, pusztán csak a magasabb fejlettségből kifolyóan, alacsonyabb növekedési ütemre képes, mint a felzárkózó országok. Másodszor: a nyugati uniós országok között több olyan is van – például Portugália, és általában a déli országok -, amelyek csak nagyon lassan tudták leküzdeni a 2008-as válság utóhatásait.

Ezzel együtt, azt most kijelenthetjük, hogy mind az ország, mind Orbán Viktor jó helyzetben van. De ezt a kedvező helyzetet milyen forrásból értük el?

Alapvetően két forrásról beszélhetünk. Egyfelől a világgazdaság és az Európai Unió növekedése piacot jelent a Magyarországon megtelepedett multinacionális cégek export-tevékenysége számára. Másfelől az uniós pénzek, a külföldön dolgozó magyar vendégmunkások hazautalásai, és egyáltalán nem utolsó sorban a fiskális és monetáris politika agresszív keresletbővítése növeli a belföldi fogyasztást. Ez utóbbi tekintetében sokan aggodalmat fogalmaznak meg, mert a klasszikus felfogás szerint a jó gazdaságpolitika mindig anticiklikus, azaz visszafogott a növekedés idején és expanzív a visszaesések idején.

Ez akkor tényleg a kormány jó gazdaságpolitikájának köszönhető?

Ezekhez a jó számokhoz azért minimum három szempontból is érdemes kérdőjelet tenni. A legfontosabb, hogy mennyire fenntartható, és hogy mi a forrása, harmadszor pedig, hogy a gazdasági növekedés milyen mértékben konvertálódik társadalmi jólétté, azaz a társadalom nagy többsége milyen mértékben élvezi most és a jövőben a gazdasági növekedés gyümölcseit? Az egyik igazán izgalmas kérdés tehát a fenntarthatóság. A kormány megnyilatkozásaiból egyértelműen kitűnik, hogy maga is tisztában van azzal, hogy nagyon komoly intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy ez a növekedési ütem 2020-ig és azon túl is kitartson. A legegyszerűbben a versenyképességről szokás beszélni, amelynek az elősegítéséről a kormány évek óta beszél, de nem sok mindent tett. Legkiváltképp azért, mert a versenyképesség rövid- és hosszútávú tényezőinek a javítása teljesen ellentétes a kormány társadalom- és gazdaságpolitikai hitvallásával. Olyan intézményi tényezőkre gondolok, mint a normativitás, a kiszámíthatóság, a korrupció elleni fellépés, ami a gazdaság szereplői számára biztonságos környezetet teremt, amelyben érdemes hosszútávra gondolkodni, és olyan anyagi természetű tényezőkre is, mint a rendelkezésre álló munkaerő mennyisége, képzettsége, és egészségi állapota is.  A versenyképesség nem ráolvasás és kormányzati kommunikáció dolga. De legalább ennyire fontos kérdés az is, hogy a gazdasági növekedésből hogyan lesz társadalmi jólét. Az elmúlt nyolc évben a kormány politikájának minden területén előnyben részesítette azokat a társadalmi csoportokat, amelyeket szövetségesének tekint, miközben súlyosan diszkriminálta azokat, amelyeket a saját társadalmi víziója, és nem utolsó sorban a hatalma megtartása szempontjából nem tartott fontosnak. Ha ez a jövőben is így marad, akkor még viszonylag jó gazdasági növekedés mellett is a társadalom megosztottsága erősödni fog, a társadalmi mobilitás csökken, az elvándorlás folytatódni fog és ez már önmagában is akadálya lesz a felzárkózásnak.

Ez nem vezethet társadalmi robbanáshoz is?

Hogy mi vezet társadalmi robbanáshoz, azt nem tudjuk, ezek természetrajzát nem ismerjük, igazában csak utólag tudjuk feltárni őket. Erre jó a történelem, ahogy arra is, hogy ítéletet mondjon egy-egy korszak, és annak politikusai felett.

Ezt az ítélkezést most Orbán Viktor 2030-ig egészen biztosan kitolná…

A miniszterelnök optimizmusa nem alap nélküli: szokás arról beszélni, hogy a demokrácia világszerte visszaszorulóban van, ami alatt azt érthetjük, hogy a nyugati liberális kapitalizmus legitimációs válsággal küzd. Ez kedvező nemzetközi környezetet teremt az autoriter vezetők és rezsimek számára. Konkrétan Magyarországon, ezen túlmenően, Orbán Viktor dolgát jelentősen megkönnyíti a hazai ellenzék súlyos megosztottsága, politikai, erkölcsi szellemi és vezetési válsága.

Akkor elmondhatjuk, hogy Orbánnak minden szempontból szerencséje van?

Három fölényesen megnyert választás nem lehet kizárólag szerencse dolga, bőven benne vannak Orbán Viktor kiváló politikai képességei és ösztönei. És persze, ahogy mondani szokták a jó kapusnak van szerencséje.

Az utolsó védvonalat támadják

  • Pardavi Márta társelnök szerint nagyon fontos, hogy a bíróság nem a kormány, hanem a Helsinki Bizottság javára döntött a nemzeti konzultációs ügy kapcsán
  • az ilyen döntések azért fontosok, hogy kiderülhessen: folyamatosan hazudnak a hatalom képviselői
  • bármilyen törvényt hoznak is civil szervezetek ellen, nem rettentheti el őket a munkától
  • az igazságszolgáltatásba kell kapaszkodni, és minden eszközt kihasználni a jogérvényesítésre
  • mindenféle támadás ellenére optimista, mert bízik a civil szféra erejében, és abban, hogy az emberekből is nagy felháborodást vált ki a Stop Soros

Mit szól ahhoz, hogy Rogán Antal propagandaminiszter kijelentette: nem ért egyet a bírósági ítélettel. Azzal az ítélettel, amely kimondta, hogy a nemzeti konzultációs kérdőíven hazudott a kormány a Helsinki Bizottsággal kapcsolatban, és megbüntette, illetve bocsánatkérésre szólította fel?

Azért azt fontosnak tartom, hogy hozzátette a miniszter, hogy eleget fognak tenni a bírósági döntésnek. Én ezt várom. Van az úgy, hogy a bíróságok ítéleteivel ember nem ért egyet, különösen, ha veszít. Ő is ennek adott elég erőteljesen hangot, de ettől még az ítélet kötelező a kormányra nézve is.

Igen, csak attól lehet tartani, hogy a következő lépés az lesz, hogy nem hajtja végre.

De ő ennek az ellenkezőjét mondta. Persze kíváncsian várjuk, hogy milyen lesz a végrehajtás, hiszen a bíróság azt mondta, hogy harminc napon keresztül a kormány.hu nyitóoldalán kell, hogy megjelenjen a bocsánatkérés.

Egyetértek önnel, hogy a szabad véleménynyilvánításba belefér a bíróságok bírálata is, de nem feltétlenül a végrehajtó és törvényhozó hatalom részéről. Ne feledjük, hogy Orbán Viktor nem is olyan régen a Kúriát támadta, mégpedig azzal, hogy elvett tőlük egy mandátumot. És, ha ehhez hozzávesszük, hogy vannak tervek a bíróságok átalakítására, akkor talán jogos az aggodalom…

Némileg más a jelentősége a miniszterelnöki nyilatkozatnak, különösen úgy, hogy ő a Kúriát „szakmailag” is minősítette, miszerint „nem nőtt fel intellektuálisan a feladathoz”. Abban egyetértünk, hogy nem véletlenül van napirenden a kormányzat viszonya a független bíróságokhoz, így – valóban -, ebben a kontextusban különös hangsúlyt kap egy miniszter nyilatkozata.

Ezért fontos, hogy kimondta: eleget tesznek a bírósági döntésnek. Persze, ha egy ilyen fontos szereplő először a bírálatot mondja el, majd megismétli azokat a hamis állításokat a Helsinki Bizottsággal kapcsolatban, amelyek miatt pert veszítettek, és csak a mondandója végén közli, hogy amúgy engedelmeskednek, annak nincs jó üzenete.

Nincs, mert a hangsúlyt oda helyezte, hogy nem ért egyet a bíróság ítéletével. Ezzel ki is jelöli ugyanis az irányt a bíróság számára. Ezzel együtt: az nagyon fontos, hogy a bíróság nem úgy döntött, ahogy a kormány, vagy a Fidesz szerette volna.

Igen, és az különösen fontos, hogy ezzel azt is deklarálta, hogy a kormány hazudott a Helsinki Bizottsággal kapcsolatban…

Ráadásul ez nem is deklaráció, hanem bíróság ítélet, mégpedig a sokadik.Természetesen mi is nagy aggodalommal figyeljük, hogy mi történik az igazságszolgáltatással kapcsolatban, például a közigazgatási felsőbíróságok felállítását, amelyek valóban terepe lehet az igazságszolgáltatás befolyásolásának, lépés a függetlenségük ellen.

Ráadásul ez olyan terep ahol önök a leginkább mozognak…

Nem csak mi, hanem mindazok, akiknek , ahol az állami hatóságokkal van valakinek jogvitája. Ezek pedig olyan ügykörök, ahol a közpénzek felhasználása, a választási eljárások és panaszok, bármilyen állami szervezet döntésével szembeni fellépések jelentik a vita tárgyát. De említhetem az újságírók ügyeit is, azokét, akik például a közpénzek felhasználását szeretnék felderíteni. Vagyis közérdekű adat perek nélkül nehéz az állam működését ellenőrizni.

Ha a törvényhozás itt tovább szűkíti a mozgásteret, az újabb lépcsőfok lesz ahhoz, hogy Magyarországon a jogállamiság maradék szigetei is támadás alá kerüljenek.

Azzal, hogy beperelték a kormány, ráadásul meg is nyerték a pert, nem jelölték-e ki magukat még inkább célponttá, épp a Stop Soros törvény elfogadása küszöbén?

Még októberben, a nemzeti konzultáció idején döntöttünk arról, hogy pert indítunk. Akkor még nem tudtuk, hogy milyen törvényt terveznek ellenünk. Nem csak ellenünk persze, de ellenünk különösen.

Lehet, hogy nem volt még kész tervezet, de a hangulata már jelen volt…

Igen, az igen. A megtámadott szerepben jóval előbb láthattuk magunkat, ebben igaza van. De perelni már korábban is indítottunk pert a Fidesz, vagy fideszes ellen, éppen azért, hogy ne éljen vissza senki a közhatalmi szerepével, vagyis kihasználjuk azokat a jogi lehetőségeket, amelyek védelmet nyújtanak. Tehát fontos volt számunkra, hogy a független bíróság tisztességes eljárásban mondja ki: itt hazudik a kormány.

A kérdésem inkább arra vonatkozott, hogy van-e önben félelem a nyílt konfrontáció okán, illetve a Stop Soros törvény elfogadása kapcsán? Vagyis, bízik-e a hatalomban annyira, hogy nem áll bosszút?

Nem, ebben nem lehet bízni. Azért indítjuk ezeket a pereket, hogy bírói ítélet mondja ki: hazudik a kormány, és ennek legyen nyoma.

Muszáj, hogy kiderüljön: folyamatosan hazudnak a hatalom képviselőit.

Természetesen tudtuk, hogy, amikor a pereskedés mellett döntöttünk, akkor a hatalommal való szembenállásnak egy nem szokványos módját választjuk. Tudatában vagyunk tehát, hogy felfokozott hangulatban tettük meg ezt a lépésünket. És, hogy ettől utóbb megijedtünk-e? Az ijedtség egy személyes érzelem, bár én nem hiszem, hogy a Helsinki Bizottság, vagy akár én meg lennénk ijedve, de tudjuk, hogy milyen következményekkel kell esetleg szembenéznünk, például, hogy még több jogellenes lépést tesznek ellenünk, vagy még több hazug állítással fogunk találkozni. De az ijedtség, és a következményekkel tisztában lenni, két különböző kategória.

Ez kétségtelen, de ön ennek a szervezetnek a vezetője, és mint ilyen felelős többek között az itt dolgozó harminc emberért, és akkor nem beszéltünk azokról az emberekről, intézményekről, amelyeket képviselnek… Tehát esetleg kockáztatja a Bizottság működését.

Szeretném felhívni a figyelmét, hogy nem mi járunk el helytelenül, és ezért mondjuk meg akarnak bennünket szüntetni, hanem azok, akik olyan jogalkotási lépéseket tesznek, amelyekkel nélkülözhetetlen szerepet betöltő szervezeteket akarnak ellehetetleníteni. És ez nem fog menni. Sok borzasztó dolgot látunk a világban, és a mi bizottságunk múltja is tartalmaz ilyeneket, Amikor 1976-ban megalakult a Moszkvai Helsinki Csoport, ennél sokkal keményebb rezsim idején, az alapítók sokkal nagyobb személyes kockázatot vállaltak, ennek ellenére kiálltak az igazságért. És annak ellenére is, hogy a kockázat realitássá vált, és alig akadt közöttük, aki elkerülte a börtönt, vagy a száműzetést. Ha tehát mi ma, látva azt, hogy Magyarországon mi történik, azt mondanánk, hogy ez már nem az a közeg, mint amilyen 1989-ben, az egyesület  megalakulásakor volt vagy 1995-ben a gyakorlati jogvédelmi munkánk kezdetekor, amikor fel sem merültek ezek a veszélyek, és emiatt eltántorodnánk, nem tudnánk szembenézni saját magunkkal, a lelkiismeretünkkel.

Akkor sem, ha olyan törvénytervezetek készülnek, amelyek a végső megszüntetést sem teszik irreálissá?

Akkor sem. Már a közgyűlésünkön is, tavaly, egyértelmű volt mindenki számára, hogy mi nem rettenhetünk meg. Ösztönösen az a válasz jött, hogy ennek ellent kell állni, és a jogérvényesítés minden lehetőségét ki kell használni, persze megszüntetni nem kívánjuk a szervezetet.

Már másodszor használja a jogérvényesítés kifejezést, és teszi ezt akkor, amikor éppen arról beszélünk: ez a kormány jogszabályok alkotásával teszi törvényessé azt, ami egyébként törvénytelen. Így aztán önök is elveszítik azokat a kapaszkodókat, amelyekkel élni szeretnének.

Ezt a kiszámíthatatlanságot mindannyian átéljük. A gazdaság szereplőinél is így van. Nem tudjuk, hogy milyen keretek állnak majd a rendelkezésünkre. Ettől azonban még vannak szabályok, még nem sikerült mindent felülírni. Ezzel együtt, nem tudjuk, hogy a terv csak korlátozásról, vagy a megszüntetésről szól-e majd, és ez csak a civil szektorra vonatkoznak, vagy túlmutatnak azon. De: ezek még nem történtek meg.

Ma még az igazságszolgáltatás, strukturális problémákkal, és fogyatékokkal, de tud függetlenül működni.

Ebbe kell belekapaszkodnunk, nem mondhatunk le a még létező eszközökről.

Tisztelem az elhivatottságát, de azt gondolom, hogy ma már egy sokkal erőteljesebb tiltakozási hullámnak kellene beindulnia ahhoz, hogy meg lehessen fékezni a kormányzati terveket.

Ez biztos. Az, hogy az emberi jogokat védő szervezetként, nekünk mi a feladatunk, reális kérdés.

Azok az eszközök, amelyeket mondjuk tíz évvel ezelőtt használtunk, most kizárólagos eszközeink legyenek, feltehetően kevésnek bizonyulnak. Bizonyos, hogy a megoldás nem pusztán a mi szervezetünk, hanem az egész társadalom ügye.

Már csak azért is, mert itt most már az utolsó védvonalakat támadják. Tehát, amikor a bíróságok függetlenségéről, meg a sajtó, vagy a civil szervezetek szabadságáról beszélünk, akkor ezt azért tesszük, mert a legtöbb egyéb intézmény szabadságáról már nem beszélhetünk. És bár sokan mondják, minek harcolunk tovább, amikor láthatjuk mi a helyzet, én azonban nem, vagyok hajlandó ilyen pesszimistán hozzáállni a kérdéshez. Ez az attitűd vezet az apátiához.

Hát persze. Egyetértek. Említette a múltat. Ebben a törvénytervezetben van, ami felidézi a múltat, például a távoltartás. Ad abszurdum elképzelhetőnek tartja, hogy Pardavi Mártát kitiltják Magyarországról?

Először is arra számítok, egy jelentősen átdolgozott szöveg kerül a parlament elé.

Durvább lesz.

Igen, úgy hírlik, hogy durvább lesz. Hogy benne van ez a nyolc kilométeres távoltartás, de a magyar és az uniós állampolgárokat másként kezeli ez a törvény, és muszáj is neki. Magyar állampolgárt Magyarországról kitiltani nem lehet.

A mai jogszabályok szerint.

Magyar állampolgárt, magyar állampolgárságától megfosztani nem lehet.

A mai jogszabályok szerint.

Ez egy olyan vörös vonal, amelyet ez a kormány sem fog átlépni. Jogilag, alkotmányosan ilyen lépés nem megengedhető. De egy szerb, vagy amerikai alkalmazottat már ki lehet tiltani az ország teljes területéről. Ám, ha ezt meg akarják lépni, akkor ennek kell, hogy legyen oka, a döntést bíróság előtt lehessen vitatni, szóval nem lehet egy ilyen döntést nem lehet nem megismerhető indokok alapján meghozni.

Maga reménytelenül optimista.

Nem vagyok hajlandó pesszimistán hozzáállni ezekhez a dolgokhoz. Abban biztos vagyok, hogy egy ilyen döntés olyan mértékben sértené a magyar alkotmányt, az uniós jogot, hogy itt lennének erőteljes jogi lepésekre is lehetőségek.

Az az irány, amit a kormány nyolc éves tevékenysége és a mostani kezdeti lépések nem erősítik az ön optimizmusát…

Az optimizmust válasszuk le a naivitástól…

A következő megjegyzésem az lett volna, hogy maga naiv is …

A naivitás az, hogy olyanban bízunk, aminek nincs semmi realitása.

Húsz évvel ezelőtt nem gondolta volna, hogy egy ilyen beszélgetés realitás lesz…

És egy évvel ezelőtt sem gondoltam volna. Nem gondoltam volna, hogy azt a tevékenységet, amit az Európai Unió finanszíroz, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, az UNICEF, más pénzalapok finanszíroznak, a tevékenységét elismeréssel jutalmazzák az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén, Magyarországon besározó médiakampány kísérje, most pedig részben célzottan a Helsinki Bizottság ellen irányuló jogszabály nehezítse. Én azonban ennek ellenére sem vagyok hajlandó azt mondani, hogy nekünk már nincs dolgunk, hogy nem tudunk mit tenni.

Az optimizmusom arra épül, hogy mind a mi szervezetünk, mind pedig azok a civil szervezetek, amelyekkel mi együttműködünk, elképesztően elhivatottak, szakmailag felkészültek, ezért is lépnek fel ellenünk.

Ez a magyarázata a korlátozott optimizmusomnak. És nem fogjuk cserben hagyni a magyar társadalmat. Ami egyet jelent a jogállamiság, az emberi jogok védelmével. Értem én a rosszkedvet, de nem hagyhatjuk, hogy ez eluralja minden percünket. Túl kell ezen lépni, és cselekedni kell. Természetesen szükség van arra is, hogy az embereknek érezniük kell: ennek a játszmának tétje az ő életük is. Nem pusztán megfigyelők, hanem aktív felelősségteljes polgárok.

Pont ez, amit én hiányolok a magyar társadalomból. Háromezer ember ment ki tiltakozni, amikor a Népszabadságot bezárták. Maga szerint mennyien mennének ki, ha bezárnák a Helsinki Bizottságot?

Remélem, hogy senki, mert nem fogják. Mi, amikor a Stop Soros nevű törvényről beszélünk, akkor a kiéheztetés és fojtogatás szót használjuk rá – angolban nincs megfelelő kifejezés arra, amit itt történik -, mert rühellem a Fidesz által adott nevet és azt is, hogy ezt mindenki gondolkodás nélkül átvette, mintha ez elfogadható lenne. Ugyanúgy beépül a közbeszédbe ez a Stop Soros, mint Soros-bérenc, pedig ezeket a szavakat nem szabadna használni, ne szolgáltassunk ingyen muníciót ennek a gyűlöletkampánynak. Szóval, ha ez a törvény a parlament elé kerül, remélem lesz nagy társadalmi figyelem és felháborodás.

Nem azt kellene elérni, hogy ne kerülhessen a parlament elé a törvénytervezet?

Azt kellene elérni, hogy a kormány belássa: megengedhetetlen ez a jogszabály. Már azt is szürreálisnak tartom, hogy egyáltalán felmerült az ötlet. De ha már felmerült, azt sem értem, miként lehetett belőle törvénytervezet. Kik azok, akik ezt megírták? Milyen társadalomban akarnak élni? De ha már megírták, és ha már benyújtották, akkor – és ezen dolgozunk már jó ideje –ne kerüljön a parlament elé. Elértük ezt a célt? Egyelőre nem. De az aggályaink ugyanolyan érvényesek, ezért aztán megyünk tovább.

Ennek a törvénytervezetnek egyetlen alternatívája van, ha nincs.

Most még nincs a terv a parlament előtt. Tudjuk, hogy a Velencei Bizottságot felkérte az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének jogi bizottsága, hogy vizsgálja meg ezt a jogszabályt. Ez meg fog történni. Jövő héten jön a delegáció Budapestre, és a jelentést június vége-felé fogja elfogadni a Velencei Bizottság.

A kormány azonban ennél hamarabb akarja keresztülverni az országgyűlésen.

Jövő héten lesz kormányülés, és Rogán Antal június eleji benyújtásról beszélt, illetve arról is, hogy még a júliusi nyári szünet előtt fogadná el a Ház a törvényt. A Velencei Bizottság, amelynek szakmai és politikai hitele van, és ha az Európa Tanács felkérte erre a vizsgálatra, a magyar kormány pedig ezt elfogadta, ebből az következne, hogy a törvény elfogadásával megvárják ezt a jelentést.

De azért azt tudjuk, hogy a magyar kormány hogyan szokott reagálni az olyan jelentésekre, amelyek bírálatot tartalmaznak. Legfeljebb lesz egy nemzetközi pecsét is azon, hogy milyen tűrhetetlen irányba megy az ország. Mindenesetre meglátjuk mi lesz. Azt azért még mondja el, milyen a személyes kapcsolata Soros Györggyel?

Nincs személyes kapcsolatom.

Se egy reggeli, semmi?

Egyszer találkoztam vele egy vacsorán.

Na ugye.

Ettől még nem alakult ki személyes kapcsolatunk, együtt vacsoráztunk. A Nyílt Társadalom Alapítvánnyal viszont régi és kipróbált kapcsolatunk van, amely alapvetően az azonos értékrenden alapszik.

Elképzelhető, hogy önök is elhagyják az országot?

Nem hiszem, hogy ez reális lenne, nem is gondolunk rá.

Ön mondta, hogy egy évvel ezelőtt azt sem tartotta elképzelhetőnek, ami most történik.

A Magyar Helsinki Bizottság az egy Magyarországon működő, itt nyilvántartásba vett egyesület. A Helsinki Bizottság nem tud máshol létezni, nekünk az a feladatunk, hogy itt legyünk. Biztos, hogy nem fogunk elköltözni. Jövő héten lesz közgyűlésünk; olyan felvetés, hogy zárjunk be, költözzünk el, hogy ne tegyük a dolgunkat, egyszerűen lehetetlen. Kőszeg Ferenc alapítónk elé állni egy ilyen ötlettel, elképzelhetetlen. Semmilyen körülmények között nem fordulhat ilyen elő.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK