Kezdőlap Szerzők Írta Polonius

Polonius

1968 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Háziőrizetben Kínában a debreceni akkumulátor gyárat építő cég két tulajdonosa

1,4 milliárd dolláros cégtulajdon külföldre csempészése a vád a két tulajdonos ellen Kínában, ahol mostanában szigorúbban ellenőrzik a nagyvállalkozókat.

Jack Ma, az Alibaba alapító atyja, Kína egykor leggazdagabb embere Tokióba távozott, de csak azután, hogy lemondott az Ant – hangya – nevű pénzügyi cégéről.

A debreceni építkezésről a kínai cég 2020-ban állapodott meg a magyar kormánnyal. A kínaiak 13 milliárd forintos vissza nem térítendő állami támogatást kapnak a legnagyobb külföldi beruházáshoz Magyarországon.

Mi lesz a CATL gyárral Debrecenben?

Az építkezés tovább folyik  – közli a 24.hu. Pár nappal ezelőtt lakossági meghallgatáson botrányt tört ki, mert a jelenlevők egy része igencsak aggódik a várható környezetszennyezés miatt. Különösen a vízzel lehetnek gondok Debrecenben.

Egy felhevült polgártárs azt javasolta a kormánynak, hogy vigye Felcsútra a CATL gyárat.

Debrecen fideszes polgármestere elszántan védelmezi az akkumulátor gyár építését, és azt hangsúlyozza, hogy sok ember talál majd ott munkát.

Ha elkészül a gyár, akkor fontos szerepet játszhat a magyar exportban hiszen a CATL akkumulátorok kelendőek a elektromos autók piacán. Miután a magyar külkereskedelmi mérleg nagy hiányt mutat az energia import miatt, ezért a kínai gyár exportja sokat lendíthet az egyensúly helyreállása felé. A helyi lakosság viszont úgy érezheti, hogy ő issza meg az akkumulátor gyár környezet szennyezésének levét.

Hiába olcsó az orosz Ural olaj mégsem kelendő a világpiacon

A Bloomberg felhívja a figyelmet arra, hogy idén januárban régen  nem látott mélypontra jutott az Ural olaj ára a globális piacon, ahol a szankciók miatt egyre kevesebben vásárolnak belőle.

52 dollár egy hordó Ural olaj a világpiacon, ahol egy éve nem láttak ilyet. Ez elmarad az olajár sapkától, melyet december elején 60 dollárban állapítottak meg a G7 országok, az Európai Unió és Ausztrália.

Putyin gazdaságára nézve ez különösen nagy csapás hiszen az olajbevételek sokkal jelentősebbek mint a földgáz bevételek. Tavaly viszont az orosz kőolaj export 80%-kal csökkent már ami a tengeri kereskedelmet illeti.

Honnan szerzik be az európai kőolaj finomítók a nyersanyagot? Norvégiából, az Egyesült Államokból, Szaúd Arábiából, Guyanából és Azerbajdzsánból – derül ki a S&P jelentéséből.

Hol tudnak még eladni kőolajat az oroszok? Kínában és Indiában. Ott is az a probléma, hogy a vevők kihasználják a helyzetet, és jelentős engedményekre kényszerítik az orosz eladókat.

Ural, az orosz referenciaolaj ára 35%-kal a világpiaci szint alatt

Ez tulajdonképp keverék, amelyben az Ural és a Volga vidékről származó nehezebb olajat vegyíti a könnyebb nyugat szibériaival. Csővezetéken is szállítják külföldre: a Druzsba- Barátság – vezeték Ukrajnán keresztül visz orosz olajat Európába, így Magyarországra is. A másik, a déli vezeték Novorosszijszkból Bakuba szállítja az orosz kőolajat, amely azután Azerbajdzsánból érkezik Európába.

Putyin a múlt év végén válaszcsapással fenyegetőzött az olajársapka miatt, de nem sok kártya maradt a kezében.

Szakértők szerint 55 dollár az az ár, amely még elég jó az oroszoknak.

Putyin döntése szerint február elseje után az oroszok nem adnak el olajat olyan vevőnek, aki betartja a 60 dolláros ársapkát. Az orosz elnök ugyanakkor jelezte: tehetnek kivételt. Vagyis behunyhatják a fél szemüket, és eladhatnak olajat olyan államoknak is, melyek alkalmazzák az olaj ársapkát.

Az orosz olajipar fő felelőse, Alekszandr Novak miniszterelnök-helyettes is elismerte, hogy az olaj ársapka miatt 5-7%-kal csökkenhet az olaj kitermelés Oroszországban. A másik ok persze az, hogy a chip szankciók miatt az orosz olajipar egyre nagyobb bajban van, egyre nehezebben tudja folytatni az olajkitermelést.

Van persze egy másik forgatókönyv is – írja az oilprice.com. Eszerint 2023-ban nemigen csökken majd az orosz olaj exportja. Miért nem? Mert az oroszok komoly bevételre tesznek szert akkor is, ha az Ural ára viszonylag alacsony. Bevételre pedig az orosz költségvetésnek nagy szüksége van az elhúzódó ukrajnai háború miatt.

India és Kína ugyan jelentős engedménnyel vásárol, de így is körülbelül 56 dollárt fizet minden egyes hordó Ural olajért.

Az oilprice.com azt is megemlíti, hogy az olaj szankciókat ki is lehet játszani. Ebben az oroszok tanácsokat kaphatnak Irántól, amely régóta szankciók hatása alatt áll nukleáris programja miatt. Irán korábbi olajminisztere ezt őszintén el is mondta:

“a mi olaj exportunk nem Irán zászlaja alatt zajlik. Addig cserélgetjük az olaj szállítmányokat kísérő dokumentumokat, amíg azok elfogadhatóvá válnak a vevők számára”

– nyilatkozta Bijan Zanganeh, Irán ex olajminisztere.

Vigyék Felcsútra a kínai akkumulátorgyárat!

A közmeghallgatáson, melyen a CATL kínai vállalat óriási beruházását vitatták meg Felcsútot ajánlották a beruházás helyszínéül. Ez Magyarország jelenleg legnagyobb beruházása, mely akkumulátorokat gyárt majd elektromos autókba. 

“Akkumulátor nagyhatalom leszünk” – dicsekedett Szijjártó Péter külügyminiszter. Kétségtelen, hogy a magyar gazdaság jelentős mértékben profitál majd a kínai óriás beruházásból, amely javítja a külkereskedelmi mérleget, melyet az energiaválság alaposan leront. Munkahelyeket biztosít olyan időkben amikor recesszió fenyeget. A kérdés csak az, hogy milyen áron? A szintén Debrecenben építkező BMW már együttműködési megállapodást is kötött a kínaiakkal.

A debreceniek isszák meg a levét az óriási akkumulátor gyár telepítésének

Rendkívüli mértékben károsíthatja a környezetet az akkumulátor gyár, melyet nyilván azért is hoztak Magyarországra a kínaiak, mert tudják: az Európai Unióban itt a leglazább a környezetvédelmi szabályozás. Ha pedig mégiscsak baj lenne, akkor ott van Orbán Viktor kormányzata, amely jó kapcsolatot ápol Pekinggel. Pénzügyi válság esetére pedig számít Peking támogatására. Ennek megfelelően Papp László fideszes polgármester elszántan védelmezte a kínai beruházást, de közben a jelenlevő polgárok kínos kérdéseket tettek fel: mi lesz az ivó vízzel? Milyen zöldség és gyümölcs terem majd e tájon, ha az óriási akkumulátor gyár megkezdi működését? Ezt kiáltotta egy debreceni polgár

Kínában hagyományosan elhanyagolják a környezetvédelmet, mert mindennél fontosabbnak tartják a gazdaság növekedését. A CATL már így is a világpiac legfontosabb szereplője, de a kínaiak az elektromos autózásban be akarnak törni Európába. Megvan hozzá a műszaki hátterük, villamos autóik digitális rendszere igen versenyképes. Ráadásul Kína munkaereje még mindig viszonylag olcsó a teljesítményhez képest. Egyébként ugyanez a helyzet Magyarországon is.

Az Orbán kormányt azért sem izgatja különösebben a forint leértékelése, mert így a magyar munkaerő olcsó marad a külföldiek számára, akik euróban és dollárban számolnak.

A lakosság elégedetlensége teljes mértékben érthető, de a hatalom abban bízhat, hogy Hajdú Bihar megye sziklaszilárdan szavaz Orbán Viktorra. A többség számára eddig a nemzeti együttműködés rendszere szerény életszínvonal emelkedést hozott. Ezt most megeszi az infláció, de ez már egy másik történet.

Orbán és a szlovák függetlenség

Novák Katalin köztársasági elnök nem ment el az ünnepségre, melyet a független Szlovákia megalakulásának 30-ik évfordulóján rendeztek Pozsonyban. Ehelyett Orbán Viktorral együtt Rómában tisztelgett XVI-ik Benedek pápa koporsója előtt. Visegrád ezzel nagy pofont kapott, de Orbán Viktor most korrigált.

Heger szlovák miniszterelnök a hétvégén gála estet rendezett a szlovák államiság ünnepe alkalmából, és erre meghívta a visegrádi négyes kormányfőit feleségükkel együtt. Orbán Viktor Lévai Anikóval együtt meg is jelent Pozsonyban. A visszautasítás ebben az esetben olyan kihívást jelentett volna, amelyre Orbán Viktor nem mert vállalkozni. Hazai nacionalista és irredenta híveinek eljátssza ugyan Trianon ellenfelét, de a valóságban tisztában van azzal, hogy ez üres illúzió. Másrészt viszont komolyan akadályozza nemcsak a két állam együttműködését hanem ezen túl a visegrádi szövetség értelmét is.

Austerlitz egyre fontosabb

Napóleon császár itt aratott fényes győzelmet a Habsburg és szövetséges csapatok fölött. Három állam ebben a kisvárosban tartja diplomáciai egyeztetéseit: Ausztria, Csehország és Szlovákia. A jövőben ez felértékelődhet hiszen hasonlóképp látjuk  az ukrajnai háborút – fejtegette a szlovák diplomácia vezetője finoman arra célozva, hogy a magyar diplomácia Putyin barátsága Pozsonyban sem számíthat elnézésre.

Jön Babis?

Az egykori cseh kormányfő – Orbán barátja – államfő szeretne lenni Prágában. Ez megerősíthetné Orbán pozícióját a visegrádi négyesben, ahol orosz barátsága egyre inkább szemet szúr. A Pozsonyban született szlovák Babis, akinek édesanyja magyar volt, Orbánban fedezte fel politikai szövetségesét. Együtt kampányoltak Csehországban – sikertelenül. Orbánt egyáltalán nem zavarja Babis múltja: a cseh államfőjelölt Moszkvában végzett, és állítólag ott belépett a KGB-be is. Babis természetesen cáfol, de Orbán számára Putyin egykori kollégája távolról sem okoz problémát.

Babis dollármilliárdos és igen pragmatikus politikus. Számára evidencia, hogy Csehország a Nyugathoz tartozik. Nem táplál illúziókat Oroszországot illetően. Valószínűleg Orbán sem. A magyar miniszterelnök számára Moszkva ellensúlyt jelent Washingtonnal és Brüsszellel szemben, semmi többet. Persze Orbán is igen pragmatikus politikus: Putyintól tanulni lehet azt, hogy miképp is működik egy rendőrállam 2023-ban? Mesterről tanulni sohasem szégyen …

A német hírszerzés egyik vezetője Putyinnak dolgozott

Botrány a Bundesnachrichtendienst (BND) szolgálatnál, ahol kiderült: az egyik osztályvezető az oroszoknak olyan információkat adhatott át, melyek döntő fontosságúak lehettek az ukrajnai háborúban.

Carsten L.-t, a BND kulcsfontosságú Technikai Szolgálatának vezetőjét december végén tartóztatták le – írja a Der Spiegel, mely szerint ez a legnagyobb kémbotrány Németországban az elmúlt években. Miért? Mert ennek az osztályvezetőnek a jelentései is hozzájárultak ahhoz, hogy a német hírszerzés folyamatosan alábecsülte az orosz fenyegetést Ukrajna ellen, noha a CIA figyelmeztette erre. A háború megindulása után Németország öt hónapon keresztül még azon az állásponton volt, hogy elítélte az orosz agressziót, de fegyvert nem szállított Ukrajnának. Nem kizárt, hogy ebben is szerepe volt az év végén lebukott osztályvezető jelentéseinek. Még kínosabb: a Technikai Szolgálat feltörte az oroszok információs rendszerét, ezért a hadműveletekről informálni tudta az ukrán hadsereget.

Mit tesz a kínos ügyben a német kormány? Hallgat. Egyetlenegy miniszter szólalt meg, aki megpróbálta sikernek beállítani az áruló osztályvezető lebukását. Marco Buschman igazságügyi miniszter kijelentette:

“nagy csapást mértünk az orosz hírszerzésre ezzel a letartóztatással.”

Sebastian Fiedler, SPD  képviselő a Bundestagban erős túlzásnak minősítette a miniszter szavait. A Der Spiegelnek úgy nyilatkozott, hogy “most láthatjuk mire képes Oroszország a politikában, a gazdaságban, a kormány ügynökségekben Németországban.”

Putyin, aki maga is a titkosszolgálatnál kezdte a karrierjét, az NDK-ban is szolgált alezredesi rangban, egész hálózatot épített ki Nyugaton a politikai-gazdasági rendszer befolyásolására. Berlinben ezt sokan nem akarták észrevenni mondván a kémek háborújának már vége – írja a Der Spiegel.

Pedig voltak figyelmeztető jelek: az FSZB, a KGB utód szervezete, meggyilkolt egy grúz ellenzékit Berlinben. Németország kiutasított néhány orosz diplomatát, de nem fordított különösebb figyelmet arra, hogy az FSZB gyilkos akciót szervezett Németország fővárosában. A berlini kormány nem akarta felingerelni Putyint. Arra gondoltak, hogyha sok orosz diplomatát utasítanak ki az ügyben, akkor Moszkva válaszképpen ugyanennyi német diplomatát nyilvánít nemkívánatosnak Oroszországban. Akkor pedig komolyan károsodott volna a német képviselet Oroszországban, amely Németország legfontosabb energia szállítója volt.

Gerhard Schröder szociáldemokrata kancellár idején kifejezetten leépítették a kémelhárítást hiszen Putyin nagy barátja bízott az oroszokban. Schröder most is Putyin remekül megfizetett embere, akinek kiemelt szerep jutott az Északi Áramlat gázvezeték létrehozásában.

A figyelmeztetések süket fülekre találtak

A CIA korábbi európai és eurázsiai igazgatója elmondta a Der Spiegel tudósítójának, hogy “hiába figyelmeztettem a BND-t, süket fülekre találtam”. Marc Polymeropoulos le is vonta a következtetést:

”az oroszok saját játszótérnek tekintették Európát”.

A BND kioktatta kelet-európai partnereit mondván “mi jobban ismerjük az oroszokat mint ti.”

Csak 2017-ben kapott észbe a német kormány, és akkor kezdték megerősíteni a kémelhárítást. Ez el is fogott néhány kis halat, de nem tűnt fel neki, hogy a BND egyik osztályvezetője az oroszoknak dolgozik!

Erre egy másik nyugati titkosszolgálat figyelmeztette a német kormányt.

Mennyire súlyos az árulás következménye? Sem a kémelhárítás sem pedig a letartóztatott Carsten L. ügyvédei nem nyilatkoztak eddig. Azt sem lehet tudni, hogy miért vállalkozott a BND-nek dolgozó Bundeswehr tiszt az árulásra? Figyelemreméltó, hogy az ügyészség nagyon súlyos vádat fogalmazott meg vele szemben: minősített hazaárulás! Az ügyészség szerint Carsten L

“veszélyeztette Németország biztonságát osztályvezetői állásának kihasználásával szerzett államtitkok elárulásával.”

Ez életfogytiglan börtönbüntetést is jelenthet.

Ilyen súlyos ügye a BND-nek még sohasem volt. 2014-ben letartóztatták Marcus R-t, aki titkos dokumentumokat ajánlott Oroszország müncheni főkonzuljának. A német kémelhárítás azt hitte róla, hogy az orosz hírszerzés embere, de kiderült: valójában a
CIA-nek dolgozott! Nyolc éves börtönbüntetésre ítélték.

Carsten L. a Technikai Hírszerzés főnöke volt a BND-nél tehát nagy sok szigorúan titkos dokumentumhoz férhetett hozzá. A német kémelhárítás egyelőre a sötétben tapogatózik, mert azt sem tudják, hogy Carsten L. mióta dolgozott az oroszoknak?

A vizsgálatot nehezíti, hogy a Technikai Szolgálat Bajorországban működik, nem költöztették Berlinbe. Több mint ezer munkatársa van, akik jórészt Pullachban, Bajorországban működnek. Ők készítik a BND jelentéseinek felét.

Meghatározó szerep az ukrajnai háborúban

A Technikai Szolgálat igen aktív szerepet játszott az ukrán hadsereg támogatásában: az oroszok információs rendszerét fel tudták törni, és az így megszerzett adatokat azonnal eljuttatták Kijevbe!

Érthető, hogy az oroszok rendkívüli mértékben érdeklődtek a BND Technikai szolgálata után. Most, hogy a főnök lebukott nyilvánvalóan nagyszabású átszervezésre van szükség – hangsúlyozza a Der Spiegel, amelynek a titkosszolgálatokat ellenőrző parlamenti bizottság feje, Konstantin von Notz így nyilatkozott:

”a titkosszolgálatainknak sokkal hatékonyabbaknak, keményebbeknek és gyorsabbaknak kell lenniük, mert erőteljes fenyegetés éri a demokráciát. Kémkedés, propaganda, befolyás szerzés. Ezért nemcsak a hadsereget kell átszerveznünk hanem a titkosszolgálatokat is.”

A fapadosok a nyertesei a pandémia utáni újrakezdésnek

A Covid vírus padlóra küldte az egész légiforgalmat, de a nyitás után fellendülés jött, amely még nem érte el a 2019-es szintet. Az újrakezdést leginkább a fapadosok tudták kihasználni, mert a gazdasági válságjelek miatt az utasok azt nézték: hogy lehet a legolcsóbban repülni?

A fapadosok részesedése az európai légiforgalomban utolérte a hagyományos repülő társaságokat – írja a párizsi üzleti lap, a Les Échos.

Hogy sikerült elérni ezt? Úgy ,hogy míg a hagyományos légitársaságok 2022- ben nem érték el a pandémia előtti eredményeket addig a sikeres fapadosok felül is múlták azt: Ryanair, Wizzair, Volotea. Az Eurocontrol szerint az európai légiforgalom összesen a
83%-át érte el a járvány előtti 2019-es szintnek a tavalyi évben. A fapadosok és a hagyományos légitársaságok részesedése egyharmad körül  volt 2022-ben: 32,4% jutott a régi nagy cégeknek, és 32,3% a fapadosoknak.

2019-ben 36-32-re vezettek még a hagyományos légiforgalmi társaságok. A maradék egyharmadot a belföldi járatok teszik ki 3%, illetve a charter járatok valamint a légi áruszállítás, amelynek megnőtt a jelentősége a pandémia idején.

Óriási ugrás 2022-ben

9,3 millió légijáratot regisztráltak Európában tavaly. Ez óriási ugrás a pandémia alatti állapotokhoz képest: +3,1 millió légijárat, de még nem érte el a 2019-es szintet.A fapadosok 85%-át érték el a 2019-es eredménynek, de a legsikeresebbek túlteljesítettek: Ryanair 109%, Wizzair 114%.

Putyin Ukrajna elleni agressziója miatt lassúbb volt a légiforgalom helyreállása Európában mint ahogy azt a nyitáskor remélték. Minthogy a háború elhúzódni látszik Ukrajnában, ezért még az idén sem éri el várhatóan a pandémia előtti szintet a légiforgalom Európában – jósolja az Eurocontrol, amely arra számít, hogy idén a 2019-es csúcs 93%-át teljesíti majd a légiforgalom, amely csak 2025-ben lesz képes arra, hogy meghaladja a pandémia előtti szintet.

Nő a Covid halálozás Kínában, de csak “normális mértékben”

Nyilatkozott a kínai járványt felügyelő országos egészségügyi hatóság egyik tagja az állami televíziónak. A társas oldalakon viszont arról számolnak be a kínaiak, hogy a kórházakat elárasztották a pandémia páciensei Sanghajban és sok más nagyvárosban. A járvány tetőzése a Holdújév idején várható.

“A járvány csúcs, melynek tanúi vagyunk Kínában, nemzetközi összehasonlításban egyáltalán nem szokatlan” – ezzel a nem túlságosan konkrét megállapítással szolgált a központi televízióban az országos járványügyi hatóság képviselője. Az Amerika Hangja pekingi tudósítója megkereste az egyik nagy kórház igazgatóhelyettesét, aki konkrétabb részleteket közölt. Tong doktor két nagy pekingi kórházban ellenőrzi a Covid vírus elleni küzdelmet, amely azt követően vált drámaivá, hogy a kormány felszámolta a zéró tolerancia politikáját.

“A fertőzöttek 3-4% jut el a súlyos vagy kritikus fázisba abban a két kórházban, melyet én felügyelek”

– mondja a kínai orvos. Őszintén bevallja, hogy a járvány méreteiről halvány fogalma sincs, de nem is lehet, mert a hatalom megszüntette a kötelező PCR tesztet. Kína egy időre le is állt a Covid adatszolgáltatással, ezt a WHO is kifogásolta.

Peking hétfőn 3 Covid halálozást jelentett, ez nem túlságosan sok a 20 milliós városban. A baj az, hogy a kínaiak szerint eddig összesen csak 5.253 ember veszítette életét a járványban az elmúlt három év során. Kevesen hiszik el, hogy az 1,4 milliárd lakosú országban, ahonnan a járvány elindult 2019 őszén csak ilyen kevesen haltak volna meg. Peking viszont azt állítja, hogy ez a zéró tolerancia politika eredménye.

A Reuters tudósítója bejutott a 25 milliós Sanghaj egyik nagy kórházába, ahol azt látta, hogy óriási a tömeg, amely Covid ellátásra várakozik. A kínaiak szorgosan tesznek fel erről képeket és videókat a társas oldalakra, de a szigorú cenzorok ezeket pillanatok alatt eltávolítják.

Az egyik ilyen videó például arról számolt be, hogy Hunan tartomány fővárosában, a 11 millió lakosú Csangsaban az egyes számú kórházban elutasítják a Covid pácienseket mondván, hogy a kórház megtelt.

Hivatalos adatok szerint ennek a kórháznak 1500 ágya van. A videóból az is kiderült, hogy sok orvosnak is Covid fertőzése van, de tovább dolgoznak, mert vészhelyzet áll fenn.

Más videók azt mutatják, hogy kilométeres sorok kígyóznak a krematóriumok előtt. A hatóságok közölték, hogy sok városban éjjel-nappal működnek a krematóriumok, de azt cáfolták, hogy tömegesen együtt hamvasztanák el a halottakat.

Sanghaj lakosságának 70%-a fertőzött

Ezt nyilatkozta a központi pártlapnak, a Zsenmin Zsipaonak az egyik sanghaji kórház igazgatóhelyettese.

“Ma 20-szor vagy 30-szor nagyobb a Covid fertőzöttség Sanghajban mint áprilisban és májusban volt” – mondta Csen Erzsen doktor. Áprilisban és májusban két hónapig le volt zárva Kína legnagyobb városa a járvány miatt. Ez visszavetette a gazdaságot, és komoly elégedetlenséget váltott ki, amely hozzájárult ahhoz, hogy a hatalom enyhített a zéró tolerancia politikán.

A Bloomberg tudósítója szerint naponta 25 ezer ember halhat bele a Covid járványba Kínában.

Tetőzés a Hold újév idején

Az előrejelzések szerint január 23-án érheti el a csúcsot a járvány Kínában, ahol ekkor már megkezdődik a legnagyobb hagyományos ünnep, a Holdújév, amikor körülbelül 500 millió kínai indul útnak egy hét alatt, hogy felkeresse rokonait szülőföldjén. A Covid miatt ezt az óriási mozgást erőteljesen korlátozta a hatalom az elmúlt időszakban. Minden bizonnyal most is erre lesz szükség hiszen nemcsak Sanghajban következhetett be, hogy a lakosság 70%-át elérte a Covid fertőzés.

Peking közben tiltakozik azellen, hogy polgárait PCR tesztnek vetik alá külföldön a repülőtereken és a kikötőkben.

Ukrajna legyen Kelet-európai Svájc

Jeszenszky Géza egykori külügyminiszter, aki levelet írt a Washington Postnak, mely bírálta az Orbán kormány kétértelmű politikáját Ukrajnával szemben, Kelet-európa független virágzó államává tenné Ukrajnát.

Jeszenszky, aki washingtoni nagykövet volt az első Orbán kormány idején, levelében elismeri, hogy a Washington Post bírálata nem alaptalan, de arra mutat rá, hogy az új ukrán nyelvtörtény sem biztosítja a magyar kisebbség érdekeinek megvalósulását Ukrajnában. Szijjártó Péter külügyminiszter ki is jelentette: Magyarország továbbra sem támogatja Ukrajna NATO és EU tagságát, mert az új nyelvtörvény sem felel meg a kisebbségi jogoknak. Jeszenszky utal arra, hogy

Ukrajna nem sokkal a függetlenné válás után aláírt egy kétoldalú egyezményt Magyarországgal, melyben garantálta a magyar nyelvhasználatot. Jeszenszky Géza mint az egyezmény aláírója azt javasolja, hogy térjenek vissza ehhez a formulához.

A gond az, hogy a nyelvtörvény általában szabályozza a nyelv használatát Ukrajnában, ahol nagyon nagy az orosz kisebbség.

Magának Zelenszkij elnöknek is orosz az anyanyelve.

A háború miatt ez érthetően igen érzékeny kérdés Ukrajnában. Amikor Zelenszkij elnök nemrégiben Washingtonban járt, akkor a tudtára adták, hogy ideje lenne valahogy rendezni a kisebbségek ügyeit. Ezért írta alá Zelenszkij elnök az új nyelvtörvényt.

Kelet-európai Svájc?

Ezt javasolja Jeszenszky Géza Ukrajnának, amelynek a háború kellős közepén valószínűleg nem ez a legfontosabb problémája. Az ex külügyminiszter felvetése különben teljesen jogos hiszen nagyon sok kisebbség élt a háború előtt Ukrajnában.

Sztálin mint a Szovjetunió nemzetiségi népbiztosa ugyanis úgy rajzolta meg a határokat, hogy ne legyenek etnikailag egységes tagköztársaságok, mert akkor azok veszélyeztethetnék Moszkva egyeduralmát. Ukrajnához ezért orosz többségű tartományokat is hozzácsapott, az egyiket oly fontosnak tartotta, hogy a tartomány székhelyét Sztálinonak nevezte el – ez a mai Donyeck.

Ukrajnában élt a világ egyik legnagyobb zsidó közössége.

A zsidók külön nemzetiségnek számítottak a Szovjetunióban. Netanjahu izraeli miniszterelnök ősei is innen vándoroltak ki Izraelbe. Az ukrajnai zsidók döntő többségét a nácik meggyilkolták. A tömeggyilkosságokban részt vett az ukrán SS is. Maga Zelenszkij is holokauszt túlélő család tagja.

Magyarok csak 1945 óta élnek Ukrajnában, mert azelőtt Kárpátalja Csehszlovákiához tartozott, ahova a trianoni béke nyomán került.

Kárpátalján mindig is a szláv lakosság alkotta a többséget. Jeszenszky ex külügyminiszter százezer fölötti magyar kisebbségről írt a Washington Postnak. A háború előtt ennyien is voltak, de miután a döntő többség kettős állampolgár, ezért valószínűleg javarészük Magyarországra menekült a háború előtt.

A Kelet-európai Svájc gondolata különben nem új: jeles erdélyi értelmiségiek javasolták ezt a harmincas években a soknemzetiségű és sokvallású Erdély számára (Kós Károly, Szentimrei Jenő és mások). Sem a román sem pedig a magyar nacionalizmus nem fogadta el a Kelet-európai Svájc gondolatát, a nagyhatalmak pedig a pillanatnyi érdekek alapján döntöttek. Hitler a magyaroknak ítélte Észak Erdélyt.

Molotov szovjet külügyminiszter 1941-ben azt javasolta a magyar kormánynak: ha nem támadják meg a Szovjetuniót a nácikkal együtt, akkor a háború után megtarthatják Észak Erdélyt, ahol ekkor még magyar többség volt.

Horthy bízott a németek katonai fölényében, és elutasította a javaslatot. A második világháborút lezáró párizsi békében ezért újra Romániának ítélték Észak Erdélyt. Ahol aztán Sztálin utasítására létrehoztak egy Magyar Autonóm tartományt, melyet  Ceausescu szüntetett meg. Időközben a német és a zsidó kisebbség kivándorolt Romániából, a magyar pedig radikálisan csökkent. Svájcról immár senki sem beszél Romániában, amely hivatalosan egységes nemzetállam. Ez persze ma már egészen mást jelent mint Ceausescu idejében, de a svájci kanton rendszert egyetlen politikai erő sem tekinti reális elképzelésnek Romániában.

Orbán újabb pofonja a visegrádi együttműködésnek

Január elsején ünnepelte Szlovákia megalakulásának 30-ik évfordulóját. Minden szomszédos állam vezetőit meghívták az ünnepségre. Kapott meghívót Novák Katalin magyar államfő is, aki azonban lemondta a látogatást. Vajon miért?

A magyar államfő Orbán Viktorral és nejével együtt Rómában járt, ahol imádkoztak a nemrég elhunyt nyugdíjba vonult pápa, XVI-ik Benedek ravatalánál. A református Novák Katalin vagy Orbán Viktor számára ez aligha lehetett mélységes vallási kényszer, sokkal inkább politikai szerepjátszás. Kiállás a konzervatív német pápa mellett, és megfeledkezni Szlovákia függetlenségéről.

Trianon árnya kísért

Szlovákia nem létezett a trianoni béke előtt. Csehszlovákia megalakulása épp ennek a békének volt az eredménye. Emiatt óriási a nemzeti érzékenység. Minden szomszédos állam tisztában volt ezzel- kivéve a magyar diplomáciát!

A szlovák sajtó sietett is megragadni az alkalmat, hogy bírálja a magyar kormány kétszínű politikáját.

Nyilvánvalóan nem Novák Katalin döntéséről volt szó. A Napunk című szlovákiai magyar hírportál az ügy kapcsán megírta: a két nő az államfői poszton kifejezetten jó személyes kapcsolatban áll egymással.

Ezzel együtt Novák Katalin fegyelmezett katona: Orbán Viktor intésére mond igent vagy nemet. Azzal, hogy nem ment el a szlovák függetlenségi ünnepségre, újabb pofont adott a visegrádi együttműködésnek.

Az már amúgyis nagyon rossz állapotban van hiszen már mind a három másik állam vezetői jártak Kijevben, hogy támogatásukról biztosítsák Zelenszkij elnököt az orosz agresszióval szemben. Orbán Viktor évvégi nemzetközi csúcstalálkozóján megerősítette: nem szándékozik Kijevbe látogatni.

Mi lesz az EU-ukrán csúcstalálkozón?

Február harmadikán Kijevbe utaznak az uniós tagállamok vezetői, hogy a helyszínen demonstrálják támogatásukat Ukrajnának az orosz agresszióval szemben. Vajon elmegy-e erre Orbán Viktor miniszterelnök? Ő volt az egyetlen az uniós tagállamok vezetői közül, aki újévi üzenetet kapott Putyintól. Aki barátságosan üzen ugyan, de a földgázt méregdrágán adja Magyarországnak is. Megéri a kötéltánc? Orbán Viktornak még van pár napja, hogy ezt eldöntse, de eszébe juthat Radoslaw Sikorski egykori lengyel külügyminiszter figyelmeztetése: egyszer még számon kérik rajtad, hogy egy agresszív lúzer mögé álltál!

Brutális életszínvonal csökkenést jósol a Nemzeti Bank

4%-kal csökkennek idén a bruttó bérek, erre évtizedek óta nem volt példa Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank mégiscsak ezzel számol a verseny szférában. Ez brutális életszínvonal csökkenést jelent hiszen az infláció a Nemzeti Bank szerint 15-19,5% között lehet 2023-ban.
A magyar kormány előrejelzése ennél valamivel kedvezőbb, de csak minimális 1%-os reálbér növekedést jelenthet. A Nemzeti Bank jóslata viszont 4-6%-os reálbér csökkenést tart valószínűnek még akkor is, ha az éves infláció nem éri el a 20%-ot. De mi van akkor, ha eléri?

15% nyugdíj emelés

Ez még a kormány szerint is csak a szinten tartáshoz elég hiszen az éves inflációt 15%-ra becsülik. Valójában azonban az áremelkedés meghaladhatja a 25%-ot is 2023-ban. A nyugdíjasokat a kormány jól rosszul kompenzálja majd emiatt novemberben, de mi lesz a versenyszféra dolgozóival, akiknek a bruttó bére 4%-kal csökken idén?

Orbán Viktor hét szűk esztendőt jósolt, és a 2023-as év máris a Bokros csomagot idézi. Csakhogy a miniszterelnök épp a liberális Bokros csomag tagadására építette programját. Ha most nem ígérhet mást a választóknak mint vért, könnyeket és erőfeszítést, akkor könnyen megkaphatja a választ: kösz szépen, az nélküled is megvan!

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK