Kezdőlap Szerzők Írta Polonius

Polonius

1968 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Szijjártó konyec?

A rendszerváltás idején a Fidesz azzal kampányolt, hogy Tovariscsi konyec. Szijjártó Péter még 2008-ban is lelkesen tiltakozott a baloldali kormány moszkvai kapcsolatai ellen: Ruszkik haza! – felirattal.

2021-ben a magyar diplomácia vezetője megkapta a Barátság érdemrendet Putyin orosz elnöktől, aki közismerten kiváló kapcsolatot ápol Orbán Viktor miniszterelnökkel. Olyannyira, hogy Márki-Zay Péter Brüsszelben Putyin bábjának nevezte a magyar kormányfőt. Ez nyilvánvalóan túlzás, de jól kifejezi a mai washingtoni álláspontot, amelyhez az ellenzék miniszterelnök jelöltje igazodik.

Magyarország az egyetlen uniós tagállam, melyet Biden nem hívott meg

Demokrácia csúcsot tartanak Washingtonban, ahova az Európai Unió összes tagállamának vezetőit meghívták. A nagy kivétel Orbán Viktor. Aki a rendszerváltás idején még az USA nagy kedvence volt. Palmer amerikai nagykövet őt bízta meg, hogy a Budapestre érkező Bush elnöknek bemutassa a magyar fővárost. Kevés magyar politikusnak adatik meg, hogy ilyen amerikai hátszéllel kezdje meg a karrierjét. Az egyre inkább jobbra tolódó Orbán Viktor fokozatosan távolodott el az Egyesült Államoktól. Az Obama kormányzat idején már csaknem nyíltan ellenséges viszony alakult ki a magyar kormányzattal, amely belföldön leépítette a demokráciát külföldön pedig lelkesen javítgatta kapcsolatait Moszkvával és Pekinggel. Pompeo amerikai külügyminiszter végig turnézta az európai szövetségeseket: ne vásárolják meg a Huawei 5G technológiáját! Mindenkit sikerült Európában lebeszélnie – kivéve Orbán Viktor miniszterelnököt.

Aki viszont a maga részéről jó kapcsolatot épített ki Trump akkori amerikai elnökkel. Nyíltan szurkolt választási győzelméért. Miután Biden nyert, Orbánnak tisztában kellett lennie azzal, hogy immár nem kívánatos személy Washingtonban. Blinken külügyminiszter édesapja nagykövet volt Budapesten, és a CEU könyvtárának egyik szponzora. A család Soros György baráti köréhez tartozik. Ez is finom utalás arra, hogy az USA egyáltalán nem ragaszkodik ahhoz, hogy Magyarország miniszterelnökét a jövőben is Orbán Viktornak hívják.

Ki következik Babis és Boriszov után?

Mind a cseh mind a bolgár változásokban benne volt az amerikai nagykövetség keze.

Babis eleve rosszul volt elkönyvelve Washingtonban hiszen tanulmányait Moszkvában végezte, és fiatalabb korában összekötő tisztként szolgált a KGB és az akkori csehszlovák titkosszolgálat között.

Boriszov ifjú korában Bulgária utolsó diktátorának testőre volt, kiváló szovjet majd orosz kapcsolatokkal. Utóda Petkov viszont a Harvard egyetemen végzett. Vagyis az amerikaiak színvonalas váltásról is gondoskodtak. Vajon elgondolkodik-e ezen Orbán Viktor, és ha igen, akkor kitart-e jelenlegi diplomáciája mellett?

Ha változatni akar, akkor arra aligha Szijjártó Péter a legmegfelelőbb jelölt, aki most kapta meg a Barátság Rendet Putyin elnöktől.

Surányi: Orbán gazdaságpolitikája felelős az inflációért

Surányi György cikkét a Portfolióban című portál közölte, melyben egyértelműen a kormány gazdaságpolitikáját tette felelőssé a magas inflációért.

Bár a Nemzeti Bank szigorít, de folytatja kötvény vásárlási programját, és ezzel maga is táplálja az inflációt, amelyet a forint állandó leértékelődése is erősít – hangsúlyozza Surányi György, a jegybank korábbi elnöke, aki a Portfolió portálnak nyilatkozott.

„A hazai infláció különbözik attól, amelyet az Óceán két partján lehet tapasztalni, mert itthon az infláció nem az idén kezdődött el hanem már ötödik éve tart”

– hangsúlyozza Surányi György. Vagyis tulajdonképp Orbán Viktor gazdaságpolitikának szerves részéről van szó, melyet egyaránt megvalósít Matolcsy György a Nemzeti Bank élén és Varga Mihály a pénzügyminisztériumban.

Surányi idézi egy korábbi írását az inflációról, mely a HVG-ben jelent meg még 2018-ban.

„Ha a jegybank tovább lazít… akkor egyszercsak arra ébredhet, hogy elveszíti az ellenőrzést az infláció fölött. Arról nincs szó, hogy az infláció elszabadul, de … 5-7% közé felmehet.”

A legutóbbi inflációs adat 6,5% volt.

„A gazdaságpolitika valamennyi alrendszere összehangoltan egyirányban, az infláció emelkedése felé mutat” – hangsúlyozza Surányi. Aki a következő tényezőket sorolja fel:

1/ ultra laza fiskális politika
2/ idei fiskális túlfűtés – választások miatt
3/ uniós támogatások felhasználása
4/ jövedelempolitika
5/ monetáris politika
6/ a forint tudatos leértékelése
7/ a Nemzeti Bank a kamatláb emeléssel párhuzamosan továbbra is dönti a pénzt a gazdaságba

Antiinflációs politika

Ezt javasolja a Nemzeti Bank egykori elnöke Matolcsy Györgynek meg persze mindenkinek, akinek jövőre köze lehet a magyar pénzügyekhez.

„Az inflációt kézben tartani csakis a gazdaságpolitika valamennyi alrendszerének összehangolt, következetes antiinflációs elkötelezettséggel és cselekvésével lehet”

– állapitja meg Surányi, aki nem teszi fel a kérdést: vajon milyen következménye lenne egy következetes infláció ellenes politikának az életszínvonalra?

Márpedig Orbán Viktor épp emiatt követi az inflációs politikát, mert csak ily módon tudja megszilárdítani népszerűségét, mely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy megőrizze a hatalmát a jövő évi választáson.

A gazdaságpolitika ancilla politicae (a politika szolgálólánya) Orbán Viktor felfogásában vagyis mindennek a hatalom megtartását kell szolgálnia. Ehhez pedig

meg kell teremteni az életszínvonal javulást vagy annak legalább az illúzióját a társadalom többsége számára.

Az inflációs politika pontosan erre alkalmas hiszen miközben a lakosság jövedelmei emelkednek az infláció elveszi ennek jórészét. A lakosság jövedelmeinek emelkedéséért a kormányt éltetik, az árak emelkedéséért pedig a piacot hibáztatják, melyet „a jóságos állam megrendszabályoz”. Lásd az üzemanyag árak befagyasztását.

A forint szisztematikus leértékelésével lehet azt elérni, hogy a reálbérek euróban vagy dollárban ne növekedjenek vagyis a külföldi befektetők számára még mindig előnyösek maradjanak.

Ezért minden politikai vezetésnek alaposan meg kell fontolnia egy antiinflációs politikát, mert az biztos népszerűség vesztéssel jár.

Orbán kockázata viszont az, amire Surányi utal: az infláció kicsúszik az ellenőrzés alól! Ezt sem a hazai közvélemény sem pedig a külföldi befektetők nem bocsátanák meg Orbán Viktornak. Ezért jár kötéltáncot Matolcsy György, akinek úgy kellene megfognia az inflációt, hogy közben ne sértse a nagy célt: Orbán újabb választási győzelmét 2022-ben.

Oltás és vodka

Az orosz lélek ismerői azzal próbálkoznak, hogy vodkát csak védettségi igazolványra lehessen vásárolni.

Ezzel kísérleteznek Oroszországban, ahol a katasztrófálisan alacsony oltottsági mutató miatt igen magas a halálozási arány a negyedik vírushullámban. Egyelőre Szverdlovszk tartományban próbálkoznak  ezzel a módszerrel, amely, ha beválik, akkor máshol is alkalmazhatják Oroszországban.

144 millió orosz közül csak 48 millióan kapták meg mind a két védőoltást. Legkevesebb egy oltással 51 millióan rendelkeznek – írja a Reuters hírügynökség. A vírus halottainak száma hivatalosan 256 ezer – közli  a Moscow Times, de a londoni Economist szerint ennek három és félszerese lehet a valós szám. Egyetlen napon a halottak száma több mint 1200!

Biztosat senki sem tud, mert Putyin a titkosszolgálatra bízta a járvány menedzselését. Néhány orvos, aki a hivatalostól eltérő véleményt hangoztatott, kiesett az ablakon.

Maga Putyin annyira tart a vírustól, hogy elzárkózott a külvilágtól. Nem fogad senkit. A CIA Moszkvában tartózkodó igazgatójával is csak virtuális találkozót tartottak.

Vállalják-e az oltást a vodkáért?

Peszkov, Putyin szóvivője is elismerte, hogy az orosz nép évszázadok óta annyira bizalmatlan a hatalommal szemben, hogy az oltási kampányok sikertelenek maradnak. Putyin egyelőre elveti a kötelező védőoltást. A járvány elleni harcban bizonyos önállóságot enged a helyi kormányzatnak.

Szverdlovszk tartomány fővárosában Jekatyerinburgban  komolyan megvitatják, hogy vodkához sem kocsmában sem boltban nem juthatnak azok, akik nincsenek beoltva.

Ez radikális módszer, de az oroszok és a vodka különleges kapcsolatát ismerve talán beválik.

Egész Oroszországban védettségi igazoláshoz kötik a repülőterek és vasúti állomások használatát. Tilos lesz az éttermekbe beengedni embereket védettségi igazolás nélkül – írja a Moscow Times, amely beszámol arról is, hogy Oroszország először vált világelsővé a vírus halálozásokban azóta, hogy a korona vírus pandemia megkezdődött.

Kaczynski: hibrid háború zajlik a határon

Lengyelország erős embere szerint a fehérorosz határon „már tart a hibrid háború, de igazi háborútól, melyben fegyvert is használnak nem kell tartani.”Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök helyettesként felügyeli a honvédelmi és a belügyi tárcát is, ezért állásfoglalása különösen jelentős.

Morawiecki miniszterelnök Putyin orosz elnököt vádolta az egész konfliktus megszervezésével. Az orosz államfő sietett kijelenteni, hogy „semmi köze a lengyel – fehérorosz határon kialakult krízishez”, de ezt kevesen hiszik el neki.

A NATO főtitkára is az orosz elnököt szólította fel, hogy sem Fehéroroszországban sem pedig Ukrajnában ne kezdjen hadműveletekbe. Ezt megelőzően Oroszország olyan modern harci gépeket küldött Fehéroroszországba, melyek nukleáris bombát is célba tudnak juttatni. Korábban Putyin és Lukasenka megállapodott abban, hogy fegyveres erőik stratégiáját egyeztetik. Ez a gyakorlatban nem jelenthet mást minthogy Fehéroroszország fegyveres erőit teljes mértékben alárendelik Moszkvának. Érdemes megemlíteni, hogy az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke találta ki a hibrid háborút. Geraszimov tábornok elképzeléseit az oroszok a gyakorlatban is alkalmazzák Ukrajnában, és most már Fehéroroszországban is.

USA diplomácia bajban

A Biden adminisztráció mérsékelni kívánja az orosz ellenességet, melynek a fő szóvivője a NATO-ban épp Lengyelország. Minden bizonnyal erről tájékoztatta Putyin elnököt a CIA igazgatója, William Burns Moszkvában. Ezt követően éleződött ki a helyzet Lengyelország és Fehéroroszország határán. A néhány ezer migráns nem juthatott volna oda az orosz és a török titkosszolgálat támogatása nélkül.

Alibi diplomácia a propaganda szolgálatában

Orbán Viktor jó kapcsolatokat ápol mind Putyin elnökkel mind pedig a lengyel vezetéssel. Sőt Lukasenka fehérorosz elnökkel is. Viszont rossz a kapcsolata a Biden adminisztrációval és Brüsszellel.

Ezért a propaganda egyertelműen Brüsszel ellen irányul miközben nagyvonalúan megfeledkezik Putyin szerepéről. Csakhogy Jaroslaw Kaczynski hibrid háborúról beszél, és ez nyilvánvaló célzás Oroszországra, melynek elnökét, Putyint személyesen is gyűlöli, mert őt tartja felelősnek ikertestvére, Lech Kaczynski egykori köztársasági elnök haláláért.

A lengyel-fehérorosz határon kialakult patthelyzet tulajdonképp mindenkinek megfelel- kivéve a migránsokat, akiket az orosz és a török titkosszolgálat oda szállított.

Mindenki PR sikert arathat a saját nacionalista közvéleménye előtt anélkül, hogy túlságosan sokat kockáztatna.

A magyar alibi diplomácia pompásan hozzájárulhat a választási propagandához hiszen a migráns veszélyt újra elő lehet adni az erre szakosodott kormánypárti médiában. Mindaddig amíg az emberek el nem gondolkodnak azon, hogy miért történik mindez?

Antiszemitizmus: Magyarország erősen fertőzött

A CEU kutatói, akik 16 országban vizsgálták meg azt, hogy a társadalomban milyen mélyen élnek az előítéletek a zsidókkal szemben.

A CEU vizsgálatából kiderült, hogy Kelet Európában – így Magyarországon is – csaknem olyan erősek az antiszemita előítéletek mint azok között a muzulmánok között, akik Nyugat Európában élnek. A különbség az, hogy a muzulmánok nyíltan felvállalják ezt, és viszonylag gyakran követnek el erőszakos cselekményeket, a kelet-európai társadalmakban – melyek a holokauszt helyszínei voltak – az antiszemtizmus megmarad a vélemények szintjén, és ritkán következnek be akciók a zsidókkal vagy intézményekkel szemben.

Benjamin Netanjahu akkori izraeli miniszterelnök az öt évvel ezelőtti párizsi merényletek kapcsán arra bíztatta a Nyugat Európában élő zsidókat, hogy vándoroljanak ki Izraelbe. Franciaország elnöke viszont közölte: megvédik Európa legnagyobb zsidó közösségét!

És Magyarország?

Az Európai Unió keleti felében itt maradt meg a legnagyobb zsidó közösség. Az antiszemitizmus 1945 előtt hivatalos propaganda volt, a magyar hatóságok igen aktívan segédkeztek Adolf Eichmann-nak a zsidók deportálásában. Így nem igazán meglepő, hogy az antiszemitizmus a huszonegyedik században is jelen van a magyar társadalomban – sokkal inkább mint Nyugaton.

A megkérdezett magyarok 39%-a (!) úgy véli, hogy a világban működik egy széleskörű zsidó hálózat, amely irányítja a gazdasági és politikai folyamatokat. Az Orbán kormány erre játszott rá a Soros propagandával. A magyar lakosság 26%-a még mindig azon a véleményen van, hogy Jézus Krisztus halála a zsidók lelkén szárad és ez a bűn mindmáig megbocsáthatatlan. Ugyancsak 26% úgy gondolja, hogy bizonyos területeken korlátozni kellene a zsidók számát – numerus clausus.

A megkérdezett magyarok 21%-a úgy véli: a legjobb az lenne, ha a zsidók kivándorolnának Magyarországról! Tegyük gyorsan hozzá, hogy ez megegyezik Benjamin Netanjahu politikájával. Az egykori izraeli miniszterelnökkel jó viszonyt tartott fenn Orbán Viktor, aki Netanjahu segítségével jutott be a Fehér Házba, ahol fogadta őt az akkori amerikai elnök, Donald Trump.

Hol erős az antiszemitizmus?

A vidéki, alacsony iskolázottságú népesség körében ennek jóval nagyobb szerepe van az emberek gondolkodásában mint a nagyvárosokban, a jólképzett polgárok között. A nemzetközi összehasonlításából pedig az derül ki, hogy a gazdag és sikeres országokban jóval kisebb az antiszemita előítéletek hatása a társadalomra mint a szegény és frusztrált államokban, ahol az emberek bűnbakot keresnek, mert nem tudnak pénzt keresni.

Az ortodox tradíciókkal rendelkező államokban nagyobb az antiszemtizmus: Görögország az éllovas a megvizsgált 16 állam közül.

A szomorú konklúzió az, hogy amint a CEU friss vizsgálata is megerősíti: 76 évvel a második világháború és a holokauszt után az antiszemtizmus még mindig igen mélyen átitatja Európa szegényebb társadalmait – így a magyart is. Ezzel minden politikai vezetésnek számolnia kell.

Egyáltalán nem véletlen, hogy az amerikai nagykövetség Márki-Zay Pétert, a hét gyermekes keresztény családapát támogatja, mert – egyáltalán nem alaptalanul – úgy véli, hogy ő a leginkább alkalmas az antiszemita előítéleteket is kihasználó Orbán Viktor megbuktatására.

Putyin: semmi közünk a fehérorosz migráns válsághoz!

Oroszország majd mindenható ura házi műsorának nyilatkozott. A műsor címe mindent elárul: Moszkva. Kreml. Putyin. Ez majdnem olyan mint a szentháromság. Maga sem hiszi el amit mondott, de ha mégis akkor még sokkal nagyobb a baj.

„Mindenki mindenféle indokkal megpróbál felelőssé tenni minket ezért, de nekünk ehhez semmi közünk sincsen” – hangoztatta Vlagyimir Putyin akit Angela Merkel német kancellár is felhívott az ügyben nyilván, mert úgy gondolta, hogy Lukasenka fehérorosz elnök mögött Putyin áll.

Az orosz elnököt megkérdezték arról is, hogy vajon Lukasenka, fehérorosz államfő  elzárhatja-e a gázvezetéket, mely országán keresztül szállítja az orosz földgázt az Európai Unióba. Putyin azt válaszolta, hogy Lukasenka ezt megteheti, de ezzel megszegne egy nemzetközi szerződést.

Ha semmi köze sincsen az oroszoknak a lengyel-fehérorosz határon kialakult válsághoz, akkor hogy jutottak el a migránsok Törökországból Fehéroroszországba?

Emberek ezreinek utaztatásához nem kellett az orosz és a török titkosszolgálat engedélye?

Miről beszélt Putyin a CIA igazgatójával?

William Burns, aki korábban az Egyesült Államok moszkvai nagykövete volt, és ezért jól beszél oroszul telefonon cserélt eszmét minden oroszok urával. Bár a CIA főnök Moszkvában járt, de személyesen nem találkozhatott Putyinnal, akit annyira óvnak a vírustól, hogy nem fogad senkit sem. Épp a vírusra hivatkozva nem utazott el Glasgowba se, ahol környezetvédelmi csúcstalálkozót tartottak. Biden amerikai elnök ezt fel is rótta Putyinnak. Ugyanakkor ő küldte Moszkvába a CIA igazgatóját, hogy valamiféle modus vivendit alakítson ki Oroszországgal.

Az USA ugyanis nem kíván két fronton harcolni.

Számára Kína sokkal fontosabb, mert veszélyezteti Amerika vezető szerepét a világban.

A migránsválság Lengyelország és Fehéroroszország határán azt követően éleződött ki, hogy Putyin tárgyalt Burns CIA főnökkel. Egyáltalán nem kizárt, hogy megállapodtak egy korlátozott hibrid hadműveletben, amelynek célja nem más: pénzt kicsikarni az Európai Uniótól Lukasenka ingadozó rendszerének!

Lavrov és a török példa

Oroszország külügyminisztere nem is nagyon titkolta, hogy a cél: nagy összegű eurós támogatás megszerzése az Európai Uniótól, no meg a szankciók enyhítése.

Lavrov Törökország példáját hozta fel: Erdogan elnök több mint 6 milliárd eurót vágott zsebre miután Merkel kancellár megállapodott vele migráns ügyben az Európai Unió nevében.

Orbán, a hű szövetséges

Bár Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja, de a magyar miniszterelnök Erdogan mellett emelt szót mondván: több pénz járna Törökország autokrata elnökének azért, mert az ország területén mintegy 4 millió migránst helyez el, és nem engedi őket az Európai Unióba menni.

Orbán is profitálhat a lengyel-fehérorosz krízisből, mert Brüsszel mindinkább hajlik arra, hogy pénzt adjon a határkerítésre is. Ursula von der Leyen még nem is oly régen elutasította ezt, de Michel, az Európai Tanács elnöke Varsóban már úgy nyilatkozott, hogy az Európai Uniónak fontolóra kellene vennie a határkerítések finanszírozását.

Együttműködésre ítélve

Együttműködésben állapodott meg a  világ két legnagyobb környezetszennyezője. Erről Glasgowban állapodotak meg, ahova Biden elnök személyesen is ellátogatott, de Hszi Csinping és Putyin nem.

„Most már megvan a stratégiai menetrendünk (roadmap)” – örvendezett John Kerry, aki a környezetvédelem fő felelőse a Biden adminisztrációban. Ő volt az első magas rangú amerikai vezető, aki Biden beiktatása után Pekingben tárgyalt.

„A mostani megegyezés kötelezővé teszi az együttműködést a metán kibocsátás korlátozásában” – hangsúlyozta John Kerry. Hozzátette: Kínának az a vállalása, hogy nemzeti tervet készít erről, nagymértékben befolyásolja majd egész bolygónk klímáját.

Fel is szólította ebből az alkalomból a világ összes országát, hogy vegyenek példát a két legnagyobb környezetszennyező országról!

„Az Egyesült Államoknak és Kínának sok nézeteltérése van egymással, de a klímaváltozással kapcsolatban az egyetlen megoldás az együttműködés”.

Biden – Hszi Csinping csúcstalálkozó

John Kerry elmondta, hogy a megállapodást a klímaváltozás elleni harc ügyében az tette lehetővé, hogy néhány héttel ezelőtt Biden és Hszi Csinping telefonon egyeztetett egymással.

Amint a Bloomberg elsőként hírül adta: a jövő héten virtuális csúcstalálkozón cserél eszmét Joe Biden és Hszi Csinping.

Kína kész arra, hogy rendezze nézeteltéréseit az USA-val – közölte a kínai államfő a washingtoni nagykövetség portálján.

Szerdán John Kerry is megerősítette, hogy hamarosan sor kerül a virtuális csúcstalálkozóra, amely az első lesz a két államfő között. Amikor még mind a ketten alelnökök voltak, akkor többször is találkoztak egymással.

Biden és Hszi legutóbb szeptemberben folytatott telefonon megbeszélést: a társalgás 90 percen át tartott.

A két államfő széleskörű stratégiai eszmecserén áttekintette azokat a problémákat, melyben egyetértés mutatkozott és azokat is, amelyekben nem – így összegezte akkor a Fehér Ház a beszélgetést – emlékeztet a CNN, amely arra is utal, hogy Biden jól ismeri Hszi Csinpinget a korábbi időkből, és tisztában van a kínai kihívással:

„Ha nem mozdulunk, akkor ők eszik meg az ebédünket!” – mondta az USA elnöke.

Orbán, a török faló

Több pénzt kér Brüsszeltől Orbán Viktor miniszterelnök a migrációs problémák rendezésére Törökországnak. Erdogan elnök köszöni szépen a lobbizást. Ankarában a legfelső szintű stratégiai egyeztetést tartott a két állam vezetése. Ezen részt vett Orbán Viktoron kívül a magyar belügy és külügyminiszter is.

A magyar kormányfő sajtóértekezletén elmondta: három irányból fenyegeti migrációs hullám az Európai Uniót. Délről, délkeletről és keletről. Törökország az utóbbi kettőben érintett.

Erdogan elnök korábban alkut kötött Merkel kancellárral , és ennek alapján több mint 6 milliárd eurót kapott Törökország. Most újabb pénzeket akar a török államfő, akinek rendszere komoly pénzügyi gondokkal küszködik. A migráns fegyvert korábban már sikerrel alkalmazták. Most Orbán Viktor közvetítésével újra erre tesznek kísérletet. A magyar miniszterelnök korábban az orosz és a kínai érdekek képviseletét vállalta fel Brüsszelben, most ehhez csatlakozik a török faló.

Trója Törökországban van vagyis a döntés stílszerű. A kérdés csak az, hogy mennyiben érdeke Magyarországnak az Európai Unió romlásán munkálkodni?!

Putyin nyomában

Orbán javaslatát megelőzte az orosz diplomácia vezetője, aki török mintára pénzt kért Lukasenka belorusz elnök számára cserébe a migráns válság megoldásáért.

Brüsszel viszont hibrid háborúról és a migráns fegyver alkalmazásáról beszél.

Egyúttal azonban újra felmerül: az Európai Unió pénzelhetné a határ kerítéseket. Michel, az Európai Tanács elnöke erről is tárgyalt Varsóban, ahol „Európa hős védelmezőinek tüntetik fel magukat.”

Mi mindebben az orosz és a török titkosszolgálat szerepe?

Angela Merkel nem véletlenül hívta fel Putyin elnököt az ügyben. Pontosan tudja, hogy az akciót Moszkvában szervezik – Törökország aktív támogatásával.

Érdekes, hogy a lengyel-belorusz határ konfliktus előtt Moszkvában magával Putyinnal is tárgyalt a CIA igazgatója. Vajon miben állapodhattak meg, ha utána az oroszok vígan hozzákezdtek a hibrid háborúhoz Lengyelország és Belaruszia határán ?!

Orbán Putyin bábja lett

Orbán nemezise – ezzel a címmel számolt be Márki-Zay Péter brüsszeli látogatásáról a Politico, amely interjút is készített a magyar ellenzék miniszterelnök jelöltjével. Profi politikusnak írja le Márki-Zay Pétert a befolyásos Politico, amely kiemeli, hogy Orbán ellenfele egyetért a magyar miniszterelnökkel a határkerítés fenntartásában. Ugyanakkor helyesli a melegek házasságát és elveti a korrupciót. A nemzeti egységet Orbánnal szemben épp a korrupció ellenességgel kívánja megteremteni.

„A korrupció a fő téma Magyarországon”

Ezt hangsúlyozza Brüsszelben Márki-Zay Péter, aki biztos benne, hogy ezzel megtalálta a nemzeti együttműködés rendszerének gyenge pontját, amely a leginkább támadható. A magyar ellenzék miniszterelnök-jelöltje ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy e tekintetben segíthetne az Európai Unió a legtöbbet Orbán Viktor rendszerének a lebontásában.

Hogyan? Úgy, hogy a helyreállítási alapból Magyarországnak járó pénzt nem Orbánnak adja: „Abban hiszünk, hogy az Európai Uniónak rendkívül ébernek és óvatosnak kell lennie nehogy pénzt adjon a Fidesz közeli oligarcháknak! Ha pénzt ad az Európai Unió Magyarországnak, akkor annak a magyar néphez kell eljutnia nem pedig a Fidesz embereihez! Épp ezért arra buzdítjuk Brüsszelt, hogy tegyen meg minden elővigyázatossági intézkedést annak elkerülésére, hogy a támogatási pénzeket ne a megfelelő célokra költsék!”

Márki-Zay Péter el is mondta, hogy pontosan mire gondol: „a múltban a magyar kormány a támogatási pénzeket olykor ló-wellnessre vagy olyan kilátó építésére költötte, amely 50 centiméter magas. Teljesen értelmetlen dolgok ezek, melyeket csakis azért finanszíroztak az európai pénzekből, hogy bizonyos emberek profitáljanak belőle.”

A magyarok Európához akarnak tartozni!

Ezt hangsúlyozta Márki-Zay Péter Brüsszelben, ahol csütörtökön előadást tart a sajtó klubban.

„Fontos, hogy olyan üzenetet küldjünk az Európai Uniónak, hogy Magyarország az Európai Unióhoz akar tartozni. Orbán lehet, hogy nem, de a magyarok 80%-a igen!”

– nyilatkozta Márki Zay Péter a Politiconak. A magyar ellenzék miniszterelnök jelöltje elmondta azt is, hogy Orbánnal ellentétben „erősebb Európát akarunk, és nem gyengébbet!”

Orbán Viktor Magyarország szuverenitásáról beszél, melyet az EU akadályoz, de Brüsszel csak a bűnözők szuverenitását akadályozza és magáét Orbánét.

Ezért, ha az ellenzék hatalomra kerül, „azonnal csatlakozni kívánunk az európai ügyészséghez!” – hangsúlyozta Márki-Zay Péter, aki jelezte, hogy elkötelezett amellett is, hogy előbb-utóbb Magyarország belépjen az euró övezetbe.

„Orbán Putyin bábja lett”

Az ellenzék, ha hatalomra kerül, akkor változtatni akar a külpolitikán, mert

„Orbán Putyin bábja lett, és a kínai elnök előtt hajlong kölcsönök reményében. Ez a magyar nemzeti érdek elárulása”

– mondta a miniszterelnök jelölt, aki ebben a kérdésben Washington vonalát követi, ahonnan már régóta jelentős támogatást kap hiszen Orbánnal egyidőben hivták meg az amerikai fővárosba.

Márki-Zay Péter bírálta Brüsszelt a migráns válság kezelése miatt, mert Orbán Viktor így erősödhetett meg.

Merkel kancellár túlságosan elnéző volt Orbánnal szemben?

„Igen” – válaszolta a Politico munkatársának Márki Zay Péter, aki szerint három oka volt ennek: „Audi, Mercedes, BMW”.

Putyin emberei rozsdaövezetben is nyomulnak

Magyarország leggazdagabb családja a Rahimkulov dinasztia, amely szépen bevásárolta magát a rozsdaövezetbe Budapest XIII-ik kerületében. A magyar kormány februárban indította el itt a rozsdaövezet programot, amely hamarosan stratégiai fejlesztés is lett – ahogy ez Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin barátainak körében manapság már természetesnek számít.

Ruszlan Rahimkulov egyik cége 7 millió eurós jelzálogot jegyzett be a rozsdaövezeti területre – írja a Népszava, amely azt is megemlíti, hogy a szomszédban társasház épül – ugyancsak Ruszlan Rahimkulov cégének. A kerület baloldali polgármestere ugyan ellenzi az építkezést, de Orbán Viktor nemzeti együttműködési rendszerében ez nem akadály. Különösen, ha Putyin elnök barátairól van szó.

A XIII. kerület ugyan az alkotmánybírósághoz is fordult az ügyben, de sok reményük nem lehet, mert ez a testület is sziklaszilárdan szolgálja Orbán Viktor érdekeit és pillanatnyi céljait.

Orbán és Putyin

A magyar miniszterelnök figyelmét aligha kerülte el az USA diplomáciájának hangsúly váltása. Míg korábban Oroszország és Kína egyaránt stratégiai ellenfélnek számított, mára Moszkva lekerült erről a listáról. Washington számára egyertelműen Kína a fő ellenfél. Ezért inkább arra kívánja rávenni Putyin elnököt, hogy távolodjon kissé Pekingtől.

Erről is tárgyalhatott a CIA igazgatója Moszkvában, ahol fogadta őt Putyin elnök is pedig ez korábban nem volt szokása.

Szóvivője azt mondta, hogy nem kizárt: még az idén újabb csúcstalálkozó lesz. Biden és Putyin júniusban találkozott Genfben.

Korábban bírálat érte Orbán Viktort Washingtonból amiatt, hogy túlságosan jó kapcsolatot ápol Moszkvával, de mára ez elhalkult. Ma sokkal inkább a szoros kínai kapcsolatot vetik a magyar miniszterelnök és a Nemzeti Bank elnökének szemére. Washingtonban azt gyanítják, hogy Matolcsy György elkötelezte magát Pekingnek, épp ezért nem is hívják meg az Egyesült Államokba. Az azonban feltűnt az amerikai hírszerzésnek, hogy kínai tanácsadók szorgoskodnak a Nemzeti Bankban Budapesten.

Ehhez képest az az orosz bank, amely Budapestre települt, nem politikai szempontból kelt aggodalmat Washingtonban, ahol pontosan tudják: az orosz titkosszolgálat sohasem vonult ki Magyarországról. A Rahimkulov család is ennek köszönheti azt, hogy Magyarország leggazdagabb famíliája lett.

Az orosz bank azért izgatja a külvilágot, mert kiváló pénzmosási lehetőséget teremt. Putyin oligarcha barátai több milliárd dollárt mosnak tisztára évente az egykori szocialista államok bankjaiban. A leghíresebb bukás e tekintetben Észtországban volt, ahol a Danske Bank 130 milliárd dollárt mosott tisztára – jórészt Oroszországból.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK