Kezdőlap Szerzők Írta Polonius

Polonius

1968 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Fekete nő az USA Legfelső Bíróságán

A liberális Stephen Breyer visszavonulása lehetővé teszi fekete nő jelölését, de elfogadtatása hosszú és kínos folyamat lehet a választás évében. Ezt megígérte Biden elnök, de kemény politikai harc vár a demokratákra, ha ezt meg is akarják valósítani.

A demokraták valószínűleg elveszítik a többségüket a képviselőházban a választásokon, ezért mielőbb pótolni kellene Stephen Breyer liberális főbírót. A Legfelső Bíróságon belül az erőviszonyok amúgy is a konzervatívoknak kedveznek 6-3 arányban. A minimális szenátusi többség és az egyelőre meglevő képviselőházi fölény miatt Biden könnyen jelölhetne fekete főbírónőt a Legfelső Bíróságra. Ezzel történelmet írhatna, és növelhetné népszerűségét, mely nem áll túlságosan magasan. Csakhogy az ellenzéki republikánusok kemény, hosszú harcra készülődnek. Ebbe belefér akár a karaktergyilkosság is – írja a CNN portál. Egyben emlékeztet arra, hogy a korábbi főbíró jelölések esetén is voltak hasonló törekvések, és a konzervatívok most revansra készülődnek.

Abortusz és fegyver viselés

Ez a két téma mélységesen megosztja az amerikai társadalmat és a Legfelső Bíróságot is, ahova legutóbb Trump olyan főbírónőt juttatott be, aki ellenzi az abortuszt. Jelen pillanatban a Legfelső Bíróságon belül is vita folyik az abortuszról, ezért a jelöltnek alaposan meg kell gondolni, hogy mit mond a meghallgatások során. Ugyanez a helyzet a fegyver viselés ügyében. Bár a demokrata elnökök megpróbálják korlátozni azt az iskolai lövöldözésekre és a terrorakciókra hivatkozva, de a fegyverlobbi igen befolyásos a szenátusban és a képviselőházban, ahol dönteni kell az új főbíróról.

Politikai menedzselés

Washingtonban sok bírálat érte Chuck Summerst, a demokraták frakcióvezetőjét a szenátusban, aki nem tudta keresztül vinni Biden óriási klímaváltozási és szociális csomagját, mert nem minden demokrata szenátor támogatta azt. A szenátusban 50-50 az arány a két párt között, és csak az alelnök plusz szavazatával lehet sikeres egy demokrata törvényjavaslat. Ehhez viszont az kell, hogy mind az 50 demokrata szenátor támogassa azt.

Biden szerencséje, hogy kabinet főnöke, Ron Klain sikeresen menedzselt főbíró jelöléseket a Clinton és az Obama adminisztráció idején.

Biden peche, hogy Washingtonban még sokan emlékeznek arra, hogy korábban nyakig benne volt főbíró jelölési ügyekben. A szenátus jogi bizottságának elnökeként fontos szerepe volt Reagan elnök ultra konzervatív jelöltjének, Robert Borknak elgáncsolásában. Egy másik főbíró jelölés ügyben viszont a baloldal bírálta Bident, mert nem vette elég komolyan Anita Hill jogász professzor szexuális zaklatási ügyét, amellyel meg akarták akadályozni Clarence Thomas konzervatív fekete főbíró bejutását a Legfelső Bíróságra.

Ha mindez nem lenne elég, akkor ott van még Trump, aki nyilvánvalóan nem mulasztja el, hogy borsot törjön Joe Biden orra alá. A pártosság eluralkodott Washingtonban – hangsúlyozza a CNN. Ezért erősen kérdéses, hogy az elnök és a kongresszus presztízse megnövedne a főbíró jelölés és megerősítés során, mert könyörtelen politikai küzdelem várható azért, hogy végülis Biden teljesíthesse ígéretét: először juttasson be fekete nőt az USA Legfelső Bíróságára.

Magyar holokauszt túlélőt fogadott a pápa

Tavaly februárban Ferenc pápa római lakásán kereste fel Bruck Edithet, akit Magyarországról hurcoltak el a haláltáborokba 1944-ben. Most a holokauszt emléknapon Ferenc pápa saját otthonában, a Szent Márta házban látta vendégül a magyar írónőt, akit Olaszországban több  neves díjjal ismertek el.

Az egyórás találkozón mindketten felbecsülhetetlen értéknek nevezték a múlt emlékeinek átadását a fiataloknak, mert a fájdalmas emlékek felidézése megakadályozhatja újabb szörnyűségek bekövetkezését.

„Az is a szabadságomhoz tartozik, hogy nem gyűlölök senkit!”

– hangsúlyozta Bruck Edith. Akinek édesanyja Auschwitzban, édesapja és bátyja pedig Dachauban halt meg a holokauszt idején.

Ferenc pápa budapesti látogatását követően Bruckh Edith nyílt levelet intézett a katolikus egyház fejéhez, melyben megköszönte annak szavait az antiszemtizmus ellen. Ezt a levelet felolvasták a pápának azon a repülőgépen, amely budapesti és pozsonyi látogatása után hazaszállította őt a Vatikánba.

A budapesti látogatás a keresztény-zsidó megbékélésről szólt

Erdő Péter bíboros szervezésében Ferenc pápa és kísérete ellátogatott Közép Európa legnagyobb zsinagógájába Budapesten. A keresztény és zsidó főpapok a megbékélést hangsúlyozták a szimbolikus helyszínen, mely a holokauszt idején a budapesti gettó része volt.

Ferenc pápa és a 90 éves Bruck Edith a találkozás végén megölelték egymást a Szent Márta házban, ahol a katolikus egyház feje fogadta a magyar holokauszt tanúságtevőjét az emléknapon.

„Külföldi ügynökök az ellenzékben”

Horváth József ex titkosszolgálati tábornok könyvében, melyről a Magyar Nemzetben nyilatkozott hangzott el a címben idézett mondat.

„Szabó Tímea akár nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet” – jelentette ki Horváth József tábornok. Aki „több különös körülményre ” hívta fel a figyelmet Szabó Tímea életrajzában. Ennek kapcsán követelte a parlamenti képviselők C tipusú átvilágítását. Arról nem nyilatkozott, hogy Orbán Viktor miniszterelnök vajon átment-e ilyen C tipusú átvilágításon? Pedig a magyar kormányfő moszkvai útja előtt érdekes lenne megvizsgálni a kérdést.

Horváth tábornok szerint, ha az ellenzék kerülne kormányra Magyarországon, akkor se nagyon lenne változás Paks ügyében. Miért nem? „Élünk a gyanúperrel, hogy az oroszok kiolvasztanának valami olyan információkat a nagy fagyasztó szekrényükből a Ljubjankán, amivel javíthatnák az új kormánnyal szembeni tárgyalási pozícióikat” – mondta Horváth vezérőrnagy, célozva a KGB archívumára.

Orbán Viktor esetében is ez történt?!

Ezt a kérdést természetesen nem tette fel a magyar titkosszolgálat veteránja, aki megismételte Szijjártó Péter vádjait arról, hogy az USA budapesti nagykövetsége beavatkozhat a választásokba.

Hibrid hadművelet

Ezt Geraszimov orosz vezérkari főnök találta Ukrajna válsága idején, de azóta sokan sokfelé alkalmazzák. A legutóbbi idők ukrajnai és kazahsztáni eseményei úgy alakultak, hogy már azt sem lehet biztosan tudni: ki állt mögötte? – hangsúlyozta Horváth tábornok.

Ezt követően elmondta, hogy mi aggasztja igazán Orbánt és környezetét: „az Egyesült Államok elérte, hogy világszerte betekintése legyen a pénzügyekbe. Az egész bolygón vezetett bankszámlák 90%-át látják.” Ha ez így van, akkor Orbán is járhat úgy mint Babis cseh miniszterelnök, aki a választási kampány finisében került szembe egy régi kétes offshore ügylet publikálásával a sajtóban. Ez pedig ellenfelei oldalára állította a bizonytalanokat, és Babis miniszterelnök, aki együtt kampányolt Orbán Viktorral, megbukott a választáson Csehországban.

Hogy lehet ez ellen védekezni?

Horváth tábornok az orosz módszert ajánlja: ott visszatértek Sztálin elvtárs korába! A titkosszolgálatok kidobálták a számítógépeket, és visszahozták az írógépeket! A lényeg az, hogy ne legyen internetes kapcsolat, mert azt az amerikaiak ellenőrizhetik. Nem kizárt, hogy a magyar titkosszolgálatok is ezzel a módszerrel dolgoznak, hogy igazán féltett titkaikat elrejtsék az amerikai szövetséges elől.

Horváth tábornok azt állitja, hogy a nagyhatalmak: az USA és Kína szisztematikusan gyengítik az Európai Uniót. Érdekes módon Oroszországot nem sorolja fel. Pedig Brüsszelben épp Putyin trójai falovának tekintik Orbán Viktor miniszterelnököt, aki az ukrán válság kellős közepén látogat el Moszkvába.

Orbán, Kaczynski és a MOL mint trójai faló

A magyar miniszterelnök intézte el, hogy a MOL vásárolhassa meg a Lotos lengyel cég 417 benzinkútját. Legalábbis erről írt az ellenzéki Gazeta Wyborcza, mely szerint Magyarország és Lengyelország erős emberei Varsóban akkor állapodtak meg a MOL üzletről amikor ott szélsőjobboldali csúcstalálkozón próbáltak meg egységes parlamenti frakciót létrehozni az Európai parlamentben.

A szélsőjobboldali politikai akció egyelőre kudarcba fulladt, de a MOL megkapta a lengyel benzinkutakat. Azok azért kerültek a piacra, mert Brüsszel bírálta azt, hogy az Orlen olajtársaság felvásárolta vetélytársát, a Lotost, és így monopol helyzet alakulhatott volna ki a piacon.

Miért épp a MOL kapta meg a vásárlás lehetőségét? Orbán Viktor és Jaroslaw Kaczynski politikai szövetségesek. Lengyelország erős embere joggal gondolhatja, hogy ha már külföldi kézbe kerül a lengyel benzinkutak egy része, akkor a tulaj legyen a MOL, amely ezer szállal kapcsolódik a nemzeti együttműködés rendszeréhez Magyarországon.

A trójai faló

A Gazeta Wyborcza és más ellenzéki lapok arra hivták fel korábban a figyelmet, hogy a MOL esetleg nem is saját számlára vásárol Lengyelországban hanem Putyin orosz elnök megbízásából. Hernádi Zsolt, a MOL elnök vezérigazgatója ugyan letette a nagyesküt, hogy erről szó sincs, de Lengyelországban sokan nem hisznek neki hiszen tudják, hogy Horvátországban korrupciós ügyben le akarják csukni.

Orbán Viktor ráadásul épp február elején találkozik Vlagyimir Putyinnal Moszkvában. Szijjártó Péter külügyminiszter szerint a tárgyalások fő témája az energia lesz. Ezen belül elsősorban a paksi atomerőművet és az orosz földgáz szállítást említette, de egy kis baráti segítséget Putyin is kérhet, ha Orbán Viktor további olcsó földgázt szeretne, mert csakis így reménykedhet abban, hogy a rezsi csökkentés nem kerül túlságosan is sokba a magyar államnak.

Varsóban nem nézik jó szemmel Orbán Viktor barátkozását Putyin orosz elnökkel, de tudják: a magyar miniszterelnök kulcsfigura lehet egy szélsőjobboldali szövetségben, melyben a Fidesz és a PiS is benne van.

Madridban hamarosan újra találkoznak a szélsőjobb vezérei, akik közül néhányan Budapesten folytathatják a konzultációt.

Putyin az európai szélsőjobb nagy barátja és atyai szponzora. Lengyelországon és a balti államokon kivül ez keveseket zavar igazán. Jól tudja ezt Orbán Viktor is, aki pontosan akkor tárgyal majd Putyinnal amikor kiéleződött Oroszország és a NATO viszonya Ukrajna miatt.

Hol a környezetvédelmi rendőrség?

A tagállamokban szervezetten működő maffiák euró milliárdokat keresnek a környezet károsítással, de megúszhatják, mert az EU tagállamaiban mindenütt más a környezetvédelmi szabályozás.

A különböző maffiák csak a szemétszállításon évente 4-5 milliárd eurót keresnek az Európai Unióban. Kihasználják, hogy minden tagállamban más a szabályozás.

A brüsszeli bizottság csakis akkor tehet valamit, ha a tagállamok rábólintanak.

„A műanyag szemetet például nyersanyagnak vagy újrahasznosított anyagnak nevezik bár erről szó sincs” – mondja a kérdés egyik szakértője, aki megpróbálja összehangolni a különböző uniós államok környezetvédelmi szabályozását.

Eric Figliola, Franciaország helyettes képviselője az Eurojust-ben, amely a jogszabályok dzsungelében próbálja meg összehangolni a tagállamok rendszereit. Nagy pénzekről van szó hiszen a becslések szerint az illegális állat és növény  kereskedelem évente 6-7 milliárd eurót hoz a maffiáknak míg a környezetromboló fakivágások 6 milliárd eurót.

Az is nagy különbség a tagállamokban, hogy egyes helyeken kevésbé szigorúan ítélik meg a környezetvédelmi bűncselekményeket. Közép Európa és Itália már régóta kimagasló szerepet játszik e téren, de

az egész Európai Unióban komoly gondot jelent az egységes szabályozás hiánya.

Jan op gen Oorth, az Europol szóvivője a brüsszeli Politiconak elmondta, hogy a Benelux országok is igen kedveltek a környezetvédelmi maffiák számára, mert sok a kikötő, a repülőtér, és közel van három nagy piac: Németország, Franciaország és a brit szigetek.

A környezetvédelem a legtöbb országban csak szavakban prioritás, a valóságban nem. Az Europol szóvivője szerint a környezetvédelmi bűnözés elleni harcra nemigen jut pénz egyetlen tagállamban sem, mert a terrorizmus elleni harc, a migráns problémák elvonják a figyelmet és a pénzt erről a területről.

Együttműködés nélkül nem megy

A környezetvédelmi maffiák azt használják ki, hogyha átmennek a határon máris más jogszabályok vonatkoznak rájuk. A francia Figliola szerint „az európai rendőrségek egyre inkább felismerik, hogy együtt kell működniük ezen a téren.”

Csakhogy ez igen pénz igényes vállalkozás: nagyon komoly technikai háttér kellene, és előbb nemzeti alapon kell ezt megszervezni, és csak utána lehetne az Európai Unió szintjén hatékonyan intézkedni – hangsúlyozza az Europol szóvivője.

Románia például megpróbál fellépni az illegális fakivágások ellen miután a brüsszeli bizottság kötelezettségszegési eljárással fenyegette meg. „Nincs meg a technikai háttér és a megfelelő szakértelem Romániában ” – mondta Laura Bouriaud, aki Suceava városának egyetemén tanít. Szakterülete az illegális fakivágás az Európai Unió keleti tagállamaiban. Szerinte különleges környezetvédelmi rendőrségre lenne szükség. Ilyen már működik Franciaországban, Svédországban, Spanyolországban, Itáliában és Németországban. Vagyis ott, ahol van rá pénz.

Persze az együttműködés egyáltalán nemcsak pénz kérdése.

A Dieselgate idején a németek nem égtek a vágytól, hogy megosszák az információkat a többi tagállammal – emlékeztet az Eurojust egyik francia bírája. Frederic Baab úgy nyilatkozott a párizsi Le Monde-nak, hogy amikor a Dieselgate ügyben  autós óriások ellen akartak vizsgálatot indítani, akkor „nemzetközi szinten minden leállt.”

Szijjártó elítéli Moszkvát, de…

Az Európai Unió külügyminiszterei határozatban ítélték el Oroszország folyamatos agresszív fellépését Ukrajnával szemben. Felszólítják Oroszországot, hogy fejezze be az eszkalációt és tartsa be a nemzetközi jogot.

Az Európai Unió külügyminiszterei felszólítják Oroszországot, hogy vegyen részt a nemzetközi párbeszédben. A külügyminiszterek csakis teljes egységben határozhatnak vagyis Szijjártó Péternek is el kellett fogadnia az Európai Unió közös állásfoglalását annak ellenére, hogy nemrég Lavrov orosz külügyminiszter a mellére tűzte a Barátság érdemrendet, Orbán Viktor pedig február elsején látogat Moszkvába.

Szijjártó Péter brüsszeli sajtóértekezletén, melyen szokás szerint csakis a kormánypárti sajtó tudósítói vehettek részt, ismét állást foglalt a hidegháborúval szemben.

„Nem akarunk újabb hidegháborút és hidegháborús hangulatot sem” – hangsúlyozta a magyar diplomácia vezetője, aki ezzel egyértelműen  az amerikai diplomáciára célzott. Putyin álláspontja szerint az USA szítja a hidegháborús feszültséget azzal, hogy bekeríti Oroszországot, mert fel akarja venni Ukrajnát és Georgiát a NATO-ba. Putyin első számú követelése az, hogy erről az USA mondjon le méghozzá „kötelező érvénnyel”. Maga Putyin is tudja, hogy az Egyesült Államok nem tehet ilyen kötelező érvényű ígéretet azok után, hogy korábban deklarálták: Ukrajnát és Georgiát felveszik a NATO-ba. Dátumot nem közöltek, és a jelenlegi körülmények között senki sem gondolja, hogy erre a közeli jövőben sor kerülhetne.

EU támogatás Ukrajnának

Az USA 200 millió dolláros fegyverszállítmányt küld Ukrajnának, hogy megerősítse annak hadseregét. Az Európai Unió azonban nem militarista kategóriákban gondolkodik: Ursula von der Leyen asszony 1,2 milliárd eurós gazdasági segély csomagot jelentett be Ukrajnának. A szomszédos országnak erre annál is inkább szüksége van, mert az egy főre jutó GDP ma alacsonyabb mint a szovjet időkben volt 1991 előtt Ukrajnában. Az Európai Unió illetve az uniós pénzintézetek több mint 17 milliárd eurós támogatást illetve kölcsönt adtak Ukrajnának 2014 óta. Akkor történt a fordulat Kijevben, ahonnan elkergették az orosz barát elnököt, és az USA aktív támogatásával megkezdődött a demokrácia fejlesztése – egyelőre csekély eredménnyel.

Az EU és az USA versenyt fut Ukrajnában. Ennek hevében tette meg híres kijelentését Kijevben Victoria Nuland külügyi államtitkár-helyettes: fuck the EU!

Akar-e Moszkva háborút?

Tanulmányt szentelt e témának a Moscow Carnegie Centre. Dmitrij Trenyin igazgató szerint Moszkvában nagyon is tisztában vannak azzal, hogy amit követelnek az USA-tól illetve a NATO-tól az elérhetetlen célkitűzés. Arcának elveszítése nélkül az Egyesült Államok nem ígérheti meg ünnepélyesen, hogy soha sem veszik fel a NATO-ba Ukrajnát és Georgiát. Az orosz csapatok mozgósításával Putyin viszont elérte, hogy tárgyaló asztalhoz kényszerítette az Egyesült Államokat. Ezzel a saját népe előtt igazolta, hogy Oroszország még mindig nagyhatalom és egyenrangú partnere az USA-nak. Putyin és az egész orosz közvélemény megaláztatásként érte meg azt, hogy Obama elnök vígan regionális hatalomnak titulálta Oroszországot, amelynek katonai ereje nagy, de gazdasági teljesítménye csekély. Nincs értelme a Nyugat katonai fenyegetésének- állapitja meg a Moscow Carnegie alapítvány tanulmánya, mely szerint elég, ha Moszkva fenntart egy megfelelő nagyságrendű hadsereget bármiféle fenyegetés elhárítására.

Putyin új politikája Ukrajna ügyében 2018-ban kezdődött amikor hirtelen előkerültek a múltbeli sérelmek, melyek a Szovjetunió felbomlásához kapcsolódtak. Addíg Putyin arról igyekezett meggyőzni a Nyugatot, hogy szóba sem kerülhet orosz katonai erő alkalmazása Ukrajnában. Azóta viszont változott a helyzet: Putyin katonai fenyegetéssel akar célt érni. Vajon miért? Egyrészt csökkenő népszerűségét akarja ellensúlyozni hiszen a katasztrofális járvány kezelés alaposan rontott a megítélésén Oroszországban. Másrészt pedig Putyin úgy ítéli meg, hogy az USA gyengül, és ezt ki lehet használni előny szerzésére. Az afganisztáni kivonulás Biden presztízsét a mélybe lökte Moszkvában.

Putyin dilemmája: a katonai erő alkalmazása kétélű fegyver. Oroszország legfőbb exportcikke Európába az energia. Ez abszolút bizalmi szektor. Egy katonai konfliktus jelentősen csökkentené Putyin európai híveinek mozgásterét és megnövelné azokét, akik az EU sorsát az USA-val akarják összekötni.

Németország nem szállít fegyvert Ukrajnának, az EU gazdasági segélyt ad Kijevnek és nem katonait. Ha Putyin nem akarja elveszíteni európai partnereit, akkor kétszer is meg kell fontolnia katonai erő alkalmazását Ukrajnában. Ezzel keveset nyerne és sokat veszíthetne. Persze így volt ez 1978-ban is amikor Moszkvában az afganisztáni bevonulás mellett döntöttek. Értelme annak sem volt, a kreatív politikára képtelen Moszkva, mégiscsak bevonult Afganisztánba, hogy ezzel is felgyorsítsa a szovjet rendszer agóniáját.

USA, Kína és az ujgurok emberi jogai

Két washingtoni törvényhozó aziránt érdeklődik, hogy  miután korábban Biden elnök aláírta a törvényt, amely tiltja a gazdasági kapcsolatot a kínai határtartománnyal, ahol a muzulmán kisebbség jelentős részét munkatáborokban dolgoztatják.

Akkor mit keres a Tesla a Hszincsiang-ujgur tartományban?

„2022-ben tegyen a Tesla elektromos autóival utazást a Hszincsiang-ujgur tartományban!” – ezzel a hirdetéssel jelezte Elon Musk cége szilveszterkor, hogy bemutató termet nyitott Kína nyugati tartományában. A Tesla elszántan nyomul Kínában, ahonnan elektromos autókat exportál a világ számos országába. A gyára Sanghajban van, Kína fejlettebb keleti területén, közel a tengerhez.

Elon Muskot már korábban is sok bírálat érte amiatt, hogy az USA-Kína kereskedelmi háború kellős közepén épít gyárat abban az országban, amely hazájának vetélytársa a világpiacon. Elon Musk azzal védekezett, hogy Kína a világ legnagyobb autós piaca, ahol ráadásul hamarabb észrevették azt, hogy mielőbb át kell állni az elektromos autózásra. A kínaiakat elsősorban az ösztönözte erre, hogy a nagyvárosokban – így Sanghajban is – alig lehet levegőt venni a környezetszennyezés miatt.

Két törvényhozó levele

„Megdöbbent bennünket, hogy a Tesla abban a kínai tartományban nyit bemutató termet, ahol az ujgur munkatáborok vannak” – írta közös levélben Elon Musknak két demokrata honatya: Bill Pascrell és Earl Blumenauer. Arra hivatkoznak, hogy a hatóságok mintegy egymillió muzulmánt zártak munkatáborokba ebben a tartományban. Peking tagadja ezt. A kínaiak szerint mindössze arról van szó, hogy az iszlamista terrorizmus elleni harcban megpróbálják elszigetelni a veszélyes elemeket a lakosság többi részétől. Az ujgur fiatalok között néhányan az Al Kaidahoz csatlakoztak, jórészük Pakisztánba menekült, ahol az iszlamista terror szervezetnek egész dandárja van ujgur harcosokból.

Az amerikai kongresszus népirtásnak nevezi azt, ami az ujgurokkal történik a kínai határ tartományban.

Biden elnök december 23-án írta alá a törvényt, amely megtiltja a kínai tartományból származó áruk behozatalát az Egyesült Államokba. A két washingtoni törvényhozó levelében arról érdeklődik, hogy vajon a Tesla nem sérti-e meg ezt az amerikai törvényt?

Az USA diplomáciai bojkottot hirdetett a pekingi téli olimpiával szemben – emlékeztet a Guardian. Ez nem jelenti azt, hogy az amerikai sportolók ne vehetnének részt a februárban megrendezendő olimpián a kínai főváros mellett, de hivatalosan az USA nem képviselteti magát a többi között amiatt, mert Peking megsérti a Hszincsiang-ujgur tartományban élő muzulmán kisebbség emberi jogait.

A „Vadállat”, női SS főnök Auschwitzban

200 olyan nőről jelent meg könyv, akik Auschwitzban szolgáltak az SS kötelékében és felügyelők voltak a haláltáborban, ahol több mint egymillió embert gyilkoltak meg a holokauszt idején.

A legrettegettebb női SS felügyelő Maria Mandl volt, akit a haláltáborban vadállatnak neveztek. Két évig volt főfelügyelő 1942 októbere és 1944 októbere között. 1912-ben született egy cipész lányaként, és náci meggyőződésből vállalta a börtönőrök munkáját a lágerekben először Németországban. Annyira elégedettek voltak a munkájával, hogy Auschwitzba küldték, az SS által irányított legnagyobb haláltáborba. Azalatt a két év alatt amíg Maria Mandl ott szolgált, több mint félmillió nőt és gyereket gyilkoltak meg.

A könyörtelen SS főfelügyelő munkaidő után partikat rendezett, ahol sok kolléganője talált párra a haláltáborban szolgáló SS őrök között. Maria Mandl rendezte azt a partit is, amelyen Auschwitz gázkamráinak építőjét köszöntötték a haláltáborban. Az építész hálásan köszönte meg a szívélyes fogadtatást, és beírta nevét Maria Mandl emlékkönyvébe. A náci rendszer bukása után Maria Mandl a bajor hegyekben bujdosott, de az amerikaiak elfogták és kiadták Lengyelországnak. Ott az Auschwitz perben halálra ítélték éppúgy mint a tábor egykori parancsnokát. Mindkettejüket a haláltáborban akasztották fel.

múlt-kor

SS házasságok Auschwitzban

A fényképekkel gazdagon illusztrált kötet bemutatja, hogy Maria Mandl partijain nagy élet folyt, ami feltűnt a tábor parancsnokának is. Parancsban tiltotta meg az ilyen összejöveteleket, mert a tivornyázó SS őrök zajongása nem hagyta őt aludni.

Sok házasság mégiscsak létrejött a haláltáborban szolgáló SS őrök között. Louise Viktoria Rust, aki 1942 áprilisától szolgált a haláltáborban egészen annak kiürítéséig 1945 januárjában, 1943-ban összeházasodott Heinz Schulz SS tiszttel. A szerencsétlen rabokkal készíttette el a menyasszonyi ruháját a láger szabóműhelyében.

Herta Marta Tack SS felügyelő ugyanígy kötött házasságot 1942-ben az ugyancsak Auschwitzban szolgáló SS tiszttel: Friedrich Stiwitz-cel.

Egy másik többszörösen kitüntett SS veterán büntetésből került Auschwitzba: Emma Zimmert alkoholizmusa miatt küldték a haláltáborba fegyőrnek. A háború után elfogták, és egy brit hadbíróság halálra ítélte. Őt is felakasztották.

Kik voltak a női fegyőrök Auschwitzban?

Nagyon alacsony iskolai végzettségű nők, akik számára az SS karriert jelentett. Alig volt olyan közülük, aki leérettségizett volna. Egyetemet egyikük sem végzett.

A haláltáborban teljhatalmat kaptak a foglyok felett, és ezt élvezték hiszen korábban a társadalomban és a családban mindíg nekik kellett engedelmeskedniük.

Az SS női részlegével eddig nemigen foglalkoztak hiszen Auschwitzban körülbelül 200 nő szolgált miközben férfiakból többezer. A nürnbergi bíróság az SS-t háborús bűnös szervezetnek nyilvánította és feloszlatta. A haláltábor ma múzeum, amely a többi között ilyen kiadványokkal akarja felhívni a figyelmet arra, hogy egyszerű hétköznapi nőkből hogyan válhatnak szadista gyilkosok, ha teljhatalmat kapnak mint aférfiak.

Lesznek-e új adósság kritériumok az Európai Unióban?

Első Spanyolországi látogatásán Olaf Scholz német kancellár és Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök áttekintette a pandémia utáni gazdasági fellendülés kérdéseit. Noha mindkét vezető szociáldemokrata abban a kérdésben különböztek az álláspontok, hogy szükségesek e új adósság kritériumok az Unióban. 

A 750 milliárd eurós helyreállítási alapból még sok megvan, hogy segítse a gazdaságok talpra állását a pandémia után – hangsúlyozta Olaf Scholz kancellár, aki német pénzügyminiszterként döntő szerepet játszott abban, hogy a közös uniós alap létrejöhetett. Ezt meg is köszönte Pedro Sanchez miniszterelnök, de nem is titkolta, hogy ennél többet vár a német kancellártól: Spanyolország – Franciaországgal és Olaszországgal együtt – azt szeretné elérni, hogy felvizezzék a maastrichti kritériumokat vagyis a jövőben ne ragaszkodjanak ahhoz, hogy minden tagállamban 3% alatt kell tartani a költségvetés hiányát és 60% alatt az államadósságot. A pandémia miatt ezt senki sem teljesíti, és idén nem is várják el egyetlen tagállamtól sem. Január elsejétől viszont elvben visszaállhat a régi rendszer, melynek kritériumait az eurozóna gyengébb tagállamai képtelenek teljesíteni.

Paolo Gentiloni, az Európai Unió pénzügyi biztosa olyan javaslaton dolgozik, amely minden tagállam számára egyéni kritériumokat állítana fel tekintettel arra, hogy a gazdaságok állapota nagyon is különböző.

Macron francia elnök amellett lobbizik, hogy a zöld beruházások, amelyekhez ő szívesen hozzászámolja a nukleáris energiát is, jelentsenek kivételt a végső elszámolásnál.

Scholz kancellár hivatalosan egyelőre elzárkózik ezektől az elképzelésektől, mert a pénzügyminisztere, az FDP vezetője, nem tartja ezt elfogadhatónak – írja a közszolgálati Deutsche Welle, amely azonban rámutat arra, hogy európai szociáldemokrata együttműködéssel megoldódhat ez a húsbavágó probléma.

Az Európai parlament szocialista frakciójának főtitkára ugyanis nemrégiben kijelentette, hogy baloldali pártok vannak hatalmon jelenleg Spanyolországban, Portugáliában, Németországban és a skandináv országokban, ezért közösen megoldást találhatnak a költségvetési hiány és az államadósság  problémájára. Achim Post főtitkár maga is német, ugyanannak a szociáldemokrata pártnak a tagja, amelynek vezetője Olaf Scholz kancellár.

Madridban erről diplomatikusan Pedro Sanchez miniszterelnök csak annyit mondott miután tárgyalt a német kancellárral, hogy

„Egyetértettünk abban, hogy új fázisba érkezett az együttműködésünk európai szinten. Véleményünk egybeesik abban, hogy

az európai költségvetési szabályok túlságosan komplexek és nehéz teljesíteni őket – különösen  pandémia idején.”

Zöld együttműködés

Mindkét kormányfő hangsúlyozta, hogy ezen a téren különösen fontos Németország és Spanyolország együttműködése. A zöldek a kormánykoalíció részét alkotják Németországban.

„Rendkívül gyorsan akarjuk fejleszteni a megújuló energia forrásokat”

– hangsúlyozta Olaf Scholz kancellár. Aki gyorsan hozzátette, hogy ennek gazdaságilag megalapozott programnak kell lennie.

„A szél és a napenergia fejlesztése fontos, de legalább ennyire fontos az, hogy ez sikeres gazdasági vállakozás legyen, és a rendszerek összekapcsolódjanak európai szinten.

600 millió eurós póker a kézilabda EB-n

Már több mint 100 játékos került karanténba a magyar-szlovák kézilabda Európa bajnokságon, ahol nem alkalmaznak olyan szigorú járvány előírásokat mint amilyenek más nagy sport eseményeken megszokottak a pandémia idején.

A francia kézilabda válogatott tiltakozott a biztonsági intézkedések lazasága miatt Budapesten – eredménytelenül. A németek jártak eddig a legrosszabbul bár nagyon igyekeztek, hogy minimálisra csökkentsék a fertőzés veszélyét. 12 játékosuk került karanténba úgyhogy az edző nemigen tudja: kit küldjön a pályára.

Ily módon az EB egyre inkább szerencsejátékra emlékeztet: végül is a vírus dönt, hogy ki játszhat. Pedig a németek Pozsonyban egy egész emeletet lefoglaltak a szállodában, de a vírus mégsem kíméli őket.

Nézők a stadionokban

Amikor a magyar csapat is játszott, akkor zsúfolásig megtelt a csarnok, és nem mindenki viselt maszkot. A fertőzés veszélye ilyenkor óriási egy zárt sportcsarnokban. Az európai kézilabda szövetség mindennek ellenére ragaszkodik ahhoz, hogy végig játsszák az EB-t. Az ok nagyon prózai: 600 millió eurót kap az európai szövetség azért, hogy tíz éven keresztül a televíziók közvetíthessék az Európa bajnokságot.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK