Kezdőlap Szerzők Írta Polonius

Polonius

1968 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Kína közvetíthet az ukrajnai háborúban

Zelenszkij ukrán elnök szívesen találkozna Hszi Csin ping-gel. Putyin nemrég jelentette be, hogy a kínai elnök hamarosan Moszkvába utazik. A kínaiak béketervet tettek közzé az ukrajnai háború gyors befejezésére. Putyin máris jelezte, hogy számára elfogadható a kínai béketerv. Biden elnök erre így reagált: ha Putyinnak tetszik, akkor nekünk biztosan nem!

Jól mutatja ez az amerikai diplomácia korlátait: meg akarják buktatni Putyint nem pedig tárgyalni vele. Csakhogy épp ezzel az állásponttal erősítik meg Putyin helyzetét hiszen az orosz elnök hivatkozhat arra, hogy Oroszországot védelmezi, melyet a Nyugat fel akar darabolni.

Az Európai Unió érdeke egy gyors tűzszünet Ukrajnában

“Az Európai Uniónak gyors békekötésre lenne szüksége. Európai szempontból édesmindegy, hogy a Krím kié lesz. Ha távlatilag gondolkodunk, akkor Putyin után jó kapcsolat kell Oroszországgal. Egy olyan Oroszországra gondolok, amely elfogadja a helyét a világban. A Nyugat jelenleg erre nem nagyon figyel oda, mert arra koncentrál, hogy befejezze a háborút, és nem arra, hogy mi lesz utána” – nyilatkozta a Telexnek Mark Galeotti, az USA egyik vezető Oroszország szakértője, a Mayak Intelligence alapító elnöke.

Aki ugyanúgy érvel mint az idén már százéves Kissinger, aki azt hangsúlyozza: Oroszországgal mindenképp számolni kell Európa biztonságával kapcsolatban.

Soros György ezzel ellentétesen azt üzente a müncheni biztonságpolitikai értekezletnek, hogy Putyint meg kell buktatni és Oroszországot fel kell bomlasztani. A Biden diplomáciának is ez lehet a célja. Ezért alakít ki cordon sanitaire-t – egészségügyi kordont – Oroszország nyugati határai mentén Blinken amerikai külügyminiszter. Ez a kordon Skandináviától a Balkánig terjed. Orbán Viktor lóg ki egyedül a sorból hiszen a magyar diplomácia jó kapcsolatban maradt Moszkvával azután is, hogy Putyin agressziót követett el Ukrajna ellen.

A háború még évekig elhúzódhat

Erre utalt Mark Galeotti, de ugyanígy beszél Orbán Viktor is. A magyar miniszterelnök abban bízik, hogy Trump visszatérhet a Fehér Házba, és azzal megváltozhat az amerikai diplomácia iránya is. Reális ez az elképzelés?

“Trump nem oroszpárti politikus. Ő Trump párti. Elnökségének vége felé keményebb volt az USA orosz politikája mint a Szovjetunió felbomlása óta bármikor. Trump egyáltalán nem akarta megvédeni Oroszországot”

– hangsúlyozta Mark Galeotti.

Az amerikai szakértőnek ebben a valószínűleg igaza van, de a republikánusok álláspontja abban különbözik a Biden diplomáciától, hogy nem akarják egyszerre ellenféllé tenni Oroszországot és Kínát. Mindenképp meg akarnak akadályozni egy szoros orosz-kínai szövetséget márpedig a hidegháborús Biden diplomácia felerősíti ezt a folyamatot, mert egy kalap alá veszi Kínát és Oroszországot.

Orbán Viktor pedig azért tart fenn jó kapcsolatot Moszkvával és Pekinggel, mert attól tart – valószínűleg nem alaptalanul -, hogy a Biden adminisztráció le akarja őt venni a sakktábláról.

Az uniós költségvetés nem finanszírozza a közös fegyvervásárlást

Az uniós tagállamok még vitatkoznak azon, hogy közösen vegyenek lőszert Ukrajnának, de Johannes Hahn költségvetési biztos máris közölte: erre az Európai Unió kasszájában nincsen pénz.

“Kristálytisztán megmondtam az érintetteknek, hogy az alapszerződés miatt ez a finanszírozás kizárt” – nyilatkozta az osztrák biztos a brüsszeli Politico tudósítójának. Mégis miből lehetne finanszírozni a közös fegyvervásárlást? Johannes Hahn szerint erre alkalmas lehet a European Peace Facility – EPF, amely kívül van az uniós költségvetésen, és amelyet arra találtak ki, hogy abból pénzeljék az Ukrajnának küldött fegyvereket. Ezt olyan uniós  tagállamok is igénybe vehetik, melyek nem tagjai a NATO-nak. Ilyen például Ausztria, és egyelőre még Finnország és Svédország, amely már jelentkezett, de még nem került be az észak-atlanti szervezetbe.

Az uniós tagállamokban azért merült fel a közös fegyver illetve lőszer vásárlás ötlete, mert ily módon jobb árat tudnak kialkudni mintha nemzeti alapon külön-külön tárgyalnának. Jelenleg a piacon nagy a lőszer hiány, mert az ukrajnai háborúban olyan tempóban használják fel azokat, hogy a gyárak nem győzik az utánpótlást. Ráadásul a közös beszerzés azért is fontos lenne, mert a szabványok nem csereszabatosak Európában.

Erről Ursula von der Leyen is beszélt Münchenben a biztonságpolitikai világkonferencián.

“Fel kell gyorsítanunk a gyártást egységes szabvány szerint. Nem telhetnek el hónapok vagy esetleg évek addíg amíg fel tudjuk tölteni a készleteket.”

A NATO nem készült fel hosszú háborúra

Brüsszelben már korábban felhívták a figyelmet a problémára. Thierry Breton biztos utalt arra, hogy a NATO múlt júniusi stratégiai döntése nem számolt elhúzódó háborúval. Breton ezért levelet küldött minden uniós hadügyminiszternek sürgetve egy közös fegyver és lőszer beszerzési program összeállítását. A minta a Covid védőoltások közös uniós programja lenne – javasolta Thierry Breton. A viták megkezdődtek, de döntés mindmáig nincs. Februárban azután az uniós csúcstalálkozón újra felvetette ezt Észtország miniszterelnöke. Kallas kormányfő is a Covid védőoltáshoz hasonló programot javasolt, de a fegyverek speciális esetnek számítanak miután az Európai Uniónak nincs egységes katonai szervezete.

A brüsszeli bizottság közben létrehozott egy 500 millió eurós alapot az európai hadiipar támogatására, de ez még az uniós gépezetben kering, és senki sem tudja, hogy mikor léphet működésbe.

Johannes Hahn biztos a Politiconak csak annyit mondott erről, hogy “ambiciózus elképzelésnek látszik, hogy az év vége előtt ez az alap működésbe lépjen.”

A mostani lőszerhiány utánpótlásának finanszírozását tehát egyelőre nem sikerült megoldani az Európai Unióban miközben Ukrajnában az ígéretek és a valóság közti kínos különbségre egyre gyakrabban mutatnak rá, mert a lőszer hiány már a frontot is elérte.

Putyin: a kínai elnök Moszkvába látogat

A kínai-orosz csúcstalálkozót  a kínai diplomácia vezetője, Vang Ji készítette elő  Moszkvában. Vang Ji államtanácsos, akit nemrég Budapesten fogadott Orbán Viktor miniszterelnök is, európai körútjának végén Moszkvában tárgyalt, ahol előkészítette Hszi Csin-ping és Putyin találkozóját.

Peking szeretne véget vetni az ukrajnai háborúnak, és elkerülni a hidegháborút az Egyesült Államokkal.

“Kína attól tart, hogy az ukrajnai háború kicsúszik az ellenőrzés alól. Ezért szükség van a kínai bölcsességre a rendezéshez”

– ajánlgatta Peking ukrajnai béketervét Csin Gang külügyminiszter egy biztonságpolitikai konferencián a kínai fővárosban. A kínai béketervről először Vang Ji államtanácsos beszélt Münchenben a biztonságpolitikai világkonferencián. Kettőjük közül Vang Ji a magasabb rangú, ő tagja a Kínát vaskézzel kormányzó kommunista párt politikai bizottságának is. A kínai béketervet pozitívan értékelte Macron francia elnök, akivel Vang Ji Párizsban tárgyalt.

Kuleba ukrán külügyminiszter a NATO központban arról beszélt, hogy “a kínai béketerv homályos, és nem tartalmazza Ukrajna területi integritását. Enélkül pedig Ukrajna nem tárgyal” – mondta az ukrán diplomácia vezetője.

Sok nyugati fővárosban nagy a szkepszis a kínai béketervvel kapcsolatban különösen Biden elnök meglepetésszerű kijevi látogatása után. Blinken amerikai külügyminiszter szabályosan megfenyegette Kínát Münchenben a biztonságpolitikai világkonferencián: amennyiben fegyvert szállítanak Oroszországnak, akkor ellenük is szankciókat hoz az Egyesült Államok.

Miről van szó?

Kínai drónokról! Korábban az orosz hadsereg Iránból importált drónokat, de fogytán a készlet. Ezért Pekingtől kértek utánpótlást. A kínaiak minden bizonnyal szívesen kipróbálnák tankelhárító drónjaikat azok ellen a modern amerikai és német tankok ellen, melyeket Ukrajnának szállítanak a NATO tagállamok. Blinken figyelmeztetése preventív:

”olyan információink vannak, hogy Pekingben fegyverek szállítását fontolgatják Oroszországba. Világosan megmondtuk nekik, hogy ezt nagyon komolyan vesszük, mert ronthatja kapcsolatainkat”

– mondta a CBS amerikai televíziónak adott interjúban.

A CNN-nek nyilatkozó biztonságpolitikai szakértő szerint egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy Kína fegyvereket szállított volna Oroszországnak. Az USA külügyminisztere nem mondta le pekingi látogatását a léggömb botrány miatt csak elhalasztotta. Washington mindenképp szeretné elkerülni azt, hogy stratégiai kínai-orosz szövetség jöjjön létre vele szemben.

A nagy háromszög

Kissinger, az USA ex külügyminisztere, aki idén már százéves, hirdette meg azt a washingtoni doktrínát, hogy az USA-nak jobb kapcsolatot kell ápolni a Kínával és Oroszországgal mint a másik két nagyhatalomnak egymással. Ezért hozta létre az első amerikai-kínai csúcstalálkozót Pekingben Nixon és Mao Ce-tung között 1972-ben. Kissinger jelenleg bírálja a Biden adminisztráció diplomáciáját, mert az egyaránt ellenfélnek tekinti Kínát és Oroszországot, és emiatt Peking és Moszkva közeledhet egymáshoz.

Hszi Csin-ping elnök figyelmeztette Putyin elnököt Szamarkandban, hogy ne fenyegetőzzön nukleáris fegyverekkel. Ehhez képest az orosz elnök bejelentette: felfüggeszti a START egyezményt, amely a stratégiai fegyverrendszereket szabályozza.

“A stratégiai partnerség Kínával számunkra abszolút prioritás” – jelentette ki Nyikolaj Patrusev, az orosz védelmi tanács titkára miután tárgyalt Vang Ji államtanácsossal. Csakhogy Kína számára az USA sokkal fontosabb mint Oroszország. A kínai vezetés angol nyelvű lapja, a Global Times diadalittasan jelentette pár nappal ezelőtt, hogy az amerikai szankciók ellenére tavaly megdöntötte a rekordot az amerikai-kínai kereskedelem, mely meghaladta a 690 milliárd dollárt. Ehhez képest Putyin csak a reményét fejezhette ki, hogy a kínai-orosz kereskedelem hamarosan elérheti a 200 milliárd dollárt. A kínaiak kihasználják Oroszország szorult helyzetét: olcsón megveszik az olajat és a földgázt, majd felárral árusítják azt Európában. A kínaiak mindenképp szeretnék fenntartani a globalizáció rendszerét, amely igen előnyös a számukra.

A Global Times Pekingben rendszeresen arról írt, hogy az olcsó kínai áruk lejjebb vihetik az inflációt az USA-ban és Európában. Yellen asszony ugyanezzel érvel Washingtonban, ezért a Global Times azt  írta, hogyha nem jön Kínába Blinken külügyminiszter, akkor szívesen látják Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter asszonyt, aki a Reutersnek úgy nyilatkozott, hogy szívesen látogatna Pekingbe ilyen nehéz időkben is. Igaz, hogy dátumot Yellen pénzügyminiszter nem említett.

Milyen az, ha a nemzeti együttműködés rendszere pénzreformot hajt végre

Hol vannak az új bankjegyek? – kérdik a kaotikus pénzreform során Nigériában. Véget nem érő sorok kígyóznak Afrika legnépesebb országában, Nigériában a pénzautomaták előtt, mert februárban már új bankjegyekkel kellene fizetni, csak épp nincs elég belőlük.

40 dollár a maximum, amelyet ki lehet venni az automatából egy alkalommal. Így érthető, hogy éjszaka is hosszú sorokban várakoznak az emberek az új bankjegyekre. Február 10 óta csak ezekkel lehet fizetni, de a hatalmas, csaknem egymillió négyzetkilométeres országban mindössze négy hónapot hagytak a váltásra. Október óta Nigéria lakosainak többsége szépen elment a bankba, és ott folyószámlára tette a régi pénzt a nairát. Aztán jött a nagy meglepetés: az automatákból villámgyorsan elfogytak az új bankjegyek.

Holnapután választások lesznek

A sok törzsből álló sokvallású országban február 25-én választást tartanak. A 220 millió lakosú ország GDP-je tavaly először haladta meg az 1000 milliárd dollárt. Az olajexport szépen hozott a konyhára, de ebből a lakosság többsége nemigen kapott semmit sem. Az infláció hivatalosan 21%, de a valóság ennél borúsabb különösen, mert a lakosság többsége szegény, ezért ők érzik meg a leginkább a hátrányos hatást.

A kormánypárt most azt állítja, hogy a pénzreformot tudatosan szabotálják, hogy ezzel rontsák az ő választási esélyeiket. A káosz mindenesetre bekövetkezett, az emberek borzasztó dühösek: ”ez maga a pokol. Otthon hagytam a kisfiamat, hogy pénzt szerezzek az automatából, mert kell élelemre és gyógyszerre. Most majd megfulladok a sorban. Közben pedig egy katona nyugodtan félrelök mindenkit, és pénzt vesz föl.

„Pokolba a politikusokkal!”

– mondta egy fiatal édesanya Abujaban, Nigéria fővárosában a New York Times tudósítójának. Aki megfigyelte: kevés a bank és az ATM, ezért sokan abból élnek, hogy pótolják az automatákat. Van náluk mobil kártya automata, és járulékért készpénzt adnak azoknak, akik nem tudják kivárni a sort. Csakhogy most ezek a pénzváltók csillagászati járulékot számolnak fel, mert a bankjegy hiány a kezükre játszik.

Miért kell a pénzreform?

A nemzeti bank elnöke azzal indokolta ezt, hogy felgyorsítják az áttérést a készpénz mentes gazdálkodásra. Az elmaradott afrikai országban ez egyáltalán nem reális feltevés, de ha tudjuk, hogy Nigéria a világ egyik legkorruptabb országa, akkor nem lepődünk meg semmin. Sokan azt mesélték a New York Times tudósítójának, hogy katonai puccsot akarnak előidézni a jelenlegi elnök hívei, mert attól tartanak, hogy az új államfő leleplezi a korrupciót, amely az egész rendszert jellemzi.

Buhari elnök már hajtott végre hasonlóan kaotikus pénzreformot. Akkor mindössze két hetet adott az átállásra. A káosz jó alkalmat teremtett egy katonai hatalomátvételre. Most annál is inkább kaotikus a helyzet , mert üzemanyaghiány is van Nigériában, amely Afrika egyik legnagyobb olaj exportőre. Néhány autós a kocsijában éjszakázik, hogy elsőként jusson a benzinkúthoz, mert ott nagyon gyorsan kifogy az üzemanyag. Az ok a finomító kapacitás kicsi Nigériában, ahol dinamikusan nő a lakosság és vele az autók száma. Az eredmény: benzinhiány. Van, aki hajlandó kétszeres árat is megadni a benzinért csak, hogy ne kelljen órákat várakoznia.

Mit csinálnak eközben a politikusok?

“Egymással háborúznak”- mondja Tunde Bakari tiszteletes, aki Buhari elnökkel együtt indult a választásokon még 2011-ben. Most is jóban van az elnökkel, de a jelenlegi helyzetről lesújtó a véleménye:

”Lehet, hogy a politika jó lenne, de ahogy végrehajtják az szörnyű”

– nyilatkozta a New York Times tudósítójának Nigériában.

Elég négy napot dolgozni egy héten?

Nagy Britanniában sikerrel zárult a kísérleti program, melynek keretében szerdát szabadnapnak nyilvánították. A 61 cégből 56 ezért továbbra is kitart a négynapos munkahét mellett.

A baj csak az, hogy Nagy Britannia sereghajtó a munkatermelékenység növekedésében a G7 országok között.

“Jók az eredmények: nincs pontos kimutatás a munkatermelékenységről, mert annyira sokféle cég vett részt a kísérleti programban, de nőtt az üzleti eredmény, a dolgozók kevésbé fáradtak el egy négynapos munkahét során, és saját bevallásuk szerint jobb teljesítményt produkáltak a rövidebb munkaidő alatt mint az ötnapos munkahét során”
– értékelte a kísérleti programot a BBC tudósítójának a Boston College kutatója.

Juliet Schor elmondta azt is, hogy a 61 cég, amely részt vett a kísérleti programban, úgy nyilatkozott, hogy elégedett az üzleti eredménnyel, de számokat csak 23 közölt. A számokból pedig az derült ki, hogy a munkatermelékenység nőtt hiszen ugyanolyan eredményt értek el négy nap alatt mint korábban a hosszabb munkahéten.”

Hogyan működik mindez a gyakorlatban?

A környezetvédelmi tanácsadással foglalkozó Tyler Grange ügyvezető igazgatója nem tagadja, hogy kezdetben maguk se tudták: mi sül ki az egészből? Simon Ursell elmondta, hogy nem akarták ugyanazt csinálni négy nap alatt mint amit korábban az ötnapos munkahéten hanem változtattak a rendszeren. Megszüntettek például sok értekezletet, amelynek a hasznossága eléggé kérdéses volt. Csökkentették az üzleti utak számát a féléves kísérlet során. Az adminisztrációt is korszerűsítették. Kiderült: ”ha az emberek ilyen hihetetlenül komoly ösztönzést kapnak mint a szabadnap, akkor mindent meg is tesznek azért, hogy  az új rendszer jól és hatékonyan működjön.”

Az eredmény: 2%-kal nőtt a teljesítmény a korábbi időszakhoz képest vagyis négy nap alatt többet produkáltak mint az ötnapos munkahéten. A munkatársak jóval elégedettebbek mint korábban, kétharmaddal csökkent az igazolatlan távolmaradás, és egyre másra kapják a szakmai életrajzokat, mert olyan sokan akarnak náluk dolgozni. Itt marad is a négynapos munkahét a kísérleti program lejárta után is. Másutt még haboznak.

Kétségek

A Citizens Advice jótékonysági szervezet nem tér át a négynapos munkahétre annak ellenére, hogy az eredmények itt is jók voltak.

“Ez az új rendszer abszolút mértékben jól működött a legtöbb területen, de nem mindenütt”

– hangsúlyozta a jótékonysági szervezet vezetője.

Allison Dunn arra utalt, hogy a megélhetési válság idején nagy a nyomás a jótékonysági szervezeteken Nagy Britanniában. Olyan sokan fordulnak hozzájuk, hogy a kísérleti program idején kénytelenek voltak új munkatársakat felvenni, mert a szabadnap miatt nem volt elég munkatárs, aki fogadja az ügyfeleket a központokban. A plusz személyzet többlet költséget jelent. Ezt ellensúlyozhatja az, hogy csökkennek a képzés költségei, mert a munkatársak jobban ragaszkodnak a céghez, de ezt még meg kell vizsgálni. Áprilisra készül el a költségelemzés, és akkor dönthetnek a négynapos munkahétről ennél a szervezetnél.

A baj az, hogy a munkatermelékenység Nagy Britanniában csak nagyon szerény mértékben növekszik a nagy pénzügyi válság – 2008 – óta: évente mindössze 0,3% az emelkedés.
A G7 országok esetében ez 0,9% vagyis a brit növekedés háromszorosa – írja az OECD ezzel kapcsolatos jelentése. Az USA-ban az éves növekedés a munkatermelékenységben 1,2% vagyis Nagy Britannia jócskán le van maradva ezen a téren.

Diplomáciai megoldás kell Ukrajnában, mert a katonai győzelem nem realitás

Mike Milley amerikai vezérkari főnökhöz hasonlóan ezt hangsúlyozta Szenes Zoltán tábornok, aki egykor a magyar vezérkar főnöke volt, most pedig a nemzetvédelmi egyetemen tanít.

Csakis akkor lehet tűzszünet, ha mind a két fél belátja: a katonai győzelem elérhetetlen, mert az oroszok mennyiségi fölényét ellensúlyozza az ukrán hadsereg nyugati technológiája. Az orosz hadsereg létszáma immár másfél millió főre duzzadt. Jelentős részüket Belaruszban képezik ki.

Ezért amikor Putyin meglátogatott egy kiképző központot, épp nem volt ott egyetlen újonc sem. Ezért kadétokat öltöztettek be, hogy legyen kit és mit megmutatni a népnek a televízióban.

Az ukrán hadseregnek létszám gondjai vannak annak ellenére, hogy folyamatosan képezik ki őket a NATO államokban. Folyamatosan érkeznek a nyugati fegyverek Ukrajnába, de a realitás messze elmarad az ígéretektől.

Mindössze 40-45 tank érkezik majd Németországból – tanke sehr – és az Egyesült Államokból az első félév során. Ez pedig édeskevés egy komoly hadművelethez. Most mind a két fél erőt gyűjt, hogy tavasszal offenzívát indíthasson a másik ellen. Döntő győzelemre kevés az esély – hangsúlyozta Szenes Zoltán vezérezredes. Korábban Mike Milley vezérkari főnök úgy nyilatkozott, hogy az oroszok az egy évvel ezelőtt megkezdett háború egyetlen célját sem érték el, stratégiai szempontból tehát veszítettek.

Oroszország lényegében hadiállapotban van. A gazdaságot átállítják a hadsereg kiszolgálására. Jelenleg ugyanis egymillió felszerelés hiányzik valószínűleg ellopták. Leváltották a hadtáp főnököt éppúgy mint a hadiipar felelős vezetőjét. Putyin Medvegyevet nevezte ki a hadiipar fő menedzserének. A cél az, hogy szuverén legyen az orosz hadiipar vagyis pótolni kell az import chipeket és más alkatrészeket. Ez legalább egy évig eltarthat.

A lőszer hiány mindkét félnél általános. A NATO egyáltalán nem készült fel elhúzódó háborúra, talán majd a Biden adminisztráció utolsó évében javulhat az ellátás.

Ha Rheinmetall magyarországi lőszer gyára Ukrajnába akar lőszert szállítani, akkor a magyar kormány megvétózhatja-e azt?

Nem – válaszolta Szenes tábornok – mert mindg a gyártó cég dönt az eladásról. A Rheinmetall magyarországi cégei vegyesvállalatok, de a magyar államnak csak kisebbségi részesedése van. Ezért a németek vannak döntési pozícióban. Várpalotán a Rheinmetall lőszer gyára 2025-től kezdi meg a termelést.

Magyar haderőreform orosz módra

2008-ban az orosz hadsereg leszerepelt a Grúzia elleni háborúban. Bár győztek, de kiderültek a gyengeségeik például az alkoholizmus és a fegyelmezetlenség. Putyin ezért új hadügyminisztert hozott, aki menedzser volt, nem katona. Szergyukov, az új hadügyminiszter abban látta a fő problémát, hogy túlságosan sok a főtiszt és túl kevés az altiszt.

Megtizedelte a tisztikart, hogy legyen elég pénz az altisztek kinevelésére. A tizedelés sikerült, a kinevelés nem:

a továbbszolgáló katonák a magán hadseregeket erősítették, ahol jó volt a fizetés és alkoholizmusért nem járt fenyítés. Aztán megalakult a Wagner hadsereg Ukrajnában: a háború előtt 5000-en voltak, ma már 45-50 ezren! Ők csak Putyintól fogadtak el parancsot. Ezért is nevezte ki Geraszimov vezérezredest, az orosz vezérkar főnökét az ukrajnai háború fővezérének Putyin.

Az orosz hadsereg problémája továbbra is a fegyelmezetlenség: például többszáz orosz harckocsi jutott az ukránok kezére miután a személyzet egyszerűen elsétált holott a szabályzat előírja ilyenkor a tankok felrobbantását.

Magyarországon az új hadügyminiszter arra döbbent rá, hogy a tárca évente több mint 20 milliárd forintot fizet ki olyan hatvan év fölötti tiszteknek, akik már nem akarnak továbbszolgálni, de nem mehetnek nyugdíjba csak 65 éves korukban. Ezért a nagy tisztogatás: a 45 év fölötti tisztek jórészének mennie kell. A hadügyminiszter már az első parancsnoki értekezleten 12 ilyen parancsot adott át a kissé meglepett főtiszteknek. Az eredmény: a magyar hadsereg csaknem működésképtelenné vált miközben háborús időket élünk. A hivatalos deklarációk és a valóság óriási távolságban vannak egymástól. Csak egyetlen példa: Magyarország egy dandárt ígért a NATO-nak még a belépés előtt 1998- ban. A kritériumokat azóta sem sikerült teljesíteni. Az új határidő 2028, de már 2032-ről is beszélnek” – hangsúlyozta Szenes Zoltán vezérezredes, egykori vezérkari főnök, aki a Pénzügykutató Intézetben tartott előadást az ukrajnai háborúról.

Moszkvába készül a kínai elnök, hogy megakadályozza a hidegháborút

A kínai diplomácia vezetője az orosz vezetés második számú emberével, Patrusevvel tárgyalt Moszkvában a két nagyhatalom viszonyáról és az ukrajnai rendezésről.

Vang Ji államtanácsos Münchenben a biztonsági világkonferencián arról beszélt, hogy a kínaiak ezen a héten előterjesztenek egy béketervet, amely tűzszünetet hozhatna Ukrajnában. Kuleba ukrán külügyminiszter a NATO központjában úgy nyilatkozott, hogy a kínai terv elég homályos, még sok részlet tisztázásra vár. Zelenszkij elnök tízpontos béketerve Ukrajna teljes területének szuverenitásáról szól, ezért elfogadhatatlan Oroszországnak, amely 2014 elfoglalta a Krím félszigetet, majd a most folyó háború során négy másik ukrán tartományt nyilvánított orosz területnek. Putyin tavaly február 24-én azt követően indította meg a háborút Ukrajna ellen, hogy Pekingben a téli olimpia idején tanácskozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel.

Kína nem ítélte el az orosz agressziót.

Az Egyesült Államok az ukrajnai háború kezdete óta arra ösztönzi Kínát, hogy ne támogassa az orosz agressziót, mert akkor szankciókkal számolhat. Legutóbb Blinken külügyminiszter fenyegette meg ezzel Vang Ji államtanácsost a biztonságpolitikai világkonferencián Münchenben. A kínaiak állításuk szerint nem szállítanak fegyvereket Oroszországnak, de felvásárolják az olcsó orosz olajat és földgázt, és ezzel komoly támogatást nyújtanak Putyinnak.

Ki támogatja a kínai béketervet?

Macron francia elnök nagy reményeket fűz a kínai rendezési tervhez amint erről nyilatkozott is miután tárgyalt Vang Ji államtanácsossal Párizsban. Scholz német kancellár ugyanezen az állásponton van, de ezt nem képviselheti nyíltan, mert a külügyminiszter, Annalena Baerbock osztja az amerikai álláspontot. Biden nyilvánvalóan elutasította a kompromisszumot azzal, hogy ellátogatott Kijevbe. Az USA vezetésével a NATO tagállamok többsége Ukrajna béketervét támogatja, amelynek minimális esélye sincs a diplomáciai sikerre.

Zelenszkij elnök bízik a katonai sikerben.

Soros György a müncheni biztonságpolitikai világkonferenciához intézett videó üzenetében kimondta: a cél Putyin megbuktatása és Oroszország feldarabolása. Ez viszont megerősítheti Putyin pozícióját Moszkvában, ahol a hatalom megpróbálja harmadik nagy honvédő háborúnak eladni az Ukrajna elleni agressziót. (Az első a Napóleon elleni győzelem volt, a második a náci Németország legyőzése.) A jeles baloldali filozófus, Jürgen Habermas arra hívta fel a nyugati vezetők figyelmét, hogy amennyiben célként Putyin megbuktatását tűzik ki, akkor nincs esély a tűzszünetre, a háború gyors befejezésére. Épp ellenkezőleg fennáll a harmadik világháború veszélye. Putyin orosz elnök be is jelentette, hogy Oroszország felfüggeszti részvételét a START egyezményben, mely a nukleáris fegyverek telepítését szabályozza.

Magyarország az egyetlen uniós tagállam, ahova kínai turista csoportok érkezhetnek

Vang Ji, Kína első számú diplomatája, aki Münchenben Blinken amerikai külügyminiszterrel is tárgyalt, lángost evett a magyar fővárosban Szijjártó Péter társaságában Budapestről Moszkvába utazott. Vang Ji államtanácsos szerint a lángos a kínai-magyar kulináris kapcsolatot jelképezi.

Kína jelenleg 20 országba engedélyezi társas utazások szervezését, ebből csak kettő európai. Svájc az egyik, a másik pedig Magyarország – egyedül az uniós tagállamok közül.

Peking az Új Selyemút program fontos európai célpontjának tekinti Magyarországot, de természetesen Németország számít az első számú partnernek az Európai Unióban. Mind Németország mind az Európai Unió számára Kína a legfontosabb kereskedelmi partner, de az Egyesült Államok fúrja a kínaiakat. Washington azzal zsarolja európai NATO szövetségeseit, hogy csak akkor számíthatnak megfelelő katonai védelemre Oroszországgal szemben, ha nemcsak Moszkvával, de Pekinggel is leépítik gazdasági kapcsolataikat. Sem Németország sem Franciaország nem hajlandó a kapcsolatok leépítésére Kínával. Magyarország még kevésbé.

8-10 milliárd eurós új kínai beruházások

Erről folynak a tárgyalások jelenleg négy kínai vállalattal – írta Facebook oldalán a magyar külügyminiszter. Aki emlékeztetett rá, hogy Magyarország legnagyobb külföldi beruházása is Kínából érkezett: ez a debreceni akkumulátor gyár, melyet sokan bírálnak a túlságosan magas környezetvédelmi kockázatok miatt. Kínában hagyományosan elhanyagolják a környezetvédelmet, mert az drágítja a termelést.

Vang Ji államtanácsos budapesti tárgyalásai után kijelentette, hogy Magyarország a modellje lehet a sikeres kínai-európai együttműködésnek. Jelenleg az uniós tagállamok többsége egyre jobban visszafogja a kínai kapcsolatok fejlesztését. Csehország új köztársasági elnöke például el akar látogatni Tajvanra. Ez vörös posztó Peking számára. Ugyanakkor nem véletlen a cseh elnök tervezett tajvani programja hiszen ezen a szigeten működik a világ legnagyobb chip gyára, amely piacot keres Európában is. Ez a chip gyár állítja elő a legkorszerűbb chipek 90%-át a világon, épp ezért Tajvan nagyon felértékelődött a high tech piacon. Az USA-ban már terveznek gyárat nyitni, és jelenleg sok uniós tagállam verseng azért, hogy náluk legyen a tajvani chip gyár.

Kína digitális jüanja legyőzheti az amerikai dollárt

Különös a véleménye Janisz Varufakisz egykori görög pénzügyminiszternek, aki az Egyesült Államokban végezte közgazdasági tanulmányait. A baloldali ex görög pénzügyminiszter beszámolt arról, hogy a Kínát vaskézzel irányító kommunista párt “sötét alkut” kötött az Egyesült Államokkal, hogy újra világhatalommá tegye Kínát.

Mi volt ez a sötét alku, melyet lehet, hogy a kínaiak most felmondanak?

A lényeg a magas amerikai kereskedelmi deficit, amely az elmúlt évben tovább növekedett, mert az amerikai-kínai kereskedelem minden rekordot megdöntött annak ellenére, hogy Trump elnök kereskedelmi háborút indított Kína ellen, és Joe Biden ezt tovább folytatta. A kínaiak eddig a profitjukat amerikai dollárra váltották át, gyakran úgy, hogy USA kincstár jegyeket vettek. De ez már a múlt. Megjelent a digitális jüan, amely Varoufakisz szerint reálisan kísérelheti meg a dollár vezető szerepének a megkérdőjelezését. A digitális jüan ugyanis új típusú felhő finanszírozást jelenthet amikor a kínaiak számára már nem olyan nagyon fontos az, hogy az USA megengedje a kereskedelmi deficitet, és nem igazán nagy a késztetés arra, hogy dollárra váltsák a jüan profitot.

Mi lesz a high tech-kel?

Hszi Csin-ping elnök bejelentette, hogy 2025-re Kína meg akarja előzni az Egyesült Államokat a mesterséges intelligencia fejlesztésének terén. Ez kicsapta a biztosítékot Washingtonban, ahol Biden elnök hatalmas programot jelentett be annak érdekében, hogy hazahozzák a chip gyártást az Egyesült Államokba, és egyidejűleg betiltották a legkorszerűbb chip technológiák eladását Kínának a nemzetbiztonságra hivatkozva.

Vang Ji, a kínai diplomácia vezetője, aki egyébként vasárnap Orbán Viktor miniszterelnökkel vacsorázott, a müncheni biztonságpolitikai konferencián csak annyit mondott, hogy a mesterséges intelligencia új alkalmazásai globális kihívást jelentenek. Kínában már a 6G technológiával kísérletezik a Huawei.

Új kínai modell jöhet

Peking most a belső piacra koncentrálhat az export helyett miközben az egész világnak felkínálhatja alternatívaként a felhő alapú digitális jüan finanszírozást. Miután a magyar- kínai tárgyalások titkosak, ezért jóformán semmit sem tudunk a finanszírozás módjáról. Az viszont árulkodó, hogy Orbán Viktor többször is kijelentette: amennyiben nem kapunk pénzt az IMF-től és az Európai Uniótól, akkor adnak majd a kínaiak. Akiknek a tanácsadói már ott szorgoskodnak a Magyar Nemzeti Bankban. Olyannyira, hogy ez már felkeltette a CIA figyelmét is. Matolcsy Györgyöt nem látják szívesen az Egyesült Államokban, ahol őt tekintik a kínaiak bizalmi emberének Budapesten.

Hszi Csin-ping elnök G2 modellt javasolt az Egyesült Államoknak vagyis azt, hogy a két világhatalom együtt irányítsa a globális pénzügyeket. Ezt Washington elutasította, ehelyett a Biden adminisztráció első számú stratégiai ellenfélnek nevezi Kínát. Blinken amerikai külügyminiszter elhalasztotta látogatását Pekingben a tragikomikus léggömb vita miatt. Janisz Varufakisz ex pénzügyminiszter szerint a kínaiak dönthetnek úgy, hogy fokozatosan megpróbálják átvenni a vezető szerepet a globális pénzügyekben. Peking van igazán döntési helyzetben, és nem Washington – állítja az ex pénzügyminiszter, aki szerint az USA sokkal többet veszíthet a két gazdaság szétválasztásával mint Kína.

Mit mondanak maguk a kínaiak? Sokkal óvatosabbak hiszen tudják, hogy a globális pénzügyeknek csak alig több mint 2%-a zajlik kínai jüanban, melyet nemcsak a dollár, de az euró is megelőz. A technológiai váltás ugyanakkor a kínaiak kezére játszhat hiszen a hatalmas 1,4 milliárdos piacon olyan óriási platformok jöhetnek létre, melyek az egész globális gazdaságot befolyásolhatnák.

Tovább az orbáni úton

A csőd előtti évtizedekben ez volt a kommunista pártok jelszava Európa keleti felén: tovább a lenini úton! Lenin 1924-ben meghalt, ezért a jelszó semmi mást nem mondott mint azt, hogy “folytatjuk azt, amit eddig csináltunk, mert nekünk magunknak semmilyen elképzelésünk sincsen semmiről”.

A szellemi impotencia még jóval a Szovjetunió bukása – 1991- után is meghatározza ezt a régiót. Mi sem mutatja ezt jobban mint Putyin háborúja Ukrajnában, melyet Blinken amerikai külügyminiszter az elmúlt kor vészes emlékének titulált.

Orbán Viktor életében vált klasszikussá egy olyan korban, melyben annyira gyorsak a változások, hogy a vezérek is csak tettetni tudják azt, amit elvárnak tőlük a saját rendszerükben: megmondják, hogy merre van előre?!

A jövőkép végképp elveszett – ez derült ki Orbán Viktor évértékelő beszédéből a Várkert Bazárban. Orbán “jobbkeze” , Matolcsy György még nem is oly rég azt ígérte, hogy utolérjük Ausztriát. Aztán maga a Nemzeti Bank elnöke cáfolta meg ezt az optimista víziót a parlament gazdasági bizottsága előtt mondván immár a túlélés a tét. A nemzeti együttműködés rendszerének 13-ik évében ez nem épp lenyűgöző perspektíva, de legalább reális.

Zsákutcában hol van előre?

A háború és az infláció a két legfőbb veszély – állapította meg Orbán Viktor a kincstári realizmus szellemében. A magyar miniszterelnök azt is bevallotta: valójában egy amerikai puccstól tart miközben abban reménykedik, hogy Trump visszatér a Fehér Házba. Csakhogy a Biden-Blinken terv sikeresnek bizonyult: Putyin Oroszországa teljesen elszigetelődött, és Európa felzárkózott az Egyesült Államok mögé. Orbán játéktere minimálisra szűkült Európában. Ezért is fogadja a kínai diplomácia vezetőjét hétfőn, hogy megmutathassa: vannak még befolyásos támogatói külföldön. Csakhogy Kínának is százszor fontosabb az amerikai kapcsolat mint Oroszország vagy pláne Magyarország.

Kína béketervet dolgozott ki az ukrajnai válság megoldására, de Blinken külügyminiszter Münchenben arról beszélt, hogy Peking Oroszország katonai támogatására készül, és óva intette ettől a kínaiakat.

Ami még kínosabb Orbán számára: Trump fő támogatói a hadiiparban és az energiaszektorban pompásan pénzelnek – hála a Biden adminisztráció hidegháborús politikájának. Miért változtatnának ezen, ha esetleg hatalomra kerülnének 2024-ben?

A rekord infláció fő oka az Orbán kormány gazdaságpolitikája

Erre legutóbb Surányi György mutatott rá, akire – név nélkül – célzott is beszédében a miniszterelnök. A Nemzeti Bank egykori elnöke arra a nyilvánvaló tényre mutatott rá, hogy a magyar infláció azért a legmagasabb az Európai Unióban, mert annak jórészt belső okai vannak.

Az Orbán kormány így akarja visszaszedni a lakosságtól azokat a milliárdokat, melyeket a választások előtt kiadott annak érdekében, hogy újra kétharmados többséget szerezzen a parlamentben.

Az inflációval tehát Orbán pénzénél van. A szankciós inflációról szóló propaganda csak a figyelem elterelését és a bűnbak keresést szolgálja. Egyébként pedig az energiaárak emelkedése már jóval a szankciók előtt megkezdődött, mert az Egyesült Államok számára csak így kifizetődő a palagáz és palaolaj kitermelése. Ebből a szempontból az USA-nak kapóra jött Putyin agressziója hiszen kiszoríthatta jelentős részben  az olcsó orosz olajat és földgázt Európából.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK