Kezdőlap Szerzők Írta Polonius

Polonius

1968 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

411 milliárd dollárba kerülne Ukrajna újjáépítése

Közös becslést tett közzé a Világbank, az Európai Unió és Ukrajna kormánya már 411 milliárd dollárba kerülne Ukrajna újjáépítése. Ez az összeg több mint Ukrajna GDP-jének a két és félszerese. Júniusban a megelőző jelentés még “csak” 349 milliárd dollárral számolt.

14 milliárd dollárra lenne szükség 2023-ban ahhoz, hogy a vészhelyzetet elhárítsák Ukrajnában, melyet tavaly február 24-én támadott meg Oroszország hadserege.

“Hálásak vagyunk a Világbanknak az alapos elemzésért. Ukrajna kormányának idén öt fő célja van: helyreállítani az energiahálózatot, a lerombolt épületeket újjáépíteni, a katasztrófa védelmet megerősíteni, támogatni a gazdaságot és megoldani a humanitárius problémákat”

– nyilatkozta a jelentés közzététele után Denisz Smihal ukrán miniszterelnök.

“Minden nappal súlyos árat fizet Ukrajna népe az orosz agresszióért. A Világbank felmérése abban segíthet, hogy a támogatók tudják: melyik szektorban a legfontosabb a segítség.

Az Európai Unió továbbra is támogatja Ukrajnát, amely immár tagjelölt, minden rendelkezésére álló eszközzel” – jelentette ki Várhelyi Olivér uniós biztos.

Ukrajna tavalyi GDP-jének 2,6 szorosára lenne szükség a helyreállításhoz. Mindenekelőtt az energia hálózatról van szó, melyet az orosz hadsereg tudatosan támad, hogy ezzel megnehezítse a lakosság hétköznapi életét és a gazdaság működését.

“Ukrajnában a helyreállítás és az újjáépítés sok-sok évbe kerül majd, de a jó hír az, hogy a háborús év után is működik az ország, és nem csökken a partner államok támogatási készsége sem. Ha Ukrajnának nyújtunk támogatást, akkor az nemcsak magának az országnak fontos hanem az egész globális gazdaságnak. Az állami támogatások mellett természetesen szükség van és lesz a magántőke részvételére is Ukrajna újjáépítésében”
– hangsúlyozta Anna Bjerde, a Világbank Európával és Közép Ázsiával foglalkozó alelnöke.

Az ENSZ Kijevben dolgozó koordinátora, Denise Brown azt emelte ki, hogy a háború óriási lelki traumát okoz, és ennek a következményeit még el sem kezdték felmérni pedig ez is alapvetően befolyásolja Ukrajna jövőjét.”

135 milliárd dollár

Ennyire becsüli a lerombolt épületek értékét a jelentés, amely rámutat arra is, hogy az újjáépítés már megkezdődött: 500 egészségügyi intézményt részben vagy egészben helyreállítottak – jórészt külföldi segítséggel.

A jelentés foglalkozik az emberek helyzetével is: 7,1 millió ember került a mélyszegénység állapotába a háború következtében. Ukrajnának óriási az ember vesztesége: sokan halnak meg a fronton, és több millió család menekült külföldre.

Ukrajna kormányának plusz 11 milliárd dollárra lesz szüksége az idén ahhoz, hogy a legsürgetőbb problémákat meg tudja oldani.

Amint Hszi Csin-ping kínai elnök, aki Ukrajnáról is tárgyalt az orosz államfővel, elhagyta Moszkvát háromnapos eszmecsere után, Putyin óriási légicsapást rendelt el Északnyugat Ukrajna ellen – jelentette az ukrán hírügynökség.

Putyint nem tartóztatnák le Magyarországon

A sajtó kérdésére válaszolva azt közölte Gulyás Gergely kancellária miniszter, hogy Putyint a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa ellenére nem tartóztatnák le ha Magyarországra jönne.

A Nemzetközi Büntetőbíróság nemrég elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin ellen amiatt, hogy ukrán gyerekeket nagy számban szállítanak Oroszországba a háború kitörése óta. Oroszországban janicsárokat képeznek belőlük – állítják Kijevben. A bíróság illetékességét nem ismeri el sem Oroszország sem pedig az Egyesült Államok. Az Európai Unió elismeri, de a tagállamokon múlik, hogy mennyire veszik ezt figyelembe. A magyar alkotmánnyal ez ellentétes, tehát nem ismerjük el – hangsúlyozta Gulyás Gergely. Az egésznek csak szimbolikus jelentősége van hiszen nem valószínű, hogy a közeljövőben Putyin Magyarországra vagy bármelyik más uniós tagállamba kívánna utazni.

Korábban Szudán egykori elnökét sújtotta hasonló módon a Nemzetközi Büntetőbíróság, és ezzel jelentősen megnehezítette diplomáciai aktivitását.

Szijjártó kontra Pressman

A magyar diplomácia vezetője Bosznia-Hercegovina szerb részében bírálta az Egyesült Államokat, mert a washingtoni külügy legfrissebb jelentése borús képet fest a jogállami normák érvényesüléséről Magyarországon. Szijjártó Péter ebben beavatkozást vél felfedezni  a belügyekbe különösen azért, mert az USA intézményesített korrupciót lát Magyarországon. A Blinken jelentés szerint Magyarországon nem küzdenek hatékonyan a korrupció ellen bár van egy-két vizsgálat , de az mindig megáll, ha valamelyik magasrangú politikai vezetőhöz kellene eljutnia. Ez lehet akár célzás is a Völner-Schadl ügyre, amely mint cseppben a tenger tükrözi a Nemzeti Együttműködés Rendszerének általános korrupcióját. Emlékezetes, hogy a Transparency International szerint Magyarország az Európai Unió legkorruptabb tagállama, még Bulgária és Románia is jobban áll nála.

Alig pillantotta meg Szijjártó Péter felháborodást mímelő nyilatkozatát máris reagált David Pressman amerikai nagykövet. Arra hívta fel Szijjártó Péter külügyminiszter figyelmét, hogy Putyin is mindig arról beszélt, hogy beavatkoznak Oroszország belügyeibe amikor külföldről bírálják az ottani korrupciót és az emberi jogok megsértését.

Legutóbb Pressman nagykövet arra figyelmeztette a magyar diplomáciát, hogy az USA-t aggasztja: Törökországgal együtt Magyarország akadályozza Svédország NATO csatlakozását. A magyar diplomácia korábban Finnország csatlakozását is akadályozta, de ezt már támogatja, mert a finnek megegyeztek Törökországgal. Orbán Viktor nemrég Törökországban járt, ahol egyeztetett Erdogan elnökkel. Erdogan azért kekeckedik a
NATO-val, mert májusban választások lesznek, és a magas infláció miatt nem áll jól a szénája. A szultán, ahogy hívei elnevezték, nagyhatalmi álmokkal kívánja ellensúlyozni a gazdasági realitásokat: hosszú emelkedés után már csökken Törökország lakosságnak életszínvonala.

Orbán Viktor hasonló helyzetben van azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy nemrég nagy fölénnyel nyerte a választásokat úgyhogy ebből a szempontból nyugodtan alhat. A magyar miniszterelnök ugyanakkor olyan puccstól tart, melyet az USA szervezne ellene. Ezért viccelődött azon országértékelő beszédében, hogy a következő amerikai nagykövetet Puccininek hívják majd.

Japán – német csúcstalálkozó

Először tartottak olyan csúcstalálkozót Tokióban, amelyen a német kancelláron és a japán miniszterelnökön kívül sok miniszter is részt vett. Mind Japán mind Németország csökkenteni akarja a függést Kínától, és fokozni az együttműködést egymással nemcsak gazdasági, de védelmi téren is.

“Korunk kihívásai kristálytisztán megmutatják, hogy fokozni kell az együttműködést a baráti országokkal, csökkenteni akarjuk a függést másoktól, és növelni a két ország gazdaságának ellenállóképessét” – írta Twitteren Scholz kancellár, aki Putyin Ukrajna elleni agressziója óta már járt Pekingben noha Biden amerikai elnök megpróbált őt lebeszélni erről. Kína ugyanis Németország és az Európai Unió legnagyobb kereskedelmi partnere. Scholz kancellár ezt a függést szeretné csökkenteni miközben növeli az együttműködést Japánnal, amely Ázsiában a második legfontosabb partnere Németországnak. A két ország kereskedelme tavaly elérte a 45,7 milliárd eurót.

Kishida japán kormányfő nyíltan bírálta Kínát mondván:

“Japán és Németország fejlett ipari államok, melyek meg akarják akadályozni, hogy egyes külföldi cégek állami támogatással tőlük technológiai eljárásokat megszerezzenek.”

Scholz kancellár a közös sajtóértekezleten azt hangsúlyozta , hogy az ukrajnai háború megmutatta “milyen fájdalmas következményei lehetnek annak, ha egy szállítótól függünk egy fontos téren.” Ez nyilvánvaló utalás volt az orosz energia zsarolásra.

Mind Scholz kancellár mind Kishida miniszterelnök újra elítélte Oroszország agresszióját Ukrajnával szemben.

A német kormány 17 miniszteréből 6 vett részt a tokiói tanácskozáson, melyen a védelmi kérdések különösen nagy hangsúlyt kaptak – számolt be az AP hírügynökség Tokióból.

A japán és a német védelmi miniszter azt hangsúlyozta a tanácskozás után, hogy fokozni fogják az együttműködést, Németország továbbra is szerepet vállal a kelet-ázsiai régióban. Japán és Németország közös hadgyakorlatot is tervez – erősítette meg Hamada japán és Pistorius német védelmi miniszter. Tavaly Japán új védelmi stratégiát határozott meg, és tervbe vette a haderő jelentős fejlesztését míg korábban az USA védőernyőjére számított.

Védelmi együttműködés

“Meg akarjuk teremteni a védelmi és biztonságpolitikai együttműködés jogi kereteit” – áll a japán – német közös közleményben, mely kitér arra, hogy Scholz kancellár és Kishida japán miniszterelnök megvitatta az ukrajnai háború globális következményeit. Mind Japán mind Németország jelentős mértékben fokozza erőfeszítéseit a hadiipar fejlesztésére azt követően, hogy Putyin megtámadta Ukrajnát. Mind Japánt mind Németországot zavarja az egyre szorosabbá való kínai-orosz együttműködés: Hszi Csin-ping elnök háromnapos tárgyalásokat folytatott Putyinnal Moszkvában. Scholz kancellár felszólította Hszi Csin-ping kínai elnököt, hogy ne szállítson fegyvereket Oroszországnak, mert “ha ezt megteszi, akkor annak komoly következményei lesznek.“ A Politico nemrég arról írt, hogy már folynak a kínai fegyverszállítások Kínából Oroszországba, de Pekingben cáfolták ezt.

A német kancellár és a japán miniszterelnök hamarosan újra találkozik egymással Japánban hiszen az idei G7 csúcstalálkozót májusban szimbolikus helyen, Hirosimában rendezik meg.

USA hírszerzés : Kína nem akarja növelni a feszültséget

Néhány nappal Hszi Csin-ping elnök moszkvai útja előtt a különböző amerikai hírszerző szervezetek a szenátus előtt számoltak be arról, hogy mit tartanak a legnagyobb fenyegetésnek az USA stratégiai érdekeire.

April Haines az amerikai hírszerzést koordináló főnök hangsúlyozta, hogy “Kína a legfőbb fenyegetés, de jelenleg nem törekszik a feszültség fokozására és nem akar háborút kezdeni Tajvan miatt. Hszi Csin-ping elnök nyugalmat akar, hogy megoldja a belső problémákat.”

Hosszú távon viszont az amerikai hírszerzés értékelése szerint Kína arra törekszik, hogy növelje befolyását a világon az Egyesült Államok rovására.

Szállít-e fegyvereket Kína Oroszországnak?

“Egyre szorosabb az együttműködés Kína és Oroszország között, de egyértelmű bizonyítékunk nincsen arra, hogy a kínaiak fegyvert szállítanának Moszkvának”

– mondta az USA hírszerzés főnökasszonya.

Putyin hosszú távra játszik

Ez az amerikai hírszerzők véleménye. Szerintük az orosz elnök belátta, hogy egyelőre nem érheti el a céljait, ezért a közeljövőben csak kis területi változások várhatóak Ukrajnában. Putyin berendezkedett arra, hogy “a különleges hadművelet” elhúzódik.

A szenátusi meghallgatás nyílt ülés volt, ezért sok újdonság nem derült ki. Az amerikai hírszerzés főnökei gyakran válaszolták azt az őket faggató szenátoroknak, hogy ezzel kapcsolatban csak zárt ülésen tudnak felvilágosítást nyújtani. A CIA igazgatója korábban Moszkvában volt nagykövet, jól ismeri Putyint, és Bill Burnsnek állítólag nagy szerep jut abban, hogy meghatározza az USA orosz politikáját, de a nyilvánosság előtt ebből semmit sem árult el. Burns Törökországban tárgyalt az orosz Védelmi Tanács titkárával, Nyikolaj Patrusevvel, aki Putyin után az FSZB vezetője volt. A tárgyalásokról nem szivárgott ki semmi sem. A külügyminiszterek G20-as találkozásán Lavrov orosz külügyminiszter negyedórát tárgyalt Blinken amerikai külügyminiszterrel. Állítólag az atomfegyverek ellenőrzéséről egyeztettek.

Minden szem Moszkvára szegeződik

Hszi Csin-ping elnök háromnapos tárgyalásaitól nem várnak áttörést Washingtonban, de árgus szemekkel figyelik a kínai-orosz szövetség alakulását. Hszi Csin-ping elnöknek ez az első külföldi útja azóta, hogy  harmadszor is újraválasztották Pekingben. A második újraválasztása után is először Moszkvába látogatott el persze akkor még Oroszország nem állt háborúban Ukrajnával.

A kínaiak szívesen közvetítenének Moszkva és Kijev között Annál is inkább, mert mind Putyin, mind Zelenszkij készséget mutatott erre. A kínai diplomácia nagyon felbátorodott azon, hogy sikerült kibékítenie egymással a Közel Kelet két ősi ellenségét: a síita Iránt a szunnita muzulmán Szaúd Arábiával. Az USA diplomáciája, ha nem is nagyon lelkesen, de gratulált ehhez Pekingnek.

Minden harmadik magyar a létminimum alatt vegetál

Legalábbis 2020-ban, a nemzeti együttműködés rendszerének tizedik évében  az volt a helyzet Magyarországon, hogy minden harmadik magyar létminimum alatt él. Ez mindennél többet elmond az ország állapotáról és Orbán Viktor rendszeréről, melyet a nyomorgó államfüggő milliók tartanak fenn.

A Policy Agenda kiszámolta: a létminimum 124 ezer forint volt 2020-ban. A KSH 2015 óta nem tesz közzé adatokat a létminimumról. A Kádár rendszer utolsó éveiben ifjabb Fekete Gyula illetve Andorka Rudolf kutató csoportja végzett szegénység kutatást a Központi Statisztikai Hivatalban, ahol betiltottak akkor is minden hasonló vizsgálatot. Andorka Rudolf kutató csoportját felszámolták. Nem a szegénységet hanem a szegénység kutatását igyekezett felszámolni a Kádár rendszer, amelynek hű tanítványa ebben a tekintetben is Orbán Viktor nemzeti együttműködési rendszere.

A kétségbeejtő statisztika egyben választ is ad az Orbán rendszer politikai stabilitására.

A létminimum alatt élők a rendszer sziklaszilárd támaszai

A községekben az emberek 40%-a a létminimum alatt vegetált 2020-ban. Itt szerezte a legtöbb szavazatot Orbán Viktor 2022- ben. Nem azért minthogyha a nyomorgó milliók ne tudnák, hogy a rendszer teljesen igazságtalan: míg a felső tízezer dőzsöl addig nekik semmi sem jut! Csakhogy a szegénység államfüggővé varázsol mindenkit: aki nem alkalmazkodik szervilisen a helyi kiskirályok –  Csák Máték mondaná Ady Endre – uralmához az éhhalálra ítéli nemcsak saját magát, de a családját is.

Orbán politikai tehetsége épp az adagolásban van: a létminimum alatt vegetálók pontosan annyit kapnak, hogy életben maradjanak addig amíg rá szavaznak.

Azután az elhanyagolt egészségügy gondoskodik arról , hogy ne éljenek túlságosan sokáig, mert az pénzbe kerül az államkincstárnak, melyet az elit akar lenyúlni. A rendszer jól van ki számítva csak az európai pénzek hiányoznak. Ha sokáig nem jönnek, akkor Orbán Viktornak még több szeretett honfitársát kell a létminimum alá szorítania, mert különben nem marad elég pénz arra, hogy a hűséges pretoriánus gárda ellophassa a magáét. Orbán szerencséjére a következő választás messze van, az ellenzék agyhalállal küszködik. Az ellenzéki pártok jó része politikai innovációjuk, felkészültségük és tehetségük hiányában jelszavakat puffogtat átfogó jövőkép felvázolása helyett, illetve akinek még erre sem telik ők Gyurcsány fóbiájukkal üldözik választóikat, már ha maradt néhány százaléknyi belőlük.

“A szemünk előtt zajlik az Európai Egyesült Államok kialakulása”

Az Európai Egyesült Államok kialakulása megállíthatatlan folyamat – nyilatkozta a Népszavának Eörsi Mátyás, aki korábban SZDSZ képviselő volt a parlamentben, jelenleg pedig Dobrev Klára tanácsadója.

Eörsi szerint “szó sincsen valamiféle túlcentralizált szervezetről. Az európai intézmények erősödésével nem a polgárok helyzete gyengül hanem a kormányfők hatalma.” Az Európai Egyesült Államok mintája Németország lehet, ahol a tartományoknak nagyon jelentős döntési jogkörük van.

“Az Osztrák-Magyar monarchiában sem mindent Bécsben döntöttek el. Közös volt a külügy, a hadügy és részben a pénzügy.”

A probléma az, hogy épp ezek a legfontosabb területek különösen akkor amikor háború zajlik Európa területén.

“A föderális Európa felé haladás elkerülhetetlen !” – hangsúlyozza Eörsi Mátyás. Miért? “Ez a kulcsa annak, hogy Európa fenntarthassa és megerősítse világpolitikai súlyát” – érvel Eörsi Mátyás.

Európa súlytalan

Ez derül ki az ukrajnai háború esetében. Korábban a német kancellár és a francia elnök tárgyalt Putyinnal Ukrajnáról, ma már erről szó sincs. Putyin csakis az Egyesült Államokkal hajlandó tárgyalni, mert azt látja, hogy az Európai Unió mindenben a washingtoni vonalat követi. Nincs európai politika! A távoli Kínának több beleszólása lehet Ukrajna jövőjébe mint az Európai Uniónak. Hszi Csin-ping elnök a jövő héten Moszkvába látogat, és megpróbál közvetíteni Oroszország és Ukrajna között. A kínaiaknak van béketerve az ukrajnai háború befejezésére. Ezt lehet bírálni, de van. Hol az európai béketerv? Sehol.

Washington sem Európai Egyesült Államokat akar hanem pénzügyi NATO-t, amelyen belül korlátlanul érvényesítheti a katonain túl a gazdasági érdekeit is Európában.

Argentína: hogy lehet élni 100 % fölötti inflációval?

1991 óta nem volt ilyen nagy áremelkedés a G20-hoz tartozó latin-amerikai országban, ahol korábban hiperinfláció pusztított.

102,5%-os éves inflációt mért Argentína statisztikai hivatala február végén. Ez a világon a legmagasabbak között van. Miért? Egyrészt azért, mert a baloldali populista kormányzat a Nemzeti Bankkal együtt nyomja a gázt: októberben választások lesznek, és a választópolgárok legfőbb problémája az egyre nehezebb megélhetés. A forgalomban levő pénz mennyiség megnégyszereződött három év alatt. A másik ok Putyin háborúja Ukrajnában.

A Financial Times által megkérdezett szakértők szerint nagyon valószínű, hogy a magas infláció egész évben marad Argentínában.

Három számjegyű inflációt Zimbabwéból, Venezuelából, Líbiából és Szíriából jelentettek. Az IMF, amely jelentős kölcsönnel támogatja Argentínát – 44 milliárd dollár -, kérte a kormányt és a nemzeti bankot, hogy tegyenek hatékonyabb intézkedéseket az infláció megfékezésére. Közben Argentína deviza tartaléka 4,2 milliárd dollárra csökkent.

A kormány most azért lobbizik a Nemzetközi Valutaalapnál, hogy enyhítsék a megakölcsön feltételeit, mert közbejött a háború Ukrajnában és a nagy szárazság, amely padlóra küldte Argentína mezőgazdaságát, amely exportjával rendkívül fontos a kereskedelmi és pénzügyi mérleg szempontjából. Ebben a hónapban Argentína 3,5 milliárd dollárra számíthat az
IMF-től, de ezt Washingtonban még jóvá kell hagyni.

Az ársapka nem használ

Precios justos – igazságos árak – ezzel az elnevezéssel indított kampányt a kormány Buenos Airesben. 1700 közszügségleti termékre húztak ársapkát decemberig, de szemmel láthatóan ez sem használ.

“Semmit sem tudok vásárolni, az embereknek egészen egyszerűen nincsen ennyi pénzük” – panaszkodott egy 74 éves nyugdíjas nő a Guardian tudósítójának a San Fernando piacon Buenos Aires külvárosában.”

„Így nem lehet élni, a 100%-os infláció elviselhetetlen! Fáradt vagyok, és

elegem van abból, hogy a politikusok egymással vitatkoznak miközben sokan felfordulnak az éhségtől. Ez nem mehet így tovább!”

– mondta egy 50 éves háziasszony a piacon a Reuters tudósítójának. Az élelmiszerek ára egyetlen hónapban 9,8%-kal nőtt Argentínában. A nemzeti bank jelezte, hogy jön a 2000 pesos bankjegy, amely a jelenlegi árfolyamon 10 dollárt ér.

A kormány hivatalos inflációs célja az idei évre 60%. A 47 milliós Argentína lakosságának több mint az egyharmada – 36% – él a szegénységi küszöb alatt. 2 millió argentin sorsa a mélyszegénység, melyet egyre fokoz az éves 100% fölötti infláció.

Az elégedetlenség nő, és ez a jobboldali konzervatív jelölt malmára hajthatja a vizet – írja a Bloomberg rámutatva arra, hogy Javier Milei egyre esélyesebbnek látszik az októberi elnökválasztáson.

Uniós törvény alapján támadhatja Orbán az ellenzéki médiumokat

25-100%-os arányban külföldről finanszírozzák a magyar kormányt támadó médiát – ismertette a XXI. század intézet igazgatója tanulmányukat. Békés Márton az intézet igazgatója elmondta, hogy a szponzorok mögött az élen jár Soros György Nyílt Társadalom alapítványa, az Egyesült Államok kormány- ügynökségei és a globális nagyvállalatok. Rajtuk kívül Hollandia és a német zöldek alapítványa, a Heinrich Böll Stiftung – közölte Békés Márton, a XXI. század intézet igazgatója.

Az Európai Unió olyan törvényt készít elő, amely külföldi ügynöknek nyilváníthatná azokat az intézményeket, melyeket az unión kívülről jelentős pénzekkel támogatnak. A törvényjavaslat indoklása az, hogy a jövőben el kell kerülni az olyan korrupciós ügyeket mint a Katargate vagy az orosz és kínai befolyásolási kísérletek. Ursula von der Leyen nemrég az Egyesült Államokban járt, ahol Biden elnök arról győzködte őt: Oroszország után Kína ellen is szankciókat kellene hoznia az Európai Uniónak.

Az új uniós törvény erős fegyvert adhat Orbán Viktor kezébe.

Külföldi ügynök törvényen dolgoznak Brüsszelben

A nemkormányzati szervezeteknek és az oktatási intézményeknek jelezniük kellene, ha pénzt kapnak az Európai Unión kívülről. A brüsszeli Politico három forrásból is úgy értesült, hogy ilyen törvényt készítenek elő Brüsszelben.

1938 óta működik az Egyesült Államokban a Foreign Agents Registration, amely arra kötelezi a külföldi kormányok számára dolgozó lobbistákat, hogy bejelentsék tevékenységüket egy kormány hivatalban. Ursula von der Leyen az Unió helyzetéről szóló beszédében múlt szeptemberben bejelentette, hogy törvény csomagot állítanak össze a demokrácia védelmére. A brüsszeli bizottság elnökasszonya nemrég Washingtonban járt, ahol Biden elnök arról győzködte, hogy az Európai Uniónak szankciókat kellene alkalmaznia nemcsak Oroszország, de Kína ellen is.

Putyin elnök hasonló törvényre hivatkozva tiltotta be a nemkormányzati szervezetek illetve a független sajtó működését Oroszországban. Az oroszbarát kormányzat nemrég hasonló törvényt akart elfogadtatni Grúziában, de olyan erős tiltakozó hullámot váltott ki a külföldi ügynök törvény, hogy annak visszavonására kényszerült. A grúziai törvény szerint minden olyan szervezet külföldi ügynöknek minősült, amely finanszírozásának több mint 20%-a külföldi kézben van.

Miért vállalkozik erre most az Európai Unió?

“Ez kétségkívül kényes kérdés. Még az információ gyűjtésénél tartunk, nagyon széles körben vizsgálódunk, hogy megtaláljuk a helyes megközelítést”

– nyilatkozta a Politiconak egy magát megnevezni nemkívánó uniós tisztviselő.

A nemkormányzati szervezetek mindenesetre kaptak egy kérdőívet, melyet áprilisban kell visszaküldeniük. A brüsszeli bizottság összegzi az információkat, melyeket fel akar használni a törvényjavaslat megírásához.

A Politico munkatársa látott egy ilyen kérdőívet, és ezen az áll, hogy a szóban forgó intézménynek részletesen jeleznie kell: milyen pénzeket kap unión kívüli államokból?

Ha uniós törvény születik a nemkormányzati szervezetek és az oktatási intézmények unión kívüli finanszírozásáról, akkor ez fegyvert adhat Orbán Viktor magyar miniszterelnök kezébe

– írja a Politico, amely nem emlékeztet a CEU ügyére, de nyilvánvaló, hogy ilyen esetekre gondol.

A Transparency International nemkormányzati szervezetet is aggasztja a tervezett törvényjavaslat. Nick Aiossa, a Transparency International egyik vezetője részt vett egy szóbeli kikérdezésen, amelyen azt tudakolták: “vajon a Transparency International nem olyan szervezet-e, melynek működése fenyegeti a demokráciát?”

Vera Jourova, a brüsszeli bizottság jogi biztosa irányítja a törvénytervezet előkészítését. A következő napokban sok találkozón vesz részt, hogy eloszlassa a kétségeket az Európai Unió külföldi ügynök törvényével kapcsolatban – írja a Politico.

Borrell elítélte a grúz törvényt

Az Európai Unió külügyi főképviselője március 7-én úgy nyilatkozott, hogy

“Grúzia népe számára ez a törvényjavaslat rendkívül káros, és hátrányosan befolyásolhatja az ország kapcsolatait az Európai Unióval”.

Oroszország 2012-ben iktatta törvénybe a külföldi ügynökök megkülönböztetését, amely lehetővé tette Putyin számára a kritikus nemkormányzati szervezetek betiltását, és a független sajtó elnémítását.

A grúz törvényjavaslat mintája az orosz volt, ezért is tört ki vele szemben elemi erejű felháborodás Tbilisziben. Az ország államfője, Szalome Zurabisvili is elítélte a törvényjavaslatot. Közölte, hogy nem írja azt alá. A tiltakozás láttán az oroszbarát kormány visszavonta a törvényjavaslatot, melyről az USA nagykövetsége Tbilisziben azt írta, hogy “ennek a törvényjavaslatnak az előterjesztése sötét nap Grúzia történetében. Kérdésessé teszi, hogy Grúzia kormánypártja mennyire kötelezte el magát az euroatlanti integráció mellett.”

Putyin Ukrajna elleni agresszióját követően – 2022 február 24 – Ukrajna, Grúzia  és Moldova jelentkezett az Európai Unióba. Júniusban az Európai Unió jelezte, hogy elfogadja tagjelöltnek Ukrajnát és Grúziát.

Miért népszerű Orbán Romániában?

Csíkszeredában lemondott egy könyv bemutatót a megyei könyvtár, mert március 15-én nem akartak botrányt ugyanis a könyv címlapján Orbán Viktor szerepelt.

Fekete hattyú a Balaton fölött – ez a könyv címe, a szerző a közszolgálati televízió kolozsvári szerkesztőségének egyik vezetője, aki interjúkat készített sok romániai szakértővel Orbán Viktor politikájának értékeléséről.

Tibori Szabó Zoltánt, a Népszabadság egykori erdélyi tudósítóját is megkérdezte a kötet szerzője. Tibori Szabó Zoltán jelenleg a kolozsvári Babes Bolyai egyetem tanára és a Holokauszt és Népírtás tanulmányok központjának igazgatója. Itt érdemes megemlíteni, hogy 1944-ben a Magyarországhoz csatolt Észak Erdélyben a zsidókat a magyar csendőrök összegyűjtötték, és őket Auchswitzba szállították, ahol a döntő többségük meghalt.

Erdély déli részén, amely Románia része maradt, elmaradt a holokauszt.

Márton Áron, a későbbi  katolikus püspök tiltakozott a holokauszt ellen, emiatt a magyar csendőrök áttették Dél Erdélybe.

Tibori Szabó Zoltán azt mondta a Magyar Hangnak, hogy a vele készült interjú korrekten megjelent a könyvben, melyet egy szélsőjobboldali szervezet adott ki Romániában.

Orbán 60%-os népszerűsége

Putyin Ukrajna elleni agressziója óta a magyar miniszterelnök népszerűségi mutatója megugrott Romániában, ahol már elérte a 60%-ot, noha 10 évvel ezelőtt ez még csak 10% volt. Politológusok szerint a népszerűség oka elsősorban az, hogy Orbán a béke oldalán áll, és emiatt szembeszáll a NATO-val és az Európai Unióval.

Románia 2 milliárd dollár értékben vásárolt amerikai fegyvereket, és a NATO legfontosabb támaszpontjának számít a régióban.

A román közvélemény igencsak megosztott az ukrajnai háború ügyében. Orbán Viktorhoz hasonlóan a román államfő sem tapsolta meg Zelenszkij beszédét Brüsszelben. Blinken amerikai külügyminiszter terve cordon sanitaire-t szeretne Oroszország nyugati határai mentén, és ebben komoly szerep jutna Romániának, amely egyesíthetné katonai erőit Moldovával az orosz fenyegetéssel szemben. Blinken amerikai külügyminiszter ezt a lengyel-ukrán együttműködés mintájára képzeli el, de Romániában távolról sem akkora a lelkesedés eziránt mint Varsóban vagy Kijevben. A románok többsége szeretne kimaradni a konfliktusból, de a román diplomácia maximálisan támogatja a NATO és az Európai Unió hivatalos vonalát – ellentétben Orbán Viktorral, akinek a népszerűsége pontosan emiatt növekedett meg Romániában.

Rekord nagyságú katonai költségvetés az USA-ban

Biden megadóztatná az energiaóriásokat és az USA gazdag polgárait. Ez derül ki abból a 6.800 milliárd dolláros jövő évi költségvetési tervezetből, melyet az Egyesült Államok elnöke most tett közzé.

Biden megnövelné az olaj és földgáz óriások társasági adókulcsát, és több adót szedne a gazdagoktól. Az ellenzéki republikánusok kihívásként értékelik a 2024-es költségvetést, melyet megpróbálnak mindenképp módosítani. Az USA rekord összeget, több mint 800 milliárd dollárt költene katonai célra.

25%-os lenne a legalacsonyabb adókulcs, mellyel a gazdag amerikaiaknak adózniuk kellene. Az olaj és földgáz óriások adókulcsát 21%-ról 28%-ra emelnék. Trump elnöksége előtt ez 35% volt, de a republikánus elnök, aki azzal dicsekedett a választási kampány során, hogy évek óta nem fizetett adót, jelentős adócsökkentéssel kezdte meg gazdaságpolitikájának megvalósítását 2017-ben.

Biden viszont növelné az adókat, mert a költségvetés hiánya miatt gyorsan növekszik az Egyesült Államok államadóssága. A tervezett költségvetés így is deficites: a 6800 dolláros kiadással szemben mindössze 5000 milliárd dolláros bevétel áll.

Biden ugyanakkor azt ígéri, hogy amennyiben elfogadják ezt a költségvetést, és a demokraták megőrzik a Fehér Házat a következő ciklusra is, akkor 3000 milliárd dollárral csökkenhet az államadóság ebben az évtizedben.

A CNBC gazdasági portál ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy

Biden várhatóan indul az elnökválasztáson, ezért ez a költségvetés már tulajdonképp választási program is.

Erre célzott a Fehér Ház költségvetési hivatalának igazgatója amikor közölte, hogy “arra kérjük a gazdagokat és a big businesst, hogy tisztes módon vállaljanak részt a terhekben. Úgy változtatjuk meg az adórendszert, hogy az a munkavállalóknak kedvezzen, és ne a gazdagoknak. Mindenképp el akarjuk kerülni, hogy egy dollármilliárdos kisebb adót fizessen mint egy tanár vagy tűzoltó. Ez éles kontraszt a republikánusok adó filozófiájával” – hangsúlyozta Shalanda Young, a költségvetési hivatal igazgatója.

Milyen szociális intézkedéseket tervez Biden?

Egyrészt jobban támogatják a a csecsemőgondozási programokat, másrészt pedig 35 dolláros ársapkát húznak az inzulinra.

Cecilia Rouse, az elnök gazdasági tanácsadó testületének elnöke így foglalta össze a szociális intézkedések várható gazdasági hatásait:

“A szülési segély és a csecsemő gondozás  támogatása lehetővé teszi, hogy az anyák előbb visszatérjenek a munkaerőpiacra, és ily módon javulhat a termelékenység.”

Vita a republikánusokkal

Biden elnök sürgeti az ellenzéket, hogy készítsen maga is költségvetést, és aztán vitassák meg a kettőt. A republikánusok, akik többségben vannak a képviselőházban, azt mondják, hogy májusra lesz kész az ő költségvetési tervezetük.

“Akkor leülhetünk, és sorról sorra megvizsgálhatjuk a költségvetési tervezeteket, és a kongresszusban megvitathatjuk azokat, és kiküzdhetjük a végső változatot” – mondta Joe Biden. Vannak persze határok, melyeket a demokraták nem akarnak átlépni:

“szó sem lehet a szociális támogatások csökkentéséről”

– hangsúlyozta a Fehér Ház költségvetési igazgatója.

Amiben viszont nem várható késhegyig menő  vita az a katonai költségvetés, mely minden eddigi rekordot megdönt: 2024-re az Egyesült Államok 835 milliárd dolláros kiadást tervez ezen a téren. Az indok: az ukrajnai háború, melynek elsőszámú fegyver szállítója az USA, és a gyors ütemben növekvő kínai katonai költségvetés, mely  – a pekingi Global Times beszámolója szerint – 7,2%-kal növekszik majd.

Az amerikai alkotmány értelmében az elnöknek kell benyújtania a költségvetést a kongresszusnak, amely csak akkor emelkedik törvényerőre, ha a honanyák és honatyák erre igent mondanak. Vajmi kevés az esély arra, hogy eredeti formájában elfogadják Biden elnök költségvetési tervezetét hiszen még az adósság plafon megemeléséről sem sikerült megállapodni a republikánusokkal – írja a CNBC gazdasági portál.

Az Egyesült Államokban a pénzügyi év október elsején kezdődik.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK