Kezdőlap Szerzők Írta ki

ki

703 CIKKEK 1 HOZZÁSZÓLÁS

A gyémántbánya, ami bárki előtt nyitva áll

0

Arkansas államban van egy állami tulajdonban lévő park, ami gyakorlatilag egy gyémántlelőhely, ahova bárki bemehet drágakövek után kutatni. És amit talál, az az övé!

A Crater of Diamonds, azaz Gyémántok Krátere nevű park a héten azzal került bele a hírekbe, hogy egy férfi egy 6,19 karátos gyémántra bukkant ott a földben. Megtalálója, David Anderson rendszeresen jár a területre gyémántra vadászni, és annyira elkapta a „gyémántláz”, miután 2007-ben először oda látogatott, hogy a közelébe költözött, minél gyakrabban tudjon szenvedélyének hódolni, és azóta már több száz követ ásott ki a talajból.
A park közlése szerint Anderson gyémántja a 15. legnagyobb, amint a területen 1972 óta találtak, azóta, hogy állami tulajdonba került, és bárki bemehet keresgélni.

Crater of Diamonds State Park

Ez az egyetlen olyan gyémántlelőhely a világon, ami bárki előtt nyitva áll.

Itt találták az Egyesült Államok területén valaha talált legnagyobb gyémántot, még 1924-ben, amikor az még magántulajdonban volt. 1990-ben a park egyik látogatója bukkant rá egy csiszolás után 1,03 karátos gyémántra, ami a legtökéletesebb, amit az amerikai drágakőszövetség valaha is bevizsgált. A legnagyobb, egy látogató által megtalált gyémánt egyébként 16,37 karátos volt.

A park területén 1906-ban találtak először gyémántot, méghozzá az akkori tulajdonosa, a farmer John Huddleston. A föld azután sokszor gazdát cserélt, és több próbálkozás is volt arra, hogy kereskedelmi célú gyémántbányászatot kezdjenek ott, de a próbálkozások ilyen-olyan – a park weboldalán olvasható leírás szerint rejtélyes – okok miatt mind kudarcba fulladt.

Végül 1972-ben került Arkansas állam tulajdonába, és azóta bárki előtt nyitva áll. Csak egy pár dolláros belépőt kell venni, és mehet is a gyémántkeresés.

A park dolgozói a kutatásra kijelölt területen rendszeresen felszántják a földet, hogy megforgassák a  talajt, és a földben lévő gyémántok a felszín közelébe kerüljenek. A parkba saját felszerelést is lehet vinni, de lehet bérelni is. A park dolgozói pedig segítenek a kezdő gyémántvadászoknak a drágakövek azonosításában – de az értéküket már nem tudják felbecsülni, ahhoz szakértő szükséges.

Így azt sem lehet tudni, hogy az Anderson által talált, több mint hat karátos gyémánt mennyit érhet, az árat ugyanis csak a súly alapján nem lehet meghatározni, az ugyanis több más tényezőtől is függ, mint a drágakő színe, formája és tisztasága. Az biztos, hogy az érte kapott pénzt Anderson nem fogja megtartani. Már közölte, hogy a bevételt jótékony célra fogja felajánlani.

Frissítve!!! Lemondott az osztrák szabadságpárt vezetője orosz kapcsolatai miatt

0

Sebastian Kurz osztrák kancellár magához rendelte a Szabadságpárt vezérét azt követően, hogy két német lap leleplező videót tett közzé Heinz-Christian Strache két évvel ezelőtti targyalásairól Ibizán. Strache lemondott az alkancellárságról és az FPÖ vezetéséről is.

A videó azt mutatja, hogy a szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetője pénzt kér egy nőtől, aki egy Putyinhoz közelálló orosz oligarcha unokahúgának mondja magát. (Valójában csak csalétek volt, amikor egy orosz oligarcha örökosnőjeként mutatott be.) Ausztria akkor a választási kampány kellős közepén járt és a Szabadságpárt vezetője arra kérte az oroszok pénzét, hogy médiát vásároljon magának – megemlítve, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök mintáját követné!

Strache azt az üzletembert, Heinrich Pecinat ajánlotta az oroszoknak, aki Orbánnak is dolgozott és bezárta a Népszabadságot, majd a vidéki lapok nagy részét kiadó Mediaworksöt eladta Mészáros Lőrincnek. Az oroszoknak azt ajánlotta, hogy cserében tarolhatnak a közbeszerzéseken.

A 2017-es videó, melyet a Der Spiegel és a Süddeutsche Zeitung tett közzé azt bizonyítja, hogy Putyin oligarchái és az európai szélsőjobb között pénzügyi kapcsolat áll fenn. Vagyis ezek a szélsőjobboldali pártok nem teljesen érdekmentesen támogatják Putyin mindenkori politikáját.

A videót kiváló időzítéssel tették közzé: szombaton találkoznak a szélsőjobboldali pártvezérek Milánóban, hogy egyeztessék a terveiket az európai választásokra. Sokan bírálták eddig is őket oroszbarát politikájuk miatt, de a videó most bizonyítja is ezt a kínos kapcsolatot.

Marine Le Pen asszony Milánóban úgy nyilatkozott: nem véletlen, hogy pont most tette közzé a liberális média ezt a videót. A francia szélsőjobb vezérének ebben igaza van, de nem változtat a tényen: az európai szélsőjobb orosz támogatása immár tényszerűen bizonyított. Igaz, hogy ezt maga Putyin sohasem tagadta igazán, különben nem táncolt volna a Szabadságpárt által támogatott osztrák külügyminiszter asszony esküvőjén Ausztriában.

A kancellárral folytatott megbeszélés után – amelyen Sebastian Kurz kizárta a további együttműködést a korrupciós botrányba keveredett alkancellárral – Strache bocsánatot kért a videókon látható viselkedéséért. Azzal védekezett, hogy részeg volt, és bocsánatot kért a feleségétől a macsós viselkedés miatt. Józanon megnézve már ő is kínosnak tartja a videót.

Azt állítja, hogy a beszélgetés közben többször is hangsúlyoztam a jogállami szabályokat be kell tartani. Követeli, hogy a titkosszolgálati akcióval készített teljes felvételt hozzák nyilvánosságra.

A szélsőjobboldali osztrák párt vezetését várhatóan Norbert Hofer, a párt korábbi köztársaságielnök-jelöltje veszi át.

Csendes kiáltás

0

„Legitim igény, hogy a hálózatot finanszírozó közösség lássa, mi történik a forrásokkal” – mondta a minőségi újságírás magasiskolájának, a Magyar Hírlapnak adott interjújában Palkovics László.

Jó mondat, felvezetőnek különösen jó.

Szóval, ha egy intézményi hálózat átláthatóan, ellenőrzötten, a részére megadott keretek között működik, annak a működési szabályzatát azért kell megváltoztatni, hogy a finanszírozó – tehát a magyar állam (mi) – továbbra is láthassa átláthatóan, ellenőrzötten a részére megadott keretek között működik. Az csak a rosszindulatú, fake news-gyártó ellenzéki médiumokban merül fel, hogy az egész csupán arra megy ki: ellenőrizni lehessen a jól működő kutató hálózatokat, és amelyik netán-tán kutatásai során felfedezni vél a tökéletes kormányzásában (NER), sőt egyenesen annak vezetésében némi hiányosságot, azt egyszerűen nem finanszírozzák tovább, s ezzel, ha nem is a problémát, de az arra rávilágító kutatóintézetet megszüntetjük.

Ez persze csak rágalom, annak ellenére, hogy közel sem véletlenül dobták oda némi cupákkal a média szenzációkra éhes konteo-gyáros falkájának.

Addig sem foglalkoznak azzal az uniós tervvel, ami miatt a Palkovicsot irányító felsőbb hatalmak a kutatás-fejlesztés felé fordultak. Csak a legelvetemültebb konteóművesek jönnek elő olyasmivel, hogy az unió az elkövetkezendő hétéves ciklus során kiemelten kívánja fejleszteni a kutatás-fejlesztési ágazatot, és ebből következőleg lényegesen több pénzt fog kiosztani azon országoknak, amelyek arra érdemesek. És, ha már arra érdemesnek bizonyulunk, akkor nehogy már azok a nyikhaj tudósok osszák el maguk között azt a halom pénzt intézeteik fejlesztésére!

Hát hol éltek ti? Ez Magyarország, itt nemcsak a közpénz veszíti el közpénz jellegét, de az unió pénze is!

Mennyivel előnyösebb egy „finanszírozó közösség” ellenőrzése alá vonni a kutatásra fordítandó pénzeket, átváltva közpénzről alapítványi pénzre, aminek elosztásáról az általunk kinevezett stróman gondoskodik, pontosan tudva, hogy milyen az éppen aktuális átváltási arány és mennyi annak „kezelési költsége”.

Magyarán: tartson csak az MTA Küldöttgyűlést, hozhat bármilyen határozatot, itt egyetlen „észérv” érvényesülhet: az erősebb kutya elve.

B…ssza meg…

Pogány Judit kapja 2019-ben a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját

0

A Színházi Kritikusok Céhe egy emlékezetes alakításokban gazdag életpályájú, önmagával a kíméletlenségig igényes, a közönséget maximálisan tisztelő nagy művész előtt tiszteleg az életműdíjjal – kezdi közleményét a Színházi Kritikusok Céhe

Pogány Judit több mint fél évszázada lépett először színpadra. Pályája felét a Csiky Gergely Színházban töltötte. Neve összeforrott azzal a korszakkal, amit kaposvári csodának szokás nevezni. Együtt indult Zsámbéki Gáborral és Ascher Tamással, s meghatározó színésznője volt Babarczy Lászlónak, Gazdag Gyulának és Gothár Péternek is. 1978-ban Zsámbékival együtt a Nemzeti Színházba szerződött, de két évvel később visszatért Kaposvárra. 1994-től egy évtizeden át szabadúszó művész, 2004-től az Örkény Színház tagja.

Alighanem a legsokoldalúbb magyar színésznő.

Játszott gyerekprodukciókban, operettben, musicalben, komédiákban, monodrámában. Igazi lételeme a tragédia, amelyben szélsőséges, nehéz körülmények között élő nők igazságát tudja ábrázolni. Alakításai soha nem egyoldalúak, a legmélyebb pokolban tengődők életében is felfedezi a humort, de a komédiások tragikus énjét is megmutatja. Maximalista. A legkisebb epizódfeladatot is alázattal és odaadó, elmélyült munkával formálja meg.

Színházi szerepeinek száma meghaladja a 160-at, s mintegy félszáz filmben és húsz tévéjátékban szerepelt. Nevét azok is ismerik, akik nem látták színpadon, hiszen számos animációs sorozat az ő hangjának is köszönhetően lett népszerű filmen vagy hangoskönyvként.

Van művész, aki sorsunk részévé válik, akkor is, ha ez nem áll szándékában.

Pogány Judit úgy beleépült az életünkbe, hogy lényegében magunkra emlékezünk, amikor szerepeit és munkáit próbáljuk felidézni. Látjuk a filmjeit, halljuk a hangját, s tudjuk, akkor volt velünk – ezer alakja közül épp abban az egyben –, amikor ez meg ez volt fontos nekünk. S már-már megnyugtató, és sokak számára vigasztaló is kicsit, ha tudjuk, hogy ebben a joggal sikeres, nagy és teljes életben nem ment azért semmi se könnyen, s „papírja”, például, máig nincsen. Van persze helyette számos díja, hazai és külföldi elismerése, s egy velünk szoros közelségben élt élete.

Bravúros mozgású, csipogó Pinokkióját hosszú időn át játszotta nagy sikerrel. Aztán egyszer csak megérett egy másként megnyilvánuló énje is: pályájának feledhetetlen állomása Charlotte Corday mély és sötét megszólalása a kaposvári Marat/Sade előadásban. Szerepeinek száma felsorolhatatlan. De volt ő önkormányzati képviselő is a rendszerváltás első éveiben, amikor hivatalnokokkal kellett szót értenie. S mai kollégái is ismerik kínosan pontos munkamódszerét, mindenre kiterjedő felkészültségét. Kérlelhetetlen igényessége elsősorban önmagával szemben nyilvánul meg. Az önkritikus aggodalom legyőzését jelenti, amikor – ahogy mesélik – premier után, végre, utolsónak érkezik meg öltözőjéből az ünneplők közé. A „kaposváriság” egyik jelképe ő, noha hosszú ideje Pesten dolgozik már.

Mindent képes eljátszani, és mindent el is tud játszani.

Okossága, ami a legjobb rendezőket sosem zavarta, ha kell, varázsütésre olvad el, egy-egy leépült figura kedvéért. Raktárában élére hajtogatva áll minden, ami egy alak megépítéséhez szükséges, s ha valami nem lenne ott, megkeresi, s meglesz az is. Hatalmas készlettára tán annak is köszönhető, hogy nem „töröl”, fájón és hibátlanul emlékszik mindenre, ami vele valaha is történt. Lehet, hogy megbocsát, de feledni nem fog, mert nem tud. Akire ránéz, azt óhatatlanul föl is méri, látsszék bármily szelídnek a pillantása. Megítél, s közben megörökít.

Gyermekeink gyerekkorába Vuk hőssé válása, unokáink estéibe Bogyó és Babóca számos, lélekkel és koloratúr technikával elmesélt kalandja épült be, neki köszönhetően. Hangja a haza egy része, viszik magukkal a külföldre menők. Ha visszajönnek, miatta is jönnek vissza. S akkor majd látják, hogy itt van, megvan, színpadon van, csodás szakmai teljességben.

Az életműdíjat Pogány Judit a Színikritikusok díjának átadó gáláján veszi át, amelyen az évad legjobbjait 15 kategóriában ismeri el a Színházi Kritikusok Céhe. A nagyközönség számára is nyitott eseményre szeptember 22-én 20 órai kezdettel kerül sor a Katona József Színházban, a gála rendezője Markó Róbert.

Bundeswehr: új nemzetközi egyezmény kell a közepes hatótávolságú rakétákról

0

Trump felmondta és az oroszok is kiszálltak az INF egyezményből, mely szabályozta a közepes hatótávolságú rakéták telepítési lehetőségeit. Az egyezményt még Reagan elnök és Gorbacsov főtitkár írta alá 1987-ben, és komoly előrelépést jelentett a leszerelés felé.

Az 500-5500 kilométer hatótávolságú rakéták, melyek nukleáris fegyvert is hordozhatnak meghatározóak Európa biztonsága szempontjából. Washington úgy ítélte meg, hogy az oroszok új rakétatelepítései közel a nyugati határokhoz fenyegetik Európát és ezért az egyezmény megsértését jelentik. Putyin ezt nem ismerte el, de az egyezmény így is megsemmisült.

A legnagyobb vesztes Európa – hangsúlyozta Eberhard Zorn tábornok, aki a Redaktionsnetze Deutschland médiának nyilatkozott. A Bundeswehr főfelügyelője szerint mindenképp szükség van egy új INF egyezményre. Ebben Zorn tábornok szerint már Kínának is benne kellene lennie. A Bundeswehr főfelügyelője az interjúban hangoztatta: Oroszország fokozódó fenyegetést jelent az Európai Unió és általában a nyugati világ számára. Ezt mutatja a Krím annektálása éppúgy mint a beavatkozási kísérletek a nyugati választásokba illetve az informatikai hadviselés a NATO tagállamokkal szemben.

Európa továbbra is rá van utalva a NATO-ra és ezen belül az Egyesült Államokra biztonságának védelmében. Trump elnök arra akarja rászorítani vonakodó szövetségeseit, hogy növeljék katonai kiadásaikat mindenekelőtt úgy, hogy amerikai fegyvereket vásárolnak. A NATO előírása az, hogy a GDP 2%-át kell erre költeni, de ezt a tagállamok döntő többsége – így Németország vagy Magyarország – nem teljesíti. Lengyelország viszont az élen jár és egyre jobban fejleszti hadseregét. Varsó kétmilliárd dollárt ajánlott az Egyesült Államoknak azért, hogy katonáit állandóan állomásoztassa az ország keleti részén. A lengyelek megígérték Trumpnak: az új óriás támaszpontot róla fogják elnevezni…

Történelme során először zsidó elnököt választhat Ukrajna

0

A 41 éves Volodimir Zelensky az esélyes az elnökválasztáson Ukrajnában, ahol az antiszemita pogromok évszázadokon át jellemezték az ország viharos történelmét. A zsidó színész Ukrajna elnökét alakítja a televízióban, ahol rendkívül népszerű lett a korrupt hatalom bírálatával. Volodimir Zelensky azt ígéri a választóknak: szétzúzza a korrupt rendszert, mely a függetlenség kikiáltása óta akadályozza az ország fejlődését.

Ezt persze könnyebb kijelenteni mint végrehajtani, hiszen Ukrajna korrupt oligarchák kezében van – mint amilyen Petro Porosenko ukrán elnök.

A zsidó kérdés immár nem kérdés Ukrajnában

 
Ezt állapítja meg a Haaretz című baloldali portál amikor Volodimir Zelensky elnöki esélyeit méltatja. A helyzet ugyanis az, hogy már alig élnek zsidók Ukrajnában, ahol évszázadokon keresztül jelentős kisebbséget alkottak. Odessza, mely a cári birodalom zsidó kultúrájának egyik központja volt, szinte teljesen elveszítette zsidó lakosságát. Csak az öregek maradtak otthon. Aki tehette az kivándorolt Izraelbe, az Egyesült Államokba vagy Európába. Persze nemcsak a zsidók vándorolnak ki Ukrajnából hanem szinte mindenki: havonta százezer fővel csökken az ország lakossága. A helyzet kilátástalan …
 

Putyin a nagy nyertes

 
Ezt állapítja meg a Politico című portál amikor Ukrajna választási helyzetét elemzi. Az oroszok, akik annektálták a Krím félszigetet és befolyásuk alatt tartják Ukrajna keleti, orosz többségű részét, arra törekszenek, hogy Kijevben ne legyen komoly határozatképes vezetés. Egy, a politikában járatlan zsidó színész megválasztása az elnöki posztra, sebezhetővé teszi Ukrajnát, mely amúgyis az orosz hibrid hadviselés kisérleti terepe. Történelme során először választhat zsidó elnököt Ukrajna, de a korrupt elit mindenképp megmarad és vele a csendes reménytelenség: akárki lesz is az államfő – a nép életszínvonala stagnál vagy esetleg még csökkenhet is …

Matteo Salvini már Szlovákiában is megtalálta szövetségesét

0

Boris Kollár a Sme Rodina vezetője jelentette be, hogy pártja csatlakozik ahhoz a szélsőjobboldali szövetséghez, melyet Matteo Salvini hozott létre pár nappal ezelőtt Milánóban.

A Sme Rodina (Egy Család Vagyunk) pártot Boris Kollár üzletember 2015-ben alapította. A legutóbbi parlamenti választáson a jobboldali populista szervezet a szavazatok 6,6%-val 11 mandátumot szerzett. Sokat a Sme Rodina sem tud hozzátenni a szélsőjobboldali pártszövetség európai sikeréhez.

Matteo Salvini problémája az, hogy a nagy pártok jórésze kivár a szélsőjobboldalon. Marine Le Pen asszonnyal ugyan választási szövetséget kötött a Liga, mely ma Itália legnépszerűbb pártja, de Milánóban nem voltak ott a franciák, akiket sokan rossz szemmel néznek a szélsőjobboldalon túlságosan is jó orosz kapcsolatok miatt. Ez a nagy gondja Jaroslaw Kaczynski-nek, a PiS vezérének Lengyelországban. A lengyel kormánypárt megegyezett Matteo Salvinivel, de bizalmatlan Marine Le Pen asszonnyal szemben hiszen a francia szélsőjobb vezérét a választási kampány hajrájában fogadta Putyin elnök a Kremlben. Putyin vörös posztó Kaczynski szemében hiszen azzal vádolja az orosz elnököt, hogy ő ölette meg ikertestvérét. Lech Kaczynski köztársasági elnök gépe Katyn közelében lezuhant. A hivatalos vizsgálat szerint baleset történt, de Kaczynski állítja, hogy az oroszok miatt zuhant le az elnöki gép.

Orbán Viktor miniszterelnök is kiváló kapcsolatot ápol Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel, akivel Genovában tárgyalt nem sokkal azután, hogy a Liga vezére átvette a belügyi tárcát Rómában. Kettejük között a legfőbb csatlakozási pont a migráció ellenesség. A Fidesz viszont az Európai Néppárt felfüggesztett tagja tehát egyelőre nem léphet át a szélsőjobb szövetségbe.

Bécsben a Szabadságpárt jelezte: be kíván lépni a szélsőjobb szövetségbe. Hasonló a helyzet az Alternative für Deutschland párttal, mely jelenleg a legfőbb ellenzéki erő a Bundestagban. Mindkét szervezet erősen oroszbarát szervezet hírében áll. Mindez nemigen izgathatja Matteo Salvinit hiszen az olasz sajtó megírta róla: öt éve Putyin elnök fedezte őt fel amikor egy csúcstalálkozón vett részt Milánóban. Matteo Salvini akkor egy jelentéktelen európai parlamenti képviselő volt, de az oroszok támogatásával az európai szélsőjobb vezér szerepére aspirál. Ezért csatlakozott hozzá a szlovák Sme Rodina, de kérdés, hogy Orbán Viktor kíván-e másodhegedűs lenni egy olyan frakcióban, melynek túlságosan nagy befolyása az európai ügyekre valószínűleg nem lesz?…

Egy zsidó Afganisztánban

1

Régebben egyedül Herat városában több mint 300 zsidó család élt, az országban egykoron 40000 – mesélte a BBC tudósítójának Zablon Simintov, aki egyedül maradt zsidóként Afganisztánban.

Zablon Simintov mindig garantálja a legjobb helyet a helyi zsinagógában, de a kiváltság a hátránya: ő az utolsó zsidó Afganisztánban. Zablon nem hajlandó elhagyni az országot, melynek hajdanán 40 000 zsidó közösse volt. Fő feladatának tekinti, hogy gondoskodjon Kabul utolsó megmaradt zsinagógájáról, amelynek ő az egyetlen tagja.

 „A családom egész idő alatt hív engem és azt mondja: „Gyere ide, te vagy az utolsó zsidó Afganisztánban, mit csinálsz ott? „- mondja. Simintov, aki korábban szőnyegkereskedő volt, nem válaszol erre a kérdésre. Izrael megalakulása után – 1948-ban – volt az első nagy kivándorlási hullám. A második akkor amikor megérkeztek a szovjet csapatok Afganisztánba a hetvenes évek végén. Aztán a tálibok rémuralma idején elment a zsidó közösség maradéka is. Így maradt magára Zablon Simintov, aki igyekszik megtartani ősei hitét egy olyan országban mint Afganisztán, ahol vallási okból naponta gyilkolnak meg embereket.

Nem könnyű a hit gyakorlása egyedül, de a hatvan éves férfi kitart. Fenyegették a tálibok, mások pénzt ígértek neki, ha áttér a zsidó hitről az iszlámra, melyet a lakosság 99%-a követ Afganisztánban. „Engem zsidónak teremtett az Isten, titeket meg muzulmánnak. Mindannyian maradjunk meg a hitünk mellett!”- ezt válaszolta a zsidó férfi, aki a hitével magára maradt Afganisztánban.

 

Foszlányaim XIII.

0

                                                                                       a játszma ideje lejárt…
mostantól „játssz ma”- van

Jobbik

Ha az önkormányzati választásokig kitartanak a demokratikus alapelvek és a Fidesz leváltásának elsődlegessége mellett minden múltjukkal kapcsolatos háttérzaj elhallgatása legyen jutalmuk!

LMP

Markáns, sőt helyenként radikálisan zöldben úszó álom hangos követelése a kormánytól, miközben csendben, de annál lelkesebben tolják a Fidesz szekerét az ellenzéket megosztó, sokszor övön aluli húzásaikkal.

Momentum

Fogalmam sincsen miért érzi valaki árulásnak, ha a pártvezetők – az egyetlen lehetséges módon – minden egyéb érdek fölé helyezik a Fidesz hatalomból történő leváltását, vagy pozícióinak gyengítését. Főként, ha ugyanakkor a kifogást hangoztató politikai feladatnak és célnak deklarálja maga is ugyanazt!

Az LMP-vel és a Jobbikkal paktumra lépni egyben jelenti a kollaborálást a Fidesszel és teret engedni a szélsőjobbnak. Ez üdvözítőbb?

Párbeszéd

Vajon feltette e magának már a kérdést Karácsony Gergely: nem lett volna jobb pártot építeni, mint bábként vergődni az egyébként vállalhatatlan Mszp gyilkos ölelésében?

Demokratikus Koalíció

Érdemes e a jövőbe vesző vágyálmokkal kampányolni, mint az Európai Egyesült Államok, ezen belül a minimálbér és minimál nyugdíj európai szintre emelése? Kiváló közgazdászokkal teletűzdelt pártjuk pontosan tudja, hogy a termelékenységi mutatók kiegyenlítődése az egyetlen út a megvalósításához. Ehhez belső reformok és azoknak kíméletlen végrehajtása szükségesek. Szomorúan mondom, hogy nem több ez, mint a Fidesz 2030-ra szóló ígéretei, csak ezek még annál is inkább elvesznek a jövőidőben.
Mondom mindezt úgy, hogy végső célként lehet erre törekedni, de választási ígéretnek nagyon sovány. Ahhoz sokkal kézzelfoghatóbb, materiálisabb ígéretekre lenne szükség.

Mszp

A változás szele nem fenyegeti a pártot. Az az alsófertájú légmozgás, amit maguk keltenek: kénes, ammónium szagú, magyarán továbbra is büdös.

Sándor György örökbecsű mondata jut minderről eszembe: „Az ifjúságé a jövő, de én a jelent is akarom!”

Nem ellened, érted

0

Mit olvasok a facebookon a DK ferencvárosi  emberének bejegyzései között?

Iván Győrfi DK

7 órája

Ha nem akarsz migránst az országban, akkor szavazz az ellenzékre, még egyet sem engedett be, Orbán viszont 47300 – at…… + ?

Mennyivel különb megnyilvánulás ez a Fidesz aljas idegengyűlölő megnyilvánulásainál? Ezt a hangot  eltűrik? A DK rájátszik a migránsellenes hangulatra? Nem hinném, de akkor miért nem lép fel, hogy a bejegyzés szerzője legalább ne tüntesse fel hovatartozását, ha már a bejegyzés eltűntetését nem követelheti meg. Persze ahogy a kommenteket olvasva a helyeslők tábora sem csekély…

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK